Felszólalás adatai

DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én sokkal rövidebb leszek, mint Gaudi képviselőtársam. Alapvetően a törvényjavaslat irányával, illetve az alapvető szabályaival egyetértünk, és egy szükséges, tisztázó jellegű jogalkotásnak tekintjük. Ugyanakkor újfent a decemberi, akkori egyéni képviselői indítványhoz hasonlóan itt is jeleznem kell azt, hogy illúzió az, hogyha azt gondoljuk, hogy önmagában például a társasházi tartozások behajtásának hatékonyabb rendezése érdekében tett jogalkotói lépések bármilyen módon hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy az alapvető lakhatási problémák megoldásra kerüljenek. Sőt, továbbmegyek, úgy lehet jó lelkiismerettel ilyen törvényeket meghozni, hogy pontosan tudjuk, hogy ezeknek a szabályoknak semmi közük a lakhatási kérdések rendezéséhez, legfeljebb arról van szó, hogy azokban a lakóközösségekben, akár lakásszövetkezetekben, akár társasházakban, ahol valóban elviselhetetlen mérvű a közösköltség-tartozás egyes tulajdonostársak részéről, ott az egyébként rendesen fizető lakóközösségi tagokat megóvjuk attól, hogy az egész társasház, egész lakásszövetkezet ellehetetlenüljön.

Tehát szeretném jelezni azt, hogy itt, ami egy társasházi, illetve lakásszövetkezeti szabályozásnál mint probléma jelentkezik, az a jéghegy csúcsa, és rámutat arra, amiről már a decemberi vitában is beszéltünk, hogy van egy legalább 20 éves állami adósság az állami lakáspolitikában, van adósság abban, hogy a rendszerváltás után nagyon sokszor úgy adta át az önkormányzat, a korábbi tanács a különböző bérlakásokat magánszemélyek tulajdonába, hogy a tulajdonosok nagyon sokszor nem rendelkeztek azzal az anyagi erővel, amivel ezeket a lakásokat, társasházakat fenntartani, felújítani tudnák, illetve a terheit egy-egy ilyen, adott esetben nagyobb méretű lakástulajdonnak ők viselni tudnák. De ez egy alapvető strukturális problémája az elmúlt 20 év lakáspolitikájának, és nem lehet erről nem beszélni akkor, amikor itt ennek a krízisnek a tüneteit próbáljuk valamilyen módon eltüntetni. Lássunk tisztán! Akkor, amikor társasházakban, lakásszövetkezetekben nagy összegű tartozások halmozódnak föl, ez döntően, nem mondom, hogy mindig, de az esetek nagy hányadában nem magatartásbeli probléma, nem arról van szó, hogy valakik direkt ki akarnak szúrni a közösséggel, és ezért nem fizetnek, vagy fegyelmezetlenek, és ezért nem fizetnek. Komoly krízisben vannak ma Magyarországon családok, és ez alapvetően egy 20 éves elhibázott lakáspolitikának a következménye.

Az a törekvés, hogy a társasházi és a lakásszövetkezeti szabályozást, illetve a két jogi formában lévő tulajdonosokra vonatkozó szabályokat közelíteni akarja a jogalkotó, ez, azt gondolom, hogy helyes és üdvözlendő. Összesen két olyan elem van, amihez viszont szeretnék részletesebben hozzászólni. Az egyik kapcsolódik ahhoz, amit itt a felvezetőmben az imént már elmondtam, hogy úgy tekintsünk erre az egész problémakötegre, hogy egy sokkal mélyebb társadalompolitikai feladatot kell megoldani, mint önmagában a társasházakra vonatkozó jogi szabályozás rendezése, illetve a tartozások behajtásának az egyszerűsítése.

(19.20)

Az Országgyűlés a jelzálogbejegyzésre okot adó időtartamot lerövidítette már a társasházi törvény korábbi módosításánál. Tekintettel arra, hogy miután nagyon gyakran egzisztenciájukban megrendült helyzetű családokról van szó az egyik oldalon, a másik oldalon pedig van egy adminisztratív, illetve információs monopólium a társasház vagy a lakásszövetkezet képviselete részéről, azt gondolom, az érintett családoknak, személyeknek egész egyszerűen az emberi méltósága is megkívánja, hogy tisztázzuk, az a három hónapos időtartam - pestiesen szólva - honnan ketyeg.

Magyarul: mi azt fogjuk javasolni - és az LMP frakciója erre módosító javaslatot már elő is terjesztett -, hogy mielőtt a jelzálogbejegyzésre jogosító időtartam elkezd kifutni, tisztázzuk, hogy az illető személy kapott-e írásbeli felszólítást a lakásszövetkezet, illetve a társasház képviseletétől, és csak abban az esetben lehet a jogi eljárásokat megkezdeni, ha egyértelműen igazolható, hogy az illető kapott felszólítást, és nyolc napon belül nem fizette meg tartozásának legalább a felét. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert abban az esetben, ha egyébként egy családban megvan a késztetés arra, hogy az adósságát a közösség felé valamilyen módon törlessze, akkor mi úgy ítéljük meg - ez nyilván egy szubjektív mérlegelés -, hogy nagyjából az 50 százalékos hányad az, amelyik még egy lehetőséget, egy mentőövet jelent az illető családnak, amely a 100 százalékot még nem tudja kifizetni, ugyanakkor egy olyan mérvű teljesítést jelent a tartozás 50 százalékának a törlesztése, hogy a közösség bízvást gondolhatja azt, hogy az illető adós később törleszteni fogja az tartozását.

De a jogbiztonság és nem utolsósorban az érintettek emberi méltósága és biztonsága védelmében kifejezetten fontosnak tartjuk, hogy ez a három hónapos időtartam, és egyáltalán a jogi eljárásokra nyitva álló lehetőség csak akkor nyíljon meg, ha a lakásszövetkezet, illetve a társasház képviselete igazolta azt, hogy a felszólítás megtörtént, illetve a tartozás legalább 50 százalékának a törlesztése nyolc napon belül nem történt meg. Még egyszer hangsúlyozom, abból a megokolásból tesszük ezt a javaslatot, hogy számolnunk kell azzal, hogy az esetek döntő részében az adósok nem magatartásbeli problémák miatt lesznek adósok, hanem azért, mert van egy kudarcot vallott lakáspolitika - és nem utolsósorban az elmúlt kilenc év kormányzati politikájának a következtében -, ami miatt családok tömegei kerültek az egzisztenciális ellehetetlenülés szélére. Nem lenne jó egy olyan szabályozás, amelyik módot ad arra, hogy akár csak egy társasházon, lakásszövetkezeten belüli személyes probléma miatt kerüljön sor különböző jogi eljárások alkalmazására nem fizető vagy nem pontosan fizető emberek részére.

S ha már itt tartok, akkor még egy más típusú észrevételt is szeretnék tenni, amelyik szintén szerepelt a decemberi módosító javaslataink között. A társasházi törvényben van két hézag a jogorvoslati lehetőségek tekintetében. Nem tisztázott az - ez egyébként probléma a lakásszövetkezeteknél is -, hogy ha és amennyiben valaki nincs jelen egy társasházi közgyűlésen, akkor honnan értesül arról, hogy pontosan mi az a határozat, ami az ő jogos érdekeit sérti. Már decemberben is előterjesztettük, szintén a tulajdonos jogbiztonsága érdekében, hogy a törvény, illetve a törvény felhatalmazása alapján, mondjuk, egy szmsz írja azt elő, hogy záros időn belül a társasházi, illetve közgyűlési határozatokat kötelező megküldeni vagy helyben szokásos módon megfelelő helyen közzé kell tenni, és innentől kezdve számítson a 60 napos határidő, ami egy jogvesztő határidő. Számtalan példát tudok mondani saját praxisból arra, hogy adott esetben a többség vagy a társasház képviselete kifejezetten visszaélt azzal, hogy valaki például azért, mert az illető életvitelszerűen nem ott lakik - hanem például csak egy garázstulajdona van, vagy kiadja a lakását, és ő másutt tartózkodik - és nem volt jelen a közgyűlésen, őrá nézve vagy egy meghatározott tulajdontípusra nézve hoztak egy diszkriminatív döntést, és mire az érintett tulajdonos vagy tulajdonosok tudomást szereztek a pontos határozatról, már kifutottak a jogorvoslati lehetőségből.

S még valami: ez a hiány egy eljárásjogi justizmordot is jelent, mert amikor bírósághoz fordulok, akkor egy adott társasházi közgyűlési határozat felülvizsgálatát kérem. A polgári perrendtartás előírja, hogy ilyen esetben a keresetlevél kötelező mellékleteként a közgyűlési határozatot is csatolni kell. Ha viszont nincs a birtokomban a közgyűlési határozat - hiszen semmiféle jogi előírás nincs arra, hogy ennek a birtokomba kell kerülnie -, akkor hogyan tudok egy keresetlevelet szabályszerűen előterjeszteni, sőt továbbmegyek: hogyan tud megalapozott döntést hozni a bíróság? Egyáltalán hogyan tudja az első tárgyalást előkészíteni? Azt gondolom tehát, hogy itt mindenképpen van egy justizmord, amit mind a társasházi tulajdon, mind a lakásszövetkezeti tulajdon esetében rendezni kell.

Ehhez kapcsolódik még valami: szintén nagyon gyakori, abszurd helyzetet előidéző visszásság a jelenlegi társasházi törvényi szabályozás esetében, hogy a polgári törvénykönyv előírja: az ingatlan tulajdonjoga azzal száll át, hogy az új tulajdonost az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzik. Ugyanakkor ténylegesen megkötik az adásvételi szerződést, megtörténik a birtokba adás, mondjuk, az előző tulajdonos részéről van egy közösköltség-tartozás, én kötelmi jogcímen már szereztem egy tulajdont, nekem mégis, mivel csak kötelmi címen szereztem tulajdont - tehát nem vagyok valódi tulajdonos, dologi jogi tulajdonos, hiszen még nem jegyeztek be a telekkönyvbe -, én nem tudom megtámadni a társasházi határozatokat például, másfelől viszont a közös költséget, tehát a tulajdon terheit rajtam követelik. Tehát a jelenlegi szabályozásban fölborult a jogok és terhek közötti egyensúly, miközben a kötelmi jogcímen már birtokba lépett új tulajdonos az, aki kötelezettségekkel, például közösköltség-fizetéssel tartozik a közösség irányában, nincs lehetősége például a társasházi közgyűlési határozatokat megtámadni. Ezekre is terjesztettünk elő módosító javaslatot.

Végezetül - amit Gaudi képviselőtársam is pedzegetett - a térfigyelő kamerás rendszerrel kapcsolatos új rendelkezésekre vonatkozó szabályokról szólnék. Önmagában üdvözlendő az, ha korrekt jogi rendezésre kerül, hogy lakásszövetkezetekben, társasházakban hogyan, milyen módon lehet egyáltalán ilyen térfigyelő kamerákat használni. Ugyanakkor - bár erre külön módosító javaslatot nem nyújtottunk be - szeretném jelezni, önmagában az, hogy a törvényjavaslat kizárólag személy- és vagyonőröket jogosít fel arra, hogy társasházak esetében ilyen térfigyelő kamerás rendszereket kezeljenek, ez két problémát is felvet. Egyrészt felvet egy előre nem kalkulált költségigényt. Az egy dolog, hogy magának a kamerarendszernek a kiépítése is költséget jelent, de ha ehhez állandó jelleggel foglalkoztatni kell valakit, aki konkrét igazolvánnyal és kamarai tagsággal rendelkezik, az egy pluszköltség. Tehát miközben a jogalkotó az egyik oldalon adott esetben helyes módon akar egy korrekt, vagyonvédelmi és adatvédelmi szempontokat egyaránt mérlegelő helyzetet teremteni a lakóközösségekben, a másik oldalon egy extraköltséget is indukál. S még valami: ismerve valamennyire a vagyonőri törvényi szabályozást, számomra ez a rendelkezés némi adatvédelmi aggályokat is felvet, hiszen azok, akik ma jogosultak ilyen tevékenységet folytatni, nem is feltétlenül vannak birtokában azoknak az adatkezelési ismereteknek, amelyek alapján egy ilyen adatkezelő rendszert nyugodtan rájuk lehet bízni. Tehát én nagy tisztelettel azt javasolnám a kormány képviselőjének, hogy ilyen esetben - és talán még mindig nem késő, erre egypár hónapon belül talán lesz még lehetőség -, amikor egy meghatározott szakma képviselőit egy ilyen új feladattal ruházzák fel, talán érdemes lenne a rájuk vonatkozó szakmai törvényt is idehozni a Ház elé.

(19.30)

Tehát ez a rendelkezés igazából akkor lenne elfogadható, ha mellette a parlament megnyitná a vagyonőrökre vonatkozó szakmai törvényt, és nagyon világos adatvédelmi rendelkezéseket, kötelezettségeket telepítenénk az ő oldalukra, és előírnánk azt, hogy a megfelelő adatvédelmi ismeretekkel is rendelkezniük kell azoknak, akik egyébként nem jelentéktelen költségnövekedést jelentve alkalmazásra kerülnek a társasházak, lakásszövetkezetek részéről.

Köszönöm szépen.