Felszólalás adatai

DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Be van ragadva a gombja.

ELNÖK: A gépe be van ragadva...

DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Tizennégy óra óta jelzi folyamatosan - szerintem azóta szerelőért mehetett valahová... (Derültség.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Eddig én nem észleltem ezt a monitoron, képviselő úr, de kérem, hogy kapcsolják ki a képviselő úr kétperces felszólalást jelző gombját - köszönöm szépen, meg is történt.

Öné a szó, képviselő úr.

DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm, hogy segíthettem a technikai probléma megoldásában.

Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Kedves Barátaim! Az előterjesztés kapcsán déja vu érzésem van. Tavasszal, amikor hasonló témakörben tárgyaltunk, ugyanezek a problémák jöttek elő, ugyanezeken vitatkoztunk, hogy ki mennyit kap, hogy kap, milyen alapon kap, mennyire megalapozott. Felmerült akkor is, mint most, hogy valakinek valahova egy picikét jobban húz a szíve, és az érdekérvényesítő képesség a mai világban nem azonos az ellenzéki és kormánypárti önkormányzatok között. Abban az időben azt mondogattam én itt önöknek, és ehhez Ékes József MDF-es képviselőtársunk is csatlakozott, hogy jó lenne már ezeket a vitákat elkerülni, és egy olyan rendszert kiépíteni, amely nagyjából egyformán méri a rászorultság mértékét, a hatékony felhasználást és ehhez képest a rendszer kialakítását.

Amikor a kezembe vettem a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló előterjesztést, azt hittem, hogy megoldódik a probléma, hogy valóban most megcsináljuk azt, amiről itt már majdnem konszenzus volt a Házban, egy olyan törvényi szabályozást, amely az elosztás elveire vonatkozóan, a bírálati rendszerre és nem utolsósorban a decentralizációra is vonatkozik, és amellyel esetleg kivehetjük a méregfogát annak az áldatlan vitának, amelyet minden évben kénytelenek vagyunk elszenvedni.

Ezzel szemben ez az előterjesztés mindössze arról szól, hogy most a pénzeket odaadjuk, aztán a következő évben erről már nem döntünk, mint annyi másról sem ebben a Házban, hisz választási kampányban igazán nem szerencsés törvényhozási feladatokat ellátni, kiváltképp olyanokat nem, amelyek bizonyos kedvezményezetti kört anyagi helyzetük függvényében előnyhöz, illetve támogatáshoz juttathat, mert hisz azt ki-ki saját érdeke okán felhasználhatja majd a kampányban. Ez olyan sikeres volt, hogy ez a módosítás aztán elejét is veszi annak, hogy ebben a Házban a jelenlegi választási ciklusban még egyszer szó essen a címzett és céltámogatások odaítéléséről, hisz ez most már nem tavasszal, hanem most ezen döntéssel megoldódik.

(17.10)

És itt aztán beszélhet mindenki arról, hogy a beton mikor akar kötni, mínusz 10-ben vagy plusz 40 fokban, hogy a belvizes területeknél a csatornaásást most idénymunkásokkal végeztetjük-e vagy illegalitásba vonult külföldi dolgozókkal, akik majd a honfoglalási igazolvány alapján jönnek ebbe az országba - ez, kérem szépen, mellékkérdés! A tények egészen mást mutatnak.

Már szólt szocialista képviselőtársam, Lamperth Mónika arról, hogy az elosztási elvek hiánya, a megfelelő kontroll és ellenőrzési lehetőségek korlátozottsága okán bizony vajmi kevés képviselőnek adatik meg az a gyönyör, hogy belenézhessen a döntéshozatal előzetes mechanizmusába, nevezetesen a szaktárcák javaslataiba és az ott felsorolt prioritások érvényesülésébe. A számok azonban elmondják, hogy ezek a döntések végül is hogyan születtek. Az oktatás terén a kormánypárti önkormányzatok 63 százalékot kaptak a támogatásból, az ellenzékiek 18-at, a függetlenek 18-at. A kultúra terén a kormánypártiak a támogatás 80 százalékát kapták meg, az ellenzékiek 0 százalékot kaptak - figyelemre méltó teljesítmény, pedig hogy küzdöttek még a célegyenesben is! -, és a függetlenek 20 százalékot sikeresen abszolváltak. A vízgazdálkodásnál az ellenzékiek ismételten 0 százalékot kaptak, szegények; viszont a függetlenek feljöttek 53 százalékra. A szociális ellátásnál tarolt a kormánypárt, itt 100 százalékot ért el - (Perlaki Jenő felé:) ahogy a foci nyelvén mondaná a képviselőtársunk, aki éppen rekedt, mert meccsen járt -, labdába sem rúghatott sem az ellenség, sem a függetlenek, hiszen 0-0 százalékkal végeztek. Az egészségügy terén 75 százalékot sikerült a kormánypártnak megszereznie, 25 százalékot az ellenzéknek, míg a hulladékgazdálkodás megismételte a szociális ellátás eredményét, azaz 100 százalékban elvitte a támogatásra szánt összegeket a kormánypárt.

A vízgazdálkodás terén itt már többen szóba hozták azt az ominózus 2,7 milliárdos támogatást, amit Alcsút, a futballcsapata szponzorációjáról is elhíresült település megnyert, hisz ott a belvízi és a vízgazdálkodási problémák, tekintettel a térség kiemelt mezőgazdasági jelentőségére, nyilvánvalóan indokolják az ilyen jellegű megkülönböztetést; nem úgy azoknál a településeknél, mint Jánoshida, Jászboldogháza, Alattyán, Jászfelsőszentgyörgy, Jászalsószentgyörgy, Jászladány, Jászapáti, Jászkisér, Jászszentandrás, Jászárokszállás, Jászberény, Jásztelek, hisz mint tudjuk, ez a Jászság, itt nem nagyon szokott belvíz lenni, csak akkor, amikor a kormány elmondja, hogy az igen súlyos és katasztrofális helyzetet, ami a Zagyva és a Tisza vízgyűjtő területén kialakult, orvosolni fogjuk, megoldjuk a vízelvezetést, megoldjuk a csatornázási problémákat, mert ez nem tartható. Hát ezt már negyedik éve mondják, de ezeknek a szerencsétlen önkormányzatoknak még nem volt sikerélményük egyetlen pályázat során sem - de nem fáradnak, hisz minden évben, mint látjuk, beadják ezeket.

Ennek a térségnek még egy nem szerencsés állapota van, nevezetesen, hogy az egyik országgyűlési képviselője Szekeres Imre a Szocialista Párttól, a másik meg én vagyok az SZDSZ-től, jelen helyzetben mindketten ellenzékiek. És ezt még tetőzi, hogy a polgármesterek közül Jászberényt SZDSZ-es vezetés irányítja, míg Jászapátiban szocialista vezetés van, a többiek meg függetlenek. Tehát úgy tűnik, egy olyan, most már talán szállóigévé nőtt mondás érvényesül ebben a térségben: tetszettek volna másképpen szavazni, és akkor lenne jutalom - nem jól szavaztak, kérem, szépen, így büntetjük önöket. De arra senki nem gondol, hogy azért ezeken a településeken is adófizető állampolgárok élnek, s azért ők is hozzájárulnak ám a nemzetgazdaság költségvetési bevételeihez! Nem is akárhogyan, mert úgy tűnik, hogy ebben a térségben a megye átlagát meghaladóan két és félszer több az adóbefizetés a központ felé, mint a terület többi részén. Ez persze szerencse is, mert akkor lehet adót fizetni, ha van miből a bevétel vonatkozásában is gyűjtögetni.

Ha így teszünk különbségeket állampolgárok és településcsoportok között, hogy melyik az, ahol a szavazás adott időszaki eredménye pozitív, és ez a többséghez tartozó, és akkor ezeket jutalmazzuk - közpénzekből természetesen... Nekem semmi kifogásom az ellen, ha a kormánypárti képviselők szponzorációs csoportokban járják a vidéket, és a saját pénzükből, a vállalkozásaik extraprofitjából - mint most is hallottuk a közelmúltban, hogy 3 millió forintos kft.-vel 1 milliárdos céget lehet venni -, tehát ha az ilyen pénzszerző akciókat ezeknek az önkormányzatoknak is továbbítják, és ne adj' úristen, ők ezt megtanulják; és akkor nem fognak címzett és céltámogatásért folyamodni, hanem egyszerűen ezekből a tranzakciókból megtermelik maguknak azt, amit az államtól vártak ez idáig. Ez vonatkozik az ISPA-pályázatokra is, megjegyzem, mert ezen települések, amelyeket az előbb felsoroltam, már a harmadik éve ott állnak az ISPA kapujában - majdnem úgy, mint a purgatóriumnál, de még a mennyországot nem érték el -, mert a kormányzat még nem tartotta méltónak őket arra, hogy Brüsszel irányába az előterjesztést megtegye, jóllehet a jelenlegi minisztériumi rendtartás szerint ezen önkormányzatok pályázata minden évben az első három közé soroltatott, és biztosított volt az önerő is. Arról beszélgetünk... (Perlaki Jenő: Miért nem adott az előző kormány lehetőséget...) Akkor még, kedves Perlaki képviselőtársam, felhívnám a figyelmét, hogy az ISPA-rendszer Magyarország vonatkozásában nem volt nyitott. Mint tetszik tudni, ezt 1998 végén nyitották meg, és az első pályázatokat '99-ben lehetett beadni. Úgyhogy ha korábban (Perlaki Jenő: Akkor még nem volt fontos a belvíz?) itt ült volna és foglalkozott volna ezekkel az ügyekkel ön is, tudhatná ezt; de a tudatlanság egyébként nem bűn és nem hiba - ez tudással, szorgalommal, utánaolvasással pótolható, amit önnek is ajánlok szeretett figyelmébe. (Derültség az MSZP padsoraiból.) Mert én ezt megtettem, idestova most már tizenegyedik éve tanulok; kétségtelenül nem tudok mindent, nagyon sok hiányosságom van, de megpróbálok olyan ügyekben is úgy hozzászólni, hogy nagy hülyeséget kifelé ne mondjak (Derültség az MSZP padsoraiból.), maradjak meg az átlagpolitikus szintjén, ami manapság már nem egy negatív megnyilvánulás a választók szemében.

Ugyanezen módosításoknál találkozunk minden évben - minden évben! - azzal a problémával is, hogy hogyan alakultak a beruházások, ki az, aki fel tudta használni, ki az, aki nem tudta felhasználni, és ki az, akinek többletigénye van. Hallottuk itt az egyik felszólalásban, hogy közel 30 milliárd forintnyi befagyott pénz van - oda lettek ítélve, és közben az önkormányzatok rájöttek, hogy valamilyen objektív ok miatt nem tudják ezt felhasználni, vagy eleve nem is volt annyi önerejük, amivel ezt meg tudták volna valósítani. Ezeknek a pénzeknek a továbbforgatása, átcsoportosítása bizony nemcsak hogy feszültségeket okoz, hanem a pénzek használhatatlanságát is, átmenetileg vagy hosszabb időre, de sajnálatos módon megalapozza.

Találkozunk azzal a problémával... - most nem nevesítem a tavaszi együttest, akik iskolák és különböző egészségügyi létesítmények pótigényeire több száz milliót kértek, most maradjunk csak az ideinél. Itt most három ilyen eset van, köztük Hódmezővásárhely is, amikor az emberben felmerül a kérdés, hogy az a pályázat, az a kalkuláció, amelyet benyújtottak, minden részletében megalapozott volt-e, vagy esetlegesen alultervezték, mondván, az a lényeg, hogy a támogatást megkapjuk, induljon el ez a beruházás, aztán később ez már valahogy úgyis folytatódni fog, hiszen nem hagyhatjuk - és ez helyes - a félig elkészült beruházásokat ebek harmincadjára kerülni. De nem gondolkodik senki arról, hogy igazából ez a technika, ez a módszer hova vezet, és ez mennyiben támogatható. Senki nem vette komolyan azt a felszólalást tavasszal - Ékes urat kivéve -, amikor azt mondtuk, hogy bizony az ilyen jellegű pályázatoknál, amelyeknél nem jogszabályi módosulások miatt következik be többletigény, amelynek a támogatása nyilvánvalóan evidens, hanem bizonyos kalkulációs problémák miatt, azokat az önkormányzatokat esetleg a jövőre nézve bizonyos pályázatok elbírálásánál talán nem lenne szerencsés az első körben támogatásra érdemesnek találni. Tehát ennyit a problémákról.

És akkor most mondanék néhány szót arról, hogyan is gondoltam ezt tavasszal, és a Szabad Demokraták Szövetsége mit vallott ebben a kérdésben, és mivel nem szoktunk félévente mondanivalót változtatni, és ez sajnos még mindig aktuális, hogyan kellene ezt a rendszert működtetni. A törvényi garanciákat mindenféleképpen meg kellene teremteni ahhoz, hogy minden olyan fejlesztési támogatásnál, ami a címzett kategóriába tartozik, az elbírálásban, az önerőt tekintve és a pénzek leosztásában a döntéshozatali mechanizmus minél közelebb kerüljön az érintettekhez. Hogyan? Erre módosító indítványokat is benyújtottunk, Lamperth Mónikának volt egypár módosítása e vonatkozásban - persze le lettek söpörve, nyilvánvalóan nem sokat éltek ezek a módosítások, talán két másodpercet, a reflextől függően, hogy a kormánypárti képviselők mennyire voltak gyorsak a gomb megnyomásakor. Nos, kérem szépen, a területfejlesztési tanácsoknál, a megyeieknél és a regionálisaknál ezeknek az összegeknek a hatékonyabb felhasználása megoldható.

(17.20)

Még az a félelem sem kellene hogy vezérelje a kormánypárti képviselőket, hogy esetleg az érdekérvényesítési képességük csorbul, mert mint tudjuk, a területfejlesztésről szóló törvény eleve biztosítja a kormányzati többség döntési jogosítványait mind a megyei, mind pedig a regionális fejlesztési tanácsokban, de mégis szerencsésebb, ha a döntéshozatal valahogy közelebb kerül az érintettekhez.

A másik, hogy abban a törvényben, ami a helyi önkormányzatok céltámogatási rendszeréről szól, legalább azokat az alapelemeket, amelyek a törvényi garanciát biztosítják, az Országgyűlés egy megfelelő konszenzussal úgy tudná elfogadni, hogy innentől kezdve azok az esetlegesen felmerülő gyanúk, amelyek arra utalnak, hogy esetleg a pénz elosztásában a kormányzathoz közelebb álló és így nagyobb érdekérvényesítési képességgel rendelkezők számára utat nyit, semmivé foszlanának, és ellenőrizhetővé, kontrollálhatóvá válna a rendszer; mint ahogy ez számos támogatás esetében így van. Így van a környezetvédelmi támogatásoknál, így van a mezőgazdasági támogatásoknál. Miért nincs így az önkormányzati cél- és címzett támogatásoknál? Sőt, talán még a céltámogatásoknál nem is lennék ennyire szigorú, hisz a kettőnek nem ugyanaz a rendszere. A céltámogatás egy központi, kormány által vezérelt felzárkóztatási folyamathoz kapcsolódó beruházás, míg a címzett egy más kategória. Nyilvánvalóan a kettőt lehet külön kezelni.

Még egyszer hangsúlyozom: mindnyájunk javát szolgálná, ha ezt a rendszert ki tudnánk építeni és a jövőre nézve működtetnénk; a jelenlegi és a jövőbeni kormányzati többségnek is, mert végül is azt a bizalmat erősítené, ami azokban az önkormányzatokban az ott élő embereknek azt sugallja, hogy a befizetett adónkért valóban egy ellenőrizhető, kontrollált rendszer alapján kapunk valamit vissza annak érdekében, hogy normálisabb életet tudjunk élni azon az adott településen. Nemcsak az alcsútdoboziaknak van joguk ahhoz, hogy megfelelő európai környezetben éljenek, hanem annak a jászsági szerencsétlennek is, aki most negyedik éve issza annak a levét, hogy nem a jelenlegi kormányzati többséghez tartozó önkormányzata és képviselői vannak.

Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)