Felszólalás adatai

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán az egyik legfontosabb téma, amit most vitatunk, és nagyon sajnálatos, hogy ilyen későre tették ennek a vitának az időpontját. Sőt nagyon sajnálatos, hogy nem kapott több nyilvánosságot és televíziós időt is, hiszen mindenki tudja, hogy egy gazdaság fejlettségét, minőségi színvonalát alapvetően meghatározza annak az országnak, a gazdaságnak a felsőoktatási színvonala és a fejlettsége, az, hogy milyen minőségű szakembereket bocsát ki. Hiszen közismert, hogy a gazdasági növekedés legdinamizálóbb ereje az oktatás, különösen, kiemelten a felsőoktatás.

A vitát hallgatva, nagyon sokan azt mondták, hogy az integráció valójában nyugvópontra helyezi a felsőoktatás helyzetét, vagy lezárja az eddigi vitát. Ezzel nem értek egyet, az integráció önmagában nem fogja lezárni ezt a vitát, ami már évek óta tart. És csak remélni merem, hogy nem a Világbank elsődleges ösztönzésére kerül most sor az integrációs programnak egy ilyen felgyorsított végrehajtására, ami már természetesen korábban megfogalmazódott. Hiszen senki nem vitatja el, hogy felsőoktatásunk szétaprózottsága nem adja azt a hatékonyságot és eredményt, amit egy felsőoktatástól, modern felsőoktatástól elvárni lehet. Tehát ez önmagában helyes.

Mégis azonban, ha áttekintjük, ahogy lezajlott az eddigi integrációs folyamat, azt lehet mondani, hogy rendkívül sok vitát váltott ki, igen sokszor nem megfelelő volt az előkészítése; hadd utaljak itt az Apáczai Főiskolának, a Soproni Egyetem Nyugat-Magyarországi Egyetemhez történő olyan csatlakoztatására, ami egyébként nem rossz, csak éppenséggel az érdekelt felekkel nem egyeztettek; tehát átnyúlt a főiskolák vagy egyetemek feje felett. Ez nem volt szerencsés, és igen-igen sok vitát váltott ki, amit el lehetett volna kerülni.

Hadd hangsúlyozzam, hogy ma a felsőoktatással rengeteg baj van. Nemcsak tartalmilag, nemcsak a tanmenetet, curriculumot illetően, a tanárok összetételét, minőségi színvonalukat illetően, hanem természetesen az ellátottságával, a forrásokkal is igen nagy baj van. Ha áttekintjük azt, hogy valójában másfélszeresére növekedett a hallgatók száma, mégis az arányokat tekintve, ha a 18-22 év közöttieket az életkor arányában mérve megnézzük, az egyetemi és főiskolai hallgatók száma 1997-ben 14,4 százalék volt, ami természetesen nemzetközi összehasonlításban alacsony, hiszen kétszeres, két és félszeres a fejlettebb országokban a felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak ebben a korosztályban mért aránya. Ugyanakkor ezen hallgatóknak az oktatási - és beleértve persze a tanárokat is -, infrastrukturális ellátottsága, merem azt állítani, hogy egyes egyetemeken, főiskolákon katasztrofális. Nincs megfelelő technikai felszereltsége, nem megfelelő az egyetemek, tantermek karbantartása. Ha megnézem, akkor reálértékben a kilencvenes években, az elmúlt öt évben 70-80 százalékkal romlott a felújítás és a dologi kiadások nagysága.

Ha áttekintjük a hallgatók elhelyezését például a diákszállásokon vagy a kollégiumokban, akkor azt kell mondani, hogy egy-egy hajléktalanhely sokkal jobb állapotban van, mint ma a kollégiumok helyzete. Ezt nem lehet pénzszűkével vagy pénzforrás hiányával magyarázni, mert pénzforrások voltak és vannak is, csak a felhasználásuk rossz, mert nem ott történik a felhasználás, ahol kellene.

Az egy főre eső hallgatói norma reálértéke is a felére csökkent öt év alatt. Ha tovább tekintem, elhangzott az az óhaj - a Magyar Tudományos Akadémia és az egyetemek együttműködése keretében -, hogy vigyük ki, avagy erősödjön a kutatás az egyetemek berkeiben. Mégis, a kutatás feltételi nem biztosítottak. Nem azért, mert országosan a kutatás aránya a GDP-ben számítva 0,8 százalékot tesz ki, ami szégyenteljes, hanem azért is, mert egy rossz pályázati rendszert léptettek életbe. Szétaprózódtak a kutatási pénzek, hiszen a FEFA, OKTK vagy OTKA, vagy most a célzott pályázati kiírások nemcsak hogy rosszak, hanem kicsi forrásokat adnak, rendkívül sok munkával igénylik a pályázatokat, ezeknek a pályázatoknak a bírálati rendszerébe nem lehet belelátni, lobbiznak, politikai érdekek motiválják az elbírálást. Tehát ilyen alapon nincs megfelelő forrás ahhoz, hogy az oktatás, illetve a kutatás kölcsönkapcsolatát és a kutatás színvonalát emelni lehessen.

Szólni kell a fizetésekről. Tudom, talán elcsépelt téma, de az elcsépelt témát nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Az egyetemeken, főiskolákon oktatók fizetése tragikus. A legrosszabb kategóriához tartozik, és nem menti fel egyetlen egy korábbi kormányzatot sem a felelősség alól az, hogy lazán elintézik, hogy máshonnan keresi meg a pénzét, az egyetemi, főiskolai bére csak tb-kifizetőhely. Valójában egy állásból kellene tisztességes bért adni ahhoz, hogy megfelelő szakmai színvonalon tudja tartani magát a tanár, felkészülésre, a konferenciákon való részvételre, külföldi útra legyen lehetősége. Ma két-három helyről is szedi össze a forrásait, és amikor megnézzük azt, hogy egy pályakezdő közgazdász - tudom, hogy a kolléga is említette, hogy karrierszakma a közgazdász és a jogász - kezdő fizetése, ha elhelyezkedik, mondjuk, a Porsche cégnél, a Matávnál - most néztem végig a fizetéseket -, vagy annál a szélhámos Pepsi Cola vagy Coca-Cola cégnél, a pályakezdő fizetése 110 és 150 ezer forint között mozog. Ha elmegy a szállodaiparba, 80 és 100 ezer forintot kap azonnal. Egy egyetemi tanárnak - itt ülnek egyetemi tanár, professzor kollégáim -, felső szintű, legmagasabb kategóriában, most emelt fizetéssel 94 ezer bruttó fizetése van. Szégyenteljes! Nem vitás, a pótlékokkal együtt többet kap, de egyszerűen kiröhögik az embert, tisztelt képviselőtársaim! Akiket én évekig tanítok, és utána odaállok, és azt nézem, hogy mint pályakezdő hogy is kezdte az életét, akkor kiröhögik, hogy "professzor asszony még csak itt tart?"

Tehát ha továbbviszem, a kezdő tanársegédek, adjunktusok fizetése pedig éhbér. Ezt többször elmondtam, nem most, korábban is. 30-35 ezer forintért tanársegédet nem lehet kapni, mert ehhez - bruttó fizetésekben beszélek - nem lehet biztosítani az élet feltételeinek a minimum lehetőségeit sem. Ezért természetesen oda kell figyelni, és ezért mondom, hogy nemcsak eszköz az integráció, hanem nagyon komoly tartalmi kérdéseket, szervezeti kérdéseket is érint, belső kérdéseket, a főiskolák, egyetemek helyzetét, létét érinti, hiszen egy igen jelentős mértékben elöregedő ágazatról van szó. Mert ha megnézzük a tanárokat és az átlagéletkorukat, akkor az nem 30 és 35 közötti, hanem 45 és afölötti és 55 év közötti. Nem lehet utánpótlást kapni, nem lehet alkalmazni, a karrierszakmákban szinte egyáltalán, a közgazdasági vagy jogi szakmákban, még a természettudomány területén vagy az orvosi egyetemeken is igen nehéz, hogy bentmaradjon a fiatal tanársegéd, ha nem éppen doktorandusz.

Ebből természetesen következik az, hogy ha egy elöregedő szektorról van szó, ami a tanárokat illeti, és a tanárok megélhetése rendkívül rossz, akkor előbb-utóbb a minőségi színvonal, amely még tartja a nemzetközi szintet, süllyedni fog, és ez bizony számunkra igen-igen rossz és kedvezőtlen nemzetközi képet is fog nyújtani. Mert eddig a magyarországi felsőoktatás - ha az orvosi egyetemeket említem -, különös tekintettel a természettudományos képzésre vagy a műszaki egyetemek képzésére, kiemelkedő helyen áll. Természetesen a közgazdász-, jogászképzést se marasztalom el; a nemzetközileg az összehasonlítás élvonalában álló három nagy szakma, három nagy terület, tudományág, kiemelkedő helyen áll, de sokáig nem tartható. Ezért természetesen a legfontosabb feladat, hogy mindezeket változtatni kell, mert a felsőoktatás, az egyetemek, főiskolák helyzete és annak alakulása, alakítása kormányzati feladat, és kormányzati felelősség is, hogy arra mennyi forrást biztosítunk. Ha így nézem, akkor nem tudom elfogadni, hogy nincs forrás, mert van.

Megint szeretném kiemelni, hogy ha a költségvetést a piszkos pénzektől kitisztítjuk, akkor azokat a piszkos pénzeket ne a Magyar Nemzeti Bank finanszírozására használjuk fel. Ezért alkalmatlan a Magyar Nemzeti Bank elnöke, már csak ezért is a vezetésére, mert ezt a forrást beviszi a saját hasznának az emelésére, hanem ki kell venni a költségvetésből, és meg kell oldani ebből többek között a felsőoktatás helyzetét is. Ez ma a költségvetésben, ha csak ennek az 1750 milliárd forintnak a kamatait nézem, 190 milliárd forint '99-ben, a törlesztés 400 milliárd forint, tehát összesen 600 milliárd forint. De ha csak a kamatokat emelem ki, már azzal meg tudjuk oldani ezeket a kérdéseket, ezeket a nagyon súlyos helyzeteket, és akkor még a világbanki kölcsönre se lenne szükség, aminek egy részét, mint hallottuk, a közelmúltban már elszedték, másik része visszamegy a külföldi partnerintézményekbe, egy harmadik része pedig valahol benne marad a felsőoktatásban, és nagyon komoly, magas kamatokat kell ezért fizetni.

(21.20)

Tehát ha ilyen szempontból tekintjük, az első és legfontosabb javaslatunk, hogy ezeket a forrásokat át kell tekinteni, és oda kell visszaforgatni, amiért mi, adófizetők vállaljuk a terhet, hogy finanszírozzuk a költségvetés kiadásait.

Hadd emeljem ki a Magyar Akkreditációs Bizottság, tehát a MAB és az FTT, a Felsőoktatási Tudományos Tanács szerepét. Ennek a két szervezetnek a szerepét bürokratikusnak és rossznak tartom. Azért bürokratikus, mert rendkívül hosszadalmas, elnyúló az ügyintézése, és egyszerűen inkorrekt, ahogy időnként a beadott pályázatokat vagy például szakindítási vagy szakirányú, tehát posztgraduális képzési kérelmet - most nevezzük szakirányú továbbképzési kérelemnek - elbírálnak. Nemegyszer válasz nélkül dobják vissza. Arra sem méltatják a beadót, hogy tudja, hogy rossz vagy jó volt a pályázata.

A másik, ami rendkívül visszatetsző a lassú, bürokratikus ügyintézés mellett, hogy valójában lobbyérdekeket fejeznek ki, és nem tárgyilagosak, nem objektívek, nem a felsőoktatási érdekeket képviselik. Ha ott van például egy vagy két egyetem túlsúlya, mondjuk, a Közgazdasági Egyetem a Közgazdasági Akkreditációs Bizottságban, akkor mindenekelőtt és csak és kizárólag a Közgazdasági Egyetem érdekét képviseli, és majd utána valamelyikét, amely még soron következik. Olyan szakértők kerültek a MAB-ba és az FTT-be, akik nem odavalók, nem értenek a szakmákhoz, a plénumon döntenek olyan szakértők, akiknek fogalmuk sincs, hogy miről döntenek. Ha bekerül, mondjuk, az X. Y. kutatóintézetből valaki, aki még azt sem tudja - hiszen néhány éve végzett -, hogy mi fán terem az akkreditáció, de behozta oda a lobbyérdek, az természetesen csak rosszul tud dönteni.

Ezért javasoljuk, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság és az FTT személyzetét teljes egészében cseréljék le, az oda nem valókat helyezzék máshova, és alakuljon újra és újjá a MAB, az FTT - természetesen korlátozott jogokkal. Mert most olyan jogokkal vértezték fel, amelyek alapján szinte csúcsszervezetként működő intézményt fog jelenteni, és egy nem bürokratikus intézményt. És kötelezzék a megfelelő, 30 napon belüli válaszadásra!

Hadd emeljem ki még a Széchenyi-ösztöndíjak ügyét. Tudom, hogy sokan ezzel nem szimpatizálnak, de én a Széchenyi-ösztöndíjat rossznak tartom, és megszüntetésre javasoltam már és javaslom. Nem fejezi ki azt a célt, amiért a Széchenyi-ösztöndíjat létrehozták, szintén nemegyszer politikai lobbyérdek van a háttérben. Sokkal eredményesebb lett volna, ha azt az 500 millió forintot, amit a Széchenyi-ösztöndíjra a költségvetésben félretettek, a bérek rendezésére fordítják, mindenekelőtt a pályakezdő tanársegédek és adjunktusok bérére, mert a többit nem lehet ezzel rendezni. Ekkora kompromisszumot meg lehetne kötni.

Továbbá ha így nézem, javasoljuk azt is, hogy a kutatási források elosztása más formában történjen, ne kelljen a jelenlegi, szétaprózott pályázati rendszerben működtetni, hanem az egyetemek között jöjjön létre egy megegyezés, és bizonyos alapokat biztosítsanak az egyetemek számára és az egyetemeken belül. Most már nagy monstrum intézményekről lesz szó, intézményeken belül történjen meg ennek majd a belső pályázattal vagy megegyezéssel történő szétosztása és a számonkérés természetesen. Ez lényeges, és a minőség ellenőrzése is lényeges.

A Magyar Akkreditációs Bizottság és az FTT feladatainak a csökkentését javaslom. Például javasoljuk a szakirányú továbbképzések, tehát a posztgraduális képzésekről való döntés visszahelyezését. Ezek korábban az egyetemi tanácsok hatáskörébe tartoztak, most a MAB és az FTT dönt, vissza kellene helyezni, hiszen nagy intézményekről van szó, nemcsak a jóváhagyását, hanem a beindítását is egyetemi hatáskörbe, és majd a nyolcévenkénti ellenőrzés során döntse el a MAB, hogy jól vagy nem jól működött, hiszen a piac egyébként is rögtön visszajelez. Ha nincs rá érdeklődés vagy rossz a curriculum, úgysem fognak rá jelentkezni. Tehát itt a MAB és az FTT állásfoglalását ki lehetne hagyni, mint ahogy ki lehetne hagyni a kihelyezett tagozatok esetében is, mert hiszen ez az egyetemek fennmaradását jelenti.

Végül még két rövid kérdésről szeretnék szólni. Egyrészt az integrációban megjelenő főiskolák, egyetemek vagyonkérdéséről. Szerepel az előterjesztésben a vagyonmegosztás. De tessék mondani, milyen vagyont osztanak meg, amikor a vagyonértékelés még nem történt meg?! Ki fogja elvégezni az egyetemek, főiskolák vagyonértékelését még mielőtt a vagyonmegosztást megcsinálnák? Ez nagyon sok gazdasági és pénzügyi problémát is életre hív. Ezért egy vagyonértékelés elvégzése feltétlenül szükséges és indokolt lenne.

Befejezésül hadd szóljak külön egy új, nagy egyetemről, ez a Nyugat-Magyarországi Egyetem, amely újonnan jött létre, hiszen Mosonmagyaróvár, Sopron, Benedek Elek és a Győri Apáczainak az összevonásából létrejött egy igen monstrum, nagyon jó helyen fekvő egyetem. Itt szükséges az egyetem kiemelt fejlesztése, hiszen ha körülnézünk, rendkívül rossz állapotban van az ellátottságuk, a vakolat hullik, és úgy tanítanak a tanárok. Tehát itt egy külön forrást biztosítani kellene az ilyen hátrányos helyzetű egyetemek vagy főiskolák esetében. Ugyanakkor kapcsolni kellene nemcsak ennél, más esetében is, hogy az integrációval együtt a kari akkreditáció is - ahol ez szükséges, és ez benne van egyébként az előterjesztésben - az integrációs folyamattal együtt akkreditált legyen, hogy utána különböző újabb vitákat ne gerjesszen, hiszen az akkreditációs feltételek megvannak itt is és más egyetemen és főiskolán is.

Végezetül a névről. Itt már Lezsák képviselőtársam javasolta a Nyugat-Magyarországi Egyetemnek a Széchenyi István Egyetem nevet, amelyet a Nyugat-Magyarországi Egyetem örömmel is fogadna. Természetesen akkor a Győri Széchenyi István Főiskolának ajánlanánk, hiszen a győri javaslat volt ez, a Baross Gábor név felvételét. De ez egy későbbi vita témája lehet. Mindenesetre ezeket a hagyományőrző kérdéseket is az integráció során itt is, másutt is tisztázni kell, mert így a valóban patinás egyetemek értékrendjét tovább lehet vinni és megőrizni, továbbfejlesztéssel együtt.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)