Felszólalás adatai

ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! A szociális igazgatás országos szinten a lakosság, a települések szintjén a lakosok szociális ügyeinek az intézésével és ellátásával foglalkozik. Az 1993. évi, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény jelentős mértékben, 58 törvényhelyen változik meg ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása esetén.

Az 1. § a szociális ellátásokra jogosultak körét terjeszti ki, első lépésben 2002. január 1-jétől az állandó tartózkodásra jogosító személyi igazolvánnyal rendelkező bevándoroltakra, a letelepedési engedéllyel rendelkező személyekre, továbbá magyar hatóság által menekültként elismert személyekre; második lépésben, az uniós csatlakozást követően pedig az európai gazdasági térség valamennyi, nálunk életvitelszerűen itt tartózkodó állampolgárára. Az európai gazdasági térség országai mindössze három tagállammal nagyobbak, mint a jelenlegi Európai Unió, ezek az országok kizárólagos halászatra feljogosító felségvizeik vagy Svájchoz való hagyományos kapcsolataik miatt nem csatlakoztak az Unióhoz. Ez a három ország: Izland, Norvégia és Liechtenstein. Nem valószínű, hogy ebből az összesen 18 országból jelentősebb számban szociális ellátásokat igényelnek majd a jövőben Magyarországtól. Azaz, a törvényjavaslatnak az uniós csatlakozás után hatályba lépő paragrafusai gesztus értékűek. A kérdés az, hogy kik felé irányul ez a gesztus, kifelé vagy befelé.

(11.20)

Határozottan állítjuk, hogy a magyar állampolgárok felé, akik ezek után azt hihetik, hogy ennek a kérdésnek az eldöntése terén a Magyar Országgyűlésnek is osztottak lapot. Meggyőződésünk okainak részletes kifejtésére a T/4644. számú törvény általános vitája során visszatérek.

Egyetértünk azzal, hogy a törvényjavaslat egyértelműen meghatározza a közcélú munka keretében történő szociális segélyezettekre vonatkozó foglalkoztatás szabályait. Magyarországon még az első szabadon választott kormány idején erőfeszítéseket tett a szociálpolitika annak érdekében, hogy ne rendezkedjenek be szélesebb rétegek arra, hogy számukra a szociális ellátások automatikusan járnak, és még dolgozni sem kell nekik mindezért. Akkor a szociálliberális ellenzék csak egyetlen feltételhez, az úgynevezett rászorultsághoz kötötte a segélyezési politikát, és sommásan kényszermunkának minősítette azt a lehetőséget, hogy egyes önkormányzatok a szociális segélyekért cserébe közmunkák vállalását kérhették. A főváros és több nagyváros például hangsúlyosan elvetette ezt a törvény nyújtotta lehetőséget, és sem a közterületek tisztasága, sem a parkok locsolása, sem a hóeltakarítás érdekében nem szervezett közmunkákat.

Az Európai Unió országai 1993-tól részben, 1996 után határozottan törekedtek arra, hogy aktív foglalkoztatáspolitikai és szociálpolitikai intézkedésekkel az embereket visszatereljék a munkába. Ezt a törekvést az a cél motiválta, hogy ne váljanak érdekeltté szélesebb rétegek a szociális segélyekből történő ellátások feltételeinek tartósításában, mert ez a társadalmi kirekesztődés legbiztosabb útja. Ezek az országok már régen leszámoltak a nálunk még divatos rászorultsági elv dogmájával, és általános az egyetértés abban, hogy a munkavégzés a társadalmi beilleszkedés legfőbb feltétele. Amennyiben a szokásos munkaerőpiacon fiatalok, nők vagy képzetlenek nem tudnak elhelyezkedni, akkor a társadalomnak - az államnak és az önkormányzatoknak - közmunkák szervezése révén kell meggátolni a kirekesztődés és lesüllyedés folyamatát. Szélesebb értelemben persze egyértelmű, hogy a közmunkák szervezése nem gyógyír ezekre a társadalmi gondokra, így az oktatáshoz és a szakképzéshez való jobb hozzáférés, a kisvállalkozások támogatása és általában a munkahelyteremtő beruházások ösztönzése, a megfelelő lakáskörülmények és a tömegközlekedés fenntartása is fontos szerepet játszik a munkanélküliség elleni küzdelem sikerességében.

Az aktivitásra serkentő szociálpolitika térnyerése révén több uniós országban, különösen Svédországban, Finnországban és Hollandiában jelentős mértékben csökkent a szociális kiadásoknak a bruttó nemzeti termékhez viszonyított aránya. A vállalkozókra nehezedő korábbi szociális terhek mérséklése ezekben az országokban egyértelműen gyorsította a gazdasági növekedést. A pozitív uniós tapasztalatokra is támaszkodva egyetértünk azzal, hogy a törvénytervezet értelmében nem állapítható meg szociális segély azok számára, akik megtagadják az együttműködést az önkormányzattal.

A törvényjavaslat, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának ajánlását elfogadva, az ápolási díjra vonatkozó rendelkezések között meghatározza a súlyosan fogyatékos és tartósan beteg személy fogalmát. A javaslat szerint az ápolási díjra való jogosultság szempontjából akkor tartós a betegség, ha az előreláthatóan legalább három hónapig fennáll. Azt mindnyájan természetesnek vesszük, hogy az ápolt intézményi elhelyezése esetén a hozzátartozó nem jogosult ápolási díjra. A viták elkerülése és az egységes jogalkalmazás érdekében a törvényjavaslat pontosítja azoknak az intézményeknek a körét, amelyeknek igénybevétele kizárja az ápolási díjra való jogosultságot. A jelenlegi törvény például nem teszi egyértelművé azt, hogy akik öregek napközijében, azaz nappali ellátást nyújtó szociális intézményben látják el hozzátartozójuk gondozását, azok ne tartsanak igényt ápolási díjra. A törvényjavaslat megszünteti a jelenlegi kétértelműséget ezen a területen.

Az ápolt halála esetén a jövőben méltányos helyzetet teremt a törvényjavaslat azáltal, hogy az ápolási díj megszüntetésére a halálesetet követő harmadik hónapban kerül sor, és így a megváltozott körülményekhez van ideje alkalmazkodni az ápolási díjra jogosultaknak.

A törvényjavaslat egy új támogatási forma, az adósságkezelési szolgáltatás bevezetését indítványozza. A lakosság adósságterheinek enyhítése érdekében az elmúlt években több kormányprogram indult, amelyek a lakossági hátralék csökkentését kívánták elérni. Ezek a programok hozzájárultak a családok terheinek részbeni mérsékléséhez, de hatásuk átmeneti volt, céljukat csak részben érték el. Ezért is szükséges egy olyan rendszerszerű adósságkezelés kialakítása, amely a családok adósságterheinek mérséklését - valamennyi adósságtípust érintve - együttesen kezeli, és beilleszthető az önkormányzatok szociális tevékenységébe. A törvényjavaslat elképzelése szerint az adósságszolgáltatás olyan új ellátási formaként kerül bevezetésre, amelyik a pénzbeli támogatást összekapcsolja a háztartás ésszerűbb gazdálkodására, fogyasztási szerkezetének racionalizálására és jövedelemszerző képességének növelésére irányuló adósságkezelési tanácsadással. A törvényjavaslat összhangot teremt a tervezett adósságkezelés és a már jelenleg is szabályozott, a háztartás folyó havi kiadásait csökkentő lakásfenntartási támogatás között.

Egyetértünk az adósságkezelési szolgáltatás bevezetésével, de úgy látjuk, hogy nem valósul meg az adósságkezelő programok kívánt koordinálása. Például ma a fővárosban és több nagyvárosban országos és helyi alapítványok támogatják a rászoruló családokat a távfűtési díjak, lakbérek, vízdíjak területén felhalmozódott hátralékok kifizetésében. Honnan szereznek majd tudomást az önkormányzatok ezekről a támogatásokról? Méltányos-e az, hogy egyes jól informált adósok esetleg több forrásból is csökkenthetik majd tartozásaikat? Valahol jogos a több forrás összekapcsolása, hiszen ezeknek vagy a befizetett adók, vagy az alapítványoknak átengedett 1 százalékok és adókedvezmények a forrása.

A törvényjavaslat jelenlegi formájában nem kívánja egy keretben szabályozni az önkormányzatok és a civil szféra jelenleg is több milliárd forintra tehető adósságtörlesztő programjait. Gondoskodni kellene azokról a súlyos helyzetben lévő családokról is, akiknek a kezében már ott van a kilakoltatási végzés, azaz az adósságok sem egyforma súlyosak. Ötvenezer forint adósságnak súlyosabbak lehetnek a következményei, ha az adós rövid határidőn belül nem képes fizetni, mint kétszázezer forint adósságnak. A sürgős esetek kritériumait, illetve az ehhez kapcsolódó adósságtörlesztő intézkedéseket is törvényben kellene szabályozni.

A törvénymódosítás javasolja, hogy az alapellátási feladatok körében - az idősek ellátásán túlmenően - az önkormányzatoknak a helyben élő fogyatékos személyek, pszichiátriai betegek, szenvedélybetegek, hajléktalan személyek ellátását is biztosítania kell. A törvénymódosítás a pszichiátriai betegek számára bevezeti a közösségi gondozó módszert, a fogyatékos személyek részére pedig a támogató szolgálatot. A közösségi pszichiátriai ellátás keretében a pszichiátriai beteg részére lakókörnyezetében komplex segítséget kell nyújtani mindennapi életvitelében, továbbá lehetőség szerint biztosítani szükséges a meglévő képességeinek megtartását, illetve fejlesztését. A pszichiátriai beteg állapotának figyelemmel kísérése érdekében a szociális ellátást végző személy kapcsolatot tart fenn az ellátott személy háziorvosával, illetve pszichiátriai szakorvosával, valamint családjával. A pszichiátriai beteg számára segítséget kell nyújtani az egészségi és pszichés állapota javítására, továbbá a mindennapi életében adódó konfliktusok feloldásában és problémái megoldásában. Helyeseljük ennek a speciális alapellátási formának a bevezetését, de attól tartunk, hogy jelenleg még a közepes nagyságú településeken sincs meg ennek az ellátásnak a szakemberháttere.

(11.30)

Hasonló módon egyetértünk az úgynevezett támogató szolgálat céljával, azaz a fogyatékos személy önrendelkezésen alapuló, önálló életvitelének a segítésével, a számukra biztosított információnyújtás és ügyintézés tervezett gyakorlatával, a hallássérültek számára a jelnyelvi tolmácsszolgálat elérhetőségének a biztosításával. De itt is az a véleményünk, hogy nagyon sok településen nincsenek meg az ehhez szükséges feltételek. Kell-e időbeli ütemtervet meghatározni a törvényben? Szabad-e a települések nagysága szerint engedni a követelményekből? Erre még nem ad választ a törvényjavaslat.

A szervezeti és szakmai integráció keretében összevonják a családsegítő és a gondozási központokat. Bevezetik az ellátottjogi képviselő intézményét, és szabályozzák a szociális intézményben elhelyezettek jogait. Természetesen eddig is voltak jogai a gondozottaknak, de az állampolgári jogok országgyűlési biztosai a szociális intézményekben olyan szabályozatlanságokat is felfedtek az elmúlt évek vizsgálatai során, amelyek szabályozását időszerű most törvényben is egyértelműsíteni. A szociális törvény ilyen irányú bővítésével egyetértünk.

Elfogadjuk továbbá annak a szükségességét, hogy a legalább kétezer lakosú települési önkormányzatok, a településen élő szociálisan rászorult személyek részére biztosítandó szolgáltatási feladatok meghatározása érdekében, készítsenek szolgáltatástervezési koncepciót. Aggályosnak érezzük azonban azt a célt, hogy a települési önkormányzat által készített koncepciónak illeszkednie kell a megyei, a fővárosi önkormányzat által készített koncepcióhoz. Véleményünk szerint itt sérül az önkormányzatok függetlensége, például személy szerint biztos vagyok abban, hogy lakóhelyem, Újpest városatyái nem különösebben lelkesednének egy fővárosi polgármesteri hivatalban megfogalmazott szolgáltatástervezési koncepció megvalósítása iránt.

Az a megfogalmazás, hogy egyeztetniük kell, véleményem szerint üres kívánság, hiszen ha távol vannak egymástól az álláspontok, akkor nincs reális esélye az egyeztetésnek. Véleményünk szerint ma nincs arra alkotmányos lehetőség, hogy összhang legyen a települési és a megyei, illetve a fővárosi önkormányzatok szolgáltatástervezési koncepciói között.

A felsorolt aggályok ellenére a Magyar Igazság és Élet Pártjának országgyűlési képviselőcsoportja a törvényjavaslat általános vitára bocsátását helyesli, és kisebb módosításokkal elfogadásra ajánlja a javaslatot.

Köszönöm szíves figyelmüket.