Felszólalás adatai

Éppen most - hogy miért éppen így időzítve szerencsétlen hatóság jelentéséhez, azt ember nem tudja -, két napja nyújtotta be Cser-Palkovics és Vas képviselőtársunk azt a törvényt, ami - akárhogy nézem - korlátozni fogja a jelenleg fennálló információs szabadság, információkhoz való hozzájutás szabadságának feltételeit. Nem e törvény vitájánál vagyunk, nem is akarom részletezni, pusztán csak jelzem az ellentmondást, hogy szemben azzal, amiről itt hallunk, és hála istennek, hogy hallhatunk egy alapos jelentésről, itt bizony készül valami a színfalak mögött, készül kétfajta korlátozó dolog is. Ki fog derülni az új törvénymódosítási javaslat elfogadásakor, hogy a magyar nyelv ismeri azt az abszurditást, hogy egy közérdekű nyilvános adat ugyanakkor mégsem terjeszthető, úgy nyilvános, hogy nem terjeszthető, és ismerni fogjuk azt az abszurd helyzetet is az előttünk fekvő javaslat elfogadása esetén, amiről sok kétségem, őszintén szólva, nincsen, hogy vannak az egyenlők között egyenlőbbek, mert hiába közérdekű és nyilvános egy adat, bizonyos hivatalok több és mélyebb adathoz férhetnek hozzá ebből a körből, mint az egyszerű állampolgár.

Nem örülök, és igaziból sajnálom is elnök urat, hogy ebben a helyzetben kellett beszámolót és jelentést tartania értelemszerűen nemcsak hivatala munkájáról, hanem ezen keresztül az adatvédelem és az információs szabadság helyzetéről. Itt van előttünk tudniillik a példa, hogy mi is a baj az új szervezeti felállás hatáskörével. Erről a bajról, még egyszer mondom, nem a hatóság és a hivatal jó szakemberei tehetnek. Erről mi, pontosabban azok tehetnek a magyar parlamentben, akik így változtatták meg ennek a hivatalnak a státusát és a hatóság státusát. Miért? Tételezzük fel, hogy az információs szabadságnak ilyenfajta korlátozása, amire most kormánypárti képviselők készülnek, nem tetszik majd a szakembereknek, elnöknek és kollégáiknak. Az égvilágon nem tudnak semmit csinálni, mert a szervezeti átrendezés folyományaként megszűnt az a jogosítvány, ami az ombudsmani státus, az adatvédelmi ombudsman státusának fennállása esetén még létezett. Ő fordulhatott Alkotmánybírósághoz, a hatóság, illetve a hivatal nem fordulhat, csak nyilvánvalóan a törvényt hajthatja végre akkor is, ha ez a törvény akár jobb meggyőződésükkel is ellentétes. Mi ez, ha nem korlátozás? Mi ez, ha nem most már nemcsak lehetősége, hanem valósága is egy olyan tendenciának, hogy ha a parlamentnek úgy tetszik, akkor akár szembemehet az információs szabadság elvével, és nem lesz ez ellen még a szakemberek körében sem apelláta.

Még egyszer mondom, mert ez a lényeg, és erről a napirendi pontról szeretnék természetesen beszélni: egy tisztességes, komoly és alapos jelentést tartunk a kezünkben. Egy tisztességes, komoly, alapos és részletes jelentést egy olyan hatóság munkájáról, ami gúzsba kötve táncol. A jelentés feltárja ennek a táncnak a koreográfiailag korrekt és szakmailag esztétikus lépéseit, de néhány helyen utal rá - nyilván mást nem tehet, csak utalhat -, hogy miben is áll ez a gúzs. Például abban, hogy az Alkotmánybírósághoz való folyamodás lehetősége elveszhet, ezt többek között a jelentés is kiemeli, és nagyon helyesen javaslatot is tesz arra, hogy ezen bizony minimum változtatni is kéne.

Nagyon szívemnek kedves volt, ahogy az egyik beszámoló kezdődik, egy Hérakleitosz-idézettel kezdődik mottóként, pontosabban Platón-idézettel, amikor Platón Hérakleitosznak azt a közismert mondását idézi, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba belelépni. A jelentés ezzel a szép és bölcs mondással azt igazolja, hogy hát hiszen az adatvédelem helyzete, törvényi és szervezeti feltételei is folyton változnak, nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba belelépni. Szent igaz, filozófiailag és az adatvédelem helyzetét tekintve is. De ez nem magyarázat arra, hogy miért kell másodjára egy piszkosabb vizű, sekélyebb, lassúbb sodrású folyóba belelépni, ha előzőleg már volt ez a folyó tágasabb és tisztább vizű is.

Önmagában tehát a változás örök kényszere nem igazolja minden változás tartalmát. Szerintünk az a változás, ami itt történt az adatvédelem elhelyezése az alkotmányos rendszerben, történetesen egy sekélyebb és kevésbé átláthatóbb vizű folyóba való belelépést eredményezett. Igen, világos, én is tudom, hogy független államigazgatási szervezet lett a korábbi ombudsmani feladatkör. Ismerem a független szó jelentését is, de ismerem az államigazgatási szervezet szó jelentését is. Mégiscsak az államigazgatás, a végrehajtó hatalomhoz szorosabban kapcsolódó hely lett a felelős hely, és ott található az eljárási lehetőség is, egy olyan ombudsmani helyzethez képest, ami távolabb esett ettől az államigazgatási végrehajtó hatalomtól.

Miért fontos ez? Miért érzem úgy, hogy éppen azért, mert a jelentés korrekt? - kitűnik ez a jelentésből is. A jelentés tudniillik nagyon világosan elmondja, utalván az alkotmányos és szerencsére az alaptörvényben sem tönkretett elvekre, hogy itt kettős feladata van ennek a hatóságnak. A nevében is benne van: egyfelől a személyes adatok védelme, másfelől viszont az információs szabadság, tehát a közérdekű adatokhoz való hozzáférés szabadságának védelme. Én elhiszem, hogy a korábbi ombudsmani rendszerben anyagi, személyi, szervezeti és technikai feltételek szűkösségével kellett megküzdeni, és ezért torlódhatnak az ügyek, de nem tudom, miért nem az a megoldás ilyenkor, hogy a személyi, technikai, anyagi feltételeket javítjuk. Ez a mostani megoldás tudniillik a hivatal nevében és a hatóság nevében lévő második célnak már nem maradéktalanul felel meg. Bizonyára jobban, többen, ha egyszer lett rá több ember valamivel, nyilván nem a kellő mértékben és több pénz, jobban tudnak a beadványokkal, a személyes adatvédelemmel és egyebekkel foglalkozni. Ennek én örülök, bár mondom, ez technikai bővítéssel megteremthető lett volna a régi feltételek között is.

Igen ám, de az információszabadság, ezen belül jelesül a közérdekű adatokhoz való hozzáférés joga olykor azt, aki hozzá akar férni a jogokhoz, épp az államhatalommal "helyezi szembe", hiszen a közérdekű adatok egy része éppen az államigazgatás rendszerében, kormányzatnál és önkormányzatnál halmozódik fel. Ezért gondoljuk mi azt, és ez a jelentésből is kitűnik, hogy éppen ezért a funkciót minél távolabbra kell vinni az államigazgatástól, nyilván nem lehet abszolút távolságban, és nem igazolhatók azok a lépések, amelyek ha egy centivel is, de közelebb viszik ahhoz a szervezethez, és itt nem csak egy centivel vitték közelebb, mondhatnám, jó pár száz méterrel, amelyik ezeket a közérdekű adatokat termeli, és esetleg bizonyos részszervezeti érdekek alapján érdekelt lehet abban, hogy ezek ne feltétlenül kerüljenek nyilvánosságra.

(12.50)

Éppen ezért szeretnék két példát is mondani arra, hogy miért lenne jó, ha ez a korrekt szakembergárda a régi és nagyobb mozgásszabadság keretében, de változatlanul bő létszámmal láthatná el feladatát. A két példa egyikére már utaltam. Nem véletlen, hogy a benyújtott törvényjavaslatot, ami a hatóság és a hivatal feje fölött szűkítené a közérdekű adatokhoz való hozzáférést, vagy legalábbis olyan gumiparagrafust teremtene, aminek alapján minden megindokolható, hiszen nem derül ki, hogy ha nem egyforma mélységben ismerheti meg a hivatal a közérdekű nyilvános adatot, mint az állampolgár... - akkor ugyan hol van ez a mélységkülönbség. Mennyiben igazolható és ki fogja ezt a mélységkülönbséget definiálni? Eddig azt hittük, hogy a hivatalok - a Kehitől az ÁSZ-ig - az én nevemben, az állampolgár nevében járnak el. Most kiderült, hogy lehet, hogy úgy járnak el, csak ők többet tudhatnak, mint az, akinek a nevében eljárnak. Nem véletlenül nevezik ezt a törvényjavaslatot lex átlátszó.hu-nak, mert összefüggésben az ilyen nevű portál trafiktörvény körül kutakodó adatkérésével, nevezhetnénk lex trafiktörvénynek is. Ez a gúzs egyik eleme, hogy ilyenkor a hatóság és a hivatal nem tehet semmit, és ha jövőre megint hasonlóan korrekt jelentést láthatunk, akkor nem is fog tudni ezzel foglalkozni, hiszen nincs olyan jogosítványa, hogy a törvények ellen szót emeljen.

De láttuk azt a példát is, amikor a hatóság és a hivatal meg kellett hogy hajoljon egy valószínűleg neki nem tetsző törvényváltozás előtt. Ugye, szó volt arról, elnök úr és a hatóság állást foglalt egyszer egyféle módon a lakáson való aláírásgyűjtés és politikai propaganda ügyében - akkor egy ellenzéki párt esetében vetődött ez fel, de biztos vagyok benne, hogy nem ettől volt az az álláspontjuk, ami -, ámde utána egy törvényi változásnál szét kellett tárni a karjukat, mert akkor már a Fidesz aláírásgyűjtéséről volt szó, és azt mondani, hogy hát istenem, akkor megvan a törvény, ez elrendezte valahogy a dolgot. De a korlátok - és erre már utaltam - látszanak másban is. Az egyik utalást már megtettem, hogy maga a jelentés nagyon helyesen mondja, hogy hát bizony, ott van egy jelentős jogi korlát, hogy nem fordulhatnak Alkotmánybírósághoz egy törvény ellenében, ez egy jogi korlát, de van bizony egy gyakorlati korlát is, és ez is kitűnik a jelentésből, épp azért, mert tisztességes jelentés.

Mindnyájan tudjuk, hogy elharapózott az a nagyon is gyanús, a politika szürkezónáját jelentő eljárásmód, hogy nagyon fontos, alapvető törvényeket - néhol alaptörvény-módosítást is - nem a kormány terjeszt elő, amelynek kötelező egyeztetési eljárásai volnának, éppenséggel saját hatóságával is - illetve nem saját hatóságával, hanem az említett hatósággal -, hanem egyéni képviselői beadványok sorával küzdünk meg. És az egyéni képviselőknek természetesen - mint tudjuk - nincs ilyen egyeztetési kötelessége. Éppen ezért maga a jelentés teszi szóvá, hogy komoly mértékben csökkent a hivatalból eléjük terjesztett, véleményezésre szánt törvényjavaslatok száma. Szerencsére ez is kiderül: olykor, ha úgy tetszik, szorgalmi feladatot végeznek, és ha úgy érzik, hogy nagyon nagy a gáz - bocsánat a nem irodalmi kifejezésért - vagy valami büdös, akkor csak elkezdik véleményezni ezt a törvényjavaslatot, de föltehetőleg ez nem a kellő időben és a kellő eljárással, és semmiképpen sem kötelező módon jut eléjük.

Ez a gúzs, de mivel dicsértem a táncról, a gúzsba kötve mégis táncolásról szóló pontos jelentést, hadd utaljak ennek két olyan pontjára, ami benne van, és komoly meggondolást jelent a parlament, a kormány és az önkormányzatok számára is. Ebből is két fölismerést, a hatóság két - ha úgy tetszik - döntését szeretném a tanulságok kedvéért idézni. Az egyik, hogy állást foglaltak az önkormányzati szégyenlisták egyik fajtája ügyében, az adósságokkal kapcsolatos fajtája ügyében, miszerint ezt adatvédelmi szempontból aggályosnak mondták ki. Hát akkor pláne érdemes ezt a tanulságot kiterjesztenünk, és az egyéb szociális szempontú önkormányzati szégyenlisták gyakorlatával szakítani, legyen bárki polgármester azokban a városokban, ahol ilyen gyakorlat volt eddig. Tudjuk, hogy okozott ez konfliktusokat itt a különböző segélyezettek ügyében.

A másik, amire nagyon helyesen és pontosan fölhívja a figyelmet a jelentés, hogy bizony a közmunkaprogramban megjelentek vagy részt vevők adatai is védendő személyes adatok. Ezt megint fontos általános tanulságnak is érzem, nem csak a konkrét közmunkára vonatkozólag, hogy nem tehetünk állampolgár és állampolgár között különbséget az ő bármely emberi jogát - többek között a személyes adataihoz való védelmi jogát - illetően attól, hogy ő szegény, attól, hogy ő kiszolgáltatott egy önkormányzatnak vagy éppenséggel a saját élethelyzetének. Örülnék tehát, ha mind a szégyenlisták dolgában, mind az ilyen szempontú állampolgári egyenlőség dolgában, ami a szegényekre és a kiszolgáltatottakra nem kevesebb, hanem pluszfigyelmet szán, levonhatnánk a jelentésből az általános tanulságokat is.

Azért is fontos, hogy ez a táncolás megszabaduljon a gúzsba kötéstől, mert rengeteg olyan dilemmával fog találkozni - föltehetőleg - az adatvédelmi és információszabadsággal foglalkozó szervezet, szakembergárda - és hadd tegyem hozzá, az ilyesmivel foglakozó számos civil szervezet és szakember is -, ami még előttünk van, de vérre megy, vérre megy az adatvédelem és az információszabadság tekintetében. Hadd említsek csak kettőt, mindegyik közismert. Az egyik, hogy ugyan a lex Potápit, a Potápi-féle országgyűlési indítványt visszavonta képviselőtársunk, ami szíveskedett volna általában is a kettős állampolgárságra vonatkozó adatokat teljes körben, nem csak esetleg az indokolt esetekben titkosítani, de hátra van még a választási eljárásokkal foglalkozó dilemma is, hogy hogyan is fogjuk megtudni, hogyan is válnak majd ellenőrizhetővé a külföldön leadott, a határon túl élő állampolgárok által leadott szavazatok. Nyilván nem az egyéni szavazás mikéntje, hanem a mennyisége, a mi mennyi kérdés. Ez még előttünk van, nem most kellett felelni rá, nem most szerepel a jelentésben, de hogy teljesen szabadon foglalhassanak állást a szakemberek, ennek a fontosságát ez a kérdés is mutatja.

Mint ahogy mutatja az a még előttünk álló feladat is, amivel éppen az előző törvényjavaslat vitájában foglakoztunk. Feltehetőleg az egyházi törvény elfogadásra kerülő új módosítása szerint valakinek valahol majd ellenőriznie kell, hogy mitől is van és hogyan van, és precízen van-e egy vallási közösségnek tízezer tagja. Hát megnézem majd, hogy ebbe kinek hogyan törik bele a bicskája, miközben ugye, a vallásra vonatkozó adat egy intim adat, zárt adat. Természetesen megértem, hogy valahogyan a létszámot produkálni kell, de föltehetőleg nem azon a módon, ahogy a korábban érvényben lévő törvény egyfajta aláírásgyűjtéssel, választási bizottság által hitelesített aláírásgyűjtéssel kívánt eleget tenni ennek. Ez a dilemma tehát nyitott, halálosan érzékeny dilemma. Míg az előző, a választások áttekinthetősége egy politikai dilemma, ez viszont egy személyes, lelkiismereti dilemma lesz, és nem irigylem azt a hatóságot, amelynek majd úgy kell igazságot tennie, hogy egy: egyáltalán nem biztos, hogy az erre vonatkozó szabályok majd nem képviselői indítvány formájában kerülnek be a parlamentbe, ha egyáltalán parlament elé kerülnek, magyarán, hogy hivatalból megkapják-e; kettő: ha mégsem tetszik nekik, változatlanul nem fordulhatnak Alkotmánybírósághoz.

Még egyszer és befejezésül szeretném tisztázni, hogy nem a jelentéssel van bajunk, azt köszönjük. Nem is a munkával, amit a hatóság és a hivatal dolgozói végeztek, adott keretek között, azt is köszönjük.

(13.00)

Bajunk a helyzettel van. Ennek a helyzetnek használói is meg áldozatai is a hivatal dolgozói. A helyzet kritikája nem az ő dolguk. A helyzet kritikája a mi dolgunk, ezért tettem meg. Csak megismétlem újból a Hérakleitosz-idézetet, amivel az egyik jelentés kezdődik. Tudjuk, hogy nem lehet kétszer egy folyóba belelépni, de az ember szívesebben lép tisztább vízű, bő áradású, szent folyóba.

Most nem ez történt. Köszönjük ezzel együtt a jelentésnek, hogy ebben a zavaros vizű és sekélyebb folyóban is próbált nekünk eligazítást adni arról a munkáról, amit végeztek. Köszönöm szíves figyelmüket.