Felszólalás adatai
54. ülésnap (1999.03.04.), 44. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Juharos Róbert (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:27 |
Felszólalások: Előző 44 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. JUHAROS RÓBERT (Fidesz): Kedves Bauer Képviselőtársam! Tisztelt Ház! Természetesen a Fidesz által vezetett kormány nem az SZDSZ tetszésnyilvánítására áhítozik. Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy a polgárok jogos érdekeit bizony meg kell védeni. Az az egyezmény, amelyhez a Magyar Köztársaság 1993-ban csatlakozott, és amelynél egyértelművé vált, hogy alkotmányellenes helyzet állt elő, azt gondolom, kellő indok lett volna az 1994-től kormányon lévő SZDSZ számára is, amely egyébként - mint ahogy már hangsúlyoztam - a Belügyminisztériumot vezette, hogy egy törvényjavaslattal előálljon.
Azt gondolom, hogy mivel ezt nem tette meg, és ezért fenntartotta azt az alkotmányellenes állapotot, ezért nincsen igazából hitele annak a kritikának, amely az SZDSZ részéről megfogalmazódik, hiszen négy éven keresztül az égvilágon semmit nem terjesztett a Ház elé e tárgyban az önök kormánya. Azt gondolom, hogy innentől kezdve arról a törvényjavaslatról kellene beszélni, amely ezt a nyilvánvaló alkotmányellenes helyzetet orvosolni kívánja, és ez a mi felelősségünk. Természetesen vállaljuk ezért a felelőséget, akkor is, ha önök ennek nem fognak tapsolni. Köszönöm szépen.
Felszólalások: Előző 44 Következő Ülésnap adatai