Felszólalás adatai
264. ülésnap (2017.12.04.), 156. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Rétvári Bence (KDNP) |
Beosztás | Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | azonnali kérdésre adott miniszteri viszonválasz |
Videó/Felszólalás ideje | 1:07 |
Felszólalások: Előző 156 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy említettem, igyekeztünk bérben is javítani a mentésben dolgozók helyzetén. Rájuk is kiterjedt tavaly a 26 és fél százalékos, idén a 12 százalékos béremelés. Sőt, további 10 százalékra kerül sor jövő év januárjában. Így összességében ’16 szeptembere és ’18 novembere között 67 százalékkal fog emelkedni a mentőszolgálatnál dolgozók bére.
Mindemellett pedig folyamatban van az az 1,1 milliárd forint értékű közbeszerzés, amely új, jó minőségű munkaruhákat is biztosít. Bízunk benne, hogy jövő év elején ezt megkaphatják a mentésben dolgozók, hiszen nagyon régóta várják, és megérdemlik, hogy ebben is a munkakörülményeiket tudjuk javítani.
Ezen béremelési programnak köszönhetően egy mentőápoló alapilletménye 91 ezer forintról 183 ezer forintra, a bruttó átlagbére pedig 173 ezerről 263 ezer forintra emelkedett, egy mentőorvos alapilletménye 156 ezerről 469 ezerre, bruttó átlagbére pedig 314 ezer forintról 569 700 forintra emelkedik. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Felszólalások: Előző 156 Következő Ülésnap adatai