Felszólalás adatai

DR. JAKUS ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! A miniszter úr sajtónyilatkozata szerint az egészségügyi reform folytatódik, és az év végéig még három új törvényt fogadtatna el a parlamenttel. Előkészítik a szakellátások és a kórházak privatizációját. A járóbeteg-szakellátás privatizációja már májusban a parlament elé kerülhet.

Kérdés, hogy a kormány a privatizációt célként jelöli-e meg, vagy eszköznek tartja az egészségpolitikai céljai elérésében. Segíti-e a szerkezetátalakítást, költségérzékenyebb lesz-e, javítja-e az ellátás minőségét? Milyen privatizált szakellátást kapunk? Maga a járóbeteg-szakellátás kifejezés - amely mögött elég sokrétű tevékenység van, például konzílium, szakvélemény adása, szakellátás, maga a szakorvos kezeli-e a beteget, szakgondozás - az egyes betegségcsoportokra vonatkozik, más megközelítésben diagnosztikus vagy klinikai szakmákról van szó. Önálló szakorvos külön rendelőben vagy önálló szakrendelőben, kórház-rendelőintézeti egységben folytatja-e tevékenységét, vagy a kórház szakambulanciáján? A fentiekből következik, hogy a járóbeteg-szakellátás elég összetett fogalom, nem kezelhető egységesen, és nem lehet általában a járóbeteg-szakellátás privatizációjáról beszélni.

Sok gondot okoz a tulajdon kérdése is, akár a műszereket, az infrastruktúrát nézzük, akár az épületet. Önkormányzati vagy állami tulajdonban vannak-e a rendelők, illetve a szakambulanciák? Mivel érvényben van a minimumfeltételekről szóló rendelet, teljesen más értékekről van szó egy audiológiai állomás és egy sebészeti szakrendelés vonatkozásában. Milyen állapotban van a műszerpark? A valós érték mennyi? Nem a könyv szerinti.

A rendelők, műszerek átadása térítésmentesen történik-e, úgynevezett funkcionális privatizációról lesz-e szó, vagy valós privatizációról? Kérdés, hogy az új vállalkozó tulajdonosok meg tudnak-e felelni majd a tulajdonosi kötelezettségeiknek. A privatizáció ugyan javíthatja az ellátás hatékonyságát, jobban gazdálkodhatnak, de a szolgáltatás inkább drágább lesz, mint olcsóbb. A privatizált területeken a bérek magasabbak, és az amortizációs költségeket is valamikor csak el kell számolni majd.

Az egynapos sebészet bevezetésével ugyan ágyszámot ki lehet váltani, de nagy eszközigényű és speciális technológiát igényel. Bevezetését ki finanszírozza majd? Egy-egy infúzió beadása, a beteg megfigyelése hely- és időigényes. A jelenlegi szakrendelők alapterülete erre nem alkalmas, és helyük sincs erre; nem beszélve arról, hogy a finanszírozás, különösen a tumoros betegeknél egy-egy infúzió beadása elég költséges dolognak tetszik. Mi is próbálkoztunk vele, de sajnos abba kellett hagynunk.

Egyes tevékenységek esetében még az anyag árát sem fedezik a pontértékek alapján megkapott összegek. A klinikai szakmák közül ott privatizálnak majd elsősorban, ahol a rendelés rentábilis, ugyanakkor a diagnosztikai vagy egyes kis szakmák ellehetetlenülnek, holott az egészségügyi szolgáltatás egyben közellátás is, ahol az elérhetőséget, a hozzáférést biztosítani kell. Történtek-e olyan modellkísérletek, felmérések, hogy bizonyos lakosságszámra szakmánként mennyi szakorvosi óra jut? Enélkül kapacitás lekötése a pénztárak részéről lehetetlen, illetve a területi aránytalanságok megmaradnak.

Szükséges lenne a kapacitások pontosítása, a tényleges és valós igényekhez igazítása. Meghatározandó a területi szakellátási kötelezettség fogalma és használata a gyakorlatban. A szakellátásban nem léteznek szakmai protokollok, ami nemcsak a munkavégzéshez, de a számonkéréshez is elengedhetetlen, ugyanis szakmai ellenőrzés jelen pillanatban nemigen folyik a járóbeteg-ellátásban.

Bizonyos értelemben úgy tűnik, a kormányon belül szekértáborok harca folyik, mert az egészségügyi szerkezetátalakítással, finanszírozással foglalkozik az Egészségügyi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Gazdasági Minisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, az OEP is, és a sajtóban megjelenő nyilatkozatok nem egy irányba mutatnak.

(12.40)

Mit várhatnak a szakorvosok ettől a törvénytől? A rendelések 40 százaléka ellehetetlenül az elégtelen finanszírozás miatt. Az amortizáció bekerül-e a finanszírozásba? Mi lesz a forgórendszerben dolgozó kórházi szakorvosokkal? Nem fordítja-e szembe egymással a privatizáció a szakrendelések orvosait a kórházi orvosokkal, mint a házi orvosokat az összes többi orvossal? Ezekre a kérdésekre akkor lehetne válaszolni, ha lenne egységes koncepciója a szerkezetátalakításnak. Sajnos, erről a koncepcióról semmit nem tudunk.

Köszönöm szépen. (Taps.)