Felszólalás adatai

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a hozzászólásomat megelőző hozzászólásokhoz képest én nem tudok ennyi pozitívumot elmondani erről a javaslatról, és már most szeretném bejelenteni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége ezt a törvényjavaslatot csak elemeiben, néhány elemét tekintve tudja támogatni, egészében nem.

Meggyőződésem szerint e törvényjavaslat mostani, ebben a formában történő előterjesztése felesleges, meggyőződésem szerint nem időszerű és részben hibás. Több mindenki is szólt már arról, az államtitkár úr is és az előttem felszólalók is, hogy milyen szabályozási koncepción ment keresztül a büntetés-végrehajtás Magyarországon. Jelenleg is, bár jelentősen megváltozott formájában, de az 1979. évi 11. számú törvényerejű rendelet van hatályban.

Ez a rendelet azóta már teljesen megváltozott az eredeti formájához képest, és ebben több állomás is igen jelentősnek bizonyult. Az egyik az volt véleményem szerint, hogy Magyarország annak idején aláírta és kihirdette az 1988. évi III. számú törvényerejű rendelettel a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni nemzetközi egyezményt. Részben ennek hatására is, és természetesen a rendszerváltásnak, a jogalkotás megváltozásának köszönhetően született meg az az 1993. évi XXXII. törvény, amelyről szintén több mindenki szólt előttem.

Én úgy gondolom, hogy az a törvény egy fontos törvény volt, akkor mindenképpen korszerű volt, természetesen indokolt volt a törvényi szintű módosítás, és számos új elemmel egészült ki az akkor hatályos jogszabály. Egyrészt - csak címszavakban inkább emlékeztetni szeretném önöket - bekerült a jogszabályba a bv-bíró határozata elleni fellebbezés, az elítélt egészen új szabályozást kapott a kötelességeit és a jogait tekintve, meghonosította a kimaradás intézményét, és a sokszor emlegetett enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásának lehetővé tételét is megfogalmazta ez a jogszabály.

A most előttünk fekvő törvényjavaslat általános indokolásának (2) bekezdése így szól: "Az eltelt idő igazolta a módosításokat, azonban az is bebizonyosodott, hogy a büntetések és az intézkedések végrehajtásának átfogó szabályozása indokolt." Én is úgy gondolom, hogy az eltelt idő valóban igazolta azt, hogy ez a törvénymódosítás helyénvaló volt, korszerű volt, és azt is el tudom fogadni - erre a kérdésre az államtitkár úr az expozéjában is kitért -, hogy indokolt lehet a módosítás.

Meggyőződésem azonban, hogy egy ilyen rövid terjedelmű módosítás, még ha egyébként viszonylag jelentős változtatásokat is eredményez, anélkül, hogy nem tesszük meg a jogszabály átfogó áttekintését, meggyőződésem szerint helytelen. Nagyon sokszor, nagyon sok esetben, a legkülönfélébb törvényjavaslatok kapcsán, mind kormánypárti, mind ellenzéki oldalról többször is elhangzott már, hogy meghatározott jogszabályoknak a fontosabb, alapvető intézményeket megfogalmazó jogszabályoknak, törvényeknek a túl gyakori és elkapkodott, esetleg többszöri, rövid terjedelmű módosítása sokkal inkább káros hatásokat vált ki, mint pozitív hatásokat. Én úgy gondolom, hogy most erről az esetről van szó.

Az előttem szóló Pokol Béla képviselő úr említett néhány olyan esetet, amelyet bírósági határozatokban olvasott, illetve az újságokban is olvashattunk, hiszen a közvélemény figyelmét valóban felkeltette néhány ügy. De meggyőződésem, hogy itt alapvetően néhány ügyről van szó, hiszen ma a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben több tízezer ember tölti szabadságvesztés büntetését (Dr. Pokol Béla közbeszól.), vagy több ezer ember tölti szabadságvesztés büntetését. Jó, mindegy, sok ezer ember, pontosan nem tudom a számot, de sok ezer ember. (Dr. Pokol Béla: Kilencezer!) Köszönöm, akkor majdnem tízezer. Azok az ügyek, amelyek most elénk kerültek, azok pedig két kézen megszámolhatók, mindazok a Bh.-s ügyek, amelyekről az előttem szóló tett említést, mindazok, amelyek bekerültek az újságokba.

Én úgy hiszem, hogy elhamarkodott dolog ilyen rövid időn belüli tapasztalatok kapcsán ennyire gyorsan reagálnia a törvényhozásnak. Nincs igazi indoka ennek. Meggyőződésem szerint a jelenleg hatályban lévő jogszabály alkalmas arra, hogy a büntetés-végrehajtás normális keretek között folyjon.

Az a körülmény, hogy ilyen visszaélések megtörténhettek, és a bv-intézet visszaélt, és minden bizonnyal súlyosan megszegte a szabályokat adott esetekben... - nem az a módja, hogy mi azonnal egy törvénymódosítással reagálunk ezekre a történésekre, hanem nyilvánvalóan az kell hogy következzen, hogy az ellenőrzést kell szigorítani, és a szabályok betartását kell hatékonyabban ellenőrizni. Utána ezen tapasztalatok alapján nyilván indokolt lehet az az átfogó módosítás, amely talán még ebben a ciklusban - ha jól értettem az államtitkár úr szavait - sorra kerülhet.

Ha ezt így gondoljuk, hogy még ebben a ciklusban elénk kerül egy, mondjuk, jelentős novella, akkor az nem lehet több mint bő két év. Tehát két éven belül törvényi szinten mindenképpen újra hozzányúlunk ehhez a törvényerejű rendelethez, és ezt módosítani fogjuk. Nem látom az indokát, nincs semmi olyan körülmény, amely azt támasztaná alá, hogy most akkor nagy ütemben, gyorsan és azonnal kell reagálni az egyébként viszonylag apróbbnak tekinthető történésekre, bár természetesen a közvélemény figyelmét ez felkelti, hiszen egy ilyen ügy felkelti.

De azok, akik ismerik a gyakorlatot, és jártak már bv-intézetben - és itt a teremben sokan vannak olyanok, akik a szakmájuknál fogva ismerik belülről a bv-intézeteket -, azok pontosan tudják, hogy hogyan működik egy ilyen intézmény, pontosan tudják, hogy mi a gyakorlat. És szerintem azt is pontosan kell hogy tudják, hogy amennyiben a szabályokat méltányosan és pontosan betartják, akkor igazából ez a módosítás most nem indokolt.

Maga a javaslat is egyébként eléggé rövid, és erről részleteiben többen is szóltak. Ugyan az általános vitáról van szó, és sem az időt nem szeretném húzni, sem pedig a vita szabályait megsérteni, de miután tényleg csak néhány szakaszból áll a javaslat, és mindenki kitért egy-két dologra, engedjék meg, hogy én is megtegyem ezt.

Ebből a három szakaszból az egyik a most hatályos jogszabály 7/A. §-át módosítja, és ez a módosítás látszólag egy nagyon egyszerű dolog: a (3) bekezdést elhagyja. Ezt a (3) bekezdést szeretném felolvasni, ha megengedik: "Az elítélt vagy a védője indítványozhatja enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazását. Ilyen esetben a büntetés-végrehajtási intézet véleményezi és továbbítja az indítványt, továbbítását csak akkor tagadhatja meg, ha azt egy éven belül változatlan tartalommal ismételten terjesztik elő." Ez a szakasz, pontosabban ez a bekezdés elmaradna.

Ha az első mondatot elolvasom, annak az első felét, az úgy szól, hogy "az elítélt vagy a védője indítványozhatja". Azaz ezt követően nem indítványozhatja, hiszen az erre vonatkozó rendelkezés kimarad. Meggyőződésem, hogy ez egy nagyon súlyos hiba. A védő a büntetőeljárás önálló alanya, önálló személyisége, a törvényben és az alkotmányban rögzített önálló jogosítványokkal rendelkezik. Semmilyen érdeksérelmet nem látok megvalósulni, hogyha ez a bekezdés megmarad.

(17.40)

Milyen érdek sérül akkor, ha egy büntetését töltő elítélt védője vagy ő maga valamilyen kedvezmény vagy bármilyen dolog iránt kérelemmel fordul a bv-intézethez, illetve a bv-bíróhoz? Ha ebben valamilyen veszély rejlik, és valaki nekem el tudja magyarázni, hogy ebben milyen veszély rejlik, azt örömmel hallgatnám! Mert azt nyilvánvalóan el tudom fogadni, hogy beadványokkal ostromolnia egy intézményt, mondjuk, nap mint nap, egy hároméves szabadságvesztését töltő elítéltnek, az enyhén szólva túlzás lenne. De a jelenleg hatályos jogszabály még erre is ad egyfajta védelmet az intézménynek.

Úgy gondolom, alapvető alkotmányos jogot sért, ha a védőt megfosztja a jogszabály attól, hogy indítványt tegyen. Ebből még semmi nem következik! Az indítványt a bv-intézetnek továbbítania kell. A bv-intézet egészen más szemszögből ítéli meg az elítélt magatartását, mint a bv-bíró. Nem véletlenül került bele és került újraszabályozásra 1993-ban a bv-bíró szerepe a bv-intézethez képest. Teljesen egyértelmű és világos dolog, hogy aki közvetlenül az elítélt környezetében van a bv-intézetben, az őr, az intézet vezetője, bárki más, a nevelőtiszt, az egészen más szemszögből látja az elítélt tevékenységét, életvitelét a bv-intézetben, mint a bv-bíró. De éppen ez a garanciális szabály kell hogy meglegyen, hogy a bv-bíró döntsön.

Egyébként az a hivatkozás, amelyről az indokolás is szól, hogy más esetekben is a bv-intézet dönt, helytelen a meggyőződésem szerint, mert itt a bv-bíró dönt, és a bv-bíróval szemben a védő indítványtételi joga nem lehet aggályos. Úgy gondolom, itt alkotmányos problémák is felvethetőek, s véleményem szerint ettől a védőt és az elítéltet megfosztani nem lehet. Ezt nagyon helytelennek tartom, az erre vonatkozó módosító javaslatot be is nyújtottam.

A másik dolog, amire szeretnék kitérni, az, hogy a javaslat szerint a feltételes szabadságra bocsátásig terjedő időbe csak azt az időt lehet beszámítani, amelyet az elítélt a szabadságvesztés foganatba vételét közvetlenül megelőzően töltött előzetes fogva tartásban - erről is szóltak már előttem tisztelt képviselőtársaim. Egyetlenegy dologra szeretnék itt kitérni, nem megismételve ezeket a körülményeket. Aki valamilyen módon már bekapcsolódott büntetőeljárásba a gyakorlat oldalán, teljesen mindegy, hogy melyik oldalon, védőként, ügyészként, bíróként - meggyőződésem szerint mindegy, hogy melyik oldalon -, annak tudnia kell, hogy az előzetes letartóztatás annak elszenvedője számára sokszor sokkal rosszabb körülményeket jelent, mint maga a fogház, a börtön, vagy néha még a fegyház végrehajtási fokozat letöltése is. Tehát meggyőződésem szerint méltánytalan dolog, hogy az előzetes letartóztatás idejét ilyen módon teljesen kivegyük ebből a körből, és egészen más megítélés alá essen. Úgy hiszem, hogy ennek megint csak nincsenek meg a megfelelő indokai.

Ha abból indulok ki, hogy Magyarországon büntetőeljárás során ma igen-igen sokan kerülnek előzetes letartóztatásba, és az előzetes letartóztatás ideje nagyrészt az első 30 nappal meg is szűnik, akkor igazából azt lehet mondani, hogy ez nem olyan nagy jelentőségű dolog, én mégis úgy gondolom, elvi jelentősége is van annak, hogy ilyen megkülönböztetést ne tegyünk. S különösen akkor ne tegyünk, ha tudjuk, hogy Magyarországon ma milyen ennek a gyakorlata. Azt hiszem, ez a gyakorlat mindenképpen azt támasztja alá, hogy a jelenleg hatályos szabályozás úgy, ahogy van, megfelelő és jó.

Tehát még egyszer azt szeretném elmondani az SZDSZ nevében, hogy nem tudjuk támogatni a törvényjavaslatot. Vannak persze olyan elemei, amelyek támogathatóak, ezekre a vita későbbi szakaszában ki fogunk térni. Lesznek olyan módosító javaslatok is, amelyeket egyrészt támogatunk, másrészt pedig mi magunk is előterjesztünk, de még egyszer kiemelném: meggyőződésem szerint nem szabad az elmúlt időszak történéseit olyan módon figyelembe venni, hogy gyors törvényhozással reagálunk rájuk, és elhamarkodott lépéseket teszünk.

Helyesebben járnánk el, ha megvárnánk azt az időintervallumot, amiről az államtitkár úr is beszélt, és ennek a nagyobb, átfogó módosításnak az előkészítéséig ehhez a törvényhez érdemben már nem nyúlnánk hozzá. Így tehát mi ezt a törvényjavaslatot támogatni nem tudjuk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)