Felszólalás adatai

SZILÁGYI PÉTER (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A normatíva emelésére vonatkozó módosító indítványhoz szeretnék hozzászólni, az ajánlás 265., 268. és 279. pontja szerint. Speciális témáról lesz szó, hiszen a hozzászólásom az alapfokú művészeti oktatást érinti.

Hazánkban egyre népszerűbbek az alapfokú művészeti oktatási intézmények, egyre többen keresik a lehetőséget a jelzett struktúrába való bekapcsolódásra. Ma 580 ilyen intézményt tartunk számon. A számuk egyre nőni fog, és ez örvendetes, hiszen a gyermekek színes világához, egyéniségük bővebb kifejlődéséhez, a harmóniára való vágyáshoz feltétlenül szükséges és elengedhetetlen, hogy a művészetek különböző ágaival már gyermekkorukban megismerkedjenek.

Az alapfokú művészeti oktatás sajátosságait a költségvetés sajnálatos módon nem veszi figyelembe. A differenciálás nem a tényleges költségek szintjén jelenik meg. A 2001-2002. évi költségvetési törvényjavaslatban szereplő normatív támogatás birtokában számításokat végeztünk. A számításokból kitűnik, hogy az egyéni zeneművészeti oktatás költségei minimum 40 százalékkal magasabbak, mint a csoportosan oktatott művészeti ágaké. További különbség még a csoportos oktatáson belül például az, hogy a néptánc tanszakokon a törvényben előírt maximális létszámhoz, a képzőművészeti területen a minimálishoz áll a legközelebb a tényleges növendékszám.

Bonyolítja a tényleges költségek számításának a módját, hogy a kisebb iskolák egy tanulóra eső fajlagos költségei nagyobbak, tudniillik ugyanúgy kell fűteni, világítani és a törvényben előírt feltételeknek megfelelni. További össze nem mérhető különbségek vannak egyes településeken a fenntartási-üzemeltetési költségek között is. E körben döntő az önálló épület léte vagy esetleg a tanítási helyszínek bérleti díja. A zene- és a művészeti iskolák mintegy 60 százaléka nem rendelkezik önálló épülettel.

A fentiek alátámasztására engedjenek meg egy konkrét példát: a példánk legyen hagyományos zeneiskola - előre elnézést kérek, hogy sok számot fogok mondani, de csak így tudunk korrektek lenni. Ebben az iskolában, amelyet feltételezünk, a tanulók létszáma 626 fő. Az iskola költségvetése, bevételi és kiadási oldala egyaránt 60 millió 567 ezer forint. Az iskola költségvetése három elemből áll: normatív támogatás, önkormányzati hozzájárulás és saját bevétel. Egy pillanatra hadd álljak meg a saját bevételnél: valóban a településtől függ, hogy az ott dolgozók milyen anyagi körülményekkel rendelkeznek, hogy a saját bevételt a növendékeiken keresztül tudják-e emelni, vagy kénytelenek szociális eszközökhöz nyúlni. A bevételi oldalon az önkormányzati finanszírozás 58 millió 367 ezer forint, amelyből az állami normatív támogatás 35 millió 400 ezer forint. Ez az iskolai költségvetés kiadásának 58,8 százalékához nyújt fedezetet.

A költségvetésben a személyi juttatások 41 millió 410 ezer forintot, a munkaadót terhelő járulékok 16 millió 202 ezer forintot, összesen 57 millió 612 ezer forintot tesznek ki, ami a költségvetés 95 százaléka, és mindösszesen 5 százalék jut működési kiadásokra.

És itt kezdődik a probléma! Az iskola költségvetéséből egyértelműen kitűnik - és ez általánosítható is -, hogy még egy magas önkormányzati támogatási arány esetén is - a példánknál maradva: 41,5 százalék - az iskola legszűkösebb működése is alig biztosítható. De mint tudjuk, az önkormányzatok kasszái is különbözőek, és így a lehetőségeik is.

Tehát megállapítható, hogy a törvényi előírások és alapdokumentumok alapján működő iskolák normatív finanszírozása messze elmarad a közoktatás más intézménytípusaitól, különösen, ha figyelembe vesszük a törvényben előírt tantervi követelményeket is.

A minőségi művészeti oktatás eredményessége nagy részben a feltételeken is múlik. A normatív támogatás nem ad lehetőséget arra, hogy a feltételek javuljanak, sőt már szinten tartás sem valósítható meg. A központi költségvetésből juttatott forrás alig fedezi a pedagógusok és a technikai dolgozók bérét. Ebből következően sok település arra kényszerül, hogy a megyének adja át az intézményt. Ez csak látszatmegoldás, hiszen így látszólag a település szabadul meg a problémától, de az intézmény működésében nem történik változás, hiszen a megye sem rendelkezik semmilyen pluszforrással.

A művészeti iskolák, amelyeknél szinte minden költségvetési támogatást elvisznek a bérek, fejlesztésre nem tudnak pénzt fordítani. Például a hangszeres oktatáshoz eszközök szükségesek. A hangszerpark nagyon elhasználódott, elöregedett, szükség lenne felújításra, újabb beszerzésekre. Erre semmilyen fedezet nincs, hiszen az előbb említettem, hogy a dologi kiadásokra mindössze 5 százalék jut a költségvetésből.

Ha ebben nem történik változás, akkor ennek óhatatlanul az oktatás minősége látja a kárát; annak az oktatásnak a minősége, amelyet Európa-szerte elismernek, sőt azon túlról is szívesen jönnek tanár kollégák, hogy elsajátítsák a magyar módszereket.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)