Felszólalás adatai

HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt jelen lévő Kormánytagok! Nagy dilemma előtt állt a jelenlegi kormány, amikor beterjesztette az ez évi költségvetési törvényjavaslatot.

A kérdés lényege az volt, változtat-e az eddigi gyakorlaton, az előző esztendő költségvetési gyakorlatán, és valóban a gazdaság jövőjét tekinti-e elsődlegesnek, vagy pedig a következő esztendőben sorra kerülő választásokra készül. Sajnos, a rosszabbik megoldást választotta az előterjesztő: fontosabbnak tartotta a jövő évi választások szempontjainak érvényesülését, mint a magyar gazdaság hosszú távú sikere garanciáinak a biztosítását.

Ha belegondolunk, a költségvetési törvény nagyon hasonló ahhoz, amit minden normális család megtesz: számba veszi a bevételeit, számba veszi a kiadásait, és megpróbálja a kettőt egyensúlyba hozni. Tulajdonképpen nekünk, politikusoknak sem lenne más feladatunk, mint hogy a kiadások és a bevételek közötti egyensúlyt megteremtsük, de ezt úgy tegyük, hogy közben azért a források, a fejlődés forrásai biztosítottak legyenek.

Nézzük, ez a költségvetési törvénytervezet ezeket a nagyon egyszerűnek tűnő szempontokat mennyire veszi figyelembe, és mennyire elégíti ki. A bevételi oldalról már szinte teljességgel döntöttünk, hiszen túl vagyunk az adótörvények tárgyalásán, már csak az elfogadás van hátra. Azt illetően nincs kétségem, hogy a kormányzati többség elfogadja az adótörvények módosítását ebben a formában. Ez azt jelenti, hogy megközelítőleg 300 milliárd forint adóbevételről mond le.

Ezzel tulajdonképpen konzervatív politikusként és konzervatív pártként a Magyar Demokrata Fórum akár egyet is érthetne, egyetlenegy bökkenő, egyetlenegy probléma van: ennek a bevételkiesésnek a forrásai számunkra egyelőre ismeretlenek. Reménykedtünk, hogy a költségvetési törvény benyújtásával ez a homály oszlik, és megtudjuk, hol szándékozik a kormány biztosítani a kieső bevételek forrásait, hogyan próbálja lefaragni a kiadásokat, hogy az egyensúly megteremtődjék. Sajnos, erre a kérdésre az előttünk fekvő költségvetési törvény nem ad feleletet, nem ad értékelhető választ.

(12.10)

A másik lehetséges út, hogyha a bevételi oldalt, a bevételi forrásokat növelni akarjuk, hogy azokat, akik adót fizetnek, az adófizetőket jobb helyzetbe hozzuk, ezek nem mások, mint a hazai kis- és középvállalkozók. A hazai kis- és középvállalkozók támogatása hosszú távon egy rendkívül jól jövedelmező befektetés az államháztartás szempontjából, hiszen ha ezek a kis- és középvállalkozások Magyarországon jól működnek, ha versenyképesek, akkor bizony ők azok, akik a bevételi oldal alapjait megteremtik, és akik lehetővé teszik, hogy a jóléti kiadások fedezete rendelkezésünkre álljon, és legyen miből a későbbiekben - idézőjelbe téve - osztogatni.

Az előttünk fekvő költségvetési törvény ebben a vonatkozásban is számos kívánnivalót hagy maga után, hiszen egyáltalán nem foglalkozik a hazai kis- és középvállalkozókkal, legalábbis csak úgy érinti őket, hogy a költségvetési sarokszámok néhány ezreléke vagy néhány tizede fordíttatik az ő támogatásukra, ezzel a versenyképességük, a pozíciójuk, a helyzetük látványosan javulni bizonyosan nem fog.

Hogyha a forrásokat nem tudjuk növelni, sőt forrásokról mondunk le az adócsökkentések, az indokolatlan adócsökkentések eszközlésével, akkor még van lehetőségünk arra, hogy megvizsgáljuk, hogy a kiadási oldalt hogy tudjuk csökkenteni. A kiadási oldal csökkentésének egyik legfontosabb lehetősége vagy legjelentősebb lehetősége az államháztartási reform beindítása, ami nem biztos, hogy azonnal olcsóbbá teszi az állam működését, de hogy hatékonyabbá teszi - hiszen a célja ennek az intézkedéssorozatnak ez lenne -, az bizonyos. Ma ott tartunk, hogy az államháztartási reform hiányában egy rosszul működő államháztartási rendszer rendkívül drágán rendkívül rossz és gyenge eredményt produkál, tehát ez a költségvetési törvénytervezet ezt sem szolgálja, ennek a feltételeit sem teremti meg.

És van egy nagyon komoly cél, ami talán utolsó fontos célként maradt meg, hiszen tavaly május 1-jén az Európai Unió tagjai lettünk. Nem azért léptünk az Európai Unióba, nem azért lettünk tagország, nem azért léptünk be a Közösségbe, hogy ott utolsók legyünk, jelen állapot szerint alig van olyan mutató, amely alapján ne az lenne a szomorú tény, hogy Magyarország az utolsó helyet foglalja el. Az eurózónához való csatlakozás, ami rendkívül fontos momentum, esemény lenne a magyar gazdaság szempontjából, egyre távolabbinak, egyre megvalósíthatatlanabbnak tűnik, a költségvetési törvény még ígéretet sem tartalmaz arra vonatkozólag, hogy az eurózónához való 2010-es csatlakozás betartható lesz vagy betartható legyen.

Az előző felszólaló utalt arra, hogy mindnyájan egyetértünk itt a parlamentben abban, hogy az adókat csökkenteni kell, egyetértünk abban, hogy a kiadásokat is csökkenteni kell, de mégis közösen vállaljuk, illetve nem vállaljuk ezeknek a konzekvenciáit. Én szeretném jelezni, hogy a Magyar Demokrata Fórum az adótörvények vitája során, megjegyezve azt, hogy az adócsökkentéssel elvben egyetért, de ennek a feltételeit jelenleg nem látja és nem tapasztalja a magyar gazdaságban, ezt el kéne halasztani, és az adóreform olyan irányt kellene hogy vegyen, ami a hazai kis- és középvállalkozók helyzetét, versenypozícióját javítja, ezt mi megtesszük, és folyamatosan meg is tesszük ennek a hangoztatását, ezért nem fogjuk megszavazni az adótörvények módosítását.

Valamint hallattuk a hangunkat akkor is, amikor 2002 nyarán, a választásokat követően a kormány nekilátott a kétszer száznapos program megvalósításának és elfogadásának, hogy ennek rendkívül súlyos következményei lesznek. Bizony, a parlamentben egyedül maradtunk ezzel a véleményünkkel, így a felelősség azokat a pártokat terheli, amelyek 2002 nyarán ezt a kétszer száznapos jóléti csomagot, amelynek a forrásai akkor sem álltak rendelkezésünkre, elfogadták és támogatták. (Zaj.)

Most igyekszem részletesen szólni a költségvetési törvényről. (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) A 2006. esztendei költségvetés választási költségvetés, ami szokatlan formában jelenik meg: a kiadási oldalon, az ígéretekkel szemben megállíthatatlanul növekvő hiány ellenére a kiadások csökkentésére érdemi lépések nem történnek, csak enyhe visszafogást látunk az állam működési kiadásainál, nagyobbat sajnos az önkormányzatoknál, néha fájdalmasakat egyes fejezeteknél, például az egészségügynél vagy a vállalkozások támogatásánál. Választások lévén, találunk több gesztust, például a közalkalmazottak vagy a nyugdíjasok esetében, tehát a szélesebb szavazórétegek felé. Érdemi fejlesztési előirányzatok ebben a költségvetésben nincsenek, csak az EU-tól származó források remélt, de irreálisan magasra tervezett kihasználtsága szerepel lehetőségként.

A költségvetés - ugyanúgy, mint az előző három esztendőben - szürke, érdemi üzenetei nincsenek. Hol vagyunk már a jóléti rendszerváltástól, a modernizációs fordulattól, a betegeket terhelő gyógyszerkiadások növekedésének megállításától, amelyeket a 2002. esztendei kormányprogram meghirdetett, vagy akár azoktól a visszafogott céloktól, amelyeket a “Lendületben az országö címmel a rossz felé lendült Medgyessy-kormány váltását követően az új kormány megfogalmazott?!

A költségvetés választási jellege legfőképpen a költségvetés romos helyzetéből fakadóan nem indokolható, megalapozatlan, szerkezetében nem a versenyképességet erősítő, hanem a voksszerzést megcélzó, méltányosságot nem képviselő, a GDP 1 százalékát meghaladó adócsökkentésben érhető tetten. A törvényjavaslat szerint a kiadások GDP-arányosan 45,7 százalékról 46,4 százalékra emelkednek, a bevételek pedig 41 százalékról 39 százalékra csökkennek, ami az ország jelenlegi helyzetében enyhén szólva meglepő.

Az eredmény az elmúlt tizenöt évben eddig legmagasabbra tervezett, 1600 milliárd forintos hiánycél, ami a javaslatban meglévő komoly kockázatok miatt túl fog teljesülni. Normális esetet feltételezve ilyenkor a gazdaságban nem várt bajok szoktak bekövetkezni, pontosabban olyanok, amelyeket a kormány nem vár, de rajta kívül mindenki számára nyilvánvalóak. Ez a politika figyelmen kívül hagyja, hogy az elmúlt három év fedezetlen költségvetési kiadásai miatt felhalmozódott magas államadósság, illetve a kormány által is hangoztatott 2010. évi eurócsatlakozási cél következtében a hiánycsökkentés a költségvetési politika központi kérdésévé vált.

A kialakult helyzet fékezi a gazdaság fejlődését, és egyre reménytelenebbé teszi, hogy Magyarország visszatérjen a stabil, fenntartható növekedési pályára. Ma már az a kérdés, hogy meddig tartható fenn az instabil növekedési pálya. Itt lenne a változtatás ideje, de erre a kormány láthatóan nem mer vállalkozni. A választások után ez már bizonyosan nem lesz tovább halasztható. Most tulajdonképpen a cél az, hogy az MSZP-SZDSZ-koalíció valahogy megússza ezt a sikertelen ciklust.

A beterjesztett költségvetési törvényjavaslat és az elfogadott adótörvények figyelmen kívül hagyják azt a kiigazítást, azokat a feladatokat, amelyeket a magyar társadalom és a gazdaság gyorsabb, kiegyensúlyozott fejlődése érdekében el kell végezni, illetve amelyek megoldásához hozzá kell látni. Ez a gazdaság- és pénzügypolitika súlyos terheket ró a magyar társadalomra, a magyar társadalom jövőjére.

A 2002. évi osztogatás következtében a költségvetés hiánya eddig minden évben nagyon magas volt, GDP-arányosan 6,4 és 8 százalék között mozgott. Az osztogatást tehát hitelből és vagyonfelélésből kellett és kell fedezni a magyar államnak, ezért az államháztartás hitelállománya gyors növekedésnek indult, a tervek szerint 2006-ban 14 200 milliárd forint lesz, ez 6000 milliárddal, 72,5 százalékkal haladja meg a kormányváltás 2002. évi időszakának szintjét.

Az elmúlt években a kamatkötelezettségünk évente 850 milliárd forint körül volt és van, ami nagyjából megegyezik a növekedésből eredő GDP-többlettel, mintegy kétszerese a társaságiadó-bevételnek vagy 60 százaléka az éves személyi jövedelemadó-bevételnek. A kormányfő többszöri tájékoztatása szerint a felvett hitelek felét folyó költségek, bérek, nyugdíjak fedezetére használják, holott hitelt normális körülmények között csak jól megtérülő befektetésekre szokás felvenni.

A kormány nagy szerencséje, hogy a magyar társadalmat a hiány nem foglalkoztatja, nem érzékeli, hogy a kormány választási gesztusain nem nyer, hanem veszít, nem látja át, hogy a kormány felelőtlen, voksszerző politikája miatt nyomják agyon az adók és a járulékok.

(12.20)

Az államadósság ugyanis felhalmozott és elhalasztott adó, amit kamataival együtt a lakosság folyamatosan fizet vissza. Ha csak fele ekkora lenne az éves kamatteher, akkor például évi 2 millió forint jövedelemig be lehetne vezetni a nullakulcsos adót, mint a szomszédos Ausztriában - igaz, ott egy kicsit magasabb a limit -, vagy számtalan fontos beruházást meg lehetne oldani a különbözetből. És a nemzetközi összehasonlításban még mindig magas kamataink is annak köszönhetőek, hogy a hazai és külföldi befektetők bizalma megrendült a kormányban: komoly kockázati felárat kérnek a magyar államháztartás finanszírozásáért.

Az államháztartás a 2002. évi kormányváltás óta aggasztó, sőt fokozatosan romló állapotban van. Ez a tendencia 2006-ban sem változik. Tudjuk, többször elmondtuk már, hogy 2001-ben indultak meg a negatív folyamatok, de ezek elsimításához vagy eliminálásához 2002-ben egy enyhe kiigazítás elegendő lett volna. Ezzel szemben a kormány fedezetlen, voksszerző költekezésbe kezdett, amivel elvette az ezt követő évekre a konstruktív költségvetés mozgásterét. Ennek a hibának a következményeit viseli magán még a 2006. esztendei költségvetési törvényjavaslat is; mindezt súlyosbította az a sodródó, koncepciótlan gazdaságpolitika, ami a koalíciót évek óta jellemzi. A kormány a halaszthatatlanná vált reformok helyett továbbra is improvizatívan bevetett fiskális eszközökkel és kreatív könyveléssel kívánja az államháztartás egyensúlyát megteremteni.

Az MDF 2002-ben az eredendő bűn elkövetésekor kérte a kormányt, hogy a száznapos jóléti programok fedezetét, annak várható megteremtését mutassa be egy pótköltségvetésben, mert az intézkedések a magyar gazdaság teljesítőképességéhez képest túlméretezettek. A konzervatív gazdaságpolitika ugyanis először fedezetet teremt, és csak azután következik az osztogatás: nem fordítva, mint ahogy ez évek óta történik. A pótköltségvetés nem született meg, és a felelőtlen, ám népszerű intézkedéseket a tisztelt Ház sajnos, három párt támogatásával - az MDF kivételével -, megszavazta. Így alakult ki ez a helyzet; a máig ható negatív következményekért, az igen szavazatért tehát valamennyiünket súlyos felelősség terhel.

A 2006. évi adótörvények és a költségvetési törvényjavaslat ma hasonló hibának tűnik, mint amit a kormány 2002-ben elkövetett. A kormány, lényegileg elismerve az államháztartás súlyos helyzetét, az elmúlt hónapokban lépten-nyomon kommunikálta, hogy a következő évi költségvetés nem választási költségvetés lesz. A Magyar Demokrata Fórum az adó- és költségvetési törvényjavaslatok megjelenéséig remélte, hogy a kormány tesz néhány apró lépést a realitások felé, de ez nem történt meg. Ezért javasoltuk, hogy a kormány ezeket a törvényjavaslatokat vonja vissza, és készítsen egy újat a hiány további 2 százalékos mérséklésével. Ez természetesen nem történt meg, és ez nagy hiba.

A tervezett pénzforgalmi hiány 2006-ban 50 százalékkal haladja meg a 2005. esztendei tervet. Az európai, az ESA-szemléletű hiányt pedig a kormány 6,1 százalékra tervezi, de szakértői és brüsszeli várakozások szerint ez 8 százalék körül fog alakulni. A törvényjavaslatok választási ihletésűek a javából, amiért súlyos árat fogunk fizetni. Ennek egyenes következményét azonnal lehetett érzékelni, hiszen a kormány egyetlen megmaradt gazdaságpolitikai célkitűzése, az euró 2010-es bevezetése már elméleti lehetőségként is egyértelműen megbukott.

A költségvetést nemcsak az MDF, de a baloldali értelmiségi holdudvar is szigorúan minősítette. Néhány idézet: “Olyan költségvetés, mely teljesen hiteltelen már a beterjesztés pillanatában.ö Vagy: “Moderált választási költségvetés. A lassú kiengedés éve. A puha vágyak költségvetése.ö Vagy: “Bármennyire is tagadják a fiúk, ez tipikusan választási költségvetés.ö - halljuk, olvassuk nap mint nap. És elmondják azokat a negatív következményeket is, amivel ez a felelőtlenség járni fog. Nem kellene egy kicsit jobban odafigyelni?

Ahhoz, hogy egy költségvetési törvényjavaslat megalapozottságát meg tudjuk ítélni, mindenekelőtt azt kellene tudni, hogy hogyan ússzuk meg a 2005. esztendőt. Mint ismeretes, itt a tervezett hiány 4,7 százalék volt, a 2006. évi törvényjavaslatban teljesítésként már 7,4 százalék szerepel a 340. oldalon, és sajnos még ez a szám sem biztos, nem biztos, hogy minden, mind a bevételi, mind a kiadási oldalon jelentős hiánynövelő bizonytalansági tényezőről tudunk.

Nyilván nagy várakozás előzi meg a csodafegyvert, a Budapest Airport várható eladását, mert akkor mód lesz egy újabb 400 milliárd forint körüli állami vagyon felélésére, amivel a költségvetési hiány kellően kreatív könyvelési technikával kozmetikázható. A baj csak az, hogy egy ilyen konjunkturális vagy inkább véletlenszerű tényező a költségvetés szerkezeti problémáinak megoldásában semmi segítséget nem jelent. A törvényjavaslat a bázisévet nem is mutatja be a szokásos részletezettséggel, a társadalmi és gazdasági hatásokról az indoklás szűkszavú.

Az államháztartási törvény 36. §-a szerint pedig ez kötelező. Ellenkezik az államháztartási törvénnyel, hogy a törvényjavaslat nem mutatja be a 2005. év várható adatait sem, csak az eredeti tervadatok szerepelnek benne. A költségvetés az előző évek kialakult szerencsétlen gyakorlatának megfelelően idén is számtalan módosítást, zárolást szenvedett el. A tényadatok, illetve a várható adatok így biztosan érdemben fognak eltérni a 2005. esztendei törvényben jóváhagyottaktól. Ezeket tehát a pénzügyminiszter úr vagy nem ismeri, vagy nem meri leírni őket. Nehéz eldönteni, hogy melyik a nagyobb baj; az államháztartási törvény megsértéséről nem is beszélve. Ez nagyon megnehezíti a törvényhozás munkáját, mivel a tényleges évközi eltérések nem követhetők nyomon, vagyis szűkül az elemzés lehetősége, és valószínű, hogy ez nem véletlen.

A költségvetési tervek és tények között az elmúlt három évben nem volt semmilyen kapcsolat, és erre egy lassan leköszönő kormánynak érdemi magyarázatot kellene adnia. A kormányzati ciklus kezdete óta nem volt semmi előrelépés a belső egyensúly megteremtésében. 2002-ben a tervezett hiány 3,2 százalék, a tényleges 9,9 százalék volt, ugyanez 2003-ban 4,5 százalék és 7,4 százalék, 2004-ben 3,8 és 6,4; 2005-ben 4,7 a terv és 8 százalék felett van a várható teljesítés.

A tervezési hiba ennél a meghatározó makrogazdasági paraméternél tehát évente 80-100 százalék. Ez annál is inkább feltűnő, mert a hiány csökkentése a többször módosított euróbevezetési dátumok és konvergenciaprogramok következtében kiemelten fontos feladat volt. A túllépések annak ellenére következtek be, hogy az elmúlt években rendszeressé vált a többszöri fűnyírás a költségvetésben, ami a tervezés látványos hiányosságaira utal.

Hol és miért veszett el a kontroll ennyire az államháztartási folyamatok felett? A kormány nem vette volna észre, hogy az államháztartás komoly strukturális válságban van, a rendszer régi formája már 2002-ben sem volt fenntartható? Szabad-e a kormánynak eléggé szerencsétlenül most, a ciklus végén bejelentett távlatos terveit - adócsomag, nyugdíj-felzárkóztatás, minimálbér-fejlesztés és mások - komolyan venni, amikor egy esztendőre sem tud pontosan előre tervezni? És mindezek mellett mekkora hitele van a hazai és külföldi szakértőket, elemzőket mosolyra fakasztó újabb, 2006. esztendei próbálkozásnak?

Az államháztartás érdemi problémáinak megoldására az elmúlt nyolc évben a kormányok kísérletet sem tettek, holott az államháztartás strukturális válsága csak így oldható fel. Az, hogy eddig nem történt a felsorolt területeken semmi, nem mentesíti a jelenlegi kormányt a felelőssége alól ezekben a kérdésekben. Márpedig a 2006. esztendei költségvetési javaslatban nyoma sincs annak, hogy a kormány hozzá kívánna kezdeni az államháztartás számára a fő kérdéseket jelentő nagy rendszerek reformjához. Nem jelentek meg reformtervek, így ezek ütemezéséről, megkezdéséről sincs szó. Márpedig ezeknek a lépéseknek komoly költségvetési vonzatuk van és nyilvánvalóan lesz is.

Először fordul elő egyébként, hogy a kormány, illetve a Pénzügyminisztérium az államháztartási törvény előírásaival ellentétben a tervezési köriratban, illetve annak mellékleteiben a 2007-2008. évek kiadási irányszámainak kialakítására nem tért ki, így a fejezetek ezeket nem munkálták ki.

Ennek következtében a törvényjavaslatban közölt középtávú célok és előirányzatok relevanciája több mint kérdéses. Hiányoznak azok az előírt kimutatások is, amelyekkel a többéves kihatású döntések számszerű hatásairól kellene informálni a törvényhozást. A közölt számokból azonban semmiképp nem lehet következtetni arra, hogy a kormány a nagy rendszerek reformját el kívánja indítani.

Mivel a kormány a nemzetgazdaság erőforrásaival az elmúlt években rosszul, átgondolatlanul gazdálkodott, a költségvetésnek ma nincs megalapozott mozgástere.

(12.30)

Ezért a kormány folytatja a vagyonfelélést, a jövő elzálogosítását az adósságnövelésen és a PPP keretében végzendő beruházásokon keresztül. A rosszul dokumentált és költség-haszon elemzésekkel alá nem támasztott PPP az ország, a költségvetés eladósításának egy másik trükkös formája. A PM szerint ezek becsült jelenértéke igen tekintélyes, 668,8 milliárd forint. Tavaly novemberben elmondtam, azt remélik, talán ezt még az EU-ban sem veszik észre, mármint a trükköket. 2005 szeptemberében észrevették, az autósztrádatrükk, a kreatív könyvelés Brüsszelben is megbukott, nem kis presztízs- és bizalmi veszteséget okozva Magyarországnak.

A kialakult helyzet következtében nehéz ma optimistának lenni a forint és a kötvénypiac jövőjét illetően is. Nehéz megérteni, hogy a lebukás miért érte váratlanul a kormányt, amikor nyilvánvaló volt, hogy a félkész autópályákat eladták, és ezzel csökkentették az év elején a hiányt. Tudott ugyanis, hogy privatizációs bevételekkel hiányt direkt módon nem lehet csökkenteni, ez az EU-szabályozás nyilván abból a felismerésből ered, hogy a konjunkturális bevételek nem segítenek a költségvetés strukturális gondjainak megoldásában.

A 2006-os költségvetésből a PPP-projektek hatásai nem olvashatók ki világosan, nem lehet pontosan tudni, hogy milyen költségei vannak a sztrádaprogramnak, de gyanús, hogy lesz még ebben a konstrukcióban további meglepetés is. Az Állami Számvevőszék szükségesnek tartja a PPP-programok egységes törvényi szabályozását, amivel az MDF természetesen egyetért. Az ÁSZ elnöke ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a PPP-programok esetében az állam és az önkormányzatok felelőssége a szolgáltatás ellátásáért minden körülmények között fennmarad. Ezért a törvényi szintű szabályozásba beletartozik az állami felelősségvállalás, a jótállások kérdése, ha a vállalkozó, aki ebben közreműködik, tönkremegy, vagy egyszerűen kivonul az országból. Szabályozni kell ennek garanciarendszerét, hogy ne kerüljön váratlan helyzet elé az ország. Komoly kockázatot jelent, hogy ez az egységes törvényi szabályozás a mai napig nem történt meg.

Sajnos, sereghajtók lettünk a régióban. Magyarország a ’90-es évek utolsó harmadáig a régió országai között éllovasnak számított a makrogazdasági mutatók, a versenyképesség javulása, a külföld bizalma, az intézményrendszer korszerűsítése és a nemzetközi kapcsolatai kiegyensúlyozottsága alapján. Az ezt követő években már a középmezőnyben helyezkedett el, mára az új EU-tagok között a sereghajtók közé tartozunk. Az MSZP-SZDSZ-kormányzás tehát eredménytelen volt a nemzetközi gazdasági összehasonlításban is. Ma az államháztartás éves hiányát tekintve csak Görögország van mögöttünk, a fizetési mérleg deficitje terén pedig az első tízben vagyunk a világon. Európa lassan úgy retteg a trükkjeinktől, mint valamikor Attila kardjától. A pénzügyminiszter úr ugyan körülbelül azt mondta a költségvetési és pénzügyi bizottság ülésén, hogy a görögök ebben jobbak, de az igazság az, hogy nekik legalább sikerült.

Hátul vagyunk a tízek között az export- és importnövekedés dinamikájában, 2004-ben Magyarországon volt a legalacsonyabb a gazdasági növekedés, a kelet-közép-európai régió átlaga 6,1 százalék. A négy csatlakozási kritérium közül a hiánycél teljesíthetősége távolinak tűnik, az államadósság rohamosan növekszik, 2006-ban a költségvetési törvényjavaslat szerint 63,2 százalék lesz, ez a 340. oldalon található, a hosszú lejáratú hitelkamatok is magasabbak az elvártnál. Az irányadó kamat nálunk most 6 százalék, Csehországban 1,75 százalék, Szlovákiában 3 százalék, a balti köztársaságokban 2 százalék; a 15-öknél szintén alacsony. Csak az infláció területén értünk el elfogadható eredményeket.

Az ország nem felkészült kellően az EU-csatlakozásra, még a támogatások fogadása terén sem. Erről pontosabb képünk nem sok összevissza tett nyilatkozatból, hanem a 2004. évi zárszámadás alapján van. 2004-ben a tíz ország közül Magyarországnak volt a legalacsonyabb az operatív költségvetési egyenlege az EU-alapokkal. A GNI százalékában mérve Magyarország esetében ez 0,25 százalék volt, míg például Lengyelországban 0,75 százalék, vagy Litvánia 2,13 százalékos aránnyal dicsekedhet. Mi ennek az oka? A kedvezményezettek nem tudtak megfelelően hozzáférni az EU-tól származó pénzügyi forrásokhoz és az ezekhez tartozó hazai kiegészítésekhez.

A támogatási rendszer befogadására kialakított intézményi kapacitás rosszul működik, kisebb a szükségesnél, ami tervezési hiba. Ellentmondásnak látszik, ugyanakkor az intézményeket, vállalkozókat pedig nem készítették fel kellő mértékben ezekre a lehetőségekre. Az agrártámogatásokon kívül az EU-források koordinációjáért a Nemzeti Fejlesztési Hivatal felelős, amelynek hatékony működéséről a rendszer szereplőinek eltérő a tapasztalata - fogalmaz a tőle megszokott udvariassággal az ÁSZ. Többek között ennek tudható be a támogatások igénybevétele folyamatának hosszadalmassága. Ugyanígy negatív vélemények alakultak ki a hivatal által lassan épített informatikai alapú monitoringrendszerről, ami egyebek között a pályázatok hatékony feldolgozását lassította.

Az agrárterületeken sem volt jobb a helyzet. A SAPARD-program 2004. április 30-án lezárult, az utolsó hónapban adták be az utóbbi másfél év pályázatainak 90 százalékát, az MVH nem volt felkészülve ekkora tömegű pályázat feldolgozására, ezért az ÁSZ-jelentés tanúsága szerint a pályázatok közel felét érdemi bírálat nélkül utasították el. Az egységes területalapú támogatások és az ehhez kapcsolódó 30 százaléknyi hazai kiegészítő támogatások kifizetésének történetét és problémáit a gazdatüntetések mindannyiunk számára világossá tették.

Az agrárbomba azonban tovább ketyeg, a 2005. évi költségvetésben a kiegészítő támogatások több mint 90 milliárd forintos előirányzata nincs betervezve, külön soron kellett volna, és ugyanez a helyzet a 2006. évi költségvetés esetében is. A helyzet most, 2005-ben sem igazán pozitív, a 2005. szeptember 28-ai monitoringadatok szerint az uniós tagságunkkal 2006-ig felvehető 667 milliárd forintnyi támogatásból eddig csak 72 milliárd forintot fizettek ki a kedvezményezetteknek. Kik lehetnek a felelősök mindezért? Lehet-e támogatni egy olyan országot, amelynek kormánya még a támogatások fogadására is felkészületlen?

A 2006. évi költségvetés csodafegyvere az EU-alapokból történő fejlesztés. A törvényjavaslat 2006-ban 308,6 milliárd forint támogatással és az ehhez tartozó 140,1 milliárd forint hazai társfinanszírozással számol. Ezen kívül 174 milliárd forint olyan támogatást is kapunk, ami nem fut át a költségvetésen, ezek a földalapú támogatások. A kiadási oldalon 217 milliárddal járulunk hozzá az EU-költségvetéshez, a felsoroltakból ez a legutóbbi tétel tűnik a legbiztosabbnak. Az EU-ügyekért felelős miniszter által felügyelt előirányzatok most tíz fejezetnél elosztva szerepelnek, ennek valószínűleg az a célja, hogy a fejezeti előirányzatok magasabbnak tűnjenek - más értelme ugyanis nincs. Tavaly ez egy helyen szerepelt, ami nemcsak áttekinthetőbb volt, de összhangban is volt az államháztartási törvénnyel, a fejezetek feletti jog- és hatáskör szokványos értelmezésével.

Az uniós támogatások felhasználása azonban nem elsősorban tervezési feladat, hanem a programokat működtető hatóságokon múlik. Amint láttuk, ezek munkája szerény színvonalú, ha ez nem változik, akkor a lehetőségek 60-70 százalékos kihasználására számíthatunk. Megjegyzem, az EU-tervekben is mindig egymás mellett szerepel egy terv és egy ennél jóval alacsonyabb, várható kihasználási adat, ezt mutatja a gyakorlat, a 2006. évi tervszám tehát nem reális.

Megbukott a konvergenciaprogram. A kormány gazdaságpolitikája 2002-ben füstbe ment, egyetlen távlatos és fontos gazdaságpolitikai ígérete maradt csak állva: bevezetjük az eurót. Az euró bevezetésének ígérgetése, az első 2008-as, majd a második 2010-es terminus és a konvergenciafolyamat éves adatainak folyamatos módosítása azt kívánta elhitetni a hazai és nemzetközi közvéleménnyel, hogy a kormány kézben tartja az államháztartást, a konvergenciafolyamat, ennek módosított változata, elvezet a kitűzött célhoz, a költségvetés ezzel járó stabilizálásához. A két balsiker hiteltelenné tette a kormány költségvetési, illetve gazdaságpolitikáját, és jelentős hazai és nemzetközi bizalomvesztéshez vezetett. A költségvetés hiánya, a 2006. évi költségvetésben felgyülemlő problémák egyaránt azt mutatják, hogy az euró bevezetésének 2010. évi dátuma bejelentés nélkül megsemmisült.

(12.40)

Ez a hír rossz, a 2006. évi költségvetés legfontosabb és legfőbb üzenete, és sajnos ez egy negatív üzenet. A bevezetés 2013-16-os előrejelzése egyes politikusoktól azt jelenti, hogy a következő ciklusban nem akarják és nem képesek rendbe tenni a költségvetést, csökkenteni a hiányt, és elindulni a reformok útján. A radikális adócsökkentéssel ez persze nem is lehetséges. Az euró bevezetése a költségvetés mindenki számára pozitív rendbetételét követeli meg.

Azt gondolom, hogy ebben a kormányban van eltökéltség abban, hogy egymás mellé tegye az előnyt és a hátrányt az autópálya-építés, igazságos családtámogatás, igazságosabb adórendszer, igazságosabb nyugdíjrendszer, vagy a két évvel korábbi vagy későbbi euróbevezetés között. A miniszterelnök úr ezzel a fordulattal jelentette be, hogy a kormány euróbevezetésen alapuló gazdaságpolitikája megbukott. Nem győzelmi jelentés a miniszterelnök úr váratlan és hazafias kiállása a nemzeti valuta mellett, hanem egy igazán hamis szólam, egy kínos tettenérés után.

A miniszterelnök úr ezt a választást dilemmának nevezte, holott itt nem dilemmáról van szó. Ebből a megfogalmazásból úgy tűnik, mintha minden korlát nélkül költhetnénk a meg nem termelt nemzeti jövedelmet, annyit ruházhatunk be, annyit költünk jóléti intézkedésekre, amennyit csak akarunk, ennek csak a sokak által ellenszenvvel kezelt EU áll az útjában. Sajnos ez volt a kormánynak az elmúlt ötven év gyakorlatát visszahozó gazdaságpolitikája a ciklus alatt; úgy látszik, sokakban él még az a vitatható marxi felfogás, hogy a pénz szerepe a gazdaságban megszűnik - hát ezt ideje lenne elfelejteni.

A hiány lefaragása nem brüsszeli diktátum, hanem egy normális állam normális feladata. Nem Brüsszellel csatázik tehát a kormány, hanem a saját tehetetlenségével. A kérdés, van-e pontos elemzése a kormánynak arról, hogy mit jelentene az országnak az euró bevezetése pénzben, biztonságban, befektetésekben, hitelességben, kockázatcsökkentésben, nemzetközi gazdasági kapcsolatokban; mit jelentene a vállalkozások, az egyes állampolgár számára, mit jelentene valamennyiünk számára a felelősségteljes fiskális politikának az euró bevezetésének következtében történő kikényszerítése? Ezekre a kérdésekre ugyanis felelősségteljes kormányzás mellett pontos válaszok kellenek. Mennyit veszítünk forintban, mennyivel nagyobb a kockázat minden elvesztegetett évvel? Milyen lesz a versenyhelyzetünk a környező országokkal szemben, egyedüli nemzeti valuta alapon álló országként?

Azóta változott a koalíció kommunikációja, most szilárd a kormány az euró 2010-es bevezetését illetően. Sőt addig még ezermilliárdnyi adót is csökkentene, és további ezermilliárdot faragna le a pénzügyminiszter úr a kiadásokból. Ha csak az adócsökkentésnek megfelelő kiadáscsökkentés lenne, a hiány jórészt megmaradna. Ebben természetesen egy választás is tényezőnek tűnik, de mint tudjuk, a 2006. évi költségvetés kitekintéséből nem lehet tervezett nagyrendszeri reformokra következtetni. A baj csak az, hogy az euró 2010. évi bevezetésének feltételei a 2006. esztendei költségvetés elfogadása után már elméletben sem lesznek meg.

Nem kis izgalommal várja a Magyar Demokrata Fórum, valószínűleg Almunia EU-biztos úrral együtt a december 1-jén benyújtandó új konvergenciaprogramot, azt, hogy hogyan fogja prezentálni a kormány ezt a képtelenséget. Indokolt lenne, ha erről a költségvetési vita kapcsán előzetes tájékoztatást kapna a tisztelt Ház. A kormány a tehetetlensége következtében valójában már döntött, de nem elég bátor ahhoz, hogy ezt vállalja. Új gazdaságpolitikája nem a biztonság, hanem a bizonytalanság politikája, és ennek következtében nem a gazdaság, hanem a hitelezők fognak dübörögni. A nemzetért érzett felelőtlenség a 2006. esztendei költségvetésből sajnos egyértelműen kiviláglik.

Miután az idő rövid, a további részletekről, a sarokszámokról, a bevételi oldal sajátosságairól, a kiadási oldal jellemzőiről a képviselőtársaim a későbbiekben fognak szólni, azt azonban előre leszögezem, hogy a Magyar Demokrata Fórum még egyszer reménytelen kísérletet tesz arra, hogy a kormányoldalt rávegye a mostani költségvetési törvénytervezet visszavonására és átdolgozására, hogy a tervezett hiánycél legalább 2 százalékkal csökkenjen, hiszen ekkor van reális esély arra, hogy 2010-ben az euró még bevezethető legyen.

Ha a kormány ezt a döntést nem hozza meg, vagy nem fog hozzá egy következő esztendei pótköltségvetés kidolgozásához, akkor nagyon nehéz helyzetbe hozza a magyar gazdaságot, a magyar gazdasági élet szereplőit, és miután ez a költségvetés nem szolgálja a magyar gazdaság szereplőinek az érdekeit, a Magyar Demokrata Fórum ezt ebben a formában bizonyosan nem fogja támogatni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MDF soraiban. - Szórványos taps a Fidesz soraiban.)