Felszólalás adatai
69. ülésnap (2011.02.22.), 192. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Novák Előd (Jobbik) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:03 |
Felszólalások: Előző 192 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elképesztőnek tartom azt a gyakorlatot, hogy miközben itt szép szavak hangzanak el az Országgyűlésben kormánypárti képviselők részéről, aközben amikor döntésre kerül a sor, rendre leszavazzák ezeket a javaslatokat. Ilyen például a magyar föld megvédésének kérdése, amelyre megint szép beszédet hallhattunk a képviselő asszonytól, csakhogy a Jobbik erre vonatkozó javaslatát leszavazták, egyedül Turi-Kovács Bélának jár egy köszönet azért, hogy korrekten a kisgazdák és a magyar emberek védelmében is kiállt e mellett a javaslatunk mellett. De mondjuk ki, hogy miközben önök erről beszélnek, aközben a Jobbik magyar föld megvédését célzó javaslatát leszavazzák, és nem kerülhetett be az alkotmánykoncepcióba.
Ugyanilyen a határon túli magyarok szavazati jogának megadása is, erre is benyújtottuk a javaslatunkat, mi több, már november 16-án az alkotmány-előkészítő eseti bizottságban szavazás is történt, és bár ott még megszavazták és támogatták ezt a javaslatunkat, nemes egyszerűséggel, nem tudom, hogy hol, de kikerült ez a javaslat végül az alkotmánykoncepcióból. Bár mi november 16-án - miután javaslataink 90 százalékát leszavazták - kivonultunk az alkotmány-előkészítő eseti bizottság munkájából, a jegyzőkönyveket végigolvastam a következő ülésekről is, nem volt szó erről, tehát nem tudom, hogy milyen csúsztatásnak vagy milyen manipulációnak köszönhető az, hogy mára kikerült ez a javaslat az alkotmánykoncepcióból. Most pedig, amikor erre felhívva a figyelmet egy módosító javaslatot benyújtottunk, hogy ne legyen magyarországi lakóhelyhez köthető a szavazati jog megadása, akkor ezt a javaslatunkat is leszavazták. Persze, könnyű azt mondani, hogy majd alacsonyabb rendű törvényben kell ezt szabályozni, de ha már eddig is kimondta a jelenleg hatályos alkotmány is, hogy a Magyar Köztársaság felelősséget érez a határon kívül élő magyarok sorsáért, akkor azt gondolom, nem lehet azt mondani, hogy nem az alkotmányba való egy ilyen súlyú kérdésnek a rögzítése, legalábbis a koncepcióban ne lehetne emellett hitet tenni.
(13.40)
Hiszen hány alkalommal láttuk, hogy valami mellett látszólag kiállnak, csak aztán amikor eljutunk a megvalósításig, akkor egészen máshogy szavaznak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Felszólalások: Előző 192 Következő Ülésnap adatai