Felszólalás adatai
42. ülésnap (2018.11.19.), 6. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Harangozó Tamás (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | napirend előtti felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 5:14 |
Felszólalások: Előző 6 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Persze, kezdhetném én is azzal, hogy arról beszéljek, és azt kérdezzem, hogy ki hogyan és miért döntött úgy, hogy ismét szégyent hoz és árulja a saját hazáját gyakorlatilag Nikola Gruevszki gyakorlatilag börtön előli megszöktetésében való részvétellel, de most egy olyan témáról szeretnék beszélni önöknek, ami nagyon-nagyon sok magyar embert és nagyon-nagyon sok magyar családot érint konkrétan.A köztisztviselők és közalkalmazottak létszáma a közigazgatás és a védelem területén a KSH adatai szerint mintegy százezer fő, százezer család, ezen belül a rendvédelem területén is mintegy 12 ezren dolgoznak. A hírek szerint a kormány legalább két olyan törvényt készített elő, amely alapjaiban fogja felforgatni ezeknek az embereknek az életét. A kormányzati igazgatásról szóló törvény a teljes közigazgatást átírja, a riasz, azaz a rendvédelmi igazgatási dolgozókról szóló törvény pedig a rendvédelem területén írja át a szabályokat. Előbbi valódi céljáról a Népszavában megjelent, a törvény indoklásából származó idézet mondja el valószínűleg a lényeget, idézem: „A kormánytisztviselőket különös kötelezettségek terhelik, munkaerejüket a köz szolgálatába kötelesek állítani, feladataikat a köz érdekében teljesítik. Ebből fakad, hogy szoros engedelmességi kötelezettség hárul rájuk, az általánosnál súlyosabb fegyelmi és kártérítési felelősséggel tartoznak.”
A szakszervezetek jelentős része azt gondolja, hogy a javaslat szakmailag elfogadhatatlan, nem teszi kiszámíthatóvá a központi igazgatásban dolgozók életét, viszont sok ponton az eddig rájuk vonatkozó szabályoknál rosszabb helyzetet teremt az alkalmazottaknak. Nem tartják kizártnak, hogy a mindkét érintett kör szabadságainak durva megnyirbálása Alaptörvénybe ütköző lépés a kormány részéről, és erősen kifogásolják a napi 12 órás munkavégzés bevezetését, a túlórák ingyenessé tételét is. A legtöbb érdekvédelmi vezető szerint az új jogviszonyra nem lehet egy hónap alatt átállítani a hivatali rendszert.
Sokat elmond szintén a rendszer igazságosságáról a tervezett bértábla is, de talán még többet, hogy a vezetők sok esetben százszázalékos mozgásteret kapnak, hogy kinek, mennyi fizetést adnak a munkájukért, teljesen kiszolgáltatottá téve ezzel a dolgozókat. Azt gondolom, magáért beszél, hogy egy kormányzati ügykezelő bruttó 145 ezer forintot vihet haza, míg a közigazgatási államtitkár a tervek szerint 1 millió 900 ezret, azaz a 13-szorosát annak, amit a legalacsonyabb beosztású ember.
(11.20)
Külön érdemes kiemelni, hogy a hírek szerint a rendvédelem területén visszatérnek a szovjet rendszerben működő kvázi belügyi alkalmazotti rendszerhez. Ma közel 12 ezer köztisztviselő és közalkalmazott dolgozik a területen, az ő életüket is teljesen felforgatják a változások. Kik is ők? 11 800 olyan közalkalmazott van, aki a szervek alapfeladatai közé nem tartozó munkakörökben, területeken dolgoznak, ilyenek ezen túlmenően az egészségügyi szakterületen dolgozók, az oktatási szakterületen foglalkoztatott pedagógusok, akik a belügy területén dolgoznak. Nekik gyakorlatilag egy fegyvertelen katonai állást fognak ajánlani alapjogi korlátozásokkal, kinevezéssel összefüggő többletkötelezettségekkel, különös alkalmazási feltételekkel, eskütételi kötelezettséggel, a kinevezéstől eltérő foglalkoztatással, fegyelmi felelősséggel és hivatásetikai alapelvekkel.
Hogy néhány példát mondjak: a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának szabadsága fog csorbulni, a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása van a törvényben, a választójoggal kapcsolatos korlátozások, a munka és foglalkoztatás szabad megválasztása vagy a tulajdonjog gyakorlásának korlátozása. Ez mind várni fog a belügy területén eddig közalkalmazottként vagy köztisztviselőként dolgozó emberekre. Szintén várni fog rájuk a titkosszolgálati megfigyelés, és várni fog rájuk az is, hogy gyakorlatilag egy munkaközvetítőként bármikor átrendelhetik, átküldhetik őket bármilyen más munkakörre a beleegyezésük nélkül is.
Nem tudni, mi lesz a már megszerzett jogaikkal, mi lesz a kafetériajuttatásokkal, mi lesz azokkal az ágazati megállapodásokkal, amelyeket a szakszervezetek kötöttek a munkaadókkal. Egyet lehet tudni: a 12 órás munkavégzéssel, a szabadságok megnyirbálásával, a fegyelmi fenyegetettséggel gyakorlatilag egyetlen célja az előterjesztésnek, hogy egy kvázi katonai függelmi viszonyok közt dolgozó, a központi akaratot minden körülmények között végrehajtó közigazgatás jöjjön létre. Hogy ebben hol van a jogbiztonság és a kiszámíthatóság, nem tudni. Hogy ebben hol vannak a magyar emberek érdekei, nem tudni
Ha tényleg erre készülnek, tisztelt Országgyűlés, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, azt kérjük, ne nyújtsák be ezt a javaslatot. Tisztességes egyeztetést követően hozzák be ezt a javaslatot a tavaszi ülésszakban, és felejtsék el, hogy ismét puccsszerűen, egyik napról a másikra százezer ember életét változtatják meg.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)
Felszólalások: Előző 6 Következő Ülésnap adatai