Felszólalás adatai

ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Mélyen tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Házelnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Először is engedjék meg, hogy megköszönjem azoknak, akik a miniszterelnöki felszólalást, beszámolót arra méltatták, hogy a frakciók nevében véleményt mondjanak róla.

Nem biztos, hogy mindent jól értettem, de biztató dolgokat is felfedeztem a hozzászólásokban. Sokan kritizálták Szent-Iványi képviselőtársunkat, én a dolgot a másik oldaláról szeretném nézni - szegény ember a bajban a kis jónak is tud örülni. Elhangzott egy mondat, amit szeretnék megismételni, úgy is, mint a kormány és a magam személyes álláspontja szempontjából üdvözlendő mondatot, amit korábban nem hallottam a képviselő úr által képviselt frakciótól; ön azt mondta, hogy a Szent Korona nemzeti önazonosságunk drága jelképe. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van! - Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.) Azokkal értek egyet, aki azt mondják, nem jó, ha az erről szóló fontos, szimbolikus kérdéseket érintő viták elveszik az időt a konkrét teendőktől. De néha érdemes megállni, és ha innentől kezdve egyetértés van közöttünk ebben az ügyben, akkor azt üdvözöljük. Ha innentől kezdve egyetértés van közöttünk, hogy a korona a nemzeti önazonosságunk szimbóluma, akkor lehet, hogy minden más csak félreértés. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.)

Nyilván ilyen félreértés az is, hogy a kormány döntött arról, hogy a koronát Nagyboldogasszony napján Esztergomba szállítsák. Nem így történt. (Keller László: A Koronatanács döntött!) A bíboros úr indítványozta a katolikus egyház nevében, és azzal a kéréssel fordult a Koronatanácsot vezető köztársasági elnökhöz, hogy ezt tegye lehetővé. A Koronatanácsban helyet foglal a köztársasági elnök úr, a házelnök úr, a miniszterelnök úr - jómagam, ha úgy tetszik -, de ott van még az Alkotmánybíróság elnöke, és ott van az Akadémia elnöke is. Ilyen szempontból tehát a 15-ére vonatkozó döntést, bár én szívesen vállalom, de egyszerűen kormánydöntéssé visszaminősíteni, talán nem méltó az ünnephez, nyilván félreértés. (Derültség a Fidesz soraiban.)

Azt szeretném kérni Szent-Iványi képviselő úrtól, akivel nyilván nem értünk egyet néhány kérdésben, ha lehet, a megfogalmazásainkban kerüljük azokat a kitételeket, amelyek talán bántóak mások számára. Paródiának nyilvánítani olyan kormánydöntéseket, amelyek 320 ezer nyugdíjas számára tesznek lehetővé a mainál jobb és elérhetőbb életkörülményeket, talán nem szándékosan, de lehet bántó. Vagy paródiának minősíteni azt, hogy a lakáshitelek után az adómentességet 35 ezer forintról 240 ezerre emeljük és ezzel 60 ezer ember már most - az ezutáni hitelfelvevőket még hozzá sem számoltam - könnyebb helyzetbe jut, ez talán nem paródia.

Tehát egyetértek azzal, hogy van közöttünk vita, egyes kérdésekben súlyos viták is vannak - ez is oka lehet, hogy nem egy oldalon ülünk -, nyilvánvaló, hogy ettől még néhány kérdésben egyetérthetünk, másokban nem fogunk. Csak azt szeretném kérni a képviselő úrtól, hogy ne élezzük ki feleslegesen bántó szóhasználatokkal, megsértve az embereket, a közöttünk egyébként is meglévő különbségeket olyan mértékig, hogy aztán abban se tudjunk egyetérteni, amiben egyébként egyetérthetünk. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van! - Taps a kormánypártok soraiból.)

Tisztelt Képviselőtársam! Önnek abban igaza van, hogy a magyar alkotmány világosan leírja, mely döntéseket és jogszabályokat kell megalkotnia a parlamentnek és melyeket kell a kormánynak. Ezt tiszteletben kell tartani. Ön is tudja, hogy ez idáig ezt a határt a kormány igyekezett tiszteletben tartani. (Bauer Tamás: Nem sikerült! - Moraj a kormánypárti padsorokban.) Azt kell mondanom, hogy szerintem nem sikertelenül törekedtünk erre. Ha például ön majd megnézi az őszi ülésszak menetrendjét, akkor láthatja, számos olyan döntésről beszéltem most - igyekezetem szerint pontosan fogalmazva -, hogy a kormány eldöntött bizonyos kérdéseket. A frakcióvezetők hozzászólása alapján pedig azt tudom mondani - a kormánypártiak hozzászólása után - , hogy a kormánypárti frakciók pedig támogatják ezeket a döntéseket, tehát a kormány úgy fogja beterjeszteni a maga döntéseit javaslatként a tisztelt Ház elé, hogy úgy gondoljuk, hogy mögötte van a tisztelt Ház többsége, és aztán a döntést természetesen majd a tisztelt Ház fogja meghozni. Ennek világos és szabott rendje van a magyar alkotmányosság szerint, és eszerint járunk majd el az előttünk álló hónapokban is.

Tehát vannak olyan döntései a kormánynak, amelyeket saját hatáskörben hozott meg és már végre is hajtott, és vannak olyanok, amelyeket meghozott, a frakciók támogatják - ebbéli reményünk szerint többségünk is van a kérdésekben -, önök elé fogjuk tárni, és azt kérem öntől, ha lehet, ezeket szavazza is meg, a nyugdíjasokra, az iskolai támogatásokra vonatkozókat és még jó néhány mást is. Aztán ünnepeljük meg még egyszer, végül is jó dolog az, hogy vannak döntések, amelyeknek kétszer lehet örülni, egyszer, amikor a kormány eldöntötte, és egyszer, amikor a parlament elfogadta, megtámogatta és jóváhagyta. Ebben a munkában is szeretném kérni a képviselő úr segítségét. (Taps a Fidesz soraiból.)

Ami hazánk külföldi megítélését illeti, szeretnék óvatosan vitorlázni, tekintettel arra, ha ezt a témát itt a Házban valaki érinti, különösen ha a miniszterelnök, esetleg konkrétumokat is mond, akkor utána komoly kampánnyal kell szembenéznie; holott azt gondolom, ha valaki valamit tesz, nyilatkozik vagy ír külföldön, annak itthoni felemlegetése természetes dolog, hiszen mindenki a maga tetteiért - a politikában különösen - előbb vagy utóbb számadással tartozik.

Azt javaslom önnek - konkrét példákat az előbb elmondott félelmemtől vezettetve nem fogok említeni -, tanulmányozza, ha teheti, a nyáron született egy-két olyan írást, amely feldolgozta, hogy egyes külföldi vélemények milyen magyar emberek tollából - azok milyen politikai hovatartozással rendelkező emberek - születtek meg. Ezek dokumentált dolgok, a magyar sajtóban tapasztalhatók. Utána gondoljuk meg, hogy valóban arról van-e szó, hogy Magyarországnak romlik a külföldi megítélése, amiben kételkednék, Magyarország természetesen nem tökéletes ország, néhány dolgot fel lehet említeni Magyarországgal kapcsolatban mint megoldandó feladatot. De vajon arról van-e szó ezekben a hírekben, hogy Magyarország megítélése ténylegesen romlik, vagy arról van szó, hogy néhány ember olyan írásokat tesz közzé külföldön, amelyek rontják Magyarország megítélését? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van! - Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.) Szeretném kérni önöket, hogy ezt a két dolgot válasszuk el egymástól!

Ugyanis szeretnék önnel egyetérteni abban, ha valóban olyan folyamatok vannak, amelyekről azt lehet állítani, hogy Magyarország megítélését kedvezőtlenül befolyásolják, azokkal szemben fel kell lépni, azokat orvosolni kell, azzal foglalkozni kell.

(15.50)

De nem azokkal az írásokkal kell foglalkozni, amelyek nyilvánvalóan belpolitikai indítékból, beazonosítható tollakból születtek. Tehát éppen azért, hogy komolyan tudjuk venni azt a problémát, amiről ön beszél, hogy hogyan s miképpen alakul a Magyarországról alkotott külföldi kép... - nem mintha az fontosabb lenne, mint a magyar emberek véleménye, megjegyzem, mert az a mérvadó, de azért az sem mindegy, hogy mit gondolnak felőlünk. Tehát ha valóban ezt egy komoly ügynek gondoljuk, akkor ezt a mércét ne romboljuk le azzal, hogy valójában más, hamis mércékkel helyettesítjük be.

Hasonlóképpen kár, hogy éppen Szent-Iványi úrral kell vitatkoznom, mert egy másik ügyben is szerettem volna köszönetet mondani neki még itt, a nyár eleji ügyek mentén, hogy habár az ő frakciója s ő maga személy szerint sem szavazta meg a státustörvényt, azért a külügyi bizottság vezetőjeként Romániában a kormány egyhangú véleménye szerint a külügyi bizottság nagyon tisztességesen és becsületesen képviselte Magyarország nemzeti érdekeit; s az itthon közöttünk meglévő véleménykülönbség - amely a parlament 90 százalékát jelenti egyfelől, 10 százalékát meg másfelől - Bukarestben nem kapott hangot. (Taps a kormánypártok és a függetlenek soraiban.) Én szeretném az összes parlamenti párttól és minden felelős magyar politikustól azt kérni, hogy ne járjanak Bukarestbe panaszkodni (Derültség és taps a Fidesz soraiban.), és ne Bukarestben olvassák a mi fejünkre a hibáinkat. Elfogadom, lehet, hogy vannak ilyenek, bizonyára nem vagyunk hibátlanok, ezt én örömmel elfogadom, vagy ha nem is örömmel, de készséggel elfogadom, csak az nem jó, ha erről Bukarestben beszélünk. (Bauer Tamás közbeszól.) Azért ülünk itt, a Házban, azért van házbizottság, azért vannak parlamenti bizottságaink, hogy orvosoljuk ezeket a problémákat. Nem jó, ha megvádolja bárki a magyar kormányt Bukarestben azzal, hogy nem folytatott egyeztetéseket, pedig ha folytatott volna, most előrébb lennénk. Szerintem ez ellentétes Magyarország nemzeti érdekeivel, és minden képviselőt és parlamenten kívüli közszereplőt is szeretnék kérni arra, hogy ezt az ország érdekében s a határon túl élő magyarok érdekében különösen ne tegye. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Így van! - Taps a kormánypártok és a függetlenek soraiban.)

Uszítás a stadionokban; ha már a képviselő úr szóba hozta - bár úgy gondoltam, hogy valóban ezt talán a miniszterelnök nélkül is meg tudják önök vitatni -, egyetlen dolgot szeretnék csak mondani, s nem nyúlkálok hátrafelé, a múltba, csak rögzítem azt a tényt, hogy amikor a kormány hivatalba lépett, Magyarországon az volt a gyakorlat - és sajnos ez még a mi kormányunk alatt is több mint két évig, három évig tartott -, hogy a stadionokba szankció nélkül, megelőzési, erőteljes föllépések nélkül be lehetett vinni olyan transzparenseket, és ki lehetett feszíteni - mármint meg lehetett mutatni -, amelyek sértették nagyon sok ember önérzetét; nemcsak azokét a népcsoportokét, akiket egyébként személy szerint is célba vettek ezek a feliratok, hanem minden jóérzésű magyar emberét. Ez így megy most már több mint tíz éve Magyarországon. Ideje volt valamint tenni ellene. Tehát egyetértek önnel, hogy valamit tenni kéne. De talán nem indokolt ezt támadólag nekünk szegezni, amikor most végre a kormány eljutott oda, hogy sikerült módosítani a Btk.-t, és majd ön, remélem, látni fogja, hogy megszülettek azok a szabályok, amelyek nem engedik meg többé, hogy ilyen feliratok megjelenjenek a magyar stadionokban. A döntés megszületett, az illetékes társadalmi szervezetek összeültek, megállapodtak erről. Egy teljesen új regisztrációs rendszert vezettek be, és én abban bízom egyébként - azt hiszem, hogy minden jóérzésű magyar ember nevében mondom -, hogy egyszer s mindenkorra ezek a transzparensek eltűntek a stadionokból.

Én erről nem számoltam be önnek, nem gondoltam, hogy dicsekedni kellene ezzel. Azt gondoltam, az, hogy ez így lehetett több mint tíz évig, elég nagy, közös szégyenünk. De nem várom el, vagy hadd fogalmazzak úgy, nem tartom méltányosnak, hogy most ön ebben megtámad engem vagy rajtam keresztül a kormányt, a parlamenti többséget, sőt megtámadja tulajdonképpen Magyarország népességének többségét. Nos, én nagyon remélem ezért, hogy a sportrendezvényeknek ez a rossz akusztikája Magyarországon megszűnik, legalább is ennek fölszámolása érdekében most egy komoly lépést tettünk.

Azt is mondta a képviselőtársam, hogy a kormány propagandát folytatott; sajnos nem elég alaposat, jó néhány dolog lemaradt a szerintem közérdeklődésre számot tartó nyári döntések közül. Most, hogy Mikola miniszter úrra néztem, a legutóbbi kormányülésen Mikola úr előterjesztésével számos fontos döntés született; ez majd megjárja itt a parlament grádicsait is, remélem, önök támogatni fogják. Csak egyet szeretnék említeni, ez pedig az, hogy ebben az esztendőben a kormány - a költségvetésben szereplőhöz képest - úgy tűnik, hogy meg tudja oldani, hogy mintegy 30-35 milliárd forinttal többet fordítsunk a gyógyszerek támogatására. (Taps a kormánypártok és a függetlenek soraiban.)

Szentgyörgyvölgyi képviselőtársamnak szeretném azt mondani, miután érintette a minimálbér kérdését, hogy szerintem a kétéves költségvetés a magyar vállalkozások számára világos tájékozódást tesz lehetővé. Tehát ebben az évben - mint önök is tudják - 40 ezerre sikerült felemelni a minimálbért a korábbi húszegynéhány ezer forintról, és 2002. január 1-jével 50 ezerre szeretnének ezt emelni. Erről a parlament már döntött, reményeim szerint ez meg is valósul. Vannak olyan javaslatok, amelyek azt mondják, hogy ez menjen följebb. Erről lehet gondolkodni.

Én szeretném kérni a képviselőket, hogy egy irányba ne gondolkodjanak, amikor megoldást keresnek vagy még jobb lehetőséget kutatnak: ne mozduljunk el az adómentesség irányába. A minimálbérről az összes közgazdasági elemző azt mondja - még azok is, akik nem értenek vele egyet, mármint a radikális fölemelésével -, hogy egy jótékony hatása biztosan volt: valamelyest segítette a magyar gazdaság fehéredését. Ha ezt a hatást lerontjuk azzal, hogy adókedvezményhez kötjük a minimálbért, akkor szerintem rossz vágányon járunk. Arról nem beszélve, hogy egyébként a minimálbért kereső emberek alkalmazóit meg a minimálbért keresőket lebeszéljük arról, hogy később fizetésemelést akarjanak. Ha 50 vagy ötvenegynéhány ezer forintig a minimálbér adómentes lesz, akkor néhány ezer forintos adóemelésben senki sem lesz érdekelt, ellenben az eltitkolásában igen. Tehát én azt szeretném kérni, hogy vitatkozzunk a minimálbérről. Ha az 50 ezret kevésnek tartják önök, és a munkaadók is úgy gondolják, hogy ennél magasabbra is tehetjük a mércét, akkor próbáljuk meg. De ebbe az irányba próbáljunk haladni, ne pedig lerontani a minimálbér eddig vitán felül, mindenki által, párthovatartozásra való tekintet nélkül elfogadott jótékony hatását.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Francz Rezső úr hozzászólását is szeretném megköszönni. Először is örülök annak, hogy a Magyar Szocialista Párt vezérszónoka nem támadta a millenniumot. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Miért támadta volna?) Ezt szeretném megköszönni. Bizonyos előzmények után szerintem ez egy szép teljesítmény. (Derültség a Fidesz soraiban.) Tehát szeretném megköszönni, hogy ellenzéki pártállásra való tekintet nélkül ezt, mármint a millenniumot a Szocialista Párt által nevezett, támogatott és közbizalmat elnyert polgármesterek is szinte mindenhol teljes mellszélességgel támogatták, és ők is a magukénak érezték, ezzel is kihangsúlyozva - akár a zászlóátadásokról, akár ünnepségekről legyen szó -, hogy a millennium nem pártpolitikai kérdés.

Azt hiszem, hogy Francz Rezső képviselőtársunk fontos kérdéseket vetett föl. Én szívem szerint vitatkoznék önnel a munkanélküliségre vonatkozó adatokat illetően. Most ön nem tudna válaszolni, ezért ha megengedi, most inkább nem bonyolódnék ebbe a vitába. De azt szeretném kérni öntől, hogy akár azonnali kérdés formájában, akár interpelláció formájában tűzzük napirendre a munkanélküliség ügyét, mert mi egy kicsit másképpen látjuk azt, amit ön mondott. (Közbeszólások az ellenzék soraiból.) Ugyanis az a tény önmagában, hogy 62 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, nem azt jelenti, hogy ennyi új munkahely jött létre. Azt gondolom tehát, hogy a tisztánlátás érdekében érdemes különválasztani azt, ami különválasztandó. Sajnos, a helyzet az, hogy Magyarország egy elöregedő ország, ezért minden évben egyre többen mennek nyugdíjba. Ilyen értelemben tehát az új munkahelyek számát nem a munkába állók számának növekedésével lehet mérni. Remélem, Magyarország egyszer ismét olyan boldog ország lesz, ahol egyszerűen a munkába állók számának növekedéséből vagy csökkenéséből lehet kiolvasni, hogy hogy áll a foglalkoztatási helyzet. De egész addig, amíg többen mennek nyugdíjba, mint amennyien belépnek a munkaerőpiacra, addig sajnos Magyarországot ezzel a mutatóval hitelesen nem tudjuk leírni. Ezért mondom azt, hogy szerintem szükség van itt egy valamivel kifinomultabb és több párbeszédet lehetővé tevő formára.

Azért szeretném önnek elmondani azt, hogy abban Magyarországon minden gazdaságkutató intézet, sőt szerintem pártokhoz kötődő közgazdász, gondolkodó körében és között egyetértés van - és ez az egyetértés szinte nemzetközi, mert az Unióban is így tartják nyilván -, hogy Magyarországon ma 5,6 százalék a munkanélküliség, ami nem jelenti azt, hogy - ahogyan ön mondta - egyes kistérségekben ne lenne a helyzet nagyon súlyos. És ott bizony beruházásokra, támogatásokra és egyebekre van szükség. Mi szívesen és örömmel veszünk minden erre vonatkozó javaslatot. De azt a sikert azért ne vitassuk el a magyar gazdaságtól, miközben egyes térségekre - ahogyan ön is megemlítette ezeket Somogy megyét illetően - igaz, amit ön mond, hogy azért a magyar vállalkozók meg a magyar munkavállalók együtt Magyarországot egy olyan országgá tették, ahol a munkanélküliség jóval alacsonyabb, mint az Európai Unió átlaga.

(16.00)

Ez egy teljesítmény, nem a kormányé - de szerintem a kormánynak is megvan ebben a maga szerepe, de nem a kormányé -, hanem a magyar gazdaságé. Ezért ezt a tényt, hogy Magyarországon ma 5,6 százalék a munkanélküliség, nem árt elégszer ismételni. Itt Goethére szeretnék utalni, miszerint az igazságot mindig ismételni kell, mert a hazugságokat is mindig ismétlik. (Derültség, taps a Fidesz soraiban.)

Örülök annak is, hogy a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciója, talán pártja, és a kormánykoalíciót alkotó pártok között egy nagyon fontos kérdésben egyetértés van - ha jól olvasom azt, amit önök írnak és mondanak itt a parlamentben -, jelesül abban, hogy Magyarországon az a cél, hogy teljes legyen a foglalkoztatás. Azt hiszem, hogy ebből a szempontból a mai legnagyobb ellenzéki párt és a kormánykoalíciós pártok között nincsen különbség - annak az eszközeiről vitatkozunk, hogyan lehet minél hamarabb ehhez a célhoz elérni. De azt ön is tudja nyilván, mint ahogy mi is tudjuk, hogy a teljes foglalkoztatás nem azt jelenti, hogy Magyarországon nulla lesz a munkanélküliség. Gondolom, erről most nem érdemes beszélni, hiszen mindig vannak olyanok, akik akár fizikai, akár biológiai, akár szellemi állapotuk miatt nem tudnak aktív szereplői lenni a munkaerőpiacnak, illetve vannak olyanok, akik már nem képesek, és olyanok is, akik már nem is akarnak belépni a munkát vállalók körébe. Ezért ez nem egy nulla számot jelent, hanem valami Hollandiához hasonló típusú állapotot, amelyet mindannyian szeretnénk elérni. Ebben is szívesen működünk együtt a Magyar Szocialista Párttal természetesen.

Nem tudom, nyelvbotlás volt-e, engedje meg, hogy így, hogy nem tud ön viszontválaszolni, mégis azért egy tényt mondjak; aztán, ha később gondolják, vitassuk meg: ön azt mondta, hogy a nyugdíjak reálértéke Magyarországon az elmúlt időszakban csökkent. (Francz Rezső: Nem!) Örülök annak, ha félreértettem a dolgot, mert Magyarországon, ha a 2002-es várható állapotokat is ide számítjuk, akkor egy olyan 15-16 százalékos reálfelértékelődés, tehát valóságos értéknövekedés következik be. Az előzményekről most nem is beszélek, mert ezek szerint ön nem vitatta el a mögöttünk hagyott évektől ezt az eredményt.

Hogy a vidéki életről ki kell engem oktatni, képviselőtársam - erről is beszélhetünk itt a folyosón, ha gondolja. Nem tartom szükségesnek, megmondom őszintén. Nem én vagyok a magyar parlamentben az a képviselő, akit arról kell kioktatni, azt kell neki elmagyarázni, hogy milyen a vidéki élet, tisztelt képviselő úr. (Szórványos derültség, taps a Fidesz soraiban. - Francz Rezső közbeszólása.) Bár egyetértek önnel, ez egy fontos tudás, s minél több embernek van belőle, az annál jobb.

Ami Csurka István elnök urat, illetve képviselőtársunkat illeti, itt is jó, ha tisztázzuk, hogy miben értünk egyet és miben nem. Abban egyetértés van közöttünk - ha jól fordítottam le az ön szavait a magam gondolkodására -, hogy Magyarországon az a cél, hogy a termőföld a magyar emberek kezében maradjon. Ebben szerintem egyetértés van közöttünk. Abban is egyetértés van, gondolom, közöttünk, hogy mától számítva, ha 2004-re tesszük a csatlakozást, mintegy tíz évig, tehát 2011-ig egy általános tilalom miatt a külföldiek nem is vásárolhatnak Magyarországon termőföldet, tehát 2011-ig rendben volnánk.

Itt van egy vita közöttünk, hogy vajon az Európai Unióval aláírt megállapodás mennyi külföldinek teszi lehetővé a földvásárlást. Majd a külügyminiszter úr készséggel áll valamikor a jövőben az önök rendelkezésére, felmértük ugyanis, hogy mennyien vannak ma Magyarországon olyan külföldiek, akik az Európai Unióval kötött megállapodás szerint földhöz tudnának jutni Magyarországon. Az adott körülmények között pontosnak tartható számot majd meg fogjuk önnek mondani; nagyon sokan fogunk, illetve fognak majd meglepődni: ez egy kétjegyű szám. És a vezetékneveket megnézve nagyon sok köztük az olyan, akiről azt gyanítjuk, hogy határon túlról idejött, még állampolgárságot meg nem kapott, itt él, és mezőgazdasággal foglalkozó, mondjuk úgy, hogy nemzettársunk. Tehát, amikor majd a külügyminiszter úr ezeket a számokat ismertetni fogja, akkor szerintem ez a vita, amely kialakult itt, a parlamentben, veszít a jelentőségéből.

Viszont itt van közöttünk a véleménykülönbség, tisztelt képviselőtársam, hogy mit kell majd csinálni 2011 után annak érdekében, hogy a magyarok kezében maradjon a termőföld. Én azt mondom önnek is és az önnel hasonló véleményen lévőknek is, hogy nem lesz módunk, ezért nem is erre kell törekednünk, hiszen ha nem lehet, akkor nem arra kell törekednünk, hogy egy általános tilalommal tiltsuk el a külföldieket a magyar termőföld megvásárlásától; ez a lehetőség nem lesz majd a kezünk ügyében. Más megoldásokat kell találni - vannak más megoldások. A tisztelt Ház tárgyalni fog olyan törvénymódosításokat, amelyek ebbe az irányba visznek bennünket. Nekem nem nagyon van kétségem afelől, hogy az önök parlamenti frakciója e javaslat legfontosabb pontjait támogatni fogja, még akkor is, ha önmagában nem tartja majd kielégítőnek és elégségesnek. De azért szeretném kérni önöket, hogy a helyben lakó gazdák elővásárlási jogát, a nemzeti földalap elővásárlási jogát illetően - ezek olyan eszközök, amelyeket ön kívánatosnak tart, ha jól értettem - azért kapjuk majd meg a támogatásukat.

Megfontolandó mindaz, amit képviselőtársunk mondott a világgazdaság változásáról és a magyar gazdaság ebben elfoglalt helyéről. Magam is úgy gondolom, hogy van ciklikusság a világgazdaság fejleményeiben, és ezért Magyarországnak fel kell készülnie arra a helyzetre is, amikor éppen - ahogyan valaki mondta - a "hun kerék, hun talp" kérdésében éppen a "hun talp" állapotában lesz a magyar gazdaság. (Dr. Szent-Iványi István nevet.) Ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság önerőből való növekedési forrásait működésbe kell hozni. Tehát nem reménykedhetünk csak a külföldről ide érkező tőkében, amely nagyon fontos, és nekünk úgy kell egy nemzeti vállalkozókat támogató politikát folytatni, hogy közben ne sértsük a külföldről ide beruházni akaró, és a mi szempontunkból, a nemzetgazdaság szempontjából nézve jó helyre, jó célból beruházni akaró külföldi tőkét. Vagyis amikor majd ezek a beruházások esetleg kisebbek lesznek, mint ma - bár megjegyzem, ezek most még mindig nőnek Magyarországon; ha valaki a mögöttünk hagyott egy esztendőt megnézi, az utolsó öt év legjobb számait látja a Magyarországra történt direkt beruházások szempontjából, tehát ami zöldmezős vagy korábbi beruházás bővítése, nagyon régen nem mértünk ilyen jó számokat -, lesz majd olyan időszak, önnek igaza van, amikor ez visszább esik, akkor nekünk a saját erőből való növekedés forrásait már mozgásba kell hoznunk.

Ha a Széchenyi-tervet jól olvassa valaki, akkor ezt kiolvashatja belőle. A lakásépítéseket, ha valaki jól olvassa, akkor láthatja, hogy ez bizony a gazdasági növekedésnek nagyon fontos motorja. Ha megnézi a tizenöt éves gyorsforgalmi útprogramot, az is - azon túl, hogy fontos dolog, hogy utak épüljenek - egy belső gazdasági motor, amelyet működésben kell tartanunk, illetve meg kellett indítanunk. Tehát ilyen szempontból a Széchenyi-terv válasz; én elfogadom, hogy nem kielégítő és nem teljes körű válasz az ön felvetésére, de egy olyan válasz, amelyet a kormány próbál nemcsak kitalálni, hanem működtetni is.

Hasonlóképpen nem volt módom arra, hogy beszéljek önnek, önök előtt arról, hogy azért a határon túli területeken is érdemes a magyar vállalkozók számára esélyeket és lehetőséget teremteni. Amikor a román miniszterelnökkel találkozhattam Erdélyben, akkor ott egy ötpontos gazdasági természetű csomagot javasoltam neki. A román kormány még ezekben nem foglalt állást, de ezek között nagyon sok a közös beruházást elősegítő gazdasági javaslat. Hasonlóképpen, amikor Palicson találkoztam Szerbia miniszterelnökével, ott is előterjesztettünk egy ötpontos gazdaságfejlesztési csomagot, amely arról szól, hogy nemcsak a magyar nemzetgazdaság motorjait kell működésbe hozni, hanem a környező területek gazdasági potenciálját is mozgásba kell hozni, és ez nekünk ugyanúgy érdekünk, mint a románoknak és a szerbeknek. Ezért lehet velük közös érdekek mentén találni gazdasági együttműködést Erdélyben éppúgy, Bukarestben éppúgy, mint a Vajdaságban, a Délvidéken vagy akár Belgrádban. Egy regionális politika is azt a célt szolgálja, amit az elmúlt három évben építgetünk, amilyen igényt ön megfogalmazott.

Mi is sokat gondolkodtunk azon a kérdésen - szeretném, ha itt, az ország nyilvánossága előtt is szánnánk néhány mondatot erre -, hogy vajon nem merítjük-e ki egy nagyon gyors gyógyvíz- és gyógyturizmus-fejlesztési programmal a Magyarország rendelkezésére álló szinte egyetlen nagy nyersanyagot, a termálvizeinket. Azt tudom mondani önnek, hogy komoly akadémiai tanulmányok készültek arra nézve, kimerül-e, gyengül-e, fogyatkozik-e ez a természeti kincse Magyarországnak. A Széchenyi-tervet ezen akadémiai tanulmányok figyelembevétele mellett alkottuk meg. Itt arra kell majd vigyázni, hogy amikor tisztán nem gyógycélú turisztikai beruházásokat hajtunk végre, akkor ne adjunk olyan támogatásokat, amelyek egyébként gyógyvizet használnak fel nem gyógyító tevékenységre. Ez egy nagyon komoly szakmai kérdés, és a Széchenyi-terv kigondolói és karbantartói a kormánytól azt az utasítást kapták, hogy erre a különbségtételre helyezzenek hangsúlyt.

Nem tudom, ön beleértette-e a mondandójába, de én fontos kérdésnek tartom azt is, hogy kik rendelkeznek majd ezzel a gyógyvízkinccsel, hiszen ez olyan beruházás, amelynek komoly üzleti előnyei vannak. Szeretném elmondani mindannyiuknak és a képernyő előtt ülőknek is, hogy a Széchenyi-tervből gyógyvízberuházásra támogatást csak önkormányzatok és magyar vállalkozások kaptak. (Taps a Fidesz és a MIÉP soraiban.) Tehát gondolunk a jövőre is. Sőt mi több, szerepel egy olyan klauzula is a Széchenyi-terv ezen fejezeténél - érdemes talán alaposan tanulmányozni -, hogy ha a beruházást megvalósító, aki támogatást nyert el, el akarja adni a megvalósult beruházást, ahhoz el kell nyernie a támogatást nyújtó hozzájárulását.

(16.10)

Nem áll szándékunkban ilyen hozzájárulást megadni. Ebből is látható, nem mindegy, milyen kormánya van Magyarországnak, tisztelt Csurka képviselőtársam. (Derültség és taps a Fidesz padsoraiból.)

Balsai képviselőtársam hozzászólása emlékeztetett engem arra, hogy egy fontos kérdésről elfeledkeztem, amikor a nyugdíjasokat érintő nyári döntésekről számoltam be; mint említettem, az adóalapba nem számít be a nyugdíj a munkát vállaló nyugdíjasoknál. De a kormány arról is döntött, és a KSH ezt a munkát java részben már el is végezte, hogy - ezt Francz Rezső képviselőtársamnak is mondom - egy külön inflációs számítást végzünk a nyugdíjasokra nézve, hogy amikor a következő évben esedékes nyugdíjemelés mértékét megállapítjuk, akkor éppen ennek a specializált, csak a nyugdíjasokra vonatkozó inflációs számításnak az alapján tudjuk kiszámolni azt, ami 2002. január 1-jétől jár a nyugdíjasoknak a törvény szerint. Ezt a döntést is meghozta a kormány, a KSH dolgozik, 2002. január 1-jétől ezt már használni is tudjuk majd.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ennyire futotta ma, úgy érzem, mindannyiunk közös figyelméből, ahogy itt hallgatom önöket. Szeretném megköszönni a kormány nevében, hogy megtiszteltek bennünket azzal, hogy meghallgatták a kormány előterjesztését. Még egyszer a hozzászólóknak köszönöm, hogy voltak olyan kedvesek és válaszra méltattak bennünket. Kívánok tehát még egyszer a magyar parlament minden képviselőjének eredményes, szép, intellektuálisan kihívó és értéket jelentő parlamenti vitákat az előttünk álló fél évre.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiból.)