Felszólalás adatai

DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A kormány által beterjesztett, valóban nagy terjedelmű módosítás, úgy gondolom, alkalmat ad arra, hogy kilenc év távlatából tekintsük át, miként alakult a magyar köztisztviselők több mint százezres rétegének helyzete a társadalomban, hogyan érvényesültek azok a célkitűzések, amelyeket a '92-es törvény vitájában tulajdonképpen minden párt itt az Országgyűlésben egyformán hangoztatott.

Véleményem szerint a helyzet az, hogy már az 1992. évi XXIII. törvény rendelkezései sem mutatnak egyértelmű szabályokat az alapvető cél, nevezetesen egy stabil közigazgatás és köztisztviselői kar kialakítása tekintetében, ez a javaslat pedig, tisztelt Országgyűlés, minden retorikai játéka ellenére nem változtat ezen a helyzeten, sőt olyan elemeket visz be a rendszerbe, ami nemhogy erősítené, hanem inkább távolítja a stabil köztisztviselői réteg kialakításának lehetőségét. Ugyanez - változtatva a változtatandókat - igaz az úgynevezett szolgálati törvény hatálya alá kerülő rétegnél is.

Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Párt 1992-től folyamatosan egy stabil közigazgatási rendszer és egy stabil köztisztviselői kar kialakításának híve. Miért tartjuk ezt, vagyis a stabilitást a köztisztviselők és a rájuk vonatkozó jogi szabályozás alfájának és ómegájának?

1. Mindenekelőtt azért, mert megítélésünk szerint ez van összhangban azzal a társadalmi szereppel és funkcióval, amit az állam a rendszerváltozásban játszott, és amit az ország további modernizációja érdekében a későbbiekben is játszania kell. Ezt a szerepet, ezt a funkciót nem tudja az állam betölteni egy szakszerű, és hangsúlyozom még egyszer, állandó, stabil köztisztviselői réteg nélkül.

2. Csak stabil, állandó közszolgálattól és köztisztviselőtől várható el a szükséges mértékű politikai lojalitás.

3. Ami ennek a másik oldala: csak stabil köztisztviselőben lehet tartás a törvényellenes politikai célokkal szemben fellépni. Más szavakkal: csak stabil, magát biztosnak érző köztisztviselőtől várható el pártsemleges és pártatlan magatartás.

4. Csak stabil közszolgálat biztosíthatja a korrupciómentességet. Könnyű belátni, hogy ha valakit vagy valakinek a munkahelyét a változó hatalmasságok puszta zsákmánynak tekintik, ami híveiknek jár, akkor az is a zsákmányszerzésre törekszik, aki éppen a köz nevében valamilyen mértékű hatalmat gyakorol. Ha valahol fellelhetjük a korrupció forrását a közigazgatásban, akkor ezt a bizonytalan helyzetben lévő köztisztviselőben kell megtalálni, és ezen semmiféle vagyonnyilatkozat, ráolvasás vagy fenyegetés sem változtathat.

5. Csak stabil, magát nem bizonytalan helyzetben érző köztisztviselőtől várhatjuk el, hogy képes azt a - nevezzük úgy - védelmi funkciót betölteni, ami azt jelenti, hogy képes a haszonelvű gazdasággal szemben a köz érdekét a társadalom különböző területén érvényesíteni, egyensúlyt teremtve a közérdek és a magángazdaság érdekei között. Ennek jelentősége, azt hiszem, a korrupciót illetően ugyancsak rendkívüli, hiszen pontosan ez az összeütközés, amely a haszonelvű gazdaság és a közérdek között gyakran előfordul, itt jelennek meg azok a beavatkozási és ráhatási lehetőségek, amit a gazdaság a maga logikája szerint megpróbál az állammal és a köztisztviselőkkel szemben érvényesíteni.

6. Csak stabil közszolgálat lesz versenyképes az európai integrációban, hiszen az Európai Unió nem egyszerűen csak egyesülő gazdasági tér, hanem joggal fogalmazhatunk úgy is, hogy egységes igazgatási tér is, hatalmas bürokráciával, annak minden előnyével és hátrányával. Ha a magyar közigazgatás nem tud ebben a bonyolult mechanizmusban pozíciót fogni, eligazodni, állandó kapcsolatokat kiépíteni, ennek az ország fogja a kárát látni, mint ahogy a csatlakozási tárgyalások során erre már volt példa.

7. Végezetül: csak stabil közigazgatás és köztisztviselők képesek mintegy visszaadni az állampolgároknak azt a társadalmi befektetést, amibe képzésük, továbbképzésük kerül.

Tisztelt Országgyűlés! Ezek alapján a Szocialista Párt tehát, még egyszer hangsúlyozom, döntő, alapvető fontosságú tényezőnek tekinti mind a jogi szabályozást, mind a politikai gyakorlatot tekintve, hogy milyen a köztisztviselői réteg stabilitása. Meg kell mondani, hogy az elmúlt kilenc esztendő politikai gyakorlata nem ellensúlyozta a '92-es törvény felemás rendelkezéseit, a politikai gyakorlat nemhogy megpróbálta volna áthidalni a törvény hiányosságait, hanem tovább fokozta a bizonytalanságot. Nem sikerült egy stabil köztisztviselői réteget kialakítani, amely valóban életpályának tekinti a munkáját. E tekintetben a jelenlegi kormány minden korábbi kormányt felülmúlva rúgta szét a stabil és szakszerű közigazgatás esélyét. Meg kell őszintén mondani, hogy saját érdekeit sem ismerte fel e tekintetben a kormány, mert a kormányzat teljesítményén ez a magatartás meg is látszik.

A legnagyobb kárt azonban véleményem szerint azzal okozta és okozza a kormány, hogy lassan leszoktatja a köztisztviselőket a törvény feltétlen tiszteletéről. Nehezen várható el ugyanis, hogy a közügyeket pártpolitika-semlegesen, törvényesen tevékenykedő, pártatlan köztisztviselők intézzék, ha főnökeiktől ezzel ellentétes utasításokat kapnak, vagy ha ez ellen szót emelnek, akkor azonnal kirúgják őket, vagy ha azt látják, hogy a kormány maga is gátlástalanul lép át alkotmányos szabályokon és szokásokon, fütyül a bírósági döntésekre. Egyébként árulkodó, hogy a módosító javaslat preambulumában nem szerepel a '92-es törvény preambulumában előforduló pártsemlegesség és pártatlanság, és a köztisztviselői eskü szövegéből pedig kikerül az a szó, hogy "kizárólag", vagyis az, hogy a köztisztviselő a feladatát kizárólag a jogszabályoknak megfelelően kell hogy teljesítse.

Félreértés ne essék, mi nem a politikától abszolút független, valamiféle autonóm bürokrácia kialakulása érdekében szólunk. Amikor a közigazgatási apparátusok stabilizálásáról beszélünk, nem erre gondolunk, hanem arra, hogy a legitim, a választók bizalmát bíró politika elsősorban a törvények útján és önmérsékletet tanúsítva, garanciák biztosításával, valódi életpályát kínál a köztisztviselői karnak, amely viszont a törvények következetes betartásával biztosítja a politikai akarat végrehajtását, és mintegy hozzáteszi ehhez jog- és szakismeretét. Ehhez hozzátartozik az is, hogy egy ilyen köztisztviselői karban minden ezzel ellentétes magatartás összeférhetetlen és erkölcstelen. Mindezek egyszerre követelnek jogilag nem vagy nehezen megragadható, de mégis nagyon jelentős magatartás-változást a politikától, és nagyon pontos jogi szabályozási keretek kialakítását.

A jobboldali kormány '98 nyarán egyfajta új étoszról beszélt, amelyből mára nemhogy új közigazgatási étosz nem lett, hanem helyette egyfajta klánetika érvényesül.

(9.50)

Tisztelt Országgyűlés! Ha tehát ebből a szempontból nézzük végig a módosítás tartalmát, meg kell mondani, hogy lényegében alapvetően ez az új szabályozás sem biztosítja azt, hogy valóban stabil közigazgatás és köztisztviselői kar alakuljon ki. Továbbra is nyitva hagyja az alapkérdést, nevezetesen azt, hogy milyen modell felé mozdul el a magyar köztisztviselőkre vonatkozó jogi szabályozás, követi-e a kontinentális Európában honos megoldásokat, vagy pedig marad ez a cseppfolyós, a politikai akaratnak kiszolgáltatott helyzet, és meg kell mondani, hogy a jelenlegi szabályozás nemhogy változtatna ezen, hanem, finoman szólva, tovább cseppfolyósítja.

Mi bizonyítja ezt? Egyrészt változatlanul nincs a törvényben világos szabály arra nézve, hogy hol húzódik a köztisztviselői karon belül a politikai és a nem politikai státus. Nyilvánvalóan más magatartás kívánatos a politikai beosztásoknál és más a nem politikai beosztásoknál. A sokat emlegetett életpálya megteremtése a törvényből következően a jelenlegihez képest egyetlenegy új garanciális szabállyal nem bővül; hacsak azt nem tekintjük garanciális szabálynak, hogy e bizonyos klánethosz jegyében a politikai kiválasztottak külön juttatásban részesülhetnek.

Ami a vagyonnyilatkozatot illeti, megítélésem szerint jelenlegi formájában nem más, mint az adófizetők pénzének elpocsékolása. A sokat emlegetett teljesítményértékelés, mivel a közigazgatási munka mérésének, a teljesítmény személyre szóló egyedi megállapításának nincsenek meg az egzakt és objektív szabályai, félő, hogy gyakorlatilag az apparátus további kiszolgáltatottságát növelő eszközzé válik.

A főtisztviselői kar és a központi tisztikar a javasolt formájában - hangsúlyozom: a javasolt formájában - egyértelműen a már említett klánethosz jegyében fogalmazódott meg, és jelenlegi rendszerében tulajdonképpen mandarinok és pretoriánus gárda kialakítására szolgálhat.

Tisztelt Országgyűlés! Ebben a helyzetben véleményünk szerint és - hangsúlyozom ezt is - lehetőségeink szerint mi a következőket tartanánk fontosnak, és ilyen értelmű módosító javaslatokkal próbáljuk azt a célt elérni, amiről az előbb beszéltem, vagyis hogy valóban stabil közigazgatás és köztisztviselői kar jöjjön létre, s az itt dolgozóknak valóban életpályája legyen ez a tevékenység.

Mi szükséges ehhez? Először is a felmondási okok szűkítése. Másodszor: a pályázati rendszert általánossá kell tenni végre ebben az országban. Ha első lépcsőben nem is az egész köztisztviselői karra, de a központi köztisztviselőkre feltétlenül be kellene vezetni.

Világos határvonalakat kell húzni a politikai és a szakmai beosztások között, és - hangsúlyozom - a nem politikai vezetői beosztásokban olyan megoldást kell találni, ami lehetetlenné teszi azt a szabályt, ami jelenleg is van, s amit a törvény fenntartani javasol, hogy indokolás nélkül fel lehet mondani a vezetői beosztásokban.

A vagyonnyilatkozati kötelezettséget ésszerűen korlátozni kellene, és valóban csak a döntésre jogosult és befolyásos köztisztviselőknél kellene előírni.

A főtisztviselő és a központi tisztikar létrehozásának jelenlegi szabályozása - mint említettem - így elfogadhatatlan. Elképzelhető egy olyan rendszer, amely szigorú pályázat alapján, versenyvizsga alapján és a köztisztviselői körből emeli ki azokat a személyeket, akiket különleges megbízással akarnak ők ellátni. Így érdemes lenne gondolkozni, de ebben a formájában jogi képtelenségek sokasága van megfogalmazva a törvényben, egymással ellentmondó szabályok sokasága. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Szeretném végezetül hangsúlyozni, tisztelt Országgyűlés, hogy az egyik leglényegesebb benne, hogy magában a törvényben - és erről már több szó esett, a vezérszónokunk is elmondta - kell garantálni a köztisztviselők bérének a nemzeti jövedelemmel és inflációval arányos növelését, mindenfajta megállapodás a szakszervezetekkel ehhez képest gyengébb eszköz. (Az elnök ismételten jelzi az idő leteltét.) Ha a törvény ezt nem garantálja, akkor félő, hogy a jelenlegi helyzethez képest semmi nem fog változni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)