Felszólalás adatai

DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Egy hete lezajlottak ugyan az évfordulós ünnepségek, de a késedelmünk még menthető. Ugyanis nemcsak bűn, hanem egyenesen hiba lenne, ha az ország Házában nem emlékeznénk meg egy jelentős történelmi eseményről: Buda és Pest egyesítésének 125. évfordulójáról. Annál inkább, mert maga a gondolat is az ország Házában hangzott el első ízben.

(8.40)

1848. április 8-án, az utolsó rendi országgyűlésen Házmán Ferenc, Buda város követe vetette fel a Duna két partján fekvő testvérváros egyesítésének ötletét. A két város egyesítéséért buzgólkodó Széchenyi már egy 1829-ben írott levelében Pestet és Budát Magyarország szívének nevezte, és a két várost Honderű néven akarta összeházasítani, de erről Eötvös tréfásan azzal beszélte le, hogy a franciák ezt "honte des rues"-nek, az utcák szégyenének értenék.

Kossuth Lajos az 1840-es évek elején már Budapestért küzdött - mint a nemzet fővárosáért. 1849. június 24-én a forradalmi magyar kormány elrendelte Pest, Buda és Óbuda egyesítését, de Világos megakadályozta a szép tervet. A kiegyezés után az elgondolás megvalósítása is törvényhozási aktussal kezdődött, az 1872. évi XXXVI. törvénycikkel, amely a fővárosi törvényhatóság megalakításáról rendelkezett. Az eredeti jogalkotói szándék abban állt, hogy a méltóságát visszanyert ország olyan közigazgatási központot nyerjen, amely Magyarország művelődésének és az ország államiságának a jelképe is egyben.

Most valójában arról kellene beszélnem, hogy az egyesítést követően a főváros milyen robbanásszerű fejlődésnek indult. Sorolnom kellene a sok-sok épületet, említenem kellene, hogy az 1877-es, 270 ezres lakossági létszám húszévente megduplázódott, hogy a fővárosi közmunkák tanácsa milyen - ma így mondanánk: infrastrukturális - beruházásokat végzett. De én ebben az ünnepi köszöntőben a tények száraz felsorolása helyett formabontó módon inkább érzelmi oldalról, a kialakult főváros lelkét és hangulatát szeretném megidézni.

Egy országra, egy népre jellemző, hol választja ki a fővárosát. Milánó vagy Torino nyilván gazdagabb és pezsgőbb város, mégis Róma, az örök város Olaszország fővárosa. A német képviselők ugyan nehezen szánták rá magukat a kedves Rajna-parti város, Bonn elhagyására, de mégis megszavazták, hogy vissza, Berlinbe, mert ez a németség igazi fővárosa.

Fülöp király is izgatottan szemlélte az Escorialból álmai fővárosa, Madrid építését. A mi fővárosunkat még a kelták alapították a Krisztus születése előtti évszázadban, és Ak-inknek nevezték, ami bő vizet jelent. A római időkben Aquincum Pannónia tartományi fővárosa volt. A város 1244-ben már királyi aranypecséttel ellátott kiváltságlevelet kapott, és a századok folyamán már volt ez a város királyi székhely, koronázó város, Mátyás alatt kincses város, volt már fürdőváros, bűnös város, 1945-ben ostromlott város, 1956-ban hősi város, és nem véletlen, hogy még az északi megyék lakói is azt mondják egy fővárosi utazás előtt, hogy "felmegyünk" Budapestre, mert itt a "fel" nem földrajzi irányt, hanem értékítéletet jelent.

De beszéljünk inkább a város érzelmi vonzásáról! A Pest-Budai Regélő szerint a Pest szó szláv nyelven kemencét jelent. És aki egyszer megtelepedett a meleg kemence mellett, nehezen is hagyja el. Ne ijedjenek meg, képviselőtársaim, nem egy napilap bűnügyi rovatából, hanem a Nyírségből származott Krúdy Gyulától idézek: "Az elmúlt héten agyonlőtte magát egy úriember Pesten, akinek lakását a fővárosból vidékre kellett volna áttennie. Egy püspöki uradalomban lett volna jószágigazgató." És a vége felé körülbelül azt mondta a vendéglői asztaltársaságnak: "Nem élhetek Pest nélkül."

Tisztelt Országgyűlés! Ennyi fért be az öt percbe. Befejezésül kívánok a szeretett Budapestnek további, ugyancsak felhőtlen, eredményekben még gazdagabb, újabb évfordulókat. Köszönöm a figyelmüket.(Taps.)