Felszólalás adatai

BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényre nem az ellenzéki képviselők használták azt a kifejezést, hogy "saláta", ezzel a meghatározással illette maga a miniszter úr ezt a beterjesztett javaslatot, és azt gondolom, nagyon lényeglátó módon, kifejező módon, ez tényleg egy saláta, jobb lett volna nem beterjeszteni.

Engedjék meg, hogy a mondanivalóm elején néhány érvvel kifogásoljam ezt a tárgyalási eljárást, amibe belekényszerített a miniszter úr ennek a törvénynek a benyújtásával. Az Alkotmánybíróság néhány ízben már foglalkozott azzal, hogy milyen törvényeket lehet egy csomagban beterjeszteni, egy csomagban tárgyalni. Az Alkotmánybíróság évekkel ezelőtt, egészen pontosan akkor, amikor a gazdasági stabilizációval kapcsolatos törvényt tárgyaltuk, foglalkozott ezzel a kérdéssel, és akkor úgy fogalmazott, hogy a törvényalkotásban ritkán előforduló, kényszer szülte kivétel lehet csupán, hogy egy törvényben több korábbi törvény kerüljön módosításra, de erre a kényszerre csak akkor van lehetőség, ha ezeket a törvénymódosításokat nagyon fontos tartalmi szempontok összekötik, összekapcsolják. Meg kell állapítani, hogy ebben a csomagban ilyen nagyon fontos, kényszer jellegű tartalmi összefüggések nincsenek, semmiféle közös jogalkotói cél nem ismerhető fel benne, következésképpen kár volt elénk terjeszteni egy olyan csomagot, amelyben tíz törvény kerül módosításra.

Tekintettel arra, hogy sok részlet elhangzott, de így teljességében senki nem sorolta fel, engedjék meg, hogy gyorsan végigszaladjak rajtuk. Módosításra kerül az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról szóló törvény, az élelmiszerekről, az állategészségügyről szóló törvény, a kötelező egészségbiztosítási ellátásról szóló törvény, az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerekről szóló törvény - ugye feltűnik, hogy ebben a vitában ezeket a törvényeket nincs is időnk emlegetni, nem mintha olyan fontos módosítások lennének -, az egészségügyről szóló törvény, valamint a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló törvényerejű rendelet itt kerül újraszabásra, és természetesen hatályon kívül kerül az a törvény, amelyet a legnagyobb figyelem kísér ebben a vitában is: az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi finanszírozási normatívákról szóló ominózus 1996. évi LXIII. törvény. De néhány bekezdés erejéig még a költségvetési törvény, sőt a tb pénzügyi alapjai is megbabrálásra kerülnek.

Hogy miért olyan komoly probléma ez? Túl az alkotmánybírósági hivatkozáson - hiszen az Alkotmánybíróság álláspontját illendő lenne figyelembe venni és szem előtt tartani -, azt gondolom, egy ilyen csomag kapcsán sérül a törvényalkotás racionális rendje, és ha ez sérül, akkor sérül a jogbiztonság, arról nem is beszélve, hogy nagymértékben nehezíti az előterjesztő a képviselők alapos felkészülését és felelősségteljes döntését. Ennyit a salátáról.

A hátralévő időmben ebből a sok mindenből két kérdéssel szeretnék foglalkozni: az egyik a kapacitástörvény, amelyet már előttem sokan emlegettek, a másik pedig a cselekvőképességgel kapcsolatos jogszabályok megváltoztatása. Ami ennek az ominózus 1996. évi LXIII. törvénynek a hatályon kívül helyezését illeti, azt gondolom, ebben a tekintetben megoszlanak vélemények, hogyan is ítéljük meg ezt az 1996-ban keletkezett törvényt.

Abban az érvelésben, amit kaptunk, lényeges ellentmondásokra tudtam bukkanni. Ellentmond maga a normaszöveg és a normaszöveg általános indoklása. Hadd idézzek egy szakaszt az indoklásból: "A törvényjavaslat meghatározza a lakosság biztonságos egészségügyi ellátásához szükséges kapacitások mértékét és szakmai összetételét, és ezek fenntartásához kötelező finanszírozást biztosít. A javaslat kötelezi a helyi önkormányzatokat és az egyéb területi ellátási kötelezettséggel rendelkező intézmények fenntartóit a 2001. január 1. napján érvényes kapacitáslekötési szerződésekben meghatározott kapacitásai fenntartására." Ebben a szövegben nem szerepel a "normatív" jelző, tehát általában fogalmaz az általános indokolás, a 2001. január 1. napján érvényben lévő kapacitáslekötési szerződésekről beszél az indoklás.

Maga a normaszöveg ehhez képest - és itt tényleg van egy ellentmondás - úgy fogalmaz, hogy a 2001. január 1. napján rájuk érvényes normatív kapacitáslekötési megállapodások szerinti mértékben és összetételnek megfelelően teljesítik a továbbiakban a kapacitáslekötést. Következésképp kinyílik az a nagyon izgalmas kérdés, hogy mi van azokkal a kapacitásokkal, amelyek, mondjuk, 2000. január 1-jén nem normatív, hanem úgymond normatíva feletti kapacitáslekötéssel kerültek finanszírozásra.

Tisztelt Képviselőtársaim! A létező ágyszámoknak több mint 5 százaléka ilyen normatíva feletti ágyszám. Azt gondolom, mindegyik kórház, illetve intézmény, amely ilyenekkel rendelkezik, most izgathatja magát, hogy ezekkel az ágyakkal a következő évben mi történik, hiszen a 3. §, valamint a 4. §, amelyik a változások lehetőségeit szabályozza, már feltételes módban fogalmaz, vagyis az OEP az előzőekben említetten túlmenően az egészségügyi szolgáltatóval köthet finanszírozási szerződést, azonban semmi nem mondja meg, semmi nem szabályozza, hogy milyen körülmények között köteles kötni. Van egy felsorolás az e) pontban, hogy milyen feltételek esetén köthet, következésképp önkényes a mérlegelési lehetősége annak, hogy befogadja vagy nem fogadja be.

Ez egy olyan probléma, ami nemcsak az ellenzéknek okoz gondot természetesen, de a kérdésekre a kormánypárti oldalon ülő, egészségügyben dolgozó képviselők is szerettek volna választ kapni. Egyértelműen azt kell mondani, hogy nem kaptunk megnyugtató választ a bizottsági ülésen.

Ami a bizottsági ülést illeti, további lényeges ellentmondásokat lehetett érzékelni abban, ahogy a tárcát képviselő helyettes államtitkár úr fogalmazott, hiszen egyfelől nagyon pozitívan értékelte az 1996. évi LXIII. törvényt, úgymond, betöltötte hivatását. Egyfelől úgy fogalmazott, hogy ezt a struktúrát lényegében rögzíteni kell, tehát be kell fagyasztani, másfelől a képviselők kritikai észrevételeit követően maga is úgy fogalmazott, hogy egyáltalán nem optimális ez a struktúra, vagyis a változtatásoknak teret kell nyitni.

(11.00)

Csakhogy az az igazán izgalmas kérdés, hogy mitől következnének be ezen a területen változások, hiszen a kórházak a kapacitásaik fenntartásában érdekeltek. Ha valami miatt nagy izgalmat és nagy ellenszenvet váltott ki ez az úgynevezett ágylábszámtörvény, akkor az éppen az volt, hogy azt az izgalmat élték át a kórházak, az egészségügy szereplői, hogy kénytelenek lesznek racionalizálni, kénytelenek lesznek a kapacitásokat csökkenteni. Most ebben a négy paragrafusban, amelyre a miniszter úr büszkén hivatkozott, hogy ilyen egyszerűen meg lehet oldani a kérdést, nos, ebben a négy paragrafusban egyrészt rögzül, és azt gondolom, tényleg bemerevedik, befagy a jelenlegi struktúra, másrészt ott van a 3., 4. §-ban a lehetőség a változtatásra. Csak az nem világos, ki és milyen alapon lesz érdekelt abban, hogy csökkentsen kapacitást, hogy milyen alapon nyílik lehetősége annak, hogy új, korszerűbb kapacitásokat befogadjon az OEP abból a szűkre méretezett keretből, amely rendelkezésre áll.

Következésképp sajnálattal kell feltételeznünk, hogy nagyon valószínű, hogy az egészségügyi szerkezet a jelenlegi struktúrájában valóban bemerevedik, pedig jó néhányan vagyunk, akik úgy gondoljuk, hogy szerkezeti reformra szükség van, hogy végre el kellene tudni érni, hogy a fekvőbeteg-ellátási kapacitás szűküljön és tovább szűküljön. A szabad demokraták ennek egyetlen lehetséges útját abban látják, hogy a járóbeteg-szakellátás értékelődjön fel, a járóbeteg-szakellátás jelentsen egy szívóhatást, amely a fekvőbeteg-szakellátásból egyfajta racionalizálási folyamatot elindíthat.

Nagyon röviden szeretnék szólni arról az alkotmánybírósági határozatról, illetve az azzal kapcsolatos módosító indítványokról, amelyek a cselekvőképes korlátozást érintik. Az Alkotmánybíróság valóban két ponton, a korlátozó intézkedések vonatkozásában, illetve a korlátozottan cselekvőképesek önrendelkezési joga vonatkozásában kifogásolta az egészségügyi törvényt. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az a módosítás, amely a kezünkben lévő 11. §-ban található, nem oldja meg az Alkotmánybíróság által kifogásolt szakaszokat.

Ami a korlátozó intézkedéseket illeti, itt az emberi méltóság védelmének kellene az egészségügyben szabályozott módon érvényt szerezni, azt az általános elvi tilalmat, amely következik egyebek között az alkotmányból is, egyeztetni azokkal az esetekkel, ahol megengedő módon kivételekre sor kerül, hogy egészen egyszerűen fejezzem ki magam, a hálós ágy, a rácsos ágy használatáról van szó elsősorban. A közelmúltban, '99-ben az európai kínzásellenes bizottság látogatást tett több pszichiátriai intézményben és az a jelentés, amelyet a látogatást követően megfogalmaztak, arra hív fel minket, hogy a pszichiátriai otthonokban található rácsos ágyak használatból történő kivonásának a szükségességét meg kell fogalmaznunk, és ezzel összefüggésben intézkedéseket kell tennünk.

Nos, úgy gondoljuk, hogy ez a javaslat, amelyet beterjesztett a miniszter úr, nem oldja meg ezt a problémát, hiszen eddig az egészségügyi törvényben csak akkor volt szabad használni ilyen eszközöket, ha veszélyeztető állapotú pszichiátriai beteggel találkozott az orvos. A módosítás után pedig akkor is lenne lehetőség ilyen eszközök alkalmazására, ha a kezeléssel szemben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) mutat ellenállást.

Elnézést, úgy érzem, hogy nagyon kicsúsztam az időből, és sajnálatosnak tartom, hogy éjszaka néhány jelen lévő képviselő és néhány érdeklődő rádióhallgató előtt tudjuk folytatni majd a beszélgetést.

Azzal a mondattal szeretném befejezni...

ELNÖK: Képviselő asszony!

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): ...hogy sajnálatosnak tartom, hogy e törvény mentén a miniszter úr rendesen megrendítette azt a bizalmat...

ELNÖK: Képviselő asszony!

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): ...amit a fellépésével keltett. Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiból.)