Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt levezető Elnök Úr! Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! 1990-ben, az első szabadon választott Országgyűlés alakuló ülésén Varga Béla katolikus pap, későbbi emigráns, a Magyar Érdemrend nagykeresztjének tulajdonosa, aki 1946-ban a Nemzetgyűlés elnöki tisztségét töltötte be, így szólt a jelenlévőkhöz, idézet: „Gondoljunk arra, amire én sokszor gondolok, hogy ami e teremben történik, nemcsak egy negyvenegynéhány esztendős fájdalmas fejezet vége, hanem a második magyar ezerév kezdete.” Eddig az idézet. Később a fenti szavak közvetett optimizmusát elfedték a rendszerváltoztatás nehézségei; az akkori ellenzéki oldal egymás ellen fordulása, a széles körű létbizonytalanság, amit a gazdasági szerkezetváltás okozott, illetve a hatalmukat átmenteni igyekvő régi elit mesterkedései, ami megkérdőjelezte mindazt, amiért a rendszer ellenzéke harcolt. A rendszerváltoztatást követő években, évtizedekben nehéz volt bizalommal tekinteni a jövő felé, s talán ezért történt, hogy Varga Béla gondolatai elvesztek a politikai viták zajában. Pedig lett volna mire odafigyelni.

Gondoljunk csak arra, hogy a honfoglalás is egyfajta nemzetgyűléssel zárult le Pusztaszeren. Majd az a gyakorlat, hogy a magyarok szervezett és rendezett formában vitatják meg a nemzet ügyeit, élő hagyományként maradt jelen a magyarság egész történelmében. Ezért is van az, hogy Magyarországon a magyarok beleegyezésével sosem, csak külső nyomásra tudott kialakulni abszolút hatalom. De még a legnagyobb, kívülről érkező elnyomás ideje alatt is volt a nemzetnek olyan fóruma vagy fórumai, amelyen a megmaradt és ellenálló magyarok végig tudták vitatni, meg tudták beszélni közös ügyeinket. Ezen mechanizmuson keresztül vált a magyar Országgyűlés a magyar nemzet szuverenitásának legfőbb letéteményesévé és egyben szimbólumává.

Ha a nemzet gyűlést tart magának, akkor még van erő a magyarságban arra, hogy sorsát a saját kezébe vegye, vagy éppen ott tartsa. Századok során pedig egyre bővült azoknak a köre, akik tagjai lehettek e gyűlésnek, s egyre több magyar ember dönthetett arról, hogy kik képviseljék a nemzetet. Mindennek jelentőségét nem lehet túlbecsülni. Az Országgyűlés tagjai egyenként mindannyian a nemzet egészét képviselik. A népképviseletben feloldódnak a partikuláris érdekek, és egyébként például a faj, szín, nem, nyelv, politikai vélemény, társadalmi származás, vagyoni helyzet, amivel összefüggésben a különbségtétel az Alaptörvény alapján tilos, s a nemzet valódi közössége jön létre egy szimbolikus térben. Ennek a térnek a leképeződése pedig ez az ülésterem s a benne helyet foglaló honatyák, illetőleg honanyák.

Ezt a szimbolikát kell szem előtt tartanunk, ha meg akarjuk érteni, hogy mi is történt 30 éve az Országgyűlés akkori alakuló ülésén. Abban a negyven-egynéhány fájdalmas esztendőben, amelyről Varga Béla is megemlékezett, de facto nem létezett népképviselet Magyarországon. Mindez nemcsak a kommunista elnyomás sajátosságaiból következett, hanem a kommunista államjogi dogmatikában is kódolva volt. A kommunista parlament tagjai, akiknek egyébként valódi ráhatása nem is volt az ország ügyeire, még papíron sem a nemzet egészét képviselték, hanem csak azt a szűk közösséget, amely az adott képviselőt delegálta: választókerület, üzemi tanács, szakszervezet.

A kommunista eszme és jogi gondolkodás egész egyszerűen képtelen volt nemzetben gondolkodni, ellenben nagyon is képes volt a partikuláris érdekek mentén felosztani és egymás ellen fordítani a magyarokat. Nem csoda tehát, hogy hazánk, ahogy az előttünk fekvő javaslat is fogalmaz, nem a saját tengelye körül forgott, olyan hatalom uralkodott, olyan döntések születtek, amelyek nem erősítették, hanem gyengítették a magyar nemzet pozícióit a világban és a Kárpát-medencében, s amelyek nem javították, hanem rontották az emberek életlehetőségeit, aláásták a hosszú távú boldogulás esélyét.

Harminc évvel ezelőtt a népképviselet megteremtésével a nemzet szimbolikusan egyesült, s ezáltal visszanyerte azon képességét, hogy sorsát ismét önmaga kezébe vegye, és ellenálljon a külső nyomásnak. Amíg ez az Országgyűlés ülésezik, amíg a Parlament falai között magyar emberek magyarul, szabad akaratukból, szabad belátásuk szerint tanácskoznak és döntenek a nemzet ügyeiről, jó okunk van bizalommal tekinteni a jövőre. Jó lenne, ha ciklusoktól függetlenül ezt egyetlen képviselő sem felejtené el soha, sem kormánypárti, sem ellenzéki, s nem keverné össze a Bukarestből jövő dicséretet az itthonról jövővel.

A második évezredben ránk váró kihívások ugyanis semmivel se mutatkoznak könnyebbnek, mint amivel eleinknek meg kellett küzdeni, de végre negyvenvalahány év elnyomását s az átmenet keserves évtizedeit követően elmondhatjuk, hogy most már igazán oda tudunk figyelni arra, amit harminc évvel ezelőtt Varga Béla mondott, s most már csak rajtunk múlik, hogy a második magyar évezred milyen sikereket tartogat számunkra.

(15.10)

Erre garancia az Országgyűlés és a parlamentarizmus eleven hagyománya Magyarországon, a Parlament épületében elhelyezett Szent Korona, valamint a felelős magyar kormány, amelynek nevében ezúton szeretném a javaslatot támogatásról biztosítani. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)