Felszólalás adatai
145. ülésnap (2016.04.26.), 42. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Bárándy Gergely (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:10 |
Felszólalások: Előző 42 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném azt mondani és kifogásolni, hogy azt megszoktuk már a Fidesztől és a kormánytól, hogy kényesebb ügyekben a zárszóban mond csak véleményt. De én úgy hiszem, hogy akkor, amikor a köztársasági elnök Alkotmánybírósághoz fordul, alkotmányellenesnek minősít a testület egy törvényt, és azért van itt újra a Ház előtt, akkor az a minimum, hogy a kormány beszáll a vitába, az a minimum, hogy az előterjesztő beszáll úgy a vitába, hogy az ő megnyilvánulására még az ellenzék reagálni tudjon. Egészen cinikusnak és elképesztőnek tartom azt, hogy ezt ismét nem tették meg, holott, ahogy Schiffer képviselőtársam elmondta, bizony van felelőssége ebben az ügyben.
A másik, amire reagálnék még, amit Turi képviselő úr mondott, hogy gyorsan fogadnak el törvényeket. Lehet ezt a korábbi parlamenteknek is felróni, de azért az mindig 1-2-3 hét volt, ami a gyors menet volt. Önök hozták be azt a divatot, hogy a benyújtástól számítva 24 órán belül fogadunk el törvényeket.
Még egy dolog. Senki ne próbálja elkenni a múlt felelősségét azzal, hogy beszéljünk a jövőről. Itt a múlt felelősségét is vizsgálni kell ezekben az esetekben. Akkor, amikor az alapítványokban ez történik, ami, egy dolog biztos, anélkül, hogy vizsgálnánk az alapító felelősségét, hogy az alapítvány elnökének és a kuratórium tagjának igenis van felelőssége az alapítvány működésével kapcsolatban.
Az alapítvány elnökét Matolcsy Györgynek hívják, és mondjuk, az alapítvány egyik kurátora pedig nem más, mint Polt Péter legfőbb ügyész felesége. Éppen ezért az ő felelősségüket igenis vizsgálni kell ezekben az ügyekben. És pontosan azért, ami történt, Matolcsy Györgynek egyetlen lehetősége lenne, és hogy klasszikust idézzek a Gyalog galoppból, azt lehetne mondani, mint amit a boszorkánypróbán annak idején a lebukott boszorkány, „a fenébe, lebuktam”, és lemond. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Felszólalások: Előző 42 Következő Ülésnap adatai