Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

L. SIMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon súlyos dilemmával néztünk szembe az elmúlt években, nevezetesen azzal, hogy a magyar műemlékállomány törvényi védettsége valóban kellő garanciát nyújte arra, hogy a műemlékeket megfelelő állapotban tartsuk, illetve rávegyük a tulajdonosaikat arra, hogy megfelelő állapotban tartsák őket, avagy akadályae bizonyos esetekben a jelenlegi műemléki szabályozás és védelem annak, hogy ténylegesen megújítsuk a műemlékeinket. Ez látszólagosan furcsa kérdés, de mindez abból következik, hogy azzal kell szembenéznünk sajnos az elmúlt három évtizedben, a rendszerváltozás óta eltelt három évtizedben, hogy most már nem okolhatjuk pusztán a szocializmust azért, hogy a magyar műemlékkincs ilyen mértékben lepusztult, amilyen állapotban ma egyébként a vidéki műemlékeket és nem egy fővárosi műemléket láthatunk.Sőt, azt kell mondanunk, hogy bár mérhetetlen barbarizmus volt, ahogyan a vidéki kastélyokba, kúriákba termelőszövetkezeti irodákat, iskolákat, kórházakat, szociális intézményeket és szovjet hadianyagraktárakat kényszerítettek, lásd Gödöllő és folytathatnánk tovább, de mégiscsak legalább ezeknek az épületeknek a karbantartása megtörtént amiatt, hogy benne voltak, benne laktak. Lehetséges, sőt nagyon sok esetben megtapasztalhattuk, hogy a márvány itatókat kidobták az istállókból, gondoljanak csak, mondjuk, a komáromi erődre. Lehetséges, hogy a gyönyörű szép freskókat borították csempével vagy valamilyen olajalapú festékkel, ez mind-mind mérhetetlen pusztítás és barbarizmus volt, de legalább működtek az ingatlanok, legalább kénytelenek voltak a tetőt felújítani, a beázásokat megakadályozni, a törött cserepeket cserélni. Bizony, a rendszerváltozás pillanatában bekövetkezett egy régi vágyunk és óhajunk: a szovjetek kiköltöztek a kastélyokból, hazamentek végre, egy sor intézmény esetében megszűnt a kórház, a szociális ellátó intézmény. Abban reménykedtünk, hogy ezek az épületek régi patinájukat visszaszerezve majd megújulnak, és a közösséget fogják szolgálni.

Sok pozitív példáról beszélhetünk, sőt az elmúlt egy évtizedben, mióta mi kormányzunk, a nemzeti kastély- és várprogram keretében is üdvözlendő folyamatok indulhattak meg, és a nemzeti Hauszmann-program is lehetővé teszi azt, hogy a budai Várban is komoly felújítások valósuljanak meg, illetve már valósultak is meg, sőt rekonstrukciós munkálatok is. De összességében a kép riasztó. Mindez hogy jön ide ehhez a törvényjavaslathoz? Úgy, hogy már a korábbi időszakban, még amikor az örökségvédelemért felelős államtitkár én voltam, elkezdtük azt az egyszerűsítő munkát, hogy vizsgáljuk már felül a magyar műemlékállományt, nézzük meg, hogy tényleg indokolte minden esetben a védettség, illetve teremtsünk olyan jogszabályi környezetet, amelyben könnyebb lesz ezeknek az ingatlanoknak a felújítása, különösen a tőkehiányos, forráshiánnyal küszködő tulajdonosok esetében. Nehogy azt gondoljuk, hogy ez csak, mondjuk, a kárpótlási folyamatban valamilyen módon visszaszerzett ingatlanokra igaz, hanem egyházi, önkormányzati tulajdonok esetében is sokszor azt tapasztalhattuk, hogy a forráshiány az, ami megakadályozza az ingatlanok szakszerű felújítását.

Van persze egy távlatos probléma. Ne felejtsük el, hogy ha a vidéki kastélyokra és kúriákra nézünk  azért erről beszélek többet, mert ez az egyik legkedvesebb területem és témám , akkor azt tapasztalhatjuk, hogy valójában az az egyik legsúlyosabb gond, hogy az a fajta életforma és az a fajta birtokszerkezet, amely ezeknek az ingatlanoknak, ezeknek az épületeknek a létrejöttét és kiteljesedését eredményezte, megszűnt. Nyilvánvalóan nem egy letűnt világot sírok most vissza, hanem csak azt jelzem, hogy ahhoz, hogy mondjuk, Eszterházán egy ilyen mérhetetlenül patinás és gyönyörű kastély tudott létrejönni, mint amilyen az Esterházy hercegek által megálmodott és megépíttetett csodálatos kiemelt állami műemlék, ahhoz egy hatalmas nagy birtok kellett, ahhoz kultúra kellett, ahhoz szemlélet kellett, ahhoz folyamatosan kellett jövedelem, amelyből állandóan karban lehetett tartani, bővíteni, a parkját gondozni. Ezek a birtokok már nincsenek. És ez nemcsak a nagy kastélyok, az állami tulajdonban lévő kiemelt műemlékek esetében igaz, hanem igaz a kisebb kastélyok vagy kúriák esetében is, amelyekhez, mondjuk, nem több tízezer holdnyi birtok, hanem csak néhány ezer holdnyi birtok tartozott, vagy akár néhány száz holdnyi gazdaság tartozott. Nyilvánvalóan amilyen léptékű volt a gazdaság, olyan léptékű volt maga az épület is, a kastély vagy a kúria is. De azok mindenesetre biztosítottak fedezetet az épületek folyamatos állagmegóvására, karbantartására, korszerűsítésére és bővítésére.

Ennek a világnak az eltűntével elsősorban az államra hárult a felelőssége a műemlék ingatlanok megóvásának, és nyilván az állam is mérlegeli, hogy éppen mire tud forrást biztosítani és mire nem.

(22.20)

Tehát ha ebből indulunk ki, akkor én azt gondolom, hogy nagyon is időszerű, hogy tovább egyszerűsítsünk a kategória-rendszeren, nagyon is időszerű az, hogy bizonyos ingatlanok esetében a felújítást korlátozó műemléki védelmet is lazítsuk, lehetővé tegyük azt, hogy korszerű építészeti megoldásokkal hozzanak rendbe műemlékeket. Megjegyzem, hogy a hatvanas-hetvenes években sok-sok, a szocialista műemlékvédelem jegyében alkalmazott technikai megoldás önmagában is rendkívül súlyos volt és káros, de a lényeg az, hogy arra mindenképpen törekednünk kell, hogy az ingatlanok felújítását valamilyen módon segítsük és szolgáljuk, nemcsak olyan módon, hogy az állam pénzt ad a felújításukhoz, hanem a jogszabályi feltételeket olyan módon alakítja, szükség esetén lazítja, hogy tényleg a tulajdonosok a lehető legegyszerűbben tudják a műemlékeiket felújítani.

Ugyanakkor a szankcionálás nagyon fontos. Ennek a törvényjavaslatnak érdeme az, hogy a szankcionáláson egyáltalán nem lazít, sőt egyértelművé tesz felelősségi viszonyokat. Tehát van arra lehetőség, hogy azokat, akik egyébként a lehetőségeik ellenére elhanyagolják a védett épületeiket, azokat szükség esetén a jelenlegi jogszabályi környezetben is pénzbírsággal sújtsák.

Ennek a törvényjavaslatnak, azt gondolom, érdeme az, hogy újragondolja az állami elővásárlás kérdését, hogy egyértelművé teszi, hogy nem minden esetben szükséges az, hogy az állam elővásárlóként lépjen fel vagy léphessen fel, sőt látjuk a gyakorlatból, hogy 100 műemléki ingatlanból tulajdonosváltás esetén 99-nél az állam egyáltalán nem él az elővásárlási jogával, nincs is rá szükség, hogy éljen az elővásárlási jogával. Én azt gondolom, hogy ennek az újragondolása már nagyon régóta időszerű volt. Magát az adásvételi folyamatot lassítja csak és bonyolítja az, ha az államra kell várni, hogy az állam nyilatkozzon. Nagyon sok esetet tudunk mondani, amikor az állam nem is nyilatkozik, hanem csak a jogvesztő határidő leteltével tud továbbhaladni a jogi procedúra, ez nyilvánvalóan a tulajdonosok jogainak az értelmetlen korlátozásához vezet.

A műemléki környezet újragondolása szerintem nagyon fontos, és hála a Jóistennek, az előttünk fekvő törvényjavaslat ezzel is foglalkozik. Én sokszor fölvetettem korábban is, hogy egy-egy jelentős műemlék esetében is az, hogy mi az, ami a műemléki környezethez tartozik, mi az, amit a műemlék környezetében szintén védeni kell csak azért, mert valamikor a védett műemlékegyütteshez tartozott, erre nagyon-nagyon sok példát tudnánk mondani, hogy értelmetlenül túl nagy kört húzott a védési dokumentumban a szakértői bizottság. Olyan ingatlanok, olyan telkek kerültek védelem alá, amelyeknél egyébként semmi mást nem értek el ezzel, csak a tulajdonosok mozgásterét korlátozták, de egyébként már nagyon-nagyon régóta, sok évtized óta ezek a területek elszakadtak az egykori műemléki központtól, tehát fölösleges a védelmük. Ennek az újragondolása is szerintem időszerű.

Valljuk be őszintén, hogy amikor elkezdtük az előző ciklus elején, 2015-ben a belső szakmai felülvizsgálatot és a műemlékeknek az átsorolását, akkor ez a munka nem zárult le, tehát ezért is indokolt az, hogy a kategóriákat egyszerűsítsük, és újra megnézzük azt, hogy mi az, aminek műemléknek kell maradnia. Nagyon régi kérdés az, hogy a Műemléki Tanácsadó Testület önállóan létezzen vagy nem. Az előttünk fekvő törvényjavaslat arról rendelkezik, az Országos Építészeti Tervtanács feladatkörébe fog beolvadni a Műemléki Tanácsadó Testület. Azt gondolom, ez szükségszerű. Tehát amikor a Műemléki Tervtanácsot 2015-ben, ha jól emlékszem, megszüntettük, és a helyére lépett a Műemléki Tanácsadó Testület, ez már akkor érezhető volt, hogy egy átmeneti megoldás. Ez így sokkal logikusabb, és egyébként is, bár nyilvánvalóan a műemlékes szakmában lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy na, az építészek most maguk alá gyűrik a műemlékeseket, de én az elmúlt években is azt mondtam, hogy ezt a két területet nem lehet egymástól elválasztani. Tehát nem lehet azt mondani, hogy van a kortárs építészet meg a jelenlegi építési hatósági folyamat, és akkor attól függetlenül van egy műemlékes folyamat. Szerintem jó dolog, ha a kettőt közelítjük egymáshoz, azzal együtt, hogy a műemléki épületek speciális átépítési szabályozásának a megtartása indokolt, de hát ebben a kérdésben nincs is változás.

A törvényjavaslat, ahogy államtitkár úrtól is hallottuk, foglalkozik a védett műtárgyak kérdésével is. Ez egy nagyon régi probléma, és szerintem nagyon jó irányba lépünk előre. Meg kell jegyezzem, hogy itt nemcsak az a probléma, amiről államtitkár úr beszélt, hogy nevezetesen, mondjuk, egyes aukcióknál nem tüntetik föl, hogy valaki védett műtárgyat értékesít vagy nem. Hála a Jóistennek, azért a nagy aukciós házaknál látjuk, hogy ezt komolyan veszik, és azt mindig tudja már az árverésen részt vevő. Én mindig végigjárom havonta egyszer a Falk Miksa utca összes galériáját, és megnézem mindig az aktuális árveréseket is, az árverési tételeket is.

Tudnám mondani azokat a galériákat, ahol a képek mellett, mondjuk, a kihelyezett, az árverésre kerülő képek mellett is nemcsak a kikiáltási ár, nemcsak a képnek az alkotója, alkotójának a neve meg a címe látható, hanem az is egyértelműen jelezve van, meg a katalógusban is, hogy védett műtárgyról van szó, ami például azt jelenti, hogy az államnak elővásárlási joga van, például azt jelenti, hogy csak az állam engedélyével lehet kivinni.

De valljuk be őszintén, hogy sok műgyűjtő van, aki ezzel teljesen tisztában van, és sok műtárgytulajdonos is, aki ezzel teljesen tisztában van, de a jogkövető magatartás hiánya is egy komoly probléma. Számtalan esetet tudnék mondani korábbi praxisomból, amikor bizony azzal szembesültünk, hogy műtárgytulajdonosok tudatosan akarták megkerülni a jogszabályi előírásokat, és ki akarták csempészni az értékes műtárgyukat Magyarországról, akár azzal a céllal, hogy eladják, merthogy az állam nem járult hozzá ahhoz, hogy a műtárgyukat kivigyék. Illetve olyanokról is tudunk, és nem egy példát lehetne itt sorolni, amikor valaki állítólagosan azzal a céllal akarta kivinni a műtárgyát, hogy valamilyen kiállításra viszi, és aztán kiderült az engedélyeztetési folyamat során, hogy valójában ez csak annak a fedősztorija, hogy a műtárgyat külföldön értékesítse. Ugyanakkor nyilvánvalóan azt is látnunk kell, hogy egy műtárgy esetében a védelem is nehezíti vagy korlátozza a tulajdonosok jogait, és adott esetben az államnak azt is segítenie kell, hogy amennyiben valaki védett műtárgytól akar megválni, azt tényleg a piaci körülmények között tudja megtenni.

Egy szót a Budapest-törvény módosításáról. Én nagyon örülök ennek a módosításnak. Annak idején államtitkárként az én feladatom volt a Citadella átvételének az előkészítése. Egy nagyon nehéz és nagyon zűrös, jogilag, pénzügyileg, minden szempontból zűrös helyzetből sikerült idáig eljutni. Szerintem erre mindannyian büszkék lehetünk, hogy tulajdonképpen állami érdekkörbe visszakerült egy nagyértékű, kiemelt jelentőségű műemlék, amely, ahogy államtitkár úrtól is hallottuk, Budapest egyik legfrekventáltabb turistalátványossága.

Nagyon régóta időszerű ennek a műemlékegyüttesnek a megújítása, olyan tartalommal való megtöltése, ami a turizmus számára is értelmezhető, ugyanakkor azt a speciális történeti identitáskérdést is felvillantja, hogy azért ez mégiscsak egy olyan erőd volt, ami nemzetünk megregulázását is célozta. Tehát azért reméljük, hogy ennek megfelelő tartalom és program fog a Citadellára kerülni, de tényleg egy nagyon jó lehetőségekkel rendelkező ingatlanról beszélünk, amely azok után, hogy végre visszakerült hosszas pereskedés után a magyar állam tulajdonába, szerintem méltó arra, hogy ilyen jogszabályi keretek között védelmet kapjon és megújuljon, hasonlóan a budai Várhoz. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Úgyhogy támogatjuk a Fidesz-frakció részéről a törvényjavaslatot. Amennyiben még a vitában fölmerülnek kérdések, akkor ahhoz a későbbiekben én is hozzászólok. Köszönöm szépen.