Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Csakis annyit szeretnék ebben a mostani normál megszólalásomban jelezni, amelyek a legfontosabb kérdéseket érintően elkerülhetetlenek. Elhibázottnak tartom az európai források elpazarlását, merthogy elpazarlásról volt szó az elmúlt esztendőkben, és az arra épített gazdaságpolitikát is. Elhibázottnak tartom ráadásul azzal együtt, amit ma már többször említettünk, hogy a beruházások eredményeképpen ‑ mondhatom nyugodtan: eredménytelenségeképpen ‑ 10,6 százalékos csökkenést könyveltünk el.

Aztán még egyszer megismétlem, mert fontosnak tartom, hogy ha a GDP-hez, a bruttó hazai termékek összességéhez arányítom csak azt a nagyságrendet, mértéket, amit Banai Benő államtitkár úr említett, mármint hogy 2500-2600 ‑ általa említett számról beszélek ‑ milliárd forintból csak ezer-egynéhányszáz az, ami integrálódott abban az esztendőben a gazdaságba, akkor is azt kell hogy mondjam, hogy az a GDP-hez viszonyítottan is 3 százalékos nagyságrendet halad meg, miközben 2,2 százalékos növekedésről tud számot adni. Magyarul, az európai források nélkül ez a gazdaság meghalt volna a kormányzati intézkedések idézőjelbe tett jóvoltából; nem nőtt volna, hanem csökkent volna. Persze, a baráti oligarchák jól járnak. Ők megkaparintják mindazt, amit meg akarnak kaparintani, amihez hozzá akarnak férni. De még egyszer mondom: ezzel ellentétben a jóléti kiadások, a jóléti intézkedések visszaszorulóban vannak.

Tételesen nem igaz az, amiről az államtitkár beszél, mármint hogy az oktatás, az egészségügy és a szociális kiadások tekintetében reálértéken ‑ mondja ő ‑ több pénz fordul meg, mint, mondjuk, 2010-ben vagy azt megelőzően. Tételesen nem igaz!

Önök ezeket az ágazatokat úgymond halálra ítélték. Forráskivonásokat ‑ gondolkodtam közben, igen ‑, ezermilliárd forintos nagyságrendű forráskivonást tettek ezen ágazatokon keresztül. Magyarországnak a pénzügyi forrásai nyilván nem olyanok, amelyekben feltétlen módon azt lehet kinyilatkoztatni, hogy dúskálni lehet, de azt igen, hogy ezzel szemben a kormány viszont pazarló magatartást folytat, elherdálja a közpénzeket.

Eközben a gazdasági növekedés képtelen még az európai forrásokkal együtt is dinamikus pályára állítani Magyarországot, de ha korrekt akarok lenni ‑ és persze, hogy az akarok ‑, akkor azt kell hogy mondjam, hogy az európai források nélkül nemhogy képtelen, hanem a képtelenség netovábbját hívja életre. Egyszerűen azt lehet látni, hogy önök alkalmatlanok arra, hogy egyrészt a rendelkezésünkre álló európai forrásokat úgy használják fel, hogy az a gazdaság dinamizálását hívja maga után vagy hordozza magában.

Három alapvető kérdésről kívánok szólni, ami érinti a zárszámadási törvényt. Az egyik a munka világához kapcsolódó kérdéskör, ahol azt kell rögtön mondanom, hogy nyilván a foglalkoztatás annak függvényében rajzolódik meg, hogy hogyan és miképpen van működési lehetőségük a vállalkozásoknak. El kell hogy mondjam az első mondatomban, hogy úgy, hogy 2016-ban a vállalkozások által történő befizetések nőttek. Nőttek, ami nyilvánvalóan gátat szab a megerősödésnek és a valós foglalkoztatási bővülési folyamatok kialakulásának; mondom: a valós foglalkoztatási bővülési folyamatok kialakulásának. Manipulálni lehet, hazug statisztikák gyártását lehet csinálni, de a valós, a gazdaságban történő foglalkoztatási bővülések sajnálatos módon sanyarú visszaigazolással párosíthatóak.

(14.20)

Mindezek mellett, hogy a vállalkozások befizetései nőnek, egyszer ma már említettem, de most akkor egy kicsit kibontom, a növekvő bírságolások jellemzik a tevékenységüket. Prevencióról beszélnek folyamatosan, arról beszélnek, hogy nem bírságolni kell, hanem figyelmeztetni, majd ennek a következménye lehet, ha nem tartják be a vállalkozások a megfelelő útmutatásokat, hogy bírság következzen be, és ezzel együtt mégis azt igazolja vissza a zárszámadás is, hogy növekvő bírságolási összeg beszedésére került sor. Meleget fújnak a szájukkal, kinyitják a következő pillanatban, és hideg levegő jön ki rajta. Azt akarom mondani tehát, hogy nem mondanak igazat. Arról „papolnak”, hogy egy jobb világot akarnak teremteni a munkaadók számára annak érdekében, hogy a foglalkoztatás bővülésének az esélye meglegyen, miközben még az irányukba történő bírságok kiszabása is növekvő trendet mutat. De a lakosságot érintően is, az embereket érintően is 2015-ről 2016-ra több mint 23 ezer millió forinttal nagyobb mértékű a beszedett személyi jövedelemadók mértéke, nagyságrendje.

Még egyszer visszatérek az alaphoz: bármit mondanak, bárhogy ki akarnak bújni ez alól a kérdéskör alól, a nemzetgazdasági beruházások mértéke 10,6 százalékos csökkenést hoz maga után. Hargitai János ennek kapcsán vagy ehhez illesztetten beszél arról, hogy milyen jó az a világ, amit élünk, amit önök teremtenek, hiszen megemelik a minimálbért, a garantált bérminimumot és sok minden egyéb mást. Cseresnyés Péter államtitkár úrnak azért mondom, hátha egyszer meg is hallja és utána is néz, és ennek következtében majd azért kezd el küzdeni, hogy ne úgy legyen, ami a valóság, amiről most beszélek.

2010-ben Magyarországon a minimálbér nettója, kézbe kapott összege 60 200 forint volt. Most ott tartunk, hogy ez 74 ezer forintot ölel fel. Ez azt jelenti, hogy a menetközbeni hét év időszakában 20 százalékos mértékű inflációt figyelembe véve ez az összeg visszaszámítva nagyjából ugyanott van, mint ahol a 60 200 forint volt, tehát vásárlóértékben ugyanaz. De a tragédia az, hogy öt éven keresztül ezeket a minimálbéres embereket meglopták, mert kevesebb vásárlóerő-értékű pénz volt a kezükben évről évre előrehaladva, mint amennyi az előtte levő esztendőben volt. A mély tragédia meg az, hogy ezekhez a minimálbérösszegekhez évről évre egyre növekvő mértékű terheket párosítottak. 2010-ben a munkaadó és a munkavállaló által megfizetett teher összesenben 32 ezer forint volt, most ez 73 ezer forint, munkaadó és munkavállaló által együttesen megfizetendő. Több mint 40 ezer forintos növekmény a terhek tekintetében, ami a munkaadónak sem jó és a munkavállalónak sem. Mind a kettőtől elvesz. Ha mind a kettőnél ott hagyná, és azon a szinten tartotta volna, mint ami 2010-ben volt, akkor a munkaadónak több levegője lenne, nagyobb mozgásszabadsága lenne, a munkavállalónak meg direkt módon is több pénze lenne, de a munkaadónak is meglenne az esélye arra, hogy további bérfejlesztést csináljon. Ha csak ezt hagyták volna béresülni, amit önök beszedtek, és a haverok között utána szétszórták, akkor ma 100 ezer forint feletti nettó minimálbérek lennének. Szóval, Hargitai Jánosnak csak annyit üzenek, hogy a minimálbér tekintetében azért küzdjön Cseresnyés Péter államtitkár úrral együtt, hogy ne a bruttók emelkedjenek az égig, hanem a nettók növekedjenek mértékadó módon, a reálértékben történő növekedést tapasztalhassák az emberek.

Ugyanez igaz a garantált bérminimumra is. Csak egy mondattal térek ki rá, nem akarom újra elmondani a történetet. Nagyjából 2010-ben 40 ezer forint járulékteher volt, most pedig 92 ezer forint, amit a munkaadók és a munkavállalók együttesen megfizetnek. No, ezen kellene változtatni, a kormányzati mohóságot kellene korlátok közé szorítani, és akkor a legalacsonyabb jövedelmi sávban lévő emberek tekintetében, a mértékadó nettó reáliák tekintetében történő fizetésemelésekről lehetne beszélni.

Nem akarok már a közfoglalkoztatottakkal foglalkozni, de az szégyenletes, amit önök csináltak, hogy a 60 200 forintos nettó 2010-es közfog­lalkoz­ta­tot­ti bérrel szemben behozták a 47 ezer forintot, most 54 ezer forint nettónál tartanak. Most, hét év elteltével csak abszolút értékben vetten is több mint 10 százalékkal kevesebb a kézbe kapott összeg, de ha reáliákban nézzük, akkor egyharmaddal kevesebb. Önök a volt kétharmados kormányzásukkal az egyharmadát elvették ezen emberek pénzének.

A foglalkoztatás tekintetében pedig, hogy lépjünk túl egy kicsit a bérek kérdésén, csúsztatott statisztikákat használnak. Mondhatom úgy is, hogy ha­zudnak, belehazudnak az emberek szemébe. Igen, csúsztatott statisztikákat használnak, mert három mér­tékadó tényező ‑ de tudok többet is mondani ön­nek, rakja össze magában ‑ mértékadó módon befolyásolja a statisztikából visszatükröződő adatokat.

Egy. 2010-16 között, de 2016-17 között is százezres a nagyságrendje a többletfoglalkoztatásnak a közfoglalkoztatásban. Tavaly még 220 ezer, most 180 ezer az átlag foglalkoztatotti létszám. Bármelyiket nézzük, nyilván pulzál a rendszer, de azt mondhatjuk, hogy 150-200 ezer fővel több munkavállalót könyvelnek el a statisztikában, mint 2010-hez képest a közfoglalkoztatás eredményeként. Elüldöztek ebből az országból több mint 600 ezer embert. Ezeknek az embereknek egy jelentős hányadát, jelen időszakban mintegy 140 ezer embert beszámítolnak a statisztikába olyanokként, mint akik Magyarországon végzik a munkatevékenységüket. Nem itt végzik a munkatevékenységüket, az önök ádáz cselekedeteiből fakadóan máshol szerzik meg a kenyerüket, de mégis itt vannak a statisztikában nyilvántartva. Harmadrészt arcátlan módon még a diákfoglalkoztatottak sokaságát is ‑ pulzál a rendszer, időszakonként 150-200 ezer fő közötti ‑, akik 7-8 évvel ezelőtt nem voltak benne a statisztikában, ezt is beleszámítják.

Ez a három mértékadó számadat nagyjából félmillió embert érint. Nyugodt lelkülettel leszámítolhatják abból a foglalkoztatási növekményből, amit önök propagálnak, és akkor kijön, hogy sok mindent nem csináltak. Sok mindent nem csináltak, miközben ‑ emlékezzen vissza ‑ 1 millió új munkahelyet ígértek, nem a közfoglalkoztatásban, nem külföldön, nem a diákfoglalkoztatásban, nem: a gazdaságban. Hol vannak önök ettől? Sehol.

Munkanélküliek? Napról napra jön a hír, hogy milyen jó, ma már csak 4,2, ma már csak 4,3, akármilyen százalékpontokkal párosítják a munkanélküliség rátaértékeit. Két mondat tartozik ehhez. Az egyik az, hogy az ellátási rendszerekben nem csökkentették a bevételek mértékét, de a kiadásokat igen. Ugyanazt a járulékot szedik be, mint 8 évvel ezelőtt ennek a kérdésnek a kezelésére, de 9 hónapról 3 hónapra csökkentették a futamidőt, ami átmeneti időszakra történő ellátást biztosíthat az embereknek, és mindezek mellett, pofátlan módon, akit csak lehet, kitakarítanak, kirúgnak a rendszerekből. Hát, így lehet, de ez nem egy normális szociális hozzáállás a dolgok kezeléséhez! Nem kilökni kell az embereket az ellátórendszerekből, nem olyan szintre szűkíteni az ellátás időtartamát, ami ellehetetleníti őket, hanem méltányos és persze őket serkentő magatartásformákat életre hívó intézkedési sort vagy követelményeket kell támasztani.

Nemzeti Foglalkoztatási Alap? 340 milliárd forint volt az a pénz, amit a Start-munkában terveztek. Tudja, emlékszik rá, napocskákat, felhőcskéket rajzoltattak az emberek sokaságával ahelyett, hogy a normális, aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök rendszerét ne lenullázták volna, hanem személyre szabott szolgáltatások sokaságát biztosították volna. Azt kell hogy mondjam, olyan utat járnak, amelyek tényleg csak arról szólnak, hogy az önök saját érdekük szerinti, a kormányzati érdekük szerinti kielégülése bekövetkezhessen, és nem az emberek érdekében cselekszenek. Nem az vezérli önöket, hogy hogyan és miképpen lehetne, mondjuk, a szociális kiadások tekintetében mértékadó növeléseket véghez vinni. Nem az vezérli önöket az adócsökkentés költségvetésének a címszava alapján, hogy tényleg, valóban kevesebb adó beszedésére kerüljön sor és több lehetőség biztosítására, nem, hiszen most is azt tették, hogy 180 ezer millió forinttal több adót szedtek be, szedett be a kormány a vállalkozásoktól és az emberektől, mint az azt megelőző esztendőben.

Meg kell hogy mondjam, hogyha még egy pikírt mondattal akarom befejezni a mondandómat, hogy a pénzügyi szervezetek különadója tekintetében 80 000 millió forinttal ‑ 80 000 millió forinttal! ‑ kevesebbet szedtek be 2016-ban, mint 2015-ben. Kinek a pártján állnak önök valójában? Az, amiről beszélnek, meg ami a valóság, az olyan messze van egymástól, mint ‑ szokták mondani ‑ Makó Jeruzsálemtől. Hát, ennyit első körben. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

(14.30)