Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

SZÁVAY ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt bármit is mondanék, azt szeretném leszögezni és a magunk részéről főleg az előterjesztő számára, hogy arra a két kérdésre, amit Bárándy képviselőtársam feltett, itt az iratok átadása, illetve felhasználhatósága tekintetében, az azokkal kapcsolatos válaszokra mi is roppant kíváncsiak lennénk. Nagyon hálás lennék, ha Vejkey képviselő úr akár már most mint előterjesztő ezekre valamit válaszolna vagy legalább ígéretet tenne ennek a feloldására.

(12.40)

Ez valóban két olyan kérdés, ami meglehetősen zavaróan hat egy olyan javaslat kapcsán, amelyet egyébként jó szándékkal tudnánk kezelni, hiszen ha nem is jelent messze sem akkora előrelépést a múlttal való szembenézésben, mint amit a Jobbik, sőt egyébként odáig jutottunk, hogy már a baloldali ellenzék is évek óta szorgalmaz önökkel szemben, akkor is legalább valami kevés olyan pozitív változás, amelyikre mi nyilván igennel tudunk vagy igennel tudnánk szavazni.

A Jobbik kezdettől fogva az állambiztonsági múlt teljes nyilvánosságát szorgalmazta, és az elmúlt évek során is következetesen támogattunk minden olyan javaslatot, amely ehhez közelebb vitt minket, mindig elmondva egyébként abbéli kritikáinkat, hogy továbbra is látjuk és természetesen most is azt látjuk, hogy önöknek nem célja a múlttal való teljes szembenézés, önöknek nem célja az, hogy a magyar társadalom végre tiszta képet kapjon arról, hogy az elmúlt rendszerben ténylegesen kik voltak a bűnösök, kik voltak az elkövetők, kik voltak felelősek családok tönkretételéért, életek keresztbetöréséért, kik működtek együtt hogyan és milyen módon az állambiztonsággal. Számtalanszor hallhattuk azt az érvelést önöktől, aminek mindig az a vége és mindig az a lényege, hogy az önök számára a bűnösöknek a személyiségi jogai mindig fontosabbak, mint az áldozatoké, mondván, hogy hibalehetőség is adódhat.

Fontos lépés nyilván az, hogy a rendszerváltást megelőző időszak titkosszolgálati mágnesszalagjai az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárához kerülnek. Ez nyilván egyszerűsíti a kutathatóságot, és majd a Jobbik-kormány dolgát is egyszerűbbé fogja tenni, hiszen sokkal könnyebb lesz majd minden ezzel kapcsolatos iratot egyszerre és egy törvénnyel vagy egy rendelettel nyilvánosságra hozni, amire önök továbbra sem hajlandóak.

Nyilván támogatni tudjuk azt az irányt is, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára váljon egy igazi állami és nemzetbiztonsági szaklevéltárrá, így a rendszerváltást követően felállt nem­zet­biztonsági szolgálatok levéltári anyagainak a vonatkozásában is rendelkezzen illetékességgel. Ez eset­ben viszont felhívjuk a figyelmet arra és meg­fon­tolásra ajánlanánk, hogy ebben az esetben már nem biztos, hogy megfelelő, ha továbbra is ezen a néven mű­ködik az intézmény, mármint hogy Állam­biz­ton­sági Szolgálatok Történeti Levéltára. Ezen azért ér­de­mes lenne elgondolkodni.

Fentiek értelmében tehát elvileg erre a javas­lat­ra mi tudunk igennel szavazni, mert előrelépést látunk benne, de szeretném ismét és sokadjára hang­súlyozni, hogy választ kérünk arra a két kérdésre, amit képviselőtársam fölvetett.

Vejkey képviselő úr több mindent is mondott, amiről magamtól is beszéltem volna, de most akkor inkább önre fogok reagálni. Most arra nem akarok túl sok szót elvesztegetni, hogy az ön által idézett Szolzsenyicin-idézet elég nagy karriert futott be a sajtóban az elmúlt hetekben, amikor Németh Szilárd is erről beszélt, és nagyjából egyértelműen tudható, hogy ez az idézet, bár nagyon jól hangzik, de egyéb­ként nem Szolzsenyicinhez köthető vélhetően, úgy­hogy ennek talán érdemes az idézését a további­ak­ban kerülni.

De ami ennél fontosabb, két olyan dologra is hi­vat­kozott Vejkey képviselő úr, amire én azért az ön helyében nem tettem volna. Az egyik Biszku Béla, tel­jesen mindegy, hogy milyen kontextusban. Az, hogy Biszku Béla úgy tudott távozni, hite szerint ki­nek hova, szerintünk a pokolba, ahova való; úgy tu­dott erről a világról távozni, hogy őt az igaz­ság­szol­gáltatás nem érte utol. Ez egyébként a rendszerváltás utáni minden kormány felelőssége, de leginkább az önöké, akik egy példátlan felhatalmazást kaptak 2010-ben, és egyébként a keresztény nemzeti szava­zók azt várták volna önöktől, és meggyőződésem, hogy a mai napig is azt várják, hogy végre lezárják a múltat, lezárják az előző rendszert, és számoltassák el annak minden bűnösét.

Mert meglehetősen nehéz úgy egyébként, hogy a Fidesz-kormány tagjai között azért nagyjából több kommunista van, mint az MSZP idejében volt. (Dr. Hoppál Péter: Ó! Ó!) És azok az emberek, azok a fi­gu­rák, akár újságírók, mindenféle közéleti sze­mé­lyiség, akik az önök holdudvarában találhatóak meg önöket kiszolgálják, közülük is jó néhányan vannak, akik, mondjuk ‑ hogy fogalmazzak finoman ‑, mi­ni­mum ügynökgyanúba keveredtek az elmúlt években, akikről már a sajtó megírta vagy mondjuk, közszájon forognak feltételezések, hogy vélhetően ügy­nök­múlt­tal rendelkeznek. Legyen szó éppen az önök egyik első számú, kormányt kiszolgáló főszerkesztőjéről, Ómolnár Miklósról, legyen szó éppen a béke­me­ne­teket szervező Csizmadia Lász­lóról vagy azokról, akik egyébként az előző rendszert pontosan ugyanolyan szervilis módon szolgálták ki, mint önöket, például Stefka István vagy Bencsik András, hogy még egy­néhányat említsek azok közül, akik éppen most békemeneteket szerveznek, meg államilag kisíbolt pénzekből kampányolnak és járatják le az ellenzéket önök helyett; és tették volna ezt újabb száz­milliókból, ha nem sikerült volna a mai napon azt a plakáttörvényt megakadályozni.

Vagy itt van, ugye, Havas Szófia ügye. Havas Szófia – és azért itt egy oldalvágást hadd tegyek balra ‑, aki szabadon gyalázhatja az 1956-os for­ra­dalom emlékét, ’56 hőseit nácizhatja, antiszemita pogromokról beszélhetnek, a demokratikus és sok­szorosan megújult Magyar Szocialista Pártban ennek az égvilágon semmilyen következménye volt. De ezzel számoljanak el a szocialisták saját maguknak meg a szavazóiknak. (Dr. Bárándy Gergely köz­beszól.) Ami ennél szomorúbb, hogy önök alkottak egy olyan törvényt annak idején, amely nem volt alkalmas arra, a diktatúrák bűneit tagadó törvényről beszélek, amely törvényről kiderült, hogy nem volt alkalmas arra, hogy az ilyen teljesen egyértelmű, közfelháborodást kiváltó esetekben szankciót tudjon alkalmazni vagy valamilyen büntetést tudjon mérni az elkövetőre. Ezen is érdemes lenne ez ügyben elgondolkodni. Pedig annak idején aztán nagy dér­rel-dúrral terjesztették be meg mondták el, hogy a kor­mány aztán mennyire elkötelezett, hogy itt sem­mi­lyen diktatúrának és semmilyen emberellenes dik­ta­túrának a bűneit ne lehessen tagadni, és ez a tör­vény majd milyen jó lesz és hogy le fog majd sújtani mindenkire. Pontosan látjuk, hogy ez mennyire nem így van, és ez mennyire nem valósult meg.

Aztán hosszasan tudnám sorolni, olyan hosszan nem fogom, de azért még egy-két mondat erejéig mégiscsak engedjék meg, hogy milyen hitelességi problémáink vannak még azért ezzel a javaslattal meg az elmondottakkal. Itt van a Vejkey képviselő úr által is említett lengyel nemzeti emlékezet intézete. Képviselő úr, ne haragudjon, ön nem egy meg nem két alkalommal szavazta már le a Jobbiknak ezzel kapcsolatos javaslatát akár bizottsági ülésen, akár itt az Országgyűlésben; nem csak ő, most nem önt aka­rom kiemelni, de ha már egyszer ön a lengyel nem­zeti emlékezet intézetét hozta ide bármilyen kon­textusban is példaként. Igen, mi erről beszéltünk, ami­kor sokadjára, nem tudom már, ha össze­szá­mol­juk, hogy a Jobbik meg az LMP egyébként az elmúlt évek során már hány olyan javaslatot nyújtott be, amely az állam­biz­tonsági múlttal való szembenézést szolgálná, nagyon sokat. Most az egyik új kez­de­mé­nyezésünk az volt nemrégiben, amire önök szintén nemet mondtak, hogy a lengyel nemzeti emlékezet intézet mintájára hozzunk létre mi is egy olyan szervezetet, amely valódi jogkörökkel is rendelkezik azzal kapcsolatban, hogy a múltat feltárja és felelősségre tudja vonni az ügynököket, az előző rendszer kiszolgálóit, és ehhez kellő nyilvánosságot tudjon biztosítani. Ezt önök leszavazták, önök ezt soknak tartják. Önök meg­elégszenek a Nemzeti Emlékezet Bizottsága nevű fideszes gittegylettel, ami természetesen a nevében viseli a nemzeti szót és amely bizottságnak a tagjaira csak és kizárólag önök tettek javaslatot. Senki mást ide nem engedtek, az ellenzék számára lehetőséget nem biztosítottak, hogy bármilyen más, önökhöz esetleg nem kellően közel álló szakértő is ebbe a bizottságba bekerüljön és ezekhez az iratokhoz hozzá tudjon férni.

Mi ezt a javaslatunkat fenntartjuk, ezt az in­té­zetet a kormányra kerülésünk után létre fogjuk hozni (Dr. Hoppál Péter: Ó! Ó!), és minden olyan ja­vaslatot és minden olyan törvényt meg fogunk hozni, amelyet a magyar társadalom egyébként önöktől várt volna a kormányzásuk két ciklusában.

Van még teendő, van még lehetőség, habár nem túl sok, mert egyre inkább fogynak azok, akik pél­dául az 1956-os forradalom leverésében részt vettek vagy akik például az Államvédelmi Hatóság mun­ka­társaiként dolgoztak annak idején.

(12.50)

Na de azért vannak még páran, most nem akarok neveket mondani, de egy-két ügy felmelegítésén most mi is dolgozunk egyébként, ennyit elárulhatok. Tehát vannak még a kommunista diktatúrának olyan bűnösei, akik a mai napig is élnek és felelősségre vonhatóak lennének, ha ehhez Magyarországon kellő politikai akarat, megfelelő törvények és az igazságszolgáltatás megfelelő működése meglenne, mint ahogy most nincs meg.

De nem történt meg, vagy félmegoldások születtek a kommunista luxusnyugdíjak megvonásával, ha már Biszkuról volt szíves megemlékezni Vejkey képviselőtársam. Önök hoztak valami kis szépségtapaszt ez ügyben, ez a javaslat is egyébként, amelyről most beszélünk, egy szépségtapasz, ezt hadd szögezzem le. Valami kevés pótlékot megvontak, egy-két kitüntetéshez kapcsolódó nyugdíjpótlékot megvontak, de alapvetően nem változott a helyzet az önök kormányzásának hét éve alatt, az egykori állampárt, vagy az állampárthoz kapcsolódó szervezetek, szóval, általában a ’90 előtti kommunista hatalmi elit, nomenklatúra ma még élő tagjainak a privilegizált, több százezer forintos nyugdíjain önök nem változtattak, ez ügyben változás sajnos nem történt.

De ugyanilyen felemásra sikeredett az intézményátnevezés, pedig azzal is tele volt a kormánypárti sajtó, és hallhattuk itt a szép szavakat a parlamentben az előterjesztőktől azzal kapcsolatban, hogy ez is a múlt lezárásának és a szembenézésnek egy szép gesztusa és egy szép alkalma; egy törvényt hoztunk arról, hogy azokról, akik önkényuralmi rendszerek működtetésében vagy fenntartásában részt vettek, közterület, közintézmény nem nevezhető el. Ez ügyben is sajnos vannak hiányosságok, olyanok is, amelyekre egyébként mi is konkrétan felhívtuk a figyelmet. Hadd utaljak vissza például Rajk Lászlóra. A Rajk László Szakkollégiumot az a Rétvári Bence védte meg itt a parlamentben, aki egyébként korábban a Marx-szobrot akarta kivitetni a Közgáz épületéből, teszem hozzá egyébként, nagyon helyesen. Tehát továbbra is van Rajk László Szakkollégium. Az, hogy Rajk Lászlót a saját elvtársai felakasztották, az égvilágon semmit az ő bűneiből, azokból a bűnökből, amelyekkel a Rákosi-diktatúra kiépítéséhez hozzájárult, semmit nem vesz el.

Az, hogy ő egy kommunista politikusból egy kom­munista mártírrá vált, ez az ő életútjának megítélésén valójában túl sokat nem változtat. Rajk Lászlónak oroszlánrésze, felelőssége van a demokratikus többpártrendszer felszámolásában. Azok az intézkedések, amelyeket belügyminiszterként hozott, akár a társadalmi szervezetek betiltása vagy az Államvédelmi Hatóság kiépítésében való részvétele, teljes egészében és egyértelműen méltatlanná teszik arra őt, hogy bármilyen közintézmény ma Magyarországon a nevét viselje.

De beszélhetnénk Szabó Ervinről, az anar­cho­szindikalista tudós emberről, művészről, vagy nem is tudom, minek nevezzük, aki Tisza István meggyilkolását tervezte. Tehát vannak azért még a szimbolikus térben bőven olyan ügyek, amelyekkel önök foglalkozhatnának, ha erre valódi akarat lenne, és ha nem úgy állnának ezekhez az ügyekhez, hogy ha már egyszer a Jobbik felvetette, akkor juszt se, még akkor se egyébként, ha igazunk van és akkor sem, ha a törvényből ez következik.

Ezt az egészet azért mondtam el összefoglalóként, hogy elmondjam azt is, hogy nem igazán értem, mi bújik meg az önök félelme mögött. Ugyanis sem Vejkey képviselő úr, sem Hoppál államtitkár úr ilyen irányú elkötelezettségében vagy akár azt is mondhatom, hogy antikommunizmusában nem kételkedem, de azt nem tudjuk, nem látjuk a mai napig sem, hogy milyen erők mozognak önöknél, milyen erők mozognak a Fideszben vagy a Fidesz háta mögött, amelyek mindig úgy döntenek, hogy egy-egy ilyen kis szimbolikus ügyet előhoznak, valami szépségtapasszal próbálnak bizonyos törvényeken módosítani, amit aztán persze nagy terjedelemben lehoz a kormánypárti sajtó, megnyugtatva a kormánypárti híveket, hogy igen, ez aztán egy rendes keresztény, nemzeti, antikommunista kormányzás. De valójában nem változik semmi, vagy alig valami keveset mozdul előre.

Kíváncsiak lennénk, hogy kik akadályozzák valójában az előző rendszer bűnöseinek elszámoltatását, kik azok, akik miatt a mai napig sem lehet lezárni a vörös múltat, akik miatt a mai napig sem láthatunk tisztán azzal kapcsolatban, hogy pontosan ki milyen feladatokat végzett, ki milyen szerepet játszott az elmúlt rendszerben, kik voltak azok, akik együttműködtek az állambiztonsággal, illetve kik azok, akiket a diktatúra működtetése és fenntartása miatt ki kellene zárni a magyar közéletből, amire egyébként önök szintén nem hajlandóak.

Azt a lusztrációs törvényt 27 évvel ezelőtt kellett volna már az akkori MDF-kormánynak elfogadni, hogyha nem egyez ki a hatalomátadás menetéről a kommunistákkal és aztán utána nem árulja el az egész rendszerváltást, amit ma nagyon sokan antalli örökségként tisztelnek. Ezt a törvényt kellett volna önöknek elfogadni.

Ez lesz az a törvény, ez a lusztrációs törvény, amelyet mi több rendelkezés mellett meg fogunk tenni, és meg fogjuk teremteni az előző rendszer bűnöseinek és felelőseinek kizárását a magyar közéletből. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)