Felszólalás adatai

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az előző napirendi pont tárgyalása során már tettem egy utalást arra, hogy a kormány szeret történelmi kérdésekben állást foglalni, és a kormánynak ezek a történelmi állásfoglalásai nem igazán alkalmasak nemzeti egység teremtésére. Ez a törvényjavaslat ennek példája.

Ez a törvényjavaslat nem tesz mást, mint felújít egy emléknapot, amely emléknapot egy 1924. évi törvénnyel - amelyet Horthy Miklós és Bethlen István írt alá - vezettek be, és amely törvény annak idején egy meghatározott szemléletben viszonyult a két világháború hősei tiszteletéhez, és ezzel a két világháborúban való magyar szerepvállalás megítéléséhez, mert ahhoz is viszonyult, hiszen a törvény szövege és indoklása ezekben a kérdésekben állást foglalt.

Amikor ez a törvényjavaslat címében, szövegében és az időpont megjelölésében visszatér az akkori megoldáshoz, akkor egyfajta módon állást foglal, ami sokak számára rokonszenves, amivel Magyarországon sokan azonosulni tudnak, mások pedig nem. Azok a módosító javaslatok, amelyeket mi négyen: Mádai Péter, Mécs Imre és Pető Iván képviselőtársaimmal a törvényjavaslathoz benyújtottunk, azt a célt szolgálják, hogy a törvényjavaslat ne csak a magyar közvélemény egy része számára legyen rokonszenves és elfogadható, hanem más részei számára is.

A legfontosabb javaslatunk, amelyet két változatban is benyújtottunk - szövegezési változtatással együtt és szövegezési változtatás nélkül, a 7., illetve 8. pontban -, az időpontot módosítaná. Ugyanis azt gondoljuk, hogy ha egy ilyen emléknapot az Országgyűlés, szeretném hangsúlyozni, országgyűlési törvénnyel bevezet... - hiszen ahhoz nem kell országgyűlési döntés, hogy azok, akiknek ez a megemlékezési forma fontos, azok évről évre az általuk jónak tartott napon ezt megtehessék; hiszen - mint ezt sokszor elmondták - ez ma is így van, és a múlt hét végén is így volt. Itt most az a kérdés, hogy elrendelje-e ezt az Országgyűlés, és ha az Országgyűlés ezt elrendeli, akkor ugyanarra a napra rendelje-e el, mint amely napra 1924-ben elrendelték, és ugyanazzal a szöveggel rendelje-e el, mint amellyel 1924-ben elrendelték.

A mi javaslatunk arra irányul, amit a 7. és 8. pontban fogalmaztunk meg, hogy olyan napot válasszunk a megemlékezéshez, a magyar hősök napjának, amely nem kötődik a Horthy-rendszer megemlékezéséhez, hanem egy olyan időpont, amely a magyar történelemnek ahhoz a szabadságharcához, függetlenségi harcához kötődik, amelynek a megítélésében, amelyhez való azonosulásban Magyarországon a legszélesebb a társadalmi egység: ez az 1848-49-es szabadságharc. Mi az időpontnak március hónapjának utolsó vasárnapját választottuk, mert ez a tavaszi hadjárat, a '49-es tavaszi hadjárat dicsőséges csatáinak, hogy úgy mondjam, egy középpontja, időbeni középpontja, hiszen ezek február elejétől áprilisig tartottak. Utánanéztünk, és azt gondoljuk - ez volt egyébként az álláspontunk 1990-ben is, amikor egy ilyen időpontvita már folyt a Magyar Országgyűlésben -, hogy az a történelmi esemény, ami a leginkább egyesíti a magyar történelmi tudatban a magyar társadalmat, ez 1848-49, ekörül van a legkevesebb vita, ez az, amit mindenki vállalni tud ebben az országban, és ezért helyes, ha az emléknapot ehhez kötjük.

Miért nem jó nekünk az önök által javasolt időpont és szövegezés? Azért, mert az az időpont és szövegezés egy olyan történetfelfogást képvisel, amely a magyar nép függetlenségi és szabadságharcait összemossa, azonosítja az első és második világháborúval. Most, amikor hősök napját tartottak Csákváron, egy olyan megemlékezést tartottak, ahol kifejezetten a második világháború magyar áldozatait ünnepelték, és nem az a probléma, hogy megemlékeztek az áldozatokról, hiszen ez a törvényjavaslat követendő példának is nyilvánítja azokat, akikről megemlékezik, azoknak a szerepét, akikről megemlékezik; a második világháborús magyar katonai szerepvállalást a németek oldalán az antifasiszta koalícióval szemben, ezt állítja példaképül az ünneplésnek ez a módja.

Mi azt gondoljuk, hogy ettől a fajta tradíciótól el kell választani azt az ünneplést, amiben ez az Országgyűlés - mindkét oldala vagy több oldala -, és amiben a magyar társadalom különböző oldalai egyet tudnak érteni. Ettől el kell választani, és ha ebben meg tudunk egyezni, hogy az időpontot módosítsuk, akkor a szabad demokraták annak ellenére, hogy mi magunk sosem kezdeményeztünk volna egy ilyen törvényt, a konszenzus érdekében készek támogatni ennek az elfogadását. Ha a kormányoldal ragaszkodik ahhoz az időponthoz és ahhoz a szövegezéshez, amely ezt a kontinuitást fenntartja, akkor a magunk részéről nem tudunk igent mondani a törvényre, és akkor a leghatározottabban elleneznünk kell azt. Tehát ez számunkra a döntő.

(20.00)

Hozzáteszem, hogy jó nekünk időpontnak az is, amit Csizmár Gábor és Zuschlag János javasol, tehát a nándorfehérvári csata évfordulója, nálunk is felmerült ez a lehetőség, mi azonban '48-49-et tartjuk a legjobbnak. Tehát a miénket még jobbnak tartjuk, de az is elfogadható a számunkra.

Emellett más módosító javaslatokat is benyújtottunk, ezeket nem tekintjük ilyen kulcsfontosságúnak, de azért engedjék meg, hogy röviden megemlítsem ezeket a javaslatokat is.

A 3. pontban szereplő javaslataink kapcsán úgy gondoljuk: világossá kell tennünk, hogy a magyar nép szabadságáért és a Magyarország függetlenségéért vívott harcot tekintjük olyannak, amelynek a hőseire nem egyszerűen emlékeznünk kell, hanem a példájukat is követnünk kell. Hiszen sok olyan háborút vívtak magyar katonák a magyar történelemben, különösen pedig a XX. században - és az első és a második világháború ilyen -, ahol a magyar részvételhez semmiféle magyar érdek nem fűződött, és ezt a két dolgot semmiféleképpen sem helyes összekeverni. Ez az a szövegszerű módosítás, ami a 3. pontban van, és amit szintén fontosnak tekintünk.

A 7. pontban lévő szövegszerű módosító javaslatunk csak tehermentesíti a rendelkező jellegű 2. §-t az indoklástól, hiszen a preambulum alaposan indokolja azt, hogy miért akarja az Országgyűlés - ha akarja - bevezetni ezt az emléknapot. Felesleges megismételni az indokokat, és kiváltképp felesleges szó szerint azzal a szöveggel, amit az 1924-es törvényből vettek át.

Végül azt gondoljuk a 11. és a 13. pontban lévő javaslatainkkal, hogy bizonyos felesleges passzusoktól célszerű megszabadítani ezt a törvényszöveget. A 11. pontban a 3. § elhagyását javasoljuk, a 3. § szerint ugyanis az Országgyűlés a meggyőződését fejezné ki arról, hogy ki mindenki fogja a háláját és a kegyeletét leróni. Az én emlékeimben még az él, hogy annak idején - nem akarok senkit megbántani - a Központi Bizottság a meggyőződését fejezte ki, hogy a magyar nép mit fog csinálni. Mi azt gondoljuk, hogy nem indokolt a törvényhozásnak a meggyőződését ez ügyben kifejezni; ki-ki maga dönti el, hogy mit csinál, a mindenkori parlamentnek azokat a jogi kereteket kell meghatároznia, amelyek között az emberek szabad akaratukból eldöntik, hogy mit csinálnak. Ezért én ezt a 3. §-t feleslegesnek, indokolatlannak és bizonyos értelemben atyáskodónak és paternalistának tartom, ami egy polgári államban nem szükséges.

Más természetű megfontolásokból javasoljuk a 13. pontban a 4. § két bekezdésének az elhagyását. A (2) bekezdésben az Országgyűlés felhatalmazná valamire a Fővárosi Közgyűlést, amire nem kell felhatalmaznia, mert az ma is a Fővárosi Közgyűlés hatásköre, nevezetesen az, hogy milyen módon rendezi a Hősök terét. A Hősök tere rendezése ma is fővárosi közgyűlési hatáskör, valószínűleg a kerületi önkormányzattal együtt; tegye azt, amit jónak lát. Ha ezzel kapcsolatban országgyűlési képviselőknek javaslatai vannak, akkor azt a nyilvánosság előtt vagy itt, az Országgyűlésben tegyék meg, de utána a Fővárosi Közgyűlés a saját hatáskörében teszi, amit helyesnek tart, és ezt a hatáskörét még egy felhatalmazással sem helyes elvonni. Ha pedig a (2) bekezdésre nincs szükség, akkor az (1) bekezdésre sincs, hiszen az (1) bekezdés - hogy mondjam? - egyfajta előkészítése a (2) bekezdésnek, és meggyőződésem, hogy nincs rá szükség. Helyes, hogy a millenniumi emlékművet felállították száz-egynéhány évvel ezelőtt, de ezt felesleges megint, egy külön törvényben rögzíteni, nem egy törvény feladata, hogy ezt rögzítse - beszédekben ezt természetesen el lehet mondani.

Ezek azok a módosító javaslatok, amelyeket avégett készítettünk, hogy ez a törvényjavaslat - hogy úgy mondjam, hogy így jelezzem a közvélemény különböző részeit - ne csak a Magyar Nemzet olvasótábora számára legyen olyan, amivel azonosulni tud, hanem mondjuk, a Népszabadság, a Magyar Hírlap és a Népszava olvasótábora is többé-kevésbé a magáénak tekinthesse ezt a törvényt, ha elfogadják. (Dr. Dávid Ibolya: A független sajtó...!)

Mi egy órát vitatkoztunk Ughy Attila képviselő úrral egy kereskedelmi televízióban erről a törvényjavaslatról, és akkor Ughy képviselő úr azt kérdezte tőlem, hogy ha ők elfogadják az időpontra tett javaslatunkat, akkor mi el tudjuk-e fogadni az egész törvényt. Akkor én erre nem tudtam határozottan válaszolni, mert nem voltam frakcióálláspont birtokában. Most azt tudom mondani, hogy mi szeretnénk, ha nemcsak azt fogadnák el, hanem megfontolnák az egyéb szövegjavaslatainkat is, de ha azt elfogadják, akkor el tudjuk fogadni a törvényt.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)