A felszólalás szövege:

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Csak még egyszer a történelmi múltról, mert a képviselő asszony azt mondta, hogy összemossuk a különböző kormányzatok tevékenységét és teljesítményét a lakásügyek területén.

Én arra szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy a Kádár-rendszerben soha nem volt lakástörvény - kormányrendelet volt. Politikai kérdés volt a lakásügy. Ez volt az 1/1971-es kormányrendelet; soha nem volt bátorsága annak a rendszernek lakástörvényt hozni, ahol garantálni kellett volna a jogokat. Soha nem volt törvény!

(15.30)

A ’93-ban fungáló rendszerváltó első Országgyűlés alatt lévők meghozták a lakástörvényt. Nem tudták akkor még lezárni azokat a folyamatokat, amelyek elindultak vagy fölerősödtek akár nemkívánatosan az előző rendszerben, de az elidegenítésnek akkor még nem lehetett volna véget vetni és pontot tenni, akkor jött az ötéves moratórium. Arra is szeretnék mindenkit emlékeztetni, ha már ilyen személyes dolgokat is elő szabad hozni, hogy miért merünk mi itt most ebben a kérdésben ilyen aktívan szerepelni, hogy mindegyikünk foglalkozott ezzel az üggyel talán 20-25 év óta. A Lakásbérlők Egyesületében együtt dolgoztam Batta Pállal, ahol idejekorán felismertük az elidegenítésnek a zsákbamacskáját, és a Lakásbérlők Egyesülete már arra szólította fel a bérlakásban lakókat, hogy ne vegyék meg a lakásaikat - olyan tendenciát. Nem jártunk teljes sikerrel, de már akkor megmondtuk, a nyolcvanas években megmondtuk, hogy nem lehet felelőtlenül megvásárolni minden kritérium nélkül ezeket a lakásokat.

Arra visszatérve, hogy milyen problémákat kellene most végérvényesen lezárnunk, szerintem ebben hamar egyetértésre jutnánk, de a mostani toldozás- foldozás ebben a törvényben nem visz előre minket. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. A vételi joggal kapcsolatosan a 17., 18. és a 19. módosító javaslatokat szeretném abba a körbe helyezni, amire most a képviselő asszony… - gondolom, nem elszólta magát, de inkább megvilágította, hogy önök ezek szerint ezt a rétestészta elidegenítést folytatni szeretnék. Ezek a javaslatok arról szólnak, hogy a jövőben újból elidegenítésre kijelölt önkormányzati bérlakások hogy kerüljenek majd tulajdonba. Igen, ez nemcsak a 17-esnél érhető tetten, hanem a 19-esnél is, mert most már figyelemmel vannak arra, hogy jaj, még véletlenül se lehessen az elővásárlási joggal érintett önkormányzati állami lakásokat apportként bevinni valamilyen gazdasági társaságba. Régebben nem voltak azért olyan kényesek ebben az ügyben, persze ez a magántulajdont érintően sem állja meg így a helyét.

Amikor azt kérem, hogy tegyünk pontot az elidegenítés végére, az annyit jelent, hogy hasonlóképpen helyezzük hatályon kívül a lakástörvény elidegenítési fejezetét, írjuk be a polgári törvénykönyvbe azt az egyetlenegy mondatot, hogy a bérleti szerződéssel rendelkező természetes személynek elővásárlási joga van - és pont. És innentől kezdve az önkormányzatok saját jogon saját tulajdonukkal, közvagyonnal felelősen gazdálkodva vagy eladják a lakásokat vagy nem, a műemléket hasonlóképpen a komfort nélküli szoba-konyhás lakáshoz és a szabadon álló épületekhez. Ide kellett volna eljutni. Ha ezt terjesztette volna elő a kormány, akkor azt mondtuk volna, hogy végre van egy előrelépés, mert az elidegenítés rémtörténete befejeződik, és mindenütt a normális gazdálkodás és tulajdonlás formái erősödnek a polgári törvénykönyv alapján. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Nem ez történt, éppen ezért nem tudjuk támogatni ezt a törvényjavaslatot.

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről előterjesztett törvényjavaslat az érintettek számára egy “nesze semmi, fogd meg jólö intézkedésnek tűnik. Olyan gyorsan, mondhatnám, kutyafuttában terjesztette elő ezt az igen fontos társadalmi kérdést taglaló törvényjavaslatot a kormányzat, mintha az egyetlen célja az lett volna, hogy kipipáljon egy uniós feladatot. Azt kérdezem, államtitkár úr, hogy egy uniós előírás letudása, teljesítése miért előzheti meg Magyarországon az átgondolt jogalkotást. Ha ez a kérdéskör átgondoltan kerül a tisztelt Ház elé, akkor bizony hatástanulmányt kellett volna kapnunk arról, hogy miért működik rosszul, vagy hogyan működik most már évtizedek óta a polgári jogi igény érvényesítésének a jogintézménye.

Aki abban a szerencsétlen helyzetben volt, hogy a kártérítését polgári jogi igényként bíróságok előtt érvényesítse, az ismeri azt a több évig, néha évtizedekig elhúzódó folyamatot, amit egyszerűen, röviden csak rémtörténetnek lehet mondani. Az ügyvédek nem vállalják a polgári jogi igény érvényesítését, a bíróságok pedig rendre elutasítják azt, mint ahogy azt az előttem szólók is több ízben elmondták. Valami komoly hiba van az igazságszolgáltatásnál a polgári igény tekintetében. A kormányzatnak erről számot kellett volna adni. Egy hatástanulmány, egy értékelés, egy bemutatott jogintézményi feldolgozás után tudni szerettük volna, hogyan állunk ezzel az intézménnyel.

Ugyanis ez a két törvényjavaslat látszólag egymás mellett fog élni. Vajon ki fogják-e oltani egymást, vagy tovább megy-e a polgári jogi igény elsorvasztása, vagy ez a mostani szabályozás tud a helyébe lépni? Erre nem kaptunk választ. De a képviselők ugyanígy nem ismerhették meg a kormányzat véleményét a 2009/2001. számú kormányhatározatról, amely eddig rendelkezett az erőszakos bűncselekmények károsultjainak a kártérítéséről. Ennek az értékelése is elmaradt. Legalább a tapasztalatokról kellett volna az indokolásban vagy az expozéban szólnia az államtitkár úrnak, ismertetni azt, hogy milyen tapasztalatok jöttek össze az elmúlt öt év alatt.

Szintén kormánypárti képviselő asszony azt mondta, hogy egy kis késlekedést lát a mostani jogszabály előterjesztésével. Nem kicsi a késlekedés! Az Európai Unió Tanácsa 2004. április 29-én bocsátotta ki azt az irányelvet, amelynek a magyarra fordítása megtörtént, de a tényleges feldolgozása és a jogrendszerbe történő beillesztése sajnos nem.

A bizottsági ülésen hangzott el - és ezért merem állítani, hogy többe kerül a leves, mint a hús -, hogy a kormányzat mindennek a végrehajtására összesen 132 millió forintot kíván elkülöníteni a 2006-os költségvetésben. Ez a 132 millió forint a tömegesen jelentkező igényeknek a minimális mértékét sem fogja kielégíteni!

Az elmúlt négy évben azt tapasztaltam, hogy ha valami baj van, ha egy folyamat rosszul megy, akkor önök kormányoldalról nem a megoldásra törekszenek, hanem egyszerűen egy hivatalt hoznak létre. SZDSZ-es képviselőtársam azt mondta, üdvözli azt, hogy igazságügyi hivatal jön létre. Január 1-jétől ez a hivatal fog foglalkozni a pártfogói felügyelői tevékenységgel, a peren kívüli jogi segítségnyújtással, a kárpótlással és most már az áldozatok segítésével is. Tisztelt képviselőtársaim, ebben a ciklusban nem fogjuk tudni értékelni ennek a hivatalnak a munkáját, nem fogjuk látni munkájának az eredményét, a kormány azt nem fogja tudni, és nem is akarja bemutatni. Viszont a hivatalt létrehozza, apparátust létesít, nagy költségvetési pénzeket a működéshez tesz, ugyanakkor 132 millió forintos kártérítési kerettel kívánja reparálni azokat a súlyos sérelmeket, amelyeknek a köre most már kibővül.

Azt is szeretném megkérdezni, mit keres a jogszabályban az az előírás, hogy ez a kassza felülről nyitott. Az egy pénzügyi konstrukció, hogy egy kassza felülről nyitott-e vagy milyen. Nekünk arra lenne szükségünk, hogy a költségvetésben meg legyen határozva az az összeg, amennyit 2006-ban és a következő években szánni lehet az áldozatok kártérítésére. Még egyszer mondom, ez nem történt meg. Onnan tudom, hogy a 132 millió forint édeskevés, mivel annak idején csak a lakásmaffia áldozatainak a gyors megsegítésére 200 millió forintot igényeltünk, de a kormány ezt is elutasította.

A lakásmaffiáról csak annyit, itt lett volna a kiváló alkalom a kormánynak, hogy ezzel a jogszabállyal párhuzamosan megteremtse a lakásmaffia, a Baumag s a többi területeken a károsultak kártérítési lehetőségét. A lakásmaffiát azért emelem ki, mert arról még országgyűlési határozat is rendelkezik, államtitkár úr. Kötelezi önöket, hogy igenis meg kell csinálni. Ennek ellenére önök ebben a jogszabályban nem találtak neki helyet.

Erről a jogszabályról önök azt mondják, hogy rettenetesen áldozatpárti. Én pedig azt olvasom ki belőle, hogy hihetetlenül bizalmatlan az áldozatokkal szemben. Most már nemcsak sértettekről van szó, hanem áldozatokról is. Rengeteg helyen több paragrafus szól arról, hogy mik a kizárási feltételek, hogy milyen körből nem lehet hozzájutni sem a szolgáltatáshoz, sem a kártérítéshez. Önök a megfogalmazás slendriánságában elmennek odáig, hogy az áldozatkutatás tudományának, a viktimológiának a szabályait egyszerűen beemelik a jogszabály szövegébe, minden magyarázat, minden értelmező rendelkezés nélkül. Azt mondják, hogy nem részesülhet kártérítésben az az áldozat, akinek a magatartása a bűncselekmény kiváltó oka volt. Kérem szépen, ez nem a közrehatás, ez viktimológiai elméleti megfogalmazás! Ezt ki kellett volna fejteni! Ahogy az előttem szóló alelnök asszony is mondta: hol vannak itt a végrehajtási utasítások, hol vannak az értelmező rendelkezések? Nem találjuk őket sehol sem!

Viszont találunk benne megfoghatatlan szabályokat is. Például az úgynevezett helyi szolgálatokra van bízva az, hogy méltányossági okokból eljárhassanak. Szerettük volna megismerni a méltányossági eljárás részletes elveit, szabályait. De tegnap 12 órakor került az alkotmány- és igazságügyi bizottság elé ez a törvényjavaslat, hogy megállapítsuk az általános vitára való alkalmasságát, ma pedig már az általános vita zajlik, és pár perc múlva lezáródik. Ahogy képviselőtársam elmondta, képtelenek vagyunk megfelelő, eredményes módosító javaslatokat beadni, s nemcsak azért, mert lehetetlen, hiszen a szöveg egy szolgai fordítása az irányelvnek, hanem azért, mert az idő rövidsége nem teszi lehetővé, hogy a rengeteg hatályon kívül helyezett és módosító rendelkezést át tudjuk tanulmányozni.

Szeretném elmondani azt is, itt lett volna az ideje és alkalma az igazságügyi kormányzatnak - amelynek a miniszterét ma délelőtt hallgattuk meg az alkotmány- és igazságügyi bizottságban - arra, hogy a tanúvédelemmel kapcsolatos kérdéskört is beemelje ide. Lehetett volna egy hosszú vita, egy széles körű egyeztetés a civil szervezetekkel, a Sors-Társak Egyesületével, a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesülettel, de ezek az egyeztetések mind elmaradtak. Ezek után azt mondják önök, hogy ennek a jogszabálynak január 1-jén életbe kell lépnie, különben újabb rovót, rossz pontot kapunk Brüsszeltől. Ezt nem akarja az ellenzék. De azt szeretnénk és kötelességünk felhívni a figyelmet arra, hogy közel sem olyan szép, nem olyan rózsaszín ez a jogszabály, és az áldozatok tömege külországban is, idehaza is ne nyugodjon meg, és ne legyen biztos abban, hogy ha január közepén bemegy az önök hivatalába, akkor majd el fogják intézni a kártalanítási ügyét.

Azért is áldozat- és sértettellenes ez a jogszabály, mert nem beszél arról - és ez a legsúlyosabb probléma, amit viszont módosító javaslattal megpróbálunk reparálni -, hogy ha a sértett kizáródik a kártalanításból és a pénzügyi reparációból, akkor hogyan viselkedik az áldozat. Az áldozat nem részese az erőszakos bűncselekménynek, hanem csak a bűncselekmény következményének az elszenvedője. Önök a 8. §-ban mégis egy kalap alá vették a kizárási okokat mind az áldozatok, mind a sértettek számára. És sorolhatnám a problémákat, amiket majd a részletes vitában előadunk, ha lesz rá alkalmunk.

Egy biztos: előkészítetlen, megkésett, alulfinanszírozott jogszabályt terjesztettek elő, amiből pedig lehetett volna jót csinálni, és nagy társadalmi igény lett volna rá, de ezt megint elmulasztották. Ezt nagyon sajnálja a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

(15.10)

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én nagyon szívesen visszalépek, ha az államtitkár úr megválaszolja az elnök asszony kérdését. (Dr. Hankó Faragó Miklós jelzésére:) Jó, majd egyszerre.

Gusztos képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy jól látja, a jogszabályba beleférnének azok a preventív intézkedések, amelyek a családon belüli erőszak feldolgozásával is járnának, de el kell hogy kedvetlenítsem, mert arra kérem, hogy akkor csatlakozzon ahhoz a módosító javaslathoz, amit a 8. § kapcsán kívánunk benyújtani, hiszen a családon belüli erőszak áldozataira ennek az előírásnak az alapján szinte minden esetben a kizárás esete lesz érvényben.

Jellemző, ahogy ön is mondta, hogy milyen szerencsétlen sorsú emberekről van szó, és milyen speciális az ő helyzetük. Azt mondja ez a törvény, hogy: a kárenyhítésből kizárt áldozat, aki valami oknál fogva nem érvényesítette kárigényét a társadalombiztosítással szemben, ugyanakkor például a bűncselekmény elkövetésében közrehatott, felróható magatartás okozta a kárt, közrehatott a kár bekövetkeztében, a tanúvallomását jogosulatlanul megtagadta, a szakértői közreműködésben nem vett részt, a közreműködési kért kiegészítést nem teljesítette, a meghallgatásáról indokolatlanul távol maradt, vagy a büntetőeljárás lefolytatásához szükséges magánindítványt nem tette meg… Azt hiszem, ismerjük a tényállásokat, hogy megtörténik a családon belüli erőszak, és utána a sértett feleség, férj, élettárs, bárki más már nem mer további lépéseket tenni, mert további megfélemlítésnek van kitéve, és akkor, abban a pillanatban majd a hivatal azt fogja mondani, hogy kérem szépen, nem tartozik az áldozatok körébe - és ez nagyon szomorú! Éppen ezért ennek a szabályozásnak a módosítására van szükség azért, hogy összeférjen a kettő egymással.

Köszönöm.

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gusztos képviselő úr, nem az ön felszólalását támadjuk, félre ne értse! Pont ellenkezőleg: önhöz csatlakoztunk ebben a kérdésben, tehát teljes a nézetazonosság.

A tízperces felszólalásom alatt éppen hogy kifogásoltam azt, hogy ez az áldozatkutatási fogalmi kör, hogy a magatartása a bűncselekmény kiváltó oka volt, ez a viktimológiai megállapítás miért kerülhetett be ide a normaszövegbe. Félő viszont, hogy a közvélekedés, a közvélemény rossz hozzáállása miatt azok a hivatalnokok, akik ebben a hivatalban majd dolgozni fognak, és ezeknél a területi áldozatsegítő szolgálatoknál tevékenykednek, helytelenül fogják értelmezni ezeket az általuk nehezen emészthető és magyarázat nélküli, kibontatlan fogalmakat. Éppen ezért félek attól, hogy igen sok áldozat és sértett el lesz utasítva, egyszerűen csak azért, mert a jogszabály slendrián, a fogalmi kör nem meghatározott, ennek a jogszabálynak a kidolgozása nem elég cizellált, hogy így fogalmazzak.

Köszönöm szépen.

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. A mostani vita is rávilágít arra, hogy milyen nehéz értelmezni ezeket a meghatározásokat, ezeket a normákat, amiket itt megpróbáltak a brüsszeli irányelvből lefordítani, hiszen a lakásmaffia elnök asszonya is kapkod a két fogalom között (Gusztos Péter: Lakásmaffia-bizottság!), és azt mondja, hogy nem tartoznak a lakásmaffia áldozatai ennek a törvénynek a hatálya alá.

A lakásmaffia áldozatainak 10 százaléka ellen erőszakos bűncselekményt követtek el, és amennyiben ők nem is tartoznak hozzá, az 1. §-hoz írt részletes indoklás a következőt mondja: “Áldozat a bűncselekmény sértettje, valamint az a természetes személy, aki a bűncselekmény közvetlen következményeként sérelmet, lelki sérülést, érzelmi megrázkódtatást, illetve vagyoni kárt szenvedett. Tipikus esete a lakásmaffia áldozatainak és a családon belüli erőszak áldozatainak.

Benne van a törvényben az is, hogy azonnali pénzbeni segítséget kell nyújtani annak, aki nem tud hol lakni, akinek az ellátásáról gondoskodni kell bűncselekmény okán. Akit a családon belüli erőszak kapcsán kékre-zöldre vertek, kérem szépen, és kiűzték a lakásából a gyerekeivel együtt, az idetartozik, csak az a baj, hogy szerintünk, képviselők szerint a kormány előterjesztése szerint nem. És ez nagy hiba!

Köszönöm szépen.

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A mai alkotmányügyi bizottsági vita során bővebb terjedelemben foglalkoztunk az előterjesztéssel, mint azt az általános vitára való alkalmasság indokolta volna. Tettük ezt azért, mert egyéni képviselői indítványról van szó, és olyanról, ami az önkormányzatiság lényegét, vagyongazdálkodását, az önkormányzatiság önállóságát és hatáskörét teljes körben érinti.

A törvényjavaslat legjobb meghatározása az 1. §-ban található, amelyben az előterjesztők elővásárlási jogot kívánnak biztosítani az önkormányzatok számára a területükön végrehajtás alá vont ingatlanok összességében. Én nagyon kérem az előterjesztőket, annak ellenére, hogy a kormány képviselője, az államtitkár úr ezt szorgalmazza, és a frakció-előadó, Devánszkiné is arra ösztökéli önöket, hogy lépjenek vissza csak a lakásingatlan területére, ne tegyék ezt.

(20.20)

Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon régóta szorgalmazom azt, hogy az elővásárlási jog jogintézményének a felülvizsgálata során javítsunk a jogintézmény jelenlegi állapotán, de évek óta szorgalmazom azt, hogy az önkormányzatok jogosítványai bővüljenek, az önkormányzatok tényleges, valós gazdái lehessenek annak a területnek, amelyre kiterjed az igazgatási hatáskörük, amelyet az úgynevezett önkormányzat territóriumának lehet nevezni. Kérem szépen, nem kell félni az elővásárlási jogtól semmilyen körülmények között.

Nézzük meg, hogy adott esetben az elővásárlási jog hol és kiket illet meg a végrehajtás során. Több megyét érintő természetvédelmi nemzeti parkoknak van elővásárlási joguk a végrehajtás során az ingatlanokra. Ez annyit jelent, hogy minden típusú ingatlanra, mondjuk, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak elővásárlási joga van. Ugyanígy elővásárlási jogai vannak például a hegyközségeknek is - biztos tudják, képviselőtársaim - a szőlőültetvényekre és az ott található egyéb ingatlanokra. A tulajdonostársaknak is elővásárlási joguk van egymással szemben. És itt szeretnék arra kitérni, hogy az önkormányzatok hihetetlen sok helyen tulajdonostársak. Az önkormányzatok olyan épületeknek a tulajdonostársai leginkább, ahol társasház-átalakítás nem történt meg, de a bent lakó bérlő mégis megvásárolhatta egyes lakását annak az ingatlannak, amely nem kellett hogy átalakuljon társasházzá. Tehát az elővásárlási jog használható, jó jogintézmény, és igen széles körű.

Az önkormányzatoknak azért is szükségük van elővásárlási jogra minden ingatlan tekintetében, mert ez a vagyongazdálkodásuk szempontjából egy lényeges elem. De nemcsak a vagyongazdálkodás miatt kell az önkormányzatoknak ezt a jogosítványt megadni, hanem gondoljunk arra, hogy a településfejlesztési szempontok szem előtt tartása indokolhatja a végrehajtás során az elővásárlási jogot, a városrendezés okán megilleti az önkormányzatokat az elővásárlási jog, a lakáspolitikai feladatok is, amiről a múltkor a lakástörvény módosításakor beszéltünk és sokat vitatkoztunk rajta, azt diktálják, hogy az elővásárlási jog biztosítva legyen az önkormányzatok számára minden egyes ingatlan tekintetében. Véleményem szerint szó sem lehet arról, amit a képviselő asszony feltételez, hogy elírásról van itt szó. Nem hiszem, hogy öt komoly előterjesztő, akik között tényleg polgármesterek, önkormányzati emberek vannak, frakcióvezető úr közéjük tartozik, van itt volt tanácselnök is, akik mind ismerik ezeket a feladatokat… - nem gondoltam azt, hogy véletlenül is elírás történt volna ebben a törvényjavaslatban.

De amit sajnos az egyik kezével ad a törvényjavaslat, azt a másik kezével elveszi, mert azt viszont nem értem, hogy ugyanezek a kiváló szakemberek az MSZP padsoraiból miért ürítik ki azonmód az egész törvényjavaslatot, ezzel a kifejezéssel is bátorkodom élni: miért herélik ki a lényeget az egész ügyből? Ugyanis azzal, hogy onnantól kezdve, hogy az önkormányzat végrehajtás útján megszerezte, mondjuk, az adott lakás tulajdonjogát, törvényben akarják szabályozni, hogy az önkormányzat mit tehet a tulajdonával és mit nem. Önök azt javasolják, hogy a kiköltözési kötelezettség alól azonnal mentesül valaki, ha az önkormányzat lesz a tulajdonosa a végrehajtás eredményeképpen az ingatlannak, és az indokolásban olvasható, hogy arra szeretnék kötelezni az önkormányzatot, hogy igenis kössenek bérleti szerződést a korábbi, eredeti tulajdonossal, és ettől fogva a dolgok aztán menjenek a maguk útján. Mindezt azzal indokolják, hogy ezt az úgynevezett lakásmaffia-bizottság munkája során tárta fel. Ez nem így volt, nem terjedt ki, nem jutott el, és nem is akart eljutni az albizottság ennek a megállapításáig.

Elmondom önöknek, milyen okból nem. De először talán arról, hogy mennyire sérti ez az önkormányzatiságot. Ha egy önkormányzat saját hatáskörében dönti el azt, hogy él-e az elővásárlási joggal, vagy nem él az elővásárlási joggal, akkor hogy jövünk mi ahhoz, hogy törvényben utána megmondjuk, hogy egy megszerzett ingatlannal mit csináljon, mit kezdjen. A rendelkezési jogot elvonni az önkormányzattól e tekintetben sem lehet. Más eszközök rendelkezésre állnak. Igenis hatást gyakorolt az úgynevezett lakásmaffia-bizottság az önkormányzati gondolkodásra is, és vannak egyéb eszközök, amikor sugalmazni, megmondani, ajánlani, irányelvben meghatározni, segíteni lehet, hogy aztán ezek a lakások ténylegesen a lakásmaffia áldozatainak a javát szolgálják. De ezt törvényben előírni önkormányzat-ellenes, sérti az önkormányzatiságot, és növeli a jogbizonytalanságot.

Teszi ezt azért is, mert mi az albizottságban megállapítottuk, hogy lehetséges, hogy amikor árverésre kerül sor, már rég nem a lakásmaffia eredeti áldozata lakik a lakásban, már ötször továbbadták a tulajdont, és miért kapjon kellemes pozíciót az, aki, mondjuk, nem fizeti a közös költséget a társasházban, vagy egyéb adóssága miatt kerül végrehajtási eljárás alá, hogy utána továbbra se fizessen, de azért önkormányzati bérlő legyen. Tehát az önkormányzatok majd eldöntik, hogy megszerzem a lakás tulajdonjogát, és onnan kihelyezem a bérlőt, természetesen cserelakással, hogyan és miképpen reparálom az ő jogos igényeit. De itt a törvényben azt megszabni, hogy kérem szépen az önkormányzat újból bérlakásként… - sőt bérlőkijelölést bevinni a jogszabályba hiba volt, és ezt korrigálnunk kell, meg kell őrizni az előterjesztés összes pozitívumát, de ezt mindenképpen kihagyni javaslom a rendelkezések közül, éppen azért, mert alkotmányellenes.

Még van egy másik indoka is a dolognak: a lakásmaffia visszaszorításáért küzdő albizottságban megállapítottuk azt, hogy a lakásmaffiózóknak vagy ennek az ingatlan-bűncselekményt elkövető körnek nem pénzre van szüksége, mert pénze éppen van, és nem azt a kevéske végrehajtás útján befolyó összeget követeli, ő a lakást akarja megszerezni. Tehát a lakás megszerzése a lakásmaffia elsőrendű célja, és nagyon távoli és talán nem is célja a befolyó összeg megszerzése.

A bizottságban azt javasoltuk, hogy a társasházakon belül, illetve a lakóépületeken belül a szomszédoknak legyen elővásárlási joguk, hogy megszülessen az a fék, amikor fel lehet arra figyelni, hogy valaki a lakásmaffia áldozatává válik. Beszéltünk az elővásárlási jogról, úgy, hogy a társasházban a szomszédoknak legyen elővásárlási joga, netalántán az egész társasháznak is belépjen ez a jogosítványa.

Még egyszer annyit szeretnék önöknek mondani, rendkívül fontos, hogy eljutottunk oda, és annak is örülök, hogy képviselői úton jutottunk el oda, hogy az önkormányzatok mozgásterét, gazdálkodását, önállóságát, felelősségét növelni kell minden egyes esetben, és az elővásárlási jog általános megadása erre alkalmas. Éppen ezért ebből ne lépjünk vissza, hanem csak annyiban reparáljuk ezt az előterjesztést, amennyire szükséges, amennyi félreértés van benne, mert még van benne másutt is ilyen típusú rossz szabályozás. Ennek ellenére nemcsak az általános vitára való alkalmasságot javaslom, hanem a törvényerőre emelkedését is.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiból.)

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Igen.

ELNÖK: Igen. Akkor parancsoljon, öné a szó.

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. A mai este azzal telik majd, hogy egy kormánypárti frakcióból érkezett javaslatot én fogok védeni körömszakadtáig, bár Gulyás képviselőtársam is ugyanazt a (3) bekezdést kifogásolta az 5. §-ból, amiről én is azt mondtam, hogy sajnos az veszi el a dolog lényegét.

Ha az önkormányzatok arra lesznek kényszerítve, hogy az árverés útján megszerzett ingatlant ugyanannak a személyi körnek adják bérbe, akitől a végrehajtás során a végrehajtó elvette, és rájuk átruházta, akkor eleve nem fognak élni a lehetőséggel. Ha nem egy új vagyontárgyról van szó, hanem egy címkézett, egy eleve sorsára ítélt, meghatározott hasznosítású ingatlanról, akkor az önkormányzatok nem fognak élni az elővásárlási jogaikkal, mert korlátokat kapnak, terhet kapnak, és megkapják annak a döntésnek az erkölcsi terhét, ami csak áttételesen tartozik az önkormányzatra. Tehát nekik kell majd eldönteni adott esetben, hogy ebben a végrehajtásban a lakásmaffia áldozatáról van-e szó, vagy egy sima ingatlan-végrehajtással állunk-e szemben. Az önkormányzatokra ezt az erkölcsi terhet róni nem tisztességes dolog, különösen nem törvényben.

Mi azt szerettük volna az úgynevezett lakásmaffia visszaszorítására alakult albizottságban, hogy az elmulasztott intézkedésekért, az egész bűncselekménytípus kialakulásáért az állam vállalja a felelősséget, és erről is beszéltünk mindig. Az önkormányzatok támogatását kértük, hogy az az önkormányzat, amelyik támogatni tudja a lakásmaffia áldozatait, kapjon központilag elismerten, címkézetten, címzetten ehhez forrásokat.

Gulyás képviselő úrnak abban sincs igaza, hogy itt most össze kell várni ezt a két törvényt, mert nagyon dolgozik a kormányzat. Képviselő úr, a dolog úgy alakult, hogy 2004-ben született egy országgyűlési határozat, a 71/2004-es az egész lakásmaffiaügy feldolgozására, és az ez elleni küzdelem feladatainak a végrehajtására, határidőkkel, felelősökkel, és nem történt egy évig semmi, amikor a kormány presztízsokokból hatályon kívül helyezte ezt a 2004-es országgyűlési határozatot, és hozott még egyet. Nem akarom azt a vitát elölről kezdeni, hogy ez mennyire nem tett jót sem a törvényességnek, sem az országgyűlési határozatok jogi hierarchiában betöltött szerepének, de ez történt.

Tehát most ön megint azt mondja, hogy megint várjunk be egy végrehajtásról szóló jogszabálytervezetet, hogy az majd magában foglalja ezeket a dolgokat, és esetleg oda nyújtsák be ezek a képviselők, akik ezen már dolgoztak. Nem mostani, hanem 2005. május 17-ei az előterjesztésük, erre szeretném fölhívni a figyelmet. Most mi van? November van már, tehát a megtárgyalás is ilyen lassan megy. Tehát ahhoz, hogy valami történjen, kérem szépen, sürgősen lépni kell. A végrehajtási eljárás és a végrehajtásról szóló törvény felülvizsgálata, módosítása majd tudomásul veszi és befogadja azt a törvényt, amit most hamar meg tudunk szülni itt éppen az önkormányzatok érdekében, éppen a lakásmaffia-áldozatok érdekében, a jogrendszer biztosítása érdekében.

Annak előmozdítására, hogy az elővásárlási jog érdemi döntés és szabályos döntés lehessen, én azt javasolom, hogy a 30 napot 45 napra emeljük majd föl. Az önkormányzatok testületei az önkormányzati törvény szerint évente tíz testületi ülést tartanak, általában havonta üléseznek ezek a testületek, és a bizottságok is ehhez igazodnak, hiszen az előterjesztéseket tárgyalják meg. Általában az elővásárlási jog egyrészt a testületi hatáskör, másrészt leadott hatáskörben a vagyonbizottságoké, melyik önkormányzatnál hogy nevezik. Tehát a 30 napnál előfordulhat, hogy a végrehajtó által megküldött végrehajtási értesítés vagy végrehajtási lap éppen egyik bizottsági ülés másnapján érkezik, és akkor már nincs elegendő idő, hogy bent legyen a jogvesztő határidőben az önkormányzat. Ezért, ha másfél havonta lesz a tárgyalási időköz, biztosítva lesz a dolog.

Amennyi időveszteség a végrehajtás során itt előáll, az ott jön vissza, tisztelt képviselőtársaim, hogy a végrehajtásnak érdeke, hogy az önkormányzat éljen az elővásárlási jogával. Az önkormányzat fizetőképes; az önkormányzat korrekt partner. Az önkormányzat ki fogja fizetni az első árverés licitösszegét, mert nem arra bazíroz az önkormányzat, hogy most nem licitálunk, hanem majd legközelebb odamegyünk, és akkor le lehet engedni ingatlanok esetén 75 százalékkal. Tehát az önkormányzat nem trükközik. A jóhiszemű végrehajtást kérők, akik számítanak arra, hogy ők hozzájutnak majd a végrehajtás útján az adósságukhoz, illetve a hitelükhöz, örülni fognak, hogy az önkormányzat elővásárlási joggal él.

Tehát ennek a javaslatnak messzemenően jobb hatásai vannak országosan az egész adóssághalmazra és a végrehajtási rendszerünkre, mert biztonságosabbá teszi a végrehajtást.

(20.40)

Azt, amit viszont az egyik előterjesztő, Horváth Csaba képviselő úr a törvényjavaslatból idézett, föl is olvasta, hogy új szabályként lépne az be, hogy háromszor kell elkiáltani a licit legmagasabb összegét, aztán leütni, és csak ezt követően tájékoztatni a licitálókat arról, hogy az önkormányzatnak elővásárlási joga van, Horváth képviselő úr, ez így nem megy. Nem így megyen a dolog! Nem szabad, hogy így legyen, mert a jelenlegi törvény nem így rendelkezik.

Kérem szépen, a végrehajtási árverésekről, az árverésről szóló szabályok korrektül azt mondják, megmondják, hogy mindenről tájékoztatni kell az árverésen részt vevőket. Hát hogyne kéne arról tájékoztatni, egy igen fontos dologról, hogy kérem szeretettel, elővásárlási jog illet meg valaki mást, annak tudatában tessék licitálni, és olyan magasra tessék licitálni, ahogy ennek ismeretében megtennék! Tehát a korrekt tájékoztatásban benne kell lenni, de a törvényben benne lesz, hogy kérem szépen, az önkormányzat mindenkor potenciális elővásárlója a végrehajtás során tulajdonosváltást szenvedő ingatlanoknak. Ez a helyes, így is csinálják, képviselőtársaim: a végrehajtó értesíti az elővásárlási jogról a jogosultat. Ha Balatonfüreden végrehajtás alá vonnak egy telket, egy házat, egy nyaralót, egy ingatlant, akkor a Balaton-felvidéki Nemzeti Park értesítést kap, megkapja az értesítést a végrehajtótól, hogy ekkor és ekkor árverés lesz. Az más dolog, hogy megjelenik-e, nem jelenik, élni kíván-e a jogával vagy nem. Akár előtte is lemondhat, akár utólag is lemondhat.

Kérem szépen, az elővásárlási jog rendszerét javítsuk, de ne rontsuk, és bizonytalanságot ne építsünk bele!

Én azt szeretném végezetül mondani, hogy ez a javaslat időszerű, ez a javaslat jó, ebből a javaslatból egy bekezdést kell elhagyni, ami az önkormányzati kényszerpályát szabályozza. Onnantól kezdve az önkormányzatok felnőttségét, korrektségét, alkalmasságát bizonyítja, hogy az elővásárlási joggal megszerzett ingatlannal mit tesz, hogyan gazdálkodik, miképp bánik az ott visszamaradó vagy ott még bent lévő korábbi eredeti tulajdonosokkal, illetve a legutolsó tulajdonossal, ne is beszéljünk eredetiről.

Kérem a képviselőtársakat a kormánypárti oldalon, hogy csak azért, mert a kormány nem támogatja ezt a törvényjavaslatot, önök ne fékezzék le az előterjesztést, a részletes vitát, ne bújjunk a mögé a dolog mögé, hogy majd telik-múlik az idő, és akkor mégiscsak összeér ez a két dolog, hogy a végrehajtási törvényről is beszélhetünk. Ez egy olyan törvényjavaslat, aminek már tavaly meg kellett volna születnie ebben a formájában, és az önkormányzatok elővásárlási joga kimondottan kedvező, általános jogintézménnyé kell hogy emeljük, mert az önkormányzatokat, azt hiszem, mind a két oldalon erősíteni kívánjuk. Eddig is ezt tettük, a jövőben is pláne ezt szeretnénk csinálni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Remélem, hogy Horváth Csaba mint az egyik előterjesztő, nem csatlakozott a visszakozók közé. Mert a felszólalásának első részét szinte örültem volna, ha meg sem hallom, mert kedves Horváth úr és előterjesztők, ha önök ezt úgy gondolták, ahogy ön ezt elmondta, akkor nem ez van ide leírva. Nem erről szól a dolog, csak per tangentem hivatkozik a lakásmaffia-dolgokra, de nem ez van leírva. Itt igenis az elővásárlási jog szabályozása van az önkormányzatok javára, a végrehajtási eljárásban.

Azért nem örülök, hogy ezt így meg kell fogalmazzam, mert esetleg a kormány képviselőjének adok muníciót azzal, hogy miért kell ezt így most a hajánál fogva előrángatni. Ne visszakozzunk ebből a dologból! Az, hogy a cél, az eredendő indok más volt, attól még nagyon jól bele lehet trafálni abba, hogy mire van szükségük az önkormányzatoknak, és mire van szükség a végrehajtási eljárásban. És még egyszer meg szeretném ismételni: elővásárlási jog biztosítására van szükség az önkormányzatok számára.

Persze, hogy az önkormányzat vagyongazdálkodásában nem lesz jelentős tétel, de ha lesz elővásárlási joguk az önkormányzatoknak, akkor az éves költségvetésükbe be fognak egy ilyen sort állítani, hogy végrehajtás útján félretesznek egy nyitott végű fejezetet, hogy ha ingatlanhoz tudnak jutni a végrehajtás során, akkor ezt megtehessék. Ugyanis azt tudjuk, hogy a végrehajtás során az ingatlanokhoz általában a tényleges forgalmi értéknél alacsonyabb áron, vagy legalábbis tényleges, reális áron lehet hozzájutni, ha tisztességes az eljárás. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Úgyhogy arra kérem az előterjesztőket, hogy szíveskedjenek kitartani eredeti álláspontjuk mellett, annak ellenére, hogy esetleg kormánynyomásnak vannak kitéve, mert az önkormányzatok viszont ezt szeretnék.

Köszönöm szépen.

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvénymódosításokat gyakorlatilag az úgynevezett lakásmaffia visszaszorítására alakult albizottság 2004. évi jelentésében kezdeményezte. Sokszor el szoktuk mondani, nem örülünk annak, ha úgynevezett salátatörvénnyel van dolgunk, tehát egyszerre négy-öt helyen is módosítjuk a meglévő jogszabályokat. Ebben az esetben ez teljesen értelemszerű és ésszerű lépés, nem okoz semmifajta kohéziós zavart ezeken a területeken.

2004-ben tette le a jelentését az albizottság. Nézzük röviden végig azt, hogy a végrehajtásban milyen fázisok voltak, és a kiindulópontunk legyen a jelentés két fontos megállapítása. Az albizottság azt állapította meg, hogy az ingatlanokkal való visszaélés a jogrendszerbe és az ingatlan-nyilvántartás közhitelességébe vetett bizalmat ássa alá, és a valós számadatokhoz képest nagyobb fokú veszélyérzetet kelt a tulajdonostársakban is, a lakásbérlőkben is, az ingatlant vásárolni kívánókban is, sőt még a bérlőkben is. Megállapítottuk azt is, hogy a napvilágra került ingatlancsalások gyanút, bizalmatlanságot keltenek az ingatlanközvetítők, a hitelezőintézetek, az ügyvédek, a közjegyzők, a bírósági végrehajtók, a rendőrök, az ügyészek, a polgári peres, illetve a büntetőügyekben eljáró bírók személyével szemben is. Most ezen a helyzeten kívánunk javítani, ezt a helyzetet kívánjuk orvosolni akkor, amikor az ügyvédeket, a közjegyzőket és a bírósági végrehajtókat érintően születik meg ez a törvényjavaslat.

Az elkövetési magatartásokat is vizsgálta az albizottság ebben az értékelésében. Azt állapítottuk meg, hogy az ingatlan-bűncselekményekkel kapcsolatos elkövetési magatartás jelentős, döntő többségében a Btk. 318. § (1) bekezdésébe ütköző, és az értékhatártól, valamint az elkövetési módtól függetlenül minősül csalásnak. Azért emelem ki a jelentésünknek ezt a részét, mert nem olyan régen megszületett a Legfelsőbb Bíróság jogegységi döntése, amelyben megerősítették ezt a minősítésünket és ezt a vélekedésünket. Úgy látom, a Legfelsőbb Bíróság tulajdonképpen megerősítette a mi munkánk helyes irányát, és a jelentésnek, az arra alapított országgyűlési határozatnak a megfelelőségét ennek az ügynek a kezelésében.

Mi a témát, a megoldást alaposan körüljártuk, és kiemeltünk, kiérleltünk három javaslatot, amelyek bekerültek ebbe a jelentésbe, de mégis egy negyedik variáció mellett döntöttünk. Ez a negyedik variáció azért születhetett meg, mert az albizottság munkájában folyamatosan törekedtünk a konszenzusra, és ezt a megoldást, amit most a törvényjavaslat részletesen taglal, valamennyi érintett kamara támogatta, tehát az Ügyvédi Kamara, a Végrehajtói Kamara és a Közjegyzői Kamara is.

Itt, ennél a megállapításnál hadd tegyek egy kis kitérőt, és hadd ismertessem meg a tisztelt Házat azzal, hogy ez a három kamara annak idején hogyan állt a jelentéshez, az országgyűlési határozathoz, illetve a mi munkánkhoz. Azt állapítottam meg, és azt hiszem, reálisan értékelem, ha azt mondom, hogy az Ügyvédi Kamara abszolút nyitott volt a megoldásokra és a javaslatokra; a Közjegyzői Kamara tartózkodó volt; a Végrehajtói Kamarára inkább a távolságtartás volt a jellemző a munkánk során. Megértettem akkor is, hogy mindenütt az a szempont játszik szerepet, hogy valamelyest védeni kell a mundér becsületét, de gyakorlatilag a kamarák összességében felül tudtak emelkedni a mundér védelmének a fontosságán, félretették a közös és nagyobb cél érdekében azokat az ellenérzéseket, amelyek a mi megfogalmazásainkkal kapcsolatosan esetleg felmerültek bennük.

Ki merem jelenteni: szerintem azóta mind a három kamara tudja, érzi és elfogadja, hogy értük dolgoztunk az albizottságban is, és ez a törvényjavaslat pedig kimondottan kedvező helyzetbe hozza az ügyvédeket, a közjegyzőket és a végrehajtókat. A jelentésünk, a vizsgálódásaink során ugyanis megállapítást nyert az is, hogy általános volt országosan az a vélekedés, hogy az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység kimódolói és az elkövetési magatartás betanítói minden esetben maguk az ügyvédek, esetleg a közjegyzők. Megállapítottuk és kimondtuk a jelentésben, hogy ez az igen megalapozatlan és igen veszélyes vélekedés az ügyvédekbe, a közjegyzőkbe vetett hitet ingatja meg.

Az albizottsági meghallgatásokkal egyértelművé vált, hogy az ügyvédi, közjegyzői közreműködés nem elengedhetetlen feltétele az úgynevezett lakásmaffia-tevékenységnek, sok esetben az ügyvéd vagy a közjegyző maga is megtévesztett félként szerepelt. A jól hamisított személyi igazolvány, a szabályszerűen kiállított más okmány ugyanúgy a csalás áldozatává tehetik az ügyvédet, a közjegyzőt, mint a kiszemelt sértettet is.

Az albizottság azt is tapasztalta, hogy gyakori az olyan eset, amikor az ügyvéd, a közjegyző látszólag vétlen ugyan, de részükről a látens bűnelkövetés feltételezhető. Nehezen volt bizonyítható a vizsgálódás időszakában az, hogy az ügyvéd vagy a közjegyző tudta-e, vagy gondosabb eljárás esetén felismerhette-e például az úgynevezett akarathibás vagy kényszerrel, fenyegetéssel történt elkövetési tényállásokat. Az ügyvéd, a közjegyző nem okmányszakértő, technikai felszerelése nem volt és nincs, így könnyen védekezhet azzal, hogy nem észlelt hamisítást, és a hamis adatszolgáltatást nem tudta felismerni.

(19.30)

Végeredményben a jelentés kapcsán a Magyar Ügyvédi Kamara a Budapesti Ügyvédi Kamarával együtt, a Belügyminisztérium egyetértésével arra a következtetésre jutott, hogy kezdeményezzük a személyazonosító adatokhoz való jól biztosított, tehát visszaélésre lehetőséget nem adó online hozzáférési rendszer kialakítását. A mostani törvényjavaslattal gyakorlatilag ez valósul meg.

A jelentés nyomán - amiből most több megállapítást idéztem - egy országgyűlési határozat a feladatokat a következőképpen fogalmazta meg. Mint tudjuk, két országgyűlési határozat is követte egymást, ez most részletkérdés, erre nem kívánok kitérni. Lényegében 19 fő pont, és ezen belül különböző alpontok írják le azt a feladatsort, amelyek végső teljesülésekor elmondhatjuk, hogy mindent megtettünk az ingatlancsalásos bűncselekmények visszaszorítása érdekében.

Maga az országgyűlési határozat a következőképpen fogalmazott. Az volt a feladat, hogy határozza meg, az ügyvédi, bírósági végrehajtói és közjegyzői szakma tekintetében milyen jogszabályi változtatás, egyéb intézkedés szükséges ahhoz, hogy adatvédelmi szempontból is aggálytalanul, megfelelő ügyféladatok álljanak rendelkezésünkre, online szolgáltatásokba történő bekapcsolódásuk révén.

Vizsgáljuk meg most azt is, hogy a törvényjavaslat jól fordította-e le a lényeget a paragrafusok nyelvére, hogyan sikerült a kodifikáció a jelentés és az országgyűlési határozat tükrében. Szeretném megfogalmazni a frakciónk álláspontját, amikor kijelentem, hogy jól sikerült. Azt is megfogalmazhatjuk, hogy minden jó, ha a vége jó, de azért nem volt ilyen sima ennek a dolognak a menete, és nem volt mindvégig ilyen kiegyensúlyozott a helyzet.

A magunk részéről a bizalmi hullámvölgy egyik mélypontjának tekintettük azt, amikor az illetékes bizottság meghallgatta az igazságügy-miniszter urat, aki a bizottság előtt akkor még - a törvényjavaslat elkészülte előtt egy hónappal - a következőképpen fogalmazott, szó szerint idézem. Petrétei úr azt mondta a bizottsági meghallgatáskor: “Én a lakásmaffia-jelenség esetében azt tudom mondani, hogy ezt a jelenséget óvatosabban kell megítélni, hiszen nem egységes. Én valójában azzal a részével, ami jelenleg ebbe a jelenségkörbe sorolódik, ami a színlelt szerződések következtében áll elő, jogászként nem nagyon tudok mit kezdeni. Ha valaki tudatosan színlelt szerződést ír alá, és ennek az a következménye, hogy elveszti a lakását, ez jogilag szerintem meglehetősen problémás, mert egyébként az akaratnyilatkozat kérdését kérdőjelezi meg.ö

Annak örülök, hogy az Igazságügyi Minisztérium - a bizottságok is, és a szakma - előterjesztésében meghaladta ezt a bizonytalankodó álláspontot, és gyakorlatilag a jelenlegi törvényjavaslat megfelelő számunkra. 2005. október 25-én gyakorlatilag érezhető volt az, hogy a kormány még mindig tartózkodik, illetve bizonyos ellenállást mutat, még a saját frakciójának előterjesztésével szemben is. A kormány, mint ahogyan az expozéban most is hallottuk az államtitkár úrtól, nem támogatja azokat a kormánypárti képviselői javaslatokat, amelyek ezzel a bizonyos önkormányzati elővásárlási joggal behatóan foglalkoznak.

Azt szeretném hangsúlyozni, hogy ezek a javaslatok gyakorlatilag a képviselők konszenzusával kerülnek ide a Ház elé, és szeretnék csatlakozni Horváth Csaba képviselő úr indítványához abban, hogy igenis a kormány gondolja végig még egyszer az álláspontját, és szíveskedjen támogatni az önkormányzatok teljes körű elővásárlási jogosultságát. Ez az elővásárlási jogosultság - azon túlmenően, hogy egy igen kemény féket rak be az ingatlancsalások büntető tényállásaiba - elősegíti az önkormányzatok vagyongazdálkodását, ingatlanok ügyében városrendezési kérdéseket oldhat meg, közellátási problémákat egyszerűsít az önkormányzat számára.

Arra szeretném felhívni a kormány figyelmét, hogy az egyéni képviselői indítványban egyértelműen üdvözlendő az a lépés, hogy a települési önkormányzat az elővásárlási joggal megszerzett ingatlan hasznosításának feltételeit rendeletben szabályozza. Tehát a végrehajtási eljárásban megszerzett ingatlan nem lesz ebek harmincadján így vagy úgy felhasználható, vagy rossz gazdaként tovább működtethető, hanem az önkormányzatoknak rendeletet kell hozni arra nézve, hogy mit kívánnak tenni ebben az ügyben. Ezzel gyakorlatilag felhívjuk az önkormányzatokat arra, hogy gondolják végig, ők a maguk milyen szerepet tudnak játszani területén a lakásmaffia visszaszorítása ügyében.

A törvényjavaslatra visszatérve el szeretném még mondani, hogy külön üdvözlöm azt a megfogalmazást, azokat a szabályokat, amelyek gyakorlatilag a kioktatási kötelezettséghez hasonlóan visszahozzák az ügyvéd írásbeli tájékoztatási kötelezettségét a tekintetben, hogy itt bizony ellenőrzési lehetőség áll fenn. Sőt, az ellenőrzési lehetőség céljáról, módjáról tájékoztatnia is kell az ügyfelet. De ennél még örvendetesebb az, hogy végre túllépünk, bizonyos értelemben rést tudunk ütni a misztifikált ügyvédi titoktartás körén. Akkor, amikor a törvényjavaslat most kimondja, hogy az ügyvédi bejelentési kötelezettség teljesítése nem tekinthető a titoktartási kötelezettség megsértésének, ez a legjobb bekezdése ennek az ötven paragrafusnak.

Itt arról van szó, hogy ha az ügyvéd vagy a közjegyző, vagy a végrehajtás során bárki látni fogja, hogy illegitim személyek hamis adatokkal, hamis igazolvánnyal próbálják magukat igazolni, akkor bizony nekik e tekintetben kötelességük, hogy az ellenőrzés során észlelt tényeket az illetékes rendőrkapitányságnak írásban bejelentsék, és a bejelentést egyidejűleg rövid úton is megtegyék. Ez nagyon fontos és nagyon szükséges intézkedés, hiszen ettől kezdve bízhatunk abban, hogy mind az ügyvédek, mind a közjegyzők, mind pedig a végrehajtók aktívan segíteni fogják azt a munkát, amit mi elkezdtünk. Ezt meg lehet tenni a törvénynél fogva, hiszen aki hamis iratokkal próbálja magát igazolni, vagy hamis papírokkal áll elő, nem tekinthető ügyfélnek.

Éppen ezért kérem, hogy a törvényjavaslatot szíveskedjen támogatni a tisztelt Ház, ugyanúgy, mint ahogyan az önkormányzatok elővásárlási jogáról szóló egyéni képviselői indítványokat is.

Köszönöm szépen a figyelmet.

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az első vitaszakaszban a 2. ponthoz kívánnék hozzászólni, melyhez Pettkó András képviselő úr is nyújtott be módosító javaslatot. De mielőtt ezt megtenném, felhívnám az önök figyelmét arra, hogy az ajánlás valamennyi pontjának az elbírálásakor az az érdekesség adódott, hogy a gazdasági bizottság valamennyi javaslatot elutasította, ugyanakkor a kulturális bizottság érdekes módon minden módosító javaslatot támogatott. Az előterjesztő természetesen nem értett egyet ezekkel a módosító javaslatokkal. Azt szeretném ezzel hangsúlyozni, mintha a gazdasági bizottság nem foglalkozott volna semmi mással, csak ennek a törvényjavaslatnak a gazdasági vetületével, és csak a kulturális bizottság figyelt fel arra a körülményre, hogy létezik Magyarországon egy médiatörvény is, egy olyan kétharmados törvény, amelyet nem lehet felülírni, nem lehet átalakítani, nem lehet módosítani egy sima feles törvénnyel. Ezért születtek meg ezek a módosító javaslatok, és a hozzászólásomban mind a három vitaszakaszban elsősorban arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy melyek azok a kétharmados többséget igénylő kérdések ebben a törvényben, amelyek figyelembevétele nélkül, konszenzus nélkül, megegyezés nélkül nem léphetnek életbe, hiszen ütköznének a jelenleg hatályos médiatörvénnyel.

A 2. módosító indítvány gyakorlatilag törölni kívánja, ki kívánja emelni a normaszövegből a műsorszolgáltatásra történő utalást. Ezt helyesen teszi, és kérem, hogy a tisztelt képviselőtársak ezt támogassák majd a szavazáskor, hiszen arról van szó, hogy egy hírközlési, technikai jogszabály hatálya nem terjedhet ki a műsorszolgáltatásra és a kiegészítő digitális szolgáltatásokra, mert ezek, mint tudjuk, tartalomszolgáltatások, és a médiajog szabályozási körébe tartoznak. Egyébként ebben a témakörben meg kell jegyezni, hogy a műsorterjesztésre használható frekvenciákat a Magyar Köztársaság műsorterjesztésre kapja, és nem mellékesen azzal összefüggésben bármi másra.

Ez a két gondolat hatja át az 1. § a) pontjának módosító javaslatát, valamint az 1. § b) pontjának a módosítását, és azt - de ez nem kapta meg a bizottságban az egyharmados támogatást sem -, ami a c) ponttal kapcsolatos lenne, de miután ez nem szerepel tételesen az ajánlásban, ennek az indokolására most nem térnék ki.

Tisztelt Ház! Kérem szépen, hogy a módosító indítványokat támogassák, mint ahogy azt tette a kulturális bizottság is. Hozzászólásomat a következő vitaszakaszban kívánom folytatni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A vita szakaszolása érdekesen alakult, hiszen ebben a vitaszakaszban sűrűsödnek össze a döntő tartalmú módosító javaslatok, ezért a 7., 11., 14., 16., 17., 18., 19., 24., 25., 26., 27. és 30. vitapontokhoz szeretnék hozzászólni.

(24.00)

Erdész Zoltán képviselő úr kezdi meg a módosító javaslatokat a 7. vitapontban, amely az 5. § (3) bekezdéséhez kapcsolódik, és törölni kívánja a törvény szövegéből a "határozni" kifejezést, és helyette javasolja, hogy egyedül a "jelölni" szót és fogalmat vezessük be az 5. § (3) bekezdésénél. Itt ugyanis arról van szó, hogy semmi szükség nincs külön digitális műsorterjesztés fogalmának a bevezetésére. Hiszen a technológiasemlegesség szabályozása esetén a technológiától független műsorterjesztésről van szó. A műsorterjesztés keletkezését és működési szabályait a hatályos törvények szabályozzák, úgymint az Rttv. - engedjék meg, hozzáértők ülnek itt a teremben, hogy rövidítsem a jogszabályokat -, és a hatályos Eht. is így rendelkezik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak elfogadhatatlan a 8. § (2) és (3) bekezdésében az, hogy a tervezet szerint a multiplex-szolgáltatás engedélyezése az NHH-nál lenne, de itt kifejtem, hogy az NHH a mindenki számára ismert Nemzeti Hírközlési Hatóságot takarja. Az a helyzet, hogy miután a multiplex-szolgáltató új szereplő, és fontos jogosítványokkal rendelkezik, ezért ennek a kérdéskörnek a kétharmados médiatörvénybe kell beletartoznia, ott szükséges rendezni ezeket a hatásköröket, és hasonlóképpen ezekhez, a multiplex-szolgáltatás fogalma sem idevaló, hanem szintén a médiatörvényben kellene körüljárni ezt a fogalmat, ha az előterjesztő elégtelennek tartja a jelenlegi szabályozást.

A 10. § (2) bekezdéséről szól a 14. pont, ahol arról van szó, hogy a médiatörvény értelmében a műsorszolgáltatókról vezetett nyilvántartásra az ORTT-nek van jogosítványa, más szervezet nem vezethet, nem készíthet senkiről sem tételes vagy átfogó nyilvántartást. A médiatörvény értelmében az ORTT felhatalmazása nem terjed ki arra, hogy az adatokat másolja, és bármilyen más hatóságnak átadja, holott a 10. § (2) bekezdése ezt szorgalmazná. A médiatörvényben foglaltakat ilyen módon tehát nem lehet megváltoztatni, és az ORTT számára a médiatörvényben nem szereplő új kötelezettségeket pedig nem lehet előírni. Tehát szóba sem jöhet semmilyen új jogszabályban az, hogy itt a nyilvántartásokat az ORTT megkerülésével bármilyen más cég használhatná vagy előállíthatná a hatóságoknak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hasonló fejtegetések húzódnak meg a 16., a 17. és a 18. pontok mögött, ahol például a 12. § teljes egészének az elhagyására lenne szükség, hiszen most mondtam, az előző pontnál, hogy a multiplex-szolgáltatóknak és a kapcsolódó multiplex-szolgáltatóknak ezekben a jogszabályokban magukra vonatkozóan semmilyen szabályozási lehetőségük nincs.

Szintén érdekes téma, és kérném szépen, hogy a 18. pontban is támogassák a 13. § (1), (2) és (3) bekezdéseihez tett módosító javaslatokat, hiszen itt nem kevesebbről van szó, mint a frekvenciahasználati jogosultság fogalmának a kérdésköréről.

Szeretnék még a hátralévő rövid percben szólni arról, hogy a módosítót beadó képviselőtársak gyakorlatilag a 19., 24., 25., 26. és 27. pontok teljes körű elhagyására tesznek javaslatot, mert ezek mind olyan előírásokat szorgalmaznak, vagy kívánnak életbe léptetni, amelyeknél természetesen - a médiatörvényhez - kétharmados többségre lenne szükség.

Engedjék meg, hogy a 30. pontról még egy szót szóljak, a rövid idő ellenére, nem bővebben kifejtve, de itt arról van szó, hogy azért van szükség a 26. § teljes egészének az elhagyására, mert az ORTT tagjai tevékenységi körükben nem utasíthatók, és csak a törvénynek vannak alárendelve. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Itt pedig meg kívánják ezt változtatni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a törvény ennyi módosítás mellett ezer sebből vérzik, úgyhogy ennek az újragondolására biztosan szükség van. Köszönöm.

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Bár az előző vitaszakaszban lett volna még egy kis időm, hogy részletesebben kifejtsem a gondolataimat! Itt ugyanis, ebben a vitaszakaszban a 37. §-t módosítani kívánó javaslathoz és a 38. ponthoz kívánok hozzászólni.

Arról van szó a 37. § teljes egészének törlési javaslata mögött, hogy a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény 131. § (3) bekezdésének a módosításához is kétharmados többségre van szükség. Mert a 131. § (3) bekezdésének elfogadása is kétharmados többséggel történt, tehát ami kétharmados szavazással született meg, egy olyan rendelkezés, amely a médiatörvény kétharmados szakaszai közé tartozik, ezt feles szavazással nem lehet módosítani.

Tisztelt Képviselőtársaim! A 39. § (1) bekezdésének a) és d), majd a (2) bekezdés a) és b) pontjaival kapcsolatos módosító javaslatokat az előterjesztők azért tették meg, mert a törvénytervezet szerint a kormány rendelettel állapíthatná meg a digitális átállással, illetve a feltételes hozzáférési rendszerekkel kapcsolatos részletes szabályokat. Ezek olyan generális, elnagyolt, pontatlan megfogalmazások, amelyek lehetetlenné teszik annak a meghatározását, hogy pontosan mire is kapna felhatalmazást a kormány. Tehát ha a médiatörvénnyel elégedetlenek vagyunk, akkor itt most még nagyobb káoszt teremtünk, hiszen ezek az előírások egyszerűen a kormány számára is végrehajthatatlanok lesznek.

Az ilyen generális, nem körülhatárolt megfogalmazások kodifikációs pongyolaságoknak tekinthetők, és nem túl szigorú ez a kifejezés, ha ennyit mondok, mert kifejezhetném ezt a törvény előterjesztőivel kapcsolatosan súlyosabb minősítéssel is.

Ebben a szakaszban kívánna felhatalmazást adni a törvénytervezet az IHM-nek meg a kulturális minisztériumnak ahhoz, hogy együttesen határozzák meg a kezelői felületek megjelenítésére és összeállítására vonatkozó szabályokat.

Arra is kiterjed ez a szabályozás, hogy a kiegészítő digitális szolgáltatók által nyújtott tartalmak besorolásának részletes szabályai is megszülethessenek. Ezek a szabályok mind tartalomszabályok, éppen ezért kizárólagosan kétharmados törvényben helyezhetők el.

Tisztelt Képviselőtársaim! Vannak olyan további észrevételek is, amelyek sajnos nem szerepelnek tételesen a módosítókban, de beleillik ebbe a körbe az is, hogy teljes egészében hatályon kívül kellene helyezni a 24., 25., 26. és 27. pontokban foglaltakat, mert semmi helyük ebben a törvénycsomagban, és abban az esetben, hogyha benne maradnak, az fog előállni, amit Pettkó képviselőtársam elmondott, hogy ez a törvény nem fogja kiállni az alkotmánybírósági normaellenőrzést sem, de ennél rosszabb történik: végrehajthatatlanná válik. Olyan jogszabályi összeütközéseknek nézünk elébe, melyek a jelenlegi helyzetet is tovább rontják.

Éppen ezért az lenne a jó, hogyha ez a műsorterjesztésre vonatkozó szabályozás már nem kerülne végszavazásra a mostani ciklusban. Szintén az a helyzet, hogy ne okozzunk a kapkodás, a pongyolaság és a kétharmados törvényekre erőből való rányomulás miatt... - és ne tegyük tönkre azt az egyébként is recsegő-ropogó médiajogszabály-rendszert újabb digitális előírásokkal, amelyek törvényessége és feltételei - meg vagyok győződve - nem felelnek meg az alkotmányosság szabályainak, és a kétharmados törvényeket illető különleges védelemnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a figyelmet.

(0.10)

DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Úgy látszik, Pettkó képviselő úrral érezzük úgy, hogy egyrészt fontos a kétharmados törvények rendjének, megalkotási rendjének megtartása, másrészt valóban ezt a digitális műsorterjesztésre történő átállást is el kell kezdeni, ezzel is el kellene indulni. Képviselőtársam azt mondta, hogy egy gyors, lényeges és hatékony egyeztetéssel megoldható lenne ez a probléma úgy, hogy akár kétharmadosan is meg lehessen ezt szavazni.

Van egy másik megoldás is, ki kell venni a normaszövegből mindazokat a kétharmados előírásokat, amelyek a médiatörvénybe ütköznek, és onnantól kezdve mégis lenne egy kicsit szikárabb, kicsit kevesebb előírást tartalmazó, de olyan törvényünk, ami alapján el lehet indulni a munkával. De én attól tartok, hogy például a kormányzat biztos, hogy ezer körömmel fog ragaszkodni a digitális átállást koordináló bizottság létrehozásához, mert az egy kiváló dolog, most, az utolsó utáni pillanatokban még összehozni egy olyan bizottságot, amiben fű, fa, virág, vadvirág benne van. Nézzék meg, tisztelt képviselőtársaim, mit mond a 25. §, megint lehet bizottságot felállítani, osztogatni mindenfajta pozíciókat, pedig ez a lényeghez nem tartozik hozzá.

Úgyhogy bármelyik megoldás elfogadható számunkra, amit Pettkó úr mondott, vagy az, hogy a kétharmadosokat egyszerűen ki kell gyomlálni ebből a módosító szabályból, és abban az esetben még a jövő héten is látok arra reményt, hogy elkészüljünk ezzel a jogszabállyal. Bár nem fog semmi sem történni, semmi rossz, semmi mulasztás nem fog terhelni senkit sem, ha ez a jogszabály nem most lép életbe, hanem egy kicsit később.

Köszönöm szépen.