Felszólalás adatai

DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én azért azt javaslom, hogy egészen képtelenségeket ne beszéljünk, képviselőtársaim. Ezt is elmondta már az államtitkár úr, az teljesen világos, hogy abban az iskolában, ahol több a hely, mint ahány gyerek jelentkezik, ott ez az egész kérdés érdektelenné válik.

Ez csak abban az iskolában érdekes - maradjunk most már azoknál a számoknál -, ahol harminc helyre százötven gyerek jelentkezik. Itt azt a harmincat, aki oda fog járni, valahogyan ki kell választani. A többi százhúsz szükségképpen, igen, képviselő úr, egész életében fogja viselni azt a bélyeget, hogy ő nem tudott bekerülni. Ez most is így van, meg a jövőben is így lesz. Ezen a sorsolás kétségkívül nem segít, ezen csak az segítene, ha az iskola falait gumiból készítenők. De abban, hogy melyik az a harminc gyerek, aki be fog kerülni, ebben már különbség van az eddigi módszer és a sorsolás között, és én azt állítom, hogy ez a módszer igazságosabb, mint más.

Lehet azt mondani, hogy miért a vakszerencse döntsön arról, hogy a gyerekek bekerülnek, miért ne a gyerekek érdeme, vizsgáljuk meg őket. Csakhogy, képviselőtársaim, a hatéves gyerek esetében, amit megvizsgálunk, az általában nem a gyerek érdeme ám, hanem a szülő, a nagyszülő meg több generációra visszamenőleg a család, annak társadalmi helyzete, anyagi helyzete, iskolázottsága, műveltsége érdeme. Ezeket az érdemeket helyezi előtérbe az a fajta szelekció, amely eddig is működött sajnos a magyar közoktatásban, és ezután is fog, ha ezt nem vezetjük be.

Ami meg az osztályozást illeti, az pontosan ugyanennek a folytatása: az alsó tagozatban az osztályozás és a buktatás ugyanannak a szelekciónak az eszköze, amely szelekció megpróbálja megakadályozni azt, hogy az alacsonyabb társadalmi státusú, gyengébb képességű vagy rosszabb anyagi helyzetű tanuló bekerüljön az iskolába, ha már bekerült (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), akkor meg buktatással vagy osztályozással kiszorítjuk onnan.