Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend előtti felszólalások végéhez értünk. Soron következik a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előterjesztést T/3690. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/3690/1-9. számokon kapták kézhez.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Most a képviselői felszólalások következnek, a napirendi ajánlás értelmében 15-15 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Kovács Zoltán képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt követi majd Gál Zoltán képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Immár második tárgyalási napját kezdi meg az Országgyűlés a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosításáról. Abban, azt gondolom, mindannyian egyetértünk, hogy jelentős törvénymódosításról van szó, és fontos, hogy már az általános vitában minden jelentős kérdés több oldalról is megvilágításra kerüljön.

A Fidesz vezérszónoka, történeti visszatekintéssel együtt, a kormányprogram alapján ismertette a Fidesz álláspontját a törvényjavaslatról. A magam részéről szeretném az általa kifejtetteket részben megerősíteni, részben kicsit más megvilágításba helyezni. Az alapkiindulást illetően, úgy vélem, nincs közöttünk vita, tisztelt képviselőtársaim, nevezetesen, hogy a '92-ben született alaptörvényt egy átfogó reformmal egyfelől olyan állapotba kell hozni, hogy az uniós csatlakozás idejére egy hatékony kormányzati működéssel magas követelmények elé állított - nevezzük - közmenedzsment segítségével országunk a leendő nemzetközi versenyben e téren is megfelelő kondíciókkal rendelkezzen. Másfelől az ország polgárainak igényeit a közigazgatási szférában olyan felkészültségű köztisztviselői karnak kell biztosítania, amely gyorsan, de szakmailag megbízható módon készíti elő a döntéseket, a közigazgatási munkát pedig életpályának tekinti.

E követelmények kialakítása érdekében széles körű egyeztetés folyt a javaslat előkészítése során, és magát a törvény beterjesztését is komoly várakozás előzte meg. Annak, hogy a már ismertetett feltételeknek megfelelő köztisztviselői kar jöjjön létre, átfogó és nagy jelentőségű módosítással lehet csak eleget tenni. Ezért vált szükségessé az eddigi szabályozás több ponton történő lényeges megváltoztatása, valamint újabb jogintézmények bevezetése. A törvényjavaslat sok tekintetben még az előzetes várakozásokon is túlmutat, elsősorban az anyagi megbecsülést illetően, de úgy gondolom, az erkölcsi elismerésben is.

Ma sajnos a kialakult piacgazdasági viszonyok között a köztisztviselők munkája az imént említett mindkét vonatkozásban leértékelődött. Ma elegánsabb dolog a gazdaságban állást vállalni; nemcsak jobban fizetett, hanem társadalmi közfelfogás szerint jobban megbecsült egy közepes gazdasági pozíciót betölteni a magángazdaságban, mint egy magasabb pozíciót az államigazgatásban. Ezért szükséges a törvény módosítása, hogy ez a tendencia megálljon, megforduljon. Igaz, hogy ezzel egyidejűleg szükséges a követelmények növelése és szigorítása is. Így az eddiginél még inkább számon kérhető mind mennyiségileg, mind minőségileg egyaránt a munkateljesítmény, a szakszerűség, a megfelelő magatartás, a hatékonyság.

Rátérve a téma eddigi tárgyalása során leginkább a viták kereszttüzében álló témakörökre, elsőként a főtisztviselői és központi tisztikarral kapcsolatos kérdéskörről szólnék. Ennek bevezetésével egy teljesen újszerű jogintézménnyel bővülne a rendszer. Igaz, hogy ez csak nálunk újszerű jogintézmény, mert az OECD és az európai uniós tagállamok gyakorlatában már régóta kialakult. Ezért nálunk is szükséges egy kis létszámú, ám szakmai felkészültsége révén közigazgatási és társadalmi, gazdasági kérdésekben széleskörűen tájékozott, hosszú távon is gondolkodó, adott esetben tárcaérdekeken felülemelkedő, az egyközpontú kormányzati akaratérvényesítést szolgáló közigazgatási csapat kialakítása. E kitüntetett szerepkörük miatt kiválasztásuk, bérezésük, mozgathatóságuk az általános eltérő szabályok szerint kell hogy történjék. Nem vitás, hogy létrehozása elemi érdekünk azért, hogy az európai uniós csatlakozásunkkor kialakuló versenyhelyzetben ne kerüljünk hátrányba.

Az ellenzéki félelmekről pedig annyit, hogy magas színvonalú szakmaiság igénye fogalmazódik meg velük szemben, nem a politikai lojalitás kívánalma. A rendelkezési állományba kerülés pedig, ha szabad ezt a kifejezést használni, nem bebetonozásukat jelenti, hanem a szakmai elit stabilitását. Egyetlen közigazgatás sem engedheti meg magának, hogy a kiképzett, komoly felkészültséggel rendelkező szakmai elitet négyévente lecseréljék. A miniszterelnök szerepe a főtisztviselők kinevezésében pedig nem példa nélküli. Több országban, ahol már korábban bevezették ezt a jogintézményt, hasonló szerepköre van.

(9.30)

Kiválasztásuk a törvényben megjelenített pályázat útján történik köztisztviselők közül, de a javaslat lehetőséget ad a kintről történő bekerülésre is. A pályázat a hatályosnál sokkal részletesebben fogalmazza meg az eljárás szabályait, a kötelező tartalmi elemeket.

A másik vitatott kérdés a személyi hatály kérdése. Véleményem szerint helyes az az álláspont, mely szerint köztisztviselőnek csak az minősüljön, aki közhatalmi funkciót lát el. A fejlett közigazgatású államokban ez általános tendencia.

A köztisztviselői minőséget ugyanis két tényező határozza meg: a munkáltató szervezeti jellege, valamint az ellátandó feladat közhatalmi sajátossága. A fent nevezettek körében ez utóbbi nem áll fenn, ezért az a javaslat, hogy a munka törvénykönyve hatálya alá tartozzanak, helyes megoldás, mert az eddiginél rugalmasabb szabályok fogják rendezni ezeknek a személyeknek a jogállását, s egyben a korábbi törvényből adódó kötöttségeik is csökkennek. Viszont továbbra is fenntartandóak a közhatalmi munkahelyből adódó speciális szabályok, így a titoktartási nyilatkozat, az alapvizsga-kötelezettség.

A munkaszerződéssel személyre szabottan történő jogviszony létesítése kerül előtérbe, azzal, hogy a nevezetteknél az eddig megszerzett jogosítványok nem csorbulhatnak. Átgondolandóak továbbá a helyzetükből adódó egyéb speciális esetek is. Egy példát mondanék: például a köztisztviselői napon mi történik a foglalkoztatottságukkal, hiszen ez munkaszüneti nap lesz?

Tisztelt Országgyűlés! A legtöbb kifogás talán a vagyonnyilatkozattal kapcsolatban merült fel. Már vita volt az érintettek számának a meghatározása során is; nyilvánvaló, hogy az ellenzék által megjelölt 300-400 ezres szám rendkívül eltúlzott; a mintegy 40-45 ezer köztisztviselő és a 4 ezer rendvédelmi alkalmazott esetén is mintegy 150-180 ezer személyről beszélhetünk - igaz, ez sem alacsony szám.

E javaslattal kapcsolatban szeretném leszögezni, hogy a köztisztviselők túlnyomó többsége rendkívül becsületes, tisztességes munkát végez és tisztességes életet él. A vagyonnyilatkozat nem az ő ellenükre történne, hanem értük lesz, azokért, akik tiszta lelkiismerettel végzik közszolgálati munkájukat. Való igaz, hogy a vagyonnyilatkozat nem csodafegyver a korrupció elleni harcban, csupán annak egyik eszköze, de ez irányban mindenképpen az első komoly lépés. Továbbá jelentős társadalmi igény is van arra, hogy a törvénymódosítással érintett személyi kör vagyoni viszonyai, esetleges vagyongyarapodása átlátható legyen. Tehát nem öncélú a jogintézmény bevezetése. A Fidesz vezérszónoka ismertette azokat az adatokat, amelyek az OECD tagországainál a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatosak; ezekről nem kívánok szólni, viszont a főbb elveket azért én is szeretném rögzíteni.

A tagországok rendkívül szigorú bevallási követelményeket támasztanak a köztisztviselők vezetői állománya esetében, többségében megkövetelik a vagyonról és a pénzügyi helyzetről történő információadást. Az információt belső használatra biztosítják és titkosan kezelik. Többségében már a közszolgálatba történő belépésnél kérik ezt.

Mint említettem, a köztisztviselők túlnyomó többsége tisztességes, becsületes, úgy gondolom, így nincs mitől tartaniuk a nyilatkozattételi kötelezettség miatt. A nyilatkozattétel egyébként beosztástól függ, és 1-5 év között váltakozik a gyakorisága. Figyelemmel kell lennünk azonban arra, akár módosító indítványokkal is, hogy az áthelyezéskor történő bevallási kötelezettséget alaposabban kell szabályozni, hiszen kijátszható a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség is.

Az ellenőrzésükkel kapcsolatosan is ellenvetések merültek fel a közszolgálati ellenőrzési hivatal tervezett létrehozása kapcsán. Tény, hogy nagyszámú nyilatkozat kezelése válik szükségessé, az azonban nem várható el a köztisztviselő munkáltatójától, ha indokolatlan vagyongyarapodás gyanúja merül fel, hogy "nyomozásba" is kezdjen. A probléma észlelése elvárható, de az eljárás lefolytatását egy független szervezetre kell bízni. Ezáltal kiküszöbölhető az is, hogy a munkáltató olyan ismeretek birtokába juthasson, amely a munkavállaló és közte szükségszerűen fennálló egyenlőtlenséget fokozza. A vagyonnyilatkozat a jelentős anyagi megbecsüléssel együtt elősegítheti, hogy minél kevesebb köztisztviselő inogjon meg egy-egy korrupciós ajánlat esetén.

Végül szeretnék néhány gondolatot felvetni az önkormányzati köztisztviselőkkel kapcsolatosan. Ami igaz nemzetközi viszonylatban a központi államigazgatási szervekre, az igaz helyben a települési viszonyokra is. Itt is szükséges a helyi közigazgatási vezetői kar kialakítása, megtartása, hiszen itt is érvényesül a versenyszféra elszívó hatása, és itt is előfordulhatnak sajnos korrupciós kísérletek. Ezért szükséges a helyi közigazgatási elit hasonló helyzetbe hozása, mint a központié, méghozzá normatív szabályokkal, az adható kategória helyett, hogy adott esetben a juttatások mértéke ne függjön a képviselő-testülettől.

Az is helyes törekvés, hogy az életpályán való elinduláshoz a javaslat már kezdetben megteremti a nagyobb anyagi megbecsülést, hiszen az átlagos mértéken túl preferálja a pályára kerülési időszakot. A diplomások körében is megszűnik az illetményrendszer kontraszelektáló hatása. A legaktívabb korosztálynak, a 30-40 éves korosztálynak, valamint a pályaút végén lévőknek nagyobb mértékű illetménynövekedést is biztosít - ez is helyes irány, helyes elv. Ezzel, mondhatni, megszűnik a régi szabályozás úgynevezett nyomott előmeneteli rendszere.

Fontos, hogy az úgynevezett egyéb juttatások köre törvényileg szabályozottá válik. A tervezet elismeri a jegyzők igazgatási kulcsszerepét, és ennek megfelelően emeli az illetményüket. A címzetes főjegyzői cím pedig nemcsak erkölcsi, hanem jelentős anyagi elismerés is. Természetesen a juttatások növekedése következtében elvárható a szakmai követelményrendszernek történő megfelelés és a rendszeres képzés.

Tisztelt Országgyűlés! Úgy érzem, az imént említett előremutató elvek mellett az egész törvényjavaslat egyik slágertémája az önkormányzati illetményalap államiéhoz igazítása. Amikor egységesítésről beszélünk e tekintetben, akkor talán meg kellene szüntetni az önkormányzatoknál az illetményalaptól való 10 százalékos mértékben lefelé történő eltérést. Információim szerint ez ma mindössze 28 önkormányzatot érint, s az 1 ezreléket el nem érő viszonyok törvényi szabályozására, úgy gondolom, nincs szükség.

Nézzük a felfelé való eltérés megszüntetését! Támogatandó a törvényjavaslatban az egységes teljesítményelv, azaz ne azért legyen jobban fizetett egy önkormányzati tisztviselő, mert a munkáltatója más munkáltatónál jobb anyagi helyzetben van, hanem azért, mert jobban dolgozik. Mit jelent ez a kistelepüléseknél és a hátrányos helyzetű önkormányzatoknál? Ebben előrelépés várható, de úgy gondolom, ez az érintett körnek csak kisebbik része. A növekedés egyébként ott lesz majd érzékelhető, ahol kevésbé érvényesül a versenyszféra elszívó hatása. A nagyobb településeken, városokban viszont az illetmények gyakorlatilag évekre történő "befagyasztását" fogja jelenteni ez az új rendszer. Így, aki eddig még megtartható volt ezen a pályán, lehet, hogy más után néz az elkövetkezendőkben. Ezért feltétlenül szükséges a javaslatban a 100. §-ban foglalt, rendkívül bonyolult rendelkezések helyett a majdan valóban egységessé váló javadalmazásig olyan átmeneti felzárkóztató szabályok megalkotása, ami ezt a veszélyt kiküszöbölné. Ellenkező esetben már a hatálybalépés előtt jelentős személyi illetmények megállapítására kerül sor, és a gazdagabb önkormányzatoknál megjelenik a normatív jutalomfizetés és a teljesítmény nélküli tömeges pozitív minősítés korszaka; emlékezzünk csak a pedagógusoknál az F-kategória korszakára! A megoldás, úgy gondolom, az alanyi jogon meghatározott ideig járó illetménykiegészítés lenne, amely illeszkedne a javaslat rendszerébe, és normatív módon küszöbölné ki az átmeneti felzárkóztató időszakot.

A javításra váró szabályok közül néhány csak felsorolásszerűen: a jegyzőkkel, a körzetközponti jegyzőkkel, az egységes munkaidő bevezetésével kapcsolatos szabályok, figyelemmel adott esetben az egyes önkormányzatok sajátosságaira is, de úgy gondolom, ez majd a részletes vita témája lesz.

Tisztelt Országgyűlés! Összességében elmondható, hogy egy reform értékű törvénymódosítási javaslat van előttünk, amelynek az elfogadásával többségében javul a köztisztviselők megbecsülése, remélhetőleg növekszik a pálya presztízse, a köztisztviselői pálya iránti elkötelezettség. Ezáltal még jobb hivatalnoki karral, az állampolgárok közigazgatási igényének még jobb kiszolgálására kerülhet sor.

Ezzel, képviselőtársaim, tisztelettel javaslom módosításokkal elfogadásra a törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

(9.40)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr felszólalását. Hozzászólásra következik Gál Zoltán képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Tóth Imre képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A kormány által beterjesztett, valóban nagy terjedelmű módosítás, úgy gondolom, alkalmat ad arra, hogy kilenc év távlatából tekintsük át, miként alakult a magyar köztisztviselők több mint százezres rétegének helyzete a társadalomban, hogyan érvényesültek azok a célkitűzések, amelyeket a '92-es törvény vitájában tulajdonképpen minden párt itt az Országgyűlésben egyformán hangoztatott.

Véleményem szerint a helyzet az, hogy már az 1992. évi XXIII. törvény rendelkezései sem mutatnak egyértelmű szabályokat az alapvető cél, nevezetesen egy stabil közigazgatás és köztisztviselői kar kialakítása tekintetében, ez a javaslat pedig, tisztelt Országgyűlés, minden retorikai játéka ellenére nem változtat ezen a helyzeten, sőt olyan elemeket visz be a rendszerbe, ami nemhogy erősítené, hanem inkább távolítja a stabil köztisztviselői réteg kialakításának lehetőségét. Ugyanez - változtatva a változtatandókat - igaz az úgynevezett szolgálati törvény hatálya alá kerülő rétegnél is.

Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Párt 1992-től folyamatosan egy stabil közigazgatási rendszer és egy stabil köztisztviselői kar kialakításának híve. Miért tartjuk ezt, vagyis a stabilitást a köztisztviselők és a rájuk vonatkozó jogi szabályozás alfájának és ómegájának?

1. Mindenekelőtt azért, mert megítélésünk szerint ez van összhangban azzal a társadalmi szereppel és funkcióval, amit az állam a rendszerváltozásban játszott, és amit az ország további modernizációja érdekében a későbbiekben is játszania kell. Ezt a szerepet, ezt a funkciót nem tudja az állam betölteni egy szakszerű, és hangsúlyozom még egyszer, állandó, stabil köztisztviselői réteg nélkül.

2. Csak stabil, állandó közszolgálattól és köztisztviselőtől várható el a szükséges mértékű politikai lojalitás.

3. Ami ennek a másik oldala: csak stabil köztisztviselőben lehet tartás a törvényellenes politikai célokkal szemben fellépni. Más szavakkal: csak stabil, magát biztosnak érző köztisztviselőtől várható el pártsemleges és pártatlan magatartás.

4. Csak stabil közszolgálat biztosíthatja a korrupciómentességet. Könnyű belátni, hogy ha valakit vagy valakinek a munkahelyét a változó hatalmasságok puszta zsákmánynak tekintik, ami híveiknek jár, akkor az is a zsákmányszerzésre törekszik, aki éppen a köz nevében valamilyen mértékű hatalmat gyakorol. Ha valahol fellelhetjük a korrupció forrását a közigazgatásban, akkor ezt a bizonytalan helyzetben lévő köztisztviselőben kell megtalálni, és ezen semmiféle vagyonnyilatkozat, ráolvasás vagy fenyegetés sem változtathat.

5. Csak stabil, magát nem bizonytalan helyzetben érző köztisztviselőtől várhatjuk el, hogy képes azt a - nevezzük úgy - védelmi funkciót betölteni, ami azt jelenti, hogy képes a haszonelvű gazdasággal szemben a köz érdekét a társadalom különböző területén érvényesíteni, egyensúlyt teremtve a közérdek és a magángazdaság érdekei között. Ennek jelentősége, azt hiszem, a korrupciót illetően ugyancsak rendkívüli, hiszen pontosan ez az összeütközés, amely a haszonelvű gazdaság és a közérdek között gyakran előfordul, itt jelennek meg azok a beavatkozási és ráhatási lehetőségek, amit a gazdaság a maga logikája szerint megpróbál az állammal és a köztisztviselőkkel szemben érvényesíteni.

6. Csak stabil közszolgálat lesz versenyképes az európai integrációban, hiszen az Európai Unió nem egyszerűen csak egyesülő gazdasági tér, hanem joggal fogalmazhatunk úgy is, hogy egységes igazgatási tér is, hatalmas bürokráciával, annak minden előnyével és hátrányával. Ha a magyar közigazgatás nem tud ebben a bonyolult mechanizmusban pozíciót fogni, eligazodni, állandó kapcsolatokat kiépíteni, ennek az ország fogja a kárát látni, mint ahogy a csatlakozási tárgyalások során erre már volt példa.

7. Végezetül: csak stabil közigazgatás és köztisztviselők képesek mintegy visszaadni az állampolgároknak azt a társadalmi befektetést, amibe képzésük, továbbképzésük kerül.

Tisztelt Országgyűlés! Ezek alapján a Szocialista Párt tehát, még egyszer hangsúlyozom, döntő, alapvető fontosságú tényezőnek tekinti mind a jogi szabályozást, mind a politikai gyakorlatot tekintve, hogy milyen a köztisztviselői réteg stabilitása. Meg kell mondani, hogy az elmúlt kilenc esztendő politikai gyakorlata nem ellensúlyozta a '92-es törvény felemás rendelkezéseit, a politikai gyakorlat nemhogy megpróbálta volna áthidalni a törvény hiányosságait, hanem tovább fokozta a bizonytalanságot. Nem sikerült egy stabil köztisztviselői réteget kialakítani, amely valóban életpályának tekinti a munkáját. E tekintetben a jelenlegi kormány minden korábbi kormányt felülmúlva rúgta szét a stabil és szakszerű közigazgatás esélyét. Meg kell őszintén mondani, hogy saját érdekeit sem ismerte fel e tekintetben a kormány, mert a kormányzat teljesítményén ez a magatartás meg is látszik.

A legnagyobb kárt azonban véleményem szerint azzal okozta és okozza a kormány, hogy lassan leszoktatja a köztisztviselőket a törvény feltétlen tiszteletéről. Nehezen várható el ugyanis, hogy a közügyeket pártpolitika-semlegesen, törvényesen tevékenykedő, pártatlan köztisztviselők intézzék, ha főnökeiktől ezzel ellentétes utasításokat kapnak, vagy ha ez ellen szót emelnek, akkor azonnal kirúgják őket, vagy ha azt látják, hogy a kormány maga is gátlástalanul lép át alkotmányos szabályokon és szokásokon, fütyül a bírósági döntésekre. Egyébként árulkodó, hogy a módosító javaslat preambulumában nem szerepel a '92-es törvény preambulumában előforduló pártsemlegesség és pártatlanság, és a köztisztviselői eskü szövegéből pedig kikerül az a szó, hogy "kizárólag", vagyis az, hogy a köztisztviselő a feladatát kizárólag a jogszabályoknak megfelelően kell hogy teljesítse.

Félreértés ne essék, mi nem a politikától abszolút független, valamiféle autonóm bürokrácia kialakulása érdekében szólunk. Amikor a közigazgatási apparátusok stabilizálásáról beszélünk, nem erre gondolunk, hanem arra, hogy a legitim, a választók bizalmát bíró politika elsősorban a törvények útján és önmérsékletet tanúsítva, garanciák biztosításával, valódi életpályát kínál a köztisztviselői karnak, amely viszont a törvények következetes betartásával biztosítja a politikai akarat végrehajtását, és mintegy hozzáteszi ehhez jog- és szakismeretét. Ehhez hozzátartozik az is, hogy egy ilyen köztisztviselői karban minden ezzel ellentétes magatartás összeférhetetlen és erkölcstelen. Mindezek egyszerre követelnek jogilag nem vagy nehezen megragadható, de mégis nagyon jelentős magatartás-változást a politikától, és nagyon pontos jogi szabályozási keretek kialakítását.

A jobboldali kormány '98 nyarán egyfajta új étoszról beszélt, amelyből mára nemhogy új közigazgatási étosz nem lett, hanem helyette egyfajta klánetika érvényesül.

(9.50)

Tisztelt Országgyűlés! Ha tehát ebből a szempontból nézzük végig a módosítás tartalmát, meg kell mondani, hogy lényegében alapvetően ez az új szabályozás sem biztosítja azt, hogy valóban stabil közigazgatás és köztisztviselői kar alakuljon ki. Továbbra is nyitva hagyja az alapkérdést, nevezetesen azt, hogy milyen modell felé mozdul el a magyar köztisztviselőkre vonatkozó jogi szabályozás, követi-e a kontinentális Európában honos megoldásokat, vagy pedig marad ez a cseppfolyós, a politikai akaratnak kiszolgáltatott helyzet, és meg kell mondani, hogy a jelenlegi szabályozás nemhogy változtatna ezen, hanem, finoman szólva, tovább cseppfolyósítja.

Mi bizonyítja ezt? Egyrészt változatlanul nincs a törvényben világos szabály arra nézve, hogy hol húzódik a köztisztviselői karon belül a politikai és a nem politikai státus. Nyilvánvalóan más magatartás kívánatos a politikai beosztásoknál és más a nem politikai beosztásoknál. A sokat emlegetett életpálya megteremtése a törvényből következően a jelenlegihez képest egyetlenegy új garanciális szabállyal nem bővül; hacsak azt nem tekintjük garanciális szabálynak, hogy e bizonyos klánethosz jegyében a politikai kiválasztottak külön juttatásban részesülhetnek.

Ami a vagyonnyilatkozatot illeti, megítélésem szerint jelenlegi formájában nem más, mint az adófizetők pénzének elpocsékolása. A sokat emlegetett teljesítményértékelés, mivel a közigazgatási munka mérésének, a teljesítmény személyre szóló egyedi megállapításának nincsenek meg az egzakt és objektív szabályai, félő, hogy gyakorlatilag az apparátus további kiszolgáltatottságát növelő eszközzé válik.

A főtisztviselői kar és a központi tisztikar a javasolt formájában - hangsúlyozom: a javasolt formájában - egyértelműen a már említett klánethosz jegyében fogalmazódott meg, és jelenlegi rendszerében tulajdonképpen mandarinok és pretoriánus gárda kialakítására szolgálhat.

Tisztelt Országgyűlés! Ebben a helyzetben véleményünk szerint és - hangsúlyozom ezt is - lehetőségeink szerint mi a következőket tartanánk fontosnak, és ilyen értelmű módosító javaslatokkal próbáljuk azt a célt elérni, amiről az előbb beszéltem, vagyis hogy valóban stabil közigazgatás és köztisztviselői kar jöjjön létre, s az itt dolgozóknak valóban életpályája legyen ez a tevékenység.

Mi szükséges ehhez? Először is a felmondási okok szűkítése. Másodszor: a pályázati rendszert általánossá kell tenni végre ebben az országban. Ha első lépcsőben nem is az egész köztisztviselői karra, de a központi köztisztviselőkre feltétlenül be kellene vezetni.

Világos határvonalakat kell húzni a politikai és a szakmai beosztások között, és - hangsúlyozom - a nem politikai vezetői beosztásokban olyan megoldást kell találni, ami lehetetlenné teszi azt a szabályt, ami jelenleg is van, s amit a törvény fenntartani javasol, hogy indokolás nélkül fel lehet mondani a vezetői beosztásokban.

A vagyonnyilatkozati kötelezettséget ésszerűen korlátozni kellene, és valóban csak a döntésre jogosult és befolyásos köztisztviselőknél kellene előírni.

A főtisztviselő és a központi tisztikar létrehozásának jelenlegi szabályozása - mint említettem - így elfogadhatatlan. Elképzelhető egy olyan rendszer, amely szigorú pályázat alapján, versenyvizsga alapján és a köztisztviselői körből emeli ki azokat a személyeket, akiket különleges megbízással akarnak ők ellátni. Így érdemes lenne gondolkozni, de ebben a formájában jogi képtelenségek sokasága van megfogalmazva a törvényben, egymással ellentmondó szabályok sokasága. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Szeretném végezetül hangsúlyozni, tisztelt Országgyűlés, hogy az egyik leglényegesebb benne, hogy magában a törvényben - és erről már több szó esett, a vezérszónokunk is elmondta - kell garantálni a köztisztviselők bérének a nemzeti jövedelemmel és inflációval arányos növelését, mindenfajta megállapodás a szakszervezetekkel ehhez képest gyengébb eszköz. (Az elnök ismételten jelzi az idő leteltét.) Ha a törvény ezt nem garantálja, akkor félő, hogy a jelenlegi helyzethez képest semmi nem fog változni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy 15 perces az időkeret, amelyben szólhatnak. Tóth Imre képviselő úr következik, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából; őt követi majd Hack Péter képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

TÓTH IMRE (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés 2001. február 14-ei ülésnapján kezdte meg a belügyminiszter úr által előkészített és a kormány által az Országgyűléshez benyújtott, a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat általános vitáját.

Mindannyian tudjuk, hogy a rendszerváltást követően sajátos magyar megoldás alakult ki a közszolgálatban dolgozók jogállásának a szabályozásában, amikor az eddigi egységes szabályozást a differenciált szabályozás váltotta fel. Igazán a szabályozás, úgy gondolom, nemcsak számomra, hanem mások számára is kiemelt jelentőségűnek minősíthető új és módosított elemekkel rendelkezik, és én ezekkel kívánok foglalkozni; tételesen: a vagyonnyilatkozat kérdése, a főtisztviselői kar, a teljesítményértékelés, a munkaidő meghatározása és az etikai norma, az érdekegyeztetés új formái és talán a szakvizsga témaköre.

Magam több polgármesterrel, jegyzővel, közigazgatási hivatalvezetővel konzultáltam és természetesen a legfontosabb szereplővel: a köztisztviselők egy jelentős körével, akikre vonatkoztak az eddigi szabályozások, s ez is rájuk kíván vonatkozni.

Tételesen a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségre vonatkozó javaslat részletekbe menő elemzése előtt a belügyminiszter úr expozéjában két fontos mondat hangzott el. Nevezetesen: "Az 1990-es évek elején a köztisztviselői törvény megalkotása először reményt, majd újabb nemkívánatos elvándorlást okozott. Néhány területen, mint például a bírók, ügyészek körében, ugyan jelentős javulás volt tapasztalható, mind társadalmi, mind anyagi megbecsülésük növekedett, azonban a közigazgatás többi területén dolgozók ebből nem részesülhettek. Erre még negatív hatást gyakorolt a felgyorsuló gazdasági élet." - és így tovább. Nézzük a belügyminiszter úr másik mondatát: "Fontosnak tekintjük a jövedelmek átláthatóságát a korrupció megelőzése érdekében, ezért a törvényjavaslat a köztisztviselői kar jelentős részére és a velük egy háztartásban élő hozzátartozóira vonatkozóan bevezeti a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget. Ha ezt megtagadják, akkor az a köztisztviselő foglalkoztatási jogviszonyának megszűnését fogja eredményezni."

Mit jelent a két mondat egymás mellett? A szabályozás pillanatában létezik egyrészt a közigazgatáson belül elkülönült szabályozás alá eső, a többihez képest rosszul finanszírozott, a fent említett elszívó hatásnak és sok más egyéb tényező negatív hatásának kitett köztisztviselői állomány, amelynek jelentős részét ilyen állapotban kívánja a jogalkotó vagyonnyilatkozat tételére kötelezni. Ez első megközelítésben generálja a közhangulatot abba az irányba, hogy a köztisztviselők körében súlyos korrupciós esetek fordultak és fordulnak elő. Persze, tudjuk, és magam is tudom, hogy ez nem felel meg a valóságnak. Ténykérdés, hogy a korrupció jelen van a társadalomban, de nem a köztisztviselőkre lehatároltan létezik. Számolnunk kell azzal, hogy az ilyen kiterjesztett körben kötelezővé tenni igazán csak rendkívül adminisztratív tehernövekedést eredményezhet, valószínűsíthetően csekély eredménnyel, hiszen már a több százezer adat folyamatos ellenőrzése is kétséges a vagyonnyilatkozattal összefüggésben.

Továbbá szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy ismételten össze kellene vetni a törvényjavaslat idevonatkozó részét az Alkotmánybíróság 21/1993. (IV. 2.) számú AB-határozatában foglaltakkal annak érdekében, hogy a szabályozás és az ebben foglaltak összhangja maradéktalanul biztosított és biztosítható legyen.

(10.00)

Amennyiben a tisztelt Ház e szabályok bevezetése mellett dönt, megfontolandó lenne a kötelezettséget csak abban a személyi körben előírni, amelynél reálisan feltételezhető a kimutatható értékű korrupciós gazdagodás esetleges lehetősége. Nézzünk ebből az alanyi körből néhányat: például az első számú vezető, a gazdasági vezető, a hatósági döntésre jogosított, illetve a közbeszerezési eljárásban döntési joggal rendelkező köztisztviselő. Célszerűségi szempontból megfontolandónak tartom a vagyonnyilatkozat tételére kötelezhetők körének teljes felülvizsgálatát olyan irányban, hogy az vagy csak a köztisztviselőkre vonatkozzon, vagy - az európai normákon is túlmenően - a Ptk.-ban meghatározott rokoni körre is kiterjedjen. Véleményem azonban az, hogy mindez felesleges súrlódást és feszültséget okoz a hozzátartozók körében, és bonyolult, nehezen érthető és megélhető emberi helyzeteket eredményezhet.

Megfontolandó a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség jelenlegi szabályozásának a véglegesítése abból a szempontból is, hogy az összeg feletti rendelkezési jog és a bevallások évek szerinti időpontja tükrözi-e valójában a tervezett szabályok helyességét. Szeretném továbbá felhívni a tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra is, hogy az adó- és a pénzügyi hivatal rendelkezésére áll mindaz a törvényi, személyi és tárgyi eszköz, amely a korrupció legkisebb gyanújának a felmerülésekor a szükséges ellenőrzések megtételére jogosult, illetve kötelezett. Tehát most is élhetünk ezen eszközrendszer igen nagy részével.

A törvényjavaslat új eleme a köztisztviselők körén belül a kiemelt főtisztviselői kar tagjaira vonatkozó speciális rendelkezések megalkotása. Létrehozásának fő indoka deklaráltan a közszolgálati rendszeren belül az államigazgatás hatékonyságának a javítása, az egyközpontú kormányzati akaratérvényesítés elősegítése. Ez természetesen érthető. Célja továbbá egy kis létszámú, ütőképes szakmai elit megteremtése, amely a napi feladatmegoldó tevékenységén keresztül eredményesen segíti az összkormányzati munkát.

A kar tagjait kormányzati főtisztviselővé a miniszterelnök nevezi ki. Az én problémafelvetésem ehhez a ponthoz kötődik. Nagyon röviden, és csak elméleti oldalról közelítve, a kérdés a következő: az alkotmány értelmében a végrehajtó hatalmat a kormány gyakorolja, amelynek tagjai a miniszterelnök és a miniszterek. A miniszterek teljes felelősséget viselnek ágazatuk irányításáért. Szervezetileg ebbe a rendszerbe hogyan illeszthető be a főtisztviselői kar? Mennyire érinti a miniszter döntési szabadságát és viselt felelősségét? Milyen jogállással, milyen mélységig és terjedelemben lesz jogosult egy főtisztviselő az ágazatért felelős miniszterrel szemben vagy mellette fellépni, vagy vele egyet nem érteni? Mindezeken túl kérdés az is: hogy lehet a köztisztviselői rendszerben addig jelen nem lévő, azt nem ismerő külső pályázótól mindazon követelményeknek történő megfelelést elvárni, amit a törvényjavaslat feltételként fogalmaz meg? Mindezek természetesen csak kérdések, amelyeken megítélésem szerint egy kissé érdemes lenne elgondolkozni a végső döntés meghozatalát megelőzően.

Néhány mondattal szeretnék kitérni a köztisztviselői teljesítmények értékelésére, minősítésére és valós mérhetőségére. A törvényjavaslatba általános szabályként került beépítésre a köztisztviselő munkateljesítményének írásban, előre meghatározott teljesítménykövetelmények alapján, a munkáltatói jogkör gyakorlója által évente történő értékelése, amely a helyi önkormányzat esetében a jegyző, a főjegyző feladataként jelenik meg. Az esetleges hibás vagy valótlan ténymegállapítás esetén jogvita kezdeményezhető.

A gyakorlatból nyilvánvalóan tudott, hogy a közigazgatásban a munka mérése annak sajátosságaiból következően nagyon nehéz, illetve bizonyos beosztásokban szinte lehetetlen. Nem vagy nehezen határozhatóak meg azok a szempontok, amelyek alapján valósak lennének vagy valósan mérhetők lennének a köztisztviselői teljesítmények. A személyre szóló teljesítménykövetelmények évenként és minden köztisztviselőre kiterjedő meghatározása jellemzően sablonhoz vezet, és ezért szükségtelen. Léteznek persze olyan munkakörök, amelyekben az alapkövetelményeken túl az ellátandó feladat jellege miatt speciális követelmények nem vagy csak erőltetetten határozhatók meg, például anyakönyvvezető, népesség-nyilvántartó, pénztáros, könyvelő, hagyatéki ügyintéző s a többi. A munka mérése, értékelése a minősítések keretében eddig is megtörtént, a napi munkavégzéshez kapcsolódó értékelés pedig az illetmény megállapításánál, a jutalom, a céljutalom odaítélésénél szolgált és szolgálhat alapként.

A világos, egyértelmű, konkrét követelményrendszer hiánya formálissá teszi vagy teheti a munkáltatói jogkör gyakorlója részéről az értékelést, felesleges adminisztrációs kötelezettséget eredményez, és a vezetőt érdemi munkától vonhatja el. A kifogás nem a többletmunkával szemben fogalmazható meg, hanem annak feltételezhető feleslegessége okán. Aggályosnak tűnik a jegyző helyzete abból a szempontból, hogy az ő esetében a teljesítménykövetelmény meghatározása és értékelése a törvényjavaslat szerint a képviselő-testület hatáskörét képezné. Tekintettel arra, hogy a jegyző számtalan esetben kénytelen ütközni a testülettel, kétséges, hogy a testület objektív módon állapítja meg vele szemben a követelményeket és értékeli teljesítményét. Ezt az ellentmondást valószínűsíthetően a közszolgálati jogvita kezdeményezésének a lehetősége nem tudja feloldani, ezért célszerűbb lenne annak megállapítását és értékelését a polgármester munkáltatói jogkörébe utalni.

A munkaidő egységes szabályozását tartalmazó rendelkezéssel kapcsolatban szükségesnek tartom megemlíteni, hogy az önkormányzati törvény értelmében a polgármesteri hivatal ügyfélfogadási rendjének a meghatározása a képviselő-testület hatáskörébe tartozik jelenleg. Amennyiben a munkaidő kezdete és vége törvényben nyer meghatározást, a kérdés az, hogy az ügyfélfogadási idő csak ezen belül határozható meg. Úgy ítélem meg, hogy e szabály nincs tekintettel az egyes településeken már eddig kialakult és bevált gyakorlatra, a város és vidék eltérő életvitelére. Kérdezem tehát, hogy milyen érdeket sértene, ha maradna az eddigi megengedő helyi szabályozás? Célszerű lenne a jelenlegi szabályozás helyett azt meghatározni, hogy például a heti 40 órás munkaidőn belül mennyi az a minimum, amelyet ügyfélfogadási időként kell betartani a hivataloknál. Gondoljunk az eltérő településméretekre, az életmódkülönbségre, az eljáró dolgozók körére, a településre való visszatérés dimenzióira, és ennek tükrében érthetővé válik az imént fölvázolt gondolat.

A köztisztviselői díjazás több szempontból is vizsgálható. Általánosságban a legritkább irritáló tényhelyzet az, hogy a külön szabályozás alá tartozó, de közszolgálatokat ellátók között miért fordulhat elő, hogy az önkormányzatnál jogi előadóként jogi szakvizsgával rendelkező dolgozó köztisztviselő 183 600 forint illetménnyel megy nyugdíjba, míg ugyanolyan végzettséggel rendelkező kezdő bíró kötelező illetménye ezt meghaladja. Vizsgálható a rendszer az időszerűség szempontjából is, nevezetesen onnan, hogy bár korszakos jelentőségű volt, mégis késett a '92. évi szabályozás szerinti új bérrendszer bevezetése, és most miért találja a jogalkotó a tervezett feltételek és kötelezettségek hatálybalépésétől elszakíthatóan, több éven át tartóan bevezethetőnek az új szabályozást. A '95. évi bérrendszer bevezetésekor a köztisztviselői illetményalap 15 ezer forint volt, a minimálbér ugyanakkor 16 500 forint volt; míg jelenleg az illetményalap 30 600 forint, a minimálbér pedig 40 ezer forint.

A köztisztviselői bérrendszer tehát folyamatosan veszített vásárlóértékéből, nem követte a kereseti arányokat, az új szorzószámok megállapítása ugyan kedvező, de nem lehet megtévesztő. Mindenképpen figyelemmel kell lenni arra, hogy az infláció következtében lemaradás történt, továbbá az új szorzószámok bevezetése késleltetetten történik, márpedig erre az időtartamra is figyelembe kell vennünk az inflációs tényezőt.

A jubileumi jutalommal összefüggésben: mindenképp elgondolkodtató, hogy a 35. évet kizárjuk-e az értékelhetőség szempontjai közül. Aki ilyen munkaterületen ennyi időt végigdolgozott, megfontolandó, hogy ne kerülhessen-e be egy értékelhetőségbe, tehát részeltetünk kellene jubileumi jutalomban. Talán a részletes szabályozásnál erre vissza lehet térni.

A törvényjavaslat új fejezetként megjeleníti, az etikai eljárás szabályainak elhagyását tartanám indokoltnak. A jog szabályait nézeteim szerint a jogszabályokban, az erkölcs szabályait pedig azon kívül kell rendeznünk.

Csak sorrendiségét tekintve utolsóként kívánom megemlíteni a közigazgatási szakvizsga kérdéskörét.

(10.10)

A közigazgatási szakvizsga kötelezővé tétele és a szakvizsgapótlék megszüntetése a törvényjavaslat nagyon vitatható pontja és a vonzó életpálya elvét sértő rendelkezés. Szakvizsgapótlék fenntartása szakvizsga kötelezővé tétele esetén is feltétlenül indokolt. Miért ne kellene ösztönözni annak mielőbbi letételét, és miért ne kellene elismerni annak korábbi megszerzését?

A pótlék a hatályos szabályok szerint megszerzett jog, amelynek csorbítása nemcsak jogelméleti, hanem etikai szempontból is elítélendő. A pótlék értéke devalválódik a fizetési szerkezet változása következtében, és aligha okozhat indokolatlan feszültséget az egyébként minden érdekelt számára megszerezhető többlet.

Nézetem szerint és a Független Kisgazdapárt frakciója megközelítésében is mindenképp elismerhető az előterjesztő törekvése: átfogóan kívánt szabályozni. Nemcsak nem vitatom, de szükségesnek is tartom a tárgyalás alatt álló törvényjavaslatot, amely egy összefogott jogalkotói akarat jogszabályba foglalása. Az általam elmondottak alapvetően jobbító irányba kívánnak mutatni. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian segíteni fogjuk a módosító indítványokkal a lehető legjobb törvény megszületését. Ezért kérem az előterjesztés elfogadását, a magam részéről pedig támogatom.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Takács Imre képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A korrupció körül kering a vita, mindenki visszatér erre. Higgyük el, hogy a vagyonnyilatkozat önmagában nem elégséges a korrupció elleni harcban. Egy eszköz erre, mert mi van akkor, ha valaki a korrupció révén jelentős pénzhez jut, és esetleg külföldi utakra és egyebekre költi azt.

Mindenesetre a korrupció elleni legfontosabb harc az, ha a megkerülhető szabályokat csökkentjük. A korrupció irodalma nemzetközileg igen jelentős, és valamennyi irodalmi munka arról ír, hogy a megkerülhető szabályokat kell csökkenteni, mert például, ha importengedélyhez jut X., olcsóbban Y-hoz képest, akkor nyilvánvaló, hogy X. olyan előnyhöz jut a piacon, amit sok tekintetben tud úgymond élvezni. Gyakorlatilag arról van szó, hogy ha az importengedélyeket csökkentenénk, akkor nyilvánvalóan a korrupció ellen is lehetne harcolni.

A másik pedig az, hogy minél liberalizáltabb a piac, a szabályozott piac, annál inkább lehetőség van a korrupció elleni fellépésre. Tehát gyakorlatilag komplexebb oldalról kell megközelíteni ezt az egész kérdést.

A másik, amit szeretnék mondani: az a légkör, amit általában ez a törvényjavaslat sugall, az a beosztotti légkör, amit a miniszter úr is mondott az expozéjában - hagyjuk ezt el! A köztisztviselői karban a dolgozó nem beosztott, hanem munkatárs. És ha munkatárs, akkor sokkal több olyan lehetősége van (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amivel kifejtheti jobb munkáját, és eredményesebben tud dolgozni.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Hack Péter képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából; őt követi majd Lezsák Sándor képviselő úr. Öné a szó.

DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nagyon fontos törvényt tárgyal most az Országgyűlés. Olyan törvényt, amit szívesen támogatnánk, ha pusztán azokat az elemeket tartalmazná, amelyek valóban a kiszámítható, szakszerű, jól megfizetett köztisztviselői kar létrehozására irányulnak. Ezzel szeretném rögzíteni azt, hogy az SZDSZ a javaslatból egyetért mindazokkal az elemekkel, amelyek növelik a köztisztviselői kar tagjai életpályájának kiszámíthatóságát, amelyek növelik annak a lehetőségét, hogy ez a köztisztviselői kar szakszerűen végezze tevékenységét, emelik a szakmai követelményeket ezzel a karral kapcsolatosan, és támogatjuk azokat az elemeket is, amelyek a köztisztviselők jobb megfizetését, jobb anyagi megbecsülését szolgálják. Sajnos, az ilyen típusú rendelkezések csak viszonylag elenyésző kisebbségét alkotják annak a törvénycsomagnak, amelyet az Orbán-Torgyán-koalíció a parlament elé nyújtott.

Melyek azok az elemek, amelyekkel nem értünk egyet a benyújtott törvényjavaslatban? Nem értünk egyet a főtisztviselői kar létrehozására irányuló szabályokkal, nem értünk egyet azzal a törekvéssel, hogy egy ilyen, viszonylag korlátozott létszámú mameluksereget hozzanak létre, olyan sereget, amely kizárólag a mindenkori miniszterelnök kegyétől függően kerül egészen kiemelt anyagi és egzisztenciális helyzetbe.

Nem értünk egyet azokkal a lépésekkel, amelyek a korrupció elleni fellépés jelszavát használva valójában álmegoldást szolgálnak az úgynevezett vagyonnyilatkozatok kapcsán. És nem értünk egyet azokkal a törekvésekkel, amelyek több éve fennálló hatpárti konszenzus egyértelmű és egyoldalú felrúgásával tovább gyengítik a parlament ellenőrző szerepét, és tovább gyengítik azokat a szervezeteket, amelyek a kormányzatot ellenőrizni tudnák.

Ez a törvényjavaslat ugyanis az Országgyűlés Hivatalában, az Állami Számvevőszéknél és az ombudsman hivatalában dolgozó köztisztviselők anyagi helyzetét lényegesen rontja a mostani körülményekhez képest. Ezeken a területeken 2004. január 1-jéig érdemi fizetésemelést nem irányoz elő, ezzel gyengíti ezeknek a szervezeteknek a szakmai apparátusát.

Nézzük részletesen, mi az a három terület, amivel kapcsolatban a Szabad Demokraták Szövetsége kritikáját fogalmazza meg. Az első a főtisztviselői karra irányuló előterjesztés. Ez a főtisztviselői kar kizárólag politikai lojalitás alapján összeválogatott 300 fős elit gárda, amely gyakorlatilag elmozdíthatatlanul kerül rendkívül magas fizetésekkel a pozíciójába. Mi bizonyítja azt, hogy ezt kizárólag a politikai lojalitás alapján választják ki? Olvassák el, tisztelt képviselőtársaim a törvényjavaslat benyújtott szövegét!

Miközben a köztisztviselői kar különböző pozícióiban, a nagyon szigorúan kötött hierarchiában részletesen szabályozza a törvény azokat a feltételeket, amely feltételek megléte esetén valaki előreléphet ebben a köztisztviselői karban, megköveteli a szakmai képzettségi követelményeket, megköveteli a nyelvvizsgát, megköveteli a szolgálati időt, a kiemelt főtisztviselői kar esetén egyetlen differentia specificát, egyetlen kinevezési feltételt szab meg, azt a feltételt, hogy a miniszterelnök kiemelje ezt a személyt, aki egyébként - ennyi a javaslat javára szól - legalább felsőfokú végzettséggel kell hogy rendelkezzen, de itt sem a nyelvvizsga-követelményt nem szabályozza, sem a szakmai gyakorlati időt nem szabályozza, sem a szakmai képzettséget nem szabályozza. Olyan személyi kart, mamelukgárdát hoz létre, amely tovább erősíti azt a folyamatot, amit az Orbán-Torgyán-koalíció a parlamentáris rendszer szétverése irányában az elmúlt két évben tett.

Eddig megkettőzte a minisztériumok irányítását: a Miniszterelnöki Hivatalban leképezte az egyes minisztériumokat, és ezzel minden egyes tárcára kettős felügyeletet hozott létre minden egyes szakmai kérdésre. Ez a javaslat pedig ezzel a 300 fővel a tárcákon belül is a miniszterelnökhöz lojális személyeket nevez ki. Ebben a tekintetben a koalíciós partnerek figyelmét is érdemes felhívni, hogy a koalíciós miniszterek által irányított tárcák fölött ezentúl már nemcsak egy miniszterelnöki hivatali szakreferens fog állni, hanem a tárcán belül is ott lesznek azok a főtisztviselők, akik egzisztenciálisan, előmenetelükben és minden tekintetben kizárólag, egyedül a miniszterelnök személyétől függenek.

Azok a kifejezések, hogy ezek távlatokban gondolkodni képes, stratégiában gondolkodni képes emberek legyenek, ezek a jogi kifejezések gyakorlatilag csak blablát jelentenek, semmiféle normatív követelmény ezen a területen nem alkalmazható. Mit jelent az, hogy valaki távlatokban képes gondolkodni? (Dr. Kóródi Mária: Fideszes politikus!) Hogyan lehet ezt mérni? A távlatokban gondolkodás képességét ez a javaslat csak abban méri, hogy a miniszterelnökkel kellő időben jó barátságba kerül-e az illető, és ha ezt megteszi, akkor az nyilván távlatosan gondolkodik, és hat évre ott marad a pozíciójában.

(10.20)

Álságos és képmutató az a kormánypárti érvelés, hogy nem kell minden kormányváltásnál nagy körben leváltani a tisztviselői kart. Ezt el tudnánk fogadni akkor, hogyha a mostani kormánykoalíció nem úgy jött volna, ahogy jött, hogy nagyon sok minisztériumban a főosztályvezetői szintig kitakarította az előző vezetést. Ezt a gyakorlatot lehet követni, de az nem működik, hogy befelé jövet elküldünk mindenkit, kifelé jövet ott kell hagyni mindenkit, akit mi távlatos gondolkodónak tartunk.

A második kérdéskör, amivel nem értünk egyet: a vagyonnyilatkozatok abszurd szabályozása. Az előttem szóló fideszes képviselő is kritizálta az ellenzéket, hogy hány főről beszél. Itt szeretném a kritikát továbbítani a kormánynak. A kormány nem vette a fáradságot arra, hogy kiszámítsa, tájékoztassa a parlamentet arról, hogy hány főre gondol, kikre gondol, milyen körben hány embert érintene ez a vagyonnyilatkozat. Kovács képviselő úr, a Fidesz mai szónoka azt mondta, hogy ez 40-50 ezer köztisztviselőt érintene, érintene körülbelül 6-8 ezer ügyészt, ügyészségi alkalmazottat, érintene, nem tudom, hány szolgálati viszonyban állót - ezt nem közli változatlanul, ezt titokban tartja -, végső soron ő mondott egy számot, hogy mintegy 150 ezer. Induljunk ki ebből a számból, mert ez az, ami legközelebb van ahhoz, amiben konszenzust kötnék.

Tisztelt Ház! Összegyűjtenek 150 ezer köztisztviselőről és hozzátartozóról adatokat, ezeket a Belügyminisztériumban összerakosgatják az úgynevezett közszolgálati ellenőrzési hivatalnál, és ott a Belügyminisztériumban turkálnak ezekben az adatokban, anélkül, hogy a javaslat bármiféle garanciális szabályt rögzítene arra nézve, hogy mi van akkor, ha valaki gyanúba keveredik, ő hogyan tudja bizonyítani a saját állításait, ki tekinthet bele az eljárás során, mit csinálhat a munkaügyi vezető, amikor ezeket az iratokat tanulmányozza.

De ami a legnagyobb probléma, tisztelt képviselőtársaim, az az, hogy mi van akkor, ha igazolhatatlan, megmagyarázhatatlan vagyongyarapodással találkoznak ebben az eljárásban. A munkaügyi vezető, a közszolgálati ellenőrzési hivatal talál egy köztisztviselőnél egy megmagyarázhatatlan vagyongyarapodást. Mi fog akkor történni? A köztisztviselő azt mondja, hogy nem tudom megmagyarázni ezt a vagyongyarapodást; amikor köztisztviselő lettem, volt egy panellakásom, most van két panellakásom, és ez nem fedezhető a jövedelemgyarapodással - jelenlegi szinten a köztisztviselők többségének a vagyongyarapodása ebbe a kategóriába tartozik. Mi van akkor, ha nem tudja megmagyarázni? Egy árva szó nincs erről ebben a törvényben! Mi van akkor, ha a panellakás után négy spanyol tengerparti villája lesz a köztisztviselőnek? Akkor mi fog történni? Elindul ellene egy büntetőeljárás? Milyen alapon? És ha elindul a büntetőeljárás, milyen alapon fogják felelősségre vonni? Ki hogyan bizonyítja azt be, hogy a köztisztviselő vagyongyarapodása illegálisan származott? Erről az egész törvényjavaslat nem szól semmit.

Nem szól arról sem, hogy mi van akkor, ha nem a közös háztartásban élő gyermek vagyona gyarapodik, hanem a külön háztartásban élő gyermek vagyona. Az elmúlt években vagy hónapokban az Orbán-Torgyán-koalíció körül előálló korrupciós vagy korrupciógyanús ügyletekben a testvérek, a szülők és a külön háztartásban élő gyermekek voltak érintve. (Dr. Kóródi Mária: Na meg a meny!) Bocsánat, a menyről elfelejtkeztem - igen, a meny. Egyikre sem vonatkozik ez a törvényjavaslat, sem a testvérre, sem a szülőre, sem a külön háztartásban élő gyerekre, sem a menyre. Mit csinál ez a törvény? Létrehoz egy 150 ezer emberre vonatkozó nyilvántartást, amit a központi ellenőrzési hivatal kezelget a belügyminiszter irányítása alatt, amivel kiszolgáltatottá teszi a köztisztviselőket és hozzátartozóikat - és közben az égvilágon semmit nem használ a korrupció elleni fellépésnek.

Az egész egy nagy átverés. Arról szól, hogy ki lehet pipálni, hogy a kormány, lám, vagyonnyilatkozatot tett a köztisztviselői karban is, most már a köztisztviselők közül 40 ezren vagyonnyilatkozatot tesznek, tudjuk az ő vagyonukat, a feleségük, az élettársuk, a közös háztartásban élők vagyonát - és közben teherautóval lehet kihordani a pénzt a papához, a külön háztartásban élő gyerekhez, az összes többi testvérhez és másokhoz. Akik viszont tisztességesen élnek, azok számára pedig semmifajta garanciát nem szolgáltat ez a javaslat.

Mi az, amit lehetne tenni ebben az ügyben? Mi az, amivel ha a kormány tényleg a korrupció ellen akarna fellépni, és nemcsak ködöt akarna fújni ezen a területen, fel lehetne lépni? Egyfelől lehetne normális szabályokban rögzíteni, pontosan, garanciálisan megjelölni, hogy pontosan melyik az a kör, amelyiknek vagyonnyilatkozatot kell tenni. Az ezen a körön kívül lévőkre, tehát a törvényben meghatározott garanciális szabályokkal körülvett körön kívül a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget nem kell előírni, hanem egy olyan szabályt kell alkalmazni, amely szabály abban az esetben, ha korrupció gyanúja áll fenn, akkor szabályozza, hogy a bizonyítási teher megfordul; ha tehát köztisztviselővel szemben korrupció gyanúja miatt eljárás indul, akkor ezekben az eljárásokban forduljon meg a bizonyítási teher, és a gyanúba keveredett köztisztviselőnek kell igazolni, hogy a vagyongyarapodás nem illegális forrásból származott.

Miben különbözne ez a megoldás a kormány által előterjesztettől? Abban, hogy csak azokat tekinti gyanúsnak, akivel szemben tényekkel alátámasztható valószínűsége van a korrupciónak. Nem az egész köztisztviselői kart, nem a 40-50 ezer fős kart, és egyébként a bírói, az ügyészi kart, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálat tagjainak egy meghatározhatatlan körét általában a korruptság vélelmével illeti, hanem azokkal szemben nyújt hatékony eszközt, akikkel szemben erre indokot ad saját cselekedetük, tehát az, hogy ők maguk lebuknak, ők maguk korrupt praktikák gyanújába kerülnek.

Ebben az esetben a vagyonnyilatkozat valóban csak segítene a köztisztviselőnek, hiszen ha tudná bizonyítani, hogy az ellene indult eljárás előtt már korábban legális forrásból rendelkezett vagyonnal, akkor ezt a vagyonnyilatkozata alapján igazolhatná. A hozzátartozói kör pedig nemcsak arra a körre irányulna, amit a kormány benyújtott, hanem a Ptk., tehát a polgári törvénykönyv értelmében megfogalmazott hozzátartozói körre.

Végül: mi az, amivel nem értünk egyet a kormányzatot ellenőrző szervezetek gyengítése terén? Az előző ciklusokban hatpárti egyetértéssel, Szájer József és Áder János aktív közreműködésével sikerült az alkotmányügyi bizottságban az országgyűlési hivatal, az Állami Számvevőszék alkalmazotti köre és az ombudsman hivatalában dolgozó köztisztviselők fizetését kiemelt fizetéssé tenni, abból a megfontolásból, abból a célból, hogy ezek a szervezetek ellenőrzik a mindenkori kormányzatot, ezért jobb, ha kiemelt fizetéssel dolgoznak ott a szakapparátus tagjai. Tehát itt nem a képviselői fizetésekről van szó, hanem az apparátusi fizetésekről. Ezeket a fizetéseket azért emeltük meg, hogy az ellenőrző funkció érvényesüljön. Ezt a mostani kormányzat egyoldalúan felrúgja, minden indokolás nélkül tovább gyengíti a kormányzat ellenőrzését.

Mindezek alapján az SZDSZ képviselőcsoportja nem tudja támogatni a kormány előterjesztését.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásra következik Lezsák Sándor úr, az MDF képviselője. Megadom a szót.

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A különböző államigazgatási filozófiák eltérően ítélik meg, hogy kiket tekintenek köztisztviselőnek és kiket nem. Általános közmegegyezés szerint köztisztviselőnek tekintik azt, aki állandó munkaviszonyban áll az állammal, az önkormányzattal vagy azok intézményeivel. Nem rendelkeznek köztisztviselői jogállással viszont azok, akiket munkaszerződéssel vagy a versenyszféra szabályai szerint működő közintézménynél alkalmaznak.

Több vélemény szerint nem lenne szabad köztisztviselőnek dolgozni a központi államhatalomtól független hatalmi ágak szervezeteiben.

(10.30)

Ilyen megfontolásból például Magyarországon a Magyar Nemzeti Bank alkalmazottai nem köztisztviselők, ugyanakkor viszont köztisztviselőnek minősülnek az Országgyűlés Hivatalában, az Alkotmánybíróság Hivatalában, az Országgyűlési Biztosok Hivatalában, az Állami Számvevőszékben vagy a Gazdasági Versenyhivatalban dolgozók, akik a Nemzeti Bankhoz hasonlóan szintén a központi kormányzattól független intézményekben dolgoznak.

A példával csak érzékeltetni kívántam, hogy a köztisztviselőkre irányuló jogalkotás iránya nálunk még nem egyértelmű, és a nyugat-európai gyakorlat sem kiforrott. 1992-ben nagy előrelépés volt az, hogy a korábban mindent, az államigazgatást, az igazságszolgáltatást, a gazdasági és társadalmi életet átfogó államhatalom szervezetei közül kiemeli a törvény azokat, akik tevékenysége révén válik valósággá az államhatalom akarata, a gazdaság befolyásolása, a közrend és a honvédelem biztosítása, a nyilvántartások vezetése, az oktatás és az egészségügy megszervezése, a szociális védőháló kiépítése és működtetése területén. A kilenc esztendővel ezelőtt hatályba lépett törvény jól szolgálta a társadalmi-gazdasági átmenetet, de most a törvényjavaslat szerint mintegy száz helyen változtatásra szorul.

Milyen irányúak ezek a változások? A közvéleményt érdeklő változásokat csak üdvözölni lehet. Az 1992. évi köztisztviselői törvényt követően ugyanis sajnálatosan leértékelődött a közszolgálatban dolgozók munkája, létbiztonsága és fizetése. Ha e törvényjavaslat nyomán nem is sikerül visszaállítani az Antall-kormány idején biztosított minimálbérhez viszonyított köztisztviselői alapilletményeket vagy a köztisztviselőkre vonatkozó végkielégítési szabályokat, a jelenhez viszonyítva egyértelműen javulni fog a köztisztviselők megbecsültsége. Az elmúlt években ugyanis a költségvetés egyensúlyi gondjaira történő hivatkozással rendszeresen csökkentek a köztisztviselők reálkeresetei, fokozódott a lemaradásuk a versenyszféra kereseteitől, miközben az itt dolgozók munkaterhei növekedtek.

A törvényjavaslat egyik legvitatottabb eleme a kiemelt főtisztviselői kar létrehozása. A törvényjavaslat indoklása szerint ezzel a kormányzat szándéka az, hogy kialakítson egy kis létszámú, de szakmai felkészültsége és tájékozottsága miatt ütőképes, biztonságot jelentő, távlatokban gondolkodó szakmai elitet. A főtisztviselők segítik majd a közigazgatási stratégiai döntések, programok előkészítését és végrehajtását, valamint az európai integrációval összefüggő kormányzati feladatok ellátását.

Mindeddig a Miniszterelnöki Hivatal állománya töltötte be ezt a szerepet, és a fő kérdés az, hogy szükséges-e egy újabb területtel erősíteni a kancellária típusú kormányzást a koalíciós típusú kormányzás rovására. A főtisztviselői kar intézménye több uniós országban már elfogadott és bevett gyakorlat, de ezen országokban ez a megoldás lényegében kiváltja a nagyobb létszámú kancellária szükségességét. E törvény indoklása során eddig még nem merült fel annak az államigazgatási filozófiának az előtérbe kerülése, amely a távlatban csökkentené a Miniszterelnöki Hivatal létszámarányát a többi minisztériuméhoz viszonyítva, és ehelyett a főtisztviselői kar megalakítását szorgalmazza.

Úgy tűnik, hogy a kancellária változatlanul fennmarad, és a főtisztviselői kar révén most már a minisztériumokban is további teret nyer. Ily módon valóban nő a központi akarat hatékonysága, de fennáll az a veszély is, hogy formálissá válhat a koalíciós kormányzás. Lehet, hogy emiatt a kormányzati stabilitás árát, a kisebb koalíciós partnerek minisztériumokon belüli érdekérvényesítő képességének a csökkenése miatt, a parlamenti instabilitás területén kell majd megfizetni. Politológiai értelemben - mondják az MDF szakértői - a kancellária plusz főtisztviselői kar együttes léte csak az egyenrangú pártok koalíciós kormányzása esetén nem fenyegeti a kormány parlamenti hátterét.

Gémesi György képviselőtársam, a Magyar Demokrata Fórum vezérszónoka már kifejtette, hogy a törvényjavaslat több helyen sérti az önkormányzatok önálló munkaszervezési jogosítványait. Ellentétes az önkormányzati törvénnyel, amely szerint az önkormányzat maga határozza meg szervezetének és működésének rendjét. Például a kötelező heti 40 órás munkaidő-beosztást az érintett települések képviselő-testületeire kellene bízni és nem központilag meghatározni. Az önkormányzatiságot sértő törvényhelyek megváltoztatása érdekében módosító indítványokat nyújtottunk be.

Tisztelt Ház! Tiszakécskei, Kecskemét környéki választókerületemben sok kritika érte a törvényjavaslatnak a köztisztviselői keresetek egységesítését célzó változtatásait. Véleményem szerint e területen a véleménykülönbségek feloldhatók. Ha egy laza formában egységes köztisztviselői kar létrehozását helyeseljük, akkor egyet kell érteni azzal a törekvéssel, hogy az önkormányzatok illetményalap-megállapítási jogosítványai csökkenjenek. Ma már méltánytalan a közigazgatásban a köztisztviselői illetmények közötti aránytalanság, és gyakran még az önhibáján kívül hátrányos helyzetű önkormányzatoknál is lényegesen magasabb a köztisztviselői illetményalap, mint például a minisztériumokban.

A jövőben a helyi önkormányzatok képviselő-testülete csak lefelé és legfeljebb 10 százalékkal térítheti el az állami illetményalap-javaslatot, és így megelőzhető a közigazgatáson belüli indokolatlan bérdifferenciálódás. Az adatok szerint tavaly a 3178 helyhatóság közül csupán 30 helyhatóság, azaz az összesnek nem egészen 1 százaléka állapított meg a központi 28 150 forintnál alacsonyabb összeget. A képviselő-testületek 29 százaléka a központi illetményalap mellett döntött, az önkormányzatok 70 százaléka viszont a központi illetményalapnál magasabb összeggel díjazta a tisztviselőit.

A legalacsonyabb illetményalap 2000-ben 25 335 forint volt, míg a legmagasabb illetményalap már 52 ezer forint. Ez már elfogadhatatlan előny, sehol a világon nincs ennyire túlfizetve az önkormányzati apparátus a minisztériumokhoz viszonyítva. Szükséges és elkerülhetetlen tehát a köztisztviselői illetmények egységesítése. Ez az egységesítés nincs ellentétben azzal az elvárással, hogy a kisebb településeken a köztisztviselőknek lényegesen szélesebb szakmai területeken kell lépést tartaniuk a joganyaggal, és kell konkrét ügyekben intézkedniük.

A nagyobb települések több köztisztviselőt foglalkoztathatnak, azaz jobban tudják specializálni a feladataikat. A követelmények különbözősége feloldható lenne a kistelepülések köztisztviselőinek többletteljesítményét elismerő pótlékok révén, de a jelenlegi törvényjavaslat nem ezt az álláspontot tükrözi.

Választókerületemben a köztisztviselői törvényjavaslatot tanulmányozó polgármesterek és jegyzők egy, Ballószögön két hete tartott tanácskozáson éppen azt sérelmezték, hogy a törvényjavaslat nemhogy növelné, hanem kimondottan csökkenti a kisebb települések illetménykiegészítését. A 44/A. § az önkormányzati köztisztviselőknek adható illetménykiegészítést a községi önkormányzatok körében középiskolai végzettségű köztisztviselő esetében nem tesz lehetővé, és felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselő esetében is csak feleannyit, mint más helyi önkormányzatnál.

Választókerületemben a polgármesterek és a jegyzők egyöntetűek annak megítélésében, hogy a törvényjavaslat épp a teljesítménnyel arányos díjazást teszi lehetetlenné a községeket hátrányosan diszkrimináló paragrafussal.

(10.40)

Ennek a megkülönböztetésnek a megszüntetését feltétlenül szükségesnek tartom, és a kisebb települések, több mint két és fél ezer település érdekében módosítóindítvány-javaslatot nyújtottam be.

Tisztelt Ház! A törvényjavaslat általános vitára történő bocsátását helyeslem, és a javaslatot a módosító indítványaink figyelembevételével, a Magyar Demokrata Fórummal együtt, elfogadásra ajánlom.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)