Felszólalás adatai

DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Hatodik éve vagyok itt a parlamentben, és dolgozom együtt önökkel, és minden évben ilyenkor, minden alkalommal a költségvetésről beszéltünk. Nem kétévenként, hanem évente.

Minden évben arról vitáztunk, hogy ennyi pénze van az országnak, és erre meg erre meg erre mennyi mindent kellene áldozni, és bizony soha nem értettünk egyet a padsorok között önökkel, hiszen mindig azt mondták, hogy ide több pénz kellene, nem fogadják el a költségvetést. Mi tudtuk, hogy mindenhova több pénz kellene, de azt is tudtuk, hogy költségvetésre szükség van, és a viták folyamán, amikor kialakult, elfogadtunk egy olyan változatot, amivel az ország működőképes volt.

Önök most úgy csinálnak, kedves képviselőtársaim, mintha most is ugyanez a helyzet lenne. Mintha most is egy sima, egyszerű költségvetést kellene a Háznak, legalábbis a többségnek elfogadni. Nem akarják vagy nem tudják látni, vagy nem akarják felfogni, hogy nem erről szól a mostani helyzetünk? Hogy nem Magyarország az oka a világválságnak, hanem Magyarország elszenvedője annak a pénzügyi és ezt követően gazdasági válságnak, ami az egész világot megrendítette, Izlandtól Dánián át, hogy az Amerikai Egyesült Államokról ne beszéljek.

Az a helyzet, amiben most vagyunk, kedves képviselőtársaim, nem egy sima költségvetés elfogadását írja elő nekünk, hanem egy olyan költségvetés elfogadását, ami kifejezetten az ország védelmét szolgálja, és nem arról szól, hogy ide még mennyit tehetnénk, és oda még mennyit kellene, hanem arról szól, hogy kénytelenek vagyunk egy védőfalat felhúzni az ország elé, hogy megvédjük, megvédjünk olyan dolgokat, amelyeket, ha nyomon követjük a médiákat, akkor látunk, hogy munkahelyek szűnnek meg, gyárakat csuknak be, emberek kerülnek utcára.

Nem engedhetjük, hogy Magyarország ilyen sorsra jusson. Ami a mi feladatunk itt és most, egy költségvetés elfogadása, amely védőfalat emel, hogy meg tudjuk védeni mindazt, amiért eddig önökkel együtt és az egész országgal együtt hosszú évek óta dolgoztunk.

Higgyék el, hogy amikor az első, második, harmadik változatot kézbe kaptuk, akkor nagyon sok minden gondolaton, azt hiszem, hogy önökkel együtt átmentünk. Emlékeznek még az első variációra? Amikor még nem ért el bennünket ez a mérhetetlen válság, amikor még nem tudtuk, hogy mi vár Magyarországra, mi vár ezekre a kis nyitott gazdaságú országokra, mint a miénk, akkor pont az látszott a beterjesztett költségvetésből, amit mindig mondottunk, első perctől kezdve. 2006-tól folyamatosan eredmény hozott az a sok-sok intézkedés és sajnos nem teljesen végig vitt reform, látszott, hogy a 2009-es költségvetésben végre megadatott az országnak az, hogy fellélegezzen, megadatott az, hogy lássuk, hogy egy nagyobb ütemű fejlődésben bizony értelme volt mindannak, amit addig megtettünk. A szerkezeti változásokról már nem is beszélek.

És akkor mi történt? Hát bizony a világ megmutatta, hogy mennyire erős tud lenni kint a különböző piaci szektor, és mennyire gyengék tudnak lenni azok a kis országok, és nemcsak Magyarországról beszélek, Izlandról és társairól, akiknek ilyen nyitott gazdaságuk van.

Én nemhogy nem kárhoztatnám a kormányunkat, hogy máris hozta az új költségvetést és máris hozta a következő módosítást. Hölgyeim és Uraim! Hadd mondjam azt, hogy büszke magyarként éltem ezt meg. És az én szememben nem az az igazi magyar, aki lobogtatja a zászlót, és aztán mindenhol, itt, a parlamentben, külföldön, utcán simfeli az országot, hanem az az igazi magyar, aki büszke tud lenni arra, hogy milyen eredményeket ért el. És én büszke vagyok arra, és már visszahallottuk az Európai Unióból, hogy ez igen, hát nem féltetek, beadtatok egy költségvetést, és máris jött a másik, és máris tudtatok reagálni. Ez igen! Mondták kint, és én nagyon büszke voltam arra, hogy igen, képesek voltunk erre reagálni, és én akkor még azt hittem - még a csúcs környékén -, hogy önök partnerek lesznek abban, hogy megértsék, hogy ez itt és most más feladatot ró ránk.

Úgy látom, hogy eddig ez nem nagyon sikerült, de én nem adom fel az utolsó pillanatig sem, mert azt gondolom, hogy mégiscsak felfogjuk, hogy mindannyiunk, és itt a mindannyiunkban nem a pártokra, nem a civil szervezetekre, nem ágazatokra, hanem az országunkra gondolok, hogy mindannyiunknak az a felelőssége, hogy stabilizáljuk magunkat, ami megadja az alapot majd a további fejlődésre. Ráérünk akkor majd pártoskodni!

Nem tudom, emlékeznek-e kedves képviselőtársaim, nem olyan régen beszéltünk a rokkantsági rehabilitációs járadékokról, rokkantakról, hogy hogyan is legyen az ő sorsuk tovább, és akkor gyógytornászként én elmondtam önöknek, hogy egy jó gyógytornász úgy viselkedik a betegével, hogy megnézi, hogy annak a betegnek milyen funkciói maradtak meg, mert arra építi tovább a beteg sorsát. Lehet, hogy kicsit erőltetett a párhuzam, de ha itt és most, ebben a költségvetésben nem azt vizsgáljuk meg együtt, hogy mi maradt ebben a költségvetésben, és mik azok a sarokpontok, amire aztán építkezve tovább tudunk fejlődni, akkor nem járunk el helyesen.

Engedjék meg, hogy néhány példát hozzak ebből a költségvetésből, hogy hogyan is van, mi is maradt meg. Amikor, gondolom, önökkel együtt megnéztem a szociális szféra költségvetését, én is a szívemhez kaptam. Nem így gondoltuk, hogy 2009-ben ez áll majd előttünk. Én is fel tudom önöknek sorolni sorról sorra, hogy ide többet, ide többet, ide többet. Most, pillanatnyilag ennyink van, ilyen lehetőségünk van. És mégis meg tudtunk tartani néhány olyan lehetőséget, amelyek nélkül bizony nem tudnánk továbbhaladni, és kérem, hogy a támogatásukat ezekben a megtartott intézményekben adják meg nekünk. Nem nekünk, az országnak, az embereknek.

Mire gondolok? Annyiszor elhangzott már a 13. havi nyugdíj meg a nyugdíj léte egyáltalán itt a parlamentben, hogy én szinte már csak jelzésértékűen mondom. Igen, kérem, meg tudtunk tartani a 13. havi nyugdíj intézményét, mert tudjuk, hogy az embereknek szükségük van erre a járandóságra. Milyen áron tudtuk megtartani? Hogy valamelyest a kifizetett összeget mérsékeltük, megvizsgálva azt, hogy körülbelül hogyan néz ki az átlagnyugdíj Magyarországon, itt vontuk meg a határt, hogy legalább még az átlagnyugdíjas is meg tudja kapni ezt az összeget, és afölött nem fizetünk ki.

Egy tévedést hadd hozzak helyre, itt Soltész képviselő úr mondta talán. A 62 éves kor alatt, tehát a nyugdíjkorhatár betöltése előtt sem tudunk már 13. havit fizetni, ez is ára annak, hogy az intézmény megmaradjon, de az a rokkantnyugdíjas, aki 62 éves kora előtt ment értelemszerűen nyugdíjba, ő meg fogja kapni ennek a 13. havi pénznek a 80 ezer forintos részét.

Aztán azt is meg tudjuk tenni, hogy a nyugdíjakat egyrészt most, novemberben, úgy, ahogy azt a törvény megmondotta nekünk, kifizettük természetesen, és kifizetjük a 13. havi második részét, sőt januártól még nyugdíjemelésre is természetesen sort kerítünk. Sőt még erről a bizonyos kompenzációs törvényről sem mondtunk le. Milyen áron? Azon az áron, hogy nem januárban, hanem szeptemberben fogjuk folyósítani azoknak a nyugdíjasoknak az őket megillető kiegészítést, amit az igazságtalanságok helyrehozatala okán állapítottunk meg.

Aztán hadd említsem meg a családi pótlékot. Lehet, hogy nem nagyon elegáns visszautalni az előző kormányok idejére. De hölgyeim és uraim, nem érzem igazán őszintének az önök aggodalmát a családi pótlék tekintetében, mert önök, amikor megtehették volna, egy forinttal nem emelték négy éven át. Amit mi meg tudtunk őrizni ebben a családi pótlékban - amit megint csak zárójelben jegyzek meg, hogy duplája annak egyébként már, amióta megreformáltuk a családtámogatásokat, mint ami előzőleg volt -, megemeljük a jövő évben is. Milyen áron? Azon az áron, hogy megint csak szeptemberben tudjuk megadni.

Én, amikor nagyon elkeseredtem a szociális költségvetésen, hogy milyen nehéz döntések ezek, hogy milyen áron kell tudnunk fenntartani ezeket az intézményeket, akkor a következőre gondoltam. Abban ugye mindig egyetértettünk, hölgyeim és uraim, hogy mi a legjobb szociálpolitika: az, ha valakinek munkája van és dolgozik. Az a törvény, ami már be van terjesztve és nemsokára tárgyalni fogjuk, valahogy éppen ezt célozza meg, hogy nem segélyből kell éljen egy család, mert úgy nem igazán lehet, hanem valódi munkalehetőséget, munkát, mi több, munkabért kell számára biztosítani, és akkor az lesz majd a legjobb szociálpolitika.

(14.20)

És most ebben a költségvetésben, amikor a szívem egyik fele azt mondja, hogy kérem, még kellene adni a segélyekre, a minimálnyugdíjra, erre-arra pénzeket, akkor a másik fele azt mondja, hogy kérem szépen, ha ennek az az ára, hogy nem fognak megszűnni munkahelyek, hogy nem kerülnek utcára az emberek, és ha nekem, a szociális szakembernek ott kell döntenem, hogy melyik ujjamat harapjam, akkor azt tudom önöknek mondani, hogy a legfontosabb szociálpolitika az, hogy megtartsuk a munkahelyeket. Mert nem segítjük ki a családokat, hogyha egy-kétezer forinttal több segélyt fogunk adni nekik havonta, ellenben ha elérjük azt, hogy ne kerüljenek utcára, ne zárjanak be munkahelyek, még azon az áron is, hölgyeim és uraim, hogy a közszférában - akiknek lényegesen biztosabb a munkahelyük, a közszférában - azt mondom, hogy a 13. havi jövedelmet most nem fogjuk tudni odaadni, még akkor is megéri. És akkor leszünk igazán szociáldemokraták, mi több, jó szociálpolitikusok vagy jó konzervatívok, hogyha ezeket a munkahelyeket megőrizzük. És ennek az oltárán bizony nagyon sok mindent fel kell áldozni, amit egyébként nem szívesen tettünk és teszünk.

Aztán mi maradt még meg, hölgyeim és uraim? A világon nincs olyan jogintézmény, hogy gyes, gyet, gyed. Mindegyiket meg tudjuk tartani - megint csak azt mondom: azon az áron, hogy most nem tudjuk emelni az összegét. De ha a családokról beszélünk, megint hadd utaljak vissza arra, hogy jobban jár a család, hogyha megvan a szülők munkája, minthogyha kétezer forinttal több segélyt tudok neki megállapítani. Megmaradnak ezek a jogintézmények, nem változtatunk rajta. Mi több, nem tudom, melyik képviselő úr mondta, hogy a gyerekszegénység mennyire nőtt. (Kontur Pál közbeszól.) Kérem szépen, a gyerekszegénységben nemhogy visszafogtunk volna, hanem az ingyenes gyermekétkeztetésre még ebben a helyzetben is, hölgyeim és uraim, több tíz millióval több pénzt tudunk adni ebben a költségvetésben, és remélem, hogy fogják támogatni.

Aztán a másik, mert azt is hallom, hogy nem lesz fűtés, meg fáznak vagy éheznek, hogy a lakásfenntartási támogatás összege, amit egyébként mi, szocialisták is szívesen emelnénk évek óta, hogy még nagyobb segítség legyen, és eddig nem tudtuk emelni, most, ebben a nagyon nehéz helyzetben, ebben a költségvetésben, 2009-ben emelni tudjuk a lakásfenntartási támogatás összegét. (Firtl Mátyás közbeszól.)

És végül, de nem utolsósorban: megelőlegeztem, hogy nemsokára jön egy következő törvény, és most, ebben a helyzetben a közmunkára fogunk tudni sokkal több pénzt fordítani, mint eddig bármikor. Mert bár ugye az is elhangzott itt, a Ház falai között, amikor olyan nagy felzúdulás volt, hogy segélyt vagy munkát, vagy hogy is legyen, most is benne volt a törvényben az a lehetőség, hogy az önkormányzat ne segélyt fizessen az embereknek, hanem szervezzen közmunkát. Megtehette - volna. De azt a jogos kritikát, hogy kérem szépen, sokkal drágább, sokkal több pénzbe kerül közmunkát szervezni, mint segélyt osztogatni, elfogadtuk, és íme, még ebben a helyzetben is több pénzt fogunk tudni szánni erre a területre, hogy munkája legyen az embereknek, mert én azt gondolom, hölgyeim és uraim, hogy ez most a legfontosabb a számunkra. Nem l'art pour l'art vitatkozni egy költségvetésen, hogy ez most így jó vagy úgy jobb, vagy ide vagy oda kell még tenni, mert azt mi is tudnánk. Költségvetésünknek kell lennie, stabil és tartalékkal megvédett költségvetésünknek kell lennie.

Még egy mondatot engedjenek meg nekem! A világ összefogott Magyarországért, egy nemzetközi összefogás már van, amire nagyon büszkék vagyunk. Most már csak az hiányzik, hölgyeim és uraim, hogy nemzeti összefogás is legyen, és akkor, meggyőződésem, a következő évben sokkal vidámabb dolgokról tudunk beszélni.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiból.)