Felszólalás adatai

DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1993 tavaszán törvénymódosítással bevezetett enyhébb végrehajtási szabályok a fogházra vagy a börtönbüntetésre ítéltek esetében azt a célt szolgálták, hogy a fokozatosság érvényesüljön az elítélt szabadságának visszanyerésében. Ugyanezt a célt szolgálta egy másik jogintézmény, a hosszabb időre elítélt esetében a szabadulás előtt két évvel átmeneti csoportba áthelyezés lehetősége, amely az eredeti szabadságkorlátozáshoz képest nagyobb szabadságot biztosít az ide áthelyezett számára a szabadulása előtti utolsó két évben.

Nos tehát, az előttünk fekvő törvényjavaslat az első jogintézményt érinti a kettő közül - mindkettő a fokozatosságot, a fokozatos szabadlábra kerülést szolgálja -, és az előttünk fekvő törvényjavaslattal érintett enyhébb végrehajtási szabályok négy könnyítést vagy kedvezményt adnak annak, aki ezt elnyeri, tudniillik azt, hogy heti gyakorisággal eltávozhat az intézményből, némi készpénzt kap az eltávozásra, a harmadik, hogy az eltávozáson túl is fogadhatja látogatóját intézményen kívül, és végül a negyedik, amely nagy felháborodást váltott ki az év elején, amikor egyáltalán a társadalom rádöbbent, hogy ilyen létezik, hogy a szabadságvesztési intézeten kívül, felügyelet nélkül is dolgozhat, és csak esténként kell bemennie. Az utóbbi kedvezmény volt az, ami a Döcher-ügy kapcsán ismertté vált a szélesebb jogászkörök, illetve főleg a laikus közvélemény előtt, és ez váltott ki felháborodást, hogy a saját kocsmájában dolgozhatott ez a nehéz bűnöző, maffiózó, akit nagyon súlyos büntetésre ítéltek.

Ez hívta fel tulajdonképpen a közvélemény figyelmét arra, hogy az 1993. évi törvényi módosítás tulajdonképpen csak egyetlen feltételt szabott ahhoz, hogy a fogházban vagy börtönben lévő elítélt megkapja ezt a kedvezményt a büntetés-végrehajtási bíró döntésével, ez pedig a három vagy hat hónapi letöltött szabadságvesztés, az első a fogház-, a második a börtönbüntetés esetében.

Hadd jelezzem - aki a bírói gyakorlatot ismeri, az tudja -, hogy a büntetés-végrehajtási bírók még ezt is tovább tágították az elmúlt hat év során, és több Bh.-ban, bírósági határozatban több precedens is megjelent arról, hogy a hat-nyolc évre elítélt is részesült ebben. Az államtitkár úr egyet jelzett már, hogy ez egy nyolc évre elítélt esetében merült fel. Itt arról volt szó éppen, hogy az anyját ütötte agyon egy disznóölés, egy italozás után, és ez volt az az eset, ami után fél év múlva kikerült, illetve ezt alkalmazták rá, és az ügyész fellebbezett, és ennek hatására ezt megsemmisítették és bent kellett maradnia. De hadd mondjak még egy esetet: egy évvel később, 1996-ban összbüntetésként kilenc és fél év fegyházra ítéltek el egy sokszoros visszaesőt, és két és fél év után első fokon a büntetés-végrehajtási bíró őt is kiengedte volna, de szerencsésre az ügyész fellebbezésére végül is az ítéletet megváltoztatták.

Nos, ez mutatja, hogy a büntetés-végrehajtási bírók tovább tágították a kedvezmények körét, és egy-két év után már kiengedtek olyanokat is, akik hosszú időre voltak elítélve.

(17.20)

Még ami fontos itt, hogy némi hezitálás után a bírói gyakorlat arra az irányra tért rá, hogy a fegyházbüntetésre elítélteket is kiengedte, méghozzá azzal a fogással, illetve azzal a megoldással, hogy ez két fokozatban történt meg. Például az előbbi kilenc és fél év esetében végül két és fél év után kiengedték az elítéltet, tudniillik arról volt szó, hogy az első fokozatban, az első lépcsőben a Btk. 46. §-a alapján erre joga van, és a fegyházat börtönbüntetésre enyhítették.

Ezután történt az, hogy már két hónap után a büntetés-végrehajtási bíró azt mondta, hogy kérem, a börtönbüntetését tölti, és nemhogy hat hónapot, hanem már két évet leült a fegyházban, akkor nyilván két hónap után ki lehet már engedni a börtönből. Ekkor volt a másik Bh.-döntés, amely azt mondta, hogy rendben van, akit eredetileg fegyházra ítéltek, akkor ki lehet engedni, ha börtönre változtatják át, ellenben azt azért már túlzottnak találták, hogy két hónap után kiengedjék, ezért hat hónapot várni kell. Kilenc év két hónapot kapott fegyházban, ki lehet számítani, hogy még hat és fél vagy hét éve volt hátra. Lényegében ezzel a precedenssel - ha jól emlékszem, ez a '96. évi 181-es Bh. volt -, ezzel a döntéssel, ezzel a két lépcsővel a fegyházbüntetés felé is kitágították a lehetőséget.

Azt hiszem, ezt nyugodtan nevezhetjük úgy, ahogy az előbb mondtam, hogy hétvégén, hetente kijöhetett, vagy az a bizonyos negyedik könnyítés volt, hogy csak esténként kellett bejárnia. Ez azt jelenti, hogy félig szabadlábra helyezték - ahogy az előbb mondtam - a kilenc és fél év fegyházbüntetésre ítéltet is!

Nos, én azt hiszem, ezen el kell gondolkodni, tudniillik a társadalom igen-igen nagy többsége, különösen a rosszabb életkörülmények között élők, a bűnözőkkel telítettebb lakóhelyen élők nagy tömegei nagyon hangosan, egyre hangosabban követelték az elmúlt években, hogy álljon meg az a büntetéskiszabási gyakorlat, amely egyre inkább enyhülő tendenciát mutatott az elmúlt években. Igaz, hogy a '92-93-as büntetőjogi módosulás törvényileg is nagymértékben ebbe az irányba nyomta a büntetéskiszabási gyakorlatot. Mondom, hogy ez mindenképpen a társadalom egésze, és ezen belül látni kell, hogy azok, akik olyan lakóhelyen élnek - a főváros bizonyos kerületeire gondolok, vagy vidéken, a falvakban is vannak olyan helyek, és ez a társadalomnak nagyon nagy többségét jelenti -, valóban naponta számíthatnak arra, hogy nagyon nagy valószínűséggel naponta válhatnak betörés, rablás vagy erőszak áldozatává, e tömegek számára nem elfogadható, hogy az állam nem védi meg őket. Egyre inkább, éppen az ellentétes büntetéskiszabási gyakorlat miatt, egyre hangosabb ez a társadalmi vélemény. Ezért merül fel az emberben - erre csak az év elején döbbent rá a társadalom szélesebb közvéleménye -, hogy nemcsak a büntetés kiszabása enyhül, egyre inkább enyhítettebbé válik, hanem emellett még úgy lehet mondani, hogy a nyilvánosság mellett viszonylag nagy zajjal - a nagyobb bűncselekmények esetében nagy médianyilvánosság mellett - kiszabnak egy meghatározott büntetést, mégiscsak van egy súlya, utána pedig, tulajdonképpen a nyilvánosság háta mögött, az előbb említett törvényi kiskapu miatt lényegében nagyon hamar, mindenféle hírverés nélkül, visszakerülnek a társadalomba ezek a bűnelkövetők.

A mostani törvénymódosítás ezt a törvényi kiskaput igyekszik pontosabban működtetni. Hadd jelezzem, hogy minden egyes szavával egyetértek. A Független Kisgazdapárt nevében hadd jelezzem, hogy a Független Kisgazdapárt, illetve a kormánykoalíció egésze, tulajdonképpen érezve a társadalmi közvélemény, főleg az alsóbb néptömegeknek ezt az igényét, hogy az állam védje meg őket a bűnözőkkel szemben, ezért mindenképpen minden egyes változtatással egyet tudunk érteni.

Azt lehet mondani - nem megismételve az előttem szólók által elmondottakat -, hogy az eddigi egyetlen előfeltétel a három és a hat hónap fogház-, illetve börtönbüntetés kitöltése mellett további előfeltételeket szab meg ez a törvényjavaslat. Ha az ember átfutja az eddigi Bh.-kat, a releváns erre vonatkozó eddigi bírósági határozatokat, amelyek megjelentek, akkor azt lehet mondani, hogy lényegében, ami az elmúlt hat évben lassan bírói gyakorlatként kijegecesedett - hogy melyek azok a további feltételek, amelyeket a büntetés-végrehajtási bírónak vagy a fellebbezés esetén a megyei bíróságnak figyelembe kell vennie -, azt nagyrészt kodifikálta, a törvénybe beemelte.

Láttuk a bírói gyakorlatot a Döcher-ügyben. Döcher kemény maffiózó, ezt az előélete mutatta, és a bírói gyakorlat szerint nem lett volna szabad kiengedni, mert azért a bírói gyakorlat már mutatta, hogy az elkövetett bűncselekmény jellege, amit ez a törvényjavaslat beemelt, korábban bírói gyakorlatként a Bh.-kban megjelentek ezek. Nos tehát ezt a szigorítást, illetve a törvényi szövegben való megjelentetést pozitívnak kell tekinteni, mert így a bíró valóban rá lesz kényszerülve, hogy eszerint ítélkezzen, illetve döntsön.

A másik, ami szintén nagyon támogatandó, az az, hogy a szabadságvesztésnek a feltételes szabadságra helyezéshez legalább a felét ki kell tölteni, de hadd jelezzem, hogy itt is van egy probléma. Vegyük újra azt a kilenc és fél éves fegyházbüntetettet! Fegyházra van ítélve, két év múlva átkerül börtönbüntetésre, kitölti a hat hónapot, de mondjuk, hogy ettől kezdve nem jöhet ki, mert ahhoz le kellene töltenie még kettőt, de mindenképpen úgy tűnik - hirtelen nem tudom kiszámolni fejben -, hogy talán két és fél-három év körül van az, hogy lényegében napközben kijár, tudniillik körülbelül a fele időnél van ez; eddig hat-hét évet kint lehetett volna adott esetben az elkövető, most csak három évet. Elgondolkodtató, hogy amikor ilyen hosszú esetről van szó, akkor talán a fele, vagy nem tudom, talán két évnél nem hosszabb - végig kellene gondolni egy módosító javaslattal.

Azonban rögtön hadd térjek rá egy fontos dologra, tudniillik egy hézagot mindenképpen találtam ebben. Több hézag is van; az előbb Gyimesi képviselőtársunk jelzett egy-két hézagot, hogy például ha eltörli a javaslat - szerintem helyesen, amit Csákabonyi képviselőtársam ugyan módosítani kíván -, hogy továbbra is legyen alanyi joga az elítéltnek és a védőnek arra, hogy indítványozhassa ezt, és ne tagadhassa meg a büntetés-végrehajtási intézet ennek a továbbítását, ezt megszüntetné a javaslat. Azt hiszem, ezt el lehet fogadni, illetve ezt mindenképpen támogatni kell.

Gyimesi úr jelezte, hogy ellenben nincs megtiltva - nem hiszem, hogy be kellene írni a törvényszövegbe, tudniillik ami nem tilos, az szabad -, hogy az elítélt és a védője folyamatosan kérelmekkel bombázhatja a büntetés-végrehajtási intézetet, felhívhatja a családi körülményeinek a megváltozására a figyelmet és a többi és a többi. Ez tehát nem tilos! Szövegszerűen nincsen benne, de ami nem tilos, az szabad. Úgy gondolom, hogy ezzel a megoldással nincs baj, bár elképzelhető - úgy lehet mondani -, hogy kompromisszumos javaslatot tegyünk Csákabonyi képviselőtársunknak, aki teljesen visszaállítaná ezt a lehetőséget, valahol középen meghúzva, hogy ha alanyi joga nem is lenne, hogy továbbítsák az indítványát, azonban ezt törvényszövegben rögzíteni lehetne, és ez valamit jelentene.

Én azonban mindenképpen egy további lyukat, hézagot látok a törvényben, tudniillik ahogy az előbb említettem, hogy ha fegyházbüntetésre ítélnek valakit, akkor azután átminősítik, a jelenlegi bírói gyakorlat az utóbbi időben abba az irányba ment el, hogy akkor a börtönben le kell töltenie hat hónapot, de ki lehet engedni. A jelenlegi törvényjavaslat erre nem tér ki. Nem tiltja meg - nem erősíti meg, de nem is tiltja meg. Tehát az előbbi példa nyomán felmerül, hogy a nagyon kemény, emberölésnek minősített esettel elítélt, vagy mint mondtam, többszörös elítélés után összbüntetésbe foglalásban nagyon magas fegyházbüntetést kap, de ha lényegében átminősítik börtönbüntetésre, akkor egy idő után, még ha a felét le is kell töltenie, akkor is elég hosszú ideig - úgy lehet mondani - félig szabadlábon van. Tudjuk nagyon jól, hogy a fegyházbüntetés kiszabása olyan súlyos bűncselekmény elkövetését jelenti, hogy nem véletlenül erre az enyhébb végrehajtási szabályok eleve nem is terjedtek ki. Na de ha a bírói gyakorlat ebbe az irányba vitte el, akkor hadd jelezzem először a kritikámat!

Úgy gondolom, hogy ennek a törvényjavaslatnak valamit kellett volna tennie. Úgy gondolom - hadd mondjam el, hogy ehhez benyújtottam egy törvénymódosítási javaslatot -, hogy abba az irányba kellene elvinni, hogy ha azt mondjuk, hogy jogpolitikailag nem indokolt az, hogy a súlyos fegyházbüntetésre ítélt ezzel a kétlépcsős megoldással, a kétszeres enyhítéssel végül is félig kiszabaduljon nagyon korán ennek a lehetőségével, akkor felmerül a következő; erre egy módosítást beterjesztettem, és jelzem, úgy vélem, betölti a joghézagot, nem hagyjuk, hogy a bírói gyakorlat döntsön ebben, hiszen ez annál lényegesebb kérdés.

(17.30)

Ez pedig az, hogy az enyhébb végrehajtási szabály nem alkalmazható arra, akit eredetileg a jogerős ítélet fegyházbüntetésre ítélt, csak a Btk. 46. §-a átminősítésével tölti börtönbüntetését, és ezzel lényegében, amit eleve nem akart a törvényjavaslat, a kétlépcsősséget ki tudjuk zárni.

Hadd jelezzem, én úgy látom, hogy itt egy hézag marad, és ennek a hézagnak a betöltése szerintem indokolt. És ha az elmúlt egy évben láttuk az új kormánykoalíció jogpolitikáját és a társadalomnak, a közvéleménynek a nagyfokú támogatását a bűnözés növekedése miatt is, akkor én azt hiszem, hogy ezzel az igazán súlyos bűnöket elkövetők esetén a kiskaput be lehet zárni. Tehát én úgy gondolom, hogy ezt támogatni lehet, de gondolom, majd lesz erről részletes vita, és erre kitérek.

Tehát én azt hiszem, hogy újra összegzem: a Független Kisgazdapárt támogatja, minden szempontból támogatja ezt a javaslatot, és kérem képviselőtársaimat, hogy szavazataikkal támogassák, legyen ez a törvényjavaslat a magyar jogrend része.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)