Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Megadom a szót Koltai Ildikónak, az egészségügyi bizottság előadójának. Tessék!

KOLTAI ILDIKÓ, az egészségügyi és szociális bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim!

Az egészségügyi és szociális bizottság megtárgyalta az országos fogyatékosügyi programról szóló H/1368. számú országgyűlési határozati javaslatot. Az ülésen többek között elhangzott, hogy a hazai szociálpolitika történetében ritkán fordulnak elő nemzeti konszenzussal megalkotott, magas szintű jogszabályok. Ennek az előterjesztésnek az előzménye - az esélyegyenlőségi törvény - ilyen volt. E törvény szellemét képviselve és követve készült el a fogyatékosügyi program.

A határozati javaslat, a program alapelveket, stratégiai célokat fogalmaz meg. A programban szerepel többek között, hogy a kormány részletes, évente újrafogalmazott és ellenőrzött intézkedési tervben bontsa ki a programban megjelölt célokat. A program végrehajtásáról szóló beszámolót a kormánynak minden évben június 30-áig a parlament elé kell tárnia, így tehát évente - remélhetőleg - a legszélesebb mederben fog lezajlani a társadalmi kontroll. A bizottsági ülésen megfogalmazódott az is, hogy ez olyan előterjesztés, amellyel minden párt egyetért.

Kérdés merült fel a pénzügyi forrásokkal kapcsolatban; nevezetesen, hogy a feladatokhoz rendelt pénzösszeg kevésnek látszik. A bizottság megegyezett abban, hogy figyelemmel kíséri a programot, hogy az ütemesen és fennakadások nélkül tudjon az útjára indulni.

(9.10)

Végezetül az egészségügyi és szociális bizottság a H/1368. számú, az országos fogyatékosügyi programról szóló országgyűlési határozati javaslatot egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Megadom a szót Sági Józsefnek, az oktatási bizottság előadójának. Tessék!

SÁGI JÓZSEF, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az oktatási és tudományos bizottság szeptember 22-ei ülésén megtárgyalta és egyhangúlag általános vitára alkalmasnak ajánlotta a H/1368. számon benyújtott országgyűlési határozati javaslatot az országos fogyatékosügyi programról. A bizottságban nem alakult ki vita arról, hogy szükség van-e erre a programra, miként a tartalmáról sem folyt érdemi polémia.

Mindannyian egyetértettünk a tekintetben, hogy olyan hiánypótló javaslatról, olyan tervezetről van szó, amelyben korra, nemre, sőt pártállásra való tekintet nélkül mindenkinek bele kell fogalmazni jobbító szándékú észrevételeit. Ellenzéki és kormányoldalról egyaránt megfogalmazódott, hogy a lényeg tulajdonképpen a részletekben bújik meg, s hogy az intézkedési terv voltaképpen egy nagyon fontos aspektusa a programnak.

Az ellenzéki képviselők kérésére a kormány képviselője még azt is elmondta, nincs akadálya annak, hogy a megszülető és már jóváhagyott anyagokat megismerjék a képviselők, annál is inkább, mert ez egyben a fogyatékosügyi program szerkezetét tükrözi, amely hosszú távú feladatokat is kijelöl, feladatait rövid és középtávú feladatokra bontja, pontosítja a feladat felelőseit, határidejét megnevezi.

Magasztaló szó többször is, kritikus hang azonban lényegében csak kétszer hangzott el az ülésen. Az egyik képviselő úr azt fejtegette, hogy az önkormányzatok az önkormányzati törvény és a közoktatási törvény alapján nyitva hagyják a kérdést, hogy amelyik önkormányzat magára vállalja a fogyatékosok képzését, attól kezdve azt önként vállalt feladatként végezheti. Így viszont felvetődik a kérdés, vajon megfelelő módszertani kérdésként kezelik-e ezt az ügyet a nevelőotthonokban a pedagógusok, hiszen például egy teljesen magatehetetlent együtt kezelhetnek egy középsúlyos fogyatékossal. És ez nem anyagi kérdés! Hiszen ha nincs meg az alkalmas hálózat, akkor a megyei önkormányzatok gyakorlatilag még a legjobb szándékú programot sem tudják végrehajtani.

Második észrevétel: a Mozgáskorlátozottak Szövetsége megjelent képviselőinek felszólalása után többen azt a kritikát fogalmazták meg, hogy az adott területeken a legnagyobb hiba a törvény be nem tartása, illetve az abból fakadó ellátatlansági mértéknek az a foka, amely a gyermekek egész életre szóló lehetőségeinek a végét behatárolja.

Összességében tehát elmondható, hogy a bizottság a határozati javaslatot azért találta általános vitára alkalmasnak, mert úgy vélte, olyan törvény alapján jött létre, amelyet minden párt támogat, amely új alapokra helyezi a rehabilitációt, amely erősíti a társadalmi integrációt, és amely az oktatás területén a megindult folyamatok erősítését tartalmazza, tehát szorgalmazza az integrált oktatás feltételeinek megteremtését, és preferálja a fogyatékos személyekkel kapcsolatba kerülő szakemberek képzését.

Még egyszer mondom, a bizottság egyhangúlag ajánlja általános vitára a törvénytervezetet. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Juhász Gábornak, az ifjúsági és sportbizottság előadójának. Nincs itt. Kérdezem, a bizottságból kíván-e valaki szólni. (Nincs jelentkező.) Nem.

Akkor a foglalkoztatási bizottság előadójának adom meg a szót, Vargáné Kerékgyártó Ildikónak. Tessék!

VARGÁNÉ KERÉKGYÁRTÓ ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság augusztus 31-ei ülésén megtárgyalta a fogyatékosügyi programról szóló országgyűlési határozati javaslatot. A bizottság tájékozódott arról, hogy a program készítése során komoly előkészítő munka folyt, és az érintett szervezetekkel többszöri és rendszeres volt a találkozás és az egyeztetés.

Mint ahogy az az egészségügyi és szociális bizottságban, a foglalkoztatási bizottság vitájában is elhangzott, hogy a fogyatékosok esélyének növelése érdekében szükséges programok forrásai bizony nem olyan mértékben állnak rendelkezésre, mint ahogy arra az érintett szervezetek számítottak és ahogy az indokolt is volna. Ezért várható, hogy a költségvetésben módosító indítványok fognak megszületni, épp a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének, a társadalmi életben való aktív részvételének, a nagyobb mértékű foglalkoztatás érdekében.

Végezetül a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság megállapította, hogy a Magyar Országgyűlésnek több évtizedes hátrányt kell ledolgoznia, amely a súlyos hátrányban lévő emberekkel szemben közös felelősségünk és közös kötelességünk. Ezért a bizottság a fogyatékosügyi programról szóló országgyűlési határozatot általános vitára egyhangúlag alkalmasnak találta.

Köszönöm. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett felszólalóknak adom meg a szót. Felszólalásra következik Koltai Ildikó képviselő asszony, Fidesz; őt követi Szabó Sándorné.

KOLTAI ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan országgyűlési határozati javaslat fekszik előttünk, amely nagy jelentőségű a maga nemében, és az előzmények ismeretében azt mondhatom, hogy remélhetőleg a parlament mindkét oldala örömmel fogadja.

Elöljáróban egy kis áttekintést szeretnék adni a helyzetről. Egy társadalom fejlettsége nem csupán gazdasági teljesítményében, hanem abban is megmutatkozik, hogy mennyiben képes garantálni az emberi jogok érvényesülését. A fogyatékosok társadalmi helyzetét alapvetően meghatározza az a tény, hogy szellemi vagy fizikai korlátozottságukból eredően nem képesek élni azokkal a jogokkal és lehetőségekkel, amelyekkel a társadalom egészséges tagjainak a többsége rendelkezik. Sokat mond az a tény is, hogy egy nemzet miképpen tudja biztosítani a fogyatékosok számára az egészségügyi szolgáltatások igénybevételét, képességeik fejlesztését, a megfelelő oktatást, a számukra elérhető és megfelelő munkát, a társadalomba való beilleszkedésüket és az önálló életvitelt.

Sajnos, ki kell mondanunk azt - csatlakozva Sid Wolinski és Patricia Kirkpatrick véleményéhez -, hogy míg Magyarország számos tekintetben egyenlő partnere lehet Nyugat-Európának, addig a fogyatékosokkal való bánásmód tekintetében csak egy fejlődő ország színvonalán vagyunk. Pedig az Európai Unióhoz való csatlakozásunk reményében a szociális gondoskodás területén is előre kell lépnünk. Hazánkban a fogyatékosság társadalmi problémájának kezelése igencsak ellentmondásos. Vannak nemzetközi szinten is figyelemreméltó eredményeink - például az oktatás területén -, de az önálló életvitel elérésének lehetősége, a munkához juttatás, az intézmények szolgáltatásainak igénybevétele területén van még jócskán behoznivalónk.

Hadd idézzek egy évekkel ezelőtti esetet, amely nagyon sok tanulságul szolgálhat a számunkra. Egy, a mozgáskorlátozottakkal szemben elkötelezett ember pár évvel ezelőtt rámpát épített egy élelmiszerüzlet ajtajához, amit addig csak lépcsőkkel lehetett megközelíteni. Pusztán jóakaratból és önzetlen segíteni akarásból. Az ügy annak idején elég nagy port vert fel, mivel az akkori hatóságok mint engedély nélkül létesített építményt, a rámpát rövid időn belül lebontatták. Szívemből remélem, hogy az a rámpa, amit mi itt mindannyian, a parlamenti patkó mindkét oldala építgetünk, még csak képletesen sem kerül lebontásra.

Nagyon fontos azt is megértetni a nemzet egészével, hogy fogyatékos embertársainknak nem részvétre van szükségük, hanem arra, hogy kölcsönösen részt vegyünk egymás életében, és ne rekesszük ki őket a társadalomból. Meg kell értenünk és értetnünk azt, hogy tökéletes ember nincs, és bármelyik pillanatban mi is egészségkárosodottakká válhatunk. A fogyatékos embernek - a fogyatékos embereknek - arra van szüksége, hogy elfogadjuk őt annak, aki. A hathatós segítség kötelességünk, de nemcsak nekünk, hanem a társadalom minden egyes tagjának. Goethe azt mondta, ha az embert olyannak vesszük, amilyen, tulajdonképpen rosszá tesszük, de ha olyannak vesszük, amilyennek lennie kell, akkor azzá tesszük, amivé lehetne.

Ennek az előttünk fekvő országgyűlési határozati javaslatnak az esélyegyenlőségi törvény megalkotása volt az előzménye. Mint már említettem, ez a törvény példa nélkül, nemzeti konszenzussal jött létre. Ez a program, amelyet eme törvény szellemének megfelelően hoztak létre, pontosan követi a törvényben előírt szerkezeteket és tartalmi elemeket.

(9.20)

A javaslat létrejöttét nagyon széles szakmai és érdekvédelmi egyetértés kísérte. A Fogyatékosügyi Tanács 100 százalékos szavazati aránnyal támogatta az előterjesztést. Maga a program alapelveket, stratégiai célokat fogalmaz meg, melyeket a kormányzatnak a végrehajtás során követnie kell. A javaslat az általános emberi jogi elvek, az esélyegyenlőséget biztosító alapelvek rögzítése és kibontása mellett nyolc területen fogalmaz meg határidőkhöz kötött, részletes elképzeléseket: a környezet, a kommunikáció, az egészségügy, az oktatás, a képzés, a közlekedés, a foglalkoztatás, a sport-szabadidő és a szociális ellátás területén. Előírja, hogy a fogyatékos személyek egyenrangú tagjai lehessenek és legyenek a helyi közösségeknek és a nemzet egészének. Maga a program többek között megfogalmazza a támogatások és ellátások, a rehabilitáció, az életminőség javításának céljait, a fogyatékosok társadalomba való integrálásának elősegítését is.

Nagyon fontosnak tartom azt a tényt, hogy a javaslat tartalmazza az időbeli meghatározásokat, határidőket is. Kiemelem itt a középületek akadálymentessé tételét, aminek a határideje 2005. január 1-je; az egészségügyi, oktatási-nevelési intézeteknél ez a határidő 2003-ig szól.

De ez még nem elég! Én azt hiszem, még nagyon részletesen ki kell dolgozni az értelmükben akadályozottak jogait, kötelességeiket, hiszen a fogyatékostársadalomnak ők képviselik a leghátrányosabb részét. Nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy a legtöbben szinte születésüktől intézetben nevelkednek, és ebből adódóan nem tudnak felkészülni a társadalmi integrációra. Ügyelni kell arra, hogy az általuk végeztetett, a társadalom számára is hasznos munka elsősorban terápiás célokat szolgáljon, és ne váljék rabszolgamunkává.

Szükséges olyan egységes program kidolgozása, elsősorban célok és módszerek meghatározásával, ami vázként szolgálhat a szociális intézetekben dolgozó szakemberek számára a felnőtt értelmi fogyatékosok fejlesztéséhez és szinten tartásához. Fontosnak tartjuk, hogy a fogyatékos személyekkel foglalkozó szakemberek képzésében nagy hangsúlyt kapjon a személyiségfejlesztés, a már dolgozók számára pedig kötelező legyen a rendszeres szupervízió, a kiégés megelőzése. Az önkormányzatokat szintén érdekeltté kell tenni abban, hogy lehetőségeik szerint helyileg biztosítsák a fogyatékosok fejlesztését.

Ezzel az országgyűlési határozati javaslattal tulajdonképpen, ha mondhatom, remélhetőleg feltesszük az i-re a pontot. Azért, hogy ez sikerüljön, mindannyiunk odafigyelésére és támogatására szükség van. A társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelem, a fogyatékkal élők szociális-gazdasági integrációja csak közös összefogással jöhet létre. Az Európai Unióban például egyre többet hangoztatják: "A fogyatékosok gazdasági és szociális értelemben vett integrációja az egységes piac szociális dimenziójának fontos eleme." Ez nem csupán a szociális igazságosság kérdése, hanem legalább annyira gazdasági kérdés is, hiszen a fogyatékosok munkaereje hatalmas forrás, érték a közösség számára. Reménykedjünk abban, hogy e javaslat kapcsán társadalmunk is elindulhat azon az úton, ami a fogyatékos emberek igazi szociális és gazdasági integrációjához vezethet.

Tisztelt Képviselőtársaim! Végezetül engedjék meg nekem, hogy egy személyes dologról beszéljek. Édesapám fogyatékos volt, egészségkárosodott, egyik lábát térdből amputálták. Én már ebbe nőttem bele. Fogyatékossága ellenére ő volt a legigazabb, legegészségesebb és legjobb ember számomra a világon. Igazi és igaz ember volt. Viszont nagyon nehéz volt azokat a pillanatokat megélni, amikor együtt mentünk strandra, és láttam a sajnálkozó pillantásokat. Nagyon szerettem volna őt megvédeni ezektől a tekintetektől, nagyon dühös voltam sokszor és nagyon értetlen.

Én azt hiszem, tartozom az emlékének azzal, hogy most ezen a helyen a sorstársaiért megpróbálok megtenni minden tőlem telhetőt, és én erre kérném önöket is, tudva azt, hogy önök is ugyanígy egyetértenek velem és velünk. Csak úgy tudjuk lebontani azokat a falakat, amelyek elválasztják az egészséges emberek társadalmát a fogyatékosokétól, hogy ezeket a falakat együtt próbáljuk eltolni a helyükről.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Megadom a szót Szabó Sándorné képviselő asszonynak, MSZP; őt követi Vincze László.

SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! 1998. március 16-án jelentős esemény történt a fogyatékkal élő embertársaink életében: az előző parlamenti ciklus utolsó munkanapján elfogadtuk az esélyegyenlőségi törvényt. Jelentősége abban is állt, hogy konszenzussal szavazott a Ház, egyöntetű volt a támogatás a parlamenti patkó mindkét oldalán.

Konszenzus, egyetértés volt abban is, hogy alanyi jogon járjon a fogyatékossági támogatás a fogyatékkal élőknek, a jövedelmi helyzettől függetlenül. Ez tulajdonképpen annak a felismerése és elismerése volt, hogy a fogyaték nem szociális probléma, hanem állapot.

Jelentős dátum lehetett volna a tegnapi is, a szeptember 30-a a fogyatékkal élők számára. Ugyanis a fogyatékossági támogatás kidolgozásának a határideje volt ez az esélyegyenlőségi törvény értelmében. Sajnos nem lett ez a tegnapi nap jelentős dátum. A jelen javaslatot, tehát az országgyűlési határozati javaslatot is csak a nyáron vehettük kezünkbe. A beterjesztési határideje ennek a határozati javaslatnak április 30-a volt. Túl is lehetne lépni a késedelmen, ha ez a javaslat mindenben megfelelne a korábban elfogadott esélyegyenlőségi törvénynek - de sajnos nem mindenben felel meg. Nézzük néhány kifogásunkat!

Mint ahogy a bizottsági előadónktól hallották, a bizottság ülésén sokan kevesellték a pénzt, amit a fogyatékkal élők támogatására tervez a kormány. Mi nem keveselltük ezt a pénzt ezen a bizottsági ülésen, hanem nem találtuk a forrásokat ebben az országgyűlési határozati javaslatban. Ugyanis az esélyegyenlőségi törvény 26. §-a (4) bekezdésének g) pontja ezen országgyűlési határozati javaslat részévé teszi a program megvalósításához szükséges költségek, források szerepeltetését. Ez a javaslat ezt a feltételt nem teljesíti, ezen követelményt nem elégíti ki. Úgy gondoljuk, a törvényi rendelkezéssel ellentétes az a konstrukció, miszerint a kormány kap felkérést, hogy a pénzügyi forrásokról saját intézkedési tervében döntsön. Most tehát vagy módosítani kell a törvényt, vagy az országgyűlési határozati javaslathoz kell módosítást benyújtania az előterjesztőnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! A formai és tartalmi kifogáson kívül további problémáink is vannak. Egyrészt az, hogy a fogyatékkal élők helyzetéről szóló rész mindössze két és fél oldal terjedelmű, de ami komolyabb gond: '90-es adatokat tartalmaz; olyanokat, amelyeket a Központi Statisztikai Hivatal is alábecsültnek ítélt. Eszerint 386 ezer volt a fogyatékosok száma kilenc évvel ezelőtt. A szakértők ma már, bár véleményük megoszlik, de mégis legalább félmillióra becsülik számukat. Fontos a pontos megközelítő számadat, hiszen a fogyatékossági támogatás költségkihatását ez határozza majd meg.

Az előző ciklus esélyegyenlőségi törvénye a fogyatékossági támogatás összegét az öregségi nyugdíjminimum 50, illetve 80 százalékában határozza meg. Ebből adódik a következő problémánk. Amíg nincs szakmai konszenzus a fogyatékosság mértékének megállapítására - a határidő ennek kidolgozására, mint már említettem, tegnap járt le -, addig az érintettek nem tudják, milyen irányú támogatásra és milyen összegre számíthatnak. S ha további késedelmet szenved ezeknek a beterjesztése, akkor félő, hogy a 2001. január 1-jei bevezetés is késedelmet szenvedhet.

A minősítési rendszer megújítására csak jövő tavaszra számíthatunk, és csak az után következik majd a több százezer érintett, jogosult orvosi vizsgálata.

(9.30)

Kiket is érint ez a támogatási forma? A vakokat, a siketeket, a mozgáskorlátozottakat, az értelmi fogyatékosokat. A késedelmes beterjesztés, a beterjesztés féléves vagy még hosszabb csúszása valójában az érintettek érdekeit rövidítheti meg, azokat, akik többsége rossz szociális helyzetben van, sokan közülük már idősek is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az életkor fontos szempont a program előterjesztői számára is, hiszen abban helyesen azt fogalmazzák meg, és azt olvashatjuk az országgyűlési határozati javaslatban, hogy minden eszközzel segíteni kell a fogyatékkal élőket a rehabilitációban, az oktatásban, sőt a foglalkoztatásban is. Ezek azok a pontjai az országgyűlési határozati javaslatnak, amelyeket feltétlen támogatni tudunk.

Az akadálymentesítés komoly terhet ró a közintézmények fenntartóira, bár mi úgy ítéljük meg, hogy teljesíthetőnek tűnik a 2005. január 1-jei határidő. Bonyolultabbnak látszik már a helyzet a civil és az önkormányzati ingatlanok esetében. Ők ugyanis önerőből ezt nem tudják megvalósítani, tehát számukra valamilyen költségvetési forrás kell a törvényi kötelezettségük teljesítéséhez. Kíváncsian várjuk a kormány intézkedési tervét a felelősök megjelölésével.

Különös érdeklődéssel várjuk az egészségügyi törvény elfogadása után, aminek a betegjogi fejezet is integráns része, hogy miért kell 2002. január 1-jéig szóló távoli határidőt meghatározni a jogérvényesítés feltételeinek a kidolgozására. Bizottsági ülésünkön, a szociális és egészségügyi bizottság ülésén felvetettük ezt, de a helyettes államtitkár úr nem tudott érdemben e kérdésre válaszolni, arra sem, hogy mi a gondolkodás, a változtatási szándék iránya.

Tisztelt Képviselőtársaim! Különösen fontosnak tartjuk az oktatást, a képzést, a fejlesztést, valamint a rehabilitációt és az integrációt, ezek a legfontosabb módok a fogyatékosok számára. Mindannyian tudjuk, hogy súlyos hiányosságaink, társadalmi-politikai tartozásunk van ezen a téren.

A másik ilyen kiemelt terület, amiről néhány szót szeretnék szólni, a foglalkoztatás. Tudjuk, hogy az eltelt 10 évben jelentősen csökkent a népesség foglalkoztatottsága. Amikor a 90-es évek elején a teljes népesség foglalkoztatottsága 43,6 százalék volt, a fogyatékkal élőké 16,6 százalék. A rendszerváltás óta eltelt időszakban a teljes népesség foglalkoztatottsága mintegy 10 százalékkal esett vissza. Úgy gondoljuk, és sajnos ehhez nem kell konkrét adat, hogy ennél jóval nagyobb mértékben csökkent a fogyatékkal élők foglalkoztatottsága. Nagyon fontosnak tartjuk ezért a munkáltatók ösztönzését is, elengedhetetlennek tartjuk ezen a téren. Ne legyen olcsóbb rehabilitációs adót fizetni, mint foglalkoztatni a fogyatékost.

Mindannyian tudjuk: a feleslegesség érzésénél kevés van, ami jobban rombolja a személyiséget. Ezért tehát mindent el kell követni azért, hogy fogyatékkal élő társaink megtalálják helyüket, céljukat, feladatukat közöttünk, akik pillanatnyilag még könnyebben, fogyatékkal élünk.

Miért mondhatom ezt? Mert a '90-es népszámlálás adatai alapján, még ha régi is ez az adat, de tény: a fogyatékkal élők 43 százaléka fogyatékosságát tartós betegség következtében szerezte. A fogyatékos személyek 31,8 százaléka szenved születése óta valamilyen fogyatékban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyian ismerünk fogyatékkal élőt. Ha külföldön járunk, vagy Magyarországon külföldi turistákkal találkozunk, honfitársaink közül sokan meglepődnek, milyen gyakran látni tolókocsis, jelbeszédes kirándulót. Azért, hogy a magyar fogyatékkal élők számára is kinyíljon a világ, a tudás, a tanulás, a foglalkoztatás, a sport, közösen kell, s nem pártpolitikai széttagoltság, hanem a segíteni akarás alapján mindent megtennünk.

Mi támogatjuk, hogy az esélyegyenlőségi törvény szellemében minél hamarabb, nem tolva-tologatva a határidőket, érvényt szerezni a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének. Ezt támogatni tudjuk. Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Megadom a szót Vincze László képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt. Őt követi Béki Gabriella.

VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt frakciója és a magam nevében igen fontosnak tartom azt a tényt, hogy ebben a témában a tisztelt Ház előtt vitát folytathatunk, s egyben meghatározhatjuk azokat a főbb tennivalókat, melyek a fogyatékos emberek, de a nem fogyatékosok érdekeit is a magyar társadalom érdekében felértékelhetik és meghatározhatják.

Országunk fejlődése és csatlakozása a fejlett világhoz nem képzelhető el a különböző módon megörökölt hátrányok és esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölése nélkül. Ilyen esélyhátrány - a vidék fejlesztésének hiánya mellett - az esélyegyenlőtlenséggel szembenéző fogyatékos és rokkant emberek gondjainak, problémáinak megoldatlan halmaza. A fogyatékosság, a környezet szennyezése, a természet pusztulása, a fegyverkezés, az energiaforrások kimerülése, a szegénység, az éhezés, a felmérhetetlen gazdasági nehézségek az emberiség, egyben országunk megoldandó feladatai közé sorolandók.

A föld lakosságának körülbelül 10 százaléka fogyatékossággal él. Az eltelt évtized a fogyatékosok évtizede, '91 a rokkantak nemzetközi éve volt. A fogyatékosok az elmúlt évszázad során, annak ellenére, hogy milliónyi megkülönböztető jegyükben teljesen azonosak az egészségesekkel, csak egy-kettőben másak: vak, süket, mozgássérült, daganatos, egy vesével élő, nagyon kövér, törpe növésű stb., a társadalom mégis kitaszította őket. A fogyatékosság az emberiséggel egyidős. Ma már igen sokan vannak, és a modern életforma termeli is a fogyatékosságot. A fejlett medicina a fogyatékosság ellenére szerencsére hosszú életet biztosít számukra.

A fogyatékosok ellátása kezdetben a gondozáson és a segélyezésen alapult. A jelenlegi ellátási elvek a fogyatékost mozgósítják saját beilleszkedése elérésére: önellátás, függetlenség, integrálás, közösségbe való befogadás. A fogyatékos ember élete nem kevesebb és nem több, mint embertársaié, hanem egyszerűen más. Mássága abban is megnyilvánul, hogy csak embertársai segítségével képes a hétköznapi életre, s az a segítő folyamat, mely számukra ezt lehetővé teszi, a rehabilitáció. A fogyatékosság a WHO kategóriái szerint három fokozatban írható le: károsodás, fogyatékosság, rokkantság.

Az utóbbiról bővebben szólnék: károsodásból vagy fogyatékosságból eredő szociális hátrány, korlátozó esetenként meg is akadályozva, hogy az egyén betöltse kortól, nemtől függő normális, mindennapi szerepét. A rokkantság nem más, mint a károsodás, a fogyatékosság társadalmivá válása. A társadalom maga is szocializálódik a fogyatékosaival élt életre. Az évszázados kitaszítási hagyományokkal szemben a befogadás a fő cél. A rehabilitáció egyes részeit a társszakmák külön kezelték: orvosi, szociális, foglalkozási, pszichológiai, jogi, pedagógiai területek. Az a tapasztalat, hogy a különféle tevékenységek fogaskerékszerű összeillesztése a leghatékonyabb a sérült ember szempontjából.

Mozgássérültek és ellátórendszerük: Magyarországon a mozgássérültek száma megközelíti a 300 ezret. Alapvető oktatásuk elkülönített rendszerben, a mozgássérültek intézetében Budapesten például, a Mexikói úton történik. Egyre inkább megvalósul az integrálódásuk, speciális oktatásukat, képzésüket a Mozgássérültek Állami Intézete a Marczibányi téren biztosítja. Kiemelkedő jelentőségű a központi idegrendszer sérülése következtében kialakuló mozgássérültekkel való foglalkozás, mely a budapesti Pető Intézetben történik, valamint kihelyezett tagozattal néhány éve Kiskunhalason.

A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményére vonatkozó rendelkezés a 164/1995-ös, 12-es kormányrendelet. Ezen rendelet szabályozása értelmében súlyos mozgáskorlátozott az, aki mozgásszervi betegsége következtében tömegközlekedési eszközt önerőből nem képes igénybe venni, de életvitelszerűen nem ágyhoz kötött és járásterhelhetősége, valamint tömegközlekedési jármű használata alapján közlekedőképességének minősítése során minősítési pontjai száma 7, vagy annál több.

Súlyos mozgáskorlátozott személy közlekedési kedvezményei: gépkocsiszerzési támogatás, személygépkocsi-átalakítási támogatás, közlekedési támogatás, parkolási engedély. 1998. január 1. után a szerzési támogatásra való jogosultsági kör bővítésre került. Így azon mozgáskorlátozott személy is hozzájuthatott a szerzési támogatáshoz, aki alkalmatlan a gépjármű vezetésére, de a gépjármű használatát munkaviszony, tanulói jogviszony fenntartása indokolja, és szállítását a súlyos mozgáskorlátozott nagykorú gyermeke, vagy testvére felvállalja.

(9.40)

A jogszabály január 1-jétől módosította a szerzési támogatás jogosultsági körét is, bővítette a tanulói jogviszony fogalmát azzal, hogy a korai fejlesztésben és gondozásban részesülő, illetve képesítési kötelezettségét teljesítő személy jogviszonyát is tanulói jogviszonynak ismerte el. Sajnos azt is megállapíthatjuk ezen kedvező intézkedések mellett, hogy a támogatás összege, mely a súlyosan mozgáskorlátozott személyt ezen jogszabály alapján megilleti, évek óta nem emelkedik. A közlekedési támogatás összege inaktívak esetén évi 7 ezer forint, amennyiben a súlyosan mozgáskorlátozott tanul, dolgozik, akkor a támogatás összege 62 éves korig 24 500 forint. Működik az országban a gyengén látó gyermekek és a vak gyerekek számára általános iskola, Budapesten kettő, Debrecenben egy oktatási intézmény áll rendelkezésre.

A szociális ellátás formáiról engedjék meg, hogy néhány szót ejtsek. A jelenlegi szabályozás egyedül a látássérültek esetében állapít meg normatív alapon járó, mindenféle jövedelemtől független szociális ellátást, a vakok személyi járadékát, amelynek összege 1998. december 31-e után megállapított ellátásoknál havi 6700 forint. A megállapításra vonatkozó jogszabály elavult, részben vállalkozásellenes, rendelkezése szerint a kisipari, magánkereskedői, háziipari vagy vándoripari foglalkozást folytató vakot csak kivételesen, a Vakok és Csökkentlátók Szövetségének javaslatára lehet személyi járadékban részesíteni. Kivételes méltánylást igénylő esetben mérlegelés alapján járadékot kaphat a családban élő vak kiskorú gyermek is, ha nevelését, gondozását családi környezetén kívül, például különleges nevelőintézetben nem tudják megoldani. Járadékot minden személynek meg kell állapítani, akinek látáscsökkenésének mértéke eléri a jogszabályban meghatározott mértéket a megyei szemész szakorvos javaslata alapján.

Siketek és nagyothallók esetében orvosilag igazolt, hogy valamilyen fokban hallásukban károsodott emberek. A lakosságon belüli arányuk megközelíti a 10 százalékot. Szerencsére a súlyosan hallássérültek aránya ennél lényegesen kisebb, azon hallássérülteknek, halláskárosodottaknak a száma, akiknek az életét ez befolyásolja is, Magyarországon körülbelül 20 ezer főre tehető. Siketnek kell tekinteni, akinek a hallásküszöbértéke mindkét fülön 80 decibel fölött van, nagyothalló az, akinél ez az érték 60-80 decibel közé esik.

Az értelmi fogyatékosok ellátórendszeréről néhány megjegyzés és gondolat. Magyarországon az értelmi fogyatékosok számáról pontos adatot közölni nem tudok, csak becsült adatokat, mely szerint számuk megközelíti a 300 ezret. Értelmi fogyatékosnak kell tekinteni azt, akinek az IQ-ja a 70-es értéket nem éri el olyan teszten, amelynek az átlaga 100-nál van. Az értelmi fogyatékosok eredményes rehabilitációja és társadalmi beilleszkedése szempontjából elengedhetetlen a korai fejlesztés és a szakszerű iskolai nevelés. Őket is megilleti a családok támogatásáról szóló jogszabály alapján a magasabb összegű nevelési ellátás.

Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt és a magam nevében szeretném jelezni, hogy igen fontosnak tartom a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége által fölvázolt különböző javaslatokat, melyeket a minisztérium irányába ők továbbítottak, fölvázoltak és a 2000. évi költségvetés számainak összeállítására vonatkozóan a miniszterelnök úrnak is megküldtek. Ez érinti a '98. évi XXVII. törvény, az egyenlőségi törvény megvalósításával kapcsolatos állami szerepvállalás mértékét is. A Független Kisgazdapárt frakciója és a magam nevében aggasztó az a tény, hogy a Pénzügyminisztérium nem tartja indokoltnak a feladatra biztosított többletforrásokat. Ezeket a feladatokat az egyes tárcák saját forrásaik átcsoportosításának terhére kell biztosítani. Sajnos, hogy az előző kormányok szociális érzékenysége legtöbbször a szólamok szintjén valósult meg. A polgári kormány - melyet a Fidesz-Magyar Polgári Párt, a Független Kisgazdapárt és a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja jelenít meg - intézkedéseinek a fogyatékosügy terén nem egy jó helyzet fenntartására, hanem egy igen jelentős lemaradás behozatalára, fokozott fejlesztésre kell irányulnia. Ez igaz az épített környezet és a közlekedési infrastruktúra akadálymentesítésére, a fogyatékosok foglalkoztatását elősegítő rehabilitációs tevékenységre, az önrendelkezésen alapuló önálló életvitel feltételeinek biztosítására.

Hölgyeim és Uraim! Vegyük végre tudomásul, hogy a fogyatékos emberek nem segélyt kérnek, a magyar társadalomban hasznos tagok, akik részt szeretnének vállalni a társadalom életében, önfenntartók és közteherviselők lehetnek, akik az ésszerű beruházásokat, befektetéseket megérdemlik! A fogyatékos emberek jogairól és esélyegyenlőségének biztosításáról szóló 1998. évi XXVII. törvény határidőket szab, mely határidők csak akkor tarthatók, ha azok végrehajtása már 2000-ben megkezdődik és ezt követően ütemezetten tovább folytatódik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy általános iskolai tanítói és tanári foglalkozásomból eredően is fölhívjam az önök szíves figyelmét a fogyatékos ifjak nevelésének fontosságára. Az integrált nevelés, ahol az ép és a fogyatékos kisgyermekek és ifjak együttes nevelése folyik, nagyon fontos színtere a személyiségfejlesztésnek. A fogyatékos gyermek ne csak üljön az épek között, hanem kellő feladattal is ellássák az őt nevelő pedagógusok. Talán legnehezebben az értelmi fogyatékosokon lehet segíteni, akiknek jogállását valamilyen módon tisztázni kellene. Az oktatásban, képzésben rendezni kellene a fogyatékosnormatívát, a mai világban elvárható, hogy minden pedagógus rendelkezzen gyógypedagógiai ismeretekkel, a szakos ellátottsága pedig a fogyatékosok intézeteiben a fogyatékos nevelésben részt vevők ne csak 60 százalékos arányát jelentse!

A képzést illetően vannak világhírű intézményeink, ilyen a Pető Intézet vagy a világhírű gyógypedagógusokat képző Bárczi Gusztáv Főiskola. A megyei önkormányzatok lehetőségei és a helyi önkormányzatoké mégis behatároltak anyagi források híján. A fiatalok lehetőségei viszonylag szűkre szabottak, a pedagógusok alulfizetettek, de csak Magyarországon. Szinte elkapkodják a pedagógusainkat a velünk szomszédos nyugati országok, természetesen többszörös fizetség ellenében végzik kiemelkedően magas szakmai munkájukat. Itthon pedig mi a helyzet? Van olyan körzet, vannak olyan települések, ahol fontos lenne például a konduktori állás és sajnos nem tudnak ott foglalkoztatni konduktort erre a fontos feladatra, mert anyagilag nem tudják finanszírozni az önkormányzatok. Talán némi optimizmusra adhat okot az, hogy az ombudsman a fogyatékosjogokat illetően elébement a törvényjavaslatnak.

Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy javaslatommal a Független Kisgazdapárt és jómagam nevében határozati javaslat vonatkozásában részletes cselekvési programot vázolhassak röviden, zanzásítva sorstársaink ügyének felvállalása érdekében. Az intézkedési terv jelenlegi állapotában vázlat szintű kiindulásnak elfogadható, melyet jó lenne hamarosan a szakmával megerősíttetni, akiknek a véleményét a kormány illetékesei folyamatosan vegyék figyelembe és támaszkodjanak a véleményükre! Az általános véleményen túl a következők szerint teszek meg néhány konkrét kiegészítő javaslatot.

(9.50)

Például: a közbeszerzési törvényt módosítani kellene annak előírásával, hogy az állami önkormányzati forrásokból finanszírozott beruházások, vásárlások pályázatainak kiírása csak az akadálymentesség előírásának megfelelő eszközök beszerzésére történhessen.

Vagy: az építési törvényben, illetve annak végrehajtási rendeletében pontosan meg kellene határozni a középület fogalmát, ugyanis ennek híján a törvényi kötelezettség végrehajtása nehézkes, hiszen az esetleges szankcionálást a fogalommeghatározás hiánya nehezíti. Itt jegyezném meg, hogy ez a problémakör nemcsak a társadalom fogyatékosait érinti, hanem bizony keményen érinti a kismamákat, a gyermekeket nevelő anyukákat, amikor tolják például a babakocsit.

Vagy: a meglevő épületek utólagos akadálymentesítését gyakran nehezítik a tűzvédelemre vonatkozó előírásoknak a menekülési útvonal szélességére vonatkozó rendelkezései.

Természetes módon ezek a feladatok és javaslatok különböző tárcákhoz szólnak, én erről nem akarok szólni, aki tudja, hogy miről beszélek, az biztos, hogy ebben az irányban tevékenykedik is.

Át kellene tekinteni a műemlék és műemlék jellegű épületek utólagos akadálymentesítését akadályozó szabályozást, s azokat az európai normáknak megfelelően módosítani kellene, például a felvonók létesítése tilalmának feloldására gondolok ennél a pontnál.

El kell rendelni a középület-üzemeltető szervezetek számára a középületek felmérését akadálymentességi szempontból. Vakok számára az érintéssel, tapintással, hanggal történő tájékoztatást, siketek számára a vizuális tájékoztatást, mozgássérültek számára a megközelítés és használat akadálymentességét. A felmérések feltételrendszerét és paramétereit ki kell dolgozni, a felmérések elvégzéséhez anyagi forrásokat kell hozzárendelni. A felmérések első ütemében az egészségügyi, oktatási, nevelési és szociális célú középületeket, második ütemében az államigazgatás létesítményeit, a következő ütemben pedig a szolgáltatási, kulturális és sport célú középületek felmérését kellene elvégezni.

Tervpályázatokat kell kiírni a meglevő épülettípusok akadálymentesítéséhez szükséges műszaki megoldások ösztönzésére. Lényeges lenne erkölcsi és anyagi elismerési ösztönzési rendszer kialakítása az építészek számára, például lehetne egy ilyen, hogy "Az év akadálymentes középületének tervezője"-díj és így tovább, az ötleteket lehetne sorolni, gondolom, önökben is megfogalmazódhat néhány.

Képzéseket kell szervezni, kiadványokat kell készíteni, pályázati rendszerek sorát kell kidolgozni, a pályázat elnyeréséhez a fenntartó saját erőforrásarányát maximum 20 százalékban javasolom meghatározni. Pályázatokat kell kiírni a középületek fenntartói számára is az akadálymentesítési munkák elvégzése céljából.

A társadalmi tudat formálása érdekében a fogyatékos emberek segítségének módszereit, mindennapi életüket bemutató klipeket, szóróanyagokat, kiadványokat kellene készíteni, és azokat a közszolgálati médiacsatornákon keresztül folyamatosan be kellene mutatni. Például: hogyan segítsünk a kerekes székben élőknek vagy a vakoknak a közlekedésben, hogyan kommunikáljunk a siketekkel, hogyan élhetünk együtt az értelmi sérültekkel. A propagandát az iskolai nevelés részévé kell tenni, kiegészítve a balesetmegelőzés propagandájával, például vízbeugrásos balesetek, közlekedési balesetek, de sorolhatnám számtalan formáját még a dolognak.

A területi betegellátó intézmények, például kórházak, klinikák, rendelőintézetek, továbbá az államigazgatás ügyfélszolgálatot ellátó szervezetei személyzetének tagjai közül megfelelő számú személyt kell kiképezni a jelnyelv használatára, számukra a jelnyelv ismeretét nyelvpótlékkal kellene elismerni.

A tömegközlekedési eszközök pótlására, támogatására szolgáló forrásoknál az akadálymentes közlekedési eszközök beszerzésére irányuló pályázatokat kiemelten fontosan támogatni kellene.

Pályázati rendszert kellene kidolgozni a tömegközlekedési járművek átalakításához történő hozzájárulásra a tömegközlekedési eszközök felszállóhelyének és utasforgalmi létesítményeinek akadálymentesítéséhez.

A mozgáskorlátozottak részére kialakítandó várakozóhelyek, autóparkolók esetében bizony el kellene az önkormányzatoknak is és mindannyiunknak gondolkozni azon, hogy kedvezményként az ingyen parkolás lehetőségét számukra biztosítsuk. A mozgáskorlátozottak számára kivételes várakozási behajtási lehetőséget nyújtó engedélyek kiadásával is lehetne helyzetüket segíteni. A KRESZ módosítására ilyen vonatkozásban is szükség van, és a fentieket a szakembereknek kellő módon át kell gondolniuk.

Meg kellene vizsgálni az autópályára jutás lehetőségét, lehetőleg ingyenes lehetőségét, de legalább megyénként - az én javaslatom és egy egyeztetett szakmai javalat alapján is - körülbelül 10-20 darab ingyenes autópálya-használati igazolványt kellene kiadni a megyei szervezetek felé, ahol a továbbítás módjában biztosan konszenzusra jutnának. Ilyen kedvezményes lehetősége van egyébként a BM-nek, a Határőrségnek, hát akkor hölgyeim és uraim, miért ne legyen a sérült embereknek.

Új elveken és gyakorlaton alapuló minősítési rendszert kellene kidolgozni, amelynek elemei, a kialakult egészségi állapot okai, összetevői, a kialakult károsodás mértéke, jellege, sorolhatnám mind-mind azokat az ismérveket, amelyek alapján ezt a minősítési rendszert a szakemberek segítségével újra lehetne gondolni, újra is kell. Itt a hátrány szempontjából még egy halmozott hátrányos helyzetről is szólnék, nevezetesen a tanyavilágban élő mozgáskorlátozottak, mozgássérültek gondjairól, hiszen az ő helyzetüket még tetézi az úthálózat hiánya, az eljutás nehézsége. Nagyon szerencsés és jó dolog lenne, ha megyénként legalább egy szállító kisbuszkapacitást tudna a költségvetés számukra biztosítani, ők a különböző kórházi és egészségügyi intézmények, egyéb intézmények megközelítése okán nagyon szépen be tudnák osztani ennek a kis busznak az útvonalát, csak hát lenne busz.

Ki kell dolgozni a gyógyászati segédeszköz-ellátás eurokonform rendszerét. Meg kell teremteni a súlyosan fogyatékos emberek szűrővizsgálatait, az általános és speciális orvosi ellátást biztosító infrastruktúra-felszerelés és szakemberháttér feltételeit. Óriási anyagi megoldást jelentene ez, megyénként több helyen és a jó megközelíthetőség érdekében legalább kistérségenként egyet javasolok.

Az integrált oktatás feltételeinek megteremtéséhez gondoskodni kellene a szükséges személyi segítő szolgáltatások és esetleges speciális szállító kapacitások forrásainak megteremtéséről az oktatási intézmény fenntartója számára. Ki kell dolgozni a fogyatékos emberek számára a sporton kívüli szabadidős tevékenységekhez nyújtható speciális támogatások rendszerét, ilyenek lehetnek például az üdülés, kirándulás, kulturális tevékenységek eszköz-, szállítási és anyagi feltételeihez nyújtott hozzájárulások.

Ki kell dolgozni a lakóotthonok létesítéséhez nyújtott pályázati támogatások, valamint fenntartásukhoz szükséges normatív támogatások feltételrendszerét. Szociálisan támogatást nyer minden olyan magyar család, ahol új lakást építenek, tudjuk azt, hogy az első gyermek után 200 ezer, a második után egymillió, a harmadik után egymillió és a soron következő gyermekek után 200 ezer forint szociálpolitikai támogatást kaphatnak.

(10.00)

A tisztelt Ház előtt kapcsolt javaslatom van, amely kiterjesztené a szociális lehetőséget a használt épületek megvásárlására is, hiszen rengeteg vidéken élő, és főleg a vidéki épületolcsóság következtében helyzetbe kerülhető sorstárs, de egészséges ember is tudna élni a szocpol lehetőségével.

Ki kell dolgozni a már működő speciális támogatásszolgálatok működésének átmeneti finanszírozására vonatkozó jogszabályokat. Ki kell alakítani a súlyos fogyatékos személyek speciális szállítását végző szolgáltatások létrehozását támogató pályázati rendszert. Meg kell határozni a fogyatékosok Esély Közalapítványa működésével kapcsolatos főbb elvárásokat a fogyatékosügyi program megvalósításában. Alakítsuk ki a fogyatékos emberekkel foglalkozó érdekérvényesítő szakmai szervezetek részvételi mechanizmusát a döntéshozatalban és a program végrehajtásában.

A szervezetekben meglévő szakmai szakértői háttér felhasználásának módját, illetve ennek anyagi és technikai feltételeit feltétlenül ki kell dolgozni. Elő kell segíteni a program megvalósításában tevékenyen részt vállaló szervezetek működését és tevékenységét anyagi és erkölcsi támogatások biztosításával is. Erről a helyről mondanék egy kritikát, amikor a társadalmi szervezetek támogatottsága cím alatt anyagi támogatást kaptak a civil szervezetek. Hadd mondjak el egy sajnálatos negatív tényt, hogy a Csongrád megyei mozgáskorlátozottak és fogyatékosok szervezete egy fillért nem kapott a pályázataira. Érzékenyen oda kellene figyelni erre a kérdéskörre.

Tisztelt Ház! A Független Kisgazdapárt a fogyatékosügyi határozati javaslatot, az általam felvezetett kiegészítő intézkedési javaslatokat igen fontosnak tartja. Az intézkedéssort és a programot évenkénti felülvizsgálatra javasoljuk, egyben kérjük, hogy a feladatok által keletkező költségvetési kiadásokat a Pénzügyminisztérium és a szaktárcák javára képviselőtársaim módosító indítványokkal, szavazatukkal támogatni szíveskedjenek.

A H/1368. számú határozati javaslatot szíves támogatásra ajánlom a Független Kisgazdapárt frakciója és a magam nevében. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, SZDSZ; őt követi Lezsák Sándor.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban ritka pillanat volt a parlament életében, amikor 1998. március 16-án elfogadta az esélyegyenlőségi törvényt a Ház; példaértékű szép epizód ez a Ház történetében. Kormánypárti képviselőtársam említette, hogy e törvény nemzeti konszenzussal született, 309 igen szavazat erősítette meg.

Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy nemcsak ebből a szempontból volt példaértékű e törvény megszületése, hogy tudniillik párthovatartozástól függetlenül tudták támogatni a képviselők, hanem abból a szempontból is, hogy ezt a törvényt nem a kormány terjesztette elő. Az a ritka helyzet volt a parlamentben, amikor képviselői indítvány formájában került ide egy törvény, mert az előző ciklusban, noha a kormány felvállalta programjában ezt az ügyet, végül is meghátrált, és 1998 januárjára eldöntötte, hogy nem nyújtja be ezt a törvényt.

Szóval, kellett a törvény megszületéséhez az a nagyon következetes elvi hozzáállás, amelyet a szabad demokraták megtettek, nevezetesen, hogy Szigeti György képviselőtársammal benyújtottuk a törvényt, és kierőszakoltuk a törvény tárgyalását. Talán néhány képviselőtársam, aki az előző ciklusban is itt ült, emlékszik rá, hogy 1998 februárjában háromszor kértünk szavazást arról, hogy a Ház tárgyalja sürgősséggel. Az első két esetben a Ház még visszautasította ezt a kérést, és a harmadik esetben fél százalékkal ment át, végül is napirendre kerüljön. A kormánypárti képviselők bátor kiállása kellett a dologhoz, hogy a saját kormányukkal szemben nyomjanak egy igen gombot.

Azt gondolom, hogy ha tanulságokat vonunk le, akkor ez a mindenkori kormánypárti képviselők számára szerintem fontos üzenet, egy példaértékű üzenet; a képviselői munkának az igazi szépségét és értelmét hordozó, példaértékű üzenet, hogy lehet kormánypárti képviselőnek a saját kormányával szemben jó ügyet sikerre vinni. Számomra mind a mai napig erről szól ez a törvény.

Amikor végül is megszületett, mérföldkőnek tekintettük. Azóta is mérföldkőnek tekintjük, és azt tapasztalom, hogy mindenki, aki érintett, az idő múlásával egyre jobban érzékeli, hogy mekkora a jelentősége annak, hogy van egy ilyen törvényre való hivatkozási alapja akkor, amikor a saját ügyeiben megpróbál eljárni. Hiszen olyan társadalmi rétegről van szó, amely nagyon sok hátránnyal küzd, nagyon sok nehézség van az életében, amelytől valóban folyamatosan sérül az esélyegyenlősége. Szóval, segítségre van szükségük ahhoz, hogy egyenrangú állampolgárokként tudják berendezni az életüket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az a bizonyos esélyegyenlőségi törvény, amelynek folyománya, hogy a fogyatékosügyi programról ma, itt a Házban beszélhetünk, egy nagyon rövid keretjellegű törvény, amely feladatokat határoz meg, és határidőket rendel hozzá. Egy ilyen határidő volt a Fogyatékosügyi Tanács felállításának a feladata, illetve a fogyatékosügyi program elkészítésének a feladata.

Amikor a törvény megszületett, akkor nagy örömmel arról kezdtem beszélni, hogy ez nem egy folyamat befejezése, hanem az első állomása, hogy tulajdonképpen igazából egy nyitánya, kezdete azoknak a változási folyamatoknak, amelyek előtt állunk, amelyek végrehajtása, kivitelezése évtizedes periódust kell hogy felöleljen. Azt hangsúlyoztam, hogy nagyon jó lenne, ha nem a határidőkhöz közeledve, amikor már évek teltek el, kezdenénk a kérdésekkel foglalkozni, hanem mindjárt az elején megfelelő lépéssel, lendülettel próbáljuk megvalósítani azokat a célokat, amelyeket a törvény megfogalmaz.

Szeretném sorra venni, hogy mi az, ami nekem tetszik ebben a fogyatékosügyi programban, amit tárgyalhatunk, és mi az, ami szerintem kifogásolható és kifogásolandó. Először is engedjék meg, hogy mindehhez felidézzem magából a törvényből, hogy mit ír elő, mi mindent kell tartalmaznia a fogyatékosügyi programnak. A törvény 26. §-a a következőket rendeli a (3) bekezdésben:

A program az alábbiakat tartalmazza: a fogyatékossággal élő népesség társadalmi helyzetének bemutatását, a rehabilitációval kapcsolatos célok meghatározását, a fogyatékos személyeket érintő társadalmi szemlélet kedvező irányú megváltoztatásához szükséges tennivalókat, a fogyatékos személyek és családjuk életminőségének javításához szükséges feltételrendszer meghatározását, a fogyatékos személyeknek a társadalom életében való aktív részvételét elősegítő terveket; a fogyatékos személyek létszámához és társadalmilag elismert igényeikhez igazodva a közlekedési rendszerek, tömegközlekedési eszközök, utasforgalmi létesítmények, a szállítás, az épített környezet átalakításának, valamint a speciális oktatás és speciális foglalkoztatás célállapotban elérendő indokolt mértékének a meghatározását - és végül, 7. pontként -, a kitűzött célok megvalósításához szükséges eszközöket és intézményeket, valamint a szükséges pénzügyi forrásokat.

(10.10)

Ezeket írja elő követelményként a törvény, ezeket kerestem a programban, amikor áttanulmányoztam, hogy vajon sikerült-e az előírásoknak megfelelni.

Általában azt kell mondanom, hogy ez a fogyatékosügyi program nem elég konkrét. Elmondom, hogy mi az, ami tetszik nekem ebben a programban. Tetszik eredendően a szemlélete, ami teljesen megfelel annak a szemléletmódnak, amellyel a törvény fogalmaz, tetszik a hangvétele, tetszik, hogy minden részletében igazodik ahhoz a korszerű szemléletmódhoz, felfogáshoz, amit a törvény iránynak kijelöl. Én azt gondolom erről a fogyatékosügyi programról, hogy egy valóban szép fogalmazvány, érződik, hogy szakemberek közreműködésével készült, hogy a Fogyatékosügyi Tanácsban olyan emberek ülnek, akik régóta foglalkoznak ezzel a kérdéssel, és valóban korszerű szemléletet képviselnek.

Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy nem elég konkrét az az anyag, amelyet végül is a kezünkbe adtak, kezdve a fogyatékossággal élő népesség társadalmi helyzetének bemutatásával, ami két oldalban néhány fontos adatnak a felsorolása, és valójában nem az élethelyzet bemutatása; folytatva azzal, hogy fontos dolgok hiányoznak ebből a programból, például igen szegényesre sikeredett az a rész, amely a tárcaközi feladatokkal foglalkozik. Pedig mindannyian tudjuk, hogy egy ilyen kisebbségben élő csoport helyzetén javítani csak tárcaközi összefogással lehet, hogy a nehézségek tömkelege abból fakad, hogy itt nem egy tárca beavatkozása lenne szükséges, hanem több tárcának a közös együttmunkálkodása, és bizony ez a rész, hogy hogyan is kerülhet majd sor tárcaközi együttműködésre, milyen területen és milyen kérdésekben, nagyon-nagyon szegényes a programban.

Én kifogásolom, hogy fontos határidőkkel csúszik a kormány, ilyen módon csúszik ez a program is, hiszen ennek a programnak is már egy korábbi határideje volt, júniusi benyújtás, és vélhetőleg egy ilyen kora nyári tárgyalás volt a szándékunk akkor, amikor a júniusi határidőt beírtuk, pontosan azért, hogy az őszi költségvetési fejezet idején már konkrét pénzügyi forrásokról tudjunk gondolkodni és dönteni.

Rendkívüli mértékben sajnálom, hogy csúszik a fogyatékossági támogatásról szóló törvény kidolgozásának a határideje. Ez egy olyan gondolat, a fogyatékostámogatás, amit mi szerettünk volna az eredeti alaptörvényben megoldani, meghatározni, és ebben a parlamenti izgalomban, amikor az utolsó negyedévben tárgyalta a Ház a törvényt magát, akkor sajnos a lényege kikerült a törvényből, csak néhány utalás maradt, és az a bizonyos szeptember 30-ai határidő, ami éppen ma van (Sic!), amiről Szabó Sándorné képviselőtársam is megemlékezett, hogy tudniillik nem tartja a kormány, sajnos, ezt a határidőt, sőt még a kidolgozott előterjesztés sincs a kezünkben. Tehát ha ismerjük a parlamenti menetrendet, ráadásul ezt a háromhetes ciklusosságot, azt kell mondanunk, hogy bizonyos, hogy hónapokon belül ez a törvény nem fog megszületni, időben nagyon elcsúszik egy beváltatlan ígéret, amelyet érzékelhető csalódottsággal vesznek tudomásul az érintettek.

És végül hadd hozzam szóba azt a kérdést, amely szerintem a legnagyobb fogyatékossága ennek a fogyatékosságügyi programnak, és ez a forrásokról szóló rendelkezés teljes hiánya. Az előbb idéztem pontosan a szöveget a törvényből, a törvény megígérte, hogy a program forrásokat fog rendelni a feladatokhoz. Ehhez képest a program valóban visel egy olyan címet, hogy "A kitűzött célok megvalósításához szükséges pénzügyi források", és egy egyoldalas szöveget, minden konkrétum nélkül. Az egyetlen konkrétum az intézkedési tervre való utalás, amiről szólt a miniszter úr is, ami viszont nem kerül a képviselők elé, tehát nem tudják szavazataikkal befolyásolni, hogy valóban hány forint és milyen célra kerüljön felhasználásra. Az egyetlen mondat, ami költségvetési forrásokat ígér, így hangzik: "Fontos szempont, hogy a fogyatékosok esélye növelése érdekében szükséges programok forrásai döntően a központi költségvetés terhére kerüljenek betervezésre."

Magam is sajtóközleményből értesültem arról, hogy 30 milliárd forintos keretről döntött a kormány, hogy a következő évben körülbelül ekkora összeg fog rendelkezésre állni. Én szeretném tájékoztatásul hozzátenni azt az információmat ehhez az összeghez, hogy jelenleg, az idei évben is minimum 26 milliárd forintnyi forrás benne van a rendszerben, tehát tulajdonképpen összesen 4 milliárd az, amit a kormány most a jövő évre kiegészítésként, illetve ennek a sok feladatnak a végrehajtásához bázisforrásként ígér. Azt gondolom, hogy ez sajnálatosan kevés.

Én örömmel hallottam, hogy a Fogyatékosügyi Tanács mértéktartó volt akkor, amikor a pénzügyi kérdésekről gondolkoztak, vitatkoztak, hogy nem a csillagok magasságában határozták meg és fogalmazták meg az igényeiket, hanem sokkal reálisabban, egy olyan 40 milliárdos nagyságrendben. Azt gondolom, hogy ez tényleg olyan színvonala az igényeknek, amit viszont ki kellene tudni elégíteni a kormánynak, és rendkívüli mértékben fontosnak tartanám, hogy az erre való ígéret a fogyatékosügyi programba bekerüljön.

Én sajnálattal vettem tudomásul, hogy az áprilisi tervezethez képest a benyújtott anyag a pénzügyekről már semmit nem tartalmaz. Talán nem mindegyik képviselőtársam tudja, hogy az áprilisi tervezetnek még volt egy melléklete, amely konkrét számokat, összegeket tartalmazott a feladatok mellé rendelve. Nem tudom utólag sem, hogy miért született ez a változás, hogy úgy kell-e ezt a változást értékelnünk, hogy a Fogyatékosügyi Tanács beadta a derekát ebben az igen fontos kérdésben, és nem maradt kellőképpen következetes ahhoz, hogy a feladatait végre tudja hajtani. Én viszont azt gondolom, és nagyon komolyan gondolom, hogy nekünk, képviselőknek van lehetőségünk arra, hogy érdemben korrigáljunk, hogy ez a feladatunk; nem véletlenül idéztem fel a mondandóm elején ezt a példaértékű helyzetet, amellyel a törvény maga megszületett.

Azt is szeretném befejezésül elmondani, hogy amikor tehát a szabad demokraták általános vitára alkalmasnak tartották a törvényt, és megszavaztuk, hogy a Ház elé kerüljön, akkor ezt tettük azért, mert semmivel nem akarjuk késleltetni, hátráltatni a folyamatot, viszont nagyon komoly reményeket fűzünk ahhoz, hogy módosító indítványokkal lehet egy kicsit tartalmasabbá és konkrétabbá tenni ezt a programot.

(10.20)

Ha pénzügyekről van szó, akkor nekem készül egy olyan javaslatom ehhez a kérdéshez, ami - ha tetszik - bizonyos értelemben új forrásokat képes mozgósítani a feladatok végrehajtásához. A kormány pénze szűkös, a költségvetésben szereplő pénzek nagyon sok helyre kellenek, általában a pénzügyi tárca és a kormánypárti oldal ellenérzéssel fogadja azokat a javaslatokat, amikor csak a több pénzre való igény fogalmazódik meg. Éppen ezért javaslatot tennék arra, hogy ez a program tartalmazza egy új szerencsejáték bevezetésének gondolatát, egy olyan szerencsejáték bevezetésének, amelyből kifejezetten a fogyatékosügyi feladatok végrehajtásához képződhetne forrás.

Tisztelt Képviselőtársaim! Abban a reményben mondtam el az általános vitában a gondolataimat, hogy amikor a fogyatékosügyi program módosító indítványait fogjuk tárgyalni, illetve dönteni fogunk majd a programról, akkor megint felidézhető, párthovatartozástól nélkül, az az állapot, amikor a közös, jó ügyet tekintjük.

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps az SZDSZ és a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, MDF. Őt követi Erkel Tibor.

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Hunyd be a szemedet és menj ki a konyhába, de közben ne leskelődj! Kapcsold le a hangot a televízióról, és próbáld kitalálni a szájmozgásból, az arcról, a gesztikulációból, hogy mit is akarnak mondani! Ülj le egy értelmi fogyatékos mellé és próbálj megoldani egy egyszerű feladatot vele, és fedezd fel azt a sikerélményt az arcán, amely a feladat megoldásával előtűnhet! Vagy ülj be te, egészséges ember egy kerekes székbe csak egy órára, és érzékeld azt, hogy milyen akadályokat kell leküzdened a legegyszerűbb helyzetekben is!

Két esztendővel ezelőtt, amikor a Magyar Demokrata Fórum elhatározta, hogy Szekeres Pált képviselőjelöltként indítja, akkor itt a Házban is körülnéztünk, és bizony meg kellett állapítunk, a szűkebb környezetünkben, az ország legszebb munkahelyén milyen nehéz egy kerekes székkel közlekedni, ide egyáltalán eljutni. Vagy gondoljuk el, hogy a Képviselőház forgóajtóján bejutni egy kerekes székkel milyen lehetetlen volna, és milyen változásokat kellene ott is, szűkebb környezetünkben megvalósítani.

Szükség van a képviselőnek az ország közvéleményének empátiakészségére, beleérző képességére ahhoz, hogy valóban cselekvési programot, megvalósítható, értelmes programot rögzítő törvényjavaslatot terjesszünk a Ház elé, illetve valósítsunk meg. De szükség van azok tapasztalatára is, akik nem tudják kinyitni a szemüket, amikor kimennek a konyhába, akik nem tudják felhangosítani a televíziót, akik nem tudnak felállni egy óra múlva a kerekes székből.

Több mint 300 érintettnek küldtem szét az országban, tanyára és lakótelepre egyaránt ezt a cselekvési programot, az országos fogyatékosügyi programot, és a véleményük összegzése alapján, valamint az érdekvédelmi szervezetek véleménye alapján állítottam össze a Magyar Demokrata Fórum összegző véleményét a H/1368. sorszámú országgyűlési határozati javaslat tervezetének tárgyában.

A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja már csak azért is nagyon várta ennek a programnak a megszületését, mert mindegyikünk egyéni választókerületben megválasztott országgyűlési képviselő, és így naponta saját lakókörnyezetünkben szembesülünk a fogyatékosságuk miatt alacsony jövedelmű mozgáskorlátozottak, vakok és gyengén látók, hallássérültek és értelmi fogyatékosok, valamint a szűkebb környezet, a család gondjaival.

Örülünk tehát a program benyújtásának, bár mindannyiunk lényegesen több, a közeljövőben várható és konkrét helyzetjavító intézkedésre és döntésre számított. Minden erénye mellett a program választókörzetünk sok érdekelt állampolgárában azért keltett csalódást, mert nem a hátrányos helyzetük kézzel fogható javulását olvasták ki a programból, hanem azt, hogy milyen még további új programokat kell megalkotni annak érdekében, hogy majd egy távoli jövőben valamilyen kedvező történés, folyamat elkezdődjön.

Ehelyütt hadd említsem meg a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségétől kapott szakmai támogatást, továbbá a kiskunhalasi Révész Központot, amely 40 kilométeres körzetben segíti a fogyatékosok gondozását. Korábbi tapasztalataikra támaszkodva a Révész Központ sok hasznos tanáccsal segített minket az országos fogyatékosügyi program véleményezésében.

Az MDF képviselőcsoportja, mint említettem, nagyon várta ennek a programnak a megszületését, ennek ellenére nemcsak a csalódást vagyok kénytelen tolmácsolni, de azokat a kritikus észrevételeket, amelyek a fogyatékosok országos érdekvédelmi szervezeteitől érkezett hozzánk. A kritikus észrevételek többsége elkerülhető lett volna, mondták, ha részt vehettek volna az érdekelt társadalmi szervezetek a fogyatékosügyi program kidolgozásában. Sajnos nem ez történt, emellett a szakmai összejövetelekre alkalmatlan nyári hónapokra esett a program tervezetének véleményezése is. Számunkra figyelmeztető jel az is, hogy például az előbb említett Mozgáskorlátozottak Szövetségeinek Országos Szövetsége és annak elnöksége elutasítja ennek a programnak az elfogadását, amennyiben nem veszik figyelembe észrevételeiket.

A program hat fejezetből áll. A fogyatékosok helyzetét feltáró, a segítésük alapelveire vonatkozó első négy fejezet általános elméleti célokat tartalmaz, és csupán az utolsó, hatodik fejezet tartalmaz konkrét feladatokat és határidőket.

Kedvezőtlennek tekinthető a programon belül az általánosságoknak és a konkrétumoknak a 9:1 mért terjedelmi aránya, azaz szerencsésebbnek tekintenénk a cselekvési ütemterv nagyobb arányát. Választópolgáraink is inkább kézzel fogható intézkedéseket és kevesebb további helyzetfeltárást, felülvizsgálatot és távlati programokat tartalmazó programcsomag-ígéreteket várnak el tőlünk.

A program általános céljait és alapelveit taglaló I. fejezet tartalmát két részterületen kívánták erősíteni a hozzászólók.

Az ötödik alapelv leszögezi a hátrányos megkülönböztetés tilalmának és az előnyben részesítés kötelezettségének elvét, de nem büntetné ennek az alapelvnek a megsértését. Közelmúltunk egyik történelmi tapasztalata az, hogy mit sem ér például az alapvető emberi szabadságjogok megsértésében tevékeny személyek bűnös múltjának feltárása, ha ezt a feltárást nem követik a további bűnelkövetést megelőző szankciók. Konkrétan, jelen esetben nem sokat ér a fogyatékos személy hátrányos megkülönböztetésének, rá nézve sérelmes elbírálása és a kirekesztés tilalma, ha e tilalom megszegőit nem fenyegeti semmilyen büntetés. Alapelvként kell, hogy bekerüljön ebbe az alapelvbe a fogyatékosok hátrányos megkülönböztetését alkalmazó személyek és intézmények büntethetősége.

Több megkérdezett és érdekelt hozzászólónk üdvözölte a hetedik alapelvet, mely szerint a személyhez fűződő jogok védelmének elve alapján felül kell vizsgálni a gyámságra és gondnokságra vonatkozó jelenlegi szabályozást.

(10.30)

Nagyon sok méltatlan helyzetet szül az a mai gyakorlat, hogy lelkükben és értelmükben teljesen egészséges, ép mozgássérülteket helyeznek gyámság vagy gondnokság alá. Aggodalmat keltett többekben, hogy ennek a felülvizsgálatnak sem a kötelezettsége, sem a befejezési határideje nem szerepel a VI. fejezetben, a program időbeli kereteit meghatározó ütemtervben.

A program távlatos céljait tartalmazza a II. fejezet. Itt ahhoz a stratégiai célhoz érkezett a legtöbb javaslat, miszerint arra kell törekednünk, hogy a fogyatékos emberek megmaradhassanak természetes lakókörnyezetükben, otthonukban és családjukban. Ma a 18. életévüket átlépő fogyatékos fiatalok esetében a szülők állami segítése gyakran megszűnik, emiatt a családi környezetükből kiragadva, intézetben kell ellátni ezeket a fiatal felnőtteket. Sajnos a konkrét cselekvési programot és határidőket tartalmazó VI. fejezet sem ír elő semminemű kötelezettséget a családi és lakókörnyezetben való megmaradás lehetőségének mint stratégiai célnak az elérése érdekében.

A program távlatos célként fogalmazza meg a civil szervezetek nagyobb részvételét a fogyatékosok gondozásában. Ez helyes cél, de miért nem szerepel stratégiai célként az egyházak eddiginél nagyobb szerepének biztosítása. Semmiképpen nem tekinthető azonos léptékűnek egy-egy világegyház fogyatékosgondozó hálózata a kis területen működő civil szervezetekkel. Az egyházak növekvő szerepét - a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának véleménye szerint - stratégiai célként kellene tekinteni a fogyatékosgondozás területén. Sajnos ehhez a véleményhez képest a történelmi egyházak nincsenek megemlítve ebben a fejezetben.

A program III. fejezete leíró jellegű. A fogyatékossággal élő népesség létszámát, életkörülményeit és társadalmi helyzetét mutatja be. A fejezet zárómondatai előírják kutatások, elemzések és felmérések kezdeményezését és támogatását, de a megvalósításuk érdekében felmerült költségekre az V. fejezet nem nevez meg forrást, és az intézkedéseket és határidőket részletező VI. fejezet sem utal ezeknek a tényfeltáró felméréseknek az időbeni ütemezésére.

A IV. fejezet általános megközelítésben felsorolja az esélyegyenlőség megteremtéséhez szükséges intézkedéseket és feladatokat. Nagyon sok észrevétel érkezett a lakókörnyezet területén az esélyegyenlőség megteremtéséhez szükséges intézkedések sorrendjére. Hogy érzékeltessem ezen a területen a magyarországi helyzet elmaradottságát, hadd említsek meg önöknek egy valóban megtörtént esetet, amit felkészülésem során az egyik fogyatékos-érdekvédelmi újságban olvastam.

Néhány évvel ezelőtt New Yorkban éjszaka több esetben fosztottak ki zárfeltörések révén kisebb bankokat. Hiába figyeltették a gyanúba került mackósokat, a bankok megrövidítése addig folytatódott, amíg fel nem tűnt, hogy a padlószőnyegen több esetben is tolókocsinyomokat találtak. A lelepleződött, valóban mozgássérült New York-i mackós esetét a hazai fogyatékosok rezignáltan úgy kommentálták, hogy nálunk ilyen nem történhet, hiszen fényes nappal sem lehet tolókocsival bejutni egy bankba, nemhogy éjszaka.

Igen, a bankokba, az élelmiszer-áruházakba, az érdekképviseleti intézményekbe nem tudnak bejutni a mozgássérültek a sok lépcső, a tolókocsit szállító liftek hiánya, a szűk ajtók vagy éppen a forgóajtók miatt. Semmiképpen nem elegendő az, hogy csak az állami és önkormányzati épületek tolókocsik számára történő akadálymentessé tételét tartalmazza mint távlati feladatot ez a fejezet. Belátható időn belül valamennyi nagyobb áruháznak, pénzintézetnek vagy más fontosabb közhasznú építménynek alkalmasnak kell lennie mozgássérült ügyfelek fogadására. A programnak tartalmaznia kellene azokat a határidőket, ameddig ezeket az akadálymentesítő munkálatokat a szóban forgó közhasznú intézményeknek el kellene végezniük. Máskülönben mulasztásuk szankciója fennmaradási engedélyük bevonása lenne.

A jövőben a nyugat-európai gyakorlathoz kellene idomulnia több tűzrendészetre és épületgépészetre vonatkozó jogszabálynak. Például a tűzvédelemre vonatkozó előírásoknak a menekülési útvonal szélességére vonatkozó rendelkezéseit a mozgássérültek menekülése biztosítása érdekében változtatni szükséges, a beépíthető lépcsőliftek alkalmazásának hazai szabályait pedig úgy kell megváltoztatni, hogy szűnjenek meg ebben a tolókocsik használóira vonatkozó indokolatlanul szigorú előírások. Változtatni kell a műemlék, illetve a műemlék jellegű épületekben a belső felvonók létesítését kategorikusan tiltó szabályokon is. Nagyon sok példa felhozható arra, hogy világszerte híres, régi műemlékeket tudnak látogatni a mozgássérültek, csak ehhez akarat, jóindulat és költségvetési támogatás szükséges.

Az állami középületek, helyi közigazgatási szervek, egészségügyi, oktatási és szociális intézmények számára előírt beruházási kötelezettség csak a nagyon távoli jövőben kecsegtet valós eredménnyel. Az akadálymentesítésre szolgáló költségek forrása ugyanis csak az újonnan induló beruházások beruházási költségeinek 2 százaléka, azaz azon közintézmények sokaságában, ahol nincs új beruházás, források sem keletkeznek ilyen célokra. A belátható közeljövőben nagyon sok közintézmény nem vállalkozhat új beruházás indítására, azaz esetükben a jövő évtized közepéig-végéig szinte bizonyosan nem történik semmi annak érdekében, hogy a mozgássérültek akadálymentesen bejuthassanak ide ügyeik elintézése érdekében.

Felvetődhet a szankciók kérdése is: kiket és mennyire lehessen megbüntetni azért, mert a jogszabályi kötelezettséget megsértve nem segítették elő a mozgássérültek akadálymentes közlekedését a középületekben? Az érdekeltek véleménye szerint a program a közlekedés területén nyilvánvaló illúziókat táplál az iránt, hogy - idézem: "Az esélyegyenlőségi törvény értelmében a tömegközlekedési eszközöknek alkalmasnak kell lenniük a fogyatékos személy általi biztonságos igénybevételre." Ma Budapesten és a nagyvárosokban annyira leromlott a tömegközlekedés helyzete, annyira megritkították a járatokat, hogy állandósult a zsúfoltság. Belátható ideig még a nem fogyatékos emberek tömegközlekedési eszközökre történő feljutása is minden nap csak a jó szerencséjüktől függ, azaz enyhén szólva etikátlan elvárni a mozgássérültektől, hogy napi rendszerességgel megkíséreljék az utazást villamoson, buszon vagy a nem helyjegyes vonatokon.

Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy reálisan csak saját közlekedési eszközzel mozoghatnak a mozgássérült fogyatékosok. Ha ez így van - és ezt sajnos, naponta tapasztalhatjuk -, akkor a közlekedés területén az esélyegyenlőség javítása érdekében a programban tervezett intézkedések nem elégségesek, és jelentősen bővíteni kellene az egyéni közlekedési lehetőségek igénybevételét, kedvezményeit.

A foglalkoztatás területén történő esélyegyenlőség megteremtése érdekében az érdekeltek észrevétele szerint örvendetes, hogy a program - bár szűkszavúan, de - megemlíti a fogyatékossággal élő személyek egyéni vállalkozását támogató kedvezmények kialakításának lehetőségeit, de ezen a területen több ígéretet, legalább ígéretet várnak.

Ma az adóhatóságok ugyanolyan intenzitású és költséghányadú munkát várnak el azonos szakmában dolgozóktól, és ezeket a minimumra vonatkozó elvárásaikat közzé is teszik, miközben erre a teljesítményre a fogyatékosok jelentős része jelentős területen nyilvánvalóan képtelen. Egy műhelyben a rokkantkocsival közlekedő vállalkozónak lényegesen nagyobb a helyigénye, amire általában nincs tekintettel a helyi adóztatás.

Félreértés ne essék! Nem adókedvezményt kérnek a fogyatékos vállalkozók, csupán az azonos esély lehetőségeit. A fogyatékossági támogatás bevezetésének örülnek az érintettnek, de eltúlzottnak érzik az ezzel járó adminisztrációt. Valóban megtörténtek olyan felháborító esetek, amelyek okkal keltettek az országban közháborgást. Például a Szabolcs-Szatmár megyei Buj községben - emlékszünk erre - két orvos két év alatt összesen 700 személynek adott igazolást arról, hogy súlyosan mozgássérült. Amikor mohóságukban a helyi labdarúgócsapatot is minden gátlás nélkül mozgáskorlátozottá nyilvánították, akkor ez a minősítés már feltűnt a felelős illetékeseknek.

(10.40)

Sok megkérdezett érdekelt leírta azt a véleményét, hogy sokan már megint a sérültekből akarnak megélni, hiszen egy-két százaléknyi visszaélés miatt 98 százaléknak át kell esnie a fogyatékosság mértékét megállapító revízión, körülményes vizsgálaton. Legalább az újraminősítő bizottságokhoz történő utazások költségeinek a megtérítéséről gondoskodjon az Országgyűlés, a költségvetés - kérik joggal. Méltányos ez az elvárás, és ezt igyekszünk módosító indítvány formájában is támogatni.

A fogyatékossági támogatás folyósítása 2001. július 1-jétől kezdődne el, és a nyugdíjminimum 80 százalékára lennének azok jogosultak, akik önmagukat mások segítsége nélkül nem képesek ellátni. A nyugdíjminimum felére azok számíthatnak, akik ennél enyhébb károsodásban szenvednek. A támogatás elnyerése érdekében mintegy 300 ezer személy fogyatékosságát kellene újra megállapítania az ilyen célra létrehozott bizottságoknak.

A VI. fejezet konkrét célokat és határidőket tartalmaz. Aránya a programban kisebb súlyú a kívánatosnál, ezért az MDF több területen - módosító indítványok benyújtása révén is - igyekszik erősíteni a kézzelfogható és az elvárható időn belüli intézkedések súlyát.

A felsorolt észrevételek és programjavaslatok többsége beilleszthető a program jelenlegi szövegébe, nem ütközik annak sem alapelveivel, sem távlatos stratégiai céljaival.

Összegezve: csalódásunk ellenére, az elmondottak figyelembevételével a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja az országgyűlési határozati javaslat országos fogyatékosügyi programot tartalmazó mellékletét általános vitára alkalmas előterjesztésnek tartja.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Erkel Tibor képviselő úrnak, MIÉP, és megköszönve türelmüket, átadom az elnöklést Szili Katalin alelnök asszonynak.

ERKEL TIBOR (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Szükséges, de nem elégséges - ezzel a matematikából ismert megállapítással jellemezhetjük az országos fogyatékosügyi programról benyújtott országgyűlési határozattervezet mellékletét. Szükséges ennek a programnak a mihamarabbi elfogadása, hiszen már a szociális igazgatásról és a szociális ellátásról szóló törvény elfogadása, 1993 eleje óta adós az Országgyűlés a fogyatékosokra vonatkozó általános alapelvek és konkrét segélyezési formák elfogadásával. Ennek az országgyűlési határozati javaslatnak a VI. fejezete már tartalmaz konkrét feladatokat és határidőket, amelyek megvalósulása esetén joggal reménykedhetünk a mintegy félmillió fogyatékos állampolgár mostoha életkörülményeinek az érzékelhetőbb javulásában.

Azzal egyidejűleg, hogy üdvözöljük ennek az országgyűlési határozati javaslatnak a megszületését, hangsúlyoznunk kell, hogy messze nem elégséges a fogyatékosok ügyében a belátható időn belül történő előrelépés. Ez a program a mai elvárásokhoz mérten a közeli jövőben nem ígér még részbeni megoldásokat sem. Csak példaként említem, hogy a programban szereplő határidők több mint egyharmada túlnyúlik ezen az országgyűlési cikluson, közülük négy feladat határideje a 2005. év, három feladaté a 2010. év. A Horn-kormánynak a fogyatékosügy terén elkövetett bűnös mulasztásait nyilvánvalóan nem lehet két-három év alatt pótolni, de a hat-tizenegy éves határidők magas arányával nem értünk egyet.

Hátrányosan kezeli a jövő évi, a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló törvény is a fogyatékosok társadalmi szervezeteit és bizonyos programjaikat. Így csupán annyit említek meg, hogy a 7-8 százalékra várható jövő évi fogyasztóiár-emelkedés ellenére a kormány előterjesztése szerint semmivel sem növekszik a fogyatékosok társadalmi szervezeteinek állami támogatása. Reálértékben számítva jövőre 7-8 százalékkal csökken az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének, a Hallássérültek Országos Szövetségének, a Mozgáskorlátozottak Egyesületei Országos Szövetségének, a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének, a Magyar Szervátültetettek Országos Sport-, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetségének a támogatása. Folyó áron nem változik, vásárlóértékben tehát 7-8 százalékkal csökken a Fogyatékos Gyermekek és Tanulók Felzárkóztatásáért nevű országos közalapítvány támogatása csakúgy, mint a Magyar Paralimpiai Bizottság támogatása.

Úgy tűnik, hogy a bankok konszolidációját, a magyar jövedelmek alacsony adóit szívügyének tekintő Pénzügyminisztérium nem habozik megkurtítani a mozgáskorlátozottak, a siketek és hallássérültek, a vakok és gyengénlátók korábbi támogatását sem, ha elsőrendű védenceinek az érdekei ezt kívánják. A költségvetési számok ezt az erőviszonyt tükrözik, azt, hogy még a fogyatékosok helyzetén javítani szándékozó programok és kinyilatkoztatások időszakában is romlik a fogyatékosok állami szintű megbecsülése.

Nemcsak a belföldi költségvetés, hanem a külföldi jogalkotás szemszögéből vizsgálva is hátrányos helyzetben vannak a fogyatékosok. A már 38 évvel ezelőtt, 1961 októberében elfogadott Európai Szociális Charta II. fejezetének 19 rendelkezéséből jelenleg csak 12-t fogad el a magyar kormány. Erre joga van a kormánynak, de számunkra hangsúlyos az az álláspont, hogy a Szociális Charta mely rendelkezéseit nem szándékozik aláírni. Nos, nem fogadja el a kormány a charta 15. cikkelyét, amelyik a fizikailag vagy szellemileg fogyatékos személyek szakmai képzéséhez, a rehabilitációhoz és a társadalomba történő újra beilleszkedéshez való jogát deklarálja. Teljesen nyilvánvaló, hogy pusztán segélyekre nem lehet alapozni fogyatékosügyi programot, azaz saját kezdeményezésű kiemelkedésben, az önerőből történő helyzetjavításban is keresni kell a megoldási lehetőségeket, amint arra kiváló kisgazda képviselőtársam, Vincze László is utalt.

A magyar szociálpolitikának már egy évtizede rákfenéje a liberális oldalról hirdetett hozzáállás, amely akár a munkanélküliségből, akár a hajléktalanságból, akár a fogyatékosságból adódó hátrányos helyzet területén elutasítja az önerőt mint megoldási formát, azaz ily módon is konzerválja az általa szavakban oly gyakran bírált állami paternalizmus kényszerét. Csak remélni tudjuk, hogy nem ennek a liberálisnak beállított hamis szociálpolitikai axiómának a hatására tartózkodott a kormány az Európai Szociális Charta 15. cikkelyének az aláírásától. A rehabilitáció elve természetesen szerepel a programban, de nem olyan súllyal, ahogy ezt már 38 évvel ezelőtt megfogalmazták az Európai Unióban.

Tisztelt Képviselőtársaim! A programban felsorolt hét alapelv közül elsőként szerepel a prevenció elve. Ezzel mint kiemelt helyezéssel egyetértünk, de nem értünk egyet a prevenció fogalmának olyan szűkített értelmezésével, amelyik épp a lényeget, a fogyatékos állapot létrejöttét előidéző helyzetek veszélyének a megelőzését nem tartalmazza. A program értelmezése szerint a prevenció pusztán a már kialakult fogyatékos állapot romlását megelőző cselekedet. A Magyar Igazság és Élet Pártjának értelmezése szerint viszont minden olyan jogszabály és intézkedés a prevenció körébe tartozik, amelyik részben megelőzi, részben kordában tartja a fogyatékos helyzeteket előidéző baleseteket és betegségeket.

(10.50)

Mi kifejezetten preventív lépésnek tartanánk, ha a kormány aláírná az Európai Szociális Charta II. fejezetének 7. cikkelyét, amelyik a gyermekek és fiatalok védelemhez való jogát deklarálja. Ez a cikkely tiltja a 18 évnél fiatalabbak alkalmazását egészségükre vagy erkölcsükre veszélyes munkakörökben. Tiltja éjszakai műszakban történő foglalkoztatásukat; előírja viszont bizonyos munkakörökben fiatalkorú alkalmazottak rendszeres orvosi felülvizsgálatát. Itt is megfogalmazódott bennünk az a gyanú, hogy a polgári életben a keresztény erkölcsöket, a közoktatásban az erkölcstan bevezetését oly vehemensen ellenző liberális kormánytényezők ellenzik azt, hogy az Európai Szociális Charta eme 7. cikkelyében többször is szereplő, a fiatalkorúak erkölcsi védelmére kötelezettségeket előíró cikkelyt elfogadja a magyar kormány. Pedig ez volna az igazi prevenció!

Vajon eljuthatunk-e az oly sokak által óhajtott Európai Unióba, ha az Európai Szociális Chartában megfogalmazott ifjúsági erkölcsvédelmet cinikus módon, épp az européerség mezében, szociális és liberális politikai erők tagadják és ellenzik?

A charta idézett 7. cikkelyében szereplő rendelkezések elfogadásán túlmenően a fogyatékoshelyzeteket megelőző prevenció alatt értjük mi az alkoholfogyasztást korlátozó intézkedéseket, a kábítószerek használatát és forgalmazását szigorító rendelkezéseket, a közutakról az ámokfutók kiszűrését, a foglalkozási ártalmakat megelőző védőfelszerelések, védőitalok alkalmazását és következetes ellenőrzését, a levegő- és vízszennyezés személy szerint felelőseinek a megbüntetését, a fogyatékos gyermekek ezreinek világra jöttéért felelős fiatalkori vagy többször ismételt abortuszok megelőzését, a tömegközlekedés zsúfoltságát és balesetveszélyességét kormányszinten szankcionáló rendeletek bevezetését. Valódi preventív törekvésnek ezt a magatartást tekintjük, amire sajnos nem vállalkozik a program.

Előfordul persze egy-egy halvány utalás a szükséges teendőkre; például a IV. fejezet 4. pontjában utalás történik arra, hogy a veleszületett fogyatékosság kockázatának csökkentését kutatni kell. Csakhogy a lényegen nincs mit kutatni! Már évtizedek óta köztudott, hogy a fiatalkori terhességmegszakítások, a többszörös abortuszok, a kábítószer-fogyasztás és az erős dohányzás, a szülők rokoni kapcsolata felelős a fogyatékos gyermekek születésének 95 százalékáért. Ma már nem kutatni kell, hanem cselekedni!

Szót kell ejtenem a program néhány szerkezeti és stilisztikai hiányosságáról. A program III. fejezete - az utolsó bekezdés kivételével - csupán a fogyatékosokkal kapcsolatos statisztikai adatok felsorolását tartalmazza, azaz nincs aktív programalkotó szerepe. Ezt a szövegrészt célszerű lenne teljes egészében a határozattervezet mellékletének az indokolásában szerepeltetni, mivel tartalmában is, műfajában is elüt a többi fejezettől.

Az országos fogyatékosügyi program kidolgozásában nyilván nagy szerepet vállaltak az ilyen problémával foglalkozó orvosok, szociológusok és szociális munkások. Baj, hogy szakmai zsargonjuk a kívánatosnál jobban tükröződik a program szövegében. Nagyon sok idegen kifejezést megfelelő magyar szóval lehetne és kellene helyettesíteni - de miért miránk, sok száz más törvény és határozat áttanulmányozásával terhelt országgyűlési képviselőkre háruljon ez a feladat? Miért nem alkalmas az előterjesztő szakminisztérium erre a munkára?

Például a II. fejezet 3. pontjában a program a munkahelyi integráció eszközeit kívánja szélesíteni - nem az eszközök körét. Egy további példát említek még, a II. fejezet stratégiai céljai közül az egyiket: "A motorizáció, telekommunikáció és informatika mai szintjén a jelenleginél sokkal szélesebb körben lehet kellő rugalmassággal adaptálható technikai eszközök használatát biztosítani." Nos, nyilván emberközelivé lehet átfogalmazni ezt a stratégiai célt is, mint sok más hasonló mondatot.

Néhány esetben vállalkoztunk a program nyelvhelyességének javítására, és az erre vonatkozó módosító indítványainkat már benyújtottuk.

A Magyar Igazság és Élet Pártja az országgyűlési határozat mellékletének tervezetét általános vitára alkalmasnak ítéli, és módosító indítványai elfogadása esetén szívesen támogatja az országos fogyatékosügyi program elfogadását.

Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr hozzászólását. Hozzászólásra következik Vojnik Mária képviselő asszony, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi Sági József képviselő úr, a Fidesz-frakcióból.

A képviselő asszonyt illeti a szó.

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Szerettem volna üdvözölni az államtitkár urat... (Az államtitkár nem a helyén ül, de az ülésteremben tartózkodik.) Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott országos fogyatékosügyi program kapcsán elöljáróban engedjenek meg nekem két megjegyzést. Amikor erről a témáról tárgyalunk, két hibát is véthetünk. Az első, hogy kellő empátia nélkül vizsgáljuk meg ezt a programot, és döntünk azokról, akikért ez a mai nap szól. A másik, hogy olyan hamis pátoszt kapcsolunk hozzá ehhez a kérdéshez, amely kifejezetten árthat a program megvalósításának és a célok elérésének.

A másik ilyen megjegyzés: az 1998. évi XXVI. törvényt - melyet a köznyelv csak az esélyegyenlőségi törvénynek nevezett -, ahogy a képviselőtársaim a patkó mindkét oldaláról többszörösen hangsúlyozták, konszenzussal fogadta el az Országgyűlés. Ezért tehát a program tárgyalása kapcsán minden olyan kitétel, mely a program ürügyén, de annak szellemével ellentétesen a fogyatékkal és korlátozottsággal élőket politikai ellenfelek lejáratására vagy kritikájára használja fel, azt gondolom, nem egyezik meg a fogyatékkal élő személyek céljaival, és helyzetükkel is visszaél.

Ezek után engedjék meg, hogy magáról a fogyatékosügyi programról beszéljek, olyan országgyűlési képviselőként, akinek választókerületében, Nyíregyháza megyei jogú városban az Egészségkárosodottak Civil Kerekasztala működik. Országgyűlési képviselőként részt vettem és részt veszek a civil kerekasztal munkájában, és arra vállalkozom, hogy - Lezsák képviselőtársam szellemével teljesen megegyezően - azokat a véleményeket tolmácsoljam, amelyeket azok a személyek és azok a szervezetek tettek meg, akik ezt a programot használni fogják majd. Tehát a civil kerekasztalban részt vevő mozgáskorlátozottak, egészségkárosodottak, siketek és nagyothallók, vakok és gyengénlátók, értelmifogyatékos-szövetségek, a rákbetegek szövetségének képviselői vizsgálták meg ezt a programot és adták meg a megjegyzéseiket, és tisztelettel tárom önök elé az ő véleményüket.

A civil kerekasztal a programban megfogalmazott célokkal és alapelvekkel maradéktalanul egyetért, a stratégiai célok megfogalmazását szerkezetében elfogadja, és úgy ítéli meg, hogy a program megvalósulása nagyon fontos módon szolgálja ezeknek a stratégiai céloknak a megvalósulását. Ennek kapcsán több, személyüket és életüket is érintő, személyes tapasztalattal gazdagították az én ismereteimet. Ezek közül, amennyiben az időm megengedi, néhányat önök elé fogok tárni.

A program hiányosságának ítélték, hogy a fogyatékossággal élő személyek élethelyzetét feltáró fejezet, úgy érzik, nemcsak felszínes, nemcsak rövid, hanem nem is elég tartalmas.

(11.00)

Ahogy képviselőtársaim a korábbiakban már megemlítették, felhívták a figyelmemet, hogy úgy érzik, a további kutatásokra nem a készség nincs meg, hanem a mellérendelt forrásokat nem találják. A legfontosabb három problémát a következőkben látják:

1. Nem érzik elég pontosnak a programban, hogyan valósul meg az esélyegyenlőség abban a tekintetben, hogy az egészséges közeledjék a fogyatékossággal élő személy felé, miközben azt is elvárják, hogy a program azt szolgálja, hogy a fogyatékkal élő személyek is nyithassanak az egészségesek társadalma felé.

2. A törvényben megfogalmazottak - az esélyegyenlőségről szóló törvényről beszélek - megszegőivel szemben kérnek és várnak el valóságos intézkedéseket, hogy a megsértőket szankcionálhassák. Ezt mindannyiunk érdekében nagyon fontosnak találják.

3. A képzés és a rehabilitáció. Ennek kapcsán több konkrét felvetésük volt. Ami a képzést illeti, ezt hiányolják a programból, és személyes tapasztalatuk alapján megjegyezték, hogy az iskolázottsággal összefüggésben nő az ismeret és nő a tolerancia a fogyatékkal élő személyek iránt. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy az általános iskolákban a fogyatékosságról nagyon kevés ismerettel rendelkeznek, és ahogy az iskolázottság nő, úgy az ismeretek birtokában az empátia is javulhat.

Nehezményezték a kerekasztal résztvevői, hogy a tanítói főiskolákon a tanrendből ma hiányzik a gyógypedagógiai képzés, ezért kérték, hogy közvetítsem: a pedagógiai főiskolák tanrendjébe ezt illesszék bele, mert úgy találják, nemcsak a gyógypedagógus-képzésnek, hanem a normál pedagógiai képzésnek is integráns része kell legyen a velük való bánásmód. Az ennek hiányából fakadó következményre csak egyetlen példát szeretnék elmondani: a vak gyerek a Braille-írógépével megy iskolába, és miközben az osztálytársai érdeklődve figyelik a működését és elfogadják, hogy ezt teszi, a tanár a szülőt arra kéri, hogy a gyerekét írassa másik iskolába, mert zavarja a tanítást ez a típusú érdeklődés. Ez csak egy példa, de önök bizonyára lényegesen több példát is el tudnának mondani.

A másik, ami a fogyatékos személyek képzésére, tehát nem a normál képzésre vonatkozik: hiányolják, hogy a gyógytornász, a konduktor, a masszőr, a segítő foglalkoztatók képzése nem teljes sem programjában, sem létszámában. Javaslatokat tettek arra, hogyan lehetne ezek minőségi javítását és a képzés mértékét is fokozni a fogyatékossággal élő személyek érdekében.

A harmadik: a képzés során azok az intézmények és fogyatékosszervezetek, amelyek maguk is vállalkoznak arra, hogy fogyatékosokat képezzenek és tanítsanak, a jelenlegi gyakorlat szerint ma nem bírnak azonos eséllyel, hiszen van olyan szervezet, amelyik nem kaphatja meg a képzési állami normatívát azért, mert nem olyan gazdálkodási formát választott, amiben a norma teljes elérésére jogosult lenne. Ez kitüntetetten a Start rehabilitációs vállalat, amelynél fogyatékosok középfokú oktatását végzik.

A negyedik: a szülők és a fogyatékossággal élő személyek szemléletének változása és képzése. Nehezményezték, hogy az általános iskolás kor előtt, a korai gyermekkorban a fogyatékosság fel nem ismerése és el nem fogadása gátja és akadálya annak a korai képzésnek és habilitációnak, amely alapján a korlátozottság vagy a fogyatékosság mértéke csökkenthető vagy megelőzhető lenne. Ezért több javaslatot is kidolgoztak arra vonatkozóan, hogyan lehetne ezt a felvilágosító-megelőző és képző munkát a korai gyermekkorban gyermeknek és szülőnek is eljuttatni.

Tisztelt Országgyűlés! Az előttem szóló országgyűlési képviselők részletesen elmondták, milyen mértékben hiányolják, hogy a megindított programokhoz egyfelől az idő, másfelől a pénzügyi korlátok nem állnak rendelkezésre ahhoz, hogy a program a maga lehetőségei szerint megvalósuljon. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége az országgyűlési képviselőkhöz eljuttatott egy felhívást. Ez a felhívás mellékletként tartalmazza azt a levelet, melyet a mozgáskorlátozottak egyesülete a Magyar Köztársaság miniszterelnökének írt. Ebben arra hívják fel a figyelmet, hogy ők is szeretnének alkotó, cselekvő részesei lenni a társadalomnak, teljes jogú polgárként részt venni a társadalom életében, dolgozni, közlekedni, tanulni, nota bene, adót fizetni. Ezért tehát arra kérik az országgyűlési képviselőket, működjenek közre abban, hogy a fogyatékosprogram megvalósulásához az Országos Fogyatékosügyi Tanács által kalkulált és feltétlenül szükséges pénz maradéktalanul megtalálható legyen a következő évi költségvetésben, és hogy a lemaradások behozásához vagy a fejlesztéshez rendelkezésre álló források a szükséges mértékben bővüljenek.

Tisztelt Országgyűlés! Ahogy képviselőtársam elmondta, módosító indítványokkal támogatni fogjuk ezt a programot, és reméljük, hogy az elfogadása ebben a Házban éppúgy konszenzusos lesz, mint ahogy a törvény elfogadása is az volt.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő asszony hozzászólását. Tekintettel arra, hogy Sági József képviselő úrnak el kellett mennie, hozzászólásra következik Mádai Péter képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.

MÁDAI PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! "Szeretni kell az embert, nem sajnálni" - Gorkij mondta, nem én, de azért tudjuk, hogy a sajnálat megaláz, a szeretet felemel. A sajnálat falat húz, a szeretet ablakot nyit a világra.

Ezt a vitát hallgatva úgy érzem, hogy ma egy együttműködő zenekart ült a patkóban, már amennyien voltunk, nem volt karmester, mert a karmester maga a téma volt: az az ügy, amiért, azt gondolom, valamennyien felelősséggel tartozunk, felelősséget vállalunk, és legjobb tudásunk szerint szeretnénk eleget tenni.

E Házban igen ritka a szeretetből szóló, személyes hang. Sajnálom, hogy nincs itt Koltai Ildikó képviselőtársam: meg kell dicsérjem, mert az ő hozzászólása, azt hiszem, azt a hangot adta meg, amely mindannyiunkban visszaköszönt, és az egész vita folyamán érezhető volt. Egy társadalmat sokféleképpen meg lehet ítélni, többek között aszerint is, hogyan bánik az öregekkel, hogyan bánik a sérültekkel.

(11.10)

Elmondták itt sokan, hogy tavaly hoztunk egy esélyegyenlőségi törvényt, nem könnyen. Ennek egy megvalósítási programja áll előttünk, és hogy ez a program milyen gyorsan valósul meg, az körülbelül majd azt is minősíti, hogy mennyire vesszük ezt igazán komolyan.

Egy-két észrevételem is szeretném elmondani - képviselőtársaim már elmondták -, a program két helyen is csúszik, ahol nagy ritkán dátumot adott. Csúszik abban, hogy június 30-áig nincs meg a 2000. év költségvetéséhez tartozó tételes kidolgozás, és ez nagy hiba, mert azt a félelmet kelti sokunkban, hogy valószínűleg tényleg csúszni fog. Hiányzik a szeptember 30-ára megígért is, amely bizonyos irányelveket már tartalmazhatna. Szeretném a tárca figyelmét felhívni, hogy egy ilyen nagyon fontos ügyben, ahol tényleg léphetünk előre, a betervezett, elénk terjesztett dátumokat szíveskedjenek betartani, mert ha ez nem történik meg, abban a pillanatban némi kétségünk támad nem a jóindulatban, hanem a tényleges megvalósulásban.

Szeretnék két javaslattal is élni; az egyiket a tárca felé, a másikat módosító indítványban benyújtom. A 2001. évi népszámlálás során társadalmi helyzetük kibővített adatfelvételét tervezik. Kérem a tárcát, amikor ez sorra kerül, nagyon nagy tapintattal járjanak el, mert visszautalva az eredetre: itt szeretettel sok mindent el lehet érni, de ezeket az egyébként is sérült embereket nagyon meg lehet alázni. Ha bele lehetne szólni, azt mondanám, hogy olyan biztosok menjenek ez ügyben kérdezni, akikben a humánum erősebb, mint a hivatalnoki buzgalom.

Szeretnék két sort idézni egy levélből, amit be kívánok nyújtani módosító javaslatként. Ezt egy speciális szakiskolából kaptam, ahol szellemileg fogyatékos és mozgássérült gyerekeket nevelnek, körzetemben van, a nevét nem nevezem meg, mert ez nem a reklám helye, de egyetértek velük, ismerve a munkájukat. "Nagy segítség lenne a fogyatékosokat nevelő iskoláknak, ha a költségvetésben célzott támogatásként jelenne meg az iskola testnevelésre, sportra felhasználható összege, hasonlóan a könyvtár- és informatikai támogatáshoz." Ezt azért érzem fontosnak, és azért szeretném benyújtani, mert az önkormányzatok sanyargatott helyzetükben, könnyen lehet, hogy megfeledkeznek erről.

Azzal szeretném befejezni, örülök, hogy ma egy fontos ügyben nem egymásra mutogatás, hanem egy téma közös körbejárása volt a Ház munkájára jellemző, és azt szeretném, ha legalább ez ügyben ez maradna tovább is, hogy nem sajnálni, hanem szeretni, mert az emberhez és az képviselőhöz méltó.

Köszönöm szépen. (Taps.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr hozzászólását. Megkérdezem képviselőtársaimat, kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem jelezte senki hozzászólási szándékát. Megkérdezem Őry Csaba szociális és családügyi minisztériumi politikai államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni az elhangzottakra. (Dr. Őry Csaba: Majd később.) Az államtitkár úr nem kíván válaszolni most az elhangzottakra.

Az általános vitát a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a mai ülésnap berekesztésének hatályával lezárom. A részletes vitára későbbi ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik a gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvény, valamint a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/1446. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/1446/13. számon kapták kézhez. Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, hogy kívánnak-e előadót állítani. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, nem kívánnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kezdeményezem, hogy a módosító javaslatokat számukra és az összefüggésekre figyelemmel összevontan, egy szakaszban tárgyalja az Országgyűlés.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az általam jelzett javaslatot. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Köszönöm szépen. Jól látható többség elfogadta a javaslatot.

Tisztelt Képviselőtársaim! Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-10. pontjai alapján. Balla György képviselő úr jelezte hozzászólási szándékát a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő urat illeti a szó.