Felszólalás adatai

DR. VILÁGOSI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt néhány elvi problémára felhívnám az önök figyelmét, engedjék meg, hogy rámutassak az előterjesztő vétkességére. Az előterjesztő vétkességét pedig abban jelölném meg, hogy elszalasztott egy óriási nagy lehetőséget, egy óriási nagy esélyt, mégpedig annak a lehetőségét, hogy a mintegy tízéves komoly szakmai, tudományos munkára alapozva valóban a XXI. század közigazgatásának megfelelő szabályozást terjesztett volna elő. Ehelyett az előttünk lévő javaslat egy eklektikus, lényegében a fennálló rendszert fenntartó javaslat, szövegtervezet.

Ezt még akkor is ki merem jelenteni, ha a kormánypárti képviselők részéről az előbb megfogalmazódott az a vád, hogy a korábbi kormányzat és annak szabaddemokrata belügyi vezetése nem tett semmit ebben az ügyben. Azt hiszem, hogy maga a kormánypárti képviselőtársam is hivatkozott arra a munkára, amely folyt, és most az előttem szóló szocialista képviselőtársam is ebből idézett. Tehát önmagában véve ez az állítás nem felel meg a valóságnak. Megmondom őszintén, hogy azért sajnálkozásomat fejezem ki, hogy a korábbi kormányzat hagyott valami munkát az önök részére is, és nem munkanélküli-segélyre kárhoztatta önöket. Szeretném azért csak lábjegyzetben megjegyezni, hogy a Határőrségről szóló törvény, a menekültügyről szóló törvény, a polgári védelemről szóló törvény, a tűzvédelemről szóló törvény mind az elmúlt négy évben került elfogadásra.

Most pedig néhány elvi problémára szeretném felhívni a figyelmet. Különös figyelmet érdemel annak az elvnek a fel- és elismerése, amely szerint a bűncselekményekre vonatkozó eljárási követelményeket a szabálysértések elbírálása során is ki kell elégíteni. Igaz ez akkor is, ha nyilvánvalóan a szabálysértések alapjául szolgáló cselekmények egyszerűbb volta miatt az eljárás is adott esetben egyszerűbb lehet. Ez azonban már nem jelenti azt, hogy az igazságszolgáltatáshoz fordulás lehetőségére hivatkozva vagy hagyatkozva alapvető garanciákat mellőz a törvényjavaslat a közigazgatási szervek előtt folyó eljárásban. Ugyanis az alkotmányból, valamint a nemzetközi jogból folyó garanciáknak véleményem szerint az eljárás elejétől a végéig érvényesülniük kell, hiszen ellenkező esetben a jelzett és helyeselt cél nem valósulhat meg. De pusztán pragmatikus szempontból is azt hiszem, hogy áll ez az állítás, hiszen amennyiben az eljárási garanciák nincsenek már meg a kezdet kezdetén, akkor ez az adott eljárások elhúzódását, és nem megfelelő szintű levezetését eredményezi.

Ebben a megközelítésben tehát mindenképpen súlyos hiányosság az ártatlanság vélelmének és a védelem jogának a mellőzése. Állítom ezt annak ellenére, hogy a törvényjavaslat részletes indokolása szerint ez az általános jogelv - mármint az ártatlanság vélelme - szerepel a törvényjavaslatban. Csak egyet emelnék ki, amit az előbb kormánypárti képviselőtársam is kiemelt, ez pedig az "elkövető" szó használata az eljárás alá vont személyek kapcsán, amelyet a 47. § tartalmaz, hiszen súlyosan kifogásolható az "elkövető" szó használata. A szónak a magyar nyelvben egyértelműen bűnösségre utaló jelentése van, és ezért használata önmagában sértő és prejudikáló, ami az általános indokolásban jelzett elvárásokkal teljes mértékben összeegyeztethetetlen.

Természetesen ebből nem következik, hogy az egyes eljárási stádiumokban feltétlenül külön-külön elnevezést kellene használni, azonban tekintettel arra, hogy a javaslat számos kifejezést amúgy is átvesz a büntetőeljárás szabályozásából, nyilvánvalóan semmi akadálya nincs annak, hogy a "terhelt" szót használjuk, amely, azt hiszem, minden szempontból megfelelőbb lenne. Ugyancsak ebbe a problémakörbe tartozik a harmadik fejezet, a szabálysértés miatt eljáró hatóságok felsorolása, illetve az ebbe a fejezetbe tartozó szabályozás, hiszen jogállamban a hatóság nem szabálysértés miatt jár el az elkövetővel szemben, hanem a jogsértés alapos gyanúja miatt az eljárás alá vont személlyel szemben jár el, az eljárás alá vont személy pedig lehet gyanúsított, lehet terhelt, mint ahogy az előbb mondtam.

A szabálysértés megállapítása és konkrét személyhez kapcsolása alkotmányos államokban nem a kiinduló-, hanem a végpontja lehet egy eljárásnak, és azt hiszem, hogy ha máshonnan nem, de a Tanú című könyvből, illetve filmből ezt tudhatjuk.

Bár többen foglalkoztak már az elzárás jogintézményével, én is szeretnék erre kitérni néhány szóban. A véleményemet arra alapozom, hogy a korszerű kriminológiai, pönológiai felfogások meglehetősen nagy egyetértésben vallják, hogy a kisebb súlyú cselekmények elkövetőit a lehető legnagyobb mértékben ki kell vonni a szabadságvesztésnek mind az egyénre, mind pedig a társadalomra nézve káros hatásai alól.

(11.00)

A bűnözés legnagyobb részét kitevő csekély vagy közepes súlyú bűncselekmények elkövetőinek kezelésére csak a diktatórikus rendszerek állítják hadba a végrehajtandó szabadságvesztést, mint ahogy ezt a "Kriminológiai ismeretek - bűnözés - bűnözéskontroll" című kiváló szakkönyvben is olvashatjuk. Mindebből tehát következik, hogy a bagatell cselekmények szankcióinak sorában semmi keresnivalója nincs a szabadságvesztésnek. Ehelyett éppen itt volna a leginkább tere a tett és az elkövető körülményeihez igazított alternatív büntetéseknek, amelyek a pénzbírságon kívül éppen ebben a körben kecsegtetnek a legnagyobb reménnyel.

A jelenleg hatályos törvény úgy fogalmaz, hogy a büntetést a jogszabályban megállapított keretek között úgy kell kiszabni, hogy igazodjék a cselekmény súlyához és az elkövető személyi körülményeihez. Azt hiszem, teljesen természetes, hogy a hatóság vagy a bíróság a rendelkezésre álló adatokból ítéli meg a személyi körülményeket. Ugyan mi másból is ítélhetné meg? Ugyanakkor pedig a javaslat által hozzátett mondat, amely úgy hangzik, hogy az elkövető személyi körülményeit annyiban kell figyelembe venni, amennyiben azok a szabálysértési hatóság vagy a bíróság rendelkezésére álló adatokból kitűnnek, lényegében nem jelent mást, mint a személyi körülmények jelentőségének jelentős csökkentését, illetve relativizálását.

Úgy vélem, hogy az elkövetők sorsát mélyen érintő döntések lényegi elemeit az emberi viszonyok helyett a bürokrácia szempontjaihoz igazítani nem szabad. A hatalom szempontjainak a szolgálandó értékek fölé emelése a rendőrállam jellemzője, és a szükséges alapossággal nem vizsgált személyi körülmények logikusan vezethetnek a méltánytalanul súlyos bírságok kiszabásához, innen pedig egyenes az út az elzáráshoz.

Néhány szót az adatkezelésre vonatkozó szabályokról, ami véleményem szerint teljes mértékben elégtelen módon kerül a törvényjavaslatba. Az adatkezelés ugyanis nem merül ki a nyilvántartásban, a dolgok logikájánál fogva is a jelzettnél sokkal szélesebb körre kell kiterjednie a hatósági adatkezelésnek, például a tanúk, sértettek adatainak kezelésére, és az is nehezen képzelhető el, hogy különleges adatok kezelése nem válik szükségessé adott esetben egyes eljárásokban, például a vallásgyakorlás jogának a megsértése. Ha pedig ez így van, pontos törvényi szabályozásra van szükség, és ez az előttünk lévő javaslatban egyáltalán nem szerepel.

Úgy vélem, hogy talán ezen néhány elvi problémának a felvetése is elégséges ahhoz, hogy azt állítsam, az előttünk lévő törvényjavaslat nem eléggé kiérlelt, ezért számunkra ebben a formában elfogadhatatlan. Köszönöm. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)