Felszólalás adatai

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mi, a Magyar Országgyűlés a nemzetgyűlés szerepében, mi, a magyar nép szerte a hazában és széles e világon a 2011. esztendő tavaszán alaptörvényt alkotunk. A múlt örökségére támaszkodva egyengetjük jövőnk útját, amikor jelenünk gondjaival és kihívásaival szembesülünk. Megilletődött felelősséggel emlékezünk történelmi alkotmányunk formálódásaira, ahogyan az események mintegy bibliai lángoszlopként mutatták az utat a mondavilágból a vérszerződésen, Szent István király testamentumain, az Aranybullán, a tordai diétán, az ónodi országgyűlésen keresztül az 1848. áprilisi törvényekig, majd az 1946. évi alkotmányig.

Tisztelt Ház! Mostani felszólalásomban kérem tisztelt képviselőtársaim támogatását módosító javaslatomhoz, amit Magyarország Alaptörvénye tárgyalásakor most benyújtok; már benyújtottam. Idézem módosítómat: "Megbecsüléssel értékeljük történelmi alkotmányunk épülésében a polgári demokrácia rendszerét először kinyilatkoztató 1946. évi I. alaptörvényt." Indoklásul engedtessék meg, hogy csupán néhány aspektusára mutassak ennek a gondolatnak: az egyik a gazdasági felépülés és növekedés vetülete, a másik a nemzeti szuverenitás aspektusa, és a harmadik a választások, az önrendelkezés gondolatának néhány meglátása.

Manapság, tisztelt képviselőtársaim, még mindig egy olyan alkotmány címe alatt élünk, amit a kommunista diktatúra erőltetett ránk. Az az alkotmány annak idején nyomorúságot okozott, elvezetett először a forradalomhoz, aztán hosszú rabsághoz, aztán amikor elérkezett a rendszerváltozás ideje, akkor tovább megmaradt az az 1949. évi XX törvénycikk, és annak az átka továbbra is, húsz évig elkísérte a mi gazdasági életünket.

Az a gazdasági nyomorúság, ami az elmúlt húsz év alatt járomként nyomott bennünket, igaként, sokféleképpen magyarázható, mégis a szimbolizmuson túl azt mondom, hogy úgy, ahogy nem figyeltünk oda az 1949. évi XX. törvénycikk átkára, úgy nem figyeltünk oda és nem éltünk lehetőségünkkel a tekintetben, hogy a kommunista diktatúrából felszabadult ország a polgári gazdaság eszközeivel, lehetőségeivel éljen, tehát a növekedés útjára lépjen.

Ugyanis annak az alkotmánynak, annak a törvénynek, amiről én most beszélek, az 1946. évi I. törvény, annak a szellemében olyan gazdasági növekedés indult el Magyarországon, olyan teljesítmények, amire nem volt példa ennek az országnak a történelmében sohasem, és a világtörténelemben is egyedülálló. Gondoljuk el, a második világháború megaláztatásai, veresége nyomán a tönkrevert országban gazdasági növekedés indult. Amikor annak a jelzőit keressük, ott van az egyik, a hiperinfláció; a pengő értéke annyi volt, hogy egy talicska pénzért egy talicska burgonyát lehetett vásárolni, és akkor az a szellemiségű ország, amelyiknek az alkotmányáról most beszélek, 1946 augusztusában olyan forintot teremtett, teremtettünk, olyan stabil pénzt, amelyik a következő évek során stabilabb volt, mint bármelyik pénze a világnak. A forint akkor stabilabb volt, mint az Amerikai Egyesült Államok dollárja éveken át.

Véletlen ez? Nem, barátaim, a közgazdaság-tudományok doktorai vagy művelői tudjuk, hogy az elvárások a legfontosabb érték a gazdasági világban. Az, hogy milyennek látjuk a jövőt, az, akinek döntéshozatali lehetősége van, az expectation, ahogy világnyelven mondják; akkor olyan elvárásai voltak a magyar népnek, olyan intézményrendszert teremtett, az alkotmányáról beszélek... - mennyire jó volna nekünk erre ma emlékezni akkor, amikor más lehetőségeink közül éppen elmaradunk az ellenkező irányban, nem előre, hanem csúsztunk az elmúlt húsz esztendő alatt.

Miért? Megint azt teszem hozzá, mert nem használtuk azt a lehetőségünket, nem éltünk vele, ami megvolt, éltünk továbbra is egy kommunista világból ránk maradt alkotmány címével. És azt hiszi valaki, hogy ez nem számít? Barátaim, számít! Mi más számít? Miért maradtunk volna le? Miért nem éltünk volna a lehetőségeinkkel? Mert még más igézet alatt éltünk, és lehet ezt tovább, kész vagyok én ezt tovább fejtegetni.

Egy másik aspektusa annak az alkotmánynak, amit akkor Magyarország teremtett: az a magyar nép 1945-46-ban megvert, leigázott, de talpra álló, választásokra vállalkozó, mert az az egy lehetősége volt, de azt az egy lehetőséget megragadta, és bátran és bölcsen választott, és olyan polgári többséget hozott ide ebbe az Országgyűlésbe, ebbe a parlamentbe, amelyik felállt, és élt azzal a lehetőséggel, amije volt.

(13.30)

Itt képviselőtársaim szemére hányják annak a világnak, hogy de hát szovjet megszállás volt. Egek ura, azt az egek ura adta nekünk, vagy a világháború, vagy Hitler, vagy Sztálin. Az volt! Azzal vagy élt Magyarország, vagy nem élt. Mondhattuk volna akkor Magyarországon, hogy ráhagyjuk a kormányzását az országnak a szovjet megszálló hadseregre.

De volt egy lehetőség, megadatott nekünk: a jaltai egyezmény kikötötte, megígérte, hogy a megszállt országokban emberi jogok és demokratikus választások legyenek. Ezt '45-ben megtehettük. Megtettük! És erre hivatkozva valóban ebben az Országgyűlésben, ebben a teremben olyan emberek jöttek össze, akik vállalták ennek a kockázatát, vállaltuk azt, hogy a szovjet hadsereg megszálló osztagainak árnyékában kampányoltunk a polgári demokráciáért és a nemzeti életre kelésért. És alkotmány alkottunk, formáltunk, olyan alkotmányt, ami a nemzeti függetlenség, a szuverenitás és a szabadság eszméit mondta ki. És itt volt a szovjet hadsereg.

Most képviselőtársaim ezt hányják a magyar nép szemére, hogy akkor nem bújt el valahova a barlangokba, hanem cselekedett? Azt cselekedte, amire lehetősége volt, és azt bátran, és akkor a világ azt elismerte. A szuverenitás felé haladt Magyarország. Magyarország miniszterelnöke, Nagy Ferenc elment Washingtonba, Truman elnökkel tárgyalt róla. Két hét múlva elment Moszkvába, Sztálin miniszterelnökkel tárgyalt a szuverenitásunkról, és a nemzeti, népi határokról. Akkor mi beszéltünk, mertünk beszélni a nemzeti határokról. Ekkora szuverenitásunk volt, ekkora önbizalmat adott nekünk az az alkotmány, amin ma itt - hogy is mondjam - mosolyogni tetszik.

Az, hogy nem így történt, nem változtat azon, hogy akkor valóban a szuverenitás lehetősége állt. Nagy Ferenc és Sztálin tárgyalásáról megvannak az okmányok ma már. Nagy Ferencnek ezt mondja Sztálin miniszterelnök: hát, miniszterelnök úr, ezt majd a béketárgyalásnál; igen, és majd a románokkal vitatkozni kell. De nem azt mondta Sztálin, hogy csöndben legyen, maga kicsoda, magyar, magának semmi mondanivalója nincsen, hanem igenis szuverenitás felé haladó országként tárgyalt velünk még Sztálin is.

Néhány hónap múlva Molotov és Rákosi Mátyás... - tetszik emlékezni Rákosi Mátyás nevére? Aki törekedett a kommunista diktatúra felé itt, de tudta azt, hogy veszítik el a talajt a lábuk alól, és Molotovval kettesben arról beszélt, hogy meglesz-e még 1947-ben az a szovjet támogatás, mint ami korábban, mert a nép támogatása a kommunisták mögött olvadt el. Szó szerint ezt kérdezte Rákosi Mátyás Molotovtól: és kérem, lesznek még 1947 végéig szovjet megszálló csapatok Magyarországon? Mert ha nem... És Molotov erre - lesznek még szovjet megszálló csapatok '47 végén Magyarországon? - mit válaszolt? Molotov azt mondta: '47-ben még igen. Nem azt mondta, hogy a következő 40 évre, vagy hosszú távon, vagy tessenek építkezni ránk, magyar kommunisták.

Szóval, barátaim, ilyen világban éltünk. És ha önök, képviselőtársaim, a múltunkra is kívánnak építeni, akkor itt nagyon büszkének kellene lenniük mindnyájuknak, mert ilyenek voltak apáik és nagyapáik önöknek. És ma azt hallom itt fölszólalásban - nem is folytatom, mert pirul az arcom -, hogy erre nem lehet emlékezni, mert szovjet megszálló világban éltünk. Hát barátaim, éppen ez a nagy jelentősége, ez a pozitívuma, hogy a szovjet megszállás alatt tette ezt a magyar nép, ezért nem kevesebbek voltunk, hanem tessék meglátni, ezért többek voltunk.

Amikor az Országgyűlés itt Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztésével nézett szembe, akkor felállt egy kisgazdapárti képviselő, Kovács István nevezetű parasztember Székesfehérvárról, ott ült, és elmondta a beszédét, hogy nem adjuk ki Kovács Bélát, őt a magyar nép megválasztotta. Mert politikai okok miatt kívánták a kommunisták. És mi történt? Végül is a szovjet hadsereg hurcolta el, mert a magyar kommunistáknak nem volt a magyar nép előtt annyi tisztességük és befolyásuk, hogy ezt megtehették volna. A világ akkori legnagyobb hadserege, annak az osztagai hurcolták el egy képviselőtársunkat innen. Mikor tetszik ezt meglátni, és úgy látni, amilyen az a valóságban? Gondolom, ez egy további történelmi ankét vagy érdeklődés témája lehet.

Itt most ebben a limitált időben azt szeretném, azt kérem, tisztelt képviselőtársaim, mélyen tisztelt Országgyűlés, hogy igen, megbecsüléssel értékeljük alkotmányunk épülésében, mert ezzel is hozzájárultunk ahhoz a magyar történelmi alkotmányhoz, ami jött a mondavilágtól és Szent Istvántól 1956-ig, hogy igen, az is része annak a folyamatnak.

Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a meghallgatást. Végül is talán kicsit keserűen vagy szomorúan azt mondom, hogy a tudatlanság az a kőszikla, amire birodalmakat lehet építeni. Így történt a történelemben évezredeken át. Milyen jó volna, ha mi nem lennénk ennek áldozata!

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)