Felszólalás adatai

Ezt azért kell megindokolni, mert aki egy kicsit is ismeri a magyar mozgóképszakmát, és ezt összeveti az ország, de azt kell mondanom, hogy általában az európai filmművészeti és mozgóképszakma anyagi lehetőségeivel, akkor ebben a javaslatban vannak olyan elemek, sőt azt kell mondanom, hogy a leglényegesebb elem, amiért ezt a módosítást érdemes volt megírni, az támogatható; azért, mert több lehetőséget teremt, azt ugyan nem tudjuk, hogy a lehetőségből lesz-e valóság, de ez nem a törvénynek, és nem is a törvénymódosításnak a dolga. Nyilvánvalóan, ha nagyobbra tárja a kaput, akkor a lehetőség nagyobb, de nem garancia arra, hogy többen mennek be rajta.

Az egyes részletek, amelyek úgy az előadói expozéban, mint egy-egy hozzászólásban részletesebben kifejtésre kerültek, inkább csak toldalékai ennek a fő és a módosítás lényegét képező egységnek. Mi ugyanakkor, mivel ez egy törvény, a mozgóképtörvény módosítása, ezt a javaslatot nem fogjuk elfogadni.

Azért kell megkülönböztetnem és azért kellett elmondanom az elején, hogy másként járnánk, másként járnék el, ha ez valamiféle önálló egység lenne, de mivel módosítás, mégiscsak illeszkedik és beleilleszkedik abba az egészbe, amit a 2004-ben a Mozgókép Kerekasztallal közösen kialakított és ezen megállapodásra alapozott filmtörvény tényleges szétverését jelentő tavalyi törvénymódosítás hozott.

Én ezt a módosítást elutasítom. Azt gondolom, hogy az azóta elmúlt idő bizonyította, hogy nem egyes részleteiben van a hiba, hanem az a megközelítés, ami alapvetően átalakította a 2004-es mozgóképtörvényt, ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Magyarország az elmúlt évtized második felében regionálisan is versenyelőnyre tett szert a filmkészítés, leginkább a filmipari beruházások, illetve a koprodukciók terén. Az a versenyelőny, ami egyébként nem is önmagában a kultúra területe, hanem a kultúra és a gazdaság közös területe, jelentkezett, azt hozta, hogy olyan országokat, amelyekről egyébként szó volt... - meg is lehet nevezni őket, a '90-es években immáron kultfilmekké vált alkotások készültek Csehországban, igen erőteljes kedvezmények léptek életbe Romániában.

(18.50)

A régió tehát egy időben elhagyott minket, miközben itt egy évtizeden keresztül folyt egy áldatlan vita. Ezt a mozgóképről szóló 2004-es törvény, még pontosabban annak hatása - mert kellett, hogy másfél-két év elteljen - ezt a versenyhátrányt megfordította és versenyelőnnyé változtatta. Ez úgy a beruházások tekintetében igaz, a főváros környékén olyan filmstúdiók épültek, amelyekre a korábbi évtizedekben, tehát nem csak egy évtizedben nem volt példa és amelyek nemzetközi szinten is jegyzett helyek. Más tekintetben olyan koprodukciók és olyan filmforgalmazók is jöttek Magyarországra, akik addig ide sem dugták az orrukat. Ezt a versenyelőnyt a módosítással elveszítettük.

Érdekes egyébként a mozgóképszakma különböző folyóiratait olvasni, ahol 2010 után egy ideig értetlenkedő cikkeket olvashattunk - ez úgy a kontinensen belüli, elsősorban francia és német nyelvű szakirodalomban, folyóiratokban lelhető fel -, amikor nem értették, hogy mi is folyik itt. És különböző konferenciákon és írásokban... - emlékezetes például egy berlini konferencia, ahol régióbeli és nyugat-európai filmszakmai jeles képviselők tették föl a kérdést, hogy hogyan van az, hogy amit korábban ők maguk, akik nem a magyar filmiparért és filmművészetért aggódnak, példának tekintettek, azt sikerül elmosni.

De nem is ez a lényeg, hanem hogy - kérem, figyeljenek föl erre a jelenségre - egy idő után egyáltalán nem sajnálkoztak, hanem azt mondták, hogy mi megyünk egy irányba, ti ebben az irányban elég jelentős lépéseket tettetek, versenytársakká lettetek, valamilyen oknál fogva aztán megfordultatok és az ellenkező irányban mentek. Rendben van, mivel a filmművészet mégiscsak egy bizonyos ponton erőteljesen kapcsolódik az iparhoz és a gazdasághoz, ha a konkurenciaharcból és versenyből ti kiszálltok és valami egészen más irányba mentek, akkor ugyan nem értjük, hogy ezt miért csináljátok, de lelketek rajta. Nagyjából ez a mai irányadó és mérvadó hang. Ha az ember német vagy francia, tehát Unión belüli európai szakmabeliekkel beszél, akkor immáron nem azon sopánkodnak, hogy ezt mi miért csináltuk, hanem igazából azt mondják, hogy a konkurenciaharc kemény ügy, ha valaki önmaga úgy dönt, hogy ebből kiszáll, akkor kevesebben veszünk részt benne.

Az már ennél sokkal sajnálatosabb, hogy egy mindenki által, a hazai szakma és a nemzetközi szakma által is kimondottan tehetségesnek nevezett és az idősebb és a magyar középkorú filmes szakma által is támogatott és nevelt új nemzedék úgy gondolja - és ezt tudniuk kell azoknak, akik ezt a törvénymódosítást megfogalmazták -, hogy ők ebben nem kívánnak részt venni.

Ez az egész törvénymódosítás, ami a filmtörvényt gyakorlatilag átírta és új alapokra helyezte, annak másfél-két éves hatása abban is megnyilvánul, hogy azok a fiatalok - immáron szép lassan középkorúak -, akik a magyar filmművészetet nemzetközileg is jelezték, akiknek a filmjeit Unión belül és Unión kívül forgalmazták, forgalmazzák, a díjakat a különböző fesztiválokról az országunk dicsőségére is elhozták, ők úgy gondolják, hogy ebben a rendszerben nekik se kedvük, se energiájuk, nem tesznek ebbe semmit. Van módjuk érvényesülni az országon kívül, és ez egyénileg hasznot hoz, de az országunknak nem. Ez több mint vétek.

Tehetségesek, sokat tettek a magyar filmművészetért, és bár lehet egy olyan felfogás, hogy mit érjünk mi különböző díjakkal Berlintől Cannes-ig, amikor a mozilátogatók száma fogy, azért mégiscsak meggondolandó, hogy ennek az országnak az országképébe, a presztízsébe talán mégis egy-egy Cannes-i díj, a Berlinálén egy-egy pozitív kritika, Karlovy Varyban vagy esetleg az Unión kívül számos helyen - és most nem az amerikai kontinensről beszélek - ezek a tehetséges rendezők Magyarország hírnevét vitték és öregbítették. Ők most úgy gondolják, hogy nem, hogy ehhez nincs közük, hogy nem akarnak ebben részt venni. Én ezt roppant sajnálatosnak fogom föl.

Nem gondolom egyébként, hogy nekik az új rendszer egzisztenciális problémát hoz, mert az a helyzet, hogy a korábbi években megalapozták, hogy a nemzetközi elismerés, illetve a filmkészítés lehetősége megadatik nekik, csak éppen külföldön. Kérem, engedjék meg, hogy ne mondjak neveket, akik ismerik a szakmát, azok legalábbis egy kezükön nem fogják tudni megszámolni azokat, akik emiatt ma Magyarországon nem forgatnak, külföldön igen, és a külföldi forgatások eredményeként készítik el saját filmjeiket, magyar emberek, magyar rendezők nem magyar filmet. Ezeket benevezik, utána különböző fesztiválokon valóban díjakat és elismerő kritikákat hoznak.

Nem lehet az önök eredendő törvénymódosításából végleges következtetést levonni, de azt másfél év után igen, hogy ez bizony látható, érezhető, és aki csak ismeri a szakmát, tudja, hogy valós, amiről beszélek. Ezért azt kell mondjam, hogy bár önmagában van ennek a törvénymódosításnak, ahogy említettem, olyan eleme, méghozzá egyébként a centrális eleme, ami ha ez valamiféle a jelenlegi valóságból kiszakított önálló indítvány lenne, akkor azt mondanám rá, hogy az, hogy ezt sikerül elérni, ugyan nem látom a garanciáit, hogy jobb lesz, de biztos, hogy nem lesz rosszabb ettől, több lehetőséget nyújt, akkor miért ne.

De az egész, amibe beépítik, az a rendszer, amit sikerült létrehozniuk, nem szolgálja ennek az országnak és a magyar filmművészetnek, filmiparnak az érdekeit. Ebben az új rendszerben új infrastrukturális beruházások nem jöttek. Hiába tartották fönn és helyes, egyébként közös akarattal fölhívva a figyelmet, hogy az európai uniós jogszabályok miatt kell uniós beleegyezés is - ezt még az utolsó pillanatban ugyan, de megszerezte az ország, ez szerintem ez helyes, ez közös érdek -, de az az egész változtatás, amit megtettek, nem lehet mondani sem a külföldi megítélés miatt, amiről az előbb beszéltem, sem a hazai filmkészítés és filmes szakma miatt, hogy ez sikeres. Ez nem siker.

Nem arról van szó, hogy egy-két ember nem találja meg a helyét. Erről egyébként azt gondolom, hogy fölösleges ilyen keretekben beszélni. Egy törvénynek kell hogy a szakma egészére utaló jelei legyenek, ezért, tisztelt elnök úr, mivel mi az alapot elutasítjuk, azt a fajta módosítást, ami szétverte a kerekasztal által kialakított javaslatot, amelynek módosításához nemhogy a nevemet adtam volna akár több alkalommal, hanem az idők változásával - helyesen - kiderült, hogy bár a legjobbat gondoltuk, igenis voltak módosítanivalók rajta.

Teljesen rendben van. Nem ismerek egyébként olyan törvényt, amely egy ennyire gyorsan változó művészeti és gazdasági feltételrendszer mellett változatlanul kell hogy maradjon. Ez teljesen rendben van, az alap szétverése azonban tévedés volt, hiba volt, és ennek a következményei, legalábbis a következmények jó része immáron látható.

(19.00)

Még nem ért véget a következmények beteljesülésének egésze, de az irány már látható, ezért ismételve, miközben az elemet önmagában helyesnek tartom, azt a rendszert elutasítom, amibe ez beépül, ezért az MSZP-frakciója ezt a törvényjavaslatot nem fogja megszavazni, és nemmel fog szavazni.

Köszönöm szépen. (Dr. Józsa István tapsol.)