Felszólalás adatai

DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az itt elhangzott felszólalásokból kiformálódott vita kapcsán szeretném előrebocsátani, hogy Bauer képviselő úr felszólalásából az aktuálpolitikai kérdésekre most nem kívánok reflektálni. Ez a törvény sokkal emelkedettebb ügy annál, semhogy lerántsuk a földre azzal, hogy most az ő napi politikai vádjait válaszra méltassuk. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Ami a további kérdéseket illeti: amit Katona Béla képviselőtársam mondott, az nem ok arra, hogy ezt a törvényt az MSZP ne támogathassa. Nem tudom, találkozott-e vele, de figyelmébe ajánlom, hogy mintegy háromnegyed évvel ezelőtt, amikor ez a törvényjavaslat tárgysorozatba került, Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke egy sajtónyilatkozatban támogatta azt a gondolatot, hogy június 19-ét nyilvánítsuk emléknapnak. Nagyon szeretném, ha az igen tisztelt legnagyobb ellenzéki párt, elfogadva, hogy ez nemzeti ügy, függetlenül attól, hogy ki kezdeményezte, hogyan kezdeményezte - erre majd Bauer képviselő úr mondandói kapcsán azért kitérek -, ettől függetlenül felülbírálná a most elhangzott álláspontját, és mégiscsak minél nagyobb szavazattal fogadnánk el ezt a törvényjavaslatot, és - Gémesi György képviselő úr és polgármester úr szavaihoz kapcsolódva - az igen tisztelt szocialista képviselők is ott lennének majd a június végi gödöllői rendezvényen, hogy együtt emlékezhessünk a szabadság eszményére.

Bauer Tamás képviselő úr felszólalása kapcsán arra szeretnék kitérni, hogy emléktörvények alkotása nem példa nélküli a magyar politikatörténetben; számos ilyen törvény alkotására került már sor a korábbi történelmi múltban is. Anélkül, hogy az egyes események jelentőségét összehasonlítanám, csak tessék kimenni az Országház kupolájába, vannak ott például a honfoglalás ezeréves évfordulójáról szóló törvényből kőbe vésett szavak is, annak idején az oszlopba bevésték az egyik emlékező törvény szavait. Véletlenül sem gondolom azt, hogy a mi gyarló kísérletünk ilyen külsőséges megörökítésre méltó, csak azért említem ezt meg, hogy a honfoglalástól kezdve Rákóczi vagy Kossuth személyének a megörökítése visszatérő példa, és szokás volt a magyar történelemben, hogy megörökítsék nemzetünk nagyjainak az emlékét, illetve törvénybe foglaljanak nagy sorsfordulónak tekintett eseményeket is. Maga Bauer képviselő úr is hivatkozott az első szabadon választott Országgyűlés elsőként alkotott törvényére, az 1956. évi forradalom és szabadságharc jelentőségének törvénybe iktatásáról szóló törvényre.

(18.30)

Az sem példa nélküli, hogy nem az összes politikai tényező áll egy előterjesztés mögött. Az elmúlt ciklusban például, ha jól emlékszem, Nagy Imre emlékének a megörökítésére került sor úgy, hogy előterjesztőként nem jelentek meg az akkori ellenzéki pártok, momentán a törvény bizonyos megfogalmazásaival és bizonyos, a törvénnyel kapcsolatos kérdéseket illetően voltak is fenntartásaik. De az Országgyűlés azt elfogadta, tehát az sem példa nélküli, amire Bauer képviselő úr hivatkozott, és éppen abból a ciklusból tudtam most példát hozni, amikor a most igen tisztelt ellenzék volt kormányon és fogadott el kormánytöbbséggel egy ilyen törvényt. (Bauer Tamás: Mi azt sem fogadtuk el.)

Ami az állami szuverenitás és a népszuverenitás viszonyát illeti, a képviselő úr által mondottakban van igazság, de csak féligazság. Abban egyetértek, hogy az állami szuverenitás és a népszuverenitás nem azonos, és az is igaz, hogy állami szuverenitás létezik népszuverenitás nélkül is. Például a sztálini Szovjetunió, ahol nem volt népszuverenitás, nagyon is szuverén állam volt, hatalma korlátlan volt saját állampolgárai fölött, mert az állami szuverenitás fogalmának ez a belső oldala, a külső oldala pedig, hogy a nemzetközi jog viszonyaiban teljes értékű hatalomként vett részt. Ebben az értelemben tehát valóban igaza van képviselő úrnak, hogy az állami szuverenitás biztosítása - és Ceaus escu példája valóban erre ugyanilyen helytálló és jó példa - nem jelent népszuverenitást.

Fordítva azonban a dolog nem igaz. Állami szuverenitás nélkül nincs népszuverenitás sem, mert akkor ki van zárva. Ha egy állam nem szabad, egy ország nem szabad, ha egy ország államalkotó alkotmányos tényezői nem dönthetnek szabadon a sorsuk felett, akkor eleve kizárt az, hogy abban az országban a nép valóságos akarata érvényesüljön. Tehát ilyen értelemben a példája és a hivatkozása alkotmányjogilag - mert tulajdonképpen alkotmányjogi probléma, amit fölvetett, ennek alkotmányjogi olvasata van - nem helytálló. Tulajdonképpen ez a fölvetése nem szólhat a törvényjavaslat ellen, vagyis az, hogy nem volt a magyar államnak hosszú időn át szuverenitása, az bizony azzal is járt, hogy ott a nép akarata, ha tetszik, a demokrácia sem érvényesülhetett valójában.

Összességében, tisztelt Országgyűlés, úgy érzem, hogy az elhangzott felszólalásokban semmilyen olyan konkrét érv nem hangzott el, amely okot adna arra, hogy ezt a törvényt ne fogadjuk el minél nagyobb többséggel. Ismételten kérem azt valamennyi pártfrakciótól, valamennyi képviselőcsoporttól, amint egy kicsit korábban Katona Béla képviselő úrhoz - aki nyilván a Szocialista Párt nevében fogalmazott - intéztem gondolatot, szavakat, hogy tegyük félre azokat a szempontokat, amelyek nem illenek ehhez a törvényhez, nem illenek e törvény elfogadásának a kérdéséhez és ehhez az alkalomhoz, amit ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása felvet, és minél nagyobb többséggel fogadjuk el ezt a törvényt.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)