Felszólalás adatai

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha nem kaptam volna szót, kétpercesben válaszoltam volna Pokol Béla képviselő úrnak, úgyhogy engedjék meg, hogy ezzel kezdjem.

Azt hiszem persze, hogy ez a jogászok feladata, de valóban nehéz körülírni az érintettek körét. Hiszen végül is, ha azt vesszük - ne a saját pártunkból induljunk ki -, lehetséges, hogy a Fidesz-MPP bármelyik tagja megsértődik, ha gyalázzák a Fidesz-MPP-t mint pártot vagy ha körülírják, hogy egy pártnak, mondjuk... Szegény elnök úrnál egyszer már utaltam erre, hogy a személyes érintettséget is igen nehéz megmondani, de ha azt mondjuk, hogy a Ház kisgazda alelnöke, akkor nem említettük az elnök úr nevét, de azért eléggé könnyen behatárolható a kör. De nem erről szerettem volna beszélni.

Nem akarok személyes érdemeket előhozni, de ebben a témában mindenképp meg kell említenem, hogy az Európa Tanácsban készül egy jelentés "A sajtószabadság helyzete az Európa Tanács 43 tagállamában" címmel; pontosan én vagyok a raportőre, egy éve dolgozom ezen. Pokol Béla képviselő úrnak lehetősége lesz, hogy Strasbourgban is vitatkozzon erről az előterjesztésről. Ezzel kapcsolatban elég sok tapasztalatot gyűjtöttem arról, hogy az európai országokban hogyan értelmezik a sajtószabadságot.

Meg kell mondanom, az az általános vélemény - legalábbis azok körében, akikkel konzultáltam erről a kérdésről -, hogy mindenfajta véleményszabadság mindenfajta törvényi korlátozása ellentétes a sajtószabadság eszméjével, ezenkívül egy nemzetközi jogi garanciával is, hiszen az emberi jogok európai egyezményének 10. §-a rögzíti a véleményszabadságot, az információk és eszmék szabad cseréjének jogát, és alapvetően minden európai demokrácia jogrendje befogadja a második világháború óta az emberi jogok európai egyezményét, tudomásul veszi és számos nemzetközi szervezet tagságának is alapja az, hogy elfogadjuk az emberi jogok európai egyezményét.

Azt gondolom, hogy a véleményszabadság korlátozása azért káros és azért helytelen, mert más törvényes eszközök is megvannak arra, hogy azt a negatív hatást, amit a kormánypárti képviselők említettek, kiküszöböljük. Szeretném megjegyezni, hogy egy nemzetközi szervezet 17 pontban - azt hiszem, Pokol képviselő úrnak már oda is adtam ezt a füzetet - sorolja föl, ahogy fogalmaz, a cenzúra új kódszavait. Ezekben olyanok szerepelnek, mint az újságírók önszabályozásának megkövetelése, az újságírói jogosítványok rendszere, az állami propaganda sugárzása közszolgálat címen, és ezek közül a 17. pont szó szerint - angolból fordítva - a válaszadás joga.

Nem akarom szegény Pokol Béla professzor urat elkeseríteni, de másnak is eszébe jutott már ez a gondolat rajta kívül, és másutt is az a válasz született, hogy valamilyen módon azzal, amit gondolunk a sajtószabadságról, ellentétes, ha törvény, bíróság a válaszadás, a vélemény-válaszadás, az értékelési válaszadás jogát előírja. Hangsúlyozva azt, hogy a hamis tények állításának helyreigazítása jogos dolog, de az része a mai magyar jogrendnek - többen beszéltek róla -, ha az alkalmazása terén probléma van, akkor ezt nyilvánvalóan meg kellene oldani másképp.

Azt gondolom - és mindig azt gondoltam, bármilyen színű kormányzat is van -, hogy nagyon rossz úton járnak azok a kormánypárti képviselők, akik törvényekkel próbálják bármilyen módon javítani vagy korlátozni a véleményszabadság helyzetét. E tekintetben teljesen komolyan és őszintén azt hiszem, és egyébként a strasbourgi jelentésem is ide fog kitérni, hogy a kormány, a parlament, ha tetszik, a törvényhozók egy módon tehetnek valamit a véleményszabadságért, azért, hogy minél objektívebb vélemények jelenjenek meg a sajtóban és minél kevesebb legyen a rágalmazás, minél kevesebb legyen a nyilvánvalóan elfogult vélemény. Ez pedig az, hogy adókedvezményekkel, piaci támogatással, bármilyen módon biztosítsák, hogy minél többféle tulajdonosi szerkezetű média legyen Magyarországon; minél több újság legyen, minél több hetilap legyen, minél több független televízió legyen, minél több rádióállomás legyen, minél több internetes folyóirat legyen különböző tulajdonosok kezében; ezek közül lehetőség szerint minél nagyobb számban legyenek hazai tulajdonosok, minél nagyobb számban legyenek nonprofit szolgáltatók, szerkesztőségi kollektívák, önkormányzatok, civil szervezetek. Ha minél több az újság, minél több a médium, akkor a vélemény, ami az egyikből kiszorul, meg fog jelenni a másikban.

Azt gondolom tehát, hogy ezen a törvénymódosításon túllépve, amit rossznak és helytelennek tartok, arra kellene törekednünk - abban az önkormányzatban, ahol a szocialisták vannak persze többségben, ott a szocialistáknak is meg a kormányzatnak is -, hogy minél több egymással versengő médium legyen, és akkor ezek a kérdések meg fognak oldódni.

(16.30)

Sajnos a nemzetközi tendenciák is ennek az ellenkezőjét mutatják; az Egyesült Államokban ötven évvel ezelőtt a cityknek nevezett nagyvárosok 60 százalékában egynél több napilap volt, jelenleg összesen 2 százaléka az amerikai nagyvárosoknak, amelyben egynél több napilap megjelenik, a napilap tulajdonosa általában az illető város legbefolyásosabb üzletembere, közel a kormányzati körökhöz, ilyen módon valóban szűkül a sajtószabadság. Azt gondolom azonban, hogy ezen a médiakoncentráción, ami lezajlik a magyar médiapiacon is, ezzel a Répássy-féle előterjesztéssel mit sem lehet változtatni, tehát a magyar média igazi problémáit ez nem oldja meg.

Az a fajta értékelés-helyreigazítás vagy értékelésre adott válasz pedig... - elnézést kérek, de számomra önmagában van a dolog visszássága, hiszen a saját értékelését kell megjelentetnie. Nyilvánvaló, hogy egy személy, egy politikai irányzat, egy műalkotás értékelésére elég sokan hivatottak, amennyiben azonban valaki saját értékelését adja, akkor az egy egészen más műfaj, mint objektív megítélése annak a személynek.

Nem akarom a teljes tíz percet igénybe venni. Azt gondolom, hogy a tényekkel kapcsolatos helyreigazítási gyakorlaton lehet módosítani, változtatni, a valódi, anyagi és nem anyagi kárért kártérítést meg lehet ítélni, de ez a fajta túlterjeszkedés, amit ez a törvényjavaslat beterjeszt, a véleményszabadságot szerintem nem növeli, hanem korlátozza, ezért nem kell elfogadni. Egyébként hozzáteszem, hogy a sajtóban és a nemzetközi sajtószervezetekben is rendkívül negatív ennek a törvénymódosításnak a megítélése, éppen azért, mert - amint már említettem - a nemzetközi sajtószervezetek is úgy ítélik meg, hogy a válaszadás joga egy veszélyes utat indít el, és nemcsak ettől az egy lépéstől félünk, hanem attól is, ami ez után következik.

Végül pedig szeretném elmondani anélkül, hogy itt újabb ellentétet próbálnék kreálni az államtitkár úr és a képviselő úr között, hogy Répássy képviselő úr úgy beszélt erről a törvényjavaslatról, mint egy próbáról, ami nem is olyan jelentős, tulajdonképpen egy szűkített formában idézi vissza a lex Pokolt, Hende államtitkár úr pedig ezt egy rendkívül jelentős, hatalmas jelentőségű törvénynek minősítette. Meg kell mondanom, nem akarok a kormánynál babérokat szerezni magamnak, de én inkább az államtitkár úrral értek egyet: ez egy nagyon jelentős beavatkozás egy olyan demokratikus alapelvbe, mint a sajtószabadság kérdése. Helyesnek tartanám, ha ezen elgondolkodnának, és ebből nem lenne hatályos törvény Magyarországon.

Köszönöm szépen.