Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ott folytatom, ahol az előbb abbahagytam: alapvetően tehát a szociális típusú kérdések tekintetében néhány apró kitekintést szeretnék tenni. Az államháztartási kiadások vonatkozásában örülök neki, hogy Banai Benő államtitkár úr visszatért, mert így nyilván meg tudjuk beszélni azt, hogyha esetleg én nem jól látnék valamit; de sajnálatos módon előre kell közölnöm, hogy jól látom, mert én is ismerem a számadatokat.

Az államháztartási kiadások tekintetében 2015 vonatkozásában a társadalombiztosítási és a jóléti szolgálatok vonatkozásában 15 százalékos mértékű volt a kiadási részarány, 2016-ban ez 14,5 százalékos mérték. Ezzel csakis azt akarom mondani, hogy ez nem tűnik soknak így, ez a fél százalék, de egy költségvetésen belül, mondjuk, 1 százalék is közel 200 milliárd forint, tehát 100 milliárd forintos nagyságrendről beszélünk. Vagy ‑ nem akarok a részletekbe belemenni a nyugellátástól az egyéb szociális támogatásig vagy a jóléti szolgáltatások kérdésköréig ‑ ha arra tekintünk rá, hogy a települési önkormányzatok vonatkozásában, ma durván 3200 települési önkormányzat vonatkozásában a szociális támogatásoknak a kérdésköre, a pénzügyi háttér feltételei hogyan alakultak 2015-ről 2016-ra, akkor sajnálatos módon az a kép tárulkozik elénk, hogy időben előrehaladva, egyik évről a másikra sajnálatos módon kevesebb az a pénzeszköz, ami a szociális támogatások körében a települési önkormányzatok szintjén rendelkezésre áll. Azt gondolom, hogy nem kell mélyebben elemezni ezt, ez önmagában sem elfogadható, ez önmagában sem megbocsátható.

A másik dolog, amiről Korózs képviselőtársam részben szólt, a nyugdíjasokat érintő kérdéskör. Itt szeretném jelezni, hogy méltánytalanul - mél­tány­talanul! ‑ kevés az a pénzeszköz, amit önök a méltányossági nyugdíjrendszer keretei között foganatosítanak, működésbe hoznak, 700 millió forintos nagyságrend. Tudja, ez az, amire több mint 66 ezer ember pá­lyázott, 66 ezer ember arra a 700 millió forintos nagyságrendre, és ebből 29 ezer fő kapott támogatást.

De ettől még nagyobb problémának tartom azt, hogy az elmúlt több mint hétéves kormányzásuk időszakában, közel nyolcéves kormányzásuk időszakában önök az öregségi nyugdíj minimumösszegét befagyasztva tartották 28 500 forinton, egyetlenegy árva fillérrel nem változott ez az összeg. Szeretném jelezni: a rendszerváltás pillanatától nem volt olyan kormányzat, még az első Orbán-kormány sem, amelynek az időszakában, négyéves parlamenti ciklusában ne nőtt volna az öregséginyugdíj-minimum összege, ami most 28 500 forint. Most, a második és a harmadik Orbán-kormányzás időszakában, államtitkár úr, ez egy árva fillérrel nem nőtt, 28 500 forinton fagyott be.

És 28 500 forint és 50 ezer forint között ma ebben az országban van több mint 70 ezer olyan nyugdíjas, aki nyugdíjas, nyugdíjat kap, aki ebbe a nagyságrendbe tartozó, ebbe a pénzügyi nagyságrendbe tartozó mint nyugdíjas, és ha a nyugdíjszerű ellátottakra tekintünk rá, akkor még van másik 350 ezer ember, közel félmillió ember az, aki 28 500 forint és 50 ezer forint közötti nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást kap. Önöknek ez a kérdés nem fontos, szavakban igen, a tettek vonatkozásában persze kevésbé.

Az is szégyenletes, államtitkár úr, hogy ma ‑ ugye, már önök létminimum-számítási metodikákat nem használnak, nem hagyják még a KSH-nak sem, amit korábban csinált, hogy ezeket kiszámolja ‑ a nyugdíjasokat érintő létminimum összege, tudja, 80 ezer forint alatt van, 79 ezer és egynéhányszáz forint az egy főre eső. Ma a nyugdíjasok között több mint egymillió ember ‑ több mint egymillió ember! ‑ van, aki a nyugdíjas-létminimum összegét sem kapja meg nyugdíjként. Azt gondolom, ha valami, akkor e tekintetben kellett volna lépéseket eszközölniük.

És hát persze hozzáteszem azt is, amiről Korózs képviselőtársam beszélt, de megerősítem, hogy a járulékplafonnak a likvidálásával önök elérték azt, hogy ma Magyarországon van ‑ mondjuk, a két szélsőértéket mondom ‑ olyan nyugdíjas, aki 28 500 forintot kap, meg van olyan, aki 3 millió forint feletti összeget, magyarul: a két nyugdíjas nyugdíjösszege között százszorosnál magasabb értékű szorzó van.

(14.40)

Hát, ez az önök viszonyulása ahhoz, hogy hogyan és miképpen kell kezet nyújtani az embereknek. És persze, ha már nyugdíj, akkor azt is hozzáteszem, amit én egy alapvető bűnnek tartok az önök részéről, hogy 2011 decemberében, amikor bebélyegezték az öregséginyugdíj-korhatár 65 évét ‑ csak azért mondom, hogy tudja, hogy világos legyen az ön számára is, ha esetleg ezt nem olvasta volna ‑, volt akkor egy népi kezdeményezés, amely 62 évben szerette volna az öregséginyugdíj-korhatár plafonját megállapítani, ezzel szemben a Fidesz ezt elutasította, a 65 év mellett tette le a voksát.

Nekem nem feltétlenül ezzel van bajom. Azzal van a bajom, hogy mindezek mellett, hogy 65 évben rögzítették az öregséginyugdíj-korhatárt, a rá következendő esztendőben mindenfajta rugalmassági eszközt likvidáltak. Mindenfajtát. Ezalatt értse azt, hogy a korengedményes nyugdíjazástól kezdve a korkedvezmények rendszerének a kilúgozásán keresztül gyakorlatilag minden-minden lehetőséget, minden kiskaput ‑ az önök szája íze szerint kimondott szavak alapján kiskaput ‑ bezártak. Ezzel számtalan, nem tízezrével, hanem százezrével, számtalan embert hoztak olyan kilátástalan helyzetbe, ami a megélhetésük minimumának a megteremtési alapját nem hordozta magában.

Egy szó, mint száz, önök szociálisan érzéketlenek. Önök maguk felé nagyon érzékenyek. Ott mindent, ott az atyaúristen, mindaz, amivel megáldotta önöket, ami önöknek jár a maguk hitvallása szerint, az megvan. Az embereknek meg semmi, onnan elvesznek, azokat megnyomorítják!

Gondolja végig a példát, amit mondok! Az a 62-63 éves ember, aki 43-45 év szolgálati idővel a háta mögött elveszíti a munkalehetőségét ma Magyarországon, még ma is, amikor már 600 ezer embert elüldöztek és kell a munkaerő, abban a Magyarországban is azzal a helyzettel találja magát szembe, hogy vagy elmegy nyesre ‑ nyugdíj előtti segélyre, hogy világos legyen ‑, és kap 44 ezer forintot, vagy felveszi a sárga mellényt és kimegy a parkokba, és kvázi közfoglalkoztatottként keres 54 ezer forintot. Mondom: 45 év szolgálati idővel a háta mögött. Mindenfajta rugalmasságot megszüntettek. Hiába hosszú évtizedek vannak a háta mögött, nem, ez nem számít. Ez nem számít. A legsanyarúbb körülmények közé sodorják ezeket az embereket.

Államtitkár Úr! Mi ez, ha nem a legnagyobb bűnök egyike, amit önök csinálnak? És kikkel teszik mindezt? Nyilván nem azokkal, akik adott esetben több diplomával a kezükben, nyelvtudással bírva, kreativitással és sok minden egyéb mással felvértezve tudnak a munkaerőpiacon szerepet vállalni, hanem azokkal, akiknek vagy van egy szakmai képesítésük, vagy adott esetben az sincs, de jó betanított munkásként tudtak dolgozni. Ezek az emberek a munkaerőpiacon hatvanegynéhány esztendősen újra nem fogják megtalálni a helyüket, mert akarjuk, nem akarjuk, a munkaerőpiac is úgy működik, hogy legkiváltképp az ereje teljében lévő embereket kívánja elsődlegesen abba a helyzetbe hozni, hogy profitot és hozamot termeljenek. Na, de ez érthető, nekik ez a dolguk. Ők nem szociális jóléti intézmények, ők profitot akarnak termelni. De önöknek meg nem az a dolguk kormányzati szerepvállalóként, hogy csakis a haszonszerzés lebegjen a szemük előtt, hanem az a dolguk, hogy igenis, bizonyos értelmű szociális érzékenység is legyen a cselekedeteik körében, és ezért azoknak az embereknek, akik ilyen helyzetbe kerülnek, képesek legyenek kezet nyújtani.

De nem akarok leragadni ennél a kérdéskörnél, ezért az ön által említett kérdésekhez nyúlok vissza néhány gondolat erejéig.

Azt mondja, hogy GDP-arányosan az adósság csökken. Nem vitatom, államtitkár úr. Nem vitatom, bár nyugodt lelkülettel még ezt sem merném az ön helyében állítani, mert 2008-ban, a pénzügyi, gazdasági világválság bekövetkeztekor, amikor az államadósságnak a nagyságrendje 16 000 milliárd forint volt… (Banai Péter Benő: Miről beszél, most őszintén?) ‑ kezdjen el gombot nyomni, beszéljük meg! 16 000 milliárd forintos nagyságrendű volt. Ez nagyjából ilyen 70-egynéhány százalékos volt, na, nem a 78-79 százalék környéki számadatokról beszélünk, hanem a 70-egynéhány az eleje a 70-eseknek, tehát a 71-72 százalék környéki volt a GDP-hez viszonyítva ‑ 2008, pénzügyi, gazdasági világválság beköszönte ‑, ez 2010-ben, már megélve a pénzügyi, gazdasági világválságot is, csak 19 300 milliárd forintos nagyságrendű, ezzel szemben most 2016. december 31-én már 25 900 milliárd forintos nagyságrend.

Államtitkár úr, hülyíteni lehet itt egymást, beszélhet ön nekem GDP-arányos mértékekről, egyebekről, én meg akkor abszolút értelmű számadatokról beszélek, és azt mondom önnek, hogy elfogadhatatlan az, hogy miközben az aranytartalékokat lenullázták, miközben a magánnyugdíjpénztári 3000 milliárd forintot elkobozták, és mondhatnék még „miközben”-t, aközben ‑ és ezek nem fillérek, ezek több ezer milliárd forintos nagyságrendű tételek egyenként, miközben 10 000 milliárd forintnyi nagyságrendű tételt összességében eltapsoltak e tekintetben ‑ 25 900 milliárd forintos, GDP-hez viszonyított 72-73 százalékos mértékű adósságról tudunk beszélni.

Államtitkár úr, azt is el kell mondani, hogy milyen pénzeket koboztak el, mit nulláztak le, az ország aranytartalékát is lenullázták!

Vagy azt mondja, hogy külső finanszírozások, hogy olcsó finanszírozások. Egyetlenegy tételt mondanék önnek. Tudom, olcsó finanszírozás, letelepedési kötvény. Mi a francért nem beszélnek a Parlament falai között a letelepedési kötvényről? Arról a becstelen folyamatról, amit önök elindítottak, ahol az offshore cégeken keresztül, a Jóisten tudja csak megmondani, hogy kik, hogyan, a haverok, az oligarchák köréből kik, hogyan részesültek ezekből a forrásokból, a 100 milliárd forintos nagyságrendet messze meghaladó haszonból. És ki fizeti vissza ezeket a pénzeket? Nem ön, államtitkár úr, nem a kormány, nem, az emberek összességében, mert ön is tudja, hogy öt év lejárta után ezeknek a pénzeknek a visszafizetésének meg kell történnie.

Azt akarom mondani, és azt kell hogy mondjam, hogy becstelen az, amikor még akkor is fenntartották a letelepedési kötvényeken keresztüli finanszírozást, amikor a piacról történő finanszírozás már sokkal olcsóbb lett volna.

Arról beszélnek, hogy csökken a segélyezettek száma? Persze, hogy csökken, hogy a francba ne csökkenne, ha kilöknek mindenkit az ellátórendszerekből!?

Arról beszélnek, hogy nő a foglalkoztatás? Persze, hogy a francba ne nőne, hogyha hazug statisztikákkal etetik az embereket?!

Egymillió új munkahelyet a gazdaságban! Államtitkár úr, ez volt 2010-ben az önök választási ígérete. Egymillió új munkahelyet a gazdaságban. A gazdaságban, államtitkár úr, nem a közfoglalkoztatásban, nem külföldön, nem diákfoglalkoztatás keretei között!

És akkor nem térek vissza a nyugdíjasok kérdésköréhez, nem térek vissza ahhoz, hogy hogyan hazudnak a szemükbe, és közben mi a valóság. Már csak két dolgot említek meg önnek. Az egyik dolog az, hogy tételesen nem igaz az, államtitkár úr, amit ön mond a tekintetben, hogy az oktatás és az egészségügy finanszírozása tekintetében reálértéken nőtt 2010-hez képest a 2016-ban történő finanszírozás. Tételesen nem igaz.

A másik dolog, államtitkár úr. A kormányzati hatáskörben történő pénzügyi felhasználások, tudja, az a 200 milliárd forint körüli összeg vagy afölötti összeg, azt mondja, hogy a törvényi kereteken belül? Államtitkár úr, államtitkár úr, nézzen a szemembe! Nézzen a szemembe, hogy úgy tudjam önnek mondani! Mi ez a mondat, hogy a törvényi kereteken belül, amikor olyan törvényeket hívnak életre, ahol lassan már az lesz a szövegkörnyezetben, hogy ha a fideszes lop, az nem tekinthető lopásnak! Ilyen törvények keretei között? Ilyen törvények keretei között mondja azt itt, a Parlament falai között, hogy a törvényi kereteken belül?

Az OECD-országok között a legátláthatatlanabb a pénzügyi felhasználás. Ezt nem én mondom, kutatási eredmények támasztják alá.

Az utolsó mondatom pedig arról szól, nagy higgadtsággal, hogy akkor, amikor a beruházási rátáról beszél, akkor, amikor tudjuk, hogy 10 százalékot meghaladó mértékű csökkentés volt, akkor államtitkár úr, ne arról meséljen nekem, hogy majd 2017-ben meg ’18-ban jobb lesz, ne arról meséljen! Arról meséljen, hogy miért nem volt ez jobb 2016-ban, arról tárgyalunk!

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

(14.50)