Felszólalás adatai

SZABÓ GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Jómagam egy olyan témával szeretnék foglalkozni, ami itt és most meglehetősen gyakran szóba került, jelesen az önkormányzatok finanszírozásával. Rögtön az elején három megállapítással szeretném kezdeni.

Az első, hogy ha valami, akkor a 2000. évi költségvetés meglehetősen világosan igazolja, hogy az önkormányzatok finanszírozási rendszere súlyos válságba került. A második: úgy tűnik a benyújtott költségvetésből, hogy a kormány nemhogy nem kezeli ezt a válságot, hanem talán annak felismeréséhez sem jutott el. A harmadik megállapításom pedig úgy szól, hogy a néhány válságtünet kezelésére alkalmazott eszközök viszont teljesen rendszeridegenek, mert az önkormányzatiság szellemével ellentétesek.

Javaslom, vegyük sorra ezeket a megállapításokat! Igaz-e, hogy válságba került az önkormányzatok finanszírozási rendszere? Vegyünk sorra néhány kérdést, és utána ki-ki eldöntheti, hogy igaz-e.

Lehet-e jó az a rendszer, ahol az önkormányzatok több mint egyharmada, közel ezer önkormányzat folyamatosan önhibáján kívül hátrányos helyzetűnek minősül, és évről évre évközi támogatásért kell folyamodnia, csupán azért, hogy törvényi kötelező feladatainak eleget tudjon tenni?

Lehet-e jó egy olyan rendszer, ahol évről évre jelentős módosításokat kell végrehajtani a szabályozáson? Azt hiszem, hogy ilyenkor, amikor a költségvetést tárgyaljuk, körülbelül 3200 polgármesternek ugrik össze a gyomra, hogy vajon hogyan fogja ez őt érinteni, előnyösen vagy hátrányosan, és ha netalántán hátrányosan, akkor hogyan magyarázza meg majd azt a választóinak, hogy nem ő egy ígérgetős figura, hanem olyan a dolog, hogy kény-kedv szerint lehet megváltoztatni egy ilyen nagy rendszert érintő szabályozást.

Lehet-e jó egy szabályozórendszer, hogyha az Állami Számvevőszék kimutatásai szerint is folyamatosan csökken az önkormányzatok részesedése a megtermelt bruttó nemzeti jövedelemből? Miközben a rájuk ruházott kötelező feladatok köre pedig egyre nő, és ezáltal oktalanul és indokolatlanul benne van a szabályozórendszerben az a lehetőség is, hogy elszegényítsük az önkormányzatokat.

Lehet-e jó az a rendszer, amelyik lehetővé teszi azt is, hogy nagy összegű állami támogatás, beruházási támogatás politikai szimpátia vagy hovatartozás alapján illessen meg önkormányzatokat?

Lehet-e jó a rendszer, ha a nélkülözhetetlen beruházásokhoz, amelyeket az önkormányzatoknak kell megvalósítani, adott esetben az egyik legfontosabb feltétel az, hogy rendelkezik-e saját erővel? Ha saját forrás van, akkor az állam is ad hozzá jelentős kiegészítést, ami csak tovább növeli az önkormányzatok helyzete közötti differenciákat.

Ha már a differenciák kerültek szóba: valóban lehet-e jó az a rendszer, ahol azt látjuk, hogy az önkormányzatoknak közel egyharmada vergődik a folyamatos pénztelenségben, és kuncsorog évről évre a kormánynál, hogy működtetni tudja intézményeit, ugyanakkor néhány tucat szerencsésebb társa pedig, mondhatni, szinte fuldoklik a pénzben, és komoly presztízsberuházások megvalósítására is képes.

Egyébként ezzel kapcsolatban csak két számot tessenek összevetni! Nemrég tárgyaltuk a '98. évi költségvetésről szóló beszámolót, amiből kiderül, hogy több mint 8 milliárd forintot kellett fordítani az önhibáján hátrányos helyzetű önkormányzatok támogatására, de ugyanakkor az önkormányzatok közül voltak olyanok, nem túl nagy számban, amelyek 1998-ban 22 milliárd forint bevételre tettek szert, pusztán hosszú lejáratú értékpapír-bevételekből.

Lehet-e jó az a szabályozás, amelyik folyamatosan azon mereng, hogy a különböző önkormányzati feladatok hány százalékát fedezik ezek a bizonyos központi normatívák? Miközben mindannyian tudjuk, vagy legalábbis kellene tudnunk, hogy a normatívák nem jelentenek felhasználási kötöttséget, hiszen nem feladatfinanszírozásról van szó az önkormányzatok esetében, hanem forrásfinanszírozásról.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha csak ezeket végiggondoljuk, akkor azt hiszem, be kell látnunk, hogy a kérdés nem volt túlságosan eltúlzott, amikor azt állítottam a bevezetőben, hogy ez a rendszer súlyos válságban van.

Második állításom az volt, hogy a kormány nemhogy nem kezeli a válságot, hanem nem is igazából látja, mert ha látná, akkor legalább beszélne róla. Ha másról nem, akkor, mondjuk, itt a parlamentben, expozéban, képviselői felszólalásokban, nem pedig - amit én tapasztalok - ennek az egész rendszernek az apologetikája folyna. De ha látná, akkor, miután kormányról van szó, vélhetően nemcsak beszélne, hanem tenne is. Például javaslatot dolgozna ki arra, hogy hogyan lehet a normatív támogatások körét úgy felülvizsgálni, hogy differenciáltan, méghozzá az önkormányzatok vagyoni, jövedelmi helyzete szerint differenciáltan jusson el az önkormányzatokhoz, mert egyáltalán nem szükségszerű, hogy mindenkinek mindenféle normatívából egyformán kellene jutni.

Vagy például javaslatot dolgozna ki arra, hogy a beruházási támogatások valóban normatív alapon és széles körű társadalmi kontrolltól övezve, azzal megtámogatva kerüljenek az önkormányzatokhoz lebontásra. Valószínű, ha látná, már elkezdte volna a különböző típusú önkormányzatok kötelező feladatainak az áttekintését, és talán azt is megtette volna, hogy törvényi garanciákat dolgoz ki ezen nagy rendszer szabályozórendszerének a kiszámíthatóságára. És ha látná, akkor valószínű, hogy nem csökkentette volna az önkormányzatok részesedését, hanem legalább a rájuk rótt újabb feladatokkal, no meg persze plusz az inflációval megnövelte volna.

De ugye, tisztelt képviselőtársaim, erről nincsen szó. Amiről szó van, az az, hogy az önkormányzatoknál egyetlenegy problémát próbál meg orvosolni a szabályozás, ami ma már gyakran szóba került, jelesen azt - tényleg, általam is elfogadottan nagy és elfogadhatatlanul nagy különbségek vannak az önkormányzatok saját bevételi lehetőségei között - a megoldást alkalmazza, hogy drasztikusan csökkenti a személyi jövedelemadó helyben maradó arányát, és átcsoportosítja állami normatívák révén.

(14.40)

Erről állapítottuk meg már többször, és azt hiszem, kormánypárti képviselőtársaim sem vitathatják, hogy ez mindenféleképpen az önkormányzatok önállóságának egyik legfontosabb alapelvét, a saját jogon járó bevételekhez való hozzájutás alapelvét sérti meg rendkívül súlyosan. Lehetne persze erre azt mondani - valamelyik kormánypárti képviselőtársam erre kísérletet is tett -, hogy jó, jó, de egyfajta kényszerről van szó, hiszen mást most pillanatnyilag nem tudtunk csinálni, mert ezeket a jövedelmi különbségeket valamilyen formában kezelni kell. Azt mondom, hogy talán ez egy végiggondolható érv is lehetett volna, ha jó szándékkal kezelem ezt a felvetést. Ha viszont gyanakvó vagyok, akkor felteszem a kérdést, hogy nem arról van-e szó, hogy a kormány itt és most az önkormányzati rendszer, az önkormányzatok önállóságának csorbítására tesz kísérletet. Persze szinte hallom a sugallatot, hogy miért nem vagyok jó szándékú, és miért vagyok gyanakvó.

Kérdezem önöktől, hogy lehetek-e nem gyanakvó, amikor az elmúlt évek tapasztalatai arról szóltak, hogy bizony, meglehetősen zavarja a kormányt a különböző szervezetek, rendszerek autonómiája, önállósága. Gondoljunk csak a társadalombiztosításra, a szakszervezetekre, a civil szervezetekre, a médiatestületekre vagy akár az ügyészségre, vagy momentán a bíróságra, vagy akár az ombudsmani hivatalra. Pusztán képzelődés-e - teszem fel a kérdést -, hogy ebbe a sorba, ennek a sornak a végére jól illenek az önkormányzatok is kiváltképp, ha azt is tudjuk, hogy ez a megoldás, a helyben képződő bevételek jelentős részének átcsoportosítása, ez a bizonyos forrásátrendezés valamivel jobban érinti az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, kiváltképp ezt a fránya kuruckodó fővárost. Az meg persze puszta véletlen, hogy a beruházási támogatások - nyilván tisztán szakmai alapon - a kormánypárti önkormányzatokhoz összpontosulnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy ha a kormány valóban tisztességes szándékkal nyúlt volna az önkormányzati szabályozáshoz, mondhatta volna például a következőket: figyeljetek ide, azt látom, hogy itt van egy nagy rendszer, amely több mint 1500 milliárd forinttal gazdálkodik, azt is látom, hogy ezer sebből vérzik, és ezzel valamit kezdeni kell. Mondhatta volna azt, hogy amíg ennek a kezeléséhez hozzákezdünk, addig csináljuk a következőket: belerakunk néhány tíz milliárd forintot, ami ahhoz elegendő, hogy a legszegényebb helyzetben lévő önkormányzatokat felhozza egy elfogadható szintre, plusz finanszírozzuk a rájuk rótt kötelező feladatokat, utána pedig üljünk le együtt, és kezdjük el ennek a nagy rendszernek az újragondolását.

De a kormány nem ezt tette, a kormány valami egészen mást tett, ha azt teszi, hogy fogja ezt a bizonyos önkormányzati sajtot, és elkezdi osztani az igazságot, de körülbelül úgy, mint ahogy a mesében a róka osztotta a sajtot a medvebocsok között. Azt hiszem, hogy itt és most mi a 2000. év költségvetését tárgyaljuk, és nem valamifajta mesekönyvet. Mi pedig nem gyerekek vagyunk, hanem felnőttek, ezért ne tessenek azon csodálkozni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy ez a megoldás számunkra teljességgel elfogadhatatlan.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)