Felszólalás adatai
100. ülésnap (1999.11.11.), 128. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Babák Mihály (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:05 |
Felszólalások: Előző 128 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Takács képviselő úr valahogy úgy mondta az imént, hogy miért kell huzakodni a kormánnyal egy nagyon fontos ágazat, az üdülés, a turisztika, az idegenforgalom fejlesztése tárgyában. Azt hiszem, tisztában vagyunk azzal mindannyian, hogy egy ágazat kiemelt fejlesztése elsősorban a gazdaság jövedelemtermelő képességétől, az állami bevételektől függ.
Nagyon sok helyen többet szeretnénk szánni, gondolom, mindannyian, különböző kiadásokra, de a bevételek ennek korlátait szabják. De valószínű, hogy Takács képviselő úrral nem egy költségvetést olvasunk, ugyanis a turisztikai célelőirányzat a tavalyi évben 6 milliárd volt, az idén pedig hét soron összesen 8 milliárd 180 millió szerepel erre. Úgy gondolom, ez a fejlesztés, ez a fejlődés e tekintetben jelentős és fontos.
De azt hiszem, egy másik ügyet kellene ebben a kérdéskörben emlegetnünk, mégpedig a belföldi turizmus fejlesztésére biztosított lehetőséget. A kormány elfogadta a képviselői indítványokat és javaslatokat a tekintetben, hogy a belföldi turizmusban elsősorban saját hazánkfiait, a magyarokat, az üdülni szándékozó családokat kell támogatni.
A kormány elfogadta, hogy üdülési csekkeket, amelyek járuléktól mentesek, a munkáltatók ne 10 ezer forintért tudjanak adni a belföldi turizmus fejlesztésére, hanem 20 ezer forintos összegben. Úgy gondolom, ez is kellő lépés a tekintetben, hogy ne csak a fejlesztésben, hanem a meglévő turisztikai lehetőségeink, sőt a belföldi turizmus fejlesztésében is lényeges előrelépést tudjunk tenni e tekintetben.
Fontos, hogy ez az üdülési csekkel kapcsolatos kiadás a költségvetés bevételeit nagyon szűkíti az egyik oldalról, a másik oldalról pedig elősegíti az ágazat belföldi forgalmának a fejlődését, ezáltal az adóbevételeket is. Úgy gondolom, erre a következőkben még több lehetőségünk lesz, és netán elérhetjük azt is, hogy ez az üdülési csekk, amelyet a munkáltató kedvezményesen biztosíthatna, mondjuk, 40 ezer forint is lehetne a következőkben.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Felszólalások: Előző 128 Következő Ülésnap adatai