Felszólalás adatai
54. ülésnap (1999.03.04.), 186. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Takács Imre (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:05 |
Felszólalások: Előző 186 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Nem a majomkerék miatt, elnök úr, köszönöm a szót, de most már muszáj vagyok szólni. Arról van szó, hogy nehezebb kérdés a fiatalok kérdése. A reklámpszichológia a javakat háromféleképpen csoportosítja, vannak hedonista termékek, az én azonosulását biztosító termékek és az úgynevezett közönséges termékek.
A cigaretta egyrészt hedonista termék is, másrészt viszont a fiatalok számára a felnőttséget kimutató termék - tehát én már nagy vagyok; azt hiszem, értik a képviselőtársaim, hogy mire gondolok. Ez igen veszélyes. A fiatalok számára mind a két veszély fennáll, a hedonizmus is, meg az én azonosulását biztosító termék. Én is egyetértek azzal, hogy betegyük a törvénybe, hogy tiltsuk meg a fiatalok számára, a 18 éven aluliak számára ezt a nagy veszélyt, azonban nagyon nehéz a mérése annak, hogy ki a 18 éves, ki a 17 éves, ki a 19 éves.
A másik, hogy én emlékszem, a reklámtörvény tárgyalásakor Pokorni miniszter úrral volt egy vitánk. Ő azt mondta, hogy az iskolákban mindenféle reklámot meg kell tiltani. Én azt mondtam, hogy a pozitív reklámokat meg kell jeleníteni az iskolákban, és ez is egy pozitív reklám lenne, ha szólnánk arról, hogy a dohányzás miért káros, miért veszélyes a fiatalok számára. Tehát gyakorlatilag nemcsak ennek a törvénynek a problémája ez az egész témakör, higgyük már el, hanem a közoktatási törvénynek, az egészségre nevelés törvényének és a pozitív reklámozás törvényének is, tehát ne ragadjunk le csak itt. Én is egyetértek vele, hogy legyen benne, de ennél sokkal bővebb ez a kérdés.
Köszönöm szépen.
Felszólalások: Előző 186 Következő Ülésnap adatai