Felszólalás adatai

ELNÖK: Szabó Timea képviselő asszonyé a szó.

(13.00)

SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm szépen. Mielőtt rátérnék az LMP álláspontjára, engedjék meg, hogy elmondjam, tisztelt államtitkár úr, hogy a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény 2007. július 1-jei hatálybalépése óta tizenkilencszer módosult. Ha utánaszámolnak, mindez azt jelenti, hogy évente átlagosan négyszer módosult ez a törvény. Most ez a jubileumi huszadik átszabása ennek a törvénynek a jogbiztonság szempontjából rendkívül aggályos.

Hadd szóljak néhány szót a Gaudi képviselőtársam által elmondottakhoz, tényleg csak nagyon röviden. Úgy vélem, hogy a Jobbik olyan dologgal riogat, ami nem létezik, és egyébként nem veszi figyelembe a Magyarország által aláírt nemzetközi szerződéseket sem, és olyan dolgokat hoz ide be az Audi-beruházás és nem tudom, mik kapcsán, amik egyébként nem tartoznak ehhez a törvényhez. Azt mondani, hogy 3 millió embert áttol Európa Magyarországra, meg hogy nyakló nélkül jönnek ide a bevándorlók, azt tükrözi, a Jobbiknak fogalma sincs arról, hogy mi folyik a bevándorlás területén Magyarországon. Itt néhány ezer emberről van szó évente. Úgy tűnik, hogy Gaudi képviselőtársam például nincs tisztában a dublini egyezményekkel, különösen a Dublin II-vel, hogy mikor kell lefolytatni Magyarországon eljárást, meg hogy mikor tolja át ide nyakló nélkül Európa a menekülteket, menedékkérőket. Egyébként a Magyarországra bevándorlók kétharmada szomszédos országból érkezik; csak ezt mondom még külön.

Azt gondolom, hogy az előbb megfogalmazott kritika a módosítások számát illetően most nem vonatkozik erre a tartalmi módosításra, amivel egyébként nagy részben mi is egyetértünk. Miután a migrációra vonatkozó szabályok a közösségi jog részét képezik, az irányelvet a tagországoknak kötelezően be kell illeszteniük a saját törvénytárukba. Ezzel mi is tisztában vagyunk.

Az Európai Parlament és a Tanács által tíz hónapja, 2011. május 11-én elfogadott 2011/51. számú európai parlamenti irányelv hazai jogrendszerbe való átültetése hazánk EU-s tagságából eredően kötelezettség. Miután az irányelv céljai összetettek, a törvényjavaslat három törvény módosítását célozza: harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény, a menedékjogról szóló törvény, valamint a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény.

Az LMP képviselőcsoportja a törvénymódosítás általános céljaival egyetért. Egyetértünk az Európai Unió bevándorláspolitikájának fontos mérföldkövét jelentő 2003/109-es irányelv továbbfejlesztésével, a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkezők tagállamokba történő beilleszkedésének elősegítésével, ezzel a Közösség gazdasági és társadalmi kohéziójának erősítésével. Indokoltnak tartjuk mindezt már csak azért is, mert az Európai Bizottság 2011. szeptember 28-án közzétett jelentése azt találta, hogy a vizsgált 24 ország közül egy sem akadt, amely minden tekintetben következetesen alkalmazta volna az irányelvet. A jelentés által feltárt számos hiányosság arra világít rá, hogy uniós és nemzetközi szinten egyaránt további lépések szükségesek. Ilyen fontos lépést jelent a 2011. május 11-i európai parlamenti és a Tanács 2011/51-es irányelve, amely lehetőséget ad arra, hogy az EU országaiban jogszerűen tartózkodó külföldiek - akár munkavállalóként, vállalkozóként, családegyesítés céljából, akár pedig menekültként érkeztek valamely uniós tagországba - lehetőséget kapjanak a beilleszkedésre és a biztonságos életre a befogadó országban.

Üdvözöljük azt, hogy az előttünk fekvő módosítás a hazai jogrendbe ülteti az említett irányelvet, lehetővé téve ezzel azt, hogy azok a külföldiek, akik az EU területén részesülnek nemzetközi védelemben, azaz a menekültek, illetve a kiegészítő védelemben részesülők - a magyar jogszabály kifejezésével: az oltalmazottak - a jövőben huzamos tartózkodási engedélyt is kaphassanak. Kifejezetten helyeseljük továbbá azt, hogy a javaslat egy jövőbeni elmarasztaló bizottsági jelentés megelőzése érdekében pontosabbá teszi a magasabban képzetteknek járó EU-s kék kártyára vonatkozó szabályokat.

Az általam korábban hivatkozott európai bizottsági jelentés szerint az irányelvet átültető hatályos magyar jogszabályban a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben az irányelvtől való eltérések száma nem kirívóan magas, irányuk azonban jelentősen eltér az irányelv szellemétől. Az irányelv célja ugyanis az integráció elősegítése, míg a magyar törvényben viszont több vonatkozásban is rendészeti szempontok érvényesülnek mechanikusan. Az előterjesztő belügyminiszter - mint az indoklás utal rá - meg akarja szüntetni a bizottsági jelentésben kifogásolt eltéréseket, de bizonyos pontokon meg is akarja őrizni őket, hogy a rendészeti érdekek se csorbuljanak.

Az irányelv VI. cikkének (1) bekezdése szerint a tagállamok közrendi vagy közbiztonsági okokra hivatkozva megtagadhatják a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállás megadását, de figyelembe kell venniük a közrendet vagy közbiztonságot sértő cselekmény súlyosságát vagy típusát, továbbá az érintett személy jelentette veszélyt, megfelelőképpen tekintetbe véve egyúttal a tartózkodás időtartamát és a tartózkodási hely szerinti országgal való kapcsolatok meglétét.

A módosítás az irányelvnek való megfelelés érdekében megsemmisíti a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény 33. § (2) bekezdésének a) pontját. Ez a lépés elvben lehetővé teszi annak mérlegelését, hogy a külföldi büntetett előélete indokolttá teszi-e, hogy semmiféle tartózkodási engedélyt ne kaphasson. Ugyanakkor megmarad ugyanezen bekezdés c) pontja, amely a közbiztonság és a nemzetbiztonság veszélyeztetésére hivatkozva teszi kötelezővé a tartózkodási kérelem elutasítását. Ezt tartalmazza a 13. § (1) bekezdésének h) pontja is, amely a beutazás, illetve a három hónapot meghaladó tartózkodás feltételeként határozza meg, hogy a külföldi nem veszélyezteti a közrendet, a közbiztonságot és a nemzetbiztonságot.

Természetesen egyetlen ország sem kíván beutazási lehetőséget biztosítani olyan személyek részére, akik veszélyeztetik a közbiztonságot. Csak hogyha a büntetett előélet nem kizáró ok, akkor még inkább az idegenrendészeti hatóság diszkrecionális jogává válik, hogy eldöntse, melyik kérelmező veszélyezteti az ország közrendjét vagy közbiztonságát. Ezért indokolt lenne véleményünk szerint a törvény kiegészítése egy olyan szabállyal, amely meghatározza, hogy mely esetekben tagadható meg a beutazás és a tartózkodás engedélyezése. Ilyen lehet például egy olyan szabály, amely kimondja, hogy meg kell tagadni a beutazási és tartózkodási engedély kiadását az olyan harmadik országbeli személytől, akit visszaesőként vagy szándékos bűncselekmény miatt kétévi vagy annál hosszabb időtartamú végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, és a büntetett előélet hátrányos következményei alól még nem mentesült, amennyiben cselekménye a magyar törvények szerint is büntetendő.

Garanciális okokból ugyancsak indokolt, hogy a közbiztonsági, illetve nemzetbiztonsági okokra való hivatkozás esetén az idegenrendészeti hatóság határozatban jelölje meg az elutasítás konkrét okát. A konkrét indoklást csak kivételes esetben lehet megtagadni nemzetbiztonsági okokból.

Úgy véljük, kifejezetten rossz üzenete van annak, hogy a javaslat a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény 35. §-át egy új bekezdéssel egészíti ki, amely a nemzeti letelepedési engedélyt ismét automatikusan megtagadja attól a harmadik országbeli állampolgártól, aki büntetett előéletű és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült. Az irányelvnek éppen az a célja, hogy a tartózkodási engedély megtagadása ne mechanikusan történjen, hanem a kérelem, illetve a kizáró ok érdemi mérlegelése alapján. Minthogy a nemzeti letelepedési engedély nem tartozik a közösségi jog hatálya alá, az előterjesztőnek erre szerintünk joga van. De a 35. § kiegészítésével a magyar törvényalkotó azt jelzi, hogy az uniós szabályok alapján eleget tesz a jogharmonizációs kötelezettségének, valójában azonban a mérlegelést nem ismerő rendészeti megoldások híve. Egyet nem értésünk jelzéseként e kiegészítés elhagyását javasoljuk.

Hasonlóképpen ingatag lehet az eredménye a Harm. törvény 65. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezésével kapcsolatosan. Eszerint a jövőben nem kötelező, hogy az idegenrendészeti őrizetből szabadult külföldi kiutasítását kitoloncolással hajtsák végre, de ugyanezen bekezdés c) pontja a közrend és a közbiztonság védelme érdekében lehetővé teszi a kitoloncolást. Számos körülmény indokolhatja azt, hogy a külföldi rendőri kísérettel hagyja el az országot, ugyanakkor hiányoljuk az ehhez kapcsolódó eljárási garanciákat, valamint a kiutasítás végrehajtásának módjával kapcsolatos jogorvoslat lehetőségét.

Van a törvényjavaslatnak egy olyan pontja, amely jogdogmatikailag igazolható ugyan, ám emberi jogi szempontból kifejezetten aggályos. A törvényjavaslat 8. §-a, amely a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény 39. §-ába egy új 1/a jelzésű bekezdést iktat, a hatóság diszkrecionális jogkörébe utalja a letelepedési engedély visszavonását abban az esetben, ha a menekült már nem áll védelem alatt. Annak belátása, hogy ez a gyakorlatban mit jelent, elég arra gondolni, hogy mi lett volna az '56-os menekültekkel, ha az amnesztia után a hatvanas években a befogadó országok a fenti hivatkozással mind hazaküldték volna őket. Ha a hosszú ideje az országunkban letelepedett menekült érdekeit tekintjük, úgy ez a rendelkezés rendkívül hátrányos. A letelepedési engedélynek az a célja, hogy hosszú távon biztonságot nyújtson annak, aki már legalább öt éve egyazon államban él. Valóban előfordulhat, hogy a menekülését követő hatodik vagy tizedik évben megszűnik otthon az üldözés veszélye, csakhogy a védelemre okot adó körülmények megszűnése az átültetendő irányelvben nem szerepel a huzamos tartózkodás jogának elvételét indokoló körülmények között. Ennek figyelmen kívül hagyása alighanem újabb kötelezettségszegési eljárásra fogja buzdítani a Bizottságot, ezért a paragrafus elhagyását javasoljuk.

Álláspontunk szerint a törvénymódosítás jó alkalmat jelent a magyar migrációs joganyag koherenciájának növelésére, ezért a törvényjavaslathoz beadott további módosító javaslataink főként ezt célozzák.

Üdvözlendő fejlemény, hogy a javaslat a menedékjogról szóló törvény 2. § h) pontját, a biztonságos származási ország meghatározását fontos elemmel egészíti ki. Ennek értelmében az az ország tekinthető biztonságos származási és ebből következően biztonságos harmadik országnak, ahol nem fenyeget általános erőszak sem nemzetközi, sem belső fegyveres konfliktushelyzetben.

(13.10)

A jogszabály hangsúlyozza, hogy biztonságos ország meghatározása vélelem, amely a menedékkérő tekintetében megdönthető. Álláspontunk szerint indokolt volna egy további kiegészítés, miszerint az a vélelem is megdönthető, hogy valamely származási vagy harmadik ország a kérelmező számára biztonságos. Ezenfelül javasoljuk kivenni a jogszabályból a biztonságos származási országok EU-minimumlistájára való utalást. Tekintettel arra, hogy az eljárás átdolgozása egyértelműen kivette a szövegből az EU-minimumlistára való utalást, a hatályos, 2005/85. irányelv 29. cikkét, ilyen minimumlista nem jött létre, és nincs is most szabályozva.

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat által érintett módosítások többsége valóban szükséges. A helyes irányba való elmozdulás, úgy véljük, több ponton sikerült, az általam imént említett pontokon azonban kétséges a kormány jelenlegi javaslata. Kérem, ha valóban valós folyamatokra reflektáló, a magyar migrációs joganyag koherenciáját növelő törvényjavaslatot kívánnak elfogadni, akkor támogassák az LMP módosító javaslatait.

Köszönöm figyelmüket.(Babák Mihály: Mohácsi Viktóriáét!)