Felszólalás adatai
259. ülésnap (2005.11.02.), 68. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Kovács Ferenc (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:07 |
Felszólalások: Előző 68 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
KOVÁCS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Konkrét számokat szeretnék mondani, ugyanis nem olyan régen, azt hiszem, két hete a miniszterelnök úr bejelentette itt a gyermekszegénység elleni küzdelmet, és az ő szavai, illetve az MSZP akkor meghirdetett programja köszönő viszonyban nincs az önkormányzatok működésére adott normatívákban a gyerekvédelemre, a gyermekek elhelyezésére és az ő intézeti kezelésükre való pénzek juttatásában. Engedjék meg, hogy konkrét számokat mondjak.
A gyermekvédelem normatív támogatása eddig is 50 százalék alatt volt, ezek a normatívák csökkennek a tervezet szerint 16-22 százalékkal. A lakóotthonos működés - amelyre például az én megyémben, Vas megyében teljesen sikerült átállnunk - drágább, mert kevesebb ellátott helyezhető el a épületekben, és nem kiszámítható az ellátotti létszám alakulása. A közalkalmazotti létszámigényt is szigorú ágazati előírások szabályozzák, annak betartása nélkül nincs működési engedély.
Engedjék meg, hogy egy másik tételt mondjak. Az iskolai oktatás alapnormatívái változatlanok, de a kiegészítő hozzájárulások nagyobb része nem szerepel a tervezetben. Ezek a diáksport, a kulturális feladatok, a pedagógiai szakmai munka, a szolgáltatás- és minőségfejlesztés.
A diákok kollégiumi elhelyezéséről szólnék. Az ellátás az előző évben két ágazatban - az oktatásban, a gyermek- és ifjúságvédelemben - két-két jogcímen jelent meg. A változtatás után maradt egy ágazat, ahol a két jogcímen 17, illetve 23 százalékos a normatív csökkenés.
És akkor itt még el lehet mondani azt a tételt is, ami szintén nem szerepel a költségvetésben - vagy szerepel -, amely alapján kijelenthető, hogy például a gyerekekkel foglalkozó pedagógusok minőségi munkavégzésért járó keresetkiegészítésének számítási alapja a 2005. évben szereplő összeg, 5250 forint marad 2006-ban is. A pedagógusok szakkönyvvásárlására az előző évinek megfelelő összeget használták fel, ami pedig 14 ezer forint.
Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Felszólalások: Előző 68 Következő Ülésnap adatai