Felszólalás adatai

DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mostani megszólalásom során a törvénycsomag két törvényét kívánom érinteni, először a helyi adókról szóló, '90. évi C. törvény módosításáról szeretnék beszélni, azt követően pedig az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól szóló törvényről, illetve az ezt érintő módosításokról.

A helyi adókról szóló törvény módosítása kapcsán - végighallgatva a mai vitát is - azt látom, hogy ha a beterjesztett törvénymódosításról beszélünk, és most az általános vitában ez a feladatunk, akkor olyan nagy véleményeltérés nincs a pártok megszólalói között. Vita akkor keletkezik, ha egyesek olyan témákat vetnek fel és elemeznek, ami a mostani törvénymódosításnak nem tárgya. Nyilván röviden ezekről is szólni fogok, már csak azért is, hogy reagálhassak az egyes ellenzéki képviselők által tett megfogalmazásokra vagy állításokra.

Ahhoz, hogy a helyiadótörvény módosításáról érdemben szólni lehessen, célszerű megvizsgálnunk azt a joganyagot, amelyik idestova tíz éve változatlan, hiszen a helyi adókról szóló törvényről elmondható, hogy alapjaiban nem változott a bevezetése óta. Ha azt vizsgáljuk, hogy mi jellemzi ezt a rendszert, ha azt nézzük, hogy a helyi adóknak mi a szerepe, hol van a helye az adózás rendszerében, akkor a következő megállapításokat tehetjük.

A központi adók mellett a helyi adók nyilván ennek a nagy rendszernek az egyik lábát, a gyengébb vagy kisebb volumenű lábát jelentik, ugyanakkor nem jelentéktelen a helyi adóztatás. Mindannyiunk által ismert, hogy az államháztartás egyik alrendszerének fontos finanszírozását jelentik a helyi adók és a helyi adóztatás. Azt is tudjuk, ahogy az előző kormányzati ciklusokban az önkormányzatok világából megindult és felerősödött a forráskivonás, a helyi adók egyre inkább szerepet kaptak az önkormányzatok finanszírozásában. Nem jelentéktelen az a 150 milliárdnyi forrás, ami egy évben ilyen szempontból gazdagítja a helyi önkormányzatokat. Ezen belül is a legnagyobb tétel, amit a módosítások során is érintünk valamelyest, a helyi iparűzési adó, amiből '98-ban 124 milliárd forint folyt be; igaz, hogy teljesen egyenetlen elosztásban, mert ennek 40 százaléka a fővárost gazdagította.

Azt is megemlíthetjük, ha tendenciákat vizsgálunk, hogy a tavalyi évre az önkormányzatok többsége már bevezette ezt az adót, sőt több mint 1800 önkormányzat élt ennek az adóztatásnak a lehetőségével, és valószínűleg az idei költségvetési évben további 10 százalékos növekedést regisztrálhatunk majd. Ugyan azt mondtam, hogy ez a kisebbik láb az adóztatás rendszerében - másként megfogalmazva, ez csak egy kisegítő adóztatás a központi adóztatás mellett -, de fontos azért, mert épp ez az az adóztatási forma, amelyik lehetőséget biztosít arra, hogy az ország eltérő térségeiben eltérő módon jelenjen meg az adóztatás. Tehát ez az az adóforma, amelyik lehetőséget biztosít az önkormányzati politikusoknak, az önkormányzatoknak arra, hogy helyi politikát, helyi gazdaságpolitikát valósítsanak meg.

Az önkormányzatiság lényegéhez is hozzátartozik a sajátforrás-szerzési képesség, a saját források szerzéséhez való jog. Ettől is van persze gondja a megyei önkormányzatoknak, mert a megyei önkormányzat olyan önkormányzat, amelyiknek ilyen szempontból az önkormányzatisága is megkérdőjelezhető, sőt Európában, az európai régiók gyűlésében ma már lehet olyan hangokat hallani, hogy meg is kérdőjelezik a megyei önkormányzatok önkormányzatiságát, mivel ez az egyetlen olyan önkormányzat, amelynek nincs sajátforrás-szerzési lehetősége, persze ha a saját forrás szerzésének lehetősége alatt az adóztatás lehetőségét értjük, mert ez az érdemi lehetőség. Intézményeket működtetnek, így nyilvánvalóan vannak valamennyire működési bevételeik, ez azonban távol áll az adóztatás lehetőségétől.

Általában abban is egyetértettek az ellenzéki és kormánypárti megszólalók, hogy a helyi adókat nem elsorvasztani kellene, hanem a helyi adók szerepét az elkövetkezendő időszakban növelni illik, és nemcsak azért, mert esetleg nagyobb az adózó polgár késztetése arra, hogy a helyi adóhatóság számára adózzon. Bár én ebben nem nagyon hiszek, de talán inkább látja annak az eredményét, hogy a helyi hatóság az ő adóforintjaival hogyan gazdálkodott, mint ahogy az a központi adók esetében érvényesül.

(14.50)

Ahhoz azonban, hogy a helyi adók mozgásterét növelni lehessen, ez egy érdemibb adófajtává válhasson, a központi adók területén nyilvánvalóan szükséges valamilyen fajta visszavonulás, mert erős központi adóztatás mellett illúzió azt gondolni, hogy a helyi adók kiteljesedhetnek. Előttem szóló kormánypárti képviselők már többször elmondták és indokolták, hogy erre a nagy átalakításra 2000-ben miért nem láttunk lehetőséget.

Mindannyiunk előtt ismert, hogy '99-ben egy új jogi fogalommal, egy új jogintézménnyel gazdagodott az adóztatás intézménye, ez pedig az adóerő-képesség fogalma. Ennek bevezetésére azért kényszerült a polgári kormány, mert érzékelte azokat a szédítő különbségeket, azokat az eltérő adóztatási lehetőségeket, amelyek település és település között vannak. Azt is tudjuk, hogy ezeket részben a személyi jövedelemadó-bevételnek a településen maradó része hozza, de sokkal inkább a helyi iparűzésiadó-bevétel az, ami eltéríti a települések lehetőségeit. Ezért indokoltnak láttuk az idei és az elkövetkezendő költségvetési évben is indokoltnak látjuk egy olyan mechanizmusnak a működtetését, amely ezt a rendkívül differenciált települési kört, ezeket a nagy eltéréseket valamelyest mérsékelni tudja. Ez az, ami megfogalmazódik a most beterjesztett anyagban, nem más.

Az anyag konkrétan úgy fogalmaz, hogy költségvetési kapcsolatokból származó források hogyan csoportosíthatók át az eddigieknél nagyobb mértékben a gyenge adóképességgel rendelkező települések javára. Ez az, amit vizsgál a Pénzügyminisztérium, és ennek a mechanizmusnak az eddigieknél erőteljesebb működtetésére kíván kísérletet tenni a költségvetési törvényben. Elhangzott az is, hogy 2,3 milliárd volt az a pénzmennyiség, ami a gazdag településektől a szegényebb települések irányába ment. Remélem, a költségvetési törvényben ennél nagyobb mértékben tudjuk ezt az átcsoportosítást teljesíteni. Egyetértek azokkal a felszólalókkal, akik azt mondták, hogy ez még belefér a szolidaritás elvébe, ugyanakkor nem teszi érdektelenné a helyi adóztatásban a gazdag, jómódú településeket, amelyek ezt a szerencsés viszonyt sokszor még az elmúlt érából örökölték meg.

Megállnék még egy pillanatra az üzleti adónál, mert ez is szóba került ellenzéki képviselők felvetésében; sőt egyesek odáig mentek, hogy nyilvánvalóan majd a mostani időközi választások után gondolunk valami merészet, és megtesszük azokat a lépéseket, amelyeket egyelőre még elrejtve tartunk. Nem gondolunk semmi ilyen lépésre, nem gondolunk arra, hogy november 15-ével majd életbe lép egy helyiadótörvény, és utána - egy kicsit államháztartásitörvény-ellenesen - azt valamilyen oknál fogva mégis megváltoztatnánk. Ugyanakkor nem tartom szentségtörésnek azt, hogy akár az üzleti adó bevezetésének lehetőségéről is készülnek számítási anyagok egy pénzügyminisztériumban.

Azt is látni kell és azt is mindannyian tudjuk, hogy a helyiadórendszert nemcsak az előbb felhozott indokok miatt kell előbb-utóbb megváltoztatni, hanem a változtatást valamelyest indokolja az Európai Unióval történő jogharmonizáció is. A helyiadórendszerben működnek olyan támogatási lehetőségek, amelyek Európában testidegenek, és nem valószínű, hogy ezt az Európai Unió eltűri majd nekünk - tehát valami máson való gondolkodás mindenképp indokolt. Azt nem tartanám szerencsésnek, ha központi adóvá változna ez az adóforma, ezt megtartanám helyben, és inkább a költségvetésnek, illetve a pénzügyi kormányzatoknak azt a törekvéseit támogatnám, hogy más költségvetési kapcsolódási forrásokból keressük meg azokat a lehetőségeket, ahol ez az átcsoportosítás a gyengébb adóerő-képességgel rendelkező települések irányába megtehető, és nem a helyi iparűzési adó lehetőségét vinném központi adóba.

Ezek után nézzük meg azt, hogy milyen konkrét módosításokat fogalmaz meg most ez a törvény. Az adórendszer módosítása kapcsán a kormány többször is megfogalmazta célként - most ebben az anyagban is ismétli -, hogy ha egyszerűsítjük, egyértelműbbé tesszük a szabályrendszert, akkor ezzel nagy valószínűséggel részben megteremtjük egy hatékonyabb adóbehajtás feltételeit is. Azok a korrekciók, amelyek most történnek a helyi adókról szóló törvényben, gyakorlatilag ennek a célnak a szolgálatában állnak.

Fontosnak tartom azokat a pontosításokat, amelyeket a törvény megfogalmaz. Mindannyian tudjuk, hogy az adóalanyiságot a január 1-jei állapot keletkezteti a jelenleg hatályos törvények szerint, ugyanakkor majdan a változtatás után arra is lehetőség lesz, hogy ez egy év közbeni állapothoz kötődjön, hisz' teljesen indokolt, illetve életszerű, hogy az adott település évközben vezet be valamilyen adófajtát. Miért a január 1-jei állapothoz kötődne ilyenkor az adóalanyiság? A bevezetés pillanatához kell ezt kötni, tehát ez egy ésszerű változtatás. Ilyenkor nyilvánvalóan az adatszolgáltatási kötelezettség is, ami az adóalanyokat terheli, ehhez az időintervallumhoz kötődik.

Ennél érdemibb az a változtatás, amit ez a törvényjavaslat megfogalmaz, amikor bevezet egy különös adózási módot. Vállalkozók esetében a személyi jövedelemadó törvény eddig is lehetőséget biztosított tételes átalányadózásra, az ilyen adózóknak azonban gondot jelentett a helyi iparűzésiadó-alap kiszámítása, hisz' ez nyilvántartási kötelezettséggel, adminisztrációval járt, a költségeikről számlát kellett gyűjteniük, tehát ez a vállalkozásuktól mindenképp energiát vont el. Ezért a pénzügyi kormányzat és a kormánypártok indokoltnak látják azt, hogy itt egyszerűsítésekre legyen lehetőség. Ezért bevezeti ez a törvénymódosítás ezt a különös adózási módot, aminek a lényege egy egyösszegű adófizetési kötelezettséget, illetve lehetőséget jelent; azokon a településeken, ahol 1 százalék alatti az adómérték, 5 ezer forintos, ahol az 1 százalékot eléri vagy afelett van, ott 10 ezer forintos adófizetési kötelezettséget jelentene ez az adott vállalkozónak. Van egy olyan pontosítás is ebben a körben, hogy vagy a székhelyen, vagy a telephelyen adózna a vállalkozó. Az értelmező rendelkezésekre nem térek ki, bár az egyértelmű szabályok kapcsán ezek is fontosak lehetnek.

Hadd szóljak még röviden a második beharangozott témáról, az APEH-et érintő változásokról, és elsősorban a bűnügyi igazgatóság tevékenységét érintő változásokról. Ha van olyan jogintézmény, amelyet a magyar pénzügyi politikában vagy adópolitikában bevezettünk és iszonyatosan nagy vihart vert - mindannyian megéltük -, akkor ez az a változás volt, ami az APEH mozgásterét növelte, amikor az APEH nyomozó hivatalát létrehoztuk; ennél nagyobb vihart talán csak az APEH vezetőjének személye jelentett egy éven keresztül. Nem a vita tárgya, de engedjenek meg egy mondatot: bármennyire ellentmondásos is volt sok ember szemében az APEH vezetőjének személye, egy biztos, hogy maga az adóhatóság, az APEH szervezete ez alatt az egy év alatt többet produkált és többet profitált önmagának, mint az előző vezetők idején; sok mindent nem is mertek volna remélni az előző vezetők, amit Simicska úr idejében az APEH-nek sikerült elérnie. És meggyőződéssel hiszem, hogy az elkövetkezendő évek során ennek a hozadéka a költségvetést gazdagítani fogja; de ez messzire visz a témától, úgyhogy gyorsan visszatérek mondandóm lényegéhez.

Fontosnak tartom azokat a változásokat, amelyeket az ombudsman - az állampolgári jogok biztosa - jelzése kapcsán módosítunk a törvényben. Ha az ember az ombudsmanok beszámolóit olvassa vagy az emberi jogi bizottságban őket hallgatja, akkor a pénzügyi kormányzatot szokták olyannak megjelölni, akikkel általában gond van, vagy nehéz velük az együttműködés. Egy ellenkező példáról tudunk most számot adni, hisz' a kormányzat a biztos asszonynak mind a négy észrevételét respektálta, és módosításokat tesz a törvényen. Miért fontosak ezek?

Az első ilyen, hogy bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtés esetén az APEH szervezetén belül is működne egy engedélyezési eljárás. Egy ilyen változtatásnak nyilvánvalóan garanciális jelentősége lehet az információgyűjtésnél.

(15.00)

A másik ilyen módosítás, hogy a szervezet hatáskörébe tartozó bűncselekmények elkövetőivel vagy azokkal a személyekkel szemben, akik ilyennel alaposan gyanúsíthatók, működött és működik a továbbiakban is az úgynevezett feltartóztatás intézménye, amiről szintén nagyon éles vitákat folytattunk. A feltartóztatás intézménye megmaradna, de a biztos asszony javaslatára ennek célszerűségét, hogy milyen helyen, milyen időben és miért lehet valakit feltartóztatni, a törvény jobban körülírná; ennek is garanciális jelentősége van.

Fontosnak tartom azt a változtatást is, amit a törvényalkotó a jogorvoslat kapcsán módosít a törvényen. Ha egy ennyire ellentmondásos és sokat vitatott új jogintézményt vezetünk be egy törvényben, és ez működik a napi gyakorlatban, akkor jó, ha a törvény a jogorvoslat lehetőségét is pontosan, precízen, és amennyire lehet, körültekintően szabályozza. Ez az, ami most átfogóan megtörténik ebben a törvénymódosításban.

Végül az is fontos, az a módosítás, amikor a törvény hatalmazza most már fel a pénzügyminisztert arra, hogy az eljárási, s bizonyos magatartási szabályzatokat kisebb súlyú pénzügyminiszteri rendeletben szabályozzon.

Én azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy azok a módosítások, amik ebben a két törvényben történtek, olyan módosítások, amit indokolt volt megtenni, beleilleszkednek abba a célrendszerbe, hogy egy egyszerűbb, áttekinthetőbb és működőképesebb adórendszerünk legyen, és ez az adóbehajtás eredményességét is szolgálni fogja.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)