Készült: 2024.09.22.21:22:18
Dinamikus lap
Bizottságok által tárgyalt irományok 1998-2002
Bizottság: Alkotmány- és igazságügyi bizottságAlkotmányügyi bizottság által tárgyalt irományok | |||||
---|---|---|---|---|---|
Irományszám | Irománycím | Benyújtók | Bizottsági állapot |
Kijelölés dátuma |
|
1 | T/5760 | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról | Juhász Ferenc (MSZP), Dr. Nagy Sándor (MSZP), Kovács László (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
2 | H/5718 | A miniszterelnök felelősségének megállapításáról a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium volt politikai államtitkárának közfelháborodást kiváltó cselekedetei kapcsán, valamint az FVM és a Kormány működését, felelősségi viszonyait érintő egyes kérdések áttekintéséről | Keller László (MSZP), Tóth András (MSZP), Dr. Vastagh Pál (MSZP), Dr. Kis Zoltán (SZDSZ) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
3 | H/5654 | A közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvényben megfogalmazott jogalkotói szándék érvényesülését vizsgáló bizottság jelentésének elfogadásáról | Közbesz. vizsg bizottság | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
4 | J/5653 | A közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvényben megfogalmazott jogalkotói szándék érvényesülését vizsgáló bizottság munkájáról | Közbesz. vizsg bizottság | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
5 | H/5647 | Az Országos Választási Bizottság tagjainak megválasztásáról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
6 | H/5623 | A Munkavállalói Résztulajdonosi Program végrehajtásának vizsgálatáról | Gazdasági bizottság | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
7 | H/5592 | A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról | Ügyrendi bizottság | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
8 | T/5562 | A parlamenti és társadalmi demokrácia megszilárdításáról és az ennek érdekében szükséges törvénymódosításokról | Dr. Nagy Sándor (MSZP), Dr. Vastagh Pál (MSZP), Kósáné Dr. Kovács Magda (MSZP), Dr. Sándor László (MSZP), Keller László (MSZP), Dr. Veres János (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Dr. Avarkeszi Dezső (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
9 | T/5561 | A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról | Dr. Avarkeszi Dezső (MSZP), Dr. Nagy Sándor (MSZP), Dr. Vastagh Pál (MSZP), Dr. Sándor László (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
10 | T/5510 | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | ált. vitára alkalmasság megállapítására vár | |
11 | T/5499 | A kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról | Emberi jogi bizottság | ált. vitára alkalmasság megállapítására vár | |
12 | T/5498 | A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény módosításáról | Emberi jogi bizottság | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
13 | T/5466 | A választási eljárásról szóló 1997. évi C.törvény módosításáról | Alkotmányügyi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
14 | H/5445 | A Magyar Köztársaság és Ukrajna között a polgári ügyekben történő kölcsönös jogsegélyről szóló, Budapesten, 2001. augusztus 2-án aláírt szerződés megerősítéséről | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
15 | T/5444 | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról | Juhász Ferenc (MSZP), Dr. Nagy Sándor (MSZP), Kovács László (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
16 | H/5416 | A NATO irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó műveletekhez történő magyar hozzájárulásról | kormány (külügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
17 | T/5295 | A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról | Dr. Nagy Sándor (MSZP), Dr. Vastagh Pál (MSZP), Tóth András (MSZP), Dr. Wiener György (MSZP) | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
18 | T/5293 | A munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény módosításáról | Foglalkoztatatási bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
19 | T/5264 | A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról | kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
20 | T/5263 | A termőföldről szóló 1994. évi LV.törvény módosításáról | kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
21 | T/5262 | A Nemzeti Földalapról | kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
22 | H/5230 | A Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumának megerősítéséről | kormány (külügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
23 | T/5218 | A Polgári Törvénykönyv módosításáról szóló 2000. évi LXXXVIII. törvény módosításáról | Dr. Rubovszky György (Fidesz) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
24 | T/5216 | A terrorizmus elleni küzdelemről, a pénzmosás megakadályozásáról szóló rendelkezések szigorításáról, valamint az egyes korlátozó intézkedések elrendeléséről | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
25 | T/5159 | A helyi önkormányzatok 2002. évi új címzett támogatásáról, valamint egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
26 | T/5157 | A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról | Dr. Kovács Zoltán (Fidesz) | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
27 | T/5154 | A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
28 | T/5144 | Egyes közhatalmi feladatokat ellátó, valamint közvagyonnal gazdálkodó tisztségeket betöltő személyek összeférhetetlenségéről és vagyonnnyilatkozat-tételi kötelezettségéről | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
29 | T/5128 | A közvetítői tevékenységről | kormány (igazságügy-miniszter) | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
30 | T/5127 | A tőkepiacról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
31 | T/5117 | Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX . törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
32 | T/5116 | Az igazságügyi szakértői tevékenységről, valamint a kapcsolódó jogszabályok módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | ált. vitára alkalmasság megállapítására vár | |
33 | T/5102 | A társadalmi szervezetek és az alapítványok nyilvántartásba vételére vonatkozó rendelkezések módosításáról, valamint egyes cég-, csőd - és felszámolási eljárási rendelkezésekről (lobby) | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
34 | T/5101 | A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
35 | T/5100 | A villamos energiáról | kormány (gazdasági miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
36 | T/5099 | Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
37 | T/5061 | A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
38 | T/5060 | A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
39 | T/5059 | A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
40 | T/5055 | A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény módosításáról | Dr. Lamperth Mónika (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
41 | T/5054 | Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól szóló 1998. évi XCIII. törvény módosításáról | Dr. Nagy Sándor (MSZP), Dr. Vastagh Pál (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
42 | T/5047 | Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról | kormány (egészségügyi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
43 | T/5045 | A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról | Koltai Ildikó (Fidesz), Halász János (Fidesz) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
44 | H/5019 | Kossuth Lajos születésének 200. évfordulója méltó megünnepléséről | Dr. Kupa Mihály (független) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
45 | T/5001 | A pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
46 | H/4998 | A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY. határozat módosításáról | Ügyrendi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
47 | T/4990 | A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről | kormány (oktatási miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
48 | T/4987 | A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról | kormány (környezetvédelmi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
49 | T/4984 | A jogellenesen kivitt kulturális javak visszaszolgáltatásáról | kormány (nemzeti kulturális örökség minisztere) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
50 | T/4983 | A devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
51 | T/4982 | Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról | Mentelmi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
52 | T/4979 | A felnőttképzésről | kormány (oktatási miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
53 | T/4978 | A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI.törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
54 | T/4977 | A társadalombiztosítási alapok 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
55 | H/4976 | A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 2000. január 1. - december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról | Gazdasági bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
56 | T/4955 | A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
57 | T/4942 | A társasházról szóló 1997. évi CLVII. törvény módosításáról | Dr. Csákabonyi Balázs (MSZP) | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
58 | J/4937 | Az Ügyészség 2000. évi tevékenységéről | legfőbb ügyész | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
59 | T/4903 | A büntetőeljárásban résztvevők az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról (tanúvédelem) | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
60 | T/4899 | (A magyar nyelvnek) a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények (közzététele során való használatáról) magyar nyelvű közzétételéről | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
61 | T/4752 | A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról | kormány (honvédelmi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
62 | H/4737 | Az országgyűlési képviselők vagyoni helyzetét vizsgáló bizottság létrehozásáról szóló 103/2000. (XII.20.) OGY határozat módosításáról (meghosszabbításra irányul) | Dr. Répássy Róbert (Fidesz), Dr. Rubovszky György (Fidesz), Dr. Szentgyörgyvölgyi Péter (FKGP), Dr. Fenyvessy Zoltán (MIÉP), Dr. Szabó Attila (független) | tárgysorozatba vételre vár | |
63 | H/4736 | Az országgyűlési képviselők vagyoni helyzetét vizsgáló bizottság létrehozásáról szóló 103/2000. (XII.20.) OGY határozat módosításáról (meghosszabbítás) | Vagyoni vb. bizottság | ált. vitára alkalmasság megállapítására vár | |
64 | T/4673 | A közpénzek felhasználásának nyilvánosságáról | Keller László (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
65 | T/4656 | A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról | Zakó László (FKGP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
66 | T/4644 | A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény, a Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény, valamint a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról | kormány (szociális és családügyi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
67 | J/4623 | A bíróságok általános helyzetéről és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács igazgatási tevékenységéről - 2000. | Országos Igazságszolgáltatási Tanács | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
68 | H/4591 | Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság 1999. évi tevékenységéről, a hozzárendelt vagyon változásáról szóló beszámoló elfogadásáról | Költségvetési bizottság | ált. vitára alkalmasság megállapítására vár | |
69 | H/4580 | A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról | Emberi jogi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
70 | H/4579 | Az adatvédelmi biztos beszámolójának elfogadásáról | Emberi jogi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
71 | H/4578 | Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról | Emberi jogi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
72 | T/4570 | A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosításáról | kormány (szociális és családügyi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
73 | T/4503 | A sportról szóló 2000. évi CXLV. törvény módosításáról | Ifjúsági bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
74 | T/4502 | A politikai közszereplők szavahihetőségének helyreállítására | Tóth András (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
75 | T/4477 | A bírósági végrehajtásról szóló 1994.évi LIII. törvény és a kapcsolódó jogaszabályok módosításáról szóló 2000.évi CXXXVI. törvény, továbbá a vállalkozás keretében végzett személy-és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozó tevékenység szabályairól, a Személy- Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról szóló 1998.évi IV. törvény módosításáról | Perlaki Jenő (Fidesz) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
76 | T/4233 | A bírósági végrehajtásról szóló 1994.évi LIII.törvény és a kapcsolódó jogszabályok módosításáról szóló 2000.évi CXXXVI. törvény, továbbá a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozó tevékenység szabályairól, a Személy- Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráól szóló 1998.évi IV. törvény módosításáról | Perlaki Jenő (Fidesz) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
77 | T/4206 | A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról | Font Sándor (MDF), Dr. Kerényi János (Fidesz) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
78 | T/4192 | A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról | kormány (nemzeti kulturális örökség minisztere) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
79 | T/4169 | Egyes törvények környezetvédelmi célú jogharmonizációs módosításáról | kormány (környezetvédelmi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
80 | T/4168 | A jövő nemzedékek országgyűlési biztosáról | Dr. Szili Katalin (MSZP), Hegyi Gyula (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
81 | T/4163 | A Magyar Hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
82 | T/4141 | A formatervezési minták oltalmáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
83 | J/4139 | A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2000 január 1. - december 31. közötti idősszakban végzett tevékenységéről | Közbeszerzések Tanácsa | bizottsági tárgyalás befejezve | |
84 | J/4131 | Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság 1999. évi tevékenységéről, a hozzárendelt vagyon változásáról | kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) | ált. vitára alkalmasság megállapítására vár | |
85 | T/4120 | A határontúli magyarok országgyűlési biztosáról | Dr. Tabajdi Csaba (MSZP) | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
86 | T/4086 | A szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról | kormány (oktatási miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
87 | T/4084 | A Magyar Nemzeti Bankról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
88 | T/4083 | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
89 | T/4070 | A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.) | kormány (külügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
90 | T/4027 | A kulturális örökség védelméről | kormány (nemzeti kulturális örökség minisztere) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
91 | T/4018 | A személyhez fűződő jogokkal összefüggésben a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról | Dr. Hack Péter (SZDSZ), Dr. Pető Iván (SZDSZ) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
92 | T/4014 | A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről szóló 2000.évi CXLIV.törvény módosításáról | kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
93 | T/3991 | A sor- és tartalékos katonai szolgálat teljesítése rendjének változásával érintett törvények módosításáról | kormány (honvédelmi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
94 | T/3984 | A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény módosításáról | kormány (nemzeti kulturális örökség minisztere) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
95 | T/3979 | Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997.évi CXLI törvény módosításáról | Dr. Torgyán József (FKGP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
96 | T/3934 | A hírközlésről | kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
97 | T/3933 | A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
98 | T/3931 | Az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes egészségügyet értintő törvények módosításáról | kormány (egészségügyi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
99 | T/3929 | A konzuli védelemről | kormány (külügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
100 | T/3897 | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | ált. vitára alkalmasság megállapítására vár | |
101 | T/3896 | Az egyes kiemelkedő fontosságú tisztségek esetén a többes állampolgárság bejelentéséről | kormány (igazságügy-miniszter) | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
102 | J/3868 | Az adatvédelmi biztos beszámolója a 2000 évi tevékenységről | adatvédelmi biztos | bizottsági tárgyalás befejezve | |
103 | J/3867 | A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa beszámolója a 2000 évi tevékenységről | nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa | bizottsági tárgyalás befejezve | |
104 | J/3866 | Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa beszámolója a 2000 évi tevékenységről | állampolgári jogok országgyűlési biztosa | bizottsági tárgyalás befejezve | |
105 | T/3858 | A kormányzati szintű korrupció elterjedésének megakadályozásához szükséges egyes törvények módosításáról | Dr. Hack Péter (SZDSZ), Dr. Szent-Iványi István (SZDSZ) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
106 | T/3847 | Az elektronikus aláírásról | kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
107 | T/3845 | A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV.törvényben szabályozott elbirtoklási határidő módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
108 | H/3816 | Az önkényuralom időszakában - 1949.június 8. és 1990.május 2.-a között - megalkotott, a népszuverenitáson alapuló népakaratot nélkülöző törvénykönyvről | Dr. Orosházi György (FKGP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
109 | H/3815 | A Büntető Törvénykönyv módosításáról | Kósáné Dr. Kovács Magda (MSZP), Dr. Szabó Zoltán (MSZP), Dr. Suchman Tamás (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
110 | T/3797 | A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról | Dr. Répássy Róbert (Fidesz), Dr. Rubovszky György (Fidesz), Dr. Vitányi István (Fidesz), Dr. Szabó Erika (Fidesz), Dr. Fazekas Sándor (Fidesz), Dr. Gyimesi József (Fidesz) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
111 | T/3740 | A fegyverekről, lőszerekről és lőterekről | kormány (belügyminiszter) | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
112 | T/3739 | A személy- és tárgykörözésről | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
113 | T/3720 | A Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló 1997. évi LXXIX. törvény módosításáról | Szabó Lukács (független) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
114 | T/3713 | Az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény módosításáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról | kormány (a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
115 | T/3712 | A Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény, az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
116 | T/3710 | A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
117 | T/3709 | A határőrizetről és a Határőrségről szóló 1997.évi XXXII. törvény módosításáról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
118 | T/3708 | A menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX.törvény módosításáról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
119 | T/3707 | A külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
120 | T/3690 | A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
121 | T/3628 | A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról | Dr. Pokol Béla (FKGP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
122 | T/3623 | A Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar integrációjával érintett törvények módosításáról | kormány (honvédelmi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
123 | T/3622 | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
124 | T/3621 | A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításáról | kormány (nemzeti kulturális örökség minisztere) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
125 | H/3587 | Az olajügyek és a szervezett bűnözés közötti esetleges korrupciós ügyek feltárására létrejött vizsgálóbizottság jelentésének elfogadásáról | Pallag László (FKGP) | tárgysorozatba vételre vár | |
126 | H/3577 | A tömeges privatizáció folyamatának lezárásáról | Dr. Suchman Tamás (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
127 | H/3576 | Az olajügyek és a szervezett bűnözés esetleges korrupciós ügyek feltárására létrejött vizsgálóbizottság jelentésének elfogadásáról | Tóth Károly (MSZP), Juhász Ferenc (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
128 | T/3539 | Az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény módosításáról | Számvevőszéki bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
129 | H/3509 | Az olajügyek és a szervezett bűnözés közötti esetleges korrupciós ügyek feltárására létrejött vizsgálóbizottság jelentésének elfogadásáról | Olajügyeket vb bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
130 | H/3503 | A Választási Rendszer Reformját Előkészítő eseti bizottság jelentésének elfogadásáról | Vál.ref.elők. bizottság | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
131 | J/3502 | A Választási Rendszer Reformját Előkészítő eseti bizottság jelentése | Vál.ref.elők. bizottság | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
132 | J/3500 | Az olajügyek és a szervezett bűnözés közötti esetleges korrupciós ügyek feltárására létrejött vizsgálóbizottság munkájáról | Olajügyeket vb bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
133 | T/3493 | Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról | Tóth András (MSZP), Dr. Géczi József Alajos (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
134 | H/3480 | A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY. határozat módosításáról (nyílt,zárt ülés) | Ügyrendi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
135 | T/3475 | A tankönyvpiac rendjéről | kormány (oktatási miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
136 | T/3468 | A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról | kormány (gazdasági miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
137 | H/3449 | Az "országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról az esetleges korrupciós ügyek feltárására az olajügyek és a szervezett bűnözés között" tárgyú 94/1999. (XII.7.) OGY határozat módosításáról | Olajügyeket vb bizottság | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
138 | T/3447 | Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról | Dr. Répássy Róbert (Fidesz), Dr. Szentgyörgyvölgyi Péter (FKGP), Dr. Horváth Balázs (MDF) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
139 | T/3446 | Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. tv. módosításáról | Dr. Veres János (MSZP), Keller László (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
140 | H/3445 | A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994.(IX.30.) Ogy. határozat módosításáról | Dr. Répássy Róbert (Fidesz), Dr. Szentgyörgyvölgyi Péter (FKGP), Dr. Horváth Balázs (MDF) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
141 | T/3418 | Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989.évi XXXIV.törvény módosításáról | Dr. Tabajdi Csaba (MSZP), Jakab Róbertné (MSZP), Kósáné Dr. Kovács Magda (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
142 | T/3417 | A választási eljárásról szóló 1997.évi C.törvény módosításáról | Dr. Tabajdi Csaba (MSZP), Jakab Róbertné (MSZP), Kósáné Dr. Kovács Magda (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
143 | H/3390 | A Büntető Törvénykönyv egyes rendelkezéseinek felülvizsgálatáról | Dr. Suchman Tamás (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
144 | H/3389 | Az országgyűlési képviselők vagyoni helyzetét vizsgáló bizottság létrehozása | Dr. Torgyán József (FKGP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
145 | T/3315 | Az 1978. évi IV. törvény, a Büntető Törvénykönyv módosításáról | Dr. Tímár György (FKGP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
146 | T/3314 | A lakástakarék-pénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény, valamint a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény módosításáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
147 | T/3311 | Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításáról | Molnár Róbert (FKGP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
148 | T/3277 | A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959.évi IV. törvény módosításáról | Kiss Péter (MSZP), Dr. Csiha Judit (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
149 | T/3276 | A jogalkotásról szóló 1987.évi XI.törvény módosításáról | Kiss Péter (MSZP), Dr. Csiha Judit (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
150 | T/3263 | A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997.évi LVIII.törvény módosításáról | kormány (gazdasági miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
151 | H/3258 | A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1999.január 1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról | Gazdasági bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
152 | T/3257 | Az 1956.évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
153 | T/3256 | A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. LVII.törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
154 | T/3232 | A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII törvény és az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994.évi LXXX.törvény módosításáról | Dr. Rubovszky György (Fidesz), Dr. Balsai István (MDF) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
155 | T/3182 | Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény módosításáról | Dr. Bernáth Varga Balázs (FKGP) | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
156 | T/3141 | Az országgyűlési bizottságok által kért adatok rendelkezésre bocsátásának és a tanúk, szakértők vallomástételének biztosításáról | Dr. Salamon László (Fidesz) | ált. vitára alkalmasság megállapítására vár | |
157 | T/3125 | A Polgári Törvénykönyv módosításáról | Lendvai Ildikó (MSZP), Molnár Gyula (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
158 | T/3122 | A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
159 | T/3121 | A külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény módosításáról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
160 | T/3120 | Az okmánykiadással és nyilvántartással összefüggő egyes törvények módosításáról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
161 | H/3116 | Bakonygyirót, Bakonyszentlászló, Fenyőfő, Románd, Sikátor, Veszprémvarsány községek Veszprém megyéből Győr-Moson-Sopron megyéhez csatolásáról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
162 | T/3067 | Az Alkotmánybíróságról | kormány (igazságügy-miniszter) | ált. vitára alkalmasság megállapítására vár | |
163 | T/3066 | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | ált. vitára alkalmasság megállapítására vár | |
164 | T/3064 | A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról | Dr. Vastagh Pál (MSZP) | tárgysorozatba vételre vár | |
165 | T/3063 | Az Országgyűlés vizsgálóbizottságairól | Dr. Vastagh Pál (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
166 | T/3038 | A Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központról | kormány (a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
167 | T/3036 | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról | Dr. Baráth Etele (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
168 | T/3035 | A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény módosításáról | Dr. Baráth Etele (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
169 | T/3011 | Az új szövetkezetekről | kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
170 | T/3010 | A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről | kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
171 | T/3008 | A Magyar Köztársaság 1999.évi költségvetésének végrehajtásáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
172 | T/3006 | A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978.évi IV.törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
173 | T/2997 | A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról | Dr. Vastagh Pál (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
174 | T/2996 | Az Országgyűlés vizsgálóbizottságairól | Dr. Vastagh Pál (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
175 | T/2989 | A sportról | kormány (ifjúsági és sport miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
176 | T/2977 | Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
177 | H/2969 | Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
178 | H/2962 | A kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiai program elfogadásáról | kormány (ifjúsági és sport miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
179 | H/2961 | Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról | Dr. Gál Zoltán (MSZP), Vancsik Zoltán (MSZP), Dr. Nagy Sándor (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
180 | T/2947 | A zálogjoggal kapcsolatos törvényi szabályozás módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
181 | T/2937 | A Nemzeti Földalap feladatairól és jogállásáról (a Nemzeti Földalapról) | Dr. Medgyasszay László (MDF) | ált. vitára alkalmasság megállapítására vár | |
182 | T/2935 | A cselekvőképességgel, gondnoksággal összefüggő egyes törvények módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
183 | T/2934 | A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és a kapcsolódó jogszabályok módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
184 | T/2933 | A gázközmű-vagyonnal kapcsolatos önkormányzati igények rendezéséről | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
185 | T/2932 | A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
186 | T/2929 | A kötelező gazdasági kamarai tagság megszűnésével összefüggő cégeljárásról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
187 | T/2928 | A joghatóságra és külföldi határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó egyes jogszabályok módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
188 | J/2924 | A bíróságok általános helyzetéről és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács igazgatási tevékenységéről - 1999. | Országos Igazságszolgáltatási Tanács | bizottsági tárgyalás befejezve | |
189 | H/2919 | Az Európa Tanács Korrupció Elleni Büntetőjogi Egyezményének megerősítéséről | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
190 | T/2917 | Az egészségügyi közvetítői eljárásról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
191 | T/2912 | A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978.évi IV törvény módosításáról | Zuschlag János László (MSZP) | tárgysorozatba vételre vár | |
192 | T/2879 | A jogalkotásról szóló 1987.évi XI.törvény módosításáról | Dr. Baráth Etele (MSZP) | tárgysorozatba vételre vár | |
193 | T/2878 | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.évi XX.törvény módosításáról | Dr. Baráth Etele (MSZP) | tárgysorozatba vételre vár | |
194 | H/2841 | A Magyar Köztársaság és a Portugál Köztársaság között, a jogellenesen tartózkodó személyeknek az államhatáron történő visszafogadásáról szóló, Lisszabonban, 2000. január 27. napján aláírt Egyezmény megerősítéséről | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
195 | T/2805 | Az önálló kereskedelmi ügynöki szerződésről | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
196 | T/2804 | Egyes miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvény módosításról | kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
197 | T/2791 | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.évi XX.törvény módosításáról | Dr. Szanyi Tibor (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
198 | T/2755 | Egyes miniszterek feladat-és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges tv módosításról | kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
199 | H/2727 | A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról | Emberi jogi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
200 | H/2726 | A Helyi Önkormányzatok Napja megünnepléséről | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
201 | T/2668 | Egyes nemzetközi egyezményeket kihirdető törvényerejű rendeletek hatályon kívül helyezéséről | kormány (egészségügyi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
202 | T/2663 | A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
203 | T/2651 | A Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995.évi LXXXIII.törvény módosításáról | Dr. Csapody Miklós (MDF) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
204 | T/2650 | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.évi XX..törvény 76 § (1) bekezdésének módosításáról | Dr. Csapody Miklós (MDF) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
205 | H/2626 | Az adatvédelmi biztos beszámolójának elfogadásáról | Emberi jogi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
206 | H/2625 | Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról | Emberi jogi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
207 | T/2601 | A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999.évi LXXV. törvény módosításáról | Dr. Juharos Róbert (Fidesz) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
208 | T/2593 | A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól | Dr. Szájer József (Fidesz), Dr. Bánk Attila (FKGP), Dr. Balsai István (MDF), Kovács László (MSZP), Kuncze Gábor (SZDSZ), Csurka István (MIÉP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
209 | J/2591 | Az Ügyészség 1999. évi tevékenységéről | legfőbb ügyész | bizottsági tárgyalás befejezve | |
210 | T/2578 | A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról | Csatári József (FKGP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
211 | T/2574 | Az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és a Magyar Szabadság napjáról | Dr. Gémesi György (MDF), Dr. Orosházi György (FKGP), Dr. Salamon László (Fidesz) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
212 | J/2557 | A Közbeszerzések Tanácsának, a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1999. január 1- december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről | Közbeszerzések Tanácsa | bizottsági tárgyalás befejezve | |
213 | T/2543 | A helyi adókról szóló 1990.évi C. törvény módosításáról | Dr. Juharos Róbert (Fidesz) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
214 | H/2539 | A társadalmi szervezetek 2000.évi költségvetési támogatásának elosztásáról | Társadalmi szervezetek bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
215 | T/2537 | A jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII.törvény, valamint a lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII.törvény módosításáról | Gazdasági bizottság | módosítók tárgyalása befejezve | |
216 | T/2524 | A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról | kormány (oktatási miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
217 | T/2523 | A büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi XI. törvényerejű rendelet módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
218 | T/2517 | A számvitelről | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
219 | T/2495 | A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995.évi XCVI.törvény módosításáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
220 | T/2427 | A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1997.évi CXXI.törvény, valamint a hegyközségekről szóló 1994.évi CII. törvény módosításáról | kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
221 | T/2401 | A gazdasági kamarák feladatainak átadásával összefüggő törvény módosításról | kormány (gazdasági miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
222 | T/2375 | A közvéleményt formáló tényezők, és irányító hatásköreit betöltő személyek elkötelezettségének egyértelmű tisztázásáról | Dr. Tímár György (FKGP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
223 | T/2373 | A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény módosításáról | Dr. Simicskó István (Fidesz), Lányi Zsolt (FKGP), Dr. Balsai István (MDF), Juhász Ferenc (MSZP), Mécs Imre (SZDSZ) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
224 | T/2366 | Az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról | kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
225 | T/2365 | Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről | kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
226 | T/2318 | A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény módosításáról | Emberi jogi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
227 | T/2298 | Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994.évi XXIII.törvény módosításáról | Dr. Csúcs László (FKGP), Dr. Mátrai Márta Mária (Fidesz) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
228 | T/2293 | A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról | kormány (egészségügyi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
229 | T/2285 | a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosításáról | Molnár Róbert (FKGP), Dr. Mátrai Márta Mária (Fidesz), Dr. Csáky András (MDF) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
230 | H/2261 | Az Információs Társadalom Alapjairól | Dr. Lotz Károly (SZDSZ), Dr. Magyar Bálint (SZDSZ) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
231 | J/2260 | Az adatvédelmi biztos beszámolója az 1999.évi tevékenységéről | adatvédelmi biztos | bizottsági tárgyalás befejezve | |
232 | J/2259 | A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 1999.évi tevékenységéről | nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa | bizottsági tárgyalás befejezve | |
233 | J/2258 | Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 1999.évi tevékenységéről | állampolgári jogok országgyűlési biztosa | bizottsági tárgyalás befejezve | |
234 | T/2241 | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló - többször módosított - 1949. évi XX. törvény 76. § (1) bekezdésének módosításáról | Dr. Csapody Miklós (MDF) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
235 | H/2218 | A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról | Horváth Béla (FKGP) | bizottságnál tárgysorozatba-vételre vár | |
236 | T/2157 | A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996.évi törvény módosításáról | Ifjúsági bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
237 | T/2142 | A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997.évi LXVII törvény és az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994.évi LXXX.törvény módosításáról | Dr. Csiha Judit (MSZP), Dr. Boda Ilona (FKGP), Dr. Horváth Balázs (MDF) | ált. vitára alkalmasság megállapítására vár | |
238 | T/2116 | A termőföld tulajdonának, használatának egyes kérdései | Dr. Kis Zoltán (SZDSZ), Dr. Magyar Bálint (SZDSZ) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
239 | T/2107 | A büntetőeljárási jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
240 | T/2106 | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.évi XX.törvény módosításáról | Kovács László (MSZP), Dr. Vastagh Pál (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
241 | T/2095 | Az önálló orvosi tevékenységről | kormány (egészségügyi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
242 | T/2094 | A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
243 | T/2066 | A víziközlekedésről | kormány (közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
244 | T/2065 | A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
245 | T/2064 | A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
246 | T/2061 | A vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995.évi C.törvény módosításáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
247 | T/2034 | A hulladékgazdálkodásról | kormány (környezetvédelmi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
248 | H/1997 | A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról | Ügyrendi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
249 | T/1984 | A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989.évi XXXIII.törvény módosításáról | Gyürk András (Fidesz), Rogán Antal (Fidesz) | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
250 | T/1982 | A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996.évi I. törvény módosításáról | kormány (nemzeti kulturális örökség minisztere) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
251 | T/1955 | A növényvédelemről | kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
252 | T/1952 | A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993.évi LXXVIII.törvény módosításáról | Dr. Juharos Róbert (Fidesz) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
253 | T/1914 | Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995.évi XXXIX.törvény módosításáról | kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
254 | T/1894 | Az egyes elkobzott dolgok közérdekű felhasználásáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
255 | T/1858 | A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény, valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény módosításáról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
256 | T/1849 | Az önálló orvosi tevékenységről | kormány (egészségügyi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
257 | T/1848 | A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
258 | T/1845 | A Kossuth-díjról és a Széchenyi -díjról szóló 1990.évi XII.tv., valamint a Magyar KT kitüntetéseiről szóló 1991.évi XXXI.tv. módosításáról | kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
259 | H/1838 | Az alkotmányozás folytatásáról | Dr. Csákabonyi Balázs (MSZP), Dr. Avarkeszi Dezső (MSZP), Dr. Wiener György (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
260 | T/1823 | A büntető jogszabályok módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
261 | T/1820 | Az Észak-atlanti Szerződés tagállamai közötti, fegyveres erőik jogállásáról szóló Megállapodáshoz történő csatlakozásról, a Megállapodás kihirdetéséről, valamint a Megállapodáshoz kapcsolódó egyes jogszabályok módosításáról | kormány (honvédelmi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
262 | T/1816 | A Szent István-i államalapítás emlékének megörökítéséről és a Szent Koronáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
263 | H/1811 | A pénzmosásról, a bűncselekményből származó dolgok felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról, szóló, Strasbourgban, 1990.november 8-án kelt egyezmény megerősítéséről | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
264 | H/1806 | A külföldi magyarok különleges jogállásáról szóló törvény előkészítéséről | Dr. Csapody Miklós (MDF) | ált. vitára alkalmasság megállapítására vár | |
265 | T/1804 | Egyes törvényi rendelkezések hatályba léptetéséről, illetve hatályon kívül helyezéséről | Dr. Horváth Balázs (MDF) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
266 | T/1802 | A kémiai biztonságról | kormány (egészségügyi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
267 | T/1758 | Az épitett környezet alakításáról és védelméről szóló 1997.évi LXXVIII.tv.mód | kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
268 | T/1757 | A tervező-és szakértő mérnökök, valamint épitészek szakmai kamaráiról szóló 1996.évi LVIII.törvény módosításáról | kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
269 | T/1756 | Egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról | kormány (szociális és családügyi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
270 | H/1727 | Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990.évi LV.törvény 18 .§ a)-e) pontjai nyilvánosságra hozataláról | Mentelmi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
271 | T/1720 | Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény módosításáról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
272 | T/1701 | Az 1994.január 1. és 1994.december 31 között Ruanda területén elkövetett népirtásért és a nemzetközi humanitárius jog egyéb súlyos megsértéséért felelős személyek, valamint a szomszédos államok területén elkövetett népirtásért és egyéb hasonló jogsértésekért felelős Ruandai állampolgárok megbüntetésére létrejött Nemzetközi Büntetőtörvényszék Alapokmányából fakadó kötelezettsége végrehajtásáról | kormány (külügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
273 | T/1668 | A Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosításáról. | Molnár Róbert (FKGP), Dr. Mátrai Márta Mária (Fidesz) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
274 | H/1663 | A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról. | Ügyrendi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
275 | T/1660 | A szerencsejáték szervezéséről | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
276 | T/1659 | A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
277 | T/1658 | A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
278 | T/1634 | A többpárti parlamenti demokrácia megszilárdulásáról, és az 1949. június 8. és az 1990. május 2. között megalkotott, a népszuverenitáson alapuló népakaratot nékülöző "törvényekről". | Dr. Orosházi György (FKGP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
279 | T/1622 | A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII.tv. módosításáról. | Dr. Helmeczy László (Fidesz) | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
280 | T/1617 | Az Országgyűlés vizsgálóbizottságairól | Dr. Vastagh Pál (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
281 | T/1616 | A Magyar Köztársaság Alkományáról szóló 1949. évi XX. tv. módosításáról. | Iváncsik Imre (MSZP), Juhász Ferenc (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
282 | T/1615 | A Magyar Köztársaság Akotmányának módosításáról. | Dr. Vastagh Pál (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
283 | T/1610 | A gazdasági kamarákról. | kormány (gazdasági miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
284 | H/1576 | A közérdekű adatok megismerhetőségéről | Balczó Zoltán (MIÉP), Dr. Fenyvessy Zoltán (MIÉP), Dr. Lentner Csaba (MIÉP), Rozgonyi Ernő (MIÉP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
285 | H/1560 | Információs Társadalom Alapjairól | Dr. Magyar Bálint (SZDSZ), Dr. Lotz Károly (SZDSZ), Kovács Kálmán (SZDSZ), Mécs Imre (SZDSZ) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
286 | T/1532 | A Szent Korona és a koronázási jelvények elhelyezéséről | Dr. Torgyán József (FKGP) | tárgysorozatba vételre vár | |
287 | T/1531 | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.évi XX.törvény módosításáról | Dr. Torgyán József (FKGP) | tárgysorozatba vételre vár | |
288 | T/1517 | Az államszervezetre vonatkozó egyes törvényi rendelkezések, továbbá az ingatlan-nyilvántartásról rendelkező törvény, valamint a halászatról és a horgászatról szóló törvény módosításáról (érinti még a bányászat, mérésügy, találmányok szabadalmi oltalma. egészségügyi,(dajkaterhesség) közigazgatás korszerűsítés, kormány tagjai,államtitkárok jogállása törvények módosítását) | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
289 | T/1511 | A 2001.évi népszámlálásról, valamint a statisztikáról szóló 1993.évi XLVI. törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
290 | T/1506 | A Magyar Köztársaság 1998.évi költségvetéséről szóló 1997.évi CXLVI.törvény végrehajtásáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
291 | T/1502 | A társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről szóló 1997. évi CXLII. törvény módosításáról | kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
292 | T/1501 | Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
293 | T/1475 | A köztársasági elnök választásáról | Dr. Vastagh Pál (MSZP), Kovács László (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
294 | T/1474 | A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról /Köztársasági Elnök választás módosítás/ | Dr. Vastagh Pál (MSZP), Kovács László (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
295 | H/1473 | Az Országos Ítélőtábla és a fellebbviteli feladatokat ellátó ügyészi szervek felállításával, valamint az igazságszolgáltatási reform folytatásával kapcsolatos feladatokról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
296 | T/1472 | Az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
297 | T/1458 | A büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló, 1979. évi XI. tvr. módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
298 | H/1398 | Az erdőtelepítési célú földvásárlásról | Göndör István (MSZP), Dr. Orosz Sándor (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
299 | T/1389 | A védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény módosításáról | Gazdasági bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
300 | H/1369 | Az 1956-os mártírok sírjainak nemzeti emlékhellyé történő nyilvántartásáról | Dr. Bernáth Varga Balázs (FKGP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
301 | H/1367 | A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998. január 1.-december 21. közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról | Gazdasági bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
302 | T/1362 | A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról | Dr. Latorcai János (Fidesz) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
303 | H/1338 | A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok ogy. biztosának tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról | Emberi jogi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
304 | H/1337 | Az állampolgári jogok ogy. biztosának és általános helyettesének tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról | Emberi jogi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
305 | H/1336 | Az adatvédelmi biztos beszámolójának elfogadásáról | Emberi jogi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
306 | H/1304 | Az egyes állami vezetők tisztázatlan érdekeltségi kapcsolatai következtében kirobbant FIDESZ-Lockheed botrány tényeit és következményeit vizsgáló bizottság felállításáról | Kuncze Gábor (SZDSZ), Dr. Szent-Iványi István (SZDSZ) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
307 | H/1300 | A fegyveres erők országgyűlési biztosa intézmény létrehozása | Hegyi Gyula (MSZP), Juhász Ferenc (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
308 | T/1266 | A jogalkotásról szóló 1987.évi XI.törvény módosításáról | Csizmár Gábor (MSZP), Kiss Péter (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
309 | T/1244 | A jogalkotásról szóló 1987.évi XI.törvény módosításáról | Csizmár Gábor (MSZP), Kiss Péter (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
310 | T/1240 | Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
311 | T/1207 | A területfejlesztésről, és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról | kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
312 | H/1205 | A Gazdasági Versenyhivatal 1997.évi, valamint 1998.évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámolók elfogadásáról | Gazdasági bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
313 | T/1176 | A polgári szolgálatról szóló 1997.évi XXI.törvény módosítása | kormány (szociális és családügyi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
314 | T/1154 | A Polgári Törvénykönyv módosításáról | Dr. Csiha Judit (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
315 | J/1151 | Az Ügyészség 1998. évi tevékenységéről | legfőbb ügyész | bizottsági tárgyalás befejezve | |
316 | T/1142 | Egyes törvények és törvényerejű rendeletek hatályon kívül helyezéséről | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
317 | T/1141 | A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993.évi LXXVII.törvény, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990.évi LXIV.törvény, valamint a választási eljárásról szóló 1997.évi C.törvény módosításáról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
318 | J/1133 | A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatósával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1998.jan.1-december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről | Közbeszerzések Tanácsa | bizottsági tárgyalás befejezve | |
319 | T/1126 | A Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló 1997.évi LXXIX.törvény módosításáról | Dr. Magyar Bálint (SZDSZ), Dr. Világosi Gábor (SZDSZ), Dr. Wekler Ferenc (SZDSZ) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
320 | T/1093 | A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997.évi LXVI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997.évi LXVII.törvény módosításáról | Dr. Bánk Attila (FKGP), Dr. Turi-Kovács Béla (FKGP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
321 | T/1090 | A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993.évi III. törvény módosításáról | kormány (szociális és családügyi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
322 | T/1088 | A polgárok személyi adatainak kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
323 | T/1087 | A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
324 | T/1086 | A közúti közlekedési nyilvántartásról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
325 | T/1085 | A bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
326 | P/1058 | Az Európa Tanács megalakulásának 50.évfordulója alkalmából | Külügyi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
327 | H/1057 | Információs Társadalom Alapjairól | Mécs Imre (SZDSZ), Kovács Kálmán (SZDSZ), Dr. Lotz Károly (SZDSZ), Dr. Magyar Bálint (SZDSZ) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
328 | T/1050 | A Társadalombiztosítási járulék-folyószámlák rendezéséről | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
329 | T/1044 | A Büntető Törvénykönyv módosításáról szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról | Molnár László (FKGP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
330 | H/1038 | A Postabank és Takarékpénztár Rt., valamint a Magyar Fejlesztési Bank Rt. pénzügyi helyzetének rendezéséről | Keller László (MSZP), Dr. Veres János (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
331 | T/1037 | a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló 1998. évi XC. törvény módosításáról | Keller László (MSZP), Dr. Veres János (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
332 | T/1022 | Az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és törvényben történő megörökítéséről | Dr. Salamon László (Fidesz), Dr. Gémesi György (MDF) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
333 | T/999 | A távközlésről szóló 1992.évi LXXII.törvény módosításáról | kormány (közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
334 | T/998 | A helyi önkormányzatok 1999.évi új cimzett támogatásáról, a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992.évi LXXXIX.törvény kiegészítéséről, valamint az államháztartásról szóló 1992.évi XXXVIII.törvény módosításáról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
335 | T/997 | A közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX.törvény módosításáról | kormány (oktatási miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
336 | T/996 | Az egészségügyről szóló 1997.évi CLIV. törvény módosításáról | kormány (egészségügyi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
337 | T/995 | A szakképzési hozzájárulásról és a szakképzés fejlesztésének támogatásáról szóló 1996.évi LXXVII.törvény módosításáról | kormány (oktatási miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
338 | H/968 | Az Európa Tanácsának - megalakulása 50. évfordulója alkalmából - nyújtandó nemzeti adományról | Herczog Edit (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
339 | T/943 | A Nemzeti Függetlenség Napjáról. | Dr. Orosházi György (FKGP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
340 | H/923 | Az Európa Tanácsnak -megalakulása 50.évfordulója alkalmából- a Magyar Országgyűlés által juttatandó nemzeti adományról | Dr. Kurucsai Csaba (FKGP), Dr. Surján László (Fidesz), Dr. Bánk Attila (FKGP), Dr. Kelemen András (MDF), Dr. Pokol Béla (FKGP), Rockenbauer Zoltán (Fidesz), Molnár Gyula (MSZP), Dr. Lotz Károly (SZDSZ), Dr. Tabajdi Csaba (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
341 | T/904 | A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991.évi XXXI.törvény módosításáról | Dr. Isépy Tamás (Fidesz), Dr. Rubovszky György (Fidesz) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
342 | H/866 | A kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek ingatlanának csalárd módon történő megszerzésének megakadályozása | Jauernik István (MSZP), Farkas Imre (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
343 | T/861 | A közterület-felügyeletről | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
344 | J/860 | Az adatvédelmi biztos beszámolója 1998. | adatvédelmi biztos | bizottsági tárgyalás befejezve | |
345 | J/859 | A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről 1998. január 1 - december 31-ig | nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa | bizottsági tárgyalás befejezve | |
346 | J/858 | Az Állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 1998. évi tevékenységéről | állampolgári jogok országgyűlési biztosa | bizottsági tárgyalás befejezve | |
347 | T/857 | A felsőoktatási intézményhálózat átalakításáról és a felsőoktatásról sz. 1993.évi LXXX. tv. módosításáról | kormány (oktatási miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
348 | T/856 | Az Európai Unió bűnüldözési információs rendszeréhez történő csatlakozás keretében megvalósuló együttműködésről és információ cseréről | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
349 | T/855 | A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
350 | T/851 | Az egészségügyet, illetőleg a gyógyszerellátást érintő egyes törvények módosításáról (1994.évi XXVIII.tv.M.Orvosi Kamara; 1994.évi LI.tv. M.Gyógyszerész Kamara;1994.évi LIV.tv. gyógyszertárak létesítéséről..stb.;1998.évi XXV.tv. emberi felhasználásra kerülő..stb törvényeket módosítja) | kormány (egészségügyi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
351 | H/846 | A Magyar Állandó Értekezlet megalakulásához kapcsolódó feladatokról szóló nyilatkozat | Külügyi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
352 | T/844 | Az igazságügyi szakértői kamaráról szóló 1995. évi CXIV. törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
353 | T/821 | A társasházról szóló 1997. évi CLVII. törvény módosításáról | Dr. Kóródi Mária (SZDSZ) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
354 | J/819 | A Bíróságok általános helyzetéről és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács igazgatási tevékenységéről | Országos Igazságszolgáltatási Tanács | bizottsági tárgyalás befejezve | |
355 | H/816 | A Választási Rendszer Reformját Előkészítő eseti bizottság létrehozásáról | Dr. Szájer József (Fidesz), Vancsik Zoltán (MSZP), Dr. Pokol Béla (FKGP), Balczó Zoltán (MIÉP), Dr. Hack Péter (SZDSZ), Dr. Balsai István (MDF) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
356 | T/810 | A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról | Tóbiás József (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
357 | T/767 | A polgári perrendtartásról szóló 1952.évi III.törvény módosításáról | Dr. Fenyvessy Zoltán (MIÉP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
358 | T/759 | A közjegyzőkről szóló 1991.évi XLI.tv.mód-ról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
359 | T/758 | A közbeszerzésekről szóló 1995.évi XL törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
360 | T/757 | A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról | kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
361 | T/756 | A földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993.évi II.törvény módosításáról | kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
362 | T/728 | A szerzői jogról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
363 | H/720 | Az 1998. október 18-ai helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos állami feladatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról | Önkormányzati bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
364 | H/719 | A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló beszámoló elfogadásáról | Önkormányzati bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
365 | T/716 | A honvédelemről szóló 1993.évi CX.törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
366 | T/715 | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.évi XX.törvény módosításáról /NATO/ | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
367 | T/714 | Az Alkotmánybíróságról szóló 1989.évi XXXII.törvény módosításáról | Dr. Turi-Kovács Béla (FKGP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
368 | J/682 | Az 1998.október 18-i helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos állami feladatok végrehajtásáról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
369 | T/669 | Szabálysértésekről | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
370 | T/667 | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról. /fegyv.erők/ | Lányi Zsolt (FKGP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
371 | T/647 | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.évi XX.törvény módosításáról | Dr. Avarkeszi Dezső (MSZP), Juhász Ferenc (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
372 | T/626 | A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992.évi XXII.törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992.évi XXIII. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.évi XXXIII. törvény, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról szóló 1997.évi LXVIII. tv, az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994.évi LXXX. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997.évi LXVII. törvény módosításáról | kormány (szociális és családügyi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
373 | T/596 | A gazdasági társaságokról szóló 1997.évi CXLIV. törvény módosításáról | Dr. Rubovszky György (Fidesz) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
374 | H/587 | A Közbeszerzések Tanácsa 1997.évben végzett tevékenységéről, valamint a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól szóló jelentés elfogadásáról | Gazdasági bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
375 | H/553 | Az országgyűlési képviselők létszámának csökkentéséről | Dr. Salamon László (Fidesz), Dr. Répássy Róbert (Fidesz), Kósa Lajos (Fidesz) | ált. vitára alkalmasság megállapítására vár | |
376 | H/552 | A Magyar Köztársaság biztonság és védelempolitikájának alapelveiről | kormány (honvédelmi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
377 | T/548 | A temetőkről és a temetkezésekről. | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
378 | J/543 | Beszámoló az 1998.évi helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról | Országos Választási Bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
379 | T/529 | A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997.évi LXVI. törvény , valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997.évi LXVII. törvény módosításáról | Dr. Bánk Attila (FKGP), Dr. Boda Ilona (FKGP), Dr. Kiszely Katalin (FKGP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
380 | T/516 | Az alkotmányjogi panasz alapján alkotmányellenessé nyilvánított jogszabály konkrét esetben történő alkalmazhatóságának visszamenőleges kizárására irányuló eljárás megteremtéséről | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
381 | T/499 | A területszervezési eljárásról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
382 | H/485 | Az általános hadkötelezettség eltörlésének kezdeményezéséről | Mécs Imre (SZDSZ), Fodor Gábor (SZDSZ) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
383 | T/460 | Az államtitokról és a szolgálati tittokról szóló 1995.évi LXV. törvény módosításáról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
384 | T/459 | A Nemzeti Biztonsági Felügyeletről | kormány (a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
385 | T/458 | Az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
386 | T/457 | A külföldiek önálló vállalkozóként történő gazdasági célú letelepedéséről | kormány (külügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
387 | T/417 | A honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról | kormány (honvédelmi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
388 | T/416 | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.évi XX .törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
389 | T/383 | Az igazságszolgáltatással kapcsolatos egyes törvények módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
390 | T/378 | Egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994.évi XXIII.törvény módosításáról | Dr. Csúcs László (FKGP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
391 | H/377 | Az itélőtáblák és a fellebviteli főügyészségek felállításával kapcsolatos feladatokról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
392 | T/374 | A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989.évi XXXIII.törvény módosításáról és az 1990.évi országgyűlési választásokon minősített pártok részére központi székház juttatásáról szóló 1991.évi XLIV.törvény módosításáról | Dr. Fenyvessy Zoltán (MIÉP) | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
393 | T/338 | A miniszterek feladat-és hatáskörének változásával, valamint az Ifjusági és Sportminisztérium létrehozásával összefüggésben szükséges törvénymódosításról | kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
394 | T/326 | A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999.évi költségvetéséről | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
395 | T/325 | A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
396 | T/279 | A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997.évi LXXX.törvény módosításáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
397 | T/276 | A személyi jövedelemadóról szóló 1995.évi CXVII. törvény módosításáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
398 | T/274 | A gépjárműadóról szóló 1991.évi LXXXII.törvény módosításáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
399 | T/273 | A helyi adókról szóló 1990.évi C. törvény módosításáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
400 | T/272 | A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról | kormány (belügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
401 | T/266 | A gazdasági társaságokról szóló 1997.évi CXLIV. törvény módosításáról | Dr. Bakonyi Tibor (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
402 | T/257 | A vad védelemről, a vadgazdálkodásról valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosításáról | kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
403 | T/250 | A büntető jogszabályok módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
404 | T/249 | A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV.törvény módosításáról | kormány (a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
405 | T/223 | Az általános forgalmi adóról szóló 1992.évi LXXIV.törvény módosításáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
406 | T/207 | A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996.évi LXXXI.törvény módosításáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
407 | T/205 | A büntető eljárásról szóló 1973.évi I.törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
408 | T/203 | Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII.törvény módosításáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
409 | T/202 | A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997.évi CIII.törvény módosításáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
410 | H/187 | Az Országgyűlés Házszabályáról szóló 46/1994. számú Ogy. határozat módosításáról (OGY.TV.közvetítés) | Dr. Pető Iván (SZDSZ), Bauer Tamás (SZDSZ) | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
411 | T/164 | A környezetvédelmi termékdíjról , továbbá egyes termékek környzetvédelmi termékdíjáról szóló 1995.évi. LVI. törvény módosításáról | kormány (környezetvédelmi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
412 | T/163 | Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
413 | T/161 | A közúti közlekedésről szóló 1988.évi I.törvény módosításáról | kormány (közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
414 | T/152 | A szövetkezetekről szóló 1992.évi.I.törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló 1992.évi II. törvény módosításáról | Koppánné Dr. Kertész Margit (FKGP), Gyimóthy Géza (FKGP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
415 | H/151 | Az országgyűlési képviselők létszámának csökkentéséről | Dr. Bánk Attila (FKGP), Horváth Béla (FKGP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
416 | T/125 | Az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994.évi LXXX.törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
417 | T/124 | A Magyar Köztársaság ügyészségéről sz..1972. évi .V.törvény és ezzel összefüggésben egyes más törvények módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
418 | T/123 | A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.évi XX.. törvény módosításáról | kormány (igazságügy-miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
419 | T/122 | A közraktározásról szóló 1996.évi XLVIII.törvény módosításáról | kormány (gazdasági miniszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
420 | T/114 | Az itélőtáblák székhelyének és illetékességi területének megállapításáról szóló 1997.évi LXIX.törvény módosításáról | Kósa Lajos (Fidesz) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
421 | H/108 | Az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal működése és felügyelete során felmerült aggályok kivizsgálására irányuló parlamenti vizsgáló bizottság felállításáról | Kuncze Gábor (SZDSZ) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
422 | H/105 | Az Európai Szociális Charta ratifikálása előkészítéséről | Dr. Nagy Sándor (MSZP), Dr. Sándor László (MSZP), Filló Pál (MSZP), Hegyi Gyula (MSZP), Dr. Juhászné Lévai Katalin (MSZP), Paszternák László (MSZP), Dr. Kökény Mihály (MSZP) | az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta | |
423 | H/67 | Az adatvédelmi biztos beszámolójának elfogadásáról | Emberi jogi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
424 | H/66 | A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról | Emberi jogi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
425 | H/65 | Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról | Emberi jogi bizottság | bizottsági tárgyalás befejezve | |
426 | H/60 | Kellő körültekintéssel járt-e el a Kormány a hatáskörébe tartozó személyi kérdésekben, különös tekintettel olyan személyek kinevezésére, akikkel kapcsolatban tisztázatlan, kétes gazdasági összefüggések merültek fel? | Dr. Toller László (MSZP), Burány Sándor (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
427 | T/59 | Az itélőtáblák székhelyének és illetékességi területének megállapításáról szóló 1997.évi LXIX.törvény módosításáról | Dr. Nagy Sándor (MSZP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
428 | T/42 | A Magyar Köztársaság 1997.évi költségvetéséről szóló 1996.évi CXXIV.törvény végrehajtásáról | kormány (pénzügyminiszter) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
429 | T/34 | A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról | Dr. Pokol Béla (FKGP) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
430 | T/23 | A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletérről | Dr. Frajna Imre (Fidesz) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
431 | T/19 | A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról | Dr. Szájer József (Fidesz) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
432 | T/18 | Az egészségügyről szóló 1997.évi CLIV.törvény módosításáról | Dr. Frajna Imre (Fidesz) | bizottsági tárgyalás befejezve | |
433 | J/10 | A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének országgyűlési beszámolója az Ügyészség 1997.évi tevékenységéről | legfőbb ügyész | bizottsági tárgyalás befejezve | |
434 | J/5 | Beszámoló az adatvédelmi biztos 1997.évi tevékenységéről | adatvédelmi biztos | bizottsági tárgyalás befejezve | |
435 | J/4 | A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről 1997.január 1-december 31. | nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa | bizottsági tárgyalás befejezve | |
436 | J/3 | Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 1997.évi tevékenységéről | állampolgári jogok országgyűlési biztosa | bizottsági tárgyalás befejezve |