Felszólalás adatai

Hogy a vita előtt, illetve a felszólalásom előtt mégis képet kapjunk arról, hogy milyen nagyságrendekről beszélünk - hiszen az emberek számára ez a legfontosabb -, talán az teszi ezt érzékletessé, ha egy egyszerű számítással megmondjuk, hogy nagyjából egy nyugdíjas juttatása durván 30 ezer forinttal lehetne magasabb, ha persze nem volna ez a kamatteher, és minden pénzt a nyugdíjak emelésére fordítanánk. De akkor is, ha az állam költekezésének arányában fordítanánk a nyugdíjra, tehát azt a százalékot használnánk fel ebből a sajnos nem létező és a hitelezőknek kifizetett pénzből, amit most teszünk, akkor is havi 10 ezer forinttal minden nyugdíjas többet kaphatna, havi 10 ezer forinttal. De ha pedagógusok, orvosok, ápolók, közalkalmazottak béréről beszélhetünk, akkor havi 100 ezer forintos többletet jelentene, ha minden pénzt erre költenénk, és ráadásul úgy, hogy az állami költekezés arányában. Tehát amennyit az állami költségvetés, mondjuk, 2013-ra tervez a közalkalmazotti bérekre, ha nem volna ez a kamatteher, akkor havi 100 ezer forinttal lehetne emelni ezeket a béreket.

De akkor is jelentős összeg jön ki, ha nem a teljes kamatteherről beszélünk, hanem csak azt mondjuk, hogy a 2002-es államadóssági szinten, mondjuk, nagyjából 50 százalékon volna az államadósság, vagyis nem növekedett volna a szocialista kormányok nyolc éve alatt mintegy 60-62 százalékkal. Akkor is kiszámolható, hogy egy-egy nyugdíj esetében havi 6-7 ezer forintot jelentene 10-nek a 60 százaléka, és mondjuk, egy közalkalmazotti bér esetében is havi 60-70 ezer forintot jelentene, ha nem volna ilyen kamatteher.

Azért, hogy kit terhel a felelősség, hogy nem jutottunk el oda 2010-re, '12-re, hogy ezeket az összegeket ki tudjuk fizetni azoknak a magyar embereknek, akiket egyébként megillet - hiszen az ő munkájuk termeli meg azt, amit ma kamatteher címén kifizetünk, ezt az 1300 milliárd forintot -, hogy kit terhel a felelősség, erről szól ez a politikai vita.

Engedjék meg, hogy itt térjek rá az okokra és a részletekre, hiszen azt is tartalmazza ennek a vitanapnak a címe, hogy az államadósság okairól beszéljünk. Ezek az okok pedig akkor fedhetők fel, akkor érhetők tetten, ha az adósságtrend töréspontjait vizsgáljuk, ha nem önkényesen ragadunk ki egy-egy momentumot, kinek melyik tetszik, 2006-ban vagy 2008-ban, hanem azt látjuk be, hogy a trend változása 2002-ben indult meg, növekedett az adósságteher, és 2010-ben kezdett csökkenni. Ez a nyolc év a kettő között, 2002 és 2010 között egyértelműen a szocialista kormányok felelőssége.

Az okok pedig, ha nagyjából fölfejtjük, a következőek: nyilván az ígérgetés, a hazudozás, a hiúság, mint a politikus természete, a cinkosság, a kollaborálás, a dilettantizmus, a politikai önérdek és a csalás. Ezekről fogok egy kicsit részletesebben beszélni.

Az ígérgetésről, a túllicitálásról itt már volt szó, a 2002-es kampányt nagyon sokan visszaidézték, úgyhogy engedjék meg, hogy nagyvonalúan - hogy így mondjam - átugorjuk azokat a jóléti intézkedéseket, amelyeket akkor önök bejelentettek. Lényegében túllicitálva minden elképzelhető és józan elképzelést, olyan ígéreteket fogalmaztak meg, amelyekre, valószínűleg akkor is tudták már, hogy nem lesz fedezet.

Ilyen esetben került elő az is, emlékszem, amikor 2002-ben Lendvai Ildikó szocialista képviselőtársunk a pedagógusbéreknek egyenesen a 150 százalékos - emlékezzenek vissza - emelését ígérte meg, ami lehet persze egy matematikai tévedés, hogy az ötvenet ő hozzáadta a százhoz, és szerinte ez azt eredményezte volna, de akkor is borzasztó nagy károkat okozott. És egyben akkor jelentette ki azt is, hogy nem lesz gázáremelés. Tehát a túllicitálás, az ígérgetés, a hazudozás indította el ezt a folyamatot.

Aztán a kevélység, a hiúság, a politikusnak az a természete, amely egyébként, meg kell mondani ebben a vitában, Medgyessy Péter sajátja volt. Ő az a fajta ember volt, aki rendkívül kényes volt a külső megítélésére, szerette a szép ingeket és nyakkendőket, és egyben azt is nehezen viselte volna, ha azt mondják róla, hogy ő nem tartotta be a szavát, vagy hogy butaságokat beszélt. Semmiképpen nem volt számára elviselhető semmilyen értelemben, hogy elveszítse az arcát. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy miután már a számokat ismerték, és nyilvánvaló volt, hogy a száznapos programot nem volna szabad abban a formában bevezetni, ahogy önök azt akkor megígérték, mégis megtették.

Ehhez a hiúsághoz, ehhez a kevélységhez tartozik az is, hogy a 2002-es önkormányzati kampányt a következő programmal vezették föl, még akkor is úgy érezték, hogy valamit még mindig kell adni, hogy teljes térnyerés legyen, hogy az a siker rendkívül szükséges és fontos volt a miniszterelnök számára, akiről közben kiderült, hogy szt-tiszt volt, és közben nem akarta az arcát elveszteni. Tehát ennek a hiúságnak, ennek a politikai kevélységnek az árát fizeti most Magyarország, ennek az árát fizetik a magyar emberek, és ez is hozzátartozik a politika természetéhez. Az államadósság okai bizony ilyen értelemben személyes felelősségben, személyes természetben is, az emberi természetben is keresendőek.

Cinkosság. Az a Pénzügyminisztérium, amely akkor, 2002-ben, 2003-ban nyilvánvalóan látta, hogy ennek az osztogatásnak, a két programnak borzasztó következményei lesznek, és az, aki akkor hallgatott, a cinkosok közt a néma, az is felelős mindazért, ami később történt. Kiszámolták már akkor nyilván a Pénzügyminisztériumban, hogy mi jön, és arra jutottak, hogy tragédia következik. Ezt nagyon jól tudták. Tudták, hogy az államadósság elszáll, tudták, hogy a költségvetés finanszírozhatatlanná fog válni. Akik figyelmeztettek, és akik önöknek - akkor László Csaba volt a pénzügyminiszter - elmondták mindezt, azokat persze ilyen értelemben föl lehet menteni, de az apparátus azon tagjai, akik ezt nem tették szóvá, nem hangoztatták, igenis ezt a felelősséget kell hogy vállalják.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kollaborálás és a média szerepe szintén nem kerülhető meg. Földi László képviselőtársam már tett erre utalást. Én most megnéztem a korabeli híradások nagy részét abból az időszakból, és bizony általánosságban nem az osztogatás lehetséges következményeinek a hangsúlyozása uralta a sajtót, és akkor finom voltam. Jellemző, hogy az első száznapos program parlamenti elfogadásáról a Népszabadság azzal a címmel számolt be, hogy Van pénz a szociális intézkedésekre, miközben, mondom, a Pénzügyminisztériumban is tudták, hogy nincs, következésképpen a rokon és szomszédos Népszabadságban is valószínűleg tudták, hogy nincs. Tehát a közreműködő és kollaboráló médiának is van ebben az államadósságban felelőssége. Egyébként nem közölt semmiféle hosszú távon jelentkező kockázatokról cikkeket annak idején egyetlen hírportál sem, utólag sem lehet találni semmiféle ilyesmit.

Következő okként az a fajta politikai dilettantizmus is tetten érhető, amellyel az akkori kormányfő, Medgyessy Péter, miközben már nyilvánvaló volt, hogy a program nem tartható, módosítani kell, hogy az első László Csaba bejelentette csomag jelentkezik, ő még balatoni nyaralással kecsegtette gyermekek tízezreit, és olyanokat jelentett be, hogy majd kidolgoznak egy programot a kedvezményes nyári üdültetésre. Történt ez 2003 nyár közepén. Erről viszont találhatók rendkívül meleg hangú, szívélyes tudósítások az akkori sajtóból.

(13.30)

Tehát miközben újabb nagyon jól hangzó ígéreteket fogalmazott meg a miniszterelnök, néhány nappal később arra tett javaslatot, hogy az áfakulcsot emeljék meg. Tehát ez a fajta politikai dilettantizmus is tetten érhető az adósság okai mögött.

És aztán ott van a politikai önérdek, hiszen a csomagot elfogadó, ezt a László Csaba pénzügyminiszter által javasolt csomagot elfogadó kormányülésen akkor mindazok a miniszterek, akik szocialista képviselők voltak, részt vettek. Kovács László volt miniszter úr éppen ott ül, de Kiss Péter, Juhász Ferenc, Burány Sándor és a többiek abban az esetben, amikor ez a csomag beterjesztésre került, semmit azért nem tettek, hogy ne puhuljon fel.

Abban, hogy a korrekciót legalább azután meg lehessen tenni, miután elkezdődött az osztogatás, és már nyilvánvaló volt, hogy nagy a baj, hogy következik a tragédia, hogy valahogy konszolidálni kellene a költségvetést, csökkenteni a hiányt, ezek a bizonyos miniszter urak nem tettek semmit. Közben pedig a pártjuk, a Szocialista Párt elérte, hogy a tizenharmadik havi nyugdíjak első részét mégis kifizessék 2003-ban, holott a pénzügyminiszter akkor azt javasolta, hogy ezt halasszák el, tegyék át 2004-re, ha egyáltalán, és azt is, hogy a távhőt kivették a legmagasabb áfakulcs alól, és a többi, és a többi.

Tehát következtek azok a pontok, azok a puhítások, amivel lényegében megakadályozták, hogy valamennyire rendbe tegye a költségvetést a pénzügyminiszter azok után, hogy két nagy osztogatással hitelekbe verték az országot.

De ugyanígy felelősök azok az akkori koalíciós frakcióvezetők, név szerint Lendvai Ildikó és Kuncze Gábor, akik nem tudták az akkori pártfrakciókat az intézkedések mögé állítani. Tehát én nem azt mondom, hogy László Csaba csomagja nagyon jó volt, hanem azt mondom, hogy szükségszerű volt valami pénzügyi korrekció, valami fiskális korrekció annak érdekében, hogy az elszaladt lovakat meg lehessen fékezni.

Ő maga mondta egyébként, ezt megtaláltam, László Csaba pénzügyminiszter, hogy a rengeteg kompromisszum miatt, amelyet akkor a szocialista és a szabad demokrata frakcióval kellett kötnie, amiatt szállt el a költségvetési politika. Szó szerint azt mondta a volt pénzügyminiszter, hogy az igazi gondot a rengeteg kompromisszum jelentette, és hogy a költekezés még azután sem állt le. Tehát miután már látták a bajokat, miután látták, hogy tragédiába vezet ez a helyzet, még azután sem állt le a költekezés.

Az elemzők egyébként rámutattak arra, és erről volt szó, ezt Matolcsy miniszter úr is említette, de még az ellenzéki képviselők felszólalásában is szerepet kapott, hogy hiba volt a jóléti kiadásokat úgy növelni, hogy nem tették hatékonyabbá az állam gazdálkodását (Közbeszólás a KDNP soraiból.)... bocsánat, igen, és hogy a magas adók, a munkára rakódó terhek megfojtották az országot, és lemaradtunk a környező országokhoz képest. Így van, ez is az okok közé tartozott, de még egy, amit nagyon fontos elmondanom, még ha az idő rövid is. Akkor kezdődött a csalássorozat. A 2004-es költségvetés készítésekor kiderült, hogy ott van egy nagyjából 50 milliárdos hiány, és ekkor kezdték azt a kozmetikázást, amit a brüsszeli jelentésekben aztán oly sokszor csináltak. Az volt a magyarázat, hogy a pénzforgalmi hiány ugyan nőtt, de az ESA szerint, az európai uniós számítási módszer szerint, amelyre Magyarország akkor tért át, az alapján nem. Ezt egyszer meg lehetett csinálni, de valamikor azt az 50 milliárdot is ki kellett fizetni.

Tehát ekkor kezdődtek a trükkök százai, ezek az okok, a csalás, hazudozás, ígérgetés, ez a fajta politikai kevélység, hiúság, és a cinkosság és a kollaboráló média vezetett oda, ahová most kerültünk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)