Felszólalás adatai

BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Néhány héttel ezelőtt ismét emberéletet oltott ki egy lövedék. Várpalotán egy 51 éves férfi és 3 éves unokája halt meg, amikor családi házuk udvarán felrobbant egy tüzérségi lőszer, amely a híradások szerint nagy valószínűséggel a hajmáskéri lőtérről származott. A környező települések lakói arról számoltak be, hogy a hulladékfémgyűjtők előszeretettel kutatnak a lőtér területén különböző lövedékek után, amelyeket aztán fémkereskedőknek próbálnak eladni - állítólag nem is kis sikerrel. A lövedékek hazaszállítása és szétszerelése azonban nagyon kockázatos vállalkozás. Ezt bizonyítja nemcsak ez a legutóbbi szerencsétlenség, hanem a három évvel korábbi ösküi tragédia, valamint az 1995-ös várpalotai baleset.

A hajmáskéri lőteret az Osztrák-Magyar Monarchia ideje óta használják katonai célokra, így az eltelt évtizedek vagy évszázad alatt nagy mennyiségű lőszert használtak ezen a területen, és a várpalotaihoz hasonló tragédiák hívják fel újra és újra a figyelmet arra, hogy a lőszermentesítések ellenére még felmérhetetlen a fel nem robbant lövedékek, robbanószerek mennyisége. Ezért aztán bárhol, bármikor előfordulhatnak hasonló tragikus esetek. Különösen akkor, ha a lőtér területére akadálytalanul bejuthat bárki.

Ráadásul az említett lőtér környéki balesetek nem egyedülállóak az országban. Az elmúlt évtizedekben nem telt el olyan év, hogy valahol ne oltott volna ki egy vagy több ártatlan életet egy világháborús bomba vagy gránát; a megnyomorított testekről, tönkretett életekről nem is beszélve.

Kérdezem ezért a miniszter urat, hogy megelőzhetőek-e a várpalotai tragédiához hasonló esetek, vagy tétlen szemlélőként kell beletörődnünk az ilyen balesetekbe. Milyen intézkedéseket lát szükségesnek a tárca annak érdekében, hogy a lehető legkisebb esélyt hagyjuk az emberi felelőtlenségnek és a balszerencsének?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiból.)