Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

IKOTITY ISTVÁN, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A tavaszi ülésszakban a harmadik olyan törvény van az Országgyűlés előtt, amely állami vagyon ingyenes átadásáról szól. Kez­dődött a geszti kastélynak a református egyház ré­szére történő átadásával, erről tegnap volt szavazás. Folytatódott a hatvani kastély vadászkamarának történő átadásával, amiből visszatáncoltak. És most itt van ez a javaslat, amely további ingatlanokat java­sol átadni különböző egyházaknak.

A Lehet Más a Politika, mint a jövő nemzedékért felelősséget vállaló párt, a két korábbi törvényjavas­lat kapcsán erősen leszögezte, hogy a nemzeti vagyon megőrzését kiemelt célnak tartja, ezért nem tudjuk támogatni, hogy az állami vagyonról szóló törvény­ben enyhíteni próbáljanak a vagyon ingyenes átru­házásának szabályain.

Nem lehet persze figyelmen kívül hagyni, hogy ahogyan a T/14241. számú javaslatban, úgy itt is az egyházak részére történő ingatlanátadásról van szó. A Lehet Más a Politika, mint közösségelvű, konzer­vatív hagyományokat is fontos értéknek tekintő párt, az egyházak társadalmi szerepét fontosnak tartja, és azokat mint értékeket közvetítő közösségeket nem­csak az államtól átvállalt szociális, kulturális és okta­tási feladatok végzésében, hanem a hitéleti tevékeny­ség végzésében is támogatandónak tartja. Emellett éppen az egyházak autonómiájának megőrzése érde­kében elengedhetetlennek tartjuk, hogy az állam ne telepedjen rá az egyházakra, ne alakítson ki olyan szabályozást, amellyel azokat függésben tudja tarta­ni, ne tudjon kénye-kedve szerint döntésekkel ked­vezményeket adni és ezzel összefüggésben akár tá­mogatásokat megvonni is.

A Fidesz vezérszónoka, Bóna Zoltán úgy kezdte, hogy örömteli és büszkeségre okot adó az, ami teg­nap elfogadásra került a geszti kastély kapcsán. Én egyáltalán nem így érzem, egyáltalán nem így érez­zük, hiszen itt egy olyan egyedi döntésről van szó, ami nem felel meg normatív feltételeknek. Azt gon­doljuk, mi nem azért szavaztunk nemmel, és nagyon sokan nem azért szavaztak nemmel, mert nem lát­nánk az egyházak társadalmi szerepének fontosságát vagy ne értékelnénk az ő hitéleti tevékenységüket. Azért szavaztunk nemmel, mert ezt az eljárást, ami ilyen egyedi módon történik, amivel gyakorlatilag függő helyzetbe hoznak, hozhatnak egyházakat, nem tartjuk elfogadhatónak.

Az egyházaknak államtól átvállalt feladatai és hitéleti céljai végzéséhez történő ingyenes vagyonát­adásra a korábbi, T/14241. számú javaslattal kíván lehetőséget teremteni a kormány, amely kapcsán úgy látjuk, hogy az mindkét, általunk fontosnak tartott értéket veszélyezteti. A kormány jutalmazó és bünte­tő politikája már az év végi pénzosztogatás során is megjelent. A most előttünk fekvő javaslat pedig en­nek az egyházakat függésbe taszító politikának a folytatása, amellyel a neki kevésbé szimpatikus, poli­tikai céljait esetlegesen veszélyeztető egyházakat bünteti.

Gondoljanak csak bele, tisztelt képviselőtársaim, jelen esetben három egyház és egy szerzetesrend kap ingatlant. Miért éppen ők? Miért nincs benne? A reformáció 500. évfordulójáról beszélünk október 31-ével, amely Luther Márton szimbolikus eseménye a pontjainak a várkapura kitűzése. Mindannyian tudjuk, hogy ő egy evangélikus egyháznak az alapító­ja. Evangélikus egyház hol marad? Miért maradt ki? Talán azért, mert némileg kritikus volt a kormányzat politikájával szemben? Mert kritikus volt. Miért ma­radt ki? Tetten érhető, hogy ez bizony az államnak, a kormányzatnak egy olyan cselekvése, amivel az általa kedveseknek ad, másoknak pedig nem ad, esetleg még el is vesz.

Tisztelt Bóna képviselő úr a vezérszónoklatában elmondta, hogy az alkotmányban szerepel az állam és a vallási közösségek különválasztásának szüksé­gessége. Igen; éppen ennek mond ellent ez a mostani javaslat, és annak a normativitásnak is ellent­mond ‑ a jövő héten mit fogunk tárgyalni, mely egy­házakat? 27 egyház közül melyik javaslatáról fogunk egyesével tárgyalni, amelyik odamegy, és kicsit lob­bizik a saját érdekében, hogy „hú, de kellene nekem ez az ingatlan”, és „akkor jól van, most akkor ezt neked adjuk”. Milyen törvényalkotás ez, képviselő­társaim? Hol van itt a normativitás?

Meggyőződésünk, hogy az államnak az átvállalt állami feladatokra átlátható, normatív, szektor­sem­leges rendszerben kellene biztosítania a forrásokat, és a hitéleti tevékenység támogatása is egy előre meghatározott, normatív rendben kell hogy történ­jen, éppen a függetlenségük megőrzése érdekében, és ki kell zárni a rendszerből a kormányzat ad hoc dön­téseitől függő elemek lehetőségét. Az egyházak részé­re történő vagyonátadást pedig a kárpótlásról szóló szabályozáson keresztül, annak az alapelvei szerint kell megoldani, illetve adott esetben felül kell vizs­gálni ezt. Ha önök úgy látják, valljuk be, van rá jócs­kán alap, majd részletesen ki is térek rá egyes va­gyonelemek kapcsán, hogy bizony van ok arra, hogy ezt az akkori kárpótlást, a kilencvenes évek elején történő kárpótlást felülvizsgáljuk, mert számos hibá­ja megmutatkozik.

Azonban az állami vagyon elsődleges célja, hogy az állam az általa nyújtandó közszolgáltatásokhoz teremtsen megfelelő alapokat. Az állam azonban, úgy látjuk, nem foglalkozik azzal, hogy mindenki által elérhető és jó minőségű közszolgáltatásokat hozzon létre és tartson fenn, inkább leépíti azokat, a vagyont meg osztogatja.

Abban nem látunk kivetnivalót, ha a vagyon használatát az államtól átvállalt feladat ellátására vagyonkezelésbe vagy használatba kapja egy-egy egyház, de a tulajdonátadás és az elidegenítési tila­lom 15 évre csökkentése már veszélyezteti a nemzeti vagyon védelmét.

Nyilván meg lehet vizsgálni elemenként, hogy egy-egy ingatlanátadás mögött milyen konkrét okok állnak, és nyilván lehet is méltányolható és elfogad­ható indokokat találni, ahogy ez a javaslatban külön szereplő Konstantinápolyi Patriarchátus Magyaror­szági Ortodox Exarchátusa részére történő vagyon­átadás kapcsán is felmerülhet, de meggyőződésünk, hogy minden ilyen esetben a felmerülő, jogosnak tekinthető igényt az annak megfelelő jogszabályi keretek között kell rendezni. Bár a Magyarországi Ortodox Exarchátus esetében az indoklás nem tar­talmazza, de sejthető, hogy a vagyonjuttatás mögött éppen az elmaradt kárpótlás állhat. Ugyanis a kom­munista hatalomátvételt követően, 1949-ben a ma­gyar ortodoxia a Moszkvai Patriarchátus fennható­sága alá került, ebben semmi meglepő nincs. Ezt a döntést a Konstantinápolyi Patriarchátus vitatta, mivel a döntés szerinte nem a valós kánonjogi ala­pon állt, hanem a Kelet-Európában kialakult politi­kai helyzet eredménye lett az, hogy a magyarországi ingatlant nem a konstantinápolyi egyház kapta meg, hanem a moszkvai. Valljuk be, nem sok alapja lett volna annak, hogy ezt a moszkvai kapja meg; lehet, hogy egy szovjeturalomról van szó. Tehát ennek az oka ez, és más közép-kelet-európai országokban is, amelyek a szovjet érdekszférába tartoztak, ugyanez történt meg.

Így hát a rendszerváltást követően jogutódlási viták álltak elő. A Magyarországi Ortodox Exarchá­tust, azaz a konstantinápolyi egyházat a rendszervál­tás idején szervezték újra, bírósági bejegyzésére 1995. szeptember 19-én került sor. Ezzel különült el a Moszkvához hű Magyar Ortodox Egyházmegye és a Konstantinápoly fennhatóságát elismerő Magyaror­szági Ortodox Exarchátus szervezetileg is.

(11.50)

Miután a Magyarországi Ortodox Exarchátus a kárpótlásból nyilvánvalóan kimaradt, hiszen akkor még jogilag nem létezett, ezen a jogcímen vélemé­nyünk szerint vélhetően indokolható lenne az ingat­lanok átadása részükre, azonban ennek módja meg­győződésünk szerint csak kárpótlás szabályozott keretében lenne megoldható, az LMP ennek kereté­ben látná a legjobbnak, hogy ez az egyház ezt meg­kapja. Nyilvánvalóan voltak itt is perek, talán isme­rik ennek a történetét, nem tudta igazolni a konstan­tinápolyi egyház, hogy erre ő igényt tartott, és elve­szítette a moszkvaival szemben a pert.

Nem szeretnék különösebben belemenni, hogy a Fidesz jelen pillanatban miért nem akar ezzel előáll­ni, akár azzal, hogy megvizsgálják. Igazából magával a moszkvai ortodox egyházzal sincsen nekünk ilyen problémánk, tehát igenis azok is megérdemlik az ingatlant, a konstantinápolyiak is megérdemlik az ingatlant, de nem az ilyen jogi szabályozás a legal­kalmasabb arra, hogy ezt megkapják.

Néhány gondolat még az egyes ingatlanokkal kapcsolatban. Nézzük sorra, az egrivel kezdődik. Az egri ügy azért is érdekes és azért is sokkal inkább tá­mogatható, mint a többi ‑ ha egyedileg vizsgáljuk, és túltesszük magunkat azon, hogy általánosságban nem igazán elfogadható ez az eljárás, ahogy önök el­jár­nak ‑, mert az egri esetében a helyi önkormányzat is hozzájárult ahhoz, és itt egy többlépcsős eljárás so­rán tavaly ősszel indította el, hogy az egyébként kis ki­használtsággal bíró pincét visszaadja az egyház ré­szére, az önkormányzat erről döntött, úgy került ide elénk. Tehát ez egy önkormányzati vagyon volt, álla­mi vagyonná lett, és így tudja most visszakapni. Tud­ha­tó az is, hogy ebből turisztikai látogatóközpont épül majd az Egri Főegyházmegye gesztorálásával. Nincs ezzel ilyen értelemben probléma, mivel ez ki­hasz­­nálatlan, az önkormányzat is szívesen átadta erre a célra, ez így egyedileg nem tűnik problémásnak.

Nézzük az esztergomit, ez már sokkal problémá­sabbnak tűnik. Esztergomi nyelvek szerint, egy kicsit utánajárva, ha önök is megkérdezik, kollégiumnak akarják használni. Azok a diákok hol vannak jelen­leg, akik ebbe a kollégiumba fognak beköltözni? Egy másik kollégiumban, ami ugyancsak egyházi. Csak­hogy az az ugyancsak egyházi kollégium a főegyház­megye építésze szerint sokkal jobb lenne, ha szálloda lenne, már vannak tervek is rá. Tehát önök átköltöz­tetik a kollégistákat az egyik a kollégiumból, amely jelenleg is az egyházé, egy olyanba, amit most kap meg az egyház, hogy abból az épületből, amely jelen­leg egyházi kollégium, egyházi szálloda épüljön. Hát, ez nem igazán korrekt, azt gondoljuk, ez nem az a szó szoros értelmében vett, se nem oktatási, se nem szociális feladatátvállalás, de meggyőződésünk sze­rint még csak nem is hitéleti, ez egy gazdasági tevé­kenység.

Szívesen vitába szállok önökkel, javítsanak ki, ha nem így van, nem tudom tételesen alátámasztani, hogy ez valóban így van, de több helyről ezt hallot­tuk, hogy az a szándék, és az idő majd bebizonyítja, hogy abból az épületből, ahonnét átköltöznek majd ebbe, szállodát készül készíteni a főegyházmegye.

Életszerűség és normativitás, ez az, amit elvár­nánk. A korábbi vezérszónok mondott olyat, hogy ha az egyik egyház jelentkezne, mondjuk, valamilyen amerikai egyház, akkor azt nem támogatnák. Mi, országgyűlési képviselők nem igazán tehetjük meg, hogyha egyszer elfogadtuk, és jogegyenlőség van, akkor azt mondjuk, hogy ez szimpatikus, most támo­gatjuk ezt az egyházat, ez nem szimpatikus, mert olyan nagyon sokat ugrabugrálnak meg énekelnek, azt nem támogatjuk, vagy mások esetleg az elképze­lései a világról. Nem tehetjük meg, hogy nem semle­gesen viszonyulunk ehhez, képviselőtársaim, ez nem normatív dolog, ez nem a jogegyenlőség rendszere, ha az egyik egyházat így kezeljük, a másik egyházat meg úgy kezeljük. Meggyőződésünk, hogy egy jogál­lamban ezt nem lehet megtenni, van is éppen elég probléma az egyházi törvénnyel, most is amilyen helyzetben vagyunk ennek kapcsán annak ellenére, hogy többszörösen előkerült már, és nincsen elfo­gadva.

Azt gondoljuk, a Lehet Más a Politika azon az ál­lásponton van, hogy ez ilyen formában nem támogat­ható annak ellenére, hogy vannak támogatandó ele­mei, egyedi esetekben egyedi elemek, amelyek elfo­gadhatóak lennének, de összegészében ez az eljárás kinyitja a kaput. Ahogy a geszti kastély átadása kinyi­totta Pandora szelencéjét, ez nagyon sok hasonló ese­tet fog eredményezni, amivel számos probléma van.

Az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy el­jöhet az az idő, amikor önök maguk is megbánják, hogy kinyitották ezt a szelencét, mert most törvény­be foglalják, és ki tudja, hogy egy következő kor­mányzat (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), aki esetleg nem az önök szája íze szerint tevékenykedik, majd ezzel hogy él vissza, ahogy önök is most visszaélnek ezzel. Köszönöm.