Felszólalás adatai
259. ülésnap (2005.11.02.), 220. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Gőgös Zoltán (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | azonnali kérdésre adott képviselői viszonválasz |
Videó/Felszólalás ideje | 0:54 |
Felszólalások: Előző 220 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, miniszter úr. Én is azt gondolom, hogy elsősorban a közvélemény-formáló szerveknek a felelőssége ez a kérdés, hiszen a sajtóban jelent meg olyan híradás, hogy fedél alá kellett terelni a szárnyasokat, ami persze a címben így szólt, de utána kiderült, hogy az itató- és az etetőhelyüket. Tehát ez nem ugyanaz a kategória, mintha bekényszerítenénk, mondjuk, a falusi csirkéket az ólba. Én ezért mondom a sajtó felelősségét is ebben a dologban, hogy próbálják meg azt a részét is közölni a közvéleménnyel, amiről most pontosan a miniszter úr beszélt, hogy igazából ez egy állatbetegség, ami Magyarországon nem létezik, nyilván nem lebecsülve ennek a problémának a fontosságát.
És, gondolom, majd a következő egy percben a miniszter úr még sorolni fogja azokat az intézkedéseket, amit a termelők még várnak ebben a dologban, amiről egyébként már velük szakmai fórumokon egyeztetések is történtek. Úgyhogy kérném a miniszter urat, hogy majd folytassa az egy percben a válaszát.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Felszólalások: Előző 220 Következő Ülésnap adatai