A felszólalás szövege:

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Úgy látszik, csak a jegyzőkönyvnek fogom mondani, mert sem az államtitkár úr, sem a miniszter úr nincs itt, akihez a napirend utáni felszólalásom intéztem volna.

A határőrséggel kapcsolatos problémát vetek föl, megkerestek, ugyanis Nagykanizsa olyan helyzetbe kerül, hogy a határőrségnél dolgozók java része nem tudja azt, hogy milyen jövő vár rá mint határőrre.

Politikai részrehajlás vagy csak átgondolatlanság jellemzi a határőrség átszervezésével kapcsolatos szándékokat? Miért fogalmazódott meg ez a kérdés sok nagykanizsai határőrben és az ott dolgozók sokaságában?

Nézzük meg, hogy mi történt az elmúlt másfél-két évben a határőrség átszervezésének jelszava alatt! A tavalyi év óta folyamatosan felmerült az a kérdés, mi lesz a Balassagyarmati, Szombathelyi és a Nagykanizsai Határőr Igazgatóságokkal, hisz komoly kormányzati szándék mutatkozott azok megszüntetésére. Nem tudni azt, hogy fiskális szemlélet vagy más szándék áldozata lett majdnem mindhárom igazgatóság. Azt, hogy nem szakmai okai voltak a megszüntetési szándéknak, az is bizonyítja, hogy néhány hónapos erőlködés után az akkori, e területet felügyelő miniszter visszakozott.

Ez év tavaszán azonban újra lábra állt az igazgatóságok felszámolásának szándéka, amit egy, a miniszter úrnak feltett kérdésemre adott válaszban a miniszter úr nem is tagadott. Akkor a szakmai indokolást elhagyta, csak utalt arra, hogy léteznek szakmai indokok is. Léteznek, írta a válaszában, de egyet sem sorolt fel.

(0.20)

A schengeni csatlakozást megemlítette mint okot, azonban azt elfelejtette leírni, hogy a kanizsaiak, a nagykanizsai határőrök által felügyelt határszakasz nagy része schengeni külső határszakasz lesz még hosszú ideig.

A határőrségnél dolgozókban számtalanszor felmerült már az a kérdés, mi lehet az oka annak, hogy a miniszterek és tanácsadóik nem veszik figyelembe a véleményüket, hisz tudomásom szerint és a bizonyítékok szerint több javaslat született a helyzet megoldására a szakma részről. Az egyik ilyen javaslat több pontot tartalmaz a helyzet megoldására. Ez a 2118/2006-os kormányhatározat módosítására szóló javaslat, amelyikben javasolják a határőrségnél dolgozók, hogy az integráció végrehajtása a teljes jogú schengeni csatlakozást követő hatodik hónap 30. napján következzen be, és megfogalmazzák azt, hogy a szervezeti integráció hátrányosan érintené a hátralévő időszakban már a határőrség átszervezésével és - a schengeni csatlakozásról van szó - a schengeni felkészüléssel kapcsolatos megtervezett egységes folyamatot és kidolgozott, jelenleg is működtetett rendszerét. Azt, hogy ilyen javaslatok születtek, bizonyítja ez a felolvasott pár gondolat is.

Azt javasolták tehát a határőrségnél dolgozók, hogy az átszervezéssel várja meg a szakminisztérium a tényleges schengeni csatlakozást. Javasolták azért, hogy ezzel megnyugtassák a kvalifikált, drága pénzen kiképzett munkaerőt, akik közül sokan lesznek kénytelenek esetleg fiatalon nyugdíjba menni, vagy hosszabb-rövidebb ideig munkanélkülivé válnak az igazgatóságok megszűnése miatt. Az esetleges későbbi felszámolással a rendőrség és a határőrség gördülékenyebb, átgondoltabb integrálása is megtörténhetne. A kérdés tehát folyamatosan lebeg a levegőben, milyen szakmai érvek indokolják az igazgatóság megszűnését a schengeni csatlakozás előtt, és mi indokolja a nagykanizsai igazgatóság megszűnését akkor, amikor a magyar-horvát határszakasz még hosszú ideig külső schengeni határ lesz.

A határőrségnél dolgozók jelentős része tehát bizonytalan városunkban. Azonban a bizonytalanság, a kiszámíthatatlan jövő csak kis részét adják elkeseredésüknek. Sokan közülük azt mondják, hogy Veres miniszter úr és Lamperth miniszter asszony végre egyszer igazat mondtak akkor, amikor egy-egy általuk tartott szónoklat alkalmával azt mondták, azt sugallták, hogy a hozzájuk közel álló önkormányzatok, települések előnyt élveznek azokkal szemben, amelyek ellenzéki vezetés alatt állnak. Miért fogalmazódott meg az állítás sokakban? Azért, mert olyan hírek keltek lábra, hogy a három igazgatóság megszűnése helyett egy másik variáció fog életbe lépni, mégpedig az, hogy a Balassagyarmati és a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság megszűnik, viszont a szombathelyi igazgatóság tovább működhet.

Ha itt lenne államtitkár úr vagy miniszter úr, akkor megkértem volna, hogy cáfolja meg ezt az állítást azért, hogy a határőrök bizalmatlansága a kormányzati politikában ne fokozódjon. Megkértem volna, hogy cáfolja azt, hogy Szombathely városa (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) vagy Szombathely polgármestere ígéretet kapott volna arra, hogy a Balassagyarmati és a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság megszűnésével szemben a szombathelyi igazgatóság megmarad. Ha igaz a hír, akkor azt kértem volna tőle, hogy cáfolja meg szakmai érvek közlésével, hogy a politikai elfogultságnak és gátlástalanságnak nincs szerepe ebben a szándékban. (Az elnök ismét csenget.) Egy mondat még, elnök úr.

S arra is megkértem volna miniszter urat, hogy cáfolja azt a lábra kapott hírt is, hogy már a szerdai kormányülésen, tehát holnapután vagy pontosabban holnap napirenden lesz a két határőr-igazgatóság megszűnése és a szombathelyi megmaradása. Erre kértem volna miniszter urat vagy államtitkár urat, hogy a kérdést válaszolja meg, a felvetett problémára pedig reagáljon.

Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselőtársaim számtalan kritikus gondolatot fogalmaztak meg az elmúlt néhány órában a 2007-es költségvetéssel kapcsolatban. Szóltak a családpolitika, a szociálpolitika, a foglalkoztatáspolitika, az oktatás, az egészségügy kapcsán a problémákról, a forrásmegvonásokról, a forráshiányokról és a megvonások okozta nehézségekről.

Ezek mindegyike összefügg azzal a területtel, amiről én is szeretnék szólni néhány szót, ugyanis néhány gondolatot szeretnék elmondani arról, hogy négy év semmittevés, mellébeszélés után hova jutott az ifjúságpolitika támogatottsága. Remélem azt, hogy az ifjúságpolitika nem Gyurcsány Ferenc egyik kijelentését vette alapelvül, amit annak idején úgy fogalmazott meg, hogy miért nem keresnek a magyar fiatalok határon túl szerencsét maguknak, mert az lenne igazán jó az ő számára. Amennyiben a költségvetési forrásokat és a problémákat nézzük, lehet, hogy komolyan gondolták ezt, hisz az ifjúságpolitikára fordított pénzmennyiség az elmúlt években jelentősen csökkent.

2007-re a kormány célként kitűzte azt, hogy a gyermekszegénységet csökkenteni fogja, a gyermekek esélyegyenlőségét biztosítja. Ehhez a kijelentéshez képest a költségvetés keretein belül és az év végi más jellegű intézkedések által a nehezebben élők még nehezebben élnek, majd a munkahelyeket fenntartó vállalkozók a takarékosság jegyében valószínűleg munkahelyeket fognak megszüntetni, a munkahelyek száma ezáltal csökkenni fog, így a nehezebb körülmények között élő családokban nevelkedő gyermekek esélyei csökkennek. Nem segélyekre, támogatásokra van tehát elsősorban szükség, hanem olyan gazdaságélénkítő intézkedésekre, amelyek révén megélhetést biztosító munkahelyek jönnek létre. Nem tandíjra, hanem tanulást ösztönző ifjúságpolitikára és a fiatalok számára létesített munkahelyekre van szükség. Mindenki tudja azt, hogy a régiónkban Magyarországon a legmagasabb a fiatalok, a pályakezdők munkanélkülisége. Van olyan terület Magyarországon, ahol ez eléri a 30 százalékot.

De nézzük konkrétan azt, hogy a 2007. évi költségvetés az ifjúságpolitikát, így az ifjúságot mostohagyermekként kezeli! A fejezeti kezelésű feladatok közül jelentősen csökkentek az ifjúsági intézmény- és szolgáltatórendszerre fordítható pénzek. Például a Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum Kht. támogatását 170 millió forinttal csökkentik, amely így a hátrányos helyzetű gyermekek utaztatására, a belföldi turizmus szervezésére kevesebbet tud fordítani. Ellehetetlenítik a Márton Áron Szakkollégiumért Alapítvány Agora Irodahálózatának működtetését is, mert a támogatást harmadolják, így mindössze 10 millió forint támogatásban részesül e terület. Jelentősen megnyirbálják a gyermek és ifjúsági alapprogram támogatását is, az idei 487 millió forint helyett jövőre ennek csak a 85 százalékát, tehát 415 millió forintot adnak támogatásként az alapprogram tanácsa által kiírt pályázatok forrására. A felnövekvő korosztályok élethelyzetének javítását segítő társadalmi szervezetek, alapítványok, intézmények tevékenységükhöz tehát 15 százalékkal kevesebb pénzre számíthatnak. És hol van még az infláció okozta pénzromlás?

Szomorú lesz a 2007. év, egy elvesztegetett, elkótyavetyélt kormányzati ciklus ára, és ezt az árat az emberekkel akarják megfizettetni a kormánypártok. A vitát hallgatva nekem úgy tetszik, mintha azt akarnák érzékeltetni, hogy közük sincs ehhez a négy évhez, és közük sincs ahhoz, hogy ilyen méltatlan helyzet alakult ki hazánkban.

Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiból.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Sok mindenről lehetett volna beszélni, az idő rövidsége nem engedte meg. A problémát ott látom, hogy nem biztosított az, hogy ezek a számok megvalósulnak. Nem biztosított az, hogy ezeket a pénzeket arra fogja költeni a kormány, amire ebben a költségvetésben feltüntetésre kerültek. Mert emlékezzen vissza, képviselőtársam, volt például az elmúlt év költségvetésében is olyan sor és az azelőtti év költségvetésében is olyan sor, ami nem valósult meg, például játszótérprogram, az ifjúsági törvénnyel kapcsolatos soron több száz millió szerepelt, és nem lett belőle semmi sem. Félő az, hogy ebben az évben is hasonló helyzetbe fognak kerülni bizonyos költségvetési elemek.

Ösztöndíjrendszer: nagyon jó, hogy van - a tandíjjal van a probléma! Ráerőszakolni diákokra, fiatalokra, hogy milyen szakmát tanuljanak, merre menjenek tovább, nem szerencsés. Irányítani kell, de nem biztos, hogy tandíjjal kell ezt megtenni. Itt hibázik a kormány, amikor a tandíjat ilyenformán vezeti be, és az esélyegyenlőséget ezzel megszünteti, ugyanakkor az esélyegyenlőtlenséget megteremti azoknak a fiataloknak a számára, akik viszont nem tudnak tanulni, mert nincs olyan családi háttér, amelyik ezt meg tudja teremteni számukra.

Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen. Tényleg nem értünk egymással sok mindenben egyet. Többek között azért nem értünk, mert Göndör képviselőtársam és talán Török képviselőtársam sem értette, hogy mit mondok. Erőszakkal nem lehet a fiatalokat olyan irányba terelni, amibe ők nem akarnak menni. Munkahelyeket kell teremteni, olyan munkahelyeket, ami az ő végzettségüknek megfelelő. És ez nem történik, jelen pillanatban Magyarországon több a munkanélküli, mint ezelőtt egy-két évvel volt. Arról ne is beszéljünk, hogy 2002-höz képest hogyan alakult a munkanélküliség!

Ez a probléma, hogy nem tudatosan irányítanak, nem tudatosan terveznek, hanem erőszakkal, kényszerrel akarják behajtani a fiatalokat egy olyan utcába, ahova esetleg ők nem akarnak menni. Aki tovább akar tanulni, az tanulni akar. Ha valaki szakmát akar tanulni, akkor szakmát fog tanulni. Ezt kell megfelelően megosztani, ennek az arányát kell megfelelően megtalálni, és abban az esetben nem lesz olyan gond, hogy a munkanélküliek, a fiatal munkanélküliek száma fog növekedni Magyarországon.

Köszönöm.

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, csak 20 másodperc lesz. Képviselőtársam, amit ön elmondott, pontosan azt igazolja énszerintem, amiről beszéltem. Abban az esetben, ami problémaként fölmerül most, manapság, napjainkban, amit ön is felvetett, nem az a megoldás, hogy tandíjat vezetünk be, hanem olyan szakpárokat, olyan szakokat indítunk el vagy indítanak a felsőoktatási intézmények, amelyek a piaci igényeknek felelnek meg. Ez lenne az oktatáspolitikának a feladata, ezt kellene megoldani.

Köszönöm.

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Remélem, az általam felvetett problémákra néhány szót szólni fog, mert az a furcsa helyzet áll elő, hogy nem oly régen egy határőrséggel kapcsolatos, az önök illetékességébe tartozó kérdésben az egészségügyi miniszter reagált a napirend utáni felszólalásomra. Remélem, hogy most fordítva megtörténik az, hogy ön néhány szóban reagál azokra a problémákra, amelyeket felvetek.

Nyugodtan mondhatom, drámai helyzet alakult ki a kormány elmúlt négyéves tevékenysége, meggondolatlan politikája miatt. A Medgyessy-Gyurcsány-kormány kimondottan csak politikai okoktól vezérelve, az emberek jóhiszeműségét kihasználva követhetetlenül elszórt százmilliárdokat, és mostanra olyan helyzet alakult ki, amelyet önök szakértelem vagy szándék hiányában nem akarnak kezelni.

Ennek a holnapot soha figyelembe nem vevő politikának lett az az eredménye, hogy el akarják venni az emberektől a pénzt azokon a területeken is, ahol annak hiánya már emberi életeket követelhet. Igen, az egészségügyről beszélek, és ezen belül szeretném felhívni a figyelmet a kórházak, ezen belül egy súlyponti kórház nehéz helyzetére.

Szeretném felhívni a figyelmet, ha egyáltalán a kormány részéről még bárki is akar foglalkozni ezzel a kérdéssel és ezen keresztül az emberek sorsával.

Ha itt lenne az egészségügyi miniszter, arra kérném, hogy találkozzon a kórházak főigazgatóival, hallgassa meg őket, s talán akkor ráeszmélne, hogy ez a reformnak álcázott, hazudott egészségügy- és kórházcsonkítás nagyobb károkat fog okozni, mint azt ő hinné. Ha itt lenne az egészségügyi miniszter, kérném, hogy találkozzon Nagykanizsa kórházának vezetőjével és dolgozóival, akik bemutatnák neki, mennyire nehéz helyzetbe hozza a betegellátást és a betegeket a nagykanizsai kórházon elvégzett amputáció.

Kórházunk arányait tekintve a legtöbb aktív kórházi ágyát veszíti el, ha csak a súlyponti kórházakat vesszük figyelembe. A sebészet, a belgyógyászat, a pszichiátria az aktívágyszám-csökkentés után szinte képtelenek lesznek feladatukat maradéktalanul ellátni. Ha ez így történik, emberek maradnak ellátatlanul. A kérdés az, hogy a kormány ezt akarja-e.

Kórházunk 156 aktív ágyat veszít el akkor, amikor a közelében három nem súlyponti kórház aktív ágyai fognak jelentős számban megszűnni. Tehát a nagykanizsai kórháznak jelentősen meg fog nőni az ellátási köre. Ekkor a kormány elveszi a gyógyítás lehetőségét az orvosoktól és a gyógyulni akaró betegektől. Egyszerűen fogalmazva, önök beteg embereket fosztanak meg a gyógyulás lehetőségétől. Úgy tudom, hogy titkos találkozókon vagy titkos találkozón nem szakemberekkel egyeztetett például a miniszter a nagykanizsai kórház aktív ágyainak számáról. Ilyen például Nagykanizsa szocialista országgyűlési képviselője, aki a hírek szerint nem képviselte városának, a nagykanizsai választókörzetnek és a nagykanizsai embereknek az érdekeit.

Miért kellett egy ellátásiterület-bővülést megélő kórház lehetőségeit korlátozni, hacsak azért nem, mert például Nagykanizsa esetében így akartak politikai bosszút állni az itt élőkön azért, mert az önkormányzati választásokon nem az jött be, amit a kormánypártok akartak? Ha itt lenne az egészségügyi miniszter, kérném, hogy gondolja át még egyszer az ezeket a károkat okozó leépítő lépéseket. Beszéljen volt kollégáival, a kórházigazgatókkal; próbálja megérteni őket, azokat, akiktől elszakadt, és próbálja megérteni az aggódó betegeket.

Kérném a minisztert, ha itt lenne, gondolja át a súlyponti kórházak aktív ágyai leépítésének mértékét, főként ott, ahol az ellátási terület jelentősen megnőtt, ahol az ellátandó emberek lélekszáma megnőtt. Kérném a minisztert, ha itt lenne, tekintse át döntését, mert sok egészségügyben dolgozó ember fogja elveszíteni munkáját. Nagykanizsán a számítások szerint több mint 200 ember fogja elveszíteni munkáját, közöttük olyanok is, akik 2006 tavaszán még hittek önöknek.

Kérném a minisztert, ha itt lenne, hogy a nagykanizsai kórház helyzetét tekintse át, nehogy a kórház ne tudja ellátni feladatát, károkat okozva ezzel az embereknek. Kérném a minisztert, hogy ne okozzon károkat a kórházban dolgozóknak, akiket a hivatástudatukból eredő felelősség, az emberek iránt érzett tisztelet és szeretet motivál mindennapi gyógyító tevékenységükben.

(21.00)

Kérem önön keresztül a kormányt, ne engedje, hogy emberi tragédiák következzenek be. Ne engedje, hogy legközelebb nekem, más képviselőtársamnak vagy a sajtónak azzal kelljen foglalkoznia, hogy azért hunytak el emberek, mert az MSZP-SZDSZ-kormány felelőtlenül tönkretette a magyar kórházakat!

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Kádár-rendszer utolsó éveiben a pártvezető az egyik központi bizottsági ülésen a következőt mondta: "Tudjuk, elvtársak, hogy nyomottak a bérek, de hadd ügyeskedjenek a népek!" Azt üzente ez a gondolat, hogy odafönt ők megvannak a lével, az emberek pedig odalent ügyeskedjenek, hogy meg tudjanak élni. Ez sem mentette meg a pártállamot, bár még tett erre egy kísérletet az utolsó pártfőtitkár: a teljesen eladósodott szocializmust még megrövidítette körülbelül hatmilliárd dollárral, azaz ezt a temérdek pénzt az osztrák kereskedőknek juttatta, a bevásárlóturizmusra éhes magyar nép kihasználásával. Mindannyian emlékszünk a hűtőszekrényre és egyéb elektronikai berendezésekre, amit az emberek áthoztak a Lajtán az autóba ültetett nagymamával, mivel rá is kimérték a szocializmus urai a devizakeretet.

Tisztelt Államtitkár Úr! Az új gázártámogatás hívta elő emlékeimből a közelmúlt ügyeskedésnek nevezett össznépi játékát. Az új támogatási forma önök szerint igazságos és a rászorultság elvét követi, pedig nem ez látszik, az embereknek önök adtak olyan lehetőséget, amely megint csak a kegyes csínytevést kényszeríti ki. Nézzük, hogy mindenki a rászorultság alapján lett-e jogosult támogatásra! Példák sokasága bizonyítja, hogy az önök által felkínált lehetőséggel azok is éltek, akiknek a garázsában például három autó áll. Ezek között az emberek között vannak olyanok is, akik bevallásuk szerint 1988 óta egyetlen fillér személyi jövedelemadót nem fizettek, és az igénylőlapot az önök által kirúgott köztisztviselőkkel töltették ki. A Magyar Államkincstár pedig teljes összegű kompenzációt adott nekik. A másik ügyeskedő kategóriát azok a kérelmezők jelentették, akik a rég nem látott nagymamát, nagynénit vagy szegény rokont bejelentették állandó lakosként otthonaikba, mert ők is egy fogyasztási egységet jelentenek. Államtitkár úr, az embereknek önök kínálták fel a kiskapukat, ahogy ezt 1990 előtt tették, ők élnek ezzel a lehetőséggel, ugyanazok a módszerek, ugyanazok a reflexek.

Tisztelt Államtitkár Úr! Milyen igazságosság az, amit kizárólag látható jövedelemmel mérnek? Mikor fognak azon gondolkozni, hogy a törvénytisztelő polgárok is jól járjanak?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy problémára szeretném a figyelmet felhívni, egy problémára szeretnék rávilágítani. Figyelmet szeretnék felhívni egy olyan problémára, amely érint munkahelyeket, és érinti az utazni akarók lehetőségeit. Nem ígéretet várok, nem azt várom, hogy ha államtitkár úr reagál, bármi ígéretet is tegyen. Azt szeretném, hogy ha már a Gazdasági Minisztérium képviselője, államtitkára vagy miniszter úr nincs itt, akkor elmondjam, hogy milyen problémák adódhatnak és adódnak nap mint nap Nagykanizsa és Budapest viszonylatában, és valószínűleg ezen a viszonylaton megmutatkozik ez a probléma. Lehet, hogy országszerte máshol is vannak hasonló problémák.

Miért most mondom el ezt a kérdést? Miért teszek föl olyan kérdéseket, amelyekre nem akarok ma este választ, hanem egyszerűen csak azért teszem fel őket, hogy rávilágítsak a problémára? Azért, mert a vasúttal kívánok foglalkozni, és a vasút menetrend-változtatás előtt van. A menetrend-változtatás pedig Nagykanizsa és Budapest viszonylatában azt jelenti, hogy valószínűleg az utazók rosszabb körülmények között utaznak a vasúton, ha így alakul, ahogy tervezik, és abban az esetben, ha ez így fog történni, az utazók, az utasok el fognak szokni a vasúttól. Ha pedig ezt teszik, akkor a vasútnál munkahelyeket is fog érinteni ez a folyamat.

Több alkalommal tettek már föl kérdést az elmúlt években a kormánynak képviselőtársaim a vasúttal, a vasút leépítésével kapcsolatban. Majdnem minden viszontválasz, amely elhangzott a kormány részéről, derűlátást sugárzott, ígérve a közeli megoldást, az utazási feltételek javulását.

Azonban lakóhelyemen, Nagykanizsán mind a vasutasok, mind a vasúton utazni szándékozók egyhangú véleménye az, hogy évről évre rosszabb körülmények és szűkülő lehetőségek között utaznak az utazni vágyók Budapestre vagy Budapest irányába. A helyzet tovább romlik, hisz a hírek szerint meg akarják szüntetni az IC-járatokat a Nagykanizsa-Budapest vonalon. Az aggódók nem értik, hogy mi történik, és miért történik ez, hisz Nagykanizsa egy vasúti csomópont volt, ahol nagyon sok utas szállt föl a vonatra, és nagyon sok utas szállt le a vonatról.

Megállapítható az, hogy ha a vasutasok, a szakemberek nem értik, hogy mi történik, akkor valami baj van. Elveszik azt az IC-t a nagykanizsai utasoktól, amelyen sokan, hétvégén főként diákok utaztak, amelyek hétvégén úgy tele voltak, hogy már vasárnap délután sokszor nem lehetett jegyet kapni a vonatra. Ennek ellenére hivatkoznak az alacsony kihasználtságra, hivatkoznak arra, hogy kevesen utaznak ezen a vonalon. Vajon így van-e, és ha így van, akkor elgondolkoztak-e azon a szakemberek, azok, akik a menetrendet összeállítják, azok, akik azon gondolkoznak, hogy elvegyenek vonatpárokat a Nagykanizsa-Budapest vonalon, hogy miért van ez? Melyek azok az okok, amelyek elviszik, elveszik az utasokat a kanizsai vonaltól? Ha rossz volt a várakozással szemben felállított elvárás, a kihasználtság, akkor például miért nem a Déli pályaudvarra futnak be a nagykanizsai vonatok, miért a Keleti pályaudvarra, ezzel megnövelve körülbelül tíz perccel a menetidőt?

Miért van az, hogy Nagykanizsa-Budapest viszonylatában lassan a száz évvel ezelőtti menetidőt futják a vonatok? Hisz a gyorsvonatok, az IC, a nemzetközi vonatok 3,5-4 óra alatt érnek föl Budapestre. Kétszáz kilométert közel négy óra alatt tesznek meg ezek a vonatok. Hogy miért? Azért, mert azt mondják, hogy rossz a pályaszakasz. De miért nem törődnek vele? Miért nem újítják föl ezt a pályaszakaszt? Úgy tudom, hogy a kevesebb pénzből, ami a MÁV-nál erre van, más vonalra csoportosítanak át. Miért nem törődnek azzal, hogy a menetrend úgy legyen összeállítva, hogy az utasok tudjanak választani utazási szándékaiknak megfelelően, és ki tudják használni a vonatindulásokat, a vonatpárokat, a vonatokat ezen az útvonalon? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Elnök úr, mindjárt befejezem. Miért van az, hogy kényelmetlen, hosszú utazási időre kényelmetlen kabinok, vonatok kerülnek a szerelvényekbe? Talán csak nem azért, hogy az utasokat elijesszék ettől az utazási formától?

Kérem, nyugtassák meg a kanizsai vasutasokat és az onnét utazni vágyókat, hogy itt nem egy tudatos, a vasúttól eltávolítani akaró szándék működik a háttérben, hanem odafigyelnek az utasokra, odafigyelnek a vasutasokra, és tényleg a vasút érdekében megtesznek önök mindent.

Köszönöm. (Dr. Kékkői Zoltán József tapsol.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Hallgatom államtitkár urat, és már majdnem világossá vált számomra a kérdés, de ez a "majdnem világossá vált a kérdés", ez nem egészen így van, ugyanis újabb kérdések jutottak eszembe.

Ha a szakértői bizottság fogja megállapítani azt, hogy az a 4 óra ápolás miből áll, akkor van-e olyan normagyűjtemény, amelyik megmondja azt, hogy például egy 120 kilós ember mosdatása vagy éppen egy 60 kilós ember mosdatása mennyi időt vesz igénybe, ugyanis a norma alapján, a törvény szövege alapján ez óra, percben került meghatározásra.

Tehát annyi kérdés vetül fel, annyi kérdés merül fel az ember agyában, a jó szándék feltételezése mellett, amelyik azt mutatja, hogy a törvényben a törvény megfogalmazói nem gondoltak bele, milyen problémák fognak felmerülni. Jön egy bizottság, amelyiknek ugyanaz lesz a feladata, amit eddig is elláttak, mert ott volt a háziorvos, ott volt szakértőként, mondjuk, az intézmény vezetője, hogyha bentlakásos intézményről van szó, vagy éppen még valamilyen szakértőt, szakdolgozót segítségül hívhattak.

Tehát ez a bizottság igazán nem megoldás semmire sem, hanem valakiknek akarunk fizetni valamennyi pénzt azért - és hadd legyek egy kicsit rosszindulatú, és remélem, nem így van -, mert azokban az emberekben, akik ezt a munkát eddig végezték, önök nem bíznak meg. Ez az igazság? Ha nem ez, akkor miért van szükség egy újabb szakértői bizottság felállítására?

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha jól emlékszem, azzal fejezte be a hozzászólását, hogy megérti, az ellenzék dolga az, hogy ledorongolja - nem tudom, pontosan ezt a kifejezést használta-e - az aktuális törvénytervezetet, a kormány által elénk terjesztett bármiféle más határozati javaslatot. Azért kijavítanám önt, itt nem erről van szó. Az ellenzék dolga az, hogy rávilágítson a hiányosságokra, azokra a hibákra, amelyek szerinte előfordulnak, mondjuk, egy ilyen előterjesztésben. Azt gondolom - hallgatva itt ezt a vitát most már több mint három, közel négy órája -, a mi oldalunkról pontosan ezek a megvilágító szándékot kinyilvánító megnyilatkozások jöttek elő minden egyes hozzászólásból.

Sok vélemény elhangzott már a szociális törvény módosításával kapcsolatban, amelyeket nem akarok megismételni. Nem akarom megismételni azt, hogy vonják esetleg vissza ezt a tervezetet, mert alkalmatlan a szociális terület, az ott kialakult helyzet javítására, és alkalmatlan a nehéz helyzetben levők, a nehéz helyzetben élők megfelelő ellátásának a szabályozására. Még azt is megteszem, hogy elmondom, ez a bizonyos szabályozás valami hiányt próbál pótolni, hiszen a szakemberek, akik ezen a területen dolgoznak, sokan állítják, hogy mindenképpen megújításra volt szükség, hiszen néhány esetben a szociális támogatás pazarlónak tűnhet. Viszont nagyon-nagyon fontos, szükséges lenne, hogy a szolgáltatások fejlesztése valós és elismert szükségletek alapján történjen, a források felosztását, a szakmai munka végzését még szigorúbban ellenőrizzék.

Néhány olyan részletet szeretnék kiemelni, és olyan dolgot szeretnék megemlíteni, amely a lakóhelyemmel kapcsolatos. Az ottani problémákra szeretnék rávilágítani úgy, hogy azt mutassam be, ez a törvénytervezet, ez a módosítás nem oldja meg igazán azokat a problémákat, amelyek ott helyben felmerülnek, vagy pedig még bonyolultabbá teszi az eljárást. Tehát olyan helyzeteket szeretnék ismertetni, amelyek megnehezítik a szociális dolgozók helyzetét és a szociális szolgáltatást igénybe vevők életét.

Lakóhelyemen komoly szakmai háttérrel működő szociális ellátóhálózat működik. Mint mindenhol, itt is voltak nehezebb és könnyebb időszakok, azonban a rendszer olajozottan működött, sok-sok ellátott megelégedésére működik jelenleg is. Ezért a szakemberek számára komoly megütközést jelentett, hogy egy szakmai bírálóbizottság felállítását szándékozik megtenni a kormányzat. Hogyan lehet egy törvénytervezetben megemlíteni egy testületet mint működő szervezetet - majdani működő szervezetet - úgy, hogy nincs meghatározott, jól körülírt szabályozás e bírálóbizottság működtetéséhez?

Másrészt úgy látszik, mintha azt sugallaná az előterjesztő, hogy a most, jelenleg a bírálattal foglalkozók nem tennék jól a dolgukat. Az idősek otthona, valamint a házi segítségnyújtás szolgáltatásoknál a gondozási, ápolási szükségletek felmérésére tervezett szakértői bizottság működése a szakmában dolgozók sokasága szerint indokolatlan, költséges és pazarló. Tehát amikor azt mondtuk - és azt mondtam az előbb -, hogy bizonyos pazarló helyzeteket fel kell tárni és meg kell szüntetni, és lehet, hogy a szabályozás ezt meg fogja tenni, ugyanakkor ugyanilyen pazarlást fog behozni a rendszerbe például ennek a bírálóbizottságnak a felállításával, ha ezt nem jól működteti. De hogyan működhetne jól akkor, amikor egy már meglevő, helyileg szabályozott szakmai grémium ezt megteszi?

Nem beszélve arról, hogy ha ez az új szakmai grémium feláll, akkor az eljárás hosszadalmas lesz, kitolja az intézménybe való felvétel idejét, nem számol az élethelyzetekből adódó sürgős elhelyezési igényekkel, krízishelyzetekkel. Nem is merem azt mondani - vagy csak halkan mondom -: csak nem azért történt ez, hogy bizonyos köröket megint meg lehessen jutalmazni egy-egy pénzbeli juttatással vagy azzal járó feladattal? A pénzt nem erre kellene fordítani, hanem odavinni, ahol erre szükség van!

Megjegyzendő: a házi segítségnyújtás vonatkozásában egy szakminisztériumi rendelet hatályban lévő módosítása már szabályozza a szociális rászorultság vizsgálatát. A szakemberek tapasztalatai azt mutatják, hogy az ellátásban eddig is a többszörösen halmozott egészségügyi, szociális problémákkal küzdők, valamint az alacsony jövedelemmel rendelkezők vagy a jövedelem nélküliek részesülnek. Tehát olajozottan működik ez a rendszer.

Szeretnék egy másik, vitát kiváltó területre rávilágítani, amely ezzel kapcsolatos. Hogyan lehet a módosítás jelenlegi formájában történő elfogadása után bekerülni a bentlakásos idősotthonba? Ha valaki a házi gondozás intézményét már igénybe vette - a tervezet szerint, ha jól olvastam. A szociális törvény hatálybalépése óta sem épült ki azonban teljes körűen a szociális alapszolgáltatás rendszere. Az elmaradás főként az alacsony lakosságszámú településekre jellemző. Zala megye, ahonnét jövök, ilyen településszerkezettel rendelkezik. A szociális törvény módosítása mégis a bentlakásos intézménybe kerülés feltételeként az alapszolgáltatások igénybevételét határozza meg. Zala mint aprófalvas megye, fokozottan érintett e módosításban. Számos településen sajnos nincs alapszolgáltatás, de fokozott ápolási, gondozási szükségletű idős ember van. Ők vajon hogyan kerülnek majd be ebbe az ellátórendszerbe, hogyan kerülnek be a megfelelő ellátást biztosító bentlakásos intézményekbe?

Végül a vita eddig elhangzott hozzászólásai során, az utóbbi két hozzászólásban került sor arra, hogy a hozzászóló rávilágítson a családtámogatási kifizetőhelyek problémájára. Volt itt érv, hogy a tervezet szerinti rendszer miért nem lesz jó, és lenne jobb megtartani a régi rendszert. Én mindenképpen komoly átgondolásra szeretném felhívni az előterjesztő, a kormány figyelmét, és teljesen más szempontból, mint ahogyan az eddigi hozzászólások ezt megvilágították. A bürokrácia rengetegében nagyon könnyen elveszik az ember.

(16.20)

Nekem épp a napokban volt egy olyan tapasztalatom, saját magammal esett meg, hogy egy január 1-jétől átalakított intézményrendszerben hogyan tudok én elveszni, hogyan kell nekem futkosni azért, hogy a bürokrácia által elkövetett hibát tudjam kijavítani úgy, hogy velem szemben szankciót ne alkalmazzanak, esetleg ne kelljen valamilyen büntetést fizetnem.

Ebben a rendszerben, ugyanúgy a bürokrácia rengetegében el tud veszni az ember. És mi lesz akkor, ha a pénz veszik el? Akkor pontosan azok, akik rászorulnak arra a családtámogatási rendszer által adott juttatásra, azok fognak futni a pénzük után, ha nem jól működik.

Tehát arra kérem a kormány képviselőit, arra kérem az előterjesztőt, jól gondolják át, hogy ez az előterjesztés ebben a formájában fog-e működni.

Köszönöm szépen.

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Valószínűleg nem fogalmaztam jól, képviselőtársam, azért, mert teljesen félreértette, amit mondtam. Én nem arról beszéltem, hogy hogyan lehet kivonni, hanem hogyan lehet bejuttatni az ellátórendszerbe azt, akinek erre szüksége van. És pontosan a sürgősségre hívtam fel én is a figyelmet, mert alakulhatnak olyan élethelyzetek, amikor nem egy grémium összehívása után lehet megállapítani, hogy annak az embernek az ellátásra szüksége van, hanem egy, már meglevő, eddig is működő rendszernek a továbbműködtetésével, felhasználásával lehessen ezt megtenni.

Mondok egy példát. Nagykanizsán háziorvos a szociális ellátóintézmény vezetője, akinek több diplomája van, szociális területen évek óta dolgozik, és még egy szakember bevonásával történik ez meg. Most ha ezenkívül még egy grémiumot fölállítunk, akkor az ő eddigi szakértelmét és az eddigi munkájuknak az eredményességét kérdőjelezzük meg, és tesszük át esetleg egy olyan grémium elé, amely lehet, hogy szociális területen még igazán olyan komoly tapasztalatokat nem is szerzett, mint amelyekkel rendelkezett az előző grémium. Én erről beszéltem.

Tehát ne szabályozzuk, a kérés ez, ne szabályozzuk túl. És azt gondolom, képviselő asszony, hogy valahol mi egyetértünk, csak valami félrehallás történt. Ugyanazt akarjuk. Abban az esetben, ha az a bizonyos bizottság, szakértői bizottság, amiről a módosítás szól, ez akár az is lehetne, amelyik már működik, azt mondom, hogy egyet fogunk érteni.

Ott látom a problémát, hogy idejött elénk egy előterjesztés, amely nem mondja meg, hogy mit akar az előterjesztő. És különböző, innét-onnét fölbukkanó egyéb anyagokból lehet kideríteni, hogy mivel fog majd járni az a módosítás. Mert most hallottuk Nyul képviselőtársunktól azt, hogy 250 millió forintot próbálnak erre fordítani. Most hallottuk, másfél órával vagy két órával ezelőtt, Nyul képviselőtársamtól azt, hogy hogyan akarják fölállítani azt a bizonyos bizottságot. (Az asztalra mutatva:) Miért nincs itt? Miért nincs itt ebben a bizonyos... (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból.) Nincs benne az anyagban, képviselőtársam, ebben az anyagban, a törvénymódosításban nincs benne, én legalábbis nem olvastam, és úgy nézem, hogy többen ingatják a fejüket, hogy nem látták ők sem, és nem hiszem, hogy ez az olvasástudás hiánya miatt történt, hanem az anyag nem tartalmazza. Tehát ez a probléma! Nem kaptunk olyan anyagot, amiből tökéletesen tájékozódni lehetett volna. Önök tudtak tájékozódni, mi meg nem.

Köszönöm szépen. Elnézést, hogy túlléptem az időt, elnök úr.

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Ipkovich képviselőtársam gondolatához szeretnék egy gondolattal hozzájárulni. Igen, az önkormányzatnak van feladata az elesettek támogatásában, csak például Nagykanizsa esetében - a felszólalásom majd erről is szól egy kicsit részletesebben - az a helyzet áll elő például, hogy a költségvetés intézkedései miatt az erre szánt pénz a mostani ismereteink szerint körülbelül 120 millió forinttal csökkenni fog. Jut olyan helyzetbe Nagykanizsán élő személy, konkrét személy, akinek, miután mindent kifizetett, naponta 500 forintja jut élelemvásárlása. Ha elmegy egyszer orvoshoz - Pesti képviselőtársamhoz kapcsolódok -, akkor marad neki 200 forintja az élelmiszerre. Itt tartunk, ezen kéne változtatni, ezért mondjuk azt szerintem mindannyian, akik aggódunk az elesettekért, hogy nehéz helyzetben vannak, és a költségvetésnek erre is oda kéne figyelni.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én a költségvetést önkormányzati szempontból és ezen keresztül abból a szempontból szeretném röviden elemezni, hogy hogyan érinti az elesettek egy részét és főként a kisebb településeken élő gyermekeket és családjaikat. Tehát nem szeretnék általánosságokban beszélni, ezért néhány olyan konkrét, meghatározott helyzetre kívánom felhívni a figyelmet, amelyre sok vita után, például a területtel foglalkozó törvények módosítása alkalmával vagy kormányintézkedések kapcsán már számtalanszor rávilágítottunk. Véleményem szerint most, a költségvetési vita során is foglalkoznia kell a kormánynak ezen mutatkozó problémákkal, mert egyébként súlyos társadalmi következményekkel kell számolnunk.

Azt kell mondani, hogy sajnos nemcsak súlyos társadalmi következményekkel kell számolni, hanem akár egyéni tragédiák is bekövetkezhetnek a kialakult és a folyamatosan mélyülő szociális válság miatt. Tehát két terület jövő évi helyzetével szeretnék foglalkozni. Egy terület gondjaira szeretném felhívni a figyelmet, ezek a gondok vidékünkön, Dél-Zalában, Nagykanizsa környékén napi problémaként jelentkeznek. Nagykanizsa vonzáskörzetében számtalan kistelepülés van, a 800-900 fős települések már a nagyobbak közé sorolhatók. Mind a kisebb, mind a nagyobbnak mondható települési önkormányzatok a finanszírozási intézkedések hatására olyan helyzetbe kerültek, hogy iskolákat önállóan vagy ketten-hárman szövetkezve sem tudnak fenntartani.

A mai napon még csak öt kisebb-nagyobb településsel van közös intézményfenntartási társulási megállapodásunk, tehát ebből az öt faluból már a városba hozzák a gyerekeket iskolába, a támogatási rendszer rájuk nézve negatív hatása miatt.

Természetesen tudom, hogy ez nemcsak a 2007-es vagy a 2008-as költségvetés bűne, hanem az eléggé el nem ítélhető vidékellenes politika kétes eredménye, amelyik hosszú évek óta bizonytalanságban tartotta a településeket, és költségvetési trükkök segítségével kényszerítette őket azon döntések meghozatalára, amelyek eredményeképpen az elsődleges szempont a költségvetés kapcsán a csőd elkerülése, és nem a faluban élő családok, gyerekek érdeke.

Van olyan település, és ezt hangsúlyozottan kell mondanom, ahol most, a napokban, tehát október végén, november előestéjén bizonytalan az iskola sorsa, bizonytalan az, hogy a gyerekek hova fognak iskolába járni. Még vannak tehát megmenthető iskolák, annak ellenére, hogy sokan már bezárták a saját településükön lévő iskoláikat. Még vannak tehát olyan iskolai közösségek, amelyek megmenthetők. Az a kérésem, kérésünk, hogy a kormány támogassa a költségvetésen keresztül a falvakban lévő kisebb iskolákat, s ahol nem lehet a nyolc osztályt működtetni, ott legalább az alsó négy osztály működtetetését biztosítsa kiemelt támogatással. E cél eléréséhez a politikai jóindulat, szándék mellett költségvetési keretösszeg kell, természetesen tudjuk. Én azt hiszem, hogy a kormányzati negyed megépítésére szánt, vagy éppen az a bő keret, amelyet kormányzati kommunikációra használnak fel, elegendő összeget, elegendő forrást nyújtana e problémák megoldásához.

A gyermekek, fiatalok után az idősebb korosztályról szólnék néhány szót. Arról nem fogok szót ejteni, hogy a nyugdíjasok minden ígéret, sima szó ellenére milyen nehéz helyzetben vannak. 2008 sem az ő évük lesz, bármennyire is próbálják a kormányzó pártok politikusai elhitetni ezt, s megvenni ígéretekkel az idősebb korosztályt. Nem kívánok szót ejteni erről, mert e terület szakavatott, a területhez értő, s a helyzetről nem mellébeszélő szakemberei e Ház falai között is már többször elmondták az idősek, a nyugdíjasok helyzetét.

Én az elesettek, a gondozásra szorulók, valamint hozzátartozóik ellehetetlenülésének veszélyére kívánom felhívni a figyelmet egy speciális helyzetet bemutató példán keresztül. Az előbb, amikor Ipkovich képviselőtársam felszólalására reagáltam, tulajdonképpen félig-meddig már említettem ezt a példát. Amit most példaként mondok el, bár speciális, azonban a helyzet tekintetében sajnos nem egyedi eset.

Megkeresett engem egy nyugdíjas hölgy, és nehéz helyzetére hivatkozva kért segítséget. Felnőtt gyermeke betegen, bentlakásos intézményben lakik. A gyerek nyugdíja, jövedelme nem elég a térítési díjra, így őt, a nem nagy nyugdíjjal rendelkezőt, tehát a szülőt kötelezik a térítésidíj-különbözet megfizetésére. Ha a különbözetet megfizeti, a havi rezsi kifizetése után a nyugdíjából 15 ezer forint marad élelemre, ruházkodásra, esetleges gyógyszervásárlásra, váratlan kiadásra. Ahogy az előző felszólalásomban mondtam, tehát átlagban napi 500 forint; azt hiszem, mindenki tudja, hogy ez mit jelent.

Természetesen erre azt lehet mondani, hogy az önkormányzat a saját szociális keretéből segíthet, és segítse is a nehéz helyzetben lévőket. Igen, ezzel csak az a probléma, hogy nem egyedi esetről beszélek. Ki így, ki úgy, de sokan vannak, akik jogosultak a társadalmi szolidaritásra, azonban az önkormányzati források végesek; végesek, mert Nagykanizsa önkormányzata a mostani tudásunk alapján az összesen erre fordítható kiadásának körülbelül az ötödét veszíti majd el.

Tehát a kormány, szokásához híven, nemcsak az emberektől von el, nemcsak az emberek tekintetében alkalmaz megszorításokat, hanem az önkormányzatok is egyre nehezebb helyzetben vannak. Mind a két probléma azt mutatja, hogy vagy a koncepció hiányzik ebből a költségvetésből, vagy ami még esetleg ennél rosszabb lehet, szándéka nincs a kormánynak arra, hogy ezeket a problémákat, ezeket a gondokat megoldja.

Arra kérem tehát a kormányzó pártokat, a képviselőket, a kormány tagjait, gondolják át a kistelepülések iskoláinak támogatását, és a szociális támogatások rendszerének minden területre kiterjedő pozitív alakítását.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

CSERESNYÉS PÉTER, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Bizottságunk április 29-én tárgyalta az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.

Azt nem lehet mondani, hogy egy élénk vita, viharos vita alakult ki a törvénymódosítás kapcsán, azonban a törvénymódosítás szükségességének tekintetében több kétség is megfogalmazásra került; a leghangsúlyosabban az, miért van szükség szinte félévente törvénymódosításra és az, hogy a törvényjavaslat bizonyos passzusai eléggé átgondoltak-e. Nem értettük tehát, hogy miért kell ennyire sűrűn kisebb-nagyobb változtatások miatt módosítani a törvényt. Úgy tűnik, hogy ötletelés, kapkodás folyik átgondolt munka helyett.

A bizottsági vitában el is hangzott az a kérdés, mi motiválta, mi az oka az újabb törvénymódosításnak. Lassan eljutunk odáig az oktatási törvény kapcsán, hogy félévente újabb és újabb törvénymódosításokról tárgyalunk, bár mindig hivatkoznak az illetékesek arra, hogy a módosítások szükségességének kimondását kutatások, felmérések előzik meg. Ezt azonban a kapkodás, az átgondolatlanság, egyáltalán, a következmények nem igazolják.

(15.40)

Felmerült kérdésként például az, tudja-e valaki a szaktárca szakemberei közül azt, hogy a kistelepüléseken a javaslat szerint megengedett bölcsőde- és óvoda-összevonásokra mekkora lesz az igény, és az összevonásoknak milyen hatása lesz. Kapnak-e az ilyen intézmények egyáltalán az ÁNTSZ-től működési engedélyt, mivel más feltételek szükségesek az egyik és más feltételek a másik működéséhez? Egyáltalán meg tudnak-e felelni azoknak az elvárásoknak, amelyek az intézmények, az ilyen jellegű intézmények működéséhez szükségesek? Nem fog-e újabb problémákat indukálni ez az intézkedés, ez a törvény, ha elfogadásra kerül? Felmerült az is, hogy az óvodáztatási támogatás - amely elképzelés támogatása jogos - nem jelent-e plusz adminisztratív terhet az intézmény vagy éppen az önkormányzat dolgozói számára.

Viszont nemcsak kérdéseket fogalmazott meg a bizottság ellenzéki tagjainak közössége, hanem nagyon komoly aggályokat vet fel az, hogy a törvényjavaslat bizonyos hatásköröket elvon az önkormányzattól. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, azonban mindenki tudja azt, hogy Magyarországon szabad iskolaválasztás van, és egy ilyen nagyon komoly külső beavatkozás, ami ez alapján a törvény alapján lehetségessé válik az intézmények életében, azt is eredményezheti, hogy egy idő után, mondjuk, a szülők egy része azt mondja, hogy elviszi gyermekét az adott iskolából egy másik iskolába. Igen, ebben az esetben előfordulhat az - mondom, nem akarom az ördögöt a falra festeni -, hogy éppen azért nem tudják a törvény betűjét betartani bizonyos esetekben egyes iskolák, vagy kényszerű lépéseket kell megtenniük, mert hátrányos helyzetű gyerekek olyan arányban fognak járni adott intézménybe, ami már azt a bizonyos 50 százalékot túl fogja lépni. Elhangzott már, de ebben az esetben lehet a leghangsúlyosabban érezni az átgondolatlanság létét, az átgondoltság hiányát.

Összefoglalva tehát: a bizottságban az ellenzéki képviselők szerint nem lehet elfogadni az ilyen sűrű rendszerességgel parlament elé kerülő törvénymódosítást, főként úgy, hogy a változtatás kényszere nem szorító. Ennek az átgondolatlan változtatási szándéknak az eredménye az, hogy komoly kétségek merültek fel a módosítások előremutató eredményének tekintetében is. Tehát a felvetések mindegyikét nagyon komolyan át kellene gondolni, hosszabb egyeztetésekre lenne szükség, ne úgy történjen egy törvényjavaslatnak a beterjesztése, ahogy ez most is, e törvénytervezet esetében is történt. (Taps a Fidesz soraiból.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az oktatási tárca folyamatosan azt állította, hogy a 2008-as felsőoktatási felvételi ponthatárokat egy algoritmussal állapítják meg, amelyhez az elmúlt három év adatai szolgáltatnak kiindulópontként, mégpedig úgy, hogy az államilag finanszírozott helyek aránya és az intézményi kapacitás figyelembevételre kerül. Ennek alapján egyfajta objektív és súlyozott ponthatárokat alakítanak ki.

Az elképzelés már itt sántított, hiszen az új alap- és mesterképzési szakok két éve indultak, tehát jó néhány szak három éve nem is létezett. Ehhez képest a társadalomtudományi képzés területén az alapképzés szintjén a következő történt. Az elsőhelyes jelentkezések alapján az indulás első évében a politikatudományi képzés államilag finanszírozott helyeinek többségét, a második évben azok 90 százalékát megszerző két egyetem részesedése idén 50 százalék körülire esett vissza, miközben az intézményi kapacitásuk a tavaszi akkreditáció következtében bővült.

Ezzel egyidejűleg tavaly államilag támogatott helyeket nem vagy csak alig kapott intézmények idén egységesen 15-25 finanszírozott hellyel gazdagodtak. Ezek a számok a ponthatárhúzás előtti napokban folyamatosan változtak. Volt olyan magánfőiskola, amelynek az egyik szakán három nap alatt háromszorosára nőtt az államilag finanszírozott hallgatók száma. Ez csak kézi vezérlés esetén lehetséges. Az így manipulált felvételi alkalmas személyes, intézményi vagy bármilyen egyéb indíttatású befolyásolásra. Ezek után azon már nem is csodálkozhatunk, hogy mindez egy olyan kormányrendelet-módosításra hivatkozva történt, amely a ponthúzás napjáig nem jelent meg a Közlönyben.

Tisztelt Miniszter Úr! Hogyan lehetséges az algoritmusban fix változóként feltüntetett intézményi kapacitás és korábbi évek, adatok változatlansága mellett ilyen mértékű a változás? Hogyan juthattak több állami férőhelyhez korábban ingyen notebookokat kínáló, hallgató nélküli intézmények? Hol tanultak matematikát azok, akiknek nem tűnik fel, hogy ilyen változók mellett matematikai képtelenség a végeredmény? Tisztában van-e ön azzal, hogy nem csupán egyes intézményeknek okoztak kárt, de számos felvételizőtől is elvették a továbbtanulás lehetőségét?

Várom tisztelettel válaszát, miniszter úr. (Taps a Fidesz soraiban.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Azt hiszem, jó lenne, ha a felsőoktatási intézmények vezetőivel elbeszélgetne, mert az, amit ön mondott, nem egészen így van. (Dr. Hiller István: Pontosan így van.) Önök azt ígérték, hogy tiszta, átlátható rendszert fognak kialakítani a felvételi körül, nem az történt. Az eredményezhette, hogy voltak olyan felvételizők, akik ennek az összevisszaságnak eredményeképpen nem tudtak bekerülni felsőoktatási intézménybe.

Önök azt mondták, hogy átlátható, tiszta rendszert fognak alkotni, de ez nem igaz, mert gondok voltak, mert az utolsó pillanatban is alakítottak keretlétszámokon és ponthatárokon. A felvételi körül kialakult helyzetből az tűnik ki, hogy kézi vezérléssel irányítottak bizonyos esetben keretlétszámok és ponthatárok tekintetében adatokat.

Ezért nem tudom elfogadni az ön válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)

CSERESNYÉS PÉTER, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény, továbbá az ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat vitájára bizottságunkban november 19-én került sor.

A törvénymódosítás bizonyos részeivel kapcsolatban komoly vita alakult ki, néhány változtatási szándék okán. Leghangsúlyosabban a szakképzési hozzájárulás tervezett elosztási módjával és a szakképzések meghatározásával kapcsolatban fogalmazódtak meg kétségek.

Miről is van szó? A regionális fejlesztési és képzési bizottság felállása és e módosítás elfogadása után a Szakképzési Alapban levő pénzek elosztásáról is dönt, sőt meghatározza a szakképzési lehetőségeket. Ráadásul egy, az oktatási bizottság ülésén elhangzott kérdésre adott válaszból egyértelműen kiderül, hogy az RFKB-k területileg behatárolt módon hozzák meg döntéseiket, tehát a szakképzésben adott régió igényeit veszi figyelembe.

Idézem a kormány képviselőjének e vonatkozásban feltett kérdésre adott válaszát: "A regionális fejlesztési és képzési bizottságok egyértelműen területi hatállyal működnek, döntésüket területi hatállyal hozzák meg, és az abban a régióban figyelembe vett szempontrendszer alapján meghatározott, a gazdaság által igényelt szakképzéseket döntik el."

Mit is jelent ez? Milyen következményekkel járhatnak ezek a mondatok? Vannak olyan szakképző központok, iskolák - központok, hisz a tiszkek sok helyen működnek vagy rövid időn belül működni fognak -, amelyek vonzáskörzete megyei, régiós határokat átlép. Ilyen a lakóhelyemen a szakképzési intézmények többsége is, hisz vonzáskörzetébe nemcsak Zala megyei településeken élő diákok tartoznak, hanem Somogy megyeiek is. Sőt, van egy olyan iskola, amelyik országos beiskoláztatással élhet speciális szakképzési területe miatt.

Kérdésként tehát felmerült, miként fogja ezt az egy képzést a munkaerő-piaci igény helyszínétől... - ha mondjuk, a bizottság központja a régió központjában lesz, jelesül Nagykanizsa esetében ez cirka 200 kilométer, működő testület megfelelő biztonsággal és elfogultsággal meg nem vádolható módon elosztani a Szakképzési Alapban levő pénzt. Kiköthetik tehát, hogy a régióban mely képzéseket támogatják, s melyeket nem. Ez egy olyan diktátum lehet, amely képzéseket tehet tönkre, átnyúlva a fenntartók feje felett. Ezen nem támogatható szándékok miatt javaslatként az fogalmazódott meg, hogy a testület ne legyen döntéshozó, hanem ha már úgy gondolja a kormányzat, hogy szükség van rá, amiben egyébként sok szakember kételkedik, mindössze egy tanácsadó testületként működjön.

Elhangzott, hogy a törvényjavaslat az önkormányzati intézményfenntartók kétharmados törvénnyel biztosított jogait sérti, hisz a fejük felett átnyúlva határozhat meg az adott település, térség képzése érdekeit figyelmen kívül hagyó képzési igényeket. Mint már említettem, sok szakképzéssel foglalkozó intézmény egy régió határain átnyúló képzési igényt elégít ki, amelyről a bizottságok nem feltétlen rendelkeznek információval.

A helyi igényeket felmérni nehezen tudó bizottságok csak nehezen helyre hozható károkat okozhatnak a szakképzésben, miközben tagjaik között olyan ellenérdekű személyek is helyet foglalnak, akik nem az iskolarendszerű nappali oktatásban érdekeltek, hanem a felnőttképzésben, és esetleg iskolai tapasztalatuk sincs. Tehát jobb lenne e szakemberek szerint, ha a szakképzés koordinálása helyi szinten maradna például oly módon, hogy a fenntartók a területükön működő tiszkek, kamarák bevonásával döntenek a Szakképzési Alap elosztásáról, így a támogatott szakképzésről.

Elhangzott a bizottsági ülésen, hogy újra át kéne gondolni a szakképzési hozzájárulás szétosztásának tartalmi és szervezési kérdéseit, mert az már most átláthatatlan, követhetetlen. Tehát egy komoly, átfogó, átgondolt, az egész szakképzést magában foglaló átalakítást támogatni lehetne, azonban ez a mostani, részleges módosítás részünkről nem támogatható. Köszönöm figyelmüket.

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Szükség lenne, azt hiszem, magáról a szakképzésről, a szakiskolákban folyó munkáról vitát folytatni, de most nem ez a téma, hanem a szakképzési hozzájárulásról beszélünk. Én az ajánlás 18. pontjához szeretnék, ahogy Bókay képviselőtársam is, hozzászólni, és merőben az ellenkezőjét szeretném mondani. Meg szeretném védeni ezt a módosítást azzal szemben, amit ő állított.

Ugyanis ez a módosító javaslat arról szól, hogy a regionális fejlesztési és képzési bizottság ne határozhasson a szakképesítésekről, ne mondhassa meg azt, hogy milyen szakképzéseket támogassanak a Szakképzési Alapból. Pontosan azért, mert úgy gondoljuk, és úgy gondolom én magam is, hogy nem tudnak megfelelő képet alkotni e bizottság tagjai arról, hogy mely szakképzettségekre, mely szakképesítésekre van adott régión belül szükség. Miért mondom ezt? Azért, mert a bizottsági vita során feltettem egy kérdést a kormány, az előterjesztő képviselőjének, hogy milyen területi hatáskörrel dolgoznak ezek a bizottságok. Az ottani képviselő határozottan mondta, hogy adott régióra vonatkozóan fogják meghatározni azokat az elveket, amelyeket a törvény, az esetlegesen elfogadott törvény a hatáskörükbe ad.

Ez pedig azt jelenti, hogy olyan iskolák, amelyek a régió határain kívülről is vonzanak magukhoz tanulókat, eleshetnek bizonyos képzési támogatásoktól. Példaként felhoztam már az általános vitában is, hogy például Nagykanizsa, ahonnét én jövök, a Somogy megyei határtól mindössze 8 kilométerre van. Elég jelentős területről, Somogy megyei településekről vonz az ottani szakközépiskolák, szakképző iskolák tömege tanulót Somogy megyéből. Nem hiszem azt, hogy ez a bizottság, amelyikben ráadásul, ahogy Bókay képviselőtársam mondta, a munkavállalók érdekvédelmi szervezetei vannak, megfelelő rálátással rendelkeznek a munkaerő-piaci igényekre. Tehát el kéne fogadni azt, hogy valószínűleg adott térségben, adott megyében vagy adott településen, mondjuk, egy megyei jogú városban, amely fenntartója ezeknek a szakképző iskoláknak, a tiszkek segítségével, amelyek elég komoly hatásköröket kaptak, meg tudják határozni azt, hogy milyen szakképesítésre, milyen szakképzett munkaerőre van szükség az adott térségben.

Egy kicsit még fűszerezi és színesíti ezt a képet, amit próbáltam röviden felvázolni, például az, hogy a nyugat-dunántúli régió közel esik az osztrák határhoz, és sajnos most már egyre többen panaszkodnak a munkaadók körében, hogy nagyon komoly munkaerőtömeget szív el az osztrák munkaerőpiac. Ez azt jelenti, hogy egy-két év gyakorlat után szakmunkások mennek ki külföldre, ha az Európai Uniót nézzük, akkor az Európai Unióba, egy belső piacra. Ezt a szakképzést is ki kell elégíteni, mert azok a fiatalok, akik bizonyos szakmát meg akarnak szerezni, és ezt a tudást, amit megszereztek az iskolapadban vagy pár év gyakorlattal a magyar munkaerőpiacon, a külföldi munkaerőpiacon akarják saját hasznukra fialtatni, és nem feltétlenül a magyar munkaerőpiac fogja csak meghatározni azt, hogy mire van igény.

Tudom, hogy ez nekünk nem jó, és ezt nem vehetjük a törvény alkotásakor figyelembe, de sajnos a mostani magyar valóság ezen a területen ezt is mutatja. Tehát azért kellene szerintünk ezt a módosító indítványt elfogadni és támogatni, amely arról szól, hogy javaslattevő legyen ez a bizonyos bizottság, ne meghatározza azt, hogy milyen szakképzéseket támogathatnak a Szakképzési Alapból, mert így egy elég nagy földrajzi kiterjedéssel és hatáskörrel rendelkező bizottság nem avatkozhat be oly mértékben tőle távol eső területek szakképzési rendszerébe, amelyre igazán rálátása nincs. Ezért kérem képviselőtársaim támogatását e módosító indítvány elfogadásakor.

Köszönöm szépen.

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Bókay képviselőtársam mondanivalójára szeretnék reagálni nagyon röviden, csatlakozva Kontur képviselőtársamhoz.

Az, hogy nyáron felmértek valamit, és valamilyen igények keletkeztek, és azok az igények mutattak valamit, az nem azt jelenti, hogy jövőre, két év múlva ezekből az adatokból lehet dolgozni. Azt gondolom, hogy a képzéseket és a képzéssel kapcsolatos döntéseket lehetőleg oda kell vinni, és elsősorban a döntéseket oda kell vinni, ahol maga a szakképzés folyik. Ahhoz természetesen, hogy az a Szakképzési Alap normálisan legyen elosztva, jó koordinációra van szükség. Erre a koordinációra ez a bizonyos RFKB jó lenne, javaslattevő szerepben, de nem döntési helyzetet teremtve, és döntést hozó szerepben kellene ezt neki megoldania.

Mert továbbra is azt mondom, amit az előző felszólalásomban mondtam, hogy egy húsztagú testület, ahol ráadásul a munkavállalók érdekvédelmi szervezetei vannak tudomásom szerint túlsúlyban, és a megyék éppen hogy csak képviseltetik magukat, nem vagyok biztos abban, hogy adott térség szakképzési szükségleteit megfelelően tudják képviselni abban az esetben, ha abból a térségből például ebbe az RFKB-ba kevesen kerülnek be. Tehát ezért lenne szükség arra, hogy ott helyben - a "helyben"-nel most természetesen nem egy kisvárosról beszélek, hanem a fenntartó és a fenntartóval együttműködő, szakképzésben érdekelt szervezetek döntése alapján - meghozni azokat a Szakképzési Alap szétosztására vonatkozó döntéseket, amelyeket meg kell hozni.

Természetesen - úgy, ahogy Kontur képviselőtársam mondta - a tiszkek erre jók lennének, hiszen a tiszkek a munkaadókkal, a szakképzésben érdekeltekkel is kapcsolatban vannak, és a helyi kamarákkal, adott megye vagy adott térség kamaráival is kapcsolatban vannak. Tehát megfelelő döntési helyzetbe tudnának kerülni, ha ezt a döntési lehetőséget nem vennék ki a kezükből.

Köszönöm.

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Út az ellehetetlenüléshez avagy százmilliós újabb kiadások a megyei jogú városok költségvetésében címen benyújtott írásbeli kérdésemre több vonatkozásban is olyan választ kaptam miniszter asszonytól, amely megerősített abban, hogy bizony nagy baj van a jogszabályalkotás területén.

Miért is mondom ezt? Azért, mert a megyei jogú városok részére kötelezően előírt, otthont nyújtó és utógondozói ellátás biztosításának kötelezettsége területén, miniszter asszony által is elismerten, nem tisztázott a megyei jogú városok illetékessége, nem biztosított az intézményhálózat kialakításához szükséges infrastrukturális háttér, eltérő a megyei önkormányzatok és a megyei jogú városok finanszírozása. E probléma megoldására miniszter asszony egyik javaslata az, hogy az infrastrukturális háttér biztosítására pályázatot írnak ki.

Vajon a fenti javaslat kiszámítható megoldást jelent-e a megyei jogú városok részére? Azt hiszem, hogy nem, mert folyamatosan olyan kötelezettséggel terhelik a megyei jogú városokat, amihez a működtetés feltételeit nem biztosítják, így éves szinten ez a feladatellátás több tízmilliós kiadást jelenthet az önkormányzatoknak. A kérdés azonban fennáll: mikor kerül kiírásra az infrastrukturális háttér biztosításáról szóló pályázat? A működtetéshez miként kíván hozzájárulni a kormányzat?

Államtitkár Úr! Egy másik problémára is szeretném felhívni a figyelmet. Válaszában a miniszter asszony azt írta, hogy a gyermekvédelmi szakellátás területén is érvényesülnie kell a gyermek mindenek felett álló érdekének az állandósághoz. Úgy gondolom, hogy ezzel mindannyian egyetérthetünk. Akkor mivel magyarázza azt, hogy amennyiben a megyei jogú városok saját intézményhálózat működtetéséről döntenek, akkor a megyei önkormányzat által fenntartott intézményből a nevelőszülőktől szinte valamennyi érintett gyermek új gondozási helyre kerül?

Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Legfeljebb, ha lehet, akkor utána majd folytatom a következő kétpercesben.

ELNÖK: Új gombnyomással.

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Tulajdonképpen Zsigó Róbert képviselőtársam felszólalásához szeretnék csatlakozni, néhány kiegészítő gondolatot szeretnék hozzátenni, amellyel szeretném bizonyítani, hogy az oktatási tárca tervezett költségvetése, a normatívák csökkentése nehéz, szinte megoldhatatlan helyzetbe hozza az oktatási intézményeket, az oktatási intézményeken keresztül az önkormányzatokat és nem utolsósorban - bár a végén mondom - a családokat. Két példát szeretnék majd mondani. Az egyik példa városunkhoz köthető, Nagykanizsához, ahonnét én jövök. A városunkban... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ahol az előbb befejeztem, onnét szeretném folytatni. Két példát szeretnék mondani, kicsit az államtitkár úrra is szeretnék hivatkozni. Két konkrét példát fogok mondani. Városunk általános iskoláiba hét környező településről járnak be a gyerekek, minden gyerek a mi iskoláinkba jár azért, mert ezeken a kistelepüléseken, többek között az elmúlt évek kormányzati intézkedései miatt az iskolákat megszüntették. A többcélú kistérségi társulások közoktatási feladatainak támogatására szánt normatíva eddig is igen szűkös volt. A mostani csökkentés még nehezebb helyzetbe fogja hozni a kistelepülések önkormányzatait.

Vajon a költségvetés készítésekor - ez kérdésként hangzik el - tudatában voltak-e a költségvetés készítői, hogy az ebben a társulási formában részt vevő önkormányzatok közül már vannak olyanok, akik nem tudják fizetni a normatíván felül eső, rájuk eső részt? Ez azt jelenti például a mi esetünkben - és itt a konkrét példa -, hogy az előbb említett hét település közül már három település vagy fizetési elmaradásban van, vagy pedig egyáltalán nem tudta kifizetni a 2008. évi rá eső részt, tehát a normatíván felül rá eső részt. Mi lesz 2010-ben, amikor az önkormányzatok még nehezebb helyzetbe fognak kerülni? Hogyan tudják majd ezt a bizonyos részt kifizetni ezek a kistelepülések, és hogyan fogják majd finanszírozni a városok önkormányzatai az intézményeiket?

A másik példám egy speciális területre vonatkozik, ez pedig egy olyan speciális terület, amely szakembereinek a nyílt levelét szeretném felolvasni, amely bizonyítja azt, hogy óriási gondok vannak, ugyanis évente 600 gyermek születik valamilyen fejlődési rizikóval, és ezeknek a gyerekeknek szükségük van orvosi ellátásra. Hatezer gyermek kerül SNI fogyatékos kategóriába, gyógypedagógiai iskolába. Ehhez képest az elmúlt években évente csak közel háromezer, nem évfolyamként, hanem összesen 0-5 év korú gyermek részesült korai fejlesztésben. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Tehát ez idáig igényelhető alacsonyabb normatíva is csak az érintettek töredékének számára biztosította a törvényekben alanyi jogon kötelezően juttatott ellátást.

Mi lesz ezekkel a gyermekekkel, ha még további megszorítások lesznek? Mit fog tenni a költségvetés, és hogyan fogják önök erről a költségvetésről azt állítani (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.), hogy baloldali költségvetés, amely állítást egyik képviselő még a televízióban is hangsúlyozta, mert ez nem baloldali költségvetés.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hetekben számtalan kérdés hangzott el a vasúti személyszállítás jelenével kapcsolatban. Én egy olyan térség vasúti személyszállítási nehézségeit szeretném bemutatni, és az ott élő, és a vasutat eddig még használó emberek által megfogalmazott kérdéseket kívánok feltenni, ahol a vasúti személyszállítás ellehetetlenülése sokak munkahelyre, iskolába eljutását nehezítené meg. A helyszín pedig: a Nagykanizsa-Murakeresztúr-Gyékényes-Barcs vonalat az itt élő emberek munkába, iskolába és más utazási irányok igénybevételére, a csatlakozási csomópontok elérésére használják.

Sajnos, az elmúlt években a menetrendi változások és a menetidő megnövekedése miatt az utasszámban jelentős csökkenés következett be. Tudni kell, hogy ezen a vonalon vannak olyan települések, amelyek egyébként turisztikai célpontok is, és amelyekben az egyetlen tömegközlekedési eszköz maga a vonat. Amennyiben a még meglévő jelentős számú utasszám a felsorolt lassúság és menetrendi hibákból adódó csatlakozási lehetőségek szűkülése folyamatossá válik, akkor bekövetkezhet további utasszámcsökkenés.

Amennyiben a Nagykanizsa-Gyékényes-Barcs vonalat a regionális működtetés irányába akarják eltolni, a már felsorolt nehézségek miatt előbb-utóbb a személyszállítás megszűnését jelentheti ezen a vonalon, pedig a felsoroltak alapján a határvidék lakosainak - mint már mondtam - az egyetlen ésszerű eljutási lehetősége például Nagykanizsán keresztül Budapest irányába is ez a vonal.

Kérdezem ezért tehát miniszter urat, mi az oka annak, hogy ezen az észak-déli vonal mentén élő, ott dolgozó és ott tanuló emberek utazási lehetőségeit nem tartják fontosnak. Ha nem akarják az itt élő emberek utazási lehetőségét szűkíteni, azt szeretném kérni, mondjon néhány szót arról, hogy milyen elképzelésük van ennek a vonalnak a személyszállítás terén történő fejlesztésére.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Azt kell mondani, hogy ez nem volt igazán válasz az ott élő emberek számára. Többek között hogyan lehet beszélni ütemes menetrendről akkor, amikor a menetrendet úgy alakították ki, hogy például Nagykanizsáról Gyékényes, Barcs irányába az utolsó vonat elindul 18 óra 40 perckor, és a Venezia nemzetközi gyorsvonat ennél később érkezik be, vagy pedig ha beérkezik egy gyorsvonat, abban az esetben időben, ebben az esetben viszont hétvégén és ünnepnapokon nincs csatlakozás. Tehát akik, mondjuk, húsvétkor meg akarják látogatni a családjukat, és a vonatot akarják igénybe venni mint személyszállító eszközt, nem tudják meglátogatni a rokonságukat, nem tudják meglátogatni a családjukat.

Azt hiszem, hogy lassan már nem az a kérdés, hogy mi a szándékuk, mit akarnak önök tenni a vasúti személyszállítás kapcsán, például e térségben is vagy országosan is, hanem egyáltalán akarnak-e tenni, ez a nagy kérdés. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Az emberek, a vasútnál dolgozók azt mondják, hogy akkor sem lehetne a vasúttól jobban elidegeníteni az embereket, ha forgatókönyvet készítettek volna, írtak volna erre, mint ahogy most jelenleg ez zajlik.

Nekem az a kérésem, bizonyítsák be, hogy ez a szóbeszéd, amit az emberek egymás között mondanak, nem igaz. Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)