Felszólalás adatai
113. ülésnap (2000.01.31.), 68. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Bartha László (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:52 |
Felszólalások: Előző 68 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy azzal kezdjem, amivel a mai bizottsági ülésen az elnök úr befejezte: ismétlés a tudás anyja. Biztos, hogy így van, és ha önök fellapozzák e törvénytervezetet, akkor azt láthatják, hogy az önálló orvosi tevékenységről és a működtetési jogról szól a törvény, és nem az önök által olyan népszerűen hangoztatott praxisról. (Derültség az MSZP soraiban.) Ennek a lehetőségét decemberben közösen eljátszottuk, eljátszották. Eljátszották akkor, amikor nem szavazták meg azt a lehetőséget, hogy a háziorvosok egy valódi privatizációban vegyenek részt. (Keller László: Ezt a kisgazdáknak mondd!) Ezt más frakcióra kenni bizony nehéz ügy. A tény az, hogy ki tartózkodásával, ki ellenszavazatával nem járult hozzá e szabályokhoz. (Kuncze Gábor, a kijárat felé indulva: Főleg azzal, hogy hülyeségeket beszélsz!)
Hiányoltam e törvényből a cím miatt a szakorvosi ellátás lehetőségét, de ez az új tervezet már lehetőséget ad erre is, hiszen ott van a szakorvosi ellátás privatizációjának lehetősége, amit ki kellett volna dolgozni. És hadd mondjak egy másik példát a nehezen tanuló kiselefántról, aki könnyen felejti el azt, hogy mit nem tett meg az elmúlt négy évben, hiszen négy év alatt önöknek módjuk és lehetőségük lett volna arra - közel háromnegyedes többséggel -, hogy legalább elindítsák ezt a folyamatot és azt a fényt az alagút végén megteremtsék a szakorvosi ellátásban.
Most jelen pillanatban ennek a kormánynak az a lehetőség adatik meg, hogy törvény-előkészítéssel megpróbálja ezt az utat elindítani, és azt gondolom, hogy legalább elkezdődött ez a folyamat.
Egy-két kérdésre majd még szeretnék később kitérni, mert időm most nem engedi meg, de majd később szeretnék jelentkezni. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Felszólalások: Előző 68 Következő Ülésnap adatai