Felszólalás adatai
211. ülésnap (2001.05.30.), 98. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Kurucsai Csaba (FKGP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:10 |
Felszólalások: Előző 98 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. A Szabad Demokraták Szövetsége vezérszónokának gondolataira szeretnék reagálni, de mielőtt megtenném, mindenekelőtt hangsúlyozni szeretném azt a tényt, hogy Baranya megye képviselőjeként vagyok az ország házában, annak a Baranya megyének a képviseletében, ahol közismerten a legnagyobb számú a nemzeti és etnikai kisebbség, és amely hitem szerint - ahogy említettem is a vezérszónoklatomban - a 2001. évi népszámláláson még nagyobb arányban fogja vállalni a nemzeti és etnikai kisebbségét.
Azért tartom még fontosnak megemlíteni azt, hogy baranyaiként vagyok itt, mert úgy vélem, hogy a cigányság rendkívül súlyos, meglévő problémái ellenére is igyekeztünk tenni egyet s mást, a megye és a város is, a Gandhi Gimnáziumért, a meglévő roma közösségi házért és számtalan romaprogramért, ami - még egyszer hangsúlyozom - nagyon kevés.
Ennek ismeretében számomra nagyon nehezen értelmezhető a Szabad Demokraták Szövetsége vezérszónokának az a mondata, amely úgy hangzott hozzávetőlegesen, hogy a nemzetközi közvélemény értetlenül áll a roma kisebbség súlyos magyarországi helyzete előtt - körülbelül így hangzott ez a mondat. Ezt azért tartom nagyon kemény megfogalmazásnak, mert magam is részese voltam 2000 októberében Brüsszelben a Társulási Parlamenti Bizottság ülésének, ahol bizony, nagyon hangsúlyos napirendként szerepelt a november 8-ai országjelentés előkészítéseként a romakérdés helyzete. Közel sem kapott ez ilyen hangsúlyt, mint ahogy azt képviselőtársam említette, a brüsszeli bizottság ezen ülésen értékelte, hogy Magyarország jelentős erőfeszítéseket tett a kisebbség helyzetének javításáért, de emellett még számos a teendő, de e teendők mentén a kormányzat középtávú programját elfogadhatónak és követendő célnak értékelte.
Köszönöm szépen. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.)
Felszólalások: Előző 98 Következő Ülésnap adatai