Felszólalás adatai

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Nagyon szépen köszönöm a szót. Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt meghívott Vendégek! Elnök Urak! (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nincs itt senki. Már mindenki hazament.) Pár hónappal ezelőtt, amikor a nemzeti csúcson ültünk, az Akadémia épületében volt egy vitánk. Arról szólt ez a vita, hogy jó fórum-e, ha az ország vezetői a Tudományos Akadémia épületében leülnek és megbeszélik, hogy merre kellene mennie az országnak. Amikor azt mondom, hogy abban a vitában az azon a vitán szereplő érdek-képviseleti, szakmai, szakszervezeti, kamarai, tudományos emberektől nyugodtabb, higgadtabb, talán még felelősebb beszédet is hallottam, akkor nézzék el nekem. Most kivételesen nem önöket szeretném dicsérni, bár megtehetném.

Azt mondom, hogy talán itt a parlamentben törekedhetnénk ennél érdemibb beszélgetésre. Az elmúlt években nagyon sokszor hallottam az ellenzéki pártoktól és képviselőiktől, hogy de miniszterelnök úr, önnek elsősorban az a dolga, hogy ajánljon stratégiát az országnak, ne jöjjön nekünk ide a részletekkel; arról beszéljünk, hogy mit akar az országgal, vitassuk meg az ország stratégiáját. Szerintem ennek a vitának az volt és most is az a fő célja, hogy beszéljük meg, hogy mi az a nemzeti stratégia, amellyel előre kell menni, mi az, amit meg kell csinálni Magyarországon annak érdekében, hogy elérjük azt, amit el szeretnénk érni.

Úgy látom, hogy akkor, amikor az a feladat, hogy beszéljünk nemzeti stratégiáról, hogy az ország törvényhozói nézzenek azzal szembe, hogy milyen helyzetben van az ország, és mit kell tenni, akkor mintha sokan megijednének ettől a lehetőségtől, ettől a felelősségtől.

(12.40)

Lassan kezdem érteni az interjúkat követően is, meg az itteni vitát hallva, látva, hogy Boross miniszterelnök úr miért köszön el a Háztól pár nap múlva. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Mehetsz te is!) Hiányozni fog a miniszterelnök úr, gondolom, hogy nem csak a Magyar Demokrata Fórum képviselőinek, nekünk is. Nem könnyű a Magyar Országgyűlésben tisztességes, kiegyensúlyozott vitát folytatni. Nem könnyű! Az, amit az elmúlt sok-sok évben létrehoztunk, olyan erővel köt mindnyájunkat - én azt mondom, hogy minden bizonnyal engem is -, amiből nagyon nehéz kitörni. Ön azok között volt, akik az elmúlt időszakban sokszor mutattak erre példát, azzal együtt is, hogy amikor ön volt miniszterelnök, sőt különösen azt megelőzően, amikor belügyminiszter volt, azt hiszem, hogy mi vagy azok a politikusok, akik az én pártomat képviselték, elég rendesen, helyenként cudarul vitatkoztak önnel.

Ezzel együtt azt gondolom, hogy ön ennek a parlamentnek, ami az elmúlt években tette a dolgát, egy rendkívül színvonalas, felelős, államférfihoz méltó szereplője volt. Köszönöm szépen, de sajnálom, hogy elhagy bennünket. Vigyázzon magára! (Taps.)

Köztársasági elnök úr évnyitó beszédében azt mondta, és napokkal ezelőtt, amikor találkoztunk, megerősítette, hogy a cselekvés fő felelőssége a kormányé. Én ezzel egyetértek. De hozzátett még valamit, még mielőtt mindenki lelkesen tapsolna, hozzátett még valamit. Azt mondta, hogy felelőssége mindenkinek, függetlenül attól, hogy kormányon van vagy nincs, hogy tegye világossá a programját, hogy mit akar csinálni. Ha nem is szó szerint, de tartalmilag ezt mondta. Magam is ezt gondolom.

Ki lehet használni a parlament vitáját arra, hogy a rendelkezésre álló, mondjuk, 30 percben ostorozza valaki a kormányt. Ez ellenzékként, őszintén szólva, lehetősége. Bármire lehet használni 30 percet. Lehetne úgy is dönteni, hogy nem velem foglalkozik az ellenzék, hanem az országgal. Belátom, ez egy merész döntés; belátom, ez kockázatos. De szerintem, aki évek óta másról sem beszél, mint hogy felkészült a kormányzásra, aki ma egyébként a parlament feloszlatását kezdeményezte, az mondhatna már nekünk három-négy mondatot, hogy azonkívül, hogy erős Magyarországot akar - mi is azt akarunk -, hogyan csinálná. Tudom, erre azt szokták mondani, hogy olvassunk több újságot. Nézzék, ha olvasom az újságot, abból csak azt látom, hogy félnek, mint ördög a tömjénfüsttől, hogy ki fog derülni, hogy nincs úgy önmagában megoldás Magyarországra, hogy jön miniszterelnöki vagy más szerepben a jó király, ráteszi a kezét az ő nemzetére, és azt mondja, hogy: gyógyulj, nemzet; a nemzet pedig gyógyul, és elindul. (Derültség az MSZP padsoraiban.) Van, aki így gondolja.

Van, aki azt mondja, hallgatom talán a legutóbb felszólalt független képviselő urat, aki maga hivatkozott fiatalságára, ezért talán ebben az esetben nem bántom, ha azt mondom, hogy képviselő úr, szerintem annyi nem elég ám, hogy csodáljuk a szlovák példát. Olyan jó lenne, hogyha legalább az ön korosztálya egy picivel jobb lenne, mint például a miénk. Mi sok hibát elkövettünk. Tudja, képviselő úr, hogyha ön csodálja Szlovákiát, akkor nyilvánvalóan pontosan tudja, hogy Szlovákia bizony éppen nagyjából azzal a 3000 milliárd forinttal költ kevesebbet, amiről beszélt Kóka képviselő úr, amiről beszélt Herényi képviselő úr. Ahhoz, amit Szlovákia csinál, 3000 milliárd forinttal kevesebb kiadást kellene produkálni adósságszolgálaton kívül.

Képviselő úr! Az az igazi intellektuális és politikai bátorság, nemcsak önnek, hanem úgy látom, az önhöz mára már közelebb álló másik ellenzéki pártnak, az az igazi bátorság, amikor valaki csodálatra méltónak tartja Szlovákiát, azt mondja, hogy: és akkor hölgyeim és uraim, Magyarországon akkor lesz szlovák szintű adózás és ez meg az, ha a következő kiadásokat fogjuk kivenni a költségvetésből, és akkor sorolom. Az kérem szépen, egy bátor magatartás lenne, az igen. De az ön hozzászólásának második fele arról szólt, hogy hol szeretne még többet költeni. Őszintén szólva, ugyanazt kopírozta le 3 percben, mint amit az ellenzéki pártszövetség megtett 60 percben.

Varga képviselő úr nagy, igazi, testes pénzügyi, költségvetési felelősségtől áthatva nagyon érzékenyen ostorozott bennünket, hogy bizony itt az elmúlt években a növekvő hiány miatt hiteleket vettünk fel. Igaza van a képviselő úrnak. Aztán jött Soltész képviselő úr, a pártszövetség másik tagja, nagy, vaskos, felelős beszédben, igazából a nép búját mélyen átérezve, egy picikét meg is simogatva elmondta ugyanebből a pártszövetségből: de aki egy fillért is el mer venni ettől, attól, meg amattól, az egy népnyúzó disznó. Én azt tudom önöknek mondani, hogy ha ezt folytatjuk tovább, hogy egyik oldalról beígérünk adócsökkentést, a másik oldalról nemzetgyalázónak tekintjük azt a helyzetet, amikor adósságok növekednek, harmadsorban pedig népnyúzónak, aki egy fillért is elvesz, ez kérem szépen, a politikai kisdedóvó. Ez azt mutatja, hogy annak a pártnak, amelyik ezt képviseli, lehet, hogy van irtózatos hatalmi vágya, de ehhez fogható, csak hasonlítható képessége nincs. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Persze kétségtelen, volt hasonlóság mondanivalónkban. Önök is és én is munkahelyekről beszéltünk. A különbség az, hogy önök a saját munkahelyükről beszéltek, én meg az emberek munkahelyéről beszéltem. Ez a különbség az önök és az én álláspontom között. (Taps az MSZP padsoraiból. - Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Demagógia.)

Mit kell tenni? Szerintem nagyjából három dolgot. (Révész Máriusz: Lemondani.) Először is, azt a fajta politikai háborúskodást, amely azóta jellemzi a magyar közéletet, mióta a magyar politika egyik fele kiátkozza a nemzetből a másik felét, hisz ezzel élet-halál kérdésévé teszi a politikai küzdelmet, amelyben már azt sem lehet elérni, hogy az ország egyik fele komolyan konzultáljon a másik felének képviselőivel, ahol isten adta kegynek számítana, ha ellenzéki és kormánypárti vezető politikusok leülnek, sőt valaki abból még kifejezetten politikai karaktert is épít, hogy soha senkivel nem vagyok hajlandó tárgyalni, majd hogyha valaki valamit akar, akkor majd én megmondom, hogy ő mit akarhat - ezen át kell lépni. Be kell fejezni a politikai háborút, mert tönkreteszi az országot. Be kell fejezni azt a fajta politikai kisdedóvót, amiben egyszerre minden megfér egymás mellett.

Kettő: át kell alakítani úgy az országot, az ország egy sor működtetett társadalmi-gazdasági intézményét, mechanizmusát, meg kell újítani Magyarországot, ha úgy tetszik, hogy Magyarországon jobban megérje dolgozni, és jobban megérje foglalkoztatni. Ez az, amit meg kell csinálni. Szociális, adórendszerbeli átfogó átalakításokra van szükség, ezt a későbbiekben ki kell majd egészíteni más intézkedésekkel. Ma csak azért beszéltem erről, mert azt gondolom, hogy ez ennek a programnak talán a legfontosabb eleme.

Sokan azt mondják a vitában, hogy ők nem pontosan értik, hogy merre megyünk. Akkor mondom még egyszer: az egy adóstratégiai és gazdaságpolitikai döntés, hogy úgy döntünk, hogy jelentősen, átfogóan a két nagy, munkára rakódó terhet csökkentjük, és mellette a különadókat csökkentjük. Azt vártam, hogy azt mondják, hogy ezzel egyetértenek vagy sem. Úgy láttam, hogy ezzel egyébként általában a pártok inkább mintha egyetértettek volna, a két kisebbik párt határozottan egyetértett. Azt mondtuk, hogy ennek másik oldalán kivezetjük a rendkívül sok mentesség és kedvezmény jelentős részét. Ebben mintha a két kisebbik ellenzéki párt inkább egyetértett volna. Azt mondtuk, hogy mérsékelten emeljük az általános forgalmi adót. Ebben az egyik ellenzéki párt, az MDF inkább egyetért, a másik nem értett egyet.

Azt mondtuk, hogy indítsuk el azt a folyamatot, amely a nagy vagyonokkal rendelkezők számára valóban a mainál érdemben nagyobb terhet fog jelenteni, a többség számára viszont nagyjából a maihoz hasonló mértékű, egységes, átlátható vagyoni terhet jelent. Ebben nem hallottam különösebben állásfoglalást. A korábbiakból inkább azt vélem, hogy a két kisebbik ellenzéki párt érti, hogy igen, azt mondják a szakértők, hölgyeim és uraim, hogy munkára rakódó terheket csökkenteni, forgalmi és vagyoni terheket inkább növelni.

(12.50)

Ez szerintem egy stratégiai döntés. Azt kell először megnézni, hogy ezt kell-e csinálni, és ha ebben egyetértés van, akkor meg lehet mondani, hogy egészen pontosan milyen számokkal és feltételekkel. Ezt a döntést szeretnénk meghozni, erre tettem ma javaslatot. Énszerintem ez a korábbiakhoz képest nyilvánvalóan nagyon jelentős, határozott irányú gazdasági és társadalompolitikai fordulat a célzottság adórendszeren keresztüli biztosítása mellett. Ez volt a javaslat fő iránya. Nagyon nehezen, de ki lehetett hallani, hogy önök mit gondolnak erről. Úgy látom, hogy a parlament többsége ezt alapvetően támogatja. A parlament legnagyobb ellenzéki pártja viszont egyelőre azt folytatja, amit az elmúlt sok-sok évben is folytatott.

Harmadsorban egyáltalán nem azt gondolom, nem kell beszélni arról, hogy hányan vagyunk a parlamentben, hányan vannak az önkormányzatokban, hogy milyen igazgatási rendszer van az önkormányzatokban, és folytathatnám a sort. Nem ezt gondolom! Lehet hallani és lehet érteni, az, ahogyan működünk és amit csinálunk, iszonyatosan sok kritikát vált ki az emberekből. Nem lehet azt mondani az országnak, hogy tessék változni, mi pedig úgy teszünk, mintha nem hallanánk: ahogy mi működünk, azt nagyon sok kritika éri. Ezt a kettőt egymás mellé kell tenni. És nem azért, mert ezzel szeretnék népszerűségi pontokat szerezni. Nagyon sokszor elmondtam, nem értek egyet azzal, amikor azt mondják nekünk a választóink, hogy a parlamenti képviselők úgy általában sokat keresnek. Ezt nem gondolnám. Ma egy átlagos parlamenti képviselő az átlagjövedelem két-két és fél-háromszorosát keresi Magyarországon. Azt szeretném mondani - nem önöknek, hanem a választóknak a tévén keresztül -, hogy a magyar parlamenti képviselők felelőssége, tevékenységének súlya legalább két-háromszorosan meghaladja a magyarországi átlagjövedelemmel rendelkezők munkájának a felelősségét és annak következményeit. Abból nem lehet politikát csinálni, még akkor sem, ha népszerű, ha azt mondják nekünk a választók, hogy önök túl vannak fizetve. Azt mondom a választóknak, higgyék el nekem, ez a legkisebb baj, sőt nem ez a kérdés.

Az a kérdés, hogy a jövedelmeink, a viszonyaink nem átláthatók, sok tekintetben nem ellenőrizhetők és nem fairek, mégpedig azért, mert rossz kompromisszumokat kezdtünk el kötni valamikor az ezredforduló környékén. Költségtérítésbe bújtatunk el jövedelmeket, s azt gondolom, hogy ezt rendbe kell tenni. Csak azért nem tudjuk rendbe tenni, mert annak olyanok, akik egész egyszerűen nem merik azt mondani a választóknak, hogy nézzék, amit mi csinálunk, a magyar átlagjövedelem két-háromszorosának a felelősségével egyező mértékű fizetést kíván. Szó sincs arról, hogy bármiféle népszerűségre szeretnék szert tenni azzal, hogy önöket emiatt ostorozom. Nem! Én önöket emiatt védem, és azt mondom, ne tartsuk fenn azt az állapotot, hogy nem merünk a választóink szemébe nézni, és nem merjük azt mondani, a mi jövedelmünk a magyarországi átlagjövedelem két-háromszorosa átláthatóan, ellenőrizhetően és bevallhatóan. Nem olyan nagy dolog ez, csak láthatóvá kell tenni és ki kell mondani. Őszintén szólva, ez a legkisebb hazugsága ennek a rendszernek. De ha már ennek a hazugságnak a rendbetételétől is megijedünk, akkor mi a csuda lesz az ország egészének a rendbetételével?!

Befejezésül: többen előhozták az euró kérdését. Sokszor megégettük ebben magunkat mi is. Nagyon sokan beszéltek az euróról az elmúlt időszakban, a legnagyobb ellenzéki párt mindig arra hivatkozik, hogy ha ő kormányzott volna, már lenne euró. Hozzáteszem, azok a törvények, amiket közben megszavazott, természetesen nem tették volna lehetővé, hogy már euró legyen az országban. Mi is nagyon sokszor tűztünk ki euródátumot, aztán elhibáztuk. Ezért nem javasolnám, hogy ezt a dolgot elkapkodjuk, de azzal egyetértenék, hogy Fodor Gábor javaslata mögött azt értsük, ha kezdeményez egy szélesebb körű pártközi együttműködést és megállapodást, akkor akár ennek keretében, akár máshol az előttünk álló időszak átfogó költségvetési tervezésének részeként - amikor adunk egy három-négyéves programot - legkésőbb szeptember 30-ával bezárólag - de ehhez, mondom, kell adni egy átfogó társadalmi-gazdasági programot - fogadjuk el közösen, mi az a program, amely a következő évtized elejére egy konkrét időpontra elvezet bennünket az euróhoz.

Az euró a magyar gazdaság egyik legfontosabb teljesítménye, a másik oldalról pedig védőoltás. Olyan védőoltás, amely sok tekintetben menti majd meg a jövő Magyarországát attól, hogy eltévelyedjen, és rövid távon előnyösnek tartott intézkedések miatt áldozzon bármekkora darabot is a jövőből. Ki lehet tűzni egy időpontot - mi partnerek vagyunk ebben -, egy bevezetési menetrendet, mondjuk, szeptember 30-ig. Nehezebb ez a feladat, mint sokan gondolnák, mert nem elég rámutatni a naptárban egy időpontra, hanem addig az időpontig egy valamennyiünk által osztott konzisztens, fegyelmezett gazdasági és társadalompolitikában kell megállapodnunk. Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor ezt tegyük meg. A kormány ebben partner, ebben szívesen együttműködik, de jegyezzük meg, hogy ezt csak a jegybankkal együttműködve lehet megcsinálni.

Végül a menetrendről szólnék, elnök úr, kedves kollégák. Nem tudták elvenni a mai napon a kedvem az ilyen természetű konzultációktól és vitáktól. Úgy tekintem, hogy a parlament többsége a jelzett irányú átalakításokat inkább pozitív szándékkal figyeli. Ennek ismeretében és birtokában a megfogalmazott irányokban a parlament ülésének kezdetére a legfontosabb számszerűsített javaslatokat bemutatjuk a parlamentnek. Ezt követően - merthogy ez a normális menetrend - a következő hetekben pedig egymás után az ehhez szükséges jogszabályokat is benyújtjuk, mert azt gondoljuk, hogy nagyjából ez a rend. Ugyanúgy cselekszünk, ugyanazt tesszük, mint amit tesz Európa jó néhány kormánya: módosítják a német költségvetést, a szlovák költségvetést, a cseh költségvetést, és módosítják a többit is.

Nem új költségvetésre van szükség, hanem - mint a legtöbb országban, valamint a nálunk hatályos és érvényes szabályozási keretek között - az új körülményeket figyelembe vevő módosított költségvetésre. Ez a költségvetés akkor fog módosulni - és olyan módon -, ha már figyelembe vettük a kormány által benyújtott összes javaslat hatását is. Természetesen, ha a benyújtott javaslatok hatására olyan mélyen és átfogóan alakul át a költségvetés, hogy a magyar államháztartási törvény a módosítást már nem a kormány számára teszi lehetővé, hanem a parlament számára, vagy ha a módosítás helyett már pótköltségvetés benyújtását teszi szükségessé, akkor az államháztartási törvénynek megfelelően fogunk eljárni. Ma úgy látjuk, azt a tájékoztatást kapja a kormány, hogy azokat a módosításokat, amiket el kell végezni, a kormány a saját hatáskörében elvégzi, elvégezheti, és ennek meg is fog felelni.

Köszönettel vettem, hogy kinek jobb indulatú, kinek a korábbi időszakra inkább jellemző és emlékeztető tartalommal és stílusban elmondott hozzászólása lehetővé tette nekem, hogy jobban értsem a parlament különböző résztvevőinek álláspontját, de ami ennél is fontosabb, lehetővé tette az országnak, hogy ő is értse, egy ilyen helyzetben ki hogyan viselkedik. Nem is tudják elképzelni, mennyire örülök, hogy ez önökről is kiderült.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)